Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-16 / 140. szám, péntek
A CSKP KB-nak a tudományos-műszaki fejlesztéssel, a kohó-, a gép- és az elektrotechnikai iparral kapcsolatos határozatai teljesítésének ellenőrzéséről Frantisek Hanusnak, a CSKP KB titkárának a Központi Bizottság 14. ülésén elhangzott beszámolója Elvtársak, amint Milos Jakes elvtárs, a CSKP KB főtitkára közölte, a 14. ülés ellenőrzi hogyan teljesítettük a központi bizottság határozatát a tudományos-műszaki fejlesztésről, a kohászatról, a gépiparról és az elektrotechnikáról. Megvitatja azokat a feladatokat, amelyek az átalakítás gyakorlati megvalósítása során ezen a területen előttünk állnak. Megkapták Pavel Hrivnák és Karéi Julis elvtársaknak, a kormány alelnökeinek írásbeli jelentését és a többi alapanyagot is, ezért a központi bizottság elnökségének megbízásából beszédemben csak néhány kérdéssel foglalkozom. A XVII. pártkongresszus, a központi bizottság 7. ülésének és további tanácskozásainak határozatai kitűzték a szociá- lis-gazdasági fejlesztés meggyorsításának, a gazdaság alapvető átalakításának, a társadalmi élet valamennyi területe átalakításának irányvonalát. A dolgozók döntő többsége, az állampolgárok és a fiatalok zöme teljes mértékben támogatja ezt az irányvonalat, megérti, hogy ez az egyedüli út vezet az életszínvonal további emeléséhez, a szocialista Csehszlovákia nemzetközi helyzetének megszilárdításához, népgazdaságunk nagy lehetőségeinek kihasználásához, tnnek az irányvonalnak a megvalósítása megköveteli, hogy gyorsabban intenzifikáljuk gazdaságunkat, kihasználva azokat a lehetőségeket, amelyeket a tudományos-technikai forradalom mai szakasza, a nemzetközi együttműködés teremt, főleg a Szovjetunióval és a többi KGST-országgal. A tudomány és a technika az ember alkotó erőfeszítéseivel együtt dönt a munkatermelékenység növelésének üteméről, a termelés tüzelőanyag-, energia-, alapanyagigényének csökkentéséről, az exportképesség fokozásáról, az emberek szükségleteinek kielégítéséről, a környezetvédelemről, szocialista céljaink megvalósításáról. A tudományos-műszaki haladás gyorsabb érvényesítésében kulcs- fontosságú szerepe van a kohászatnak, a gépiparnak és az elektrotechnikai iparnak. Ezek az ágazatok a népgazdaságon belül a korszerűsítés fő hordozói. A központi bizottság ülésein a múltban többször foglalkoztunk ezekkel a kérdésekkel, de ennek ellenére annak tudatában térünk vissza ismét hozzájuk, hogy ma különösen időszerűek. Szükségesnek tartjuk, hogy következetesen ellenőrizzük a határozatok megvalósítását, kiemelve közben a pártszervek és -szervezetek felelősségét, s növelve a megvalósításukért felelős kommunisták munkájával szemben támasztott igényeket. Egyúttal tudatosítjuk, hogy a társadalom átalakítása és demokratizálása új alapot és új kivezető utakat teremt. Egyre nagyobb szerepet játszik az idő, hiszen a tudományos-technikai forradalomnak döntő szerepe van a kapitalizmussal folytatott osztályharcban. A szocializmus és a világbéke megőrzése szempontjából létkérdés, hogy helytálljunk ebben a verenyben. Minden habozás és halogatás nélkül Napjainkban, amikor folyik a fejlesztés távlati tervének, a 9. ötéves tervnek a kidolgozása, s pontosítjuk a nemzetközi munkamegosztásban való részvétel feltételeit és lehetőségeit, nem akarunk valamennyi problémára reagálni. Nem akarjuk meghatározni a tudományos-műszaki fejlesztés konkrét tartalmát, a műszaki és technológiai innováció irányzatát, melyet a központban és a vállalatoknál is az illetékes szerveknek és szervezeteknek kell megszabniuk. Nem helyettesíthetjük és nem is akarjuk helyettesíteni az ott dolgozó szakembereket, a párt vezető szerepének annak az értelmezéséből indulunk ki, amelyet a központi bizottság 9. ülése tavaly áprilisban fogalmazott meg. Azt javasoljuk, hogy ehhez a napirendi ponthoz foglaljunk állást, a központi bizottság mondjon véleményt az eddigi fejlődésről és a fő problémák megoldásának módjáról. (gy tehát az előző határozatok teljesítésének ellenőrzése és az új követelmények felismerése alapján meg kell határoznunk azokat a halaszthatatlan feladatokat, amelyeket a XVIII. pártkongresszus előkészítése keretében meg kell oldanunk. Ezeken a kulcsfontosságú területeken meg kell gyorsítanunk lépésünket, a központi szervekben és a dolgozókollektívákban a párt, a kommunisták figyelmét arra kell fordítanunk, hogy ezeket a feladatokat nagyobb intenzitással, minden habozás és halogatás nélkül meg kell oldani. A mai tanácskozás előkészítése során kihasználtuk a pártszervek és szervezetek ismereteit, azoknak a felméréseknek az eredményeit, amelyeket a központi bizottságnak a tudománnyal és technikával foglalkozó bizottsága kezdeményezésére valósítottak meg, azokat a javaslatokat, amelyek az informatikáról, a minőségről az elektronikáról, a vállalaton belüli irányításról tartott szemináriumokon hangzottak el, továbbá a tudomány, a kutatás képviselőivel, a vezetőkkel folytatott beszélgetéseken elhangzott ötleteket, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, a Szocialista Ifjúsági Szövetség, a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság tisztségviselőinek tapasztalatait, valamint azokat a vitákat, amelyek a Rudé právó- ban és más tájékoztató eszközökben zajlottak le. Mindezek azt bizonyítják, hogy széles körű eszmei és politikai szervező munka bontakozott ki a CSKP KB 5. ülése határozatainak megvalósítása érdekében. Ez a munka a tudományos-műszaki fejlesztés kérdéseinek magyarázására és a dolgozók széles rétegeinek megnyerésére irányult. A pártszervek és szervezetek mélyrehatóbban és rendszeresebben foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel. Az egyes kerületekben és járásokban s több vállalatnál programokat, terveket dolgoztak ki ezzel kapcsolatban. A pártszervek és a taggyűlések gyakrabban foglalkoztak ezzel a problematikával. Ott, ahol a párt- szervezetek és a gazdasági vezetők tudatosították a feladat fontosságát, ott számos jó eredményt értek el. így például eredményesen dolgozott a prágai ÖKD félvezetőket gyártó üzeme, a rakovníki Rakona, a Sezimovo Ústíi Kovosvit, a hranicei Sigma, az Elitex konszern, a jabloneci Liaz, a kunovicei Let, a bratislavai Hegesztési Kutatóintézet, a Nővé Mesto nad Váhom-i Automatizálási és Gépesítési Kutatóintézet, a púchovi Május 1. Gumigyár, a Robot tudományosműszaki társulás és számos egységes földműves-szövetkezet. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomban tevékenykedő kommunisták erőfeszítései eredményeként bizonyos haladást értünk el abban, hogy a munkakezdeményezés a belső tartalékok mozgósítására, a tudomány és technika gyorsabb gyakorlati alkalmazására irányuljon. Ehhez hozzájárul a brigádrendszerü munka- szervezés és javadalmazás terjedése, a csaknem 20 ezer komplex racionalizáci- ós brigád, az újítók és a feltalálók mozgalma Ugyancsak nagyra értékeljük, hogy a kohászatban, a gépiparban és az elektrotechnikai iparban a dolgozókollektívák döntő többsége a kezdeményezés fejlesztésének élére állt és áldozatkészen teljesítette a tervfeladatokat. Amint az alapanyagokból kitűnik, a SZISZ-alapszervezetek fokozták aktivitásukat, de ugyanez mondható el a Zenit mozgalomról, több ifjúsági tudományosműszaki klub alakult, ezek keretében csupán a számítástechnikai szakkörökben több mint 100 ezer fiatal dolgozik. Nagyra értékeljük, hogy a Szocialista Ifjúsági Szövetség a fiatal nemzedéket a környezet alakítása és védelme iránti felelősségre neveli. Aktívabbá és konkrétabbá vált a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság tevékenysége. Ezt tanúsítja, hogy hozzájárult a termelés-előkészítő szakaszokon 2000 automatizált munkahely létesítéséhez. Nem értük el a szükséges fordulatot A felsorolt pozitívumok, a kétségtelen haladás és a részeredmények ellenére nem értük el eddig a szükséges fordulatot, a kívánt eredményeket, a központi bizottság 1984. áprilisi 10. ülésének, a gépipar, az elektrotechnikai és kohóipar fejlesztésére vonatkozó határozatainak, valamint a központi bizottság 1987. márciusi 5. ülésének a tudományos-műszaki fejlesztésre vonatkozó határozatai valóra váltásában. Ennek több oka van. A központi bizottság és a területi pártszervek fokozott figyelmet szenteltek ezeknek a kérdéseknek, de ez sem volt elég hatékony. Nem voltak elég következetesek és igényesek a határozatok teljesítésének ellenőrzésekor, nem vonták le a megfelelő következtetéseket nemteljesítésük esetében. A pártszervezeteknek nem sikerült aktivizálniuk azt az egész szférát, amely a tudomány és technika gyakorlati alkalmazásáról dönt, a kommunisták munkájának értékelése során nemegyszer találkozhattunk engedékenységgel, hamis kollegialitással, kerülték a konfliktusokat és elnézték a kényelemszeretetet. A vezető posztokon dolgozó kommunisták sok esetben nem tanúsítottak kellő megértést a tudomány és technika legújabb ismereteinek kihasználása, a tudományos-kutatási alap célszerűbb és progresszívebb irányvonala, a termelést előkészítő szakaszok munkája hatékonyságának növelése, a hatékony építkezési beruházások és a korszerű kapacitások kihasználása iránt. Ez a központi szervekben és -szervezetekben dolgozó kommunisták munkájára is vonatkozik. A központi bizottság ide vonatkozó határozatai teljesítésére hozott kormányhatározatok megvalósítása nem volt elég eredményes, az erőket és eszközöket nem sikerült a kulcsfontosságú feladatokra összpontosítani, nem helyeztek megfelelő hangsúlyt a termelésben, a környezet alakításában és védelmében elért konkrét eredményekre. Az Állami Tervbizottságban, valamint az Állami Tudományos-Műszaki és Beruházásfejlesztési Bizottságban dolgozó kommunisták sem teljesítették teljes mértékben feladataikat. Munkamódszereik és munkájuk eredményei lényegében nem változtak. Gyakoriak a formális, bürokratikus megközelítések, elsősorban az állami célprogramok kidolgozásában, teljesítésük egybehangolásában, az állami tudományos-műszaki politika megvalósításában, valamint a beruházások állami szakvéleményezésének minőségében. Ennek következtében nem sikerült olyan kapcsolatot kialakítani a tudományos-műszaki fejlesztési terv, valamint az állami terv többi része között, hogy a népgazdasági terv valóban a népgazdaság műszaki átalakításának eszközévé váljon. A szükséges szerkezeti változások lassan valósultak meg. Súlyos fogyatékosságok fordultak elő a továbbiakban is a beruházási folyamatban - a népi ellenőrzési bizottság felméréseinek tanúsága szerint csúsztak az építési határidők és az építkezések nem érték el a tervezett műszaki-gazdasági mutatókat. Nem teljesítettük a feladatokat a rekonstrukcióban és korszerűsítésben. A vállalatokat nem ösztönözték a kutatási eredmények nagyobb mértékű és gyorsabb kihasználására, nem változott lényegesebben a termelést előkészítő szakaszokon dolgozó alkotó szakemberek helyzete, sem pedig az általuk elért eredmények, nem állt be a kívánt fordulat a termelés minőségében. Az emberi tényező, a konkrét személyek munkájában előforduló fogyatékosságokon kívül erős hatást gyakorolt itt az elavult irányítási rendszer, az elöregedett termelési szerkezet és az extenzív fejlesztés irányzata. Ilyen összefüggésekben rendkívül jelentős volt a CSKP KB 7. ülése, amely a régi adminisztratív uta- sításos mechanizmus visszautasításával választ adott arra, mi az egyik alapvető oka annak, hogy a tudományos-műszaki fejlesztés nem teljesíti feladatát. Kitűzte a gazdasági mechanizmus átalakításának konkrét alapelveit, ezeket lépésről lépésre meg is valósítjuk. Erről az útról nem szabad letérnünk. Ugyanakkor helytelen lenne, ha úgy vélnénk, hogy az új gazdasági mechanizmus minden problémát megold. Átmeneti időszak áll előttünk, amely számos bonyolult kérdést vet majd fel, keresnünk kell az egységes rendszerjellegű és tárgyi megoldásokat. Nem szabad, hogy az előttünk álló nehézségek kedvünket szegjék, az előforduló fogyatékosságokat nem azonosíthatjuk az átalakítással, látnunk kell a végső célt és következetesen feléje kell haladni. Napjainkban egy ország sem engedheti meg magának, hogy ezeket a feladatokat a tudomány és technika világszínvonalú eredményeinek kihasználása nélkül oldja meg. A tudományos-műszaki fejlesztés ismereteinek gyorsabb érvényesítését azonban nem segíti elő az sem, hogy a KGST-országok együttműködésének mechanizmusa, a programok elfogadása ellenére, nagymértékben kimerítette lehetőségeit. A fejlett tőkés országok szigorú diszkriminációs intézkedéseket hoztak velünk szemben, de nem sikerült kiküszöbölni azokat a törekvéseket sem, hogy a problémákat olyan esetekben is saját erőnkből oldjuk meg, amikor az indokolatlan és helytelen. A tudományos-műszaki fejlesztés kihasználása és a gépipar feladatainak teljesítése értékelésekor nemcsak a felülbírálásról van szó, hanem ezzel párhuzamosan keresnünk kell a mai helyzetből kivezető utakat. Ez azt jelenti, hogy objektiven kell elemeznünk a helyzetet, kihasználni mindazt, ami bevált, már az átalakítás mai szakaszában, a XVIII. pártkongresszus előkészítésének időszakában le kell vonni a tanulságokat a fogyatékosságokból. A további haladás döntő feltételének tartjuk azt, hogy a pártszervek és -szervezetek többsége nem elégszik meg a mai helyzettel, keresi annak módját, hogyan aktivizálhatnák a kommunistákat a központi bizottság határozatainak megvalósítására. Minden tudósnak, kutatónak, technikusnak, vezetőnek vagy munkásnak fel kell vetnie a kérdést, hogyan járul hozzá személyesen, mit tehet a haladásért és e szerint kell cselekednie. Ezt bizonyára elősegítik azok a feladatok, amelyeket a párttagokkal és tagjelöltekkel folytatott beszélgetéseken határoztak meg. Fontos lesz, hogy a következő időszakban következetesen és igényesen ellenőrizzék teljesítésüket. Alapvető változások, mélyreható átalakítás A feladatok és a felelősség mindenekelőtt a központi szervekre és -szervezetekre, a kutatási-fejlesztési alapra és az állami vállalatokra hárul. Ezért a központi bizottság megköveteli, hogy kommunista dolgozóik nagyobb bátorsággal és határozottsággal érvényesítsék a tudományosműszaki haladást. Tudatosítaniuk kell, milyen követelményeket támaszt a szocialista társadalom fejlesztése, a tudomá- nyos-technikai forradalom mai szakasza, amely alapvető változásokat idéz elő nemcsak a termelésben, hanem a munka és az élet valamennyi területén is. Ez megköveteli, hogy a tudományt és a technikát hatékonyabban összekapcsoljuk a termeléssel, alapvetően megváltoztassuk a beruházáspolitika irányvonalát, mélyrehatóan átalakítsuk a népgazdaság struktúráját, rugalmas és hatékony gazdasági mechanizmust alakítsunk ki a gazdasági szabályozók kihasználása alapján. Meg kell változtatni a termelés szervezését is, az irányításban alkalmazni kell a számítástechnikát, amely teljesen új megközelítéseket tesz lehetővé. Ez természetesen megköveteli, hogy jelentős változások menjenek végbe az oktatásban, a káderek felkészítésében, amint azt a párt központi bizottságának márciusi 13. ülése is megállapította. A tudomány és technika új ismereteinek nagyobb mértékű alkalmazása a termelésben, a progresszív technológiák megváltoztatják a munka tartalmát és jellegét, a társadalmi és személyi szükségletek szerkezetét. Ezért, az egyre magasabb műveltségi szintet, a kulturális fejlődést, az élet anyagi feltételeinek és az emberek szükségleteinek megváltozását össze kell kapcsolni a politikai, társadalmi szervek és -szervezetek munkamódszereivel. Ez lehetővé teszi, hogy jobban kihasználjuk szocialista rendszerünk előnyeit, fejlesszük az alkotókezdeményezést, jobban kamatoztassuk dolgozóink kulturális színvonalát, műveltségét, leleményességét és tapasztalatait. Eddigi tapasztalataink szerint a tudo- mányos-műszaki haladás gyorsabb ütemének, a legfejlettebb országokkal szembeni lemaradásunk fokozatos megszüntetésének alapvető feltétele, hogy ne veszítsünk több időt, az eddiginél határozottabban oldjuk meg gazdaságunk megérett szerkezeti problémáit. Abból indulunk ki, hogy ezek megoldása sok időt és jelentős eszközöket igényel. Az elsietett megoldások lényegesen nagyobb népgazdasági veszteségeket eredményezhetnének, mint a túlzottan nagy beruházással járó, nyersanyag-, anyag- és energiaigényes hagyományos termelés, amely ráadásul aránytalan ökológiai megterhelést is jelent. Ez megkívánja a nem perspektivikus termelés fokozatos leépítését, s hogy a feldolgozó- ipar azon progresszív ágazataira helyezzünk hangsúlyt, amelyek lehetővé teszik a nyersanyagok jobb értékesítését, a kutatók, mérnökök, illetve a kétkezi dolgozók hatékonyabb munkáját. Azokra az ágazatokra kell összpontosítani az erőnket, amelyekben reális esélyünk van arra, hogy megközelítsük a világ élenjáró termelőit. E változások programjának kidolgozása és megvalósításának elkezdése így halaszthatatlanná és a 9. ötéves terv, valamint a távlati tervek előkészítésének alapvető részévé válik. A kormány intenzíven foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Mégpedig úgy, hogy a róluk folyó vita a párt XVIII. kongresszusa előkészületeinek elválaszthatatlan részévé válhasson. Célkitűzéseinket a tudományos-műszaki forradalom eredményeinek kihasználását és a termelés szerkezeti változásait illetően teljes mértékben a munkás- osztály és valamennyi dolgozó érdekéhez igazítjuk. A párt nem akarja a nép rovására megoldani a gazdasági problémákat. Társadalmunk szocialista és az is marad, amely mindenki számára szavatolja a munkához, az igazságos javadalmazáshoz és a szociális igazságossághoz való jogot, a jövőt és a jó életet mindenkinek, aki kezdeményezőkészséggel és felelősséggel végzi munkáját. Elvárjuk, hogy minden dolgozó, kollektíva és vállalat idejében ismerje fel helyét a szükséges változások folyamatában. Ezzel egyidőben a termelésben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fegyelemre és a rendre, a munka nagyfokú gazdaságosságára és a jó munkaszervezésre, amelyet a korszerű technika és technológia amúgy is megkövetelne. A munka minőségével és eredményeivel, valamint a munkaerőállomány ésszerű kihasználásával szemben támasztott igények növelését, illetve az egyenlősdi megszüntetését össze kell kapcsolni az emberek jogos szociális biztonságáról és fejlődéséről való gondoskodással. Aktívabb tudományos és műszaki munkát Az anyagi és pénzforrások relatív hiányának, a sok termelési kapacitás műszaki elöregedésének és mindezzel egyidőben a gazdálkodás új mechanizmusa formálódásának feltételei között abból kell kiindulnunk, hogy a tervezett strukturális változások megvalósításának módja sokféle lesz. Ezért nem valósíthatók meg csak költséges és különösen igényes munkaerő-átcsoportosítások árán, de főleg a meglevő potenciál hatékony, rugalmas kihasználásával és korszerűsítésével, s a szakágazat- és ágazatközi gazdálkodó szervezetek létesítésével, amelyek a munkások és a technikusok hagyományaira, termelési ismereteire kötődnek. Ebben majd teljes mértékben a tapasztalt pártszervezetekre támaszkodhatunk és e folyamatokba be lehet vonni az illetékes vállalatok szocialista önkormányzatát, társadalmi szervezeteit is. Jelenleg, amikor a termelőerők fejlődése objektiven a tudomány és a technika felhasználásának mértékétől függ, jelentősen növekszik a tudósok, technikusok és a munkások feladata, akik az értékek közvetlen alkotói, megvalósítói és érdekükben áll az új ismeretek hasznosítása. Munkájukat a párt nagyra értékeli. Ezzel együtt hangsúlyozzuk, hogy az állami és vállalati tudományos-műszaki, politika egyik alapvető feladata az ő további aktivizálásuk. Nem csupán szavakkal, hanem konkrét intézkedésekkel is. Ezért a kommunistáktól, vezető dolgozóktól azt igényeljük, hogy a kezdeményező, alkotó és bátor emberek számára megteremtsék a szükséges feltételeket és mind anyagilag, mind erkölcsileg jobban értékeljék munkájuk eredményét. Továbbá azt, hogy határozottabban éljenek a kiemelkedő tudósok, tervezők, konstruktőrök, technológusok és munkások differenciált jutalmazására már módot adó valamennyi lehetőséggel. Tegyék számukra lehetővé a világgal való kapcsolatteremtést és szabadítsák meg őket a rutinmunka kényszerétől. Fordítsanak külön figyelmet minden fiatalra, főleg a tehetségesekre. Végezetül igényeljenek ezektől a dolgozóktól nagyfokú társadalmi- és munkaelkötelezettséget és megfelelő eredményeket. A pártszervezetekre is nagy felelősség hárul e téren, hogy politikai munkával segítsék a tudományos-műszaki értelmiséget és tevékenységéhez megfelelő teret biztosítsanak. Valamennyi határozatunk és célkitűzésünk csak a dolgozók ismereteinek és tenmakarásuknak legszélesebb körű hasznosításával valósítható meg. A tudomány és a technika fejlődésének meggyorsítása mellett mindebben kiteljesedik a munkásosztály gyakorlati feladata és újabb lehetőségek tárulnak fel a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, a Szocialista Ifjúsági Szövetség és a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság számára, a műszaki haladás és a jó minőségű munka elősegítéséhez. Különlegesen fontos feladat kihasználni a fiataloknak azt a természetes igyekezetét, hogy részt vegyenek mindenben, ami új és haladó. Be kell kapcsolni az ifjúságot a koncepciók kialakításába és azok megvalósításába is, hiszen ők a letéteményesei gazdaságunk jövőbeni alkotó potenciáljának. A központi szervek kommunistáitól elvárjuk, hogy az emberek szükségleteinek kielégítéséről való gondoskodással egyidejűleg alkotó képességük fejlesztéséhez is kialakítsák a szükséges szervezési és tárgyi feltételeket. Mindez elősegíti a tudományos-műszaki haladást, amelyet a továbbiakban nem értelmezhetünk