Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1989-04-17 / 90. szám, hétfő
ÍJ szú 5 39. IV. 17. A magyar Proust-irodalom nem kényeztet el bennünket. De Halász Gábor A stilizálás alkonya című esszéjét, valamint Gyer- gyai Albert Proust múzsái című terjedelmes tanulmányát mindenképp meg kell említenünk. Ki is volt hát Proust? Nos, Marcel Proustot nyelven alkotó Beckett, századunk egyik legnagyobb írója, költője és drámaírója. Beckettnek ez a fiatalkori Proust-tanulmánya 1931 -ben jelent meg, s az elmúlt évben az Európa Kiadó népszerű Mérleg sorozatában (a jeles műfordító, Oszto- vits Levente érdemeként) magyar nyelven is eljutott az olvasóhoz. Beckett a tanulmány előszavában a következőket írja: ,,Ebben a könyvben nem történik utalás Marcel Proust legendás életére és halálára, sem a Levelek öreg, szószátyár nagyasszonyára, sem a költőre, sem az Esszék szerzőjére, sem Carlyle gyönyörű szódavizes üvegének Selters-vizes megfelelőjére." Nos, ez valóban mind így igaz, mert a Proust-tanulmányból semmit nem tudtunk meg a nagy író életútjától, szerelmeiről, betegségeiről (a parafával bélelt szobáról), gyötrelmeiről. Filozófiai ismeretterjesztés fiataloknak Egyik író a másikról Samuel Beckett: Proust (1871-1922) a modern regényírás szülőatyjaként szokták emlegetni. A világhírű író monográfusai hangoztatják, s Proust maga is Az eltűnt idő-ben, hogy jóval előbb ismerte meg az irodalmat, minta valóságot, előbb barátkozott meg a művészettel, mint az élettel, s az élethez és a valósághoz, ahhoz, amit jobb híján és egyetértően annak hívunk, aránylag későn, nehezen, fájdalmasan és mindenképpen kerülő úton jutott el Talán magához az íráshoz is - tehetnénk hozzá -, de kivételes tehetsége és az irodalmi lapokban megjelent publikációi már sejtették, hogy igazi írónak, regényírónak készül a fiatal Proust. Élete fő művén, Az eltűnt idő nyomában című hatalmas regényfolyamán, tizenhét évig dolgozott. A Swann, a Bimbózó lányok, a Swann szerelme, a Guermantes, a Szodoma és Gomorrha, A fogolynő s a Szökevény már 1930-ban arra késztette a mindössze huszonnégy éves Sámuel Beckettet (1906), hogy esszét írjon az említett Proust- művek szépségéről. Az 1969-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott ír, de Párizsban élő, angol és francia Mi mindenre képes a könyv? Egy murmanszki kisgyermek hirtelen rosszul lett. Betegségének tüneteit az orvosok nem ismerték. És akkor... a könyvekhez nyúltak. Miközben a mentőautó a kapu előtt várakozott, a területi tudományos könyvtár orvosi részlegének munkatársai kikeresték egy hasonló eset leírását - tanulmányozták és a kisfiút sikerült megmenteni. xxx Az intarziával díszített falakból meleg árad. A sarkvidéki éjszaka ellenére, télikert van a helyiségben.- Naponta másfél ezer látogatónk szokott lenni - közli büszkén Vera Nyikoia- jevna Popova, a murmanszki könyvtár igazgatónője. - összesen pedig 42 ezren iratkoztak be, gyakorlatilag tehát a város minden tizedik lakója olvasónk. A másik teremből zongora halk hangjai hallatszanak. Léna Sztarsinova és Szveta Anyiszimova, a zeneiskola elsőéves növendékei Mozart Figaro házassága című operájából Susanne áriájának zongorakivonatát gyakorolják.- Házi feladatainkat mindig itt végezzük el - mondja a két leendő „zongora- művésznő". - Itt megfelelő hagszerek, kották állnak a rendelkezésünkre. Meg általában is érdekes itt lenni. És milyen nagyszerű műsoros esteket rendeznek, írók és művészek részvételével, meg képkiállításokat is.