Új Szó, 1989. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1989-05-03 / 103. szám, szerda

„Mint kertész a virágok közt“ Hogyan kezeskedünk? ÚJ SZÚ 5 , 1989. V. 3. Az üzlet előtt álldogáltak néhá- nyan. Tőlük kérdeztem:- Merre van az iskola? Középkorú asszony válaszolt.- Ott az útkereszteződésen túl. .Kit tetszik keresni?- Az iskola igazgatóját.-Ja, a Vaszily tanító nénit. Tíz perce sincs, hogy elment a busszal haza. Úgy négy óra tájban csengettem be hozzá. Ajtót nyitott, és egy tágas szobába kísért.- Ebben a percben érkeztem ha­za - mondta kissé meglepődve, s az órájára pillantott, majd hellyel kínált.-A faluban tanító néninek titu­lálják. ,, Imádok tanítani“ Bogoly János felvétele-A szülők általában így szólíta­nak. A legtöbb gyerek is, bár jobb szeretném, ha csak egyszerűen Éva nénit mondanának. Nézem kipirult arcát. Haja sző- késbarna, szemében halvány mo­soly csillog. Hangja határozott, kissé most is oktató. Nem csoda, hiszen pedagógus, harminchárom éve áll a katedrán. Az idén kapta meg az Oktatásügy érdemes dolgozója ki­tüntetést, 1970-ben pedig a Példás tanító címet.- Mi szeretett volna lenni gyerek­korában?- Mindig arról álmodoztam, hogy ápolónő leszek. Nem nehéz őt fehér köpenyben elképzelni, amint a beteg ágya előtt megáll, s kedves mosollyal az arcán megkérdezi, hogy nincs-e szüksége valamire. Csakhogy ő mégis peda­gógus lett. A neve: Vaszilyné Tóth Éva. Nagykaposon (Vel'ké Kapu- sany) laknak, a férje is pedagógus, 25 évig együtt tanítottak Kaposkele- csényben (Kapuéanské Kloőany). A férje jelenleg a helyi kisegítő iskola igazgatója. Éva asszony pedig a régi heiyén maradt, s igazgató-tanító.- Hogyan kezdődött a pedagógu­si pálya? Kis mosollyal émlékezik.- Nagyszelmencen (Vel’ké Sle- mence) születtem, ott végeztem el az alapiskolát. Titka tanító elvtárs indított e pálya felé engem és Marika húgomat is. A Bratislavai Magyar Tanítási Nyelvű Pedagógiai Gimná­ziumban érettségiztem 1955-ben. Sokat köszönhetek ennek az iskolá­nak. Itt kaptam azt az őszinte, szép és tiszta lelkesedést, mely még ma is fel-fellobog bennem. No és egy életre szóló mély pedagógus hitet. Harmincnegyedik éve vagyok gya­korló pedagógus, tehát nyugodt lel­kiismerettel mondhatom: aki hisz a pedagógiában, az hisz az embe­rek nevelhetőségében is. Ez a peda­gógusi optimizmus kiváltképpen az alsó tagozaton dolgozó tanítók szá­mára jelent sokat.- Hol kezdte a tanítást?- A Bodrogköz egyik Latorca-par- ti községében, Battyánban (Bot’any). Ott akkor nyolc pedagógus tanított az alsó tagozaton. Felső tagozat akkor még nem volt. Én a második osztályt kaptam. Ma is sokszor eszembe jut az 1955-ös ünnepélyes tanévnyitó. Édesanyám varratott ne­kem egy pirospettyes új ruhát. Ab­ban indultam el gyalog Battyánba, amely szülőfalumtól légvonalban csak hat kilométerre van. A két falu határában folyik a Latorca, s akkori­ban csónakon jártunk át a Bodrog­közbe. Ezen a napon is azon men­tem át a túlsó partra. Alighogy ki­szálltam a csónakból, elkezdett zu­hogni az eső. Mire Battyánba értem, csuromvíz és derékig sáros lettem. Egy ismerős néni adta kölcsön a ve­lem egyidős lánya ruháját, hogy részt vehessek a tanévnyitó ünne­pélyen. Arca egy pillanatra elkomolyodik, tekintete messze réved.- Hát így kezdődött a pedagógusi pályafutásom.- S hogy folytatódott?- Battyánban két évig tanítottam. Közben férjhez mentem, s kértük, hogy helyezzenek át a Nagykaposi járásba, mert akkor Kapós még járá­si székhely volt. Augusztusban kap­tuk meg a kinevezést Kaposkele- csénybe. Én lettem az igazgató, mivel a férjem 1957 októberében beruk­kolt katonának. Amikor leszerelt, ő vette át az igazgatói tisztséget.- Nehéz volt az újrakezdés?- Nem mondhatnám, hamar beil­leszkedtem a falu közösségébe. A szomszéd községben nőttem fel, így majdnem mindenkit ismertem Kelecsényben. Emlékszem, már az első éven megszerveztük azt az énekkart, amely ma is működik. Színdarabokat tanítottunk, irodalmi esteket rendeztünk. Hatvan-, hetven­éves bácsik szavaltak. Petőfi-ver- seket. Ma is meghatódva gondolok azokra az estékre. Később tánccso­portot is alakítottunk.- Ma milyen az iskolán kívüli kul­turális tevékenység?- Mindig nosztalgiával gondolunk vissza azokra az évekre. Ma már, sajnos, nehéz egy műsoros estre szereplőket toborozni, pedig szíve­sen vállalnánk kollégáimmal most is a többletmunkát. Beszéd közben meg-megáll, hogy gondolatait rendezze.- Mit tart legfontosabbnak e pá­lyán? ,- Én azt tartom, minden hivatás csak akkor ér valamit, ha igazi célja van, s aki ismeri azt, tegyen is meg mindent, hogy elérje. A mi célunk jól felkészíteni a gyerekeket a felső ta­gozatra. Lerakni a tudás szilárd alapjait. Nagyrészt tőlünk, pedagó­gusoktól függ, milyen lesz a huszon­egyedik század nemzedéke. Ebből a szempontból a mi munkánk a vidé­ki iskolákban sokkal nehezebb, mint a városi kollégáké.- Miért?- Egyfelől a kulturális környezet hiánya, másfelől pedig az, hogy ta­nulóink döntő többsége munkás és parasztszülők gyereke, s ez megha­tározza egész oktató-nevelő mun­kánkat.- Mi a legnehezebb az alsótago­zatos pedagógus számára?- A tanulók figyelmének a leköté­se, ehhez nemcsak jó didaktikai ér­zék, felkészültség, de pedagógusi hit is kell, amiről már beszéltem. Persze a legjobb pedagógiai mód­szer sem hoz sikert, a tananyag legpontosabb és leggondosabb áta­dása is hiábavaló erőfeszítés, ha a tanuló nem küzd meg maga is szívósan a tananyagért. Ha nem érzi, hogy a tudás az ő érdekét szolgálja. Körülnéztem a nagyon ízlésesen berendezett szobában. Felálltam és megnéztem a könyvespolcon sora­kozó könyveket. Sok köztük a peda­gógiai szakkönyv.- Ezeket hol vásárolják?- Részben itthon, részben pedig Magyarországról rendeljük. A neve­léstudományban is sok az új elem. Ismerni kell a pszichológiai eredmé­nyeket is, hogy maradéktalanul ele­get tehessünk a feladatoknak. Gondolkodott, hogy jól és ponto­san fogalmazott-e. Aztán így foly­tatja:- A pedagógus számára nagyon fontos az állandó önképzés, csak így tud lépést tartani a fejlődéssel. Ezen a pályán is csak több tudással, nagyobb szakértelemmel lehet előbbre lépni, s tartani a színvonalat.- Készül-e ma is az órákra?- Bár már 33 éve tanítok, de egy órára sem megyek be készületlenül. Amikor belépek az osztályba, min­den gondomat kint hagyom, csak a tananyagra összpontosítok. Sze­retem a gyerekeket, imádok tanítani. Ha közeledik a nyári szünidő vége, már csak az iskolára és a gyerekek­re gondolok, mert hiányoznak.- Hogyan telik egy napja?- Az iskolában mindig én vagyok az első. Elintézem a hivatalos dolgo­kat, még egyszer átnézem az előké­születet, s aztán nyugodt lelkiisme­rettel lépek a katedrára. Általában délután hátamig vagyok az iskolá­ban. Busszal utazom haza, néha a férjem eljön autóval értem. Otthon kötök, olvasok. Sok munka nincs a ház körül, a gyerekek - egy fiam és egy lányom van - kiröppentek a családi fészekből. A lányom Kas­sán (Koáice) lakik, a fiam itt, Kapo- son, van egy unokám is, ő gyakran meglátogat.- Nem bánta meg, hogy pedagó­gus lett?- Nem. Sőt, nagyon örülök, hogy mégis ezt a pályát választottam. Úgy érzem magam az iskolában, mint kertész a virágok közt. Hiszen a gyerekek az élet legszebb virágai. Kedvesen, őszintén mondja e szavakat, miközben végigsimítja kipirult arcát. Nem faggatom tovább. Az udvarról gyermekhang szűrődik be. Megjött a kisunoka, s boldogan fut a nagymama ölébe. TOROK ELEMÉR A szövetkezetekben a lezajlott zár­számadó közgyűléseken több szövetke­zeti tag föltette a címben megfogalmazott kérdést. Természetesen nem csupán ná­lunk, a dunaszerdahelyi (Dunajská Stre­da) Dukla Efsz-ben, de az ország más szövetkezeteiben is. Mint ismeretes, a mezőgazdasági szö­vetkezetekről szóló új, 90/1988 Tt. számú törvény számos új elemet tartalmaz. Ha újdonságokról beszélünk, akkor minde­nekelőtt a szövetkezet választott szervei jogkörének bővülésére, pontosabb meg­határozására gondolunk. Az új szabá­lyozás tehát az egyik oldalon több jogot, nagyobb önállóságot kínál, ám 'ennek megfelelő mértékben növeli a választott szervek felelősségét is. A többi között merőben új jogi intézmény például a ke­zesség, amit a törvény vonatkozó rendel­kezése - konkrétan a 42. § második be­kezdésének d) betűje - a szövetkezeti tagok jogait és kötelességeit illetően a kö­vetkezőképpen határoz meg: „A szövet­kezeti tag köteles kezeskedni a szövetke­zet esetleges veszteségéért, mégpedig az alapszabályzatban meghatározott módon". A szövetkezetek mintaalapszabályza­ta a múltban nagyobb részt kormányren­deleti mellékletként jelent meg, s vala­mennyi szövetkezet számára kötelező volt. Most az új alapszabályzat megalko­tását rendeletileg nem szabályozták. Ez lehetővé tette, hogy a szövetkezetek - ki­zárólag a szocialista törvényesség elvé­nek tiszteletben tartásával - saját adott­ságaiknak megfelelően szabályozzák bel­ső életüket, gazdasági és társadalmi te­vékenységüket. A CSSZSZK Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztériuma a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottságával együttműködve módszertani segédanya­got adott ki, hogy megkönnyítse a szövet­kezetekben, illetve a szövetség járási bi­zottságaiban dolgozó jogászok - és ter­mészetesen az új alapszabályzat kimun­kálásán dolgozó valamennyi szövetkezeti tag - munkáját. Ez a segédanyag termé­szetesen szintén kitért a kezesség kérdé­sére, s két lehetőséget kínált a probléma gyakorlati megoldására. Az egyik lehetőség, hogy meghatáro­zott összegű, kötelező tagsági betétet kell megszavazni, amely a tagsági viszony felbontása esetén elszámolásra kerülné. Ebben az esetben a szövetkezetből kilé­pő tag a kötelező betétet visszakapná, feltéve persze, hogy időközben nem volt veszteséges éve a gazdaságnak. Ilyen betétet nem kell kérni azoktól, akik a föld­jüket vagy más termelőeszközüket adták a közösbe. Vagyis, ez a kötelező betét tulajdonképpen csak azokra vonatkozna, akik most lépnek be a szövetkezetbe. A másik lehetőség szintén tagsági be­tét megszavazására vonatkozott, de ezt nem egyszerre kellett volna befizetni, ha­nem a tagok évi jövedelméből való rend­szeres lefogásokkal hozták volna létre. A javaslat úgy szólt, hogy amennyiben a szövetkezet tagja öt éven belül kilép a szövetkezetből, úgy a kötelező betét meghatározott százalékát visszafizetnék. Azonban öt év után - tehát a hatodik évtől kezdődően - a betét kamatozna a tag számára. Ezt a javaslatot azonban a tárca gyorsan módosította, mondván, a szövet­kezet nem fizethet kamatot tagjainak a kötelező betét után. Ezzel egyidőben a tárca az eredményekért való kezeske­dés újabb formáit ajánlotta, figyelembe véve immár azt is, hogy az új jogszabály nem határozza meg konkrétan a veszte­ség kötelező megtérítésének mértékét. A lehetőségeket mérlegelve, nálunk olyan döntés született, hogy „az esetle­ges veszteségért szövetkezetünk tagjai az évi jövedelmük 1 százalékának meg­felelő összeggel kezeskednek". A zárszámadó közgyűlés határozata értelmében ez a mondat olvasható szö­vetkezetünk új alapszabályzatában. Mint ismeretes, a minisztériumi leirat felhívta a figyelmet arra, hogy az esetleges vesz­teség térítésének sorrendje nincs általá­nos érvényű jogszabállyal szabályozva. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ameny- nyiben a szövetkezet rendelkezik tarta­lékalappal, a taggyűlés határozhat arról, hogy a veszteséget az itt felhalmozott pénzeszközökből, vagy inkább a tagok kötelező betétjéből fogják fedezni. Ha a tartalékalap készletei fedezik a veszte­séget, a szövetkezet nem köteles felhasz­nálni a tagok kötelező betétjét. Jóllehet, a szövetkezetekben sok vitát váltott ki ez az új jogintézmény, de azért mindenütt megszületett a döntés. Volt, ahol már a zárszámadón, másutt csak a március végére egybehívott, újabb taggyűlésen került megvitatásra az új alapszabályzat tervezete, de ma már min­denütt törvény szabályozza a szövetke­zeti tagoknak az eredményekkel kapcso­latos felelősségét. Még talán arra célsze­rű felhívni a figyelmet, hogy a mezőgaz­dasági szövetkezetekről szóló törvény a kezesség intézményét egyértelműen kötelezővé teszi, ám a megvalósítás módjának megválasztását a taggyűlés hatáskörébe utalja. Ez ismét kidomborítja a taggyűlés jelentőségét. Mint a szövet­kezet legfelsőbb szerve, határozataival érdemben szabályozza az efsz belső éle­tét.. A taggyűlés döntési jogköre nemcsak lehetőséget kínál, de ösztönzi is a szövet­kezeti tagságot, a dolgozókollektívákat, hogy aktív részvételükkel ezen a fórumon érvényesítsék a szövetkezet ügyeinek irányításában, a gazdaság tevékenysé­gének igazgatásában és ellenőrzésében való részvételre vonatkozó jogaikat. De. ZÁSZLÓS GÁBOR, a dunaszerdahelyi Dukla Efsz jogtanácsosa A szükségeset a hasznossal... Sokoldalú eszmecsere a pártoktatási évet lezáró beszélgetésen Ahogy közeledik a beszélgetés kezdetének időpontja, egyre sűrűbben érkeznek a résztve­vők. Kisebb-nagyobb csoportokat alkotva vára­koznak, forgatják az újságokat. Krisztin Ilonát is újságolvasás közben zava­rom. Könyvelő, az anyagkészletek osztályán dol­gozik. Kollektívájukat egy munkaerővel leépítet­ték, jelenleg öten vannak.-Több a munka, és ennek természetesen senki sem örül, de megértjük az intézkedést. A munkabérért a szövetkezetnek nagy adót kell fizetnie, nem mellékes, hogy mekkora a teljesít­mény. Mindezt az egyik előadáson részJetesen megvitattuk. A hónap bizonyos részében túlórá­zunk, s amikor kevesebb a munka, a többletidőért szabadot kapunk. Az előadást, amire utal, a pártoktatás kereté­ben tartották, és hallgatóként a többiekkel együtt most a záróbeszélgetésen bizonyíthatja, hogy az előadások során fontos elméleti és gyakorlati ismeretekkel gazdagodtak. Zounek Tibor mérnök, főagronómus is első­sorban az isméretek gyakorlati értékét emeli ki. A hátralévő perceket kihasználva Pavel Jaro- sík pártelnököt is megkérem, mondjon néhány szót pártoktatásukról és az évet lezáró beszélge­tésről.- A lényeget rövid bevezetőmben elmondom, e mai „kerekasztal“ melletti záróbeszélgetés pedig újszerű próbálkozás. Elképzelésünk szerint több fontos témát szeretnénk megvitatni. Úgy, hogy néhány perces problémafelvető felszólalás után a témához a lehető legtöbben hozzászólja­nak. így kialakul egy határozott kép arról, hogy a kommunisták, a pártoktatás hallgatói a munka­helyeken hogyan tudnak érvelni, milyen argu­mentumokkal tudnak hatni a dolgozókollektíva többi tagjára, munkatársaikra. A valóban rövid bevezető lényege: A pártokta­tás tematikus és időrendi tervét betartották. A pártpolitika időszerű kérdéseit tanulmányozó csoport tagjainak túlnyomó többsége aktív volt, amit az előadásokat követő élénk viták is bizonyí­tanak. A témához egy-egy alkalommal legkeve­sebb tízen szóltak hozzá. A pártoktatás még a szövetkezeti munkaiskolára is pozitívan hatott. Az ottani eszmecserék során a tagok többször utaltak a pártoktatáson hallottakra. A folytatás olyan, amilyennek a pártelnök el­képzelte. Dr. étefan Kováé, a szövetkezet jogá­sza az emberi jogra építi gondolatait. Beszél a kommunisták feladatairól a törvénysértések megelőzésében és feltárásában, hogy - szavai­val élve - „kiabáljon minden becstelenség“. Olyan témák kerülnek szóba, mint például a fele­lőtlen munka, a minőség kérdése, a munkafegye­lem és a munkaidő kihasználása, a névtelen és a feladó nevét is tartalmazó levelek kérdése, amelyek a törvényesség ellen vétőkre mutatnak rá. Újabb felszólalás következik. Márkus János, a személyzeti osztály vezetője beszél a környe­zetvédelemről. A talajvíz védelmét, a műtrágyák és vegyszerek használata közben előforduló fi­gyelmetlenségeket, a gépjárművekből csöpögő olajat éppúgy szóvá teszi, mint a telepek rende­zetlen környékét, vagy kinek-kinek házatáját, udvarát. Kissimonyi Pál a palásti (Plást’ovce) nemzeti bizottság titkára kihasználva az alkalmat, azokra hívja fel a figyelmet, akik háztartásuk hulladékát távolságokat lerövidítve felelőtlenül kiöntik az árkokba, utak szélére, mit sem törődve a környezetvédelemmel, falujuk esztétikus kiné­zésével. Ugyancsak vitára ösztönzőek Pásztor Lajos mérnök, üzemgazdász szavai. A kötelező köz­ponti mutatók és az önállóság, a nyereségkép­zés, elvonások és adók, az alapok felhasználha­tósága és a bérezés legfontosabb kérdéseit ma­gyarázza meg röviden, de annál érthetőbben, hogy aligha akad valaki, aki ne tudná, mitől függ a saját és szövetkezetének jövője. A felszólalások is konkrétak. Beszélnek rugal­masságról és határozottságról, szóba kerül a tu­dományos-műszaki társaság szövetkezeti cso­portjának a munkája, de a melléküzemág is, ahol a harmadik negyedév végéig egy új, rentábilis termék gyártását kell megkezdeni. A feladat kap­csán Bugyi István vezető is szót kér, hogy elmondhassa észrevételeit a fejlesztésről, az em­berek kezdeményezőkészségének szükségsze­rűségéről, s közösen megvitassák a kooperáció lehetőségeit egy ipari üzemmel. Az eszmecsere folytatódik, a jelenlévők vitat­koznak, nézeteket támogatnak és vetnek el. A pártoktatás egyes előadásain szerzett ismere­teiket szembesítik a szövetkezet és munkahelyük gyakorlatával, és a saját tapasztalataikkal. Juraj Biric mérnök, a palásti Béke Efsz elnöke láthatóan elégedett. Olyan oktatási évet zárnak, amelyben az elméletet és a gyakorlatot valóban sikerült szerves egységbe kovácsolni. Nem kis érdemei vannak ebben a hét pártoktatónak, akiknek tevékenységét ő irányította.- Az előadásra az oktatók gondosan felkészül­tek. Valamennyien a szövetkezetben dolgoznak, a feladatokat és a problémákat jól ismerik. De ettől függetlenül minden egyes témával kapcso­latosan megbeszéltük, hogy milyen helyi jellegű kérdésekre térjenek ki. Az anyagot senki sem papírról olvasta, hanem vázlat alapján önállóan beszélt, saját szavaival adta elő a témát. A tarta­lom mellett azt is értékeltük, az oktató hogyan aktivizálta hallgatóit, kellően és érthetően magya­rázta-e el az egyes fogalmak jelentését. A záró­beszélgetés igazolja, hogy a pá.tfoktatás átalakí­tását helyesen értelmeztük, tagjaink, a hallgatók olyan ismeretekkel gazdagodtak, amelyeket a munkahelyeken, munkájuk során kamatoztat­hatnak. EGRI FERENC

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom