Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1989-04-20 / 93. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Csütörtök, 1989. április 20. • Ára 50 fillér • XLII. évfolyam, 93. szám Barátság Érdemrend Meir Viinemek (ŐSTK) - Miloá Jakeá, Csehszlo­vákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára tegnap Prá­gában Meir Viinemek, az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottsá­ga főtitkárának átadta a Barátság Érdemrendet, amelyet köztársasá­gunk elnöke 70. születésnapja alkal­mából adományozott neki. Jelen volt Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, a KB titkára. A találkozón Miloá Jakeá és Meir Vilner tájékoztatta egymást a két párt tevékenységéről és feladatairól. Mindketten kifejezték meggyőződé­süket, hogy a két párt közötti elvtársi együttműködés tovább fog mélyülni a világbéke és a nemzetközi hala­dás javára. Rövid csehszlovákiai látogatása során Meir Vilner tanácskozott Jozef Lenárttal. A megbeszélésen átte­kintették a nemzetközi, ezen belül a közel-keleti helyzet alakulásának néhány időszerű kérdését. Síkra szálltak a térségben kialakult válság megoldása mellett, s támogatásuk­ról biztosították a nemzetközi Közel- Kelet-konferencia gyorsütemű összehívásának gondolatát. Az ENSZ égisze alatt tartandó értekez­leten minden érintett fél - beleértve a PFSZ-t és Izraelt is - részt venne. A találkozón jelen volt Taufik Za­jad, az Izraeli KP KB Politikai Bizott­ságának tagja és Alj Asur, aki a Bé­ke és Szocializmus folyóiratnál az Izraeli Kommunista Pártot képviseli. Célunk az együttműködés bővítése Miloá Jakes fogadta Szó Kvang Hit (ÖSTK) - MILOŐ JAKEő, a CSKP KB főtitkára tegnap Prágában fogadta SZÓ KVANG HIT, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának titkárát, aki a Koreai Munkapárt KB küldöttségének élén munkalátoga­táson tartózkodik hazánkban. A vendég tájékoztatta a CSKP KB főtitkárát a szocializmusnak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban való építésével összefüggő időszerű kérdésekről s a Koreai Munkapárt­nak megoldásuk során követett eljá­rásáról. Hangsúlyozta, hogya Koreai Ülést tartott a Csehszlovák Nemzéti Front KB Elnöksége Napirenden a hazánk új alkotmányának kidolgozásával kapcsolatos munkák menete (ŐSTK) - Miloá Jakeának, a CSKP KB főtitkárának, a Csehszlovák Nemzeti Front KB elnökének vezetésével tegnap ülést tartott a Cseh­szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége. Megtárgyalta a hazánk új alkot­mánya politikai és jogi elveinek ki­dolgozása során végzett munkák menetét. Egyidejűleg áttekintette az alkotmánynak a társadalmi rend­szerrel, az alkotmányosság ellenőr­zésével, valamint a bíróságokkal, ügyészségekkel, gazdasági döntő- bíróságokkal és ügyvédségekkel kapcsolatos fejezeteit. Megállapítot­ta, hogy politikai és jogi elvei össz­hangban vannak azokkal az alapve­tő kiindulási anyagokkal, amelyeket Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Nemzeti Front alkotmány-elő- készítő bizottságának ülésén hagy­tak jóvá. Az elnökség javasolta, hogy az elvek végső változatának kidolgozása során a tanácskozáson elhangzott észrevételekből indulja­nak ki. A további fejezeteket fokoza­tosan úgy terjesztik elő, ahogyan Párttitkárok országos tanácskozása (ŐSTK) - Jan Fojtíknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titká­rának vezetésével tegnap Prágában országos ülést tartottak a kerületi pártbizottságok, valamint a prágai és a bratislavai városi pártbizottság ideológiai munkával foglalkozó tit­kárai. A tanácskozáson megtárgyalták azokat a feladatokat, amelyek az ideológiai munka intenzívebbé tétele szempontjából a CSKP KB Elnöksé­gének beszámolójából erednek, amelyet a CSKP KB 13. ülésén Milos Jakes, a CSKP KB főtitkára terjesztett elő. Egyidejűleg áttekin­tették a pártszerveknek és -szerve­zeteknek az oktatásügy kapcsán a CSKP KB 13. ülésén jóváhagyott határozatok lebontása és végrehaj­tása során kifejtendő tevékeny­ségét. azokat a munkacsoport kidolgozza majd? Ezt követően az elnökség megvi­tatta a Büntető Perrendtartásról szó­ló jogszabály és a szabadságvesz­tés-büntetés végrehajtásáról szóló törvény módosítása elveinek javas­latát. A novellizálás célja, hogy foko­zódjon az állampolgárok jogainak és szabadságának védelme, intenzí­vebbé váljon a bűncselekmények visszaszorításáért vívott harc, hoz­zájáruljon okaik felszámolásához, s növekedjen a büntetésvégrehajtás nevelő hatása. A tervezett módosí­tás az európai biztonsági és együtt­működési konferencián s az egyes utótalálkozókon jóváhagyott határo­zatokból indul ki, és összhangban van az érvényben levő nemzetközi megállapodásokkal. A testület a do­kumentumtervezetet jóváhagyólag tudomásul vette. Javasolta a Nem­zeti Frontba tömörülő szervezetek tisztségviselőinek, hogy tartós fi­gyelmet fordítsanak a büntetőjogi területre, hogy a módosított büntető­jogszabályok hatályba lépésével ne­velőmunkájuk révén járuljanak hoz­zá a kitűzött célok eléréséhez. A Csehszlovák Nemzeti Front KB Elnöksége azután a környezetvédel­mi feladatokról júniusban, a Cseh­szlovák, Illetve a Cseh és Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága által tartandó együttes ülés előké­születeivel foglalkozott. A tanácsko­zás előkészítésébe javaslataikkal (Folytatás a 2. oldalon) Távirat Norvégiába (ŐSTK) - Ladisiav Adamec szö­vetségi miniszterelnök táviratban fe­jezte ki jókívánságait Gro Harlem Brundtland asszonynak, a Norvég Királyság kormányfőjének születés­napja alkalmából. Munkapárt ezzel összefüggésben nagy jelentőséget tulajdonít az ideo­lógiai és szervező munkának. A népi koreai párt tartós figyelmet fordít a KNDK és Dél-Korea egyesí­tésének kérdésére. Szó Kvang Hi kiemelte, hogy a két Korea közötti párbeszéd érdekében a KNDK által folytatott politika egyre nagyobb visszhangra talál a dél-koreai köz­vélemény körében, azonban meg­valósítását a szöuli rezsim elutasító magatartása gátolja. A KNDK-beli politikus kiemelte azt a jelentőséget, amelyet a Koreai Munkapárt a Csehszlovákia Kom­munista Pártjával fenntartott kap­csolatoknak á a vele folytatott széles körű tapasztalatcserének tulajdonít. (Folytatás a 2. oldalon) Jubiláns köszöntése (ŐSTK) - Miloá Jakeá, a CSKP KB főtitkára és Gustáv Husák köz- társasági elnök levélben fejezte ki jókívánságait Josef Malejovsky nemzeti művésznek, szobrászmű­vészetünk kimagasló személyiségé­nek 75. születésnapja alkalmából. A két vezető levelét tegnap Prágá­ban Milán Kymliőka, a CSSZK kul­turális minisztere adta át a jubi­lánsnak. Josef Malejovskynak születés­napja alkalmából Ladisiav Adamec szövetségi miniszterelnök és Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke is gratulált. Pártjainkat testvéri kötelékek fűzik össze A CSKP KB üdvözlő levelet küldött Jugoszláviába a JKSZ megalapításának 70. évfordulója alkalmából (ŐSTK) - Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága üdvözlő levelet küldött a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kommunistáinak és egész népének Jugoszlávia Kommunista Pártja megala­pításának 70. évfordulója alkalmából. A levél szövege a következő: Tisztelt Elvtársak! Csehszlovákia kommunistáinak és országunk többi dolgozójának nevében őszinte elvtársi üdvözletünket és szívélyes jókívánságainkat küldjük Önöknek, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kommunistáinak és egész népének egyaránt Jugoszlávia Kommunista Pártja megalapításának 70. évfordulója alkalmából. A nagy októberi szocialista forradalom eszméi ösztönözte jugoszlá­viai szocialista és munkásmozgalom Jugoszlávia Kommunista Pártjá­ban olyan forradalmi élcsapatra tett szert, amely a jugoszláviai dolgo­zók létérdekeiért vívott küzdelem élére állt. A sokéves, rendkívül nehéz osztályharcokban s a fasiszta hatalombi­torlókkal vívott ádáz küzdelembén Jugoszlávia Kommunista Pártja olyan párttá vált, amely az ország konkrét történelmi feltételei között sikeresen készítette elő és hajtotta végre a szocialista forradalmat. Vezetésével Jugoszláviában mélyreható szociális és gazdasági változ­tatásokat harcoltak ki a társadalmi élet minden területén. Emelkedett a lakosság gazdasági és kulturális színvonala, széleskörűen fejlődött a politikai rendszer. Ezeknek az eredményeknek köszönhetően és a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének a világbékéért s a nemzet­közi társadalmi haladásért és az egyenjogú nemzetközi kapcsolatok megteremtéséért vívott harchoz való jelentős hozzájárulása révén Jugoszlávia nagy nemzetközi tekintélyre tett szert. Csehszlovákia Kommunista Pártját és a Jugoszláv Kommunisták Szövetségét a forradalmi harcok idején megerősödött testvéri kötelé­kek fűzik össze, amelyeket a jugoszláviai és csehszlovákiai hazafiaknak a két ország nemzetei számára legnehezebb időszakban közösen kiontott vére pecsételt meg. Ezt a történelmi hagyatékot, amelyhez a CSKP és a JKSZ közötti sikeres és a kölcsönös megértésen alapuló együttműködés kötődik, alkotó módon, a szocializmusnak a két ország­ban való továbbfejlesztése kapcsán felmerült kérdések s az időszerű nemzetközi problémák megoldása során kifejtendő nyílt eszme- és tapasztalatcserével szeretnénk tovább gyarapítani a két ország népe javára. Sok sikert kívánunk Önöknek, tisztelt Elvtársak a Jugoszláv Kommu­nisták Szövetségének országos értekezletén jóváhagyott határozatok végrehajtásához s a pártjuk és a társadalom előtt álló időszerű kérdések megoldásához. (ŐSTK) - A japán Kiotóban teg­nap megkezdődött az ENSZ lesze­relési kérdésekkel foglalkozó konfe­renciája. A tanácskozást Akasi Ja- szusi, az ENSZ-főtitkár leszerelési kérdésekben illetékes helyettese nyitotta meg, majd ezt követően Unó Szószuké japán külügyminisz­ter mondott beszédet. A japán diplo­mácia vezetője tolmácsolta Takesi- ta Noboru kormányfő üzenetét. Akasi rámutatott arra: á konferenciá­nak nem határozatok vagy javasla­tok elfogadása a célja, hanem első­sorban alkalmat nyújt a leszerelési kérdésekkel foglalkozó küldöttek őszinte és kötetlen véleménycseré­jére. Az első plenáris ülésen elhang­zott vitafelszólalások az atom-, vegyi és egyéb tömegpusztító fegy­verek elterjedésének a megakadá­lyozását szorgalmazták. Maj-Britt Theorin, a genfi leszerelési konfe­rencián részt vevő svéd küldöttség vezetője felszólalásában bírálta azokat az országokat, amelyek Genfben akadályozzák a vegyi fegy­verek teljes betiltásáról folyó tárgya­lások mielőbbi befejezését. Szorgal­mazta, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió mihamarabb kössön szerződést a stratégiai atomfegyve­rek 50 százalékos csökkentéséről, s teljesülhessen az az óhaj, hogy az ezredfordulóig földünkön létrejöjje­nek a feltételek minden atomfegyver felszámolásához. Jurij Nazarkin szovjet nagykövet (Folytatás a 2. oldalon) Ignác Janák munkalátogatása Bratislava I. városkerületében Az új gazdasági mechanizmus céljait csak a dolgozók aktivizálásával érhetjük el (ŐSTK) - Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislava I. városkerületében tett munkalátogatását az egyik legrégebben működő vállalatnál, a Kabloban kezdte meg. Elkísérte őt Őtefan Rybár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a városi pártbizottság vezető titkára. Janák elvtárs a részlegeken járva egyebek között megszemlélte azt a gépsort, amelyen számítógépek­hez és lézerberendezésekhez állíta­nak elő huzalokat. A vállalat vezetői­vel beszélgetve tájékozódott a villa­mosipari alapanyagok és erősáramú huzalok kifejlesztéséről. A vállalat konszolidációs gyártási programja kapcsán a vezetők megismertették őt a Kablo korszerűsítésével, amely­nek révén a hazai és külföldi meg­rendelők szükségletei szerint alakít­ják a termékválasztékot, s egyidejű­leg megszüntetik a vállalat negatíy környezeti hatását. A találkozó vé­gén Ignác Janák hangsúlyozta, hogy az új gazdasági mechanizmus elvei érvényesítésének céljából mozgósí­tani kell minden dolgozót. Ezt követően Janák elvtárs járt a Duna utcai élelmiszer-áruházban, melyben havonta hat és fél millió korona értékű árut adnak el. Rossz műszaki állapota miatt hamarosan megkezdik felújítását. Ezután az SZLKP KB első titkára a Bratislava központjában levő sétálóutcákban megszemlélte az áruházakat, üzle­teket és szolgáltatóipari létesítmé­nyeket. A Csehszlovák Sajtóiroda mun­katársának nyilatkozva hangsúlyoz­ta, hogy folyamatos ellátásra kell törekedni, el kell kerülni az üzletek indokolatlan zárva tartását, és javí­tani kell anyagi-műszaki ellátásukat. Kijelentette, hogy némelyikük re­konstrukciója aránytalanul hossza­dalmas, s hogy az ágazatban a munkaerő stabilizálását a vállala­toknak és a nemzeti bizottságoknak közösen kell megoldaniuk. Az első városkerületi pártbizott­ság vezetői ezután tájékoztatták őt a pártszervezetekre az átalakítás feltételei között háruló időszerű fel­adatokról. Janák elvtárs kiemelte, hogy az évzáró párttaggyűlések és pártkonferenciák, valamint a CSKP XVIII. és az SZLKP következő kong­resszusa előtti időszakban aktivizál­ni kell a párttagokat. Milos Jakeá szívélyesen üdvözli vendégét (Michal Kalina felvétele - CSTK) Leszerelési konferencia Japánban Meg kell akadályozni a tömegpusztító fegyverek terjedését

Next

/
Oldalképek
Tartalom