Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-29 / 177. szám, szombat

C kis ___:

V NYELVŐR.

Egy hét a nagyvilágban

Július 22-28.

SZOMBAT:

Párizsba érkezett Hun Sen kambodzsai kormányfő, hogy tárgyaljon az ellenzék képviselőivel a nemzetközi konferencia előtt

VASÁRNAP:

Mihail Gorbacsov nyilatkozott a szovjet televíziónak a bányászsztrájkok nyomán kialakult helyzetről és megoldásának lehetőségeiről

HÉTFŐ:

Lemondott a japán kormányfő • Maputóban megnyílt a FRELIMO V. kongresszusa

KEDD:

Magyar és szovjet pártvezetők tárgyaltak Moszkvában • A szovjet parlament felhívással fordult a néphez

SZERDA:

A Szovjetunió befejezte OTR 22 típusú, rövidebb ható- távolságú rakétái felszámolását • Befejeződött az Afrikai Egységszervezet csúcstalálkozója

CSÜTÖRTÖK:

A szovjet parlament jóváhagyta a három balti köztársaság gazdasági önállóságáról szóló határozatot • Eduard Sevardnadze a kambodzsai rendezésről adott interjút a TASZSZ-nak

PÉNTEK:

Budapesten összeült az MSZMP, Varsóban a LEMP Központi Bizottsága • Elnökválasztást tartottak Iránban

Japán

Kormányfő kerestetik

Unó Szószuké japán kormányfő június elején talán maga sem hitte volna, hogy csak bő egy hónapot tölthet el a miniszterelnöki bársonyszékben. A legnagyobb pechje kétségtelenül az volt, hogy a szigetország világháború utáni legnagyobb pénzügyi botrányává dagadt Recru- it-afférba belebukott Takesita Nobo- rut követte ebben a tisztségben, s a közvélemény előtt eleve úgy mutatták be, mint feddhetetlen múltú, tiszta lappal induló politikust.

Mint később kiderült, hófehérnek feltüntetett múltján mégis akadt folt. Ezt egy elhagyott gésa fedte fel a szigetország előtt: elmondta, hogy féléves viszonya volt Unóval, a szakítás után a politikustól 3 millió jenes kárpótlást kapott. De az is kiderült, hogy nős ember létére előzőleg 10 éven át szintén szeretőt tartott. A japán sajtóban nem szokás kiteregetni a politikusok szerelmi ügyeit, de most a lapok is kaptak az alkalmon, és a közvélemény elé tárták Unó eseménydús magánéletét.

Az ügy szellőztetése a lehető legrosszabbkor történt, közvetlenül a tokiói tanácsi választások előtt. A miniszterelnök feleségével szolidáris női szavazók bosszút álltak: elfordultak a kormányzó Liberális Demokrata Párttól - amelynek egyébként Unó Szószuké az elnöke -, s átpártoltak a legnagyobb ellenzéki erőhöz, a Szocialista Párthoz, amelynek egyébként nő az elnöke, a 60 éves Takeko Dói asszony személyében. Az eredmény vészjósló volt a most megtartott részleges felsőházi választások előtt, hiszen a fővárosi tanácsban az LDP elvesztette abszolút többségét.

Az igazi sokkhatást a vasárnapi időközi választások okozták, amelyek során kicserélték a 252 tagú felsőház képviselőinek a felét. A kormánypártnak a 126 mandátumból 54-et kellett volna megszereznie a biztos többség megőrzéséhez, de csak 36-ot sikerült. így következett be az, amire az 1955-ben alakult Liberális Demokrata Párt történetében még nem volt példa, nevezetesen: elvesztette abszolút többségét a felsőházban, igaz az alsóházban továbbra is őrzi fölényét.

Unó a hivatalos végeredmény közzététele után azonnal bejelentette lemondását. Kertelés nélkül közölte, hogy a rossz választási szereplésért vállalnia kell a politikai felelősséget. A távozó kormányfő szerint a szavazók azért pártoltak el az LDP-töl, mert helytelenítik a májusban megszavazott 3 százalékos forgalmi adót, a parasztok pedig nehezményezik, hogy kitárták a kapukat az amerikai agrárbehozatal előtt, ami rontja a hazai termelők helyzetét. Jómaga arra nem tért ki, hogy az események hátterében netán a nőt kell keresni, de megtették ezt helyette mások.

Japánban most az utódkeresés lázas napjai telnek. Az alkotmány szerint a kormányzó pártnak egy hónapon belül javaslatot kell tennie az új miniszterelnök személyére. Erre a liberálisok augusztus 8-án esedékes tanácskozásán kerül sor. Nagy gondban vannak, mível nagyítóval keresik az alkalmas, valóban minden tekintetben kikezdhetetlen politikust. Ez nehéz lesz, tekintve, hogy már Unó jelölésekor úgy vélték, hogy ő az egyetlen makulátlan múltú a párt korosabb, tapasztaltabb politikusai közül. A másik megoldás az lenne, hogy a fiatalabb nemzedéket engedjék szóhoz, ám a 60-70 év közötti pártvezetők eddig mindig keresztülvitték, hogy az ő korosztályukból kerüljön ki a kormányfő, aki egyszemélyben pártelnök is.

A többi párt sem tétlenkedik, a felsőházi többséget szerzett szocialisták már tárgyalnak több ellenzéki párttal arról, hogy az egyébként csak jövőre esedékes alsóházi választások előtt létrehozzanak egy választási koalíciót. Egyébként is az ellenzék úgy véli, bárkit is jelölnek kormányfőnek, ilyen parázs és feszült belpolitikai helyzetben nem lesz más kiút, mint a választások előrehozása őszre. (p. vonyik)

Ciprus

A dráma folytatódik

Ki tudja, hányadszor, de megint kénytelen volt közbelépni az ENSZ, hogy megakadályozza a még nagyobb bajt. Európa legfiatalabb állama, sajnos, nemcsak a későn függetlenné vált országok szokásos gyerekbetegségeitől szenved, hanem a távoli múltban gyökerező nemzetiségi ellentétek újabb és heveny kitöréseitől is. Nem is szólva arról, hogy Cipruson mindig lecsapódnak a Törökország és Görögország közötti régi és újkeletű problémák.

Két ízben is foglalkozott a héten az ENSZ Biztonsági Tanácsa Ciprus legújabb gondjaival, melyeket az idézett elő, hogy a sziget északi része török megszállásának 15. évfordulóján vagy ötszáz görög ciprió- ta tüntetett az úgynevezett zöldvonalon. így próbálták kifejezésre juttatni egyet nem értésüket az Északciprusi Török Köztársaság függetlenné nyilvánításával, a sziget ketté- szakításával. A jórészt nőkből álló tüntető csoportot megtámadta a csak Törökország által elismert „független állam“ rendőrsége, több mint száz tüntetőt elhurcolt, s tizet közülük még mindig fogva tart.

Dragoszlav Pejics, a BT soros elnöke a nemhivatalos megbeszélések után az újságírókkal közölte, kérni fogja a letartóztatott tüntetők szabadon bocsátását. Ez nyilván megnyugtatja az aggódó görög közösséget, amely máig sem tud semmit annak a több mint kétezer görög cipriótának a sorsáról, akik közvetlenül 1974. július 20-ika, a török csapatok inváziója után tűntek el nyomtalanul a kétirányú menekültáramlásban, s akiknek sorsáról Törökország mindmáig nem volt hajlandó felvilágosítást adni.

Még ennél is nyugtalanítóbb, hogy a zöldvonal menti konfliktus esetleg meghiúsítja a két közösség vezetői között tavaly szeptemberben elkezdett tárgyalásokat. Jorgosz Vasziliu ciprusi államfő és Rauf Denktas, a török közösség vezetője közti,

az ENSZ védnökségével folyó tárgyalások immár negyedik fordulóját most szerdán kellett volna megtartani, de az előző heti incidens ezt lehetetlenné tette. A világszervezet közvetítésével az a megállapodás született, hogy hétfőn, július utolsó napján tartják meg, illetve újítják fel a tárgyalásokat, de a jelenlegi helyzetben az sem lesz meglepő, ha újabb halasztás történik. Nem is szólva arról, hogy a török fél nem nagyon töri magát a megállapodás érdekében.

Csütörtökön mind Vasziliu, mind Denktas megerősítette, megkapta az ENSZ-főtitkár javaslatát a ciprusi helyzet rendezésére, melyet a hétfői ülésen kellene megvitatni. A BT- konzultációkon kidolgozott javaslat szerint Cipruson föderatív államot kellene létrehozni, amely semmilyen más országnak sincs alárendelve. A két országrésznek közös alkotmánya volna. A főtitkári terv ajánlásokat tartalmaz a jövőbeni egységes állam közigazgatási elrendezésére is. Ha mindezekről a két közösség között megszületik a megállapodás, akkor annak megtartását Görögország, Törökország és Nagy-Britannia közösen garantálná. Azért az aktív brit szerepvállalás, mivel - mint ismeretes - 1960-ig Ciprus Nagy-Britannia fennhatósága alatt állt, a szigeten még ma is brit támaszpontok vannak, amelyekről Londonnak egyelőre nem áll szándékában lemondani. Az Európa, Ázsia és Afrika között fekvő Ciprus amolyan elsüllyeszthe- tetlen repülőgép-anyahajó, s ebben a minőségében nemcsak a britek, hanem az egész NATO számára óriási stratégiai jelentőségű.

Vitathatatlan, hogy a regionális konfliktusok megoldásában az utóbbi években nagy tapasztalatokra szert tevő, kitűnő diplomáciai érzékét bizonyító ENSZ-főtitkár javaslata ésszerű kompromisszumnak tűnik. Rauf Denktas - szóvivője által - mégis azt hozta a világ tudomására: nem áll szándékában tárgyalni erről a javaslatról, ragaszkodik a közvetlen megbeszélésekhez Vasziliu elnökkel. Nyilván azzal számol, hogy mivel birtokon belül van (a sziget területének 38 százalékát tartják a törökök fennhatóságuk alatt), nagyobb engedményekre veheti rá a görögök vezetőjét, s sikerül elérnie, hogy az új föderatív államon belül a területek nagyon széles körű autonómiával rendelkezzenek, s a 30 ezer török katona is északon maradhasson. Ha Denktas nem ismeri fel, milyen beláthatatlan következményekkel járhat makacssága, akkor a ciprusi dráma még hosszú évekig folytatódni fog, s a legutóbbi események majd úgy kerülnek be a történelembe, mint az újabb tragikus felvonás nyitánya. (görföl)

A stockholmi városi bíróság csütörtökön ítéletet hozott az Olof Palme egykori svéd miniszterelnök meggyilkolásával vádolt Christer Pettersson ellen. A vádlottat bűnösnek találta és életfogytiglani börtönre ítélte. Ezzel lezárult a hároméves nyomozási időszak, amely valóban mozgalmas volt: a kezdeti kudarcok az igazságügy-miniszter leváltásához vezettek, majd több nyomozótiszt is lemondott. A vádlott ellen az özvegy tanúvallomása volt a 16 bizonyíték: Palme felesége határozottan felismerte Petters- sonban férje gyilkosát.

(ŐSTK-felvétel)

A „felügyel valamit“ szerkezetről

Azt tartják, hogy a nemzetiségi nyelvhasználat és nyelvművelés nem szabhat irányt a nyelv fejlődésének, az csak igazodhat a nemzeti körülmények között végbemenő fejlődéshez. Ehhez tartjuk magunkat mi is, de be kell vallanunk, néha egy kicsit meglepődünk. Igen, mert'nyelvünkben nemcsak olyan új jegyeket fedezünk fel, amelyek - szerintünk - javára válnak, hanem olyanokat is, amelyek senkinek sem hiányoztak. Ilyen a felügyel igének az utóbbi években egyre jobban terjedő tárgyas használata is: a felügyel valamit szerkezet meggyökerezése. Ezekben a mondatokban találkozunk vele: „Én szívesen felügyelem ezt a munkát is"; „Azt a tevékenységet nem mi felügyeljük“; „Ezt a tantárgyat én felügyelem az általános iskolában“; stb. Bizonyára mindenki furcsálta, amikor először hallotta ezt a szószerkezeti formát, sőt több embernek - köztük nekem - még ma is szokatlan.

Ennek oka, hogy a felügyel - akárcsak az igekötő nélküli ügyel - nem tárgyas ige. Ha fellapozzuk az értelmező szótárakat, ezt a minősítést találjuk a címszó mellett: tárgyatlan. Tehát nem tárgyas, hanem inkább határozós szerkezetben, rendszerint -ra, -re ragos szóval szoktuk használni: felügyel valamire. Két jól elkülöníthető jelentését tüntetik fel a szótárak. Az első: vigyáz valakire, valamire, hogy baj ne érje; például felügyel a gyerekre. A második: valakinek vagy valaminek a tevékenységét ellenőrzi; felügyel a gépekre, oktatásra, vizsgán stb. Ebben a második jelentésében tárgyasodott az ige, talán a rokon értelmű ellenőriz hatására.

Mielőtt kiátkoznánk ezt a változást, nézzük meg alaposabban magát a jelenséget! Tapasztalhatjuk, hogy nem egyedi eset nyelvünkben a felügyel tárgyas használata. Ismert jelenség, hogy az igekötő tárgyassá teheti a tárgyatlan igét. Az igekötős igéknek ez a tárgyas használata legtöbbször fokozatosan alakul ki - határozós használatuk mellett, esetleg annak rovására. Például az úszik ige tárgyatlan, de az átúszikot már tárggyal is használjuk, nemcsak határozóval: átússza a folyót vagy átúszik a folyón. Itt nem is hibáztatjuk a tárgyas használatot. A késik tárgyatlan ige; leggyakrabban határozói vonzattal használjuk: késik valamiről. De a lekésik-nek már a határozói vonzata mellett (lekésik valamiről) kialakult a sokat, de eredménytelenül hibáztatott tárgyas kapcsolata is: lekési a vonatot. Ez utóbbit még ma.sem pártoljuk. Csak hogy még újabbak keletkeznek: elkési az előadást (elkésik az előadásról helyett); betekinti az iratokat (betekint az iratokba helyett); Ilyen a felügyel valamit is (felügyel valamire helyett).

Olyan jelenséggel is találkozunk, hogy igekötő nélküli tárgyas igének van tárgyi és határozói tagja is, de a kettő nem cserélhető fel egymással, hanem olykor egyidejűleg mindkettőre szükség van. Például a fizet, válaszol tárgyas ige: fizet valamit, pl. pénzt, válaszol valamit. De kiegészülhetnek ezek a tárgyas kapcsolatok határozóval is: fizet valamit (pénzt) valamire, válaszol valamit valamire. Ha ezek az igék igekötőt kapnak, érdekesen viselkednek. Ha a fizet megkapja az elő- igekötőt, elveszti eredeti tárgyas jellegét, hiszen pénzt előfizet szókapcsolatunk nincs. De megmarad, sót vonzattá erősödik mellette a határozó: előfizet valamire (pl. újságra). Az utóbbi időben ezt a határozói vonzatot váltja fel egyre gyakrabban a tárgyi: előfizeti az újságot, lapot.

A válaszol tárgyas igéről szintén azt mondtuk, hogy kaphat határozói vonzatot is, tehát állhat ilyen szerkezetben: válaszol valamit valamire (pl. a kérdésre). Ha ez az ige igekötót kap, szintén elveszti eredeti tárgyát, vagyis azt, amely arra utalt, mit válaszoltunk a kérdésre. De ettől nem válik tárgyatlanná, mert a megválaszol szinte kikényszeríti a tárgy használatát, s az eredetileg határozóul szolgáló szót alakítjuk mellette tárggyá: megválaszolja a kérdést. S érdekes módon ezt jobbnak érezzük, mint a határozós szerkezeti formát: megválaszol a kérdésre.

Látjuk tehát, bonyolult kérdéssel van dolgunk; s ezt a jelenséget a nyelv újabb fejlődési irányzata is támogatja. Mégis úgy érezzük, kezdetben idegenek nekünk ezek az új szókapcsolatok, főleg a felügyeli a munkát, elkési az előadást, betekinti az iratokat. Nem szeretnénk üldözni ezt a szerkesztésmódot, de nem is rajongunk érte, sőt nem pártoljuk. S e kifejezések idegenszerűségét, szokatlanságát csak fokozza az a gyakorlat, hogy az újakban akkor sem igen választják el és vetik hátra az igekötőt, amikor az indokolt lenne. így mondják: „A történelmet én felügyelem“, nem pedig így: „A történelmet én ügyelem fel.“ Pedig a vonatot sem „én lekésem“, a lapot sem „én előfizetem“ - ha az alany mondathangsúlyos -, hanem „én késem le", „én fizetem elő". A felügyeli igekötője ugyanúgy nem tartozik az elválaszthatatlan igekötők közé, mint ez utóbbiaké. JAKAB ISTVÁN

Mikor vonul nyugalomba a sajtó ördöge?

A cím láttán az olvasó nyilván sejti, hogy az alábbiakban azokról az „apróságokról“ lesz szó, amelyeket a könyvnyomtatás feltalálása utáni években valaki a sajtóhibáknak elnevezett szózsákba szórt be. Olyan zsákba, amelybe általában a szükségtelen limlom kerül. A nemkívánatos gazzal hasonlította őket össze, amely rendszerint ott üti fel a fejét, ahol a legtöbb bosszúságot okozza.

A beavatottakon kívül csak kevesen tudják, mi mindennek kell megtörténnie addig, amíg valamilyen sajtótermék eljut az olvasó kezébe. A sajtóhibák veszélyének különösen a gyorsan készülő napilapok vannak kitéve. Akik nem ismerik a sajtótermékek születésének, illetve megjelenésének nemegyszer hajszás körülményeit, egy-egy sajtóhiba felfedezésekor hajlamosak feltételezni az írás szerzőjéről, hogy ő követte el a hibát, mert nincs tisztában a helyesírással, a helyes szóhasználattal. Pedig a sajtóhibák megszületésében sokan lehetnek ludasak, csak éppen a szerző nem. Terjedelmesebb sajtótermék talán még nem is jelent meg anélkül, hogy a több-kevesebb sajtóhiba okán nem emlegették volna a sajtó ördögét.

A sajtóhibák a szerzőt, az olvasót és a sajtótermék megjelenése körül foglalatoskodó szakdolgozókat egyaránt bosszantják. Egyiküknek sem közömbös, hogy hibás vagy kifogástalan a kinyomatatott szöveg. Hadd soroljak fel néhány furcsaságot az utóbbi évek „terméséből“: Abban az időben tört ki az első porlázadás. - A lelkiismeretlen igazgató ellen vadat emeltek. - Az érintett nagyüzemeknek módosítaniuk kellett volna öttéves tervüket. - Az egyes virágkosarakba másfelé virágok kerültek. - Meglepő volt, hogy Istvánék az új hazát el akarták adni. - Mexikó is élénk érdeklődést tanúsított a korszerű távközlő rendszer iránt. (A dőlt betűs szavak helyesen: pórlázadás, vádat, ötéves, másféle, házat, távközlő.)

Előfordul az is, hogy valamelyik szó helyett hasonló szó kerül a szövegbe, és emiatt teljesen megváltozik a szöveg értelme. Egyik hazai folyóiratunkban nemrég történelemeszméletról olvashattunk - nyilván történelemszemlélet helyett, egy másik írásban pedig a ragos alakok helyett a korunkban leszerepelt arisztokráciára emlékeztető rangos alakok szerepeltek.

Valószínűleg nincs sajtóhiba nélküli, nagyobb terjedelmű sajtótermék. Ám ha arra gondolunk, hogy az utóbbi években a tudomány és a technika szédületes fejlődése jó néhány betegséget visszaszorított, vagy teljesen felszámolt, az automatikusan működő berendezések pedig szinte kizárják a súlyos katasztrófák bekövetkeztét, joggal remélhetjük, hogy az „elektronikus agy“ egyszer véglegesen nyugalomba küldi a sajtó ördögét. Azon a várva várt napon a sajtó dolgozói megkönnyebbülten sóhajthatnak fel. HASÁK VILMOS