Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-17 / 166. szám, hétfő

ÚJ szú 3 1989. VII. 17. „Lassan helyükre kerülnek a dolgok“ Az utóbbi években nem tartozott az igazán jól menő termelőüzemek közé a safárikovói ruhagyár. A siker­telenségnek a múltban többféle ma­gyarázatát hallottuk, melyek vala­mennyi változatában szerepelt a munkaerőhiány. Ezen belül is leg­többször a fiatal munkásnők szociá­lis gondjainak, életkörülményeinek megoldatlansága. De nehézségként merültek fel az anyagellátás hiá­nyosságai, a varrógépek s az elavult ruhagyártási technológiák is. Az em­lített problémák egyike sem olyan jellegű, hogy azokat egyik napról a másikra meg lehetne oldani. így aztán a meglepetés, tegyük hozzá a kellemes meglepetés, erejével hatnak a közvéleményre az utóbbi időben a gyár háza tájáról kiszivárgó hírek. Ezek élére kívánkozik, hogy az év első öt hónapjában több mint 90 millió korona értékű férfi öltönyt és szabadidőruhát értékesítettek itt­hon és külföldön, ami jóval nagyobb termelési értékre utal a korábbi esz­tendők hasonló időszakánál, sőt az idei tervezett szintnél is. A viszony­lagos, s olykor bizony még manipu­lálható árutermelési értéknél jóval többet mond azonban a munkater­melékenységi mutató, mely a tavalyi 94-ről 100,5 százalékra emelkedett. Tökéletesebb szabályozórendszerben A kedvező változásokról Ján Mar­cinekkel, a gyár igazgatójával be­szélgettünk, aki elhárította azokat a feltételezéseket, melyek szemé­lyével, hivatalbalépésével hozzák összefüggésbe a bekövetkezett for­dulatot. Véleménye szerint az elmúlt esztendőben életbelépett új irányítá­si és gazdálkodási rendszer érezteti hatását.- A jelek arra utalnak, hogy a vál­lalaton, sőt az egész iparágon belül lassan a helyükre kerülnek a dolgok, lendületbe jön az a gépezet, melyről sokan állították: nem lehet már iga­zán mozgásba hozni - fejti ki véle­ményét a fiatal igazgató. - Az anyag- ellátás terén az idén még nem volt komolyabb fennakadás, s a szállítói­megrendelői kapcsolatokat is a kor­rektség jellemzi, mégha érthetően nem minden vonatkozásban eszmé­nyi a helyzet. Meglátásom szerint nálunk és a testvérüzemeknél egy­aránt javult a dolgozókról való gon­doskodás színvonala. Azonnal hoz­zá is tenném azonban, hogy még nagyon sok a tartozásunk. A munka- körülmények javítása immár nem hosszú távú cél, hanem sürgető kényszer. Mert elképzelhető-e a tel­jesítmények fokozása, a kifogásta­lan áruminőség akkor, ha műhely- csarnokaink megvilágítása nem megfelelő? Aligha. S nálunk még ez is megoldatlan, noha már rég nem elhatározás, vagy pénz kérdése. Egyszerűen nem lehet megfelelő fényerejű égőket, világítótesteket vá­sárolni. A gépekkel, karbantartásuk­kal és alkatrészellátásukkal is ha­sonló a helyzet. Tudomásom szerint az ágazat rendelkezik a javítások­hoz, sőt a géppark felújításához szükséges valutakerettel, csakhát az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy nem mindig az éppen szükséges alkatrészeket és gépeket vásároltuk meg. Ha egy csapatmunka kereté­ben egyszer valósan fel tudjuk mérni az igényeket, véleményem szerint egycsapásra megváltozik a helyzet, jelentős javulást érhetünk el. A gyár vezetőjétől ezután meg­tudtuk, hogy azért ők is tettek, tesz­nek egyet s mást a helyzet megvál­toztatása, javítása érdekében. Pél­dául a munkaszervezés terén, ahol alapkövetelmény a vezetők infor­máltsága, közvetlen kapcsolattartá­sa a termelésben. Ha nem is napon­ta, hetente legalább egy-két alka­lommal kötelességüknek tartják a gyár vezetői, hogy valamennyi munkahelyen, nagyobb kollektívá­ban személyes tapasztalatokat sze­rezzenek a termelés folyamatáról. Észrevételeiket minden pénteken kollégiumi ülés keretében vitatják meg, hogy aztán a hétfői termelési értekezleteken már a konkrét meg­oldási javaslatokat terjeszthessék a mesterek, a műhelyvezetők elé. Az új irányítási munkaformák között hamar létjogosultságot nyert a véd- nökségi rendszer. A gyár valameny- nyi munkaközösségének van már egy-egy patrónusa a gazdasági és pártvezetők köréből, így aztán még élőbb, még közvetlenebb a kapcso­lat az irányítás és a termelés között. Nincsenek kényszerpihenők Hogy a ruhagyári dolgozók meny­nyire érzik, érzik-e egyáltalán a vál­tozások szelét, erről Bene Mária szabásznővel beszélgettünk, aki 1966 áprilisa, tehát csaknem az üzemalapítás óta tagja a gyári kö­zösségnek.- Annak idején még nem volt alapkövetelmény a szakképesítés- emlékszik a kezdet kezdetére -, s szinte toborozták a környék lányait és asszonyait. így kerültem én is Dereskről (Drzkovce) a Sajó-parti városkába, s talán a ledolgozott évek is igazolják, hogy nem válasz­tottam rosszul. Jó közösségben dol­gozom, ahol tiszteljük, becsüljük egymást, egymás munkáját. Először vasalólányként foglalkoztattak, majd áthelyeztek ide a szabászatra. A be­tanulási idő mindössze három hó­nap volt, ám ez a rövid idő a munka, az intenzív tanulás jegyében telt el. A szabászaton belül a nadrágvarró részlegnek az aprómunkákat végez­zük el, zsebeket, nyílászárók szegé­lyeit, béléseit szabjuk sablonok se­gítségével. A törékeny alkatú asszonyka nem tartozik a negyven fős kollektíva hangadói közé, munkáját azonban kiválóan, nagy pontossággal végzi. Ezért is kapott több vállalati kitünte­tést, elismerést, s ezért is voltunk kiváncsiak véleményére:- Őszintén szólva mi munkásnők nem sokat törődünk azzal, hogy „odafönn“, mi minden történik, hogy milyen változásokat eszközölnek i időről-időre a vállalat, vagy az üzem ’ vezetésében, a termékszerkezet­ben. Számunkra az a legfontosabb, hogy biztosítva legyenek a jó mun­kafeltételek, folyamatos legyen az anyagellátás, s nem utolsósorban találjuk meg anyagilag is számítá­sunkat. Ami a munkakörülményeket illeti, ezek újabb gépek vásárlásával javultak ugyan, de még mindig nem ideálisak. Jó teljesítményt csak nagy igyekezettel, odaadással dolgozva lehet felmutatni. Mi már megtanul­tuk, hogy ebben a szakmában min­den fillérért meg kell dolgoznunk, s aki a kezdők közül másként képze­li el a ruhagyári munkát, az hamar továbbáll. Ezért, s nemcsak a sok­szor emlegetett női sajátosságok- férjhezmenés, gyermeknevelés- miatt jelentős a munkaerő-vándor­lás. Akik viszont maradnak és vállal­ják a kemény munkát, azt hiszem egyre inkább megtalálják számítá­sukat. Műhelyünk dolgozói közül többen keresnek kétezerötszáz, sőt háromezer korona fölött is. Mi úgy tartjuk, hogy egy nő, különösen ha képzettsége nem nagyobb a betaní­tott munkásénál, ennyivel