Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-09 / 134. szám, péntek
ÚJ szú 5 989. VI. 9. Egy záróbeszélgetés foszlányai ,,Pedagógusok eszmei-politikai nevelése“ a hivatalos neve, a beavatottak nyelvén mindig is csak „politikai oktatás“, „politikai iskolázás“ marad. Tudom, az olvasók érdeklődésének fölcsigázására nem alkalmas téma. Az idősebb pedagógusgenerációkban már maga a kifejezés is az oktató-nevelő munkától távol eső tartalmú brosúraszövegek unalmát árasztja. S ha az elmúlt évtizedek során tartalmában és formájában mit sem változott volna, nőtt fel, amelyek egyedei másként nyilatkoznak meg a társadalmi életben, mint privát körben. Ezek számára a kettősség természetes állapot, s valószínűleg nem hisznek sem abban, amire a család nevelte őket, sem pedig abban, amire az iskola. A morális kisiklás veszélye ezeknél nyilván nagyobb, mint olyanoknál, akiket egységes nevelői ráhatás formált. Barczi Boldizsár matematika szakos véleménye szerint a tanulók A beszélgetés résztvevőinek egy csoportja - középen Lajsóczki Vilmos pártelnök és Kovács Dezső propagandista, igazgató (Lőrincz János felvétele) szót se vesztegetnék rá. Úgy tűnik azonban, tartalmában, formájában megújulva, egyre szervezettebb kereteket öltve, mindinkább megtalálja helyét a pedagógus-továbbképzés rendszerében. A „politikai oktatás“ májusi záróbeszélgetései a mindennapok egyhangúságát megbontva, némi izgalmat vittek az iskolai életbe. Ennek oka, hogy mindig számítani lehetett felsőbb párt-, illetve tanügyi szerv látogatására. Egyébként afféle összefoglalása volt ez az átvett témáknak, bizonyos mértékben számadás is. A Deáki (Diakovce) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában, ahová ellátogattam, minden különösebb izgalom nélkül készültek az eseményre. A szépen kialakított park közepén álló épületet a tanulók már elhagyták, késő délután lévén a napközi is bezárt. Miközben a kör hallgatói és előadói gyülekeztek, Kovács Dezső iskolaigazgatóval, a csoport propagandistájával váltottam néhány szót.- Tizenhat tagú körünk előadói az iskolai pártcsoport tagjai. Pedagógusainkon kívül a körbe beletartoznak a magyar óvoda alkalmazottai is valamennyien érdeklődéssel vettek részt a szemináriumokon, a jelenlét évi átlagban 97-98 százalék - mondotta. A szeminárium lebonyolításának módjáról közölte, hogy 10-15 perces bevezető után vita formájában vették át az egyes témákat. Főleg olyankor kerekedett gazdag véleménycsere. amikor iskolai problémák kerültek terítékre Elsősorban „Az iskola szerepe az átalakításban“ című késztetett véleménynyilvánításra csaknem mindenkit. Percnyi pontossággal a megadott időben nyitotta meg a záróbeszélgetést a propagandista. Szavai után a szokásos nyomasztó csönd. Senki sem akart első lenni. Majd némi biztatás után Hajdú Irén szlovák szakos tanár hozzászólása indította el a vitát amely érthetően az iskola, az oktató-nevelő munka problémái körül forgott. A hozzászóló saját tapasztalataira támaszkodva a család és az iskola együttes erőfeszítésének szükségességét emelte ki. Szólt azokról a családokról, amelyek látszatra rendezettek, a külső szemlélő hajlamos még talán példásnak is tekinteni őket. azonban a felszín alatt súlyos morális problémák rejlenek, amelyeknek következményeit az iskola nem képes semlegesíteni. Gondolatát folytatva Kovács János fizika szakos nagyon régi, de változatlanul időszerű kérdést: a nevelésben mutatkozó kettősség problémáját vetette fel. Véleménye szerint kettős tudatú nemzedékek sora és pedagógusok túlterhelése az oka annak, hogy gz iskola nem fejtheti ki a kívánt mértékben nevelőhatását.- A kötelező tízéves iskolába járás azt hozta, hogy az utca neveli azokat, akik nem tanulnak tovább - hangzott az asztal túlsó végéről. Volt tanulóik társadalmi érvényesüléséről szólva elgondolkodtató jelenségre irányította a figyelmet Kovács Dezső igazgató. Az iskolából kikerültek tízéves találkozóin szerzett tapasztalatai alapján állítja, hogy legalább 70 százalékuk nem abban a szakmában dolgozik, amelyet tanult. Gondolom, kizárhatjuk azt az okot, hogy a felgyorsult műszaki fejlődés kényszeríti ezt ki, amely egyes fejlett országokban öt évenként termelési profiljuk átalakítására készteti az üzemeket, a dolgozókat pedig szakképzettségük megváltoztatására, kiegészítésére. Ez esetben másról van szó. Többségük ugyanis olyan beosztásba kerül, ameiy alacsonyabb szakképzettséget igényel. A probléma felvetője azon a véleményen van, hogy ez a fiatalok anyagiasságának következménye. A nagyobb fizetés, esetleg a több szabadidő, amelyet más jövedelmező tevékenységre lehet fordítani, téríti el őket szakmájuktól. Bizonyára van ebben is valami igazság, de vajon nem jelzi-e ez a szaktudás általános leértékelődését is? Ennek földerítése megérné a fáradságot. Pedagóguskörökben a tanKöny- vek színvonala mindig kedvelt vitatéma volt Természetes, hogy szóba került itt is. Elmondták, hogy nincsenek összhangban a tantervvel: több vagy más tananyagot tartalmaznak, mint amit a tanterv előír.-Tíz évvel ezelőtt kiadott, a jelenlegitől nagy mértékben eltérő társadalomszemléletet tükröző (például: a Brezsnyev-kultusz) társadalomtudományi tankönyveink semmilyen tekintetben sem az átalakítás szellemében hatnak. Csak az eszmei káosz előidézéséhez járulnak nozzá, mivel homlokegyenest más szemléletet' tükröznek, mint amilyeneket a szovjet tömegtájékoztató eszközök terjesztenek. A gyermekek fejében ebből csak zűrzavar keletkezhet - hangoztatta az egyik hozzászólás. Csaknem mindenkinek volt mondanivalója a pedagógus társadalmi n^egbecsüléséről, tekintélyéről A hozzászólások számos valós vagy vélt okát fedték föl annak, hogy a pedagógus társadalmi tekintélye a mélypontra süllyedt. Egyesek ennek okát a nem megfelelő erkölcsi és anyagi elismerésben látják. Falun általában az egyszerű szövetkezeti tagok - az agrárértelmiségről nem is beszélve - a tanítóénál jóvai magasabb fizetés mellett még egyéb anyagi forrásokat is teremtenek gyarapodásukra. Az így kialakított értékrendszerben nagyobb tekintélye annak van, aki pompásabb házzal, drágább gépkocsival bír. Ilyen körülmények közt eleve nem örvendhet nagy megbecsülésnek az a pedagógus, aki napi órakötelezettségét letudva szakköröket vezet, este pedig a falu politikai és társadalmi szervezeteiben dolgozik, míg mások olyasmivel foglalkoznak, ami jövedelmüket növeli. Az egyik felszólaló szerint a pedagógus tekintélyének mélységeit érzékelteti az a jelenség, hogy a rossz osztályzatért a szülő ma már nem a gyermeket vonja felelősségre, hanem tanítóját. Volt, aKi a pedagógus kiszolgáltatottságára mutatott rá, arra, hogy nála műveletlenebb helyi vezetők kényüV- kedvük szerint rángathatták összeírásra, hul- ladékvas-gyűjtés- re, társadalmi munkára. Más ezt megtoldotta a szellemi munka társadalmunkban bekövetkezett általános leértékelődésének tényével. S ha még fokozni akarom, hozzátehetem: dialektikusán kapcsolódik ez a jelenség a kettős nevelés kérdéséhez. Olyan kép alakult ki ugyanis a pedagógusról, hogy egyfajta hivatalosan kötelezővé tett álláspontot képvisel, illetve szolgaian követ és nem formálódhat ki önálló profilja. Olyasmit képvisel tehát, amivel a szülők egy része nem azonosítja magát, s velük szemben más igazságot állít gyermeke elé. Nemcsak szavakban, hanem társadalmi cselekvésben is. Amikor Lajsóczki Vilmos pártelnök összefoglalónak is beillő hozzászólásával a záróbeszélgetés véget ért, gondolom nemcsak én, hanem a kör mind a tizenhat tagja azzal az érzéssel állt fel az asztaltól, hogy az elmúlt két óra nem volt haszontalan időtöltés, sikerült társadalmi életünk néhány fontos területének bonyolult szövevényeibe tisztább betekintést nyerniük MORVAY GÁBOR KOMMENTÁLJUK l-l A hozzáálláson is múlik Az SZNT egészségügyi és szociális bizottsága legutóbbi ülésén megtárgyalta az egészségügyi és közegészségügyi előírások megtartását az élelmiszerek gyártása, szállítása és tárolása során. Megállapította: a számos pozitívum mellett sok még a sürgős, megoldásokat váró feladat, hiszen az élelmiszer-ipari termékek minősége gyakran hagy kívánnivalót maga után. A megvitatott jelentésből kitűnik, hogy sok helyütt a nem megfelelő szállítás és tárolás okozza a minőség romlását. Ha figyelembe vesszük, hogy az élelmiszerraktárak 38,3 százaléka nem felel meg a normáknak (8,3 százalékuk messze alatta marad a követelményeknek), s az üzlethálózatban (a boltok 32,8 százalékában) nem tudják megfelelőn tárolni a termékeket, rá kell ébrednünk a minőség romlásának okaira. Az áldatlan helyzethez még az is hozzájárul, hogy elavult üzleteink felújítása hosszadalmas, és további gondot jelent a szükséges műszaki berendezések beszerzése s beszerelése. A legnagyobb s a legszélesebb rétegeket érintő gond a tejtermékek minősége. Igaz ugyan, hogy 1987-ben még a tej 67 százalékát nem találták mikrobiológiailag megfelelőnek, tavaly már „csak“ 47 százalékát. A közegészségügyi szakemberek szerint a hiányosságok leggyakrabban a tejtermékek tárolásában fordulnak elő. És szállításuk sem felel meg az előírásoknak: a hűtőberendezéssel ellátott autók elérhetetlen álomnak tűnnek, így nem csoda, hogy a minöségellenörök kimutatása szerint a tej 37,3 százalékának, a vaj 11,9 százalékának, a 33 százalékos tejföl 25 százalékának hőmérséklete magasabb a megengedettnél. Ennek következtében a tej 15 százalékának, a 33 százalékos tejföl 19,2 százalékának, a vaj 8,6 százalékának és az egyéb tejtermékek 4,4 százalékának minősége nem volt megfelelő. Az élelmiszeripari termékek minőségének romlásában a víz minősége is szerepet játszik. Sajnos. Az illetékesek nyíltan szóltak erről a gondról. Hogyan akarunk elsőrendű terméket előállítani, ha az élelmiszergyártók 38,9 százalékának nincs jó minőségű vize, de a közétkeztetési egységek 12,5 százaléka sem jut közegészségügyileg megfelelőhöz? Ugyanez elmondható az élelmiszerraktárakról is: 12,4 százalékukban gondot okoz a víz. Sőt, az üzletek esetében ez az arány 20,3 százalék, és még ma is vannak olyanok (8,1 százalék), ahol egyáltalán nincs víz. Mi tehát a teendő? Netán az előírások nem elég szigorúak? - kérdezzük jogosan. A közegészségügyi szakemberek véleményéből leszűrhettük, hogy az előírásokkal nincs baj, hiszen évről évre szigorítják őket. A normák meg nem tartásáért a közegészségügyi ellenőrök jelentős összegű büntetéssel sújtják a vétkeseket, ám ez sem ösztönzi őket a minőség javítására. Tavaly a közegészségügyi szervek több mint félmilló korona büntetést róttak ki. Sok múlik viszont az emberek hozzáállásán. Azokén, akik közvetlenül vagy közvetve tehetnek valamit azért, hogy a jó minőségű termék a csomagolás, a szállítás és a tárolás után is az maradjon. Ugyan kinek a mulasztása, hogy - és ez gyakori látvány Szlovákia-szerte - a tejesládák sokaságát az üzletek előtt a tűző napon pihentetik? Ki felelős azért, hogy a tejeszacskó kilyukad? Kinek a gondatlansága okozza azt, hogy a friss, gömbölyödó, illatos kenyér a felismerhetetlenségig megváltozik, mire az üzletek polcaira kerül? És vajon miért nem ügyel arra a gyártó, hogy az élelmiszeres-ládák tiszták legyenek? A hiányosságok, a tények megállapítása, a büntetések kiszabása nem jelentheti a gondok megoldását. Pedig a hiányosságok orvoslása sürgető feladat. Jön a nyár, nagyobb a fertőzés veszélye. Ezt szem előtt kell tartaniuk mindazoknak, akik felelősek élelmiszereink minőségéért. PÉTERFISZONYA ORVOSI TANÁCSADÓ Az étvágytalanság Az étvágytalanság az egyik legál- talanosabb tünet, amely előfordulhat a lehető legkülönbözőbb betegségeknél vagy életműködésben zavaroknál. Minden olvasó ismeri ezt az érzést, mégis ennek a mindennapos panasz okának felderítése olykor komoly problémát jelent a szakembereknek is. Az étvágytalanság sohasem elhanyagolandó dolog, amely nemcsak a test bizonyos szerveinek kivizsgálását, hanem sokszor a beteg lelkivilágának, életmódjának és kórnyzetéhez való alkalmazásának részletes analízisét is igényli. Ebből következik, hogy az étvágytalanságot két nagy csoportra osztjuk. Az elsőbe azok az esetek tartoznak, melyeknél a szóban forgó panaszt valamilyen kezzelfogható, diagnosztizálható, betegség váltja ki, s ezért ilyenkor szervi eredetű étvágytalanságról beszélünk. A második csoportba azokat az étvágytalanságokat soroljuk, melyek nem járnak organikus betegséggel, s a baj oka legtöbbször valamilyen átmeneti működésbeli változás. Azt lehet mondani, hogy az emberi testben előforduló megbetegedések legnagyobb része kiváltja az étvágytalanság tünetét, melyet ezért a barométerhez lehet hasonlítani, ami azt jelzi, hogy a szervezetben valami nincs rendben, valahol rendellenes működés, megbetegedés van. Az összes fertőzéses betegség - kezdve a náthától - étvágytalansággal jár. A vírusos májgyulladásnál nagyon jellemző kezdeti tünet, hogy már a sárgaság megjelenése előtt a beteg minden ételtől undorodik. A gyomor betegségei is étvágytalanságot váltanak ki. Ilyenek a csökkent gyomornedv-termelés, a gyomornyálkahártya gyulladása, a fekélybetegség valamint a jó és rosszindulatú daganatok. A máj, epe, hasnyálmirigy, lép betegségei is kiválthatják a szóban forgó tünetet. Látszólag a szívnek nincs köze az emésztőszervrendszerből származó panaszokhoz, pedig nem ez az igazság. A szív jobb kamrájának elégedetlenségekor ugyanis a vénás vérpangás áll be, s többek között a hasüreg szerveiben (gyomor, máj stb.) is felgyülemik a vér, ami teltségérzetet, étvágytalanságot vált ki. A gyógyszerek közül melyek nem kívánatos mellékhatása az étvágytalanság, elsősorban a szulfonami- dokat és antibiotikumokat kell megemlítem. A rendszeres alkoholfogyasztás is csökkenti az étvágyat, a krónikus alkoholisták étvágytalansága pedig a gyomor nyálkahártyájának idült, sorvadásos gyulladásának a következménye. A nikotin étvágycsökkentő hatását a legjobban az bizonyítja, hogy a dohányzásról leszokott emberek a legtöbb esetben kisebb-nagyobb mértékben elhíznak. A nem szervi eredetű étvágytalanság okainak felderítése általában nem könnyű feladat. Minden esetben közrejátszanak az életmódbeli tényezők. A túlhajszolt hétköznapokon sok ember az állandó időhiány miatt nem ér rá reggelizni és az ebédjét is csak sebtében fogyasztja el. A gyakori étvágytalansághoz hozzájárul az üzemi étkezdék egyhangú kínálata is. Sokat számít a környezet, amelyben az ételt fogyasztjuk. Sokan éppen emiatt mondanak le a rendszeres étkezésről. Szabadnapokon azonban az ilyen ember - otthoni környezetben időhiány nélkül - általában túlteszi magát. Ez a fajta rendszertelen táplálkozás idővel törvényszerűen megbontja a szervezet belső egyensúlyát, ami végül valami betegség formájában nyilvánul meg. A gyermekek étvágytalanságáról is érdemes egy-két szót ejteni. Náluk legtöbbször a funkcionális eredetű (szervi baj nélküli) étvágytalanságról van szó. Legtöbbször éppen maga a szülő az, aki helytelen napirendi beosztással kiváltja gyermekénél ezt a tünetet. A legnagyobb hiba az, ha a gyermeknél erőltetjük az evést. Az ilyen módon elfogyasztott étel, melyet a szervezet nem kíván, lassabban emésztődik, s az ebből származó kellemetlen érzés még- jobban rögzíti a gyermek ételundorát. A felnőtteknél és gyermekeknél egyaránt érvényes, hogy az étvágy időszakonként változik. Vannak napok, amikor farkasétvággyal, válogatás nélkül eszünk, máskor nem kívánjuk a kedvenc ételünket sem. Ez az étvágyingadozás teljesen normális dolog az egészséges embernél, az élő szervezetek belső regulációjának következménye. Dr. RÁCZ GÁBOR