-A könyvek olvasóikat keresik. Ez a mi fő elvünk - közli V. Ny. Popova. - Mozgó könyvkölcsönző állomásokat, gyári könyvkiállításokat szervezünk, a helyi televízió könyvismertető műsorokat sugároz. És mindennek az a célja, hogy az 1 300 000 kötet ne csupán a könyvállványokon sorakozó „leltári egység" legyen, hanem az olvasók eredményesen forgassák azokat. Az eredmény, mint mondani szokás, nem is maradt el - 1987-ben az OSZSZSZK könyvtárainak versenyében intézményünk a második lett. Miközben végigjártuk a termeket, könyvraktárakat, izgalommal vettem kezembe néhány régi kötetet. Szemügyre vehettem a könyvtár féltve őrzött kincsét is: az északi vidékről szóló művek legteljesebb katalógusát a Szovjetunióban. ' ' (Szovjetszkaja Kultura) és műhelytitkairól, és semmit „a végső beteljesülés felé“ vezető útjáról. Beckett munkája mélyre nyúló szövegelemzése a Proust-múvek- nek, szabadkezü szondázás a szövegekben, sok-sok aláírható és megkérdőjelezhető megállapítással, meglepő felfedezésekkel, ugyanakkor megfűszerezve - a sajátos - Beckett-i létfilozófiai ars poeticával. Mit is ír Beckett, Proustról? Mindössze egy nyúlfarknyi idézet: ,,Proust szemében, akárcsak a festőkében, a stílus sokkal inkább látásmód, mint technika kérdése. “ De szó esik „a prousti ernyedtség"-ről, is, ugyanúgy, mint arról, hogy Proustban nincs akaratösszeomlás". A Proust-tanulmány legfőbb erénye abban rejlik, hogy írója csak a műre és a „szövegre“ összpontosít, továbbá kiemelkedő az a pontosan megfogalmazott felismerés, amely szerint ,,Proust szemében a nyelv bármilyen etikai vagy esztétikai rendszernél fontosabb. Valóban meg sem kísérli, hogy elválassza a formát a tartalomtól." Metaforikusán fejezi ki, metaforákban látja és láttatja Proust a világot. Eleddig sokan és sokat írtak Proust „bonyolult, de gyönyörűen csengő mondatai "- ról. az az igazság, hogy ez Cb a Proust-tanulmány sem könnyű olvasmány. De nagyon fontos mű, mert kulcs lehet Proust műveinek jobb megismeréséhez. Mindez ugyanúgy Sámuel Beckettre is érvényes, hiszen ez a könyv valóban „két nagy szellem találkozása". VÖRÖS PÉTER A nagy gondolatok akkor is vonzóak, ha nincs reális lehetőség a megvalósulásukra. Nem tűnnek el nyomtalanul az emberiség emlékezetéből, különböző formákban, új eszmék alkotására ösztönözve ott munkálnak a társadalmi tudatban, hogy a megfelelő időben, a tudat törékeny szféráját elhagyva, tetté válhassanak. A nagy gondolkodók közül azonban kevesen érik meg, hogy szellemük gyümölcsét igazolja az idő, és hasznosítsa a társadalmi gyakorlat. Az emberiség mégsem feledkezik meg róluk, őrzi és becsben tartja intellektusuk eredményeit. Az új nemzedékek számára nélkülözhetetlen e kulturális örökség megismerése, ez az az alap, amelyből kiin-: dúlva új távlatokat nyithat alkotó gondolkodásuk. Dalimír Hajko nemrég megjelent Tvorcovia veíkych myélienok (Nagy gondolkodók) címú könyve ritka és kiváló példája annak, hogyan lehet mindenfajta torzítás és leegyszerűsítés nélkül megismertetni és megértetni az elmúlt századokat bevilágító gondolatokat a tizenévesek nemzedékével. A szerző célja az volt, hogy ismertesse a nagy gondolatok létrejöttének körülményeit, azt a kulturális-történeti közeget, amelyben napvilágot láttak. A filozófia történetét áttekintve mutatja be a gondolkodás „hőseit“, s azokat a bonyolult folyamatokat, ahogy koruk szellemi életére hatottak, miközben finom érzékkel rámutat a nagy gondolatok csíráit hordozó invenciókra* is. A könyv koncepciójának két különösen értékes eleme van. Az egyik annak érzékeltetése, milyen belső szellemi küzdelmet vívtak a gondolkodók, hogy adekvát gondolati eszközökkel ragadják meg az emberi lét alapproblémáit, kifejezzék a gondolkodás és a cselekvés, a természet és a társadalom, az alkotó tevékenység és a valóság viszonyát. A másik mozzanat az „invenció“ kategóriája, amelyet Hajko a nagy gondolatok termékenységének rendezőelveként kezel. Segítségével sikerült szétfeszítenie a filozófiai irányzatok fejlődéséről alkotott hagyományos sémákat, és túllépnie az ezzel kapcsolatos leegyszerűsítő képzeteken. Színesen, élvezetesen ismerteti olyan szellemóriások nézeteit, álláspontját, szentenciáit és megfigyeléseit, mint Thalész, SzókVallomások egy tájról Sláva Vaneá Sumava-albuma Mielőtt belekezdenék Sláva Vanes Klostermannova Sumava (Klostermann. Sumavája) című színes fotóalbumának rövid méltatásába, álljunk meg néhányj gondolat erejéig a körünkben tán kevésbé ismert, ám a cseh olvasói berkekben népszerű író, Karéi Klostermann személyénél és munkásságánál. A forradalmak évében - 1848-ban - Ausztriában született. Mivel orvos-édesapja sűrűn váltja szolgálati helyeit, Klostermann gyermekkora már a sumavai településekhez, 2\- chovicéhez, Susicéhez, Nezamyslivéhez, Kasperské Horyhoz, illetve rokonsága révén néhány további itteni településhez kötődik. Diákévei előbb Písekben, majd a nagyhírű klatovyi gimnáziumban telnek. Bécsben folytatott orvosi tanulmányait idő előtt odahagyva, előbb nevelő, később újságszerkesztő lesz, majd mintegy harmincöt éven át, 1908-ig a plzeni német reálgimnáziumnak a tanára, s itt is hal meg, 1923-ban. Első jelentősebb, •s mind a mai napig népszerű munkáját (Őrty ze éumavy - Sumavai vázlatok) még németül írja, későbbi művei azonban már csehül íródnak. (V ráji $umavském- A éumavai paradicsomban, Sklári- Üvegművesek. Svéták z Podlesí- A podlesíi vándor stb.). Munkáiban mindvégig hú marad a sumavai tájhoz, e nehezen megközelíthető, gyakorta zord tájnak a sajátos figuráihoz, erdőkerülőkhöz, vadászokhoz, vadorzókhoz, favágókhoz, üvegművesekhez, világjárókhoz. A szóban forgó album címében meghatározott szándék, vagyis, hogy a szerző, Sláva Vanes a Klostermann által egykor megörökített táj mai arculatát láttassa, egyúttal területileg is behatároló, a Suma- va középső és nyugati része képezi tárgyát a fotográfus vallomásának. Valahol Vimperktől kezdődően Nyrskóig, a ma még nagyjából meglévő, pótolhatatlan szépségével és természeti gazdagságával. A kötet azt igazolja, hogy a táj mai krónikása, Vaneá is érzi, s felvételein tolmácsolja is e vidék sajátos légkörét, jellegzetes, máshoz nemigen hasonlítható mivoltát: sokszor zord, ám sohasem barátságtalan hangulatát. Aki már járt valaha is e tájon, emberi léptékű hegyeiben, zúgó fenyveseiben, taposta már elsőként a szinte szűziesen fehér, kötésig érő havát, újra érzi az egykori találkozások még mindig bizsergető emlékét. Minden bizonnyal különös hangulatokat ébreszt a táj azokban is, akik esetleg csak fotográfiák jóvoltából találkoznak vele először. Fokozza a képanyag hatását a Klos- termanntól kölcsönzött kísérőszöveg. És találó a vidék múltját és jelenét röviden bemutató szöveges része is a kötetnek, mely Josef Brand munkája. Es itt akár be is fejeződhetne a könyv kapcsán elkezdett elmélkedés. Ezzel azonban túl idillikus, a mai realitásokat teljesen mellőző lenne a kép. Mert napjaink valós Sumava-képe már korántsem olyan, mint amilyennek Klostermann műveiből ismerhetjük, s még csak olyan sem, mint ahogy az Vanes albumából elénk tárul. Persze, ez a legkevésbé a két krónikás bűne. Mert éppen a könyvvel egyidőben lapozgatom az egyik cseh hetilap legutóbbi számát, melyben egy terjedelmes anyag éppen azzal foglalkozik, hogy a felelőtlen pusztítás ezt a vidéket sem kerülte és kerüli el. Tájvédelmi körzet ide, tájvédelmi körzet oda, szinte naponta követnek el alattomos merényleteket a természet eme, aránylag még kevésbé „kizsigerelt" oázisa ellen is. NÉMETH GYULA ratész, Platón, Arisztotelész, Sene- ca, Leonardo da Vinci, Kant, Hegel, Gercen, Dosztojevszkij és sokan mások, egészen az emberiség kultúrájának új korszakát megalapozó nagy gondolkodókig, Marxig, Engel- sig és Leninig. A szellemóriások e kis pantheon- ja, ahová Hajko vezeti be olvasóit, nem élettelen és merev szobrokból áll. A szerző hús-vér emberekként állítja elénk a nagy gondolkodókat, és képes érzékeltetni gondolataik ma is érezhető eleven lüktetését. A könyv olvasója gyakran úgy érzi, mintha maga is párbeszédet folytatna a bölcselet nagyjaival, akik örökérvényű igazságokat tárnak fel előtte. Nem utolsósorban kiemelkedő, hogy ez az ifjúság számára írt könyv nem becsüli alá leendő olvasóinak felkészültségét és intellektuális képességeit, noha kézenfekvő lenne az a szokványos érvelés, mely szerint a mai fiatalságnak alacsony szintű a filozófiai kultúrája, bár az állítás nem állna messze az igazságtól. Bármennyire is általános ez a szimptóma, nem jogosít fel az olcsó leegyszerűsítésekre. Dalimír Hajko tökéletesen tudatában volt ennek, amikor könyvét írta, és az Az európai értékes A prágai Vyéehrad Kiadó gondozásában a napokban jelent meg hatezer példányszámban egy válogatás a középkori magyarországi latin nyelvű krónikákból és legendákból. A cseh sajtó a könyv kiadását méltatva kiemeli, hogy ez a munka a maga nemében egyedülálló vállalkozás, mert cseh nyelven először olvashatók benne a 11-14. századi magyarországi írásbeliség legfontosabb emlékei. A könyvet dr. Richard Prazák docens, a brnói egyetem balkanológiai és hungarológiai kabinetjének a vezetője állította össze, s ő írta hozzá a bevezető tanulmányt is. A krónikákat és a legendákat Dagmar Bartonková és Jana Nechu- tová fordította cseh re. A Legendy a kroniky koruny uherské (A magyar korona legendái és krónikái) címmel megjelent 392 oldalas könyvben először olvasható teljes egészében cseh nyelven Anonymus Gesta Hungarorum című műve, illetve Kézai Simon krónikájából és a Bécsi Képes Krónikából egyes szemelvények. Teljes terjedelmükben adták közre a magyar szellemiség legrégibb emlékei közül István király intelmeit, továbbá A Zoerárdról és Benedekről szóló legendát. Szemelvényekben kap ízelítőt az olvasó a három István- legendából, valamint a László-, Margit- és Gellért-legendából. Megtalálható a könyvben Rogerius Siralmas ének című munkája a tatárjárás történetéről, s az őshazában visszamaradt magyarokat kereső Julianus barát első útjáról, valamint a Julianus szerzetestársa, Richardus által ugyancsak a 13. században írt beszámoló is. A bevezető tanulmányban Richard Prazák áttekinti a 11-14. századi magyarországi latin írásbeliség kialakulásának történelmi és társadalmi feltételeit, európai összefüggéseit. Tájékoztat a közölt legendák és krónikák létrejöttének körülményeiről, a szerzőkről, s az egyes írásos emlékekben tükröződő szellemiségről. A magyar, a cseh történelem, illetve a tárgyalt kor szélesebb történeti és kulturális összefüggéseiben vizsgálja a legendák és krónikák tartalmát, külön figyelmet szentelve a magyar-szláv szellemi és nyelvi kölcsönhatásoknak, a kor cseh-magyar kapcsolatainak. Tanulmánya végén méltatja a tárgyalt évszázadok magyarországi latin írásbeliségének jelentőségét, mert a magyar nyelvű és a középkori Magyarország más nemzetei nyelvén születő irodalom kialakulása még csak a kezdet kezdetén tartott akkoriban. Megállapítja, hogy a latin műveltség elfogadása elősegítette az ország kultúrájának felvirágzását, s így Magyarország megtisztelő helyet foglalhatott el a középkor európai kultúrájában. aránylag kis terjedelmű műben sikerült összefoglalnia a nagy eszme- rendszerek fejlődésének két és fél ezer éves történetét. Tette ezt anélkül, hogy bármi lényegeset kifelejtett volna, avagy önkényesen megszakította volna valahol az európai filozófia és kultúra vérkeringésének bonyolult folyamatát. Természetes, hogy ilyen koncepcióval a könyv aligha törekedhet teljességre és akadémikus dokumentációra. Mégis fontosak azonban a szövegbe jól illeszkedő, gondosan megválogatott idézetek. Pozitívum,- hogy sok faktográfiai adat nem vonja el az olvasó figyelmét, elvégre ezeket megtalálhatja a lexikonokban is. A könyv egyszerre nyújt intellektuális és esztétikai élményt. Ösztönző, s egyben izgalmas ez az olvasmány, saját gondolkodásunk felülvizsgálására inspirál, hisz azt sugallja, hogy hiába telt el annyi évszázad, a mai napig nem voltunk képesek hasznosítani és életünk humanizálásának szolgálatába állítani elődeink bölcsességét. Ennek ellenére a nagy gondolkodók bölcsessége ma is segítségünkre van, s csak rajtunk múlik, gondolataikból mit veszünk át, és mit sikerül megvalósítanunk. MARTA ZÁGORŐEKOVÁ műveltség forrásai A közzétett legendákat és krónikákat szakavatott bevezető, jegyzetek és forrásjegyzék egészítik ki. Ezek alapján a téma iránt érdeklődő olvasó átfogó képet kap a magyarországi latin nyelvű írásbeliséggel kapcsolatos alapvető tanulmányokról és a forráskiadványokról. A szerző az egyes művekhez fűzött kommentárjaiban utal a művekkel kapcsolatos magyar, cseh, szlovák és más külföldi szerzők, kutatók munkáira, tudományos vitáira. A tárgyalt kor történelmi és szellemi összefüggéseinek mély ismeretéről tanúskodó jegyzetanyag valóban érdekes olvasmány, amelyből a szerzőnek a legnagyobb tárgyszerűségre való törekvése is kitűnik. így az Anonymus Gesta Hungarorumához fűzött magyarázatok a magyar-szláv összehasonlító nyelvészet és a helynév-etimológia szempontjából is figyelmet érdemelnek. A fordítók, szem előtt tartva a kiadvány célját és a közölt szövegek jellegét, a lehető leghűbb fordításra törekedtek, s az egyes szerzők stílusbeli sajátosságait is megőrizték. A könyv tehát tudományos szinten íródott, anélkül, hogy ez a közérthetőség rovására ment volna. A könyvet szakmailag dr. Václav Konzaí ellenőrizte, a borító és a tipográfia Zdenék Stejskal munkája, a képes mellékletek fényképmásolatait Pavel Stecha készítette. A kötet fülszövegében olvashatjuk, hogy a kiadvány „kulturális nyilvánosságunk számára készült, különösen azok számára, akik az európai műveltség történelmi, irodalmi, nyelvi és néprajzi forrásai iránt érdeklődnek". Tegyük hozzá, hogy ez a könyv a csehszlovákiai hungarológia életképességének vitathatatlan bizonyítéka is. SOMOGYI MÁTYÁS