már elé­gedett lehet. Ha helyzetünk az elkö­vetkezőkben változik, javul, ennek csak örülhetünk. Az elmúlt napok— bán egy termelési értekezleten hal­lottam, hogy az üzem javuló ered­ményei miatt az idén két-háromszáz koronával is növekedhetnek majd az átlagfizetések, az élmunkásoké ter­mészetesen ennél nagyobb arány­ban is. Kérdésére válaszolva ezért csak annyit mondhatok, hogy a hely­zet nálunk annyira változott, hogy nincsenek kényszerpihenők, folya­matosan dolgozhatunk, teljesíthetők a szigorú napi és heti normák. A töb­bi aztán már rajtunk múlik. ösztönző tisztánlátás Komlós Géza, a szabászati rész­leg mestere, aki szintén a gyáralapí­tók közé tartozik, már árnyaltabban fogalmaz ugyanennek a kérdésnek a megválaszolásakor:- A múltban bizony sűrűn előfor­dult, hogy ilyen vagy olyan oknál fogva nem tudtunk folyamatosan dolgozni, s az előre beprogramozott termelést menet közben kellett át­szervezni, ami mindig zökkenőkkel, bonyodalmakkal járt. Többször is megtörtént, anyaghiány miatt haza kellett küldeni a dolgozókat, hogy aztán hétvégeken is berendeljük őket. Az ilyen jellegű hajrámunka a minőség rovására ment. Az idén még nem kellett ilyen kényszermeg­oldásokhoz folyamodnunk. Üze­men belül is simább a kooperáció az új elszámolási és bérezési rendszer bevezetése óta. Dolgozóink jól tud­ják, hogy mit, miért és mennyiért kell elvégezniük, s ez a tisztánlátás ösz­tönzőleg hat munkájukra. Végre dif­ferenciáltan jutalmazhatunk, sőt büntethetünk is. Ez utóbbi azonban ma sem hálás feladat. A mesterek­nek ennek ellenére vállalniuk kell a népszerűtlenséget, egyébként is­mét a nemkívánatos és egyszer már csődöt mondott egyenlősdinél kö­tünk ki. A szabászati részleg külön­ben - s ezt nem dicsekvésképpen mondom - üzemi viszonylatban a legkiegyensúlyozottabbak közé tartozik. Lányaink és asszonyaink túlnyomó többsége kellő tudással és tapasztalattal rendelkezik, ami na­gyon fontos ebben a szakmában. Eredményeinket egyre inkább elis­merik a vállalatnál is, ahol bizony mitagadás, korábban kissé lekezel­tek bennünket. Ma már vállalaton belül a legjobbak között emlegetnek, s nem kizárt, hogy a közeljövőben komoly megbízatást kapunk. Mind gyakrabban kerül ugyanis szóba szakmai berkekben, hogy terméke­ink nemcsak itthon és a szocialista piacon versenyképesek, hanem a tőkés országokban is. Azt hiszem az üzem többi dolgozója nevében is mondhatom, hogy készen állunk az igényes feladatok teljesítésére. Megerősítette a szabászmester szavait Major László, a gyár gazda­sági igazgatóhelyettese is, aki jelen­létünkben arról is tájékoztatta az igazgatót, hogy az első félévi terme­lés eredményei, legfontosabb gaz­dasági mutatói alapján versenyben lesznek a legjobb üzem címért a so­káig verhetetlennek vélt senicai- akkal.- Ha egy kicsivel még fokozni tudjuk a nyereséget, akár élüzemmé is válhatunk - mondja mintegy bú­csúzóul a gyár igazgatója. Azt már helyettese teszi hozzá, hogy nem kevés - 15 millió korona - az idei előirányzat, ezt kellene egy-két milli­óval megtoldani. Ha az üzem kátyú­ból kikerült szekere nem veszít len­dületén, ez a célkitűzés is megvaló­Sulhat HACSI ATTILA A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Dukla Efsz-ben a kisegítő gépekkel együtt 22 kombájn kaszálja-csépeli a gabonát. Amikor az időjárás engedi, naponta 1200-1400 tonna termést jut­tatnak fedél alá. A felvételen Angyal Sándor kombájnos a vágószerkezetet ellenőrzi. (Drahotín Őulla felvétele - ÖSTK) Új részvénytársaság a Duna - Ostrava vízi út kiépítésére Az Ekotrans Moravia és célkitűzései A Sluáovicei Agrokombinát zádvericei (Gottwaldovi járás) kongresz- szusi termében tartotta június 29-én első közgyűlését a vízenergia, valamint a vízi utak hasznosításával és a környezet fejlesztésével foglalkozó Ekotrans Moravia részvénytársaság. Elfogadták a társaság alapokmányát, és megválasztották az irányító testületet, melynek elnö­kévé Pavel Ömolíkot, vezérigazgatóvá pedig Bohumil Kővár kandidá­tust választották. Az Ekotrans Moraviának jelenleg 62 részvényese van, akik 100 ezertől 30 millió koronáig terjedő tőkével léptek be. A lakosság ré­szére körülbelül ezer koronás kötvé­nyeket szándékoznak kibocsátani a szokottnál magasabb kamattal, s a megtérülési idő mintegy 10 év lenne. A részvénytársaság célja, hogy valóra váltson egy régi tervet. Már a 18. században felvetették az Északi- és a Balti-tengert a Fekete­tengerrel összekötő Elba-Odera -Duna vízi út tervét. Az Ekotrans Moravia először - részben a Morva folyó mederszabályozásával - Ost- raváig akarja meghosszabbítani a dunai vízi utat. Ez négy lépcsőben valósul majd meg. 1992-ig, amikor elkészül a Duna-Rajna-Majna csa­torna, részben hajózhatóvá válik a Dunától Lanzhot-Brodskéig terje­dő szakasz. A második szakaszban Tlumacovig, a harmadikban pedig Prerovig - amely fontos gép- és vegyipari központ - úszhatnak majd fel a hajók. Onnan a jövőben a vízi út az Elba irányában folytatódna, más­részt pedig egészen Ostraváig ter­jedne. A tervek szerint 3600 tonna vízkiszorítású uszályok haladnának rajta konvojokban. Jelenleg azonban a részvénytár­saság működését sajnos a szoká­sosnak mondható negatív jelensé­gek akadályozzák. Bizonyos intéz­mények és szervezetek ugyanis - a nehézkes, hosszadalmas ügyin­tézés és döntéshozatal bevett gya­korlatát követve - némely okmányo­kat három-négy évre előre kérnek (döntéshozataluk előtt), pedig az Ekotrans már jövőre szeretné kipró­bálni a Veselí nad Moravou-Otroko- vice folyószakaszon a vízi szállítást. Többféle tervet dolgoztak ki, és min­den változat szigorú környezetvé­delmi követelmények figyelembe vé­telével készült. Ezek tiszteletben tar­tására - az eddigi gyakorlattól elté­rően - szakképzett ökológus ügyel. A részvénytársaság és célkitűzé­se sokak figyelmét felkeltette. Ér­deklődnek az Ekotrans Moravia fe­lől, továbbá arról, hogy milyenek lesznek a létrejövő Duna-Ostrava vízi út műszaki paraméterei, meny­nyibe kerül a beruházás, s hogy vajon nem lesz-e a fent leírtak elle­nére mégis káros hatással a környe­zetre. Nos, a Duna-Ostrava vízi út ter­vezett hossza 269 kilométer. Ebből 93 kilométer lesz csatorna. A vízi út teljes hosszán 14-15 duzzasztó épülne, ebből kilenc vagy tíz a fo­lyón. Az utóbbiakból hét már elké­szült. A legmagasabban levő duz­zasztót 275 méter tengerszint feletti magasságban építik, és a vízi út egész hosszán 159,5 méter lesz az esés. A beruházás teljes összege nem haladja meg a 14 milliárd koro­nát, ami alig egytizede egy gyorsva- sút-pálya vagy egy atomerőmű épí­tési költségeinek. A részvénytársaság programnyi­latkozata a végrehajtó szervnek fel­adatul tűzte ki, hogy a vállalati és a lakossági kötvényeket 1989. szep­tember 30-ig bocsássa ki, s hogy az év végéig mintegy 500 millió korona tőkét gyűjtsön. Az építkezést ugyan­is az első időszakban a részvénytár­saságba tömörült vállalatok maguk finanszírozzák. Az Ekotrans Moravia részvénytársaság az említetteken kívül a kavicskitermelésben, mote­lek, kisebb erőművek, tisztítóállomá­sok stb. építési feltételeinek megte­remtésében is érdekelt. A fő részvényesek közt található a martini Nehézgépipari Művek, a prágai Vízgazdálkodási Vállalat, a bratislavai Csehszlovák Duna-ha- józásí Társaság, a Sluéovicei Agro­kombinát és a Vítkovice konszern. Az építkezés további szakaszában a költségekhez esetleg hozzájárul a csehszlovák állam, és számításba jöhetnek külföldi társaságok is. A részvénytársaságnak ezért sza­bályoznia kell a külföldi - NSZK-beli, osztrák, jugoszláv - részvényesek betársulásának feltételeit is. Az egész létesítmény jó példája a szocialista vállalkozásnak. Kifize­tődő beruházásról van szó, hisz a folyami szállítás a többi szállítási formához viszonyítva olcsó, s ami a mai világban szintén nem elhanya­golható szempont, környezetkímélő és biztonságos. Mindenesetre ener­getikai szempontból a legkevésbé igényes. Ennek tudható be, hogy Nyugat-Európa-szerte egész csa­tornahálózatokat létesítettek, ame­lyek az olcsó és tiszta közlekedést, áruszállítást biztosítják. A korszerű duzzasztórendszer le­hetővé teszi azt is, hogy gyorsan megtisztítsák a vizet, ha a környező ipari üzemekből esetleg olaj szivá­rogna a folyóba. Ezért az a feltétele­zés, hogy a vízi út építése veszé­lyezteti a környezetet, nem helytálló. A külföldi sajtóban - főleg a Du­na-Rajna-Majna csatornamenti or­szágokban - egyre gyakrabban je­lennek meg az új vízi út építését bíráló cikkek. Ilyenek ezzel a beru­házással kapcsolatban is olvasha­tók. A támadások középpontjában az alsó, Kúty és a Duna közötti szakaszra kidolgozott megoldások állnak. Három elképzelés van a vízi út továbbvezetésére: a Morva folyó medrének felhasználása, a folyó bal oldalán létesítendő csatorna és egy jobboldali, a Dunába Bécsnél torkol­ló csatorna. Az első két esetben Kúty mellett jelentős belföldi kikötő­vé válna Bratislava is, s fontossági sorrendben csak utánuk következne Bécs. Ez is egyik oka lehet a nem­tetszésnek, amely elsősorban az osztrák sajtóban kap hangot. Ezzel szemben a hamburgi sajtó helyeslően ír a tervekről, mivel a vízi út teljes kiépülése után megnőne a hamburgi kikötő jelentősége. Hamburg pozíciója ugyanis a Duna -Rajna-Majna csatorna befejezését követően jelentősen megrendül: az északnémet kikötő háttérbe szorul­na Rotterdammal, Amszterdammal és Antwerpennel szemben. -bl­A Sabinovi Gyümölcstermesztő Állami Gazdaság michalovcei részlegén a szünidő kezdetétől 300 középiskolás segédkezik a gyümölcsszüretben. Bulgáriából 60 főiskolai hallgató érkezett. Felvételünkön egy csoportjuk látható ribizliszedés közben a staréi ültetvényen. (Svátopluk Písecky felvétele - ŐSTK)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom