Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1989-04-21 / 94. szám, péntek
A konzul ismét napi teendőit végzi A hazai és a nemzetközi közvélemény figyelme március legvégén a Malév Budapest-Prága-Amsterdam légi járata TU-154-es repülőgépének eltérítésével kapcsolatos eseményekre irányult A végül is szerencsés kimenetelű repülőgépeltérítés tele volt drámai elemekkel, emberéletek forogtak kockán. Az, hogy nem történt tragédia, elsősor- bán az emberi helytállásnak, a Malév a ŐSA és a nyugatnémet légitársaság szerveinek, az utasszállító gép legénységének, személyzetének, de az eset során egymással kapcsolatban álló hazai és külföldi biztonsági szervek közti példás együttműködésnek is köszönhető. A gépeltérítési akció meghiúsításában nagyon fontos szerepet vállalt magára TABA Lajos, a prágai magyar nagykövetség konzuli osztályának vezetője, aki tárgyalásokat folytatott a géprablókkal, majd túszként felajánlotta magát, hogy megmentse az utasok életét. De hogy kerül egy konzul kapcsolatba a géprablókkal? Talán ez is a feladatköréhez tartozik?- A konzuli munka lényege hazája állampolgárainak és országa érdekeinek képviselete. Szines és sokrétű munka, amelyek során kellemes kötelességeket is teljesítek, mint például házasságkötések, születési bizonyítványok kiállítása, más közjegyzői teendők ellátása, de feladataim közé tartoznak a magyar állampolgárok autóbaleseteivel, netán halálesetekkel összefüggő ügyek intézése, rendezése is. Éppúgy a közlekedési ügyek, amelyeknek részét képezi a légi forgalom is. A konzuli gyakorlatban előfordulnak ritka esetek is, de arra sose gondoltam, hogy repülőgéprablókkal túszként fogok tárgyalni - mondja Taba Lajos, akivel a napokban beszélgettem. - Előfordult például - folytatja hogy két külföldi, aki vízumügyben kereste fel konzuli osztályunkat, két egymással éppen ellenséges viszonyban levő ország polgárai, várótermünkben összeszólalkozott, majd összeverekedett. Alig tudtuk őket szétválasztani. Nemrég pedig egy magyar turistacsoporttól Prágában elszakadt egy nyugdíjas. Másfél napig kereste a prágai rendőrség. Egy parkban, a strahovi dombok alatt találták meg, egy bokor alatt aludt... Persze, ezek az esetek távolról sem olyan veszélyesek, mint a március végi gépeltérítési kísérlet meghiúsítása. A túszdráma kedvező kimenetelében Taba Lajos felkészültsége, kiváló cseh nyelvtudása is fontos tényező volt. Érdeklődésemre elmondta, hogy a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium tanulójaként jó eredményekkel szerepelt a kémiai tanulmányi versenyeken, vegyész akart lenni, de mivel tagja volt a csepeli repülőklubnak is, a repülő hivatás is vonzotta. Érettségi után katonai pilótának jelentkezett, de, amint mosolyogva mondja, akkor lúdtalpa volt, s ezért nem vették fel, s így a vegyészeinél maradt, ösztöndíjasként került a pardubicei Vegyipari Egyetemre, illetve előtte egy évre a dobruákai nyelvi előkészítő tanfolyamra. Még ma is szívesen emlékszik Jan Stre- leőek professzorra, aki az elméleti oktatás mellett mindig hangsúlyozta: az emberi kapcsolatok ápolása, a gyakorlat nagyon fontos feltétel egy idegen nyelv elsajátításához. Amikor például az időszámításról, az órákról tanultak, azt kapták feladatul, menjenek ki a dobruákai utcákra, s kérdezgessék csak az emberektől: Kolik je hodin? A válaszokat pedig jól véssék a fejükbe! A diploma megszerzése után vegyészeti szakértői munkakörben, majd az ifjúsági mozgalomban és az MSZMP-ben dolgozik. De közben fordít, tolmácsol, szimpóziumokon vesz részt, cseh nyelvtudását állandóan fejleszti. 1985-ben nevezik ki konzulnak Prágába. Ismét a géprablás meghiúsításának körülményeire fordul beszélgetésünk.- Miután kiérkeztem a repülőtérre és felmentem az irányítótoronyba, azonnal kapcsolatba léptem a géprablókkal. A toronyban legalább negyvenen voltunk. Meggyőződésem, hogy közülük egy sem akadt, aki nem vállalta volna önként a túsz szerepét A mentési akció sikeréhez hozzájárult a csehszlovák hatóságok maximális segítőkészsége, kéréseink azonnali teljesítése - emlékezik vissza, majd hozzáfűzi: - Úgy döntöttünk, szem előtt tartva az utasok életének megmentését, a válsághelyzetet nem erővel oldjuk meg. Nem tudtuk még, mi a helyzet a fedélzeten, kik a géprablók, csak any- nyit, hogy a fiatalkorú terroristák nagyon idegesek, kézigránát van náluk, s nyelvtudás híján nem tudnak szót érteni a személyzettel. Ekkor ajánlottam fel magam túszként és tolmácsnak, cserébe az utasok sza- badonbocsátásáért. A géprablók azonban csak a nőket és a gyermekeket engedték el... A fedélzeten sajátos légkör alakult ki, az ott-ma- radt utasok nyugodtan, fegyelmezetten viselkedtek, egyikük még el is aludt. A személyzet és én szemrebbenés nélkül játszottuk szerepünket, aminek a célja a fegyveres terroristák éberségének elaltatása volt. Például mindenhez engedélyt kértünk tőlük. Ihatunk egy kólát? Kinyithatjuk az üveget? Hátramehetek megnyugtatni az utasokat? A legapróbb részletkérdésekben is látszólag ók döntöttek. Nyugodtabbá váltak, azt hihették, győztek. Megkérdeztem tőlük, hova akarnak menni. Amerikába! - hangzott a válasz. Közöltem velük, hogy gépünk nincs ilyen hosszú útra felkészülve. Majd elmagyaráztam nekik a szigorú amerikai bevándorlási előírásokat. Végül is a frankfurti repülőtéren kötöttünk ki, ahol megadták magukat a nyugatnémet szerveknek... Maga a túszdráma másfél óráig tartott, a jegyzőkönyvezés mintegy nyolc óra hosz- szat. Utána pedig, csütörtök hajnalban, sajtóértekezlet a budapesti repülőtéren. De már utána vagyunk - mondja derűsen vendéglátóm. Megkérdeztem Taba Lajostól: ön szemtől szembe került a géprablókkal, véleménye szerint mit kellene elsősorban tenni azért, hogy a terrorizmus elleni küzdelem hatékonyabbá váljon?- A védekezésnek két lehetősége van: az egyik, ha a műszaki ellenörIP! ' E5 BShI? w&M M L 'y llx //■ / f Taba Lajos zést, a technikát tökéletesítjük és a szabályokat szigorítjuk. Ám, s ezt a prágai eset is bizonyítja, egy védelmi rendszeren mindig keletkezhet rés. Véleményem szerint a megelőzés leghatékonyabb módja, ha a terroristák mindenütt tudják, nincs hova menekülniük, hogy minden ország visszaadja őket! A prágai magyar konzul és a géprablás meghiúsításában részt vevők példaértékű helytállását nemcsak az illetékes magyar és csehszlovák szervek, de a hazai és a nemzetközi közvélemény is elismeréssel fogadta. Taba Lajost egyébként április 10- én a Magyar Népköztársaság Csillagrendjével tüntették ki. Taba Lajos életveszélyes és bátor vállalkozása után visszatért állomáshelyére. Nejének, Gabriella asz- szonynak, s három kislányának, Ga- binak, Zsófiának és Júliának is el kellett viselni a férj, az édesapa sorsa miatti bizonytalanság izgalmait. - Boldog voltam, amikor újból magamhoz ölelhettem szeretteimet. Számukra sokkal nehezebb órák voltak azok, mint számomra - mondja. A konzuli osztályon a telefonhívások megszaporodtak. Magyarországról és Csehszlovákiából régi barátok, elvtársak és ismerősök gratulálnak Taba Lajosnak. Közben ügyfelek is érkeznek. A titkárnő behozza a napi postát. A konzul ismét megszokott teendőit végzi. SOMOGYI MÁTYÁS Mojmír Balling felvétele-I I' Erőpróbák közben „A pártmunka minőségének lényeges javulása azért is sürgető, mivel a CSKP XVIII. kongresszusa intenzív előkészítésének időszakába léptünk“ - figyelmeztetett Miloé Jakeé elvtárs a CSKP KB 13. ülésén mondott megnyitó beszédében. Ma már azt is tudjuk, hogy az SZLKP kongresszusát 1990. április 6-ára hívták össze. A kongresszusok előkészítésének időszakában kerül sor az évzáró taggyűlésekre és konferenciákra, amelyeket fokozott munkatempóban kell most előkészíteni. Ez a fokozott munkatempó azonban nem jelenthet olyasfajta sietséget, aminek aztán felületesség az eredménye. A CSKP KB 13. ülése, valamint az SZLKP KB ezt követő ülése a párt- és gazdaságpolitikai kérdésekről szólva azt is hangsúlyozta, napjainkban a legfontosabb feladat az, hogy kiküszöböljük a fogyatékosságokat, hogy a gyakorlatban következetesen megvalósítsuk az átalakítás céljait, úgy, ahogy azt a CSKP KB, valamint az SZLKP KB eddigi ülései kijelölték. E feladatok megvalósítása elsősorban a pártalapszerveze- tekre hárul. Itt érvényesítheti a párttagság beszámoltatási jogát, értékelheti vezetősége munkáját, és a vezetőség itt kérheti számon tagjai kommunista helytállását. A KB-üléseken elhangzottakból leszűrhető, hogy az évzáró taggyűlések ez idáig is nagy figyelmet fordítottak a gazdasági kérdésekre, illetve az adott üzem, vállalat, intézmény alaptevékenységének értékelésére. így van ez rendjén, azonban fontos, hogy a taggyűlés ne váljon termelési tanácskozássá, hiszen a pártszervezet dolga a termeléssel összefüggő helyes politikai munka kialakítása. A számok, adatok felsorolásának nem itt van a helye, annak viszont igen, hogy a pártszervezet állást foglaljon: mennyire felel meg a vállalati alaptevékenység a párt gazdaság- politikájának, hol, milyen természetűek az eltérések, és azok milyen jellegűek. A pártalapszervezetek többsége sikeresen állta ki az eddigi erőpróbákat. Figyelmet fordítottak a párt politikájának megvalósítására, összhangot teremtettek az azonos Időpontban jelentkező feladatok között. Nem lesz ez másként az idén sem, mert a párttagokkal folytatott egyéni beszélgetések, pártviták már az évzáró taggyűlések előkészítésének szerves részét képezik, amelyek során a tagság javaslatot tesz a vezetőség'jelöltjeire. Amint az a 13. ülésen is elhangzott, a választásokat illetően a szavazások titkosak lesznek, nemcsak az évzáró taggyűléseken, hanem a konferenciákon is. A dolgok természetéből következik, hogy az alapszervezeti pártélet belső kérdései szintén nagy hangsúllyal szerepelnek az évzáró taggyűléseken. Az ülések fontos eleme, hogy megítéljék, mennyire voltak képesek a vezetőségek a munkát szervezni, milyen színvonalon tudták feladataikat megoldani. Számba kell venni mindazokat a módszereket, megoldásokat, amelyek a tagság és a vezetőség kapcsolatában máskor is hasznosak lehetnek, továbbá azt is, amin változtatni kell. Az évzáró taggyűlések és konferenciák felelősségteljes küldetése a pártbizottságok személyi összetétele minőségének javítása. A 13. ülés dokumentumai egyértelműen leszögezik: a kádermunka kérdéseire, a CSKP KB 1987-es határozatainak teljesítésére mindenütt nagy figyelmet kell fordítani, nemcsak a pártban, hanem a párton kívül is. A helyes káderpolitika az egyik alapfeltétele annak, hogy a CSKP kiállja a történelmi próbát. Az elkövetkező időszak feladatainak mérlegelésénél azt is tekintetbe kell venni, hogy a politikai teendők jó része folyamatosan jelen van és lesz a pártéletben. Dolgozni kell a gazdasági átalakítás és kibontakozási program megvalósításán, a párt vezető szerepének szilárdításán, a politikai és ideológiai munka hatékonyabbá tételén. A pártélet kiemelkedő feladata a XVIII. pártkongresszusra való sikeres felkészülés és a határozatok végrehajtásának alapos megszervezése. Mindkettő csak az egész párttagság kollektív munkájával és közreműködésével lehet eredményes. KATÓCS GYULA A házi patika A legtöbb háztartásban fellelhető valamilyen doboz, fiók, esetleg kis- szekrény, melyben megtalálható a házi gyógyszertár. Vannak példák, amikor a házi patikában tárolt gyógyszerek csak valóban a legmindennapibb betegségek és a háztartásban előforduló balesetek gyógyítását, elsősegélynyújtását segítik, más esetekben viszont - ami sajnos gyakoribb - a különböző gyógyszerek tömkelege között, melyek pontos hatását és hásznáiati módját a családban legtöbbször senki sem ismeri, a legalapvetőbb gyógyszerek hiányoznak. A házi patika fő célja az, hogy lehetővé tegye a leggyakoribb, futó megbetegedéskor és balesetkor nyújtandó elsősegélyt. A háztartásban általában a következő egészségkárosodások fordulnak elő: zúzódá- sok, vágott és égési sebek, ficamok, orrvérzés, idegen test a szemben, szálka a bőrben, fejfájás, nátha, émelygés, hasmenés, gyomorégés, álmatlanság, megfázás, hőemelkedés, fogfájás stb. A házi patikába elsősorban a következő gyógyszerek tartoznak: Acylpyrin tabletta, melynek nemcsak lázcsillapító, hanem fájdalom- csillapító, gyulladásgátló és reumaellenes hatása is van. Ez a csaknem univerzális hatású, szabadon vásárolható gyógyszer tehát egyaránt hatásos különböző fájdalmakkor (fejfájás, fogfájás, derékfájás) és hőemelkedéskor is. Lényeges, hogy a tablettát sok folyadékkal vegyük be és sohase kombináljuk alkohollal. A túladagolás veszélyes, s egyes embereknél allergiás reakciók is felléphetnek. Borozan kenőcs - elsősorban az orrnyílás állandó ingerlésekor, náthánál, száraz náthánál és az orrnyílás mögötti apró fekélyesedéskor használható sikerrel. Hosszabb ideig tartó használat sem vált ki nem kívánt mellékhatásokat. Heparoid kenőcs - különböző zú- zódásokkor, ütésekkor, ficamokkor, felületi viszérgyulladáskor néhány milliméteres rétegben a fájó bőrfelületre kenjük majd bekötjük. Enyhíti a helyi gyulladásokat és gyorsítja a véraláfutások felszívódását. Orvosi benzin - sebek körüli részek lemosására, fertőtlenítésére és a ragtapasz eltávolítása utáni ragasztómaradék letisztítására használatos. Három százalékos hidrogénpero- xid oldat - kisebb sebek tisztítására ajánlatos. A sebre öntött hidrogén- peroxid a vérrel reagálva erősen habzik, ami segíti a sebből eltávolítani a szennyeződéseket. Carbotox, Carbocit, Carbosorb tabletta - melyet népiesen széntablettának neveztünk. Ezek a gyógyszerek a bélben elszaporodott különböző méreganyagokat lekötik, tehát elsősorban a romlott ételek elfogyasztása utáni és a fertőzés okozta hasmenéskor alkalmazhatók sikerrel. Használatuk után a széklet feketére színeződik. Polysan kenőcs - gyulladásgátló hatását a könnyebb égési sebeknél, túlzott napozás következtében kialakuló bőrpír megjelenésekor és a fokozottan izzadó bőrfelületek (hónalj, bőrredők stb.) gyulladásos elváltozásainál lehet jól kihasználni. Ophtal szemvíz - melyet elsősorban a szembe kerülő idegen testek kiöblítésére használunk, de jó szolgálatot tesz az enyhébb kötőhártyagyulladáskor, ,,árpa“ kialakulásakor, sőt sav, lúg és mész okozta ingerléskor is. Septonex sebpor - apró, nem nedvedző felületi bőrsérülésekre és nagyobb sebek környékére szórva fertőtlenítő hatásának következtében biztosítja a beteg bőrfelület tiszta környezetét. A felsorolt legfontosabb készítményeken kívül a házi patikában helyet kell szorítani a következő dolgoknak is: steril kötszerek kisebb és nagyobb sebek ellátására, steril tamponok, ragtapasz, vatta, háromszögű kendő, olló, lázmérő. Nagyon sok házi gyógyszertárban a nyugtatók, altatók és vitaminok egész sora is megtalálható. Itt szeretném megjegyezni, annak ellenére, hogy az e csoportba tartozó gyógyszerek nagy része szabadon vásárolható, tartós használatuk megszokáshoz és nem kívánt mellékhatások kialakulásához vezethet, ezért jobb ha csak kezelőorvosunk tudtával szedjük őket. A házi patikák egyik nagy problémája, hogy sokszor lejárt szavatosságú gyógyszereket is tartalmaznak, melyek használata komoly következményekkel járhat. A hazai gyógyszerkészítmények nagy részének szavatossági ideje a gyógyszer csomagolásán van feltüntetve egy hétjegyű szám formájában, melyből az első számjegy a gyógyszer szavatossági ideje években, az utolsó négy számjegy pedig a gyógyszer gyártási dátuma - balról jobbra olvasva először a hónap, azután az év utolsó két számjegye. Tehát pl. a C-vitamin tabletta csomagolásán feltüntetett 4881286 számjegy azt jelenti, hogy a gyógyszer 4 évig használható és december (12) 1986 (86)-ban gyártották, vagyis 1990 decemberében jár le. A számjegy 2. és 3. helyén álló számok a szavatossági idő szempontjából nem lényegesek. Végezetül néhány alapvető tanács a házi patikához:- évente legalább kétszer ellenőrizzük tartalmát;-ne tartogassunk olyan készítményeket, melyeket pontosan nem ismerünk és nem tudjuk, hogy milyen adagokban kell használni. Dobjuk ki a különböző betegségek után megmaradt félig elhasznált készítményeket is;-a házi patikában ne tároljunk savakat, mérgeket és tisztítószereket;-a gyógyszereket a gyerekek elöl elzárva tartsuk. Dr. RÁCZ GÁBOR i ÚJ SZÚ [ 4 1989. IV. 21. m * < * 4 / * «K"1 w * í f * +*■-"*•>»; *pí • i -v.A . v£_ w* ti*