Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1989-04-18 / 91. szám, kedd

Könyvek Magyarországról - két tételben lllllllllllllllllllllllll UJ FILMEK talÉllllllklIIIKIIIIIIIiiiÉ■ Isten veletek, moszkvai vagányok! I. Már a megnyitó időpontja miatt a választás kényszerével szemlél­tem A magyar gyermekkönyv és illusztráció kiállítására invitáló meg­hívót. Keresztül-kasul bejárhattuk volna hazánkat, hogy a magyar kul­túra napjai rendezvényeinek lega­lább a javát láthassuk. Aligha vélet­len, hogy volt közöttük olyan is, amelyet csupán kötelességszerűen rendeztek meg. A gyermekkönyv és az ehhez szorosan kapcsolódó il­lusztrációs művészet ezúttal is számtalan képzettársításra kínált al­kalmat. Mindenekelőtt jó lehetőség lett volna a kiállítás, ha a Bibiana Gyer­mek Kulturális Központban a saját ré- tegkultúrája iránt legnagyobb szám­ban érdeklődő alapiskolások közvet­lenül is találkozhatnak a magyaror­szági és a szlovákiai magyar gyere­kek számára szintén jól ismert köny­vekkel. Ez esetenként bizonyára meg is történt - míg a kiállítás nyitva tartott. Csakhogy ebben a kulturális intézményben, amelynek számtalan vonatkozásban ismertek nemzetközi kapcsolatai, ezúttal elsősorban a kö­telesség puszta teljesítésére szorít­koztak. Miből gondolom ezt? Lehet véletlen, mégis sokat mon­dó volt: a Bibiana mellett álló hirde­tőtáblákra a kiállítás megnyitásának napján ragasztották ki a plakátokat. Az a kamarabemutató, amely a be­járat melletti kisteremben volt látha­tó, még a töredékesnél is szűkebb anyagot tárt a nagyközönség elé. A kiállított könyvek többségét illuszt­ráló Gaál Évának kilenc könyve mel­lett még nyolc más volt. A falakon az ő illusztrációival csupán egyetlen művész, Lipták György alkotásai függtek, önmagában kerek egész­nek tűnt ez a szűk anyag is. Persze, elégedetlenségem nem egyetlen ok­ra vezethető vissza. A magyar gyermekkönyv-kiállí- tásra invitáló meghívó szövege utó­== Hozzászólás = A múltkoriban hallottam a rádió­ban, hogy a japán iparban annyi mérnök dolgozik, mint Angliában, az NSZK-ban és Franciaországban együttvéve. Emellett a középkáde­rek képzettsége is kiváló. Vagyis Japán gazdasági fejlődésében kulcsszerepe van a céltudatosan ki­alakított iskolarendszernek. Ez jutott eszembe, amikor Jan Fojtíknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának beszámo­lóját olvastam oktatásügyünk fela­datairól. Valóban ideje már, hogy gyökeres változás történjen iskola- rendszerünk szerkezetében és az oktatás programjában egyaránt. A kérdés nemcsak a szülőket és pedagógusokat érinti, hanem az üzemeket, szövetkezeteket és egyéb munkahelyeket, azaz a társa­dalom széles rétegeit. Nem csoda, hogy élénken vitázunk róla, próbál­juk feltárni a hibákat s javasolni kiküszöbölésük módiát. Melyek azok a szembetűnő fo­gyatékosságok, amelyeken az isko­lának feltétlenül változtatnia kell? Felsorolok néhányat: Nagyobb gondoskodást a tanulók egészségéről Reggelente hatalmas táskát ci­pelnek a gyerekek az iskolába, délu­tán pedig haza. A gerincoszlop meg­terhelése ezzel még nem ér véget. A nagy mozgásigényű gyerekek csaknem az egész napot ülve töltik! Az órák között vannak ugyan szüne­tek, de sem a tanteremben, sem a folyosón nem szabad futkosni, ugrálni. Némelyik tanuló úgy meg­szokta az üldögélést, hogy még az ún. nagyszünetben sem akar kimoz­dulni, sétálni. Marad a heti két óra torna. Ez vajmi keveset segít. A ta­nulók délutánja megint üldögéléssel telik el - könyvek, füzetek fölé hajol­va. Sok a tanulnivaló, írnivaló. Este tv-nézés, szintén ülve. Ez bizony nagyon egészségtelen! Vajon ügye­lünk-e eléggé a gyerek helyes test­tartására, figyelmeztetjük-e őt erre? Ha azt akarjuk, hogy jövő nemzedé­künk fizikailag és szellemileg egész ­séges legyen, több mozgást, sza­badidőt kell neki biztosítani. lag túlzónak tetszik. Aligha méltá­nyos ilyen kicsire méretezett kiállí­tást egy általános értelmű címmel hirdetni. Kinek jó az, ha a magyar gyermekkönyvek fogalmát leszűkítik két illusztrátor kis számú rajzára? Tény, hogy ezzel egyidőben a Bibia­na második emeleti termeiben egy sokkal nagyobb, a kisteremben lát­ható könyv- és képzőművészeti anyag többszörösét felvonultató ki­állítást nyitottak meg. Azt aligha hi­szem, hogyha a rendezők ilyen nagy mellénnyel hirdették a kamarakiállí­tásnál is kisebb méretű bemutatót, ne tudtak volna gazdagabb anyagra szert tenni. Csupán a gyermek- könyv-illusztrációk biennáléja (BIB) során a díjazott magyar művészek­től összegyűlt könyv- és képanyag is többszöröse lett volna annak, amit kiállítottak. Az sem bizonyos, hogy az alkalmi jelleg kizárná a szélesebb horizontú kitekintést mindarra, ami Magyarországon a gyerekeknek művészi igénnyel készül. II. A bratislavai Egyetemi Könyvtár kiállítótermeiben nem először volt látható egy szocialista ország könyvkiadásának jelenlegi állapotá­ba betekintést adó kiállítás. Ezúttal a magyarországi könyvkultúra utol­só éveinek másfél ezer termékét láthatták az olvasók. Az anyag gaz­dagsága nem teszi lehetővé, hogy teljes képet adjak a tárlatról. Mégis, néhány szembeötlő, akár jelenség­értékű tényről szeretnék szólni. , Tartalmi jelenségekre figyelve, könnyen megállapítható, mennyire megnövekedett a történelmi múltat, a társadalmi félmúltat, valamint a je­len valóságát történelmi aspektusból vizsgáló művek száma. Közöttük, a dolgok természetéből eredően, tu­dományos szakmunkáknak számító műveken kívül a tudományos isme­retterjesztés, valamint a történelem- népszerűsítés körébe tartozó köny­Kevesebb tananyagot Minden tantárgy tananyagát más­más szakember állítja össze, s mindegyik a lehető legtöbb isme­retet, tudást szeretné nyújtani a ma­ga szakterületéről. így aztán annyi tanulnivaló gyűlik össze, hogy azt az éltanulók sem képesek tartósan el­sajátítani. A svéd iskolákban már régen csökkentették a tananyagot. A sok verbális tanulás helyett arra vezetik rá a tanulókat, hogyan lehet ismere­teiket bővíteni szakkönyvek, lexiko­nok stb. felhasználásával, s ezzel kapcsolatban kapják feladataikat. Az NDK-ban is rájöttek arra, mennyire fontos az alapos tudás. Ennek érde­kében az alsó tagozaton (náluk ez az 1-3. osztály) a nevelési tantár­gyakon kívül csak két főtantárgy van: az anyanyelv és a matematika, így alaposan tudnak foglalkozni a beszédfejlesztéssel, írással, olva­sással, a matematika alapjainak le­rakásával. Nálunk viszont mi a helyzet? Túl­méretezett, gyakran a tanuló életkori sajátosságainak nem megfelelő tan­anyag. Csak egy példát hadd em­lítsek: Mit keres a IV. osztály tan­könyvében az alanyi és tárgyas ra­gozás szabálya, amelyet úgysem értenek a kicsinyek. Ha találomra megkérdeznénk száz felnőttet, nem tudom, hányán tudnák elmagya­rázni. Jobb tankönyveket Már megállapítottuk, hogy sok a tananyag. A tanulást azonban még tovább nehezítik a rosszul megszer­kesztett tankönyvek. Sok bennük a felesleges szószaporítás, frázis. Például, a VIII. osztály történelem- könyvének II. kötetében nem ritka a két-három soros mondat. Mivel mindegyik tankönyvben sok a szö­veg, a tanulnivaló alapos bevésésé­ről szó sem lehet. Egy-egy ismétlés - bármelyik tantárgyban - meg­erőltető feladat elé állítja a tanulót és pedagógust egyaránt. A felületes ta­nulásnak nincs semmi értelme. Csak az alapos tudás az érték. Jó lenne, ha az új tankönyvekben nem a sok oldalszámra törekedne a szer­ző, hanem a lényeges tudnivalók kiemelésére. Mint Jan Fojtík említet­vek is szép számban találhatók. In­nen már csupán egy lépés a ma­gyarországi mindennapok folyama­tait széles összefüggésben tárgyaló művekig, melyek többnyire a válto­zékonyságot mutatják. Ezzel szem­ben igencsak észlelhetően háttérbe szorultak a szépirodalom kategóriá­jába sorolható művek. Jóval keve­sebb verseskötet, regény, novella­gyűjtemény hívta fel magára a fi­gyelmet. A könyvek művészi, formai, mű­szaki kivitelezésére figyelve, megál­lapítható, hogy, feltehetőleg a nö­vekvő előállítási költségek hatására, rengeteg a fűzött, hajlékony borítójú könyv, és megnövekedett a zseb- könyvszerű kiadványok száma is. Ugyanakkor soha nem látott gazdag anyag került az érdeklődők elé a fakszimilékből és a reprintekből. Aligha volt a tárlatnak olyan látoga­tója, aki ne állt volna meg áhítattal a történelmi korokat idéző kódexek, régi könyvek modern technikával készült változatai előtt. Az anyag teljességére figyelve, megállapítható volt az is, hogy a ma­gyar könyvkultúra már nem a meg­határozhatatlan „közigény“ kielé­gítésére törekszik. Nyilvánvaló, hogy ebben a reprezentatív váloga­tásban nem található meg az „alul­járó irodalomnak“ nevezett népsze­rű műfaj, amelybe a szenzáció, az igénytelen erotika és a parttalan kri­mi tartozik. Éppen ezért igencsak örömmel konstatálható az a szellemi és formai sokszínűség, amelyhez nagyrészt a csehszlovákiai magyar olvasó is hozzáférhet, a Prágai Ma­gyar Kultúra üzletében, illetve a ma­gyar könyveket árusító szlovákiai boltokban. Végeredményben egy ilyen tárlat mutatja meg igazi arcát a manapság oly sokat kárhoztatott magyarországi könyvkiadásnak, amely minden elbizonytalanodás el­lenére is képes megőrizni hagyomá­nyosan erőteljes fejlődési irányát. DUSZA ISTVÁN te, az alapiskolai tankönyvek oldala­inak száma összesen 15 033. A mostani tankönyvekből az in­gerszegény környezetből származó tanulók csaknem képtelenek tanulni. Csupán a tanítók, tanárok differenci­ált oktatása révén tudják a minimu­mot elsajátítani. Mi lenne, ha az új tankönyvek segítenék ezt a differen­ciálást? A lemorzsolódó, sikerél­ményben nem részesülő tanulókból válnak aztán a szakmunkásképző iskolák rémei. Színvonalasabb nyelvoktatást Jan Fojtík kiemelte az idegen nyelvek oktatásának jelentőségét. Én csupán a szlovák nyelv tanításá­val kapcsolatban szeretnék két ja­vaslatot tenni; az egyik: évek óta sikeresen működnek nyaranta az orosz nyelvi táborok. Nem lehetne szlovák nyelvi táborokat létesíteni a magyar tanítási nyelvű iskolák ta­nulói számára? Olyan táborokra gondolok, amelyekben tervszerű nyelvfejlesztés folyna, összekap­csolva a tanulást szlovák pajtások­kal való közös szórakozással, nyelv­gyakorlással. A másik: a szlovák nyelv óráin engedélyezett az osztály csoportra osztása, így a tanár keve­sebb tanulóval foglalkozhat egy­szerre. A VII. és a VIII. osztályban, amikor már nagyjából tudjuk, hogy a tanulók hol szeretnének tovább­tanulni, szerintem az lenne ideális, ha aszerint alakítanák ki a csoporto­kat, hogy ki milyen pályára készül, így azok a tanulók, akik szakmun­kásképzőbe mennek, többet és ala­posabban foglalkozhatnának a maj­dani szakmájukkal kapcsolatos szakszavakkal és -kifejezésekkel, természetesen megfelelő beszéd­helyzetekben. Ezzel megkönnyíte- nénk új iskolájukba való beilleszke­désüket, ugyanis a legtöbb szak­munkásképzőben a tanítási nyelv szlovák. Még sok vitatéma van az oktatás­ügy korszerűsítésével kapcsolat­ban, de a bevezetőmben említettem, hogy nem törekedtem teljességre. Évek óta sokat beszélünk a korsze­rűsítésről, most konkrét intézkedé­sekkel ezt, remélhetőleg, elő is se­gítik. JÓNÁS ILONA, nyugalmazott pedagógus, Léva (Levice) A devianciát, az elfogadott és kö­vetett normáktól való eltérést és an­nak minden változatát a szovjet film hosszú időn át meglehetősen leegy­szerűsítve jelenítette meg, az ellent­mondásos valóságról általában lak­kozott képet festett. Aztán, amikor a glasznoszty jegyében a lapok arról kezdtek cikkezni, hogy a negatív tendenciák (a valutázás, az üzérke­dés, a kábítószer-fogyasztás, a sik­kasztás, a megvesztegetés) a szov­jet társadalmat sem kerülik el, a ren­dezők e jelenségek összefüggései­nek feltárására törekedve valóságos helyzetjelentéseket készítettek. Di­nara Aszanová, Vagyim Abdrasitov és mások (s valamennyiüket mege­lőzve Vaszilij Suksin, felfedező igé­nyű Vörös kányafájával) munkáik­ban döbbenetes látleletet adtak e ri­asztó jelenségekről. Ebbe a vonulat­ba sorolható az Eduard Volodarszkij forgatókönyvéből - melynek önélet­rajzi vonatkozásai nyilvánvalóak - készült alkotás, az Isten veletek, moszkvai vagányok! Alekszandr Pankratov rendező 1956 forró nyarának eseményeit eleveníti fel. Azt az időszakot ábrá­zolja, amikor még romok között ug­ráltak a gyerekek, a nagyobbak meg grundokon gyülekeztek. De akkortájt kezdődött az olvadás, s új megvilá­gításba kerültek történelmi tények és magatartásformák is. Pankratov szakított a korábbi sablonokkal: az ő moszkvai vagányai a körülmények áldozatai. Szociális okokból szorul­tak a perifériára. Hét Oscar ide, hét Oscar oda, a Távol Afrikától című amerikai film minden előzetes, hatalmas hírverés ellenére is csalódás. Lényegét te­kintve nem más ez az alkotás, mint egy édes-bús szerelmi háromszög­történet egy dán arisztokrata hölgy­ről, akinek volt egy farmja Afrikában, a férjéről, egy míhaszna alakról, s egy marcona fehér vadászról, a hölgy szerelméről, aki repülőgépé­vel lezuhan a dzsungel fölött. Az Oscar-díjjal körülaggatott munka az utóbbi években divatba jött nosztalgikus „gyarmati filmek“ sorába illeszkedik (e típus korábbi mintadarabját, Dávid Lean Út Indiá­ba című művét évekkel ezelőtt már bemutatták hazánkban), ám a dán bárónő és a két férfi szerelmi regé­nye meglehetősen vérszegény, a szerelem kontra házasság témájá­ból az alkotóknak nem sikerült izgal­mas, megrendítő történetet össze­hozniuk. A film Karén Biixen (1885-1962) dán földbirtokos írónő önéletrajzi motívumokból építkező könyve - magyarul Volt egy farmom Afrikában címmel 1942-ben jelent meg - alapján készült, Sydney Pol- lack rendezésében. (Az írónő 1914 és 1931 között Kenyában élt kávé- farmján. Első műveit angolul írta, a későbbieket dánul, s különböző Mint például Vologya, akinek apja hősiesen harcolt a honvédő háború­ban, a békés hétköznapokban azon­ban elvesztette önbecsülését. Aztán Róbert; az ő atyja szintén katonás­kodott, de a németek fogságába esett, s emiatt később hazaárulóvá, a nép ellenségévé nyilvánították. Haverjuk, Kosztya szerencsésebb. Az ő papája neves építész. Minde­nük megvolt, de a rettegés rátelepe­dett-életükre, a félelem megkeserí­tette minden percüket. A fiatalok- dacból, összetartásból, kaland­vágyból, elkeseredésből - bandába tömörülnek. Tagjai a film főszerep­lői; közülük is leginkább Róbert sor­sát kíséri figyelemmel a rendező. A fiú ugyanis találkozik Milkával, aki Gavroshoz, a banda vezéréhez tar­tozik. Az egyébként tisztességes nő szárnyai alá veszi Robertet, s ezzel elmélyül a konfliktus. Gavros, a kör­nyék legrettegettebb vagánya bosz- szút forral, majd rablásba keveredik. Az elvetemült bűnözőt a rendőrség elfogja, de a könyörtelen cimborák megfizetnek a lánynak félrelépésé­ért. Róbert magára marad, s csak annak örül, hogy apját szabadon bocsátották a munkatáborból. Vázlatos a film társadalmi háttere, érdekessé válik viszont az ötvenes évek közepének eseményeitől. Alekszandr Pankratov munkája -problémaérzékenysége és a jó szí­nészi játék (Szergej Makarov, Lari- sza Borogyina, Nyikolaj Dobrinyin, Mihail Puzirjev, Gyenisz Guzjakov- a fiatalok megszemélyesítői) elle­nére is haloványra sikeredett. írói neveken publikálta. Kora zöm­mel naturalista irodalmában sajátos szín az ő arisztokratikus romantiká­ja.) A sztori semmitmondó és tanul­ságok nélküli, úgy tűnik, csak a kivá­ló színészek brillírozására ad alkal­mat. Meryi Streep, Róbert Redford és Klaus Maña Brandauer tehetsé­ges játékával, Sydney Pollack pedig mesterségbeli tudásával fedte el a történet vérszegénységét. Ami ezen kívül látható, az Afrika növény- és állatvilága; a stáb persze alapo­san ki is használja a természet gyö­nyörűségét, az állatvilág és a táj mesés szépségét, a csodás naple­mentéket és -föl keltéket. Kétségtelen: a film a legtöbb né­zőt elbűvöli; nem művészi erényei­vel, hanem azért, mert minden tekin­tetben megfelel bizonyos ízlésnor­mának. Meseszövése jellegzetes, történetvezetése egyszerű és vilá­gos, a szerepeket jónevű filmcsilla­gok játsszák, valóban káprázatosán, a rendezés professzionista, a fény­képezési mód látványos. Kell-e en­nél több a sikerhez? Ahhoz talán nem is, de aki egy filmtől ennél többet és mást is vár, s nem elégszik meg az üres látvánnyal, az feltétle­nül csalódik. Mert szemfényvesztés ez a film. Mégha nem is annak szánták. -ym­15 033 oldal! Távol Afrikától Meryl Streep a hét Oscar-díjjal kitüntetett amerikai film női főszerepében ÚJ SZÓ 4 1989. IV. 18.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom