Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-01 / 127. szám, csütörtök
Jogilag egységes Európát Eduard Sevardnadze beszéde a párizsi konferencián (ÖSTK)' - Mint már beszámoltunk róla, Párizsban kedden kezdődött meg az összeurópai együttműködés emberi vonatkozásairól szóló konferencia. A tanácskozás az első azok sorában, amelyek megtartásáról a bécsi utótalálkozón született döntés (a következő humanitárius konferencia Koppenhágában, majd azután Moszkvában lesz). A párizsi tanácskozáson kedden szólalt fel Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter, s beszédét alább ismertetjük. Sevardnadze bevezetőben leszögezte, a helsinki Záróokmánynak, a bécsi utótalálkozó záródokumentumának, illetve a párizsi, koppenhágai és moszkvai humanitárius konferencia gondolatának az a célja, hogy az emberi jogok értelmezésében, a személyiség és az állam közötti viszony és a humanitárius területen folytatott minden tevékenység megértésében még nagyobb összhang jöjjön létre az európai országok között. A továbbiakban a Szovjetunióban folyó átalakulásra utalt, s kijelentette, hogy ez a folyamat nyitott a világ előtt, amit a népi képviselők kongresszusának első ülésszaka is bizonyít. Ez a parlament, az átalakítás parlamentje, megerősíti az országunkban folyó változások forradalmi jellegét és megszilárdítja a demokratizálás visszafordíthatatlanságának a garanciáit. A fiatal szovjet demokrácia nagy gondot fordít az emberi jogok biztosítására, törvénybe iktatásukra és betartásuk ellenőrzésére is. Az új szovjet parlament legalább 50 ilyen jelentős dokumentumot vitat meg, amelyek között szerepel például a lelkiismereti szabadságról, a be- és kiutazásokról, a társadalmi szervezetekről és a sajtóról szóló törvény. Ezek célja a szociális, állampolgári és nemzetiségi szabadságjogok törvénybe iktatása. Meggyőződésünk, hogy új törvényeink tükrözik szocialista társadalmunk demokratikus lényegét. A demokratizálás és a nyílt külpolitikai döntéshozatal folyamata tovább fog mélyülni, s az a tény, hogy az ilyen döntések meghozatalakor a parlamentre támaszkodhatunk, hozzájárul a szovjet külpolitika tekintélyének megszilárdulásához. Partnereinknek tudniuk kellene, hogy a szovjet diplomácia új belső feltételek között kezd működni. Éppen ennek köszönhetően a Szovjetunió még aktívabb együttműködést folytathat más államokkal humanitárius területen is. Érdekünk a párizsi konferencia, illetve a következő koppenhágai találkozó sikere. Enélkül ugyanis a moszkvai konferencia sem lehetne hatékony. Fel kell tenni a kérdést, mit is jelent tulajdonképpen az „emberi dimenzió“ fogalma. Először is le kell szögeznünk, hogy Európa és az összeurópai folyamat egységes egész, minden egyes része elválaszthatatlan egymástól. Bátran állíthatjuk, hogy az összeurópai folyamat természetes alakulása jelentősen megváltoztatta az emberi dimenziót is. Az a tendencia érvényesül, hogy a személyiség jogait rögzítő nemzeti törvénykezés összhangba kerüljön az államok nemzetközi kötelezettségvállalásaival, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával, az állampolgári és politikai jogok nemzetközi szerződésével. El kell gondolkodnunk az összeurópai jogi fejlődés jövőjén. Véleményünk szerint megfelelő távlati cél lehet a jogilag egységes Európa megteremtése. Ezért javasoljuk többek között, hogy hasonlítsuk össze az egyes államok törvényalkotási, parlamenti, bírósági és végrehajtási gyakorlatát és rendszerét. Ezt kétoldalú alapon is meg lehetne kezdeni. Hasznos lenne továbbá, ha megkötnénk az egész Európára kiterjedő konzuláris megállapodást, s egységes vízumgyakorlatot vezetnénk be. Egyelőre korai lenne még értékelni az európai biztonsági és együttműködési konferencia ellenőrző mechanizmusainak működését, de úgy vélem, hogy ezeket a mechanizmusokat nem szabadna csupán az egyes humanitárius esetek vizsgálatára korlátozni, hanem szélesebb mértékben, például épp az egyes országok törvényalkotási gyakorlatának összehasonlításával kellene ezeket a mechanizmusokat alkalmazni. Ugyanakkor nem szabad róla megfeledkezni, hogy az ellenőrzés e téren - tekintettel a nemzeti szuverenitásra - rendkívül kényes kérdés. Az ellenőrző mechanizmusoknak nem szabad korlátozniuk az államok szuverenitását. És még egy fontos dolog: az ENSZ és az összeurópai folyamat keretében vállalt kötelezettségeknek minden országban eleget kell tenni, s az egyik állammal szemben alkalmazott ellenőrző mechanizmusokat mások esetében is érvényesíteni kell. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy a humanitárius kérdéskör az összeurópai folyamat legalaposabban kidolgozott területe. Itt minden fontos kérdés megoldható. Természetesen időre van szükség, de bátran feltételezhetjük, hogy a humanitárius ügyekben végül minden európai állam eljut az egységes és összehasonlítható gyakorlathoz. Az ún. emberi dimenziót nem lehet pontosan behatárolni az egyének, az állampolgárok, egy konkrét ország biztonságának keretein kívül. Ha a szívünkön viseljük az emberi dimenzió új minőségét, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez egyenesen összefügg az államok közötti kapcsolatok minőségével Sajnos azonban a pozitív változások ellenére számos jelenség adhat még okot az aggodalomra. Személyesen nekem igen tetszik Bush amerikai elnök nemrégi kijelentése, miszerint egyetlen ország sem diktálhatja, hogyan alakuljanak az események egy másik országban. Nem értem azonban, hogy ez a helyes megállapítás hogyan hozható összhangba a szomszédos országok belügyeibe való közvetett vagy közvetlen beavatkozás gyakorlatával. Szörnyű rágondolni is, hogy az emberiség mind a mai napig nem képes ellenőrizni létének két fő dimenzióját, amelyek egyenesen összefüggenek túlélésével: a biztonságra és a környezetre gondolok. A háborús előkészületek azzal is fenyegetik a világot, hogy pénzeszközöket vonnak meg attól az alaptól, amelyre az emberiségnek a légkör és a víz tisztításához, a talaj javításához és a természeti katasztrófák elleni harchoz van szüksége. A fegyverek a környezet, az emberi dimenzió szerves részét alkotják. A fegyverek az emberi élet légköréből kiszivattyúzzák az oxigént. Minél több van belőlük, annál ritkább az a levegő, amelyet az embernek be kell szívnia. Az utóbbi években megszokhattuk, hogy a biztonság szférájában is hitelre élünk. Bizonyos hitelt nyújtottunk a hadászati támadófegyverek 50 százalékos csökkentésére. Az emberek megnyugodtak és azt várják, hogy ez a közös szovjet-amerikai vállalkozás működni kezd, és a nagyobb biztonság formájában nyereséget hoz. Megmondom azonban nyíltan, hogy ma több okunk van az aggodalomra, s vonatkozik ez az atomkísérletek betiltására és a vegyi fegyverek felszámolásával kapcsolatos reményekre is. Lehetnek különböző elképzeléseink arról, miként lehet a legjobban garantálni Európa biztonságát - a fegyverzet és a fegyveres erők milyen szintjén, nukleáris fegyverekkel vagy nélkülük. Minderről beszélni kell, a biztonságról az európai „politikai környezetvédelem“ kulcselemeként kell tárgyalnunk. Bush elnök brüsszeli nyilatkozatát a helyes irányban tett komoly és fontos lépésnek tartjuk, örömmel látjuk, hogy a kezdeményezések erejére alapozó politikánk hatékony és békeoffenzívánk nem eredménytelen. A szovjet küldöttség kész komolyan megvitatni a bécsi tárgyalásokon az amerikai fél és más NATO- országok javaslatait. Úgy tűnik fel, néhány partnerünket aggasztja az a lehetőség, hogy megfosszák őket a hagyományos ellenségtől, amellyel a végtelenségig lehetett ijesztgetni az európai népeket. Bizonyára ezért utasítják el különböző ürügyeket keresve a párbeszéd elmélyítését. Arra a következtetésre jutunk, a velünk szembenállóknak tetszett a korábbi rend, úgy szeretnének élni, mint eddig, a fegyverkezési verseny újabb és újabb fordulóit ösztönözve, a korszerűsítésre korszerűsítéssel válaszolva stb. Vajon ez nem sérti-e meg az ember jogait, a nemzetek, az államok jogait? Az ember szabadságát fogjuk fel sokoldalú fogalomként. Ennek egyik összetevője a politikai és a társadalmi rendszer, a nemzeti és az állami szervezet szabad megválasztása. Toleranciára nemcsak egy adott társadalmon belül, hanem a nemzetközi kapcsolatok szintjén is szükség van. Az emberi dimenzió tartalmát nem bővíthetjük, ha az államközi kapcsolatokban nem fogjuk szigorúan betartani az egyenlőség, a szabad választás, a türelem, a kölcsönös tisztelet elvét. Nagy változások és korábban elképzelhetetlen lehetőségek korszakát éljük, amikor létrehozhatjuk az egész emberi dimenzió új minőségét, s az emberi lét magasabb fokát érhetjük el. Ahhoz, hogy ezeket a lehetőségeket kihasználjuk, meg kell szabadulnunk a rövidlátástól és a korlátolt, begyökeresedett nézetektől. Ennek a mostani konferenciának olyan hatékony eszközökkel kell gazdagítania az összeurópai folyamatot, amelyek lehetővé teszik, az emberi élet régi és új problémáinak újszerű megközelítését. Meggyőződésem, hogy itt Párizsban megkezdhetjük ezt az előrelépést. A szovjet küldöttség alaposan áttanulmányozza a párizsi konferencia tapasztalatait, mert azt kívánja, hogy ezeket a tapasztalatokat a moszkvai fórum továbbfejlessze és gazdagítja - mondotta végezetül Eduard Sevardnadze. KOMMENTÁLJUK Tárgyalási határidők Március, április folyamán gyakran csörgött a telefon a tervhivatal illetékes osztályán, s a vonal túlsó végén afelöl érdeklődtek a vállalatokból, vajon mikor szabják meg végre a tárgyalási határidőket a jövő évi szállításokra és megrendelésekre vonatkozóan. Azt is megkérdezték többen, lesznek-e egyáltalán ilyen időpontok, s ha igen, mikor. Aki jártas a vállalatok közti szállítói-megrendelői kapcsolatok sűrűjében, nyilván betéve tudja, hogy a korábbi években mindig márciusban és áprilisban kötötték meg szerződéseiket a vállalatok, lerakva ezzel a következő esztendő termelésének alapjait. Hogy pontosan mikor kell megegyezésre jutniuk egymással, azt már októberben, novemberben tudtukra adta a tervhivatal. Tehát meghatározott időszakban ülhetnek asztalhoz a tárgyaló partnerek. Abban kellett megegyezniük, hogy a folyó év szintjén folytatják-e a korábban szerződésbe foglalt alap- és nyersanyag-, energia- vagy félkésztermék-szállítást, avagy van-e mód a megrendelő igényeinek megfelelő növelésre. Valamilyen oknál fogva azonban mindig előfordult az is, hogy némelyik szállító nem vállalta az előző évi mennyiséget, s így partnere más beszerzési forrás után kutathatott, ha egyáltalán volt rá módja és lehetősége. Ám ez ritkább esetnek számított. A vállalatközi kapcsolatokban bennfentesek számára ugyanis teljesen nyilvánvaló: aki májusban vagy legkésőbb júniusban sem tudja mire lesz szüksége a következő év termelésének megalapozásához, az hiányos előrelátása mellett a rábízott értékek kezelésében sem jeleskedik. Hogy miért huzakodom elő ezzel a gyakorlatból kiszúrt megállapítással? Egyszerű oknál fogva. Minél több példája van ugyanis gazdasági életünkben a központilag megszabott kötelezettségek felszámolásának, beszükülőben a direktív utasításos irányítás már a gazdasági mechanizmus átalakításához vezető átmeneti hónapokban is. Egyre kevesebb vállalatközi anyagmozgáson (többnyire csak a nyersanyagelosztáson) tartja rajta a kezét a tervhivatal, szerződéskötési ajánlásai nem kötelezőek, csak tájékoztató jellegűek. Ebbe a felelősség-átruházási folyamatba illeszkedik be a vállalatok hatáskörébe leszállított szerződéskötési kötelezettség is. Mármint a tárgyalásokra legalkalmasabb időszak megválasztása. Számos vállalatnál azonban hónapokig vártak arra, mikor érkezik a tervhivatali döntés, s ök majd alkalmazkodnak hozzá, csakhogy legyen mi alá bújniuk. Számoltak-e annak lehetőségével, hogy erről saját hatáskörükben, szerződő partnereikkel megegyezve dönthetnek, arra kívülállóként nehéz rátapintani. Maradtak viszont a jól bevált szokásaiknál. Legfeljebb azt tették meg önszántukból, hogy amikor sürgetett már az idő, feltárcsázták a tervhivatal számát, s meggyőződhettek arról, amit alighanem korábban is sejtettek. Minden bizonnyal megrendelői magatartásuk diktálta ezt velük. S hogy így viselkednek, az biztonságérzetük megingására utal. Ezért határidőkhöz fűződő, központi előírásokon alapuló szerződések megkötését sürgetik, hogy szállítóikat a mennyiségi elvárások megtartására kénysze- ríthessék. Szállítóként azonban - bármelyik vállalatról lévén szó - másképp viselkednek, keresik az önállóság lehetőségeit. Ez főként az állami vállalatoknál szembetűnő. Ugyanis maguk választhatják meg megrendelőiket, s nem követnek el törvényellenes lépést akkor sem, ha korábbi partnereiktől megtagadják a szállítás folytatását. Hogy ezt aztán véghez vihetik-e, az manapság elsősorban attól függ, társadalmi szempontból mennyire fontos termékekről van szó. Ha a partnercsere fokozná a belpiaci feszültséget, a központ közbelépne, s megakadályozná megvalósulását. S hogy az ilyen, többnyire gazdaságosság diktálta próbálkozások előfordulnak napjainkban, annak javarészt a kereskedelmi vállalatok a megmondhatói. Gazdaságunk egyensúlyhiánya a szállítóként és megrendelőként is eltérő vállalati magatartásban szintén jelentkezik. Nálunk a termelő diktál, nem a piac, a fogyasztó, a megrendelő. Pedig éppen az ellenkezőjére lenne szükségünk. Ezért olyan irányba teszünk lépéseket, hogy a szerződéskötések időszaka a szállítóknak okozzon nagyobb fejtörést. J. MÉSZÁROS KÁROLY Ne csak a vetéstől zöldelljen a határ. Korábban az egyik dél-szlovákiai járás természetvédelmi inspektoraként dolgozva évente szinte félve vártam a tavaszt Ilyenkor ugyanis mit sem törődve az évszak poézisével - a feslő bimbókkal, a méhzsongással, de a józan gazdasági megfontolásokkal sem - szinte eszelősen láttak hozzá a már zöldülő fák pusztításához. Ami késő ősszel vagy télen fel sem tűnt volna, az májusban barbarizmusszámba ment. Halomra vágták a kertek alján álló nyárfákat, akácokat, a mezsgyék, régi kocsiutak mentén húzódó fasorokat. Tették mindezt annak ellenére, hogy az 1981. január 1-jével életbe lépett 149/1980 Tt. számú kormányrendelet szigorúan előírta az erdőkön kívül növő magános fák, facsoportok, bokros területek védelmét. A kivágást engedélyhez kötötte, melyet az illetékes nemzeti bizottságok a természetvédelmi hivatal egyetértésével csak indokolt esetben adhattak meg Sok-sok erőfeszítéssel sikerült a rendeletet - legalábbis részben - érvényesíteni. Néhány év múltán a magánszemélyek és mezőgazdasági üzemek - ha másképpen nem, legalább formálisan - komolyan vették a törvényt, s kérvényt adtak be. A vágáshoz kellett ugyan engedély, de mindig akadt valahol egy kiskapu .. A pusztulásra ítélt fákat azonban ez csak ritkán mentette meg, hiszen indok mindig akad bőven! S ha ez nem segített, akkor mit ad a sors - a vetést beárnyékoló fa az év folyamán kiszáradt. A mezőgazdasági üzemek mindig a termelési érdekekre hivatkoztak. Közben persze mezőgazdász körökben is köztudott volt, hogy Szlovákia déli részein milyen problémát jelent a szélerózió, s hogy ezek a területek az ország fában legszegényebb részei. Igaz, a fák nem mindig ott álltak, ahol „szabad lett volna" nőniük. így aztán a hatalmas, másfélszáz holdas tábla közepén zöldellő tenyérnyi pagony „zavarta“ az agrártáj egységes képét, s nem egy „rendszerető“ elnök, ágazatvezető szemében szálka volt. Tény, a fákat is elemészti az idő, állva halnak meg, s a beteg, korhadó példányok kártevőknek, kórokozóknak adnak szállást. Egy-egy Fregatt felállítását is megnehezítik, és körülményessé teszik a szántást, vetést, betakarítást. Természetvédő körökben sóhajtozva emlegettük „azokat az ötvenes éveket“, mikor egyre-másra telepítették a szélfogó pásztákat, s a határban mindenütt akadt még fa bőven. Nem túlzók, ha azt mondom, a nyolcvanas évek elején kollégáimmal együtt úgy éreztük, szélmalomharcot folytatunk. Sikerélménynek számított, ha a kivágásra kérvényezett mennyiségből néhány példányt sikerült lealkudni, vagy legalább az út egyik oldalán lévő fákat megmenthettük, az illegális kivágásokkal szemben pedig szinte tehetetlenek voltunk A fák védelmére volt ugyan törvény, de az így okozott károk mértékéről sem az említett, sem más jogi előírás nem intézkedett. Idén tavasszal a Csallóközben legalábbis Dunaszerdahely (Dunajská Streda) környékén a korábbi évektől eltérően más helyzetet tapasztaltam Az utak mentén nem egy földműves-szövetkezet határában kettes-hármas sorokban gondosan kiültetett hüvelyknyi törzsű fácskák bontogatták zsenge, áttetsző leveleiket Valahol tehát mégis megtört a jég. Végre nemcsak rádöbbentek, hogy a szélerózió több kárt okoz, mint amennyi gabona a fák helyén megterem, hanem ezt tett is követte. A jó terméshozamhoz, a vetések egészséges fejlődéséhez a környező mezővédő erdősávok, kisebb-nagyobb facsoportok is hozzájárulnak. Egy hektárnyi fás terület 25-30 embernek elegendő oxigént termel. A fák lassítják a csapadék elpárolgását, felfogják az egyébként a kultúrnövényekre kerülő ipari szennyezőanyagok jelentős részét, a robbanómotorok káros, ólomtartalmú kipufogó gázait. S ha már az élőlényeknek, az embernek és a vetéseknek is lélegeznie kell, akkor nem mindegy, hogy mit. Gazdaságilag ugyan tán elhanyagolható, de az sem mindegy, akad-e a táblán egy fa, melyen szántás közben a traktoros szeme megpihen. A Dunaszerdahelyi járás mezőgazdászainak ez a szemléletváltozása, bátran mondhatjuk, áttörést jelent és egyben leszámolást a régi gyakorlattal Jó szándékuk vitathatatlan. Csupán egy dolog van, amiért aggódom, hogy mindenütt a megfelelő helyen s megfelelő módon került-e sor a szélfogó pászták telepítésére, s így teljes mértékben betöltik-e ökológiai szerepüket? Aggályaim nem megalapozatlanok, hiszen a mezőgazdasági üzemek vezetői sokáig arról panaszkodtak, hogy nem áll rendelkezésükre megfelelő, a helyi adottságokat, a megváltozott agroökológiai viszonyokat figyelembe vevő szakmai segédanyag POMICHAL RICHÁRD ÚJ SZÚ 4 1989. VI. 1.
