Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-04 / 54. szám, szombat
Ehhez mit szól. Vélek elvtárs? Beszélgetés a Csehszlovákiai írók Szövetségének elnökével A Csehszlovákiai írók Szövetsége Központi Bizottságának keddi ülésén Miroslav Válek nemzeti művészt választották meg a szövetség elnökévé. Beszélgetésre kértük őt.-Néhány hónappal ezelőtt úgy látszott, mintha végleg hátat akarna fordítani a közéletnek.- A látszat csal, nem vonulhatok ki a közéletből, mert író vagyok, és az írói tevékenység mégiscsak közéleti tevékenység.-Mi több, némely olvasónk azt írta, hogy önnek, még mint az SZSZK kulturális miniszterének, állítólag be kellett adnia a felmondását, mert az elmúlt év novemberében olyan cikket közölt a Rudé právó- ban, melyben napjainak különböző problémáival foglalkozott. Sőt, hogy ön állítólag pártbüntetést kapott.- Látják, némely embernek milyen dús a fantáziája! Ugyanis semmi ilyesmi nem történt, egyszerűen csak távoztam a kulturális miniszteri posztról, melyet húsz évig töltöttem be. Teljes mértékben egyetértek a CSKP KB 9. ülésének ajánlásával, miszerint azoknak az embereknek, akik túlságosan hosszú ideje töltenek be bizonyos tisztséget, távozniuk kellene, átengedni a helyet mások számára. Ez az én esetem is, ami pedig a ,,pártbüntetést“ illeti, szintén nem igaz. Az említett írás egyeseknek valóban tetszett, másoknak nem. Ez így szokott lenni, így normális, egyébként nem azért írok, hogy valakinek tetsszen. Az igazságot keresem.- Miben rejlik ez az „ igazságkeresés“?- Általában olyan gondolatok kimondásában, amelyek még az általános befogadásra nem értek meg, ám, amint az ugyancsak lenni szokott, idővel mégis elfogadják az emberek. Nálunk, mondhatnám hagyományos ellenállás nyilvánul meg azzal szemben, amit én intellektuális előgyújtásnak nevezek.- Nem értem.- Röviden, olykor az ember meg nem értéssel találkozik, ha az előtt mond igazat, mielőtt mások is elsajátították volna.- Térjünk vissza a mendemondához, mely az ön személyét érintette. Hogyan születhetett meg? És hogyan születhetnek olyan mendemondák, amilyen például az, hogy állami és párttisztségviselök rezidenciákban laknak, sőt, hogy vastag bankbetétjeik vannak külföldön. Vajon van-e önnek is? Miért lakik háromszobás lakótelepi lakásban?- Ezek a mendemondák vagy szándékos misztifikálás nyomán keletkeznek, vagy azért, mert az embereknek még mindig kevés tárgyilagos információik vannak arról, miként is állnak nálunk a dolgok a valóságban. Ha mindennap beszélnének és írnának róluk, akkor most aligha kellene válaszolnom az önök kérdésére.- Azt mondja ön, ha ezekről a dolgokról természetes módon beszélnének és írnának. Akkor próbáljunk meg kétvállra fektetni még egy mendemondát, mely szerint a kormánytisztviselők, amilyenek a miniszterek is, állítólag horribilis fizetéseket kapnak.- Horribilis? Lássuk, mit értenek ez alatt a fogalom alatt. Hazánkban, ahogy én tudom, az átlagkereset 3200 korona körül mozog. Amikor miniszter voltam, a négyszeresét kaptam ennek az összegnek. A tárcához tartozó alsóbb szintű szervezetek igazgatóinak olykor ennél magasabb a fizetésük.- Úgy vélem, az olvasók nagyon szeretnék közelebbről ismerni képviselőiket, nemcsak a gyűlésekről, értekezletekről, a tévé képernyőjéről stb. Megírták nekünk például, hogy Jakeé elvtárs mindjárt közölebb került hozzájuk, amikor a Rudé právó- ban arról olvastak, hogy néhányan találkoztak vele az Óriáshegységben, amint sorban állt a sífelvonónál; vagy Adamec elvtárs, aki szívesen teniszezik. Valaki azonban ellenvethetné, hogy a magas tisztségeket betöltő emberek magánéletéről írni - ez valahogy nem egyeztethető össze a szocialista újságírással. így gondolja ön is?-Tudja, nagyon sok múlik azon. miként írnak efféle témáról, mennyire érzékenyen és korrekt módon. Be kell ismerniük, senki sem szereti, ha valaki belép a magánéletébe. De teljesen helyénvaló: beszélni és írni arról, hogy ezeknek az embereknek is, mint a mi állampolgárainknak, teljesen természetes emberi tulajdonságaik vannak, sőt, van hobbijuk, esetleg gyengéik is vannak. így közelebb kerülnek a nyilvánossághoz, érthetőbbé válnak.- Mondja el akkor, hogyan gazdálkodik ön a szabadidejével, ha egyáltalán van ilyen...- Valamiféle hobbira gondol? Az igazat megvallva, csupán egy van, az irodalom, más nincs. Mert évenként néhányszor kimenni a hétvégi kertbe és a családi szabályok szerint kemény munkát végezni ott, amelyre a feleségemnek nincs elég ereje, nos, ezt nem annyira hobbinak tekintem, hanem mondhatnám, olyan feladatnak, amely még egy lónak is sok.- Tehát a szabadidejében alkot, ír. Ha elkészül egy verse, ki az első kritikusa, a felesége vagy a lánya?-A feleségem, természetesen. De nem szükséges, hogy ő legyen az első olvasója...-Nem akarok gúnyolódni, nem tudom azonban, hogy az ön felesége, aki docensként előadó a közgazdasági főiskolán, miként vélekedik erről.- Már megszokta.- Még egy kérdés, a magánéletére irányítva: mikor volt együtt utoljára a feleségével színházban és moziban?- Színházban, nem olyan régen, de moziban... Az idő a mi ellenségünk.- Felrója ezt önnek a felesége?- Már nem, ezt szintén megszokta.- Akkor térjünk még vissza az ön, Rudé právóban megjelent cikkéhez. A következő gondolatot írta le benne: hogy megváltoztathassuk a valóságot, meg kell ismernünk, hogy megismerhessük, ahhoz vállalni kell a valóság, valamint az elképzelések egybevetésének kockázatát. Tudom, az átalakítással kapcsolatban íródott ez le, ám úgy véljük, hogy ez a gondolat érvényes a Csehszlovákiai írók Szövetségére is.- Úgy tenni, mintha efféle kockázatok nem léteznének, vagy megkerülni őket, nem jelentene mást, mint azt, hogy e kockázatok köre tovább bővül.- Hogyan akarja megoldani a problémákat?- Párbeszéddel, a különböző, gyakran eltérő és egymásnak ellentmondó álláspontok és nézetek közelítésével, és nemcsak a szövetség vezetése, valamint a tagság között, hanem magának a tagságnak a körében az egyes csoportok és egyének között is.- Ezzel azonban még nem biztos, hogy elhárul a konfliktus veszélye.- Nem biztos. Egy bizonyos német író azt mondta, hogy az életre maga az élet veszélyes. Ami a konfrontációt illeti, a társadalom számára nem mindegyik veszélyes és elvetendő. Az, amelynek valóság az alapja, nélkülözhetetlen, ha nem akarjuk becsapni magunkat. Nem térünk ki a konfliktusok elől. A fejlődés feltétele végeredményben az ellentétek harca.- De számol azzal, hogy a tagság egésze politikai szempontból nem alkot monolitikus egységet?- Persze. A társadalmunk sem monolitikus, sem politikai, sem ideológiai szempontból. Más szóval, ebben az országban nemcsak a marxisták, a kommunisták számára van hely, hanem a más ideológiai beállítottságúak számára is, feltéve, ha tiszteletben tartják az alkotmányos rendet. Ezért az állampolgárok, mondhatnám, különféle nézeteket képviselő emberek együttéléséhez meg kell teremtenünk a szükséges feltételeket, hogy a szocialista állam polgáraiként valósíthassák meg önmagukat.- De valószínűleg léteznek bizonyos ellentétek az írószövetségen belül.- Igen, léteznek, és nemcsak látens módon, hanem teljesen láthatóan. Úgy gondolom, hogy íróinknak némely követelése teljesen jogos, azok, amelyek a hivatásuk gyakorlásával függnek össze, de vannak jogos ellenvetéseik az irodalommal szemben támasztott követelményekkel kapcsolatban. Szó van itt aztán a kiadók és a nyomdák együttműködéséről, amely régi és krónikus probléma, nem beszélve az irodalom terjesztéséről. Az író végeredményben függ a piactól, amely nálunk olyan, amilyen, vagyis nem éppen nagy kiterjedésű.-Beszélünk itt az írószövetség tagjairól, de mi van azokkal, akik nem tagok?- Ezt a kérdést, úgy gondolom, egyénenként kell megvizsgálni. Szlovákiában kevés ilyen eset van. Ha figyelmen kívül hagyjuk a fiatal szerzőket, a pályakezdőket, akkor mondhatnám, tárgytalan is a kérdés. Ami a cseh irodalmat illeti, az némiképp más helyzetben volt. Egész sor ember található, akik a szövetségen kívül állnak, és én úgy gondolom, jelentős részüknél semmiféle olyan okok nem léteznek, melyek miatt nem lehetnének a szövetség tagjai.-Mit nevez tehát realista politikának?- Mindazt, ami a valóságot tükrözi, nem pedig valamiféle földöntúli kívánságot.- Csakhogy egyes emberek különféleképpen látják a valóságot, főként aszerint, hogy milyen messzire jutottak el benne, egyáltalán, hogy különböző okok miatt belehatolhat- tak-e; vagy - és ezt a történelem szintén igazolja - a valóság szálka lehet azok szemében, akiket az igazság azzal vádol, hogy elfedik a valóságot saját személyes, vagy csoportérdekért.- Lehet. Ezért jobb az embereknek megmondani a kellemetlen igazságot, és mindig megmondani, különben veszélybe kerül az azok iránti bizalom, akik az említett politikai hitvallást nem töltik meg tartalommal.- Bizonyára tudatosítja, hogy ezek miatt a nézetei miatt egyesek nem kedvelik önt. A szövetségen belül sem.-Nem azért megyek oda, hogy népszerűségre tegyek szert, realizmuspárti vagyok, a nyíltságot, az élettel és a munkával kapcsolatos valamennyi kérdésről kialakult nézetek demokratikus cseréjét támogatom. Olyan írószövetséget szeretnék, amely teljes életet él, és semmiféle díszítményeket nem fog készíteni.-Mit ért a kockázat fogalmán, a szó politikai és ideológiai érteimében?-Állandó veszélynek van kitéve minden, mert a halálon kívül semmi sincs, ami ugyanabban az állapotban maradna.-Amit éppen mond, az miként egyeztethető, vagy nem egyeztethető össze a nép erkölcsi-politikai egységéről szóló, annak idején oly sokat hangoztatott tézissel?- A nép erkölcsi-politikai egysége valami más, mint a társadalom ideológiai egysége. Egyébként semiféle ilyen monolit egység nem létezik, de ami szintén tény - éppen a társadalmi célok közvetkezetes megvalósításával teremthetjük meg a nép erkölcsi-politikai egységét. Más szóval, ha jól akarjuk végezni munkánkat, megfelelő légkört kell teremtenünk, megfelelő feltételeket, hogy minden ember összhangban élhessen a saját lelkiismeretével. Azonban ennek a lelkiismeretnek nem szabadna ellentmondásba kerülnie az össztársadalmi érdekekkel.- Nem szabadna, de megtörténik. ..- Sajnos, az ilyen lelkiismeret hiányának megnyilvánulása a politikai zsarolás is, sőt, a terrorizmussal való kacérkodás, a destruktív és tárgyilagosságot nélkülöző tagadása mindannak a kétségtelen értéknek, amelyek nálunk léteznek.- Mint a Csehszlovákiai írók Szövetségének elnöke, mit kívánna új funkciójában?- Hogy bizalmat és támogatást élvezzek a tagság körében, de nem egyszer s mindörökre, ugyanis tudom, ha az ember megszerezte már a bizalmat és a támogatást, szüntelenül küzdenie kell megújításukért. Tettekkel.- Köszönjük a beszélgetést. Juraj Halas, Pravda Jan Lipavsky, Rudé právo Szűnőben az utasítgatás MERRE TART A VÁLLALATON BELÜLI IRÁNYÍTÁS A VÁGSELLYEI (SALA) DUSLÓBAN? Véleménycsere közben toppantam be közéjük. Azon töprengtek hármasban, miként lehetne minél elfogadhatóbb alapokra helyezni az anyagi érdekeltség rendszerét. És ez alapvető kérdés, mivel az elkövetkező időszakban a vállalaton belüli irányítás gépezetében éppen az anyagi érdekeltségnek kellene a hajtókerék szerepét betöltenie, kiszorítva korábbi pozíciójából a tervlebontás utasításos, bürokratikus gyakorlatát. Hogy ez miképpen történik majd náluk, azért mindnyájan sokat tehetnek, hisz ők a módszertani megálmodói a vállalaton belüli gazdaságirányítási elképzeléseknek. Tagjai annak a munkacsoportnak, amely e rendszer kidolgozásával foglalkozik a Duslóban: Tibor Baran, a tervezési főosztály vezetője, Málnási Rudolf, az információs rendszer főosztályvezetője és Vin- cent Sedlák, a gazdasági részleg munkatársa. Időnként megjelenik körünkben Milán Psota, a gazdasági igazgatóhelyettes is. Önállóságra törekvés Gyakran találkoznak ebben az összetételben, hogy megvitassák a vállalaton belüli irányítás időszerű kérdéseit. Kiváltképp azóta, hogy elkezdték szórni az emberek fejébe a gazdasági irányításra való áttérés gondolatának magvát. Idestova egy esztendeje teszik, összegyűltek már bizonyos tapasztalatok, s most azon munkálkodnak, hogyan lehetne minden vállalati alakulatra kiterjeszteni a korábbi kísérlet tapasztalatait. Nagy áttekintésű, alaposan felkészült gazdasági szakemberek, akik pontosan ismerik vállalatuk helyét a jelenlegi gazdasági folyamatokban, akik érzik, burokban vannak, s abban próbálnak valami olyat megvalósítani, ami részben már a jövőbe mutat. Meglátásaik, gyakorlati tapasztalatra épülő érveléseik sokat elárulnak gazdaságirányításunk mai ellentmondásosságából. Olyan visszajelzések ezek, amelyek orvoslásra várnak, mert különben bizonytalanságot vihetnek az emberek közé. Tavaly március 31 -én kérvényezte a Duslo állami vállalattá minősítését. Majdani alapítója - az SZSZK Ipari Minisztériuma - egyelőre nem döntött, mikor válhat ez valósággá. Csak feltételezik, hogy az esztendő második felétől. De egyedül ma- rad-e a Duslo, avagy más szervezettel együtt lesz része egy állami vállalatnak, az még szintén nem dőlt el. Amikor szóba hozom a témát, ' Milán Psota határozottan ellenzi, hogy erről beszéljünk. Szerinte ez csak szervezési kérdés. Ennél jóval fontosabb a gazdasági szabályozók meghatározása, a központ és a vállalatok szerepkörének pontosítása, viszonyuk rendezése. Ezeket tartja elsődlegesnek. Maradunk tehát a vállalaton belüli irányításnál. Esetünkben ez sajátos útkeresést jelent, mert vállalati szinten nem kísérletezhetnek, nem élhetnek az állami vállalatok megváltozott jogkörével. Ők azon vállalatok közé tartoznak, amelyeket az előző időszak elbírálásában minősítenek. Részletesen lebontott tervfeladatokat kapnak felettes szervüktől, a vezérigazgatóságtól, s mutatóként mindegyik teljesítését meg is követelik tőlük. Vállalaton belül azonban már más útra tértek, s ebben a korábbinál nagyobb teret kap az egyes gazdálkodó egységek önállósága. Az első esztendő Azelőtt is tettek kísérleteket a vállalaton belüli irányítás módosítására. Ám mindegyik alkalommal csak az adminisztratív-utasításos rendszer tökéletesítését tűzhették ki célul. 1980 óta ez már a harmadik próbálkozásuk, s úgy látszik, a minőségi változás most következik. Korábban is ismert volt számukra az irányítás gazdasági eszköztára, csak éppen nem alkalmazták, mert az érvényben lévő előírások, szabályok ezt nem tették lehetővé. Változtatni készülnek tehát a korábbi gyakorlaton, mert a tervmutatók részletes lebontása nem hozta meg a kívánt eredményeket. Éppen az ember, az értékek létrehozója, a termelési folyