Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-11 / 161. szám, kedd

Nők, faóriások és jelképek

EDITA SPANNEROVÁ HETVENÉVES

Lazúrosan oldott képek, amelyek a modern ábrázolási mód ellenére is klasszikus ívűek. Edita Spannerová bizakodó, a kiegyensúlyozott ember lelki tisztasága és tiszta lelkiismerete előtt meghajtó művészete kecses formákkal megörökített lírai vallomás a nő, az asszony, az anya vívódásairól.

Fesztészete a gyönyörökre és a gyermekáldásra váró, áhítozó lány, a csecsemőjét ölelő anya, a megpróbáltatásokban asszony- nyá érett nő intimitásokkal, szen- timentalizmussal, erotikával teli életéből összeálló napló, amely az állandó újjászületés hitét erősíti, illetve hinti el. Benne szeretetből és féltésből rejtjelezett, formai bravúroktól mentes képköltemények.

Edita Spannerová Presovban született 1919- ben. Festészetet előbb Budapesten, majd Karol Kottán magániskolájában tanult, később pedig külföldi tanulmányútjai során, Jugoszláviában, Franciaországban,

Ausztriában, Törökországban,

Olaszországban

és Spanyolországban ismerkedett a hagyományos és a modern festészettel. önálló kiállításait külföldön a budapesti, a havannai, a berlini közönség láthatta. 1979-ben megkapta az Érdemes Művész címet.

Már kezdeti korszakában a szociális tematika, a népi-nemzeti jelleg erősen expresszív, artisztikus megjelenítésével, valamint a népmesei és a folklorisztíkus motívumok vegyítésével megpróbálkozik a tradicionális és a modern egységbe foglalásával, E, plasztikus elemeket nélkülöző, vásznain szinte az egész képmezőt benépesíti cselekvő finom lelkületű figurákkal (Esküvő - 1948, Varrónők - 1949, Gyümölcsszedők 1949).

Nemcsak a népihez, a „népi- esch"-hez is vonzódik (Vidámpark

.

■■ T | |||

^jk

f !fh%

BT ' \ ■

wm ifigi V», *|

■

!

pM

»' 1 "

fflÿm : ' PImHP II; ■

31

sí& ■■-4

Æ;d ■ ®':’í

: Æ I

M ' ''Mg- 'T.Æ

RKR

...

f: ' }'V ' ’;.£ÇV

Edita Spannerová: Várakozás (olaj, 1984)- 1960). A tarka-barka népünnepélyt, az olcsó falusi szórakozást belehelyezi a mesés lombozatú, tündéri fákból kialakított vattapuha tájba. Szinte már az induláskor megjelenik Spannerová művészetében a faág-, illetve az élő famotívum. Előbb a képsíkot ellepő buborékko- ronájú fák közül egyet, központi elhelyezéssel, fennségességet, bűvös szépséget sugárzó szimbólummá emelt. Később már maga, a kép közepébe állított, erős gyökerekkel

Hálás lehetnék N. Gyurkovits Rózának, amiért ,.vihart kavart“ táncházaink szakmai berkeiben. Úgy látszik, félreértésnek kell történnie ahhoz, hogy a táncház végre méltó publicitást kapjon. Nem is annyira egymás elismeréséről, vagy egy- egy központi rendezvény táncházáról van szó ebben a vitában, hanem arról, hogy hosszú évek feszültségei „törnek ki" csoportvezetőkből, koreográfusokból, táncházvezetőkből E feszültségek miatt érezhette a Ghymes zenekar, Varga Ervin, N. Gyurkovits Róza azt, hogy a zse- lizí (¿eliezovce) művelődési ház előterében folyó „buli" rosszindulatú kezdeményezés, esetleg ellenakció. E feszültségek miatt kell meggondolnia ma is egy-egy publicistának, mit merjen megírni központi versenyeinkről, milyen szavakat használjon egy-egy kevésbé sikerült versenyprodukció minősítésekor vagy hogy milyen módon jellemezzen egy-egy rosszul sikerült rendezvényt. Pedig a „gyenge, de a miénk" hozzáállás óhatatlanul a múlté, jó lenne, ha megszoknánk már, hogy - közhellyel élve - csak az vét hibát, aki dolgozik, s hogy néhány ember szakmájánál fogva hivatott arra, hogy a hibákra rámutasson. Nem rosszindulatból, hanem a segítség szándékával. Aki benne van a mozgalom sűrűjében, pontosan tudja, miről van szó. Legalább szá- zadszor írom már le, hogy központi módszertani segítség, tisztességesen rendszerezett és hozzáférhe- tő(!) adattár, jól képzett táncpedagógusok és táncosok nélkül joggal érzi az amatőr, hogy magára hagyatott,

hogy nincs egy intézmény, amelyhez bizalommal fordulhat, ha szakmai gondjai akadnak.

A versenyen aztán megjelenik a sok szakember és értékel. A zsűri dolga egyébként az, hogy értékeljen, sorrendet állítson föl, de úgy, hogy szem előtt tartja a mozgalom jövőjét is, irányt mutat a sokszáz amatőrnek további munkájához.

kapaszkodó, tekervényes ágazatú faóriás lett az abszolút főszereplő, amelyről eltűnt a mesés buborék és misztikussá, vulkanikus erejűvé vált. Életképességet, életre/valóságot, elevenséget fejeznek ki, az örök megújhodást, a növekedést és a meggátolhatatlan fejlődést idézik (Alvó fa - 1983, Az utolsó termés- 1984, Sugárzó ősz - 1986).

Legismertebbek és Spannerová művészetére a legjellemzőbbek azok a modelltanulmányok, amelyek a női rafinéria rejtélyeit boncolgatják, a női lélektan mélységeit teszik láthatóvá, valamint a nő-, az anya-, az asszonyszerep sokrétűségét és lényegét hangsúlyozzák a kifinomult technikai tudással és pontossággai festett képeken. Vannak köztük a női kecsességet és a bájt, a gyöngédséget és a szolidságot, a megbocsátás szükségességét és az újrakezdésbe vetett hitet harmonikusan igazodó, áttetsző színekkel, kifejező, elegáns mozdulatokkal és gesztusokkal érzékeltető vásznak, de vannak olyanok is, amelyek nem akarnak többet, mint hogy boldog emberi, asszonyi pillanatokat örökítsenek meg (A pillangók völgye- 1985, Remény - 1981, Lány -1988, Elutasító lány - 1981, Várakozás -1984, Álom -1973). És nem utolsósorban vannak közöttük a sacralis Mária-képek íveit átörökí- tök, ezzel az alázatot és tiszteletet parancsoló formával juttatva kifejezésre az anyaság magasztos voltát (Anya - 1967).

Csendéletein azokról az ősi becses tulajdonságokról beszél, amelyekről mintha manapság művésznek méltóságon aluli lenne szólni, s mellettük érthető, követhető képépítéssel állást foglalni. A nemes ízlésű ember értékeit hirdetik, mély humanitást közvetítenek Spannerová érthető jelképekből építkező csendéletei (Értékek - 1984, Alma- 1983, Négylevelű lóhere - 1982).

Edita Spannerová megkapóan

egyszerű, stilizált, szelíden és őszintén szóló művészetével legutóbb ez év elején találkozhattunk a Bratislavában megrendezett jubileumi kiállításon. Az anyagot ősszel Presovban is bemutatják.

TALLÓSI BÉLA

voltak és nem fegyelmezésre voltak kíváncsiak.

A „pozitív példa", melyről Varsányi László írt, valóban hiányzik. Adódik ez abból, hogy mire a táncház elérkezett hazai néptáncmozgalmunkba, Magyarországon már megszűnt mozgalmi jellege, s, úgymond, „rétegműfajjá“ vált. Hazánkban az elmúlt tizenöt esztendőben nem alakult ki egyetlen táncházcentrum sem, a mai napig sem működik állandó táncház, ahol valóban lehetne tanítani, kiváló foglalkozásokat tartani, nemcsak táncórákat, hanem néprajzi tárgyú előadásokat, egyTáncházainkról - még sokszor

A szakember azonban jelenjen meg akkor is, amikor az együttes vagy a művelődési ház hétköznapjait éli, és segítsen, ha kell.

Az országos népművészeti fesztivál szombat esti táncháza a csehszlovákiai magyar néptáncmozgalom jellemző rendezvénye volt. Bent a teremben folyt a „hivatalosan megrendelt" műsor a leszerződött előadóval, az előtérben pedig közel kétszáz ember fesztíváléletet élt. Olyan kétszáz résztvevő, akik az év folyamán letettek valamit az asztalra együttesükben, hetente rendszeresen próbáltak, összpontosításon vettek részt, szabadságot vettek ki az országos versenyre vagy éppen az iskolából kéredzkedtek el - tanévzárás előtt. Olyan kétszáz résztvevő, akik végre szerették volna „jól érezni magukat", akik nem tanulni jöttek, hanem szórakozni. A gömöri anyag tanítását magam is fontosnak tartom, de inkább például művelődési tábor táncházában vagy az idén másodszor sorra kerülő táncháztáborban. Az országos népművészeti fesztivál táncházában nem katonák

egy népművész bemutatását, vitákat stb.

Következésképpen: a „szakember" a Csemadok rendezvényeire tervezett táncházba szeretné besűríteni mindazt, amit egész évben kellett volna csinálni. A táncház végül is lehet egyszerű táncos szórakozási alkalom, lehet tánctanítás, lehet exhibicionista produkció és lehet kocsma - mindegyikben volt már részem. Meggondolandó azonban, hogy táncházzal mikor, hol és mit akar elérni a táncházvezető vagy a házigazda - egyéniségétől, hozzáállásától, tudásától és tapasztalataitól függően. Ezt Zselizen nem tisztázta senki.

Egyelőre főként csak kulisszák mögötti beszélgetések témája, de remélem, rövid időn belül hivatalos hír lesz: visszaállítják a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályát. És akkor lesz újra módszertani és irányító központja a néptánc-, ezen belül pedig a táncházmozgalomnak.

S hogy magunk közt elismerhetjük-e egymást? Azt hiszem igen - ha van miért. LOVÁSZ ATTILA

UJ FILMEK

Tüske a köröm alatt

Sára Sándor, akinek nevéhez fűződik a magyar dokumentumfilm megújítása, hosszabb szünet után ismét játékfilmet készített. A Feldobott kő, a Holnap lesz fácán, a Nyolcvan huszár rendezőjének legújabb munkája voltaképpen ugyanarról a tőről fakad, mint elődei, a dokumentum-látleletek (a Néptanítók, a Pergőtűz, a Bábolna, a Sir az út előttem). A folyamatosság nyilvánvaló, legalábbis ami a húsba vágó sorskérdéseket, a személyiség próbatételeit, a konfliktusok jellegét illeti. A Tüske a köröm alatt alapvető szándéka szerint napjaink morális állapotairól, a politika és az erkölcs szférájába tartozó jelenségekről akar nyugtalanító képet adni.

Nézzük a történetet. Egy tehetséges, alkotóereje teljében levő festőművész váratlan gesztussal hátat fordít megszokott világának, kivonul életéből és elmegy a pusztába birkapásztornak. Megcsömörlött környezetének kétszínűségétől, elege lett az irigységből, a pletykákból, törleszkedésekből és tehetetlenségből. Kissé romantikus „kivonulása" előtt több száz képet ajánl fel az afrikai éhezőknek, ő maga pedig kétkezi munkával és pihenéssel szeretne feltöltekezni a pusztán. Elhatározását többféleképpen magyarázzák. Egyesek a konformizmus bélyegét sütik rá, mások a családi zűrök előli menekülésről sustorog- nak. Hódosi András tudatában van annak, hogy napjainkban mennyire anakronisztikus az ilyesfajta lázadás, keserű tapasztalatai azonban mély sebeket ütöttek rajta. Nem véletlen, hogy volt professzora - a tanyasi látogatáskor - éppen arról meditál, hogy mindenkinek abban a közegben kell megvívnia a maga harcát, ahol van, amelyben él, amely az övé. S hogy mennyire értelmetlen

panamáinak lesz tanúja, s mivel ilyesmihez nem óhajt asszisztálni, fekete bárány lesz. Szerencséje a szerencsétlenségben, hogy találkozik a megyei vezető egyetemet végzett lányával; a rokonszenves teremtés tiszta hitével és sugárzó intellektusával támogatja. De ketten együtt sem tudnak rést ütni az intézményesített tisztességtelenség masszív falán. Hősünk összeütközése a megyei „kiskirályokkal" nemcsak drámai, sőt tragikus, hanem apró, döbbenetes mozzanatokkal hitelesített. És bár a film érzékelhetően a főhős személyes életének - emberi és művészi - konfliktusát emeli a történet középpontjába, súlyával és erejével a társadalmi töltésű cselekményszál az igazán hatásos, izgalmas és megrendítő.

Hatásos még akkor is, ha egymástól távol eső -- olykor egymástól kimondottan idegen - stílus vegyül a filmben. A Tüske a köröm alatt képsorait ugyanaz a fogékonyság és indulat hevíti, akárcsak Sára Sándor korábbi filmjeit. A játékfilm ezúttal azonban azzal a drámaisággal maradt adós, amely a dokumentumfilmek megannyi emlékezetes jelenetét maradandó és megrázó élmény- nyé emelte. De Sára Sándornak a nyers valósághoz vonzódó, a dokumentumfilm hitelességét idéző rendezői módszere, a szándék morális igényessége, az igazság felderítésének vágya, a kimondás őszintesége fontos filmmé teszi a „ Tüskét“] mely fésületlen formája, a fekete-fehér jellemábrázolás közhelyei ellenére is nagyerejű alkotás, látlelet egy korjelenségről, amelynek ismerete feltétele annak, hogy öröklött bajokon és terheken úrrá lehessen á jelen, de még inkább a jövő. A filmben az igazság hat, s ez a lényeg. Az esztétikai kifogások eltörJelenet a tavalyi Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál fődíjas alkotásáról, Sára Sándor Tüske a köröm alatt című munkájából. A képen Cserhalmi György (Hódosi András festőművész) és Kenderesi Tibor (a juhász).

a Hódosi-féle kivonulás. És ez az elkötelezett, felelős hitvallás az egyik legfontosabb gondolata a filmnek: az ember kivonulhat az életéből, de nem vonulhat ki a társadalomból. Nem a lehetőség nincs meg rá, hanem joga nincs hozzá, ha morális lény.

Törvényszerű hát a véletlen, hogy hősünk a tágas magyar pusztában is összetalálkozik és össze is ütközik a köz érdekének szolgálatába állított magas beosztású vezetők személyében a köz érdekét szemérmetlen nyíltsággal magánérdekké kisajátító, nagyhatalmú emberekkel. Megyei akarnokokkal gyűlik meg a baja; találkozik megélt élete fegyik legsötétebb figurájával, a szadista tanárral, aki most gépkocsivezetőként szolgálja a korrupt vezetőket. Valóságos bűnszövetkezet törvénysértéseinek, büntetlenül maradó hatalmi visszaéléseknek, egy kis magyar maffia ügyködésének, csalásainak,

pülnek a szerzők (a forgatókönyv egyik írója Csoóri Sándor költő) jobbító, valóságfeltáró szándéka mellett. S a filmnek bizonyára ezeket az erényeit méltányolta a legutóbbi Karlovy Vary-i fesztivál nemzetközi zsűrije is, amikor a „Tüskéi" fődíjjal jutalmazta.

A film operatőre Kurucz Sándor; a puszta hangulatait, a tiszta égboltot, a tülekedő juhnyájat, a libák fehérlő tengerét feledhetetlen képekben örökítette meg. Cserhalmi György, a világból kifutni vágyó festőművész szerepét meggyőzően játssza; a nagytekintélyű, de hivatalára méltatlan vezető lányát Ráckevei Anna jeleníti meg, érzékeltetve a tisztaság tiszteletét. A többiek - Szegedi Erika, Reviczky Gábor, Tyll Attila, Szirtes Ádám, Kenderesi Tibor, Koncz Gábor, Eless Béla, Kálmán György - hiteles alakítással szolgálták a közös ügyet, a filmet.-ymOrszágos Fiimközpont Moszkvában

Charlie Chaplin Diktátor című filmjének premierjével Moszkvában megnyílt az Országos Filmközpont. A moziterem mellett itt filmkönyvtár, szakirodalmi kiadó és videoarchí- vum is van. Olyan központ ez, ahová családjával vagy barátaival együtt mindenki ellátogathat, még az is, aki a Szovjet Filmművészek Szövetségének nem tagja.

A központ tágas helyiségeiben

a filmművészet minden irányzatának módja van a bemutatkozásra. Ez a körülmény segítséget nyújt ahhoz, hogy sajnálatos módon elfelejtett filmeket elevenítsenek fel, valamint értékeljék a filmművészet fejlődésének törvényszerűségeit, vagy akár figyelmet fordítsanak a különösen érdekes jelenségekre. Ez a játékfilmekre és a dokumentumfilmekre egyformán vonatkozik. (TASZSZ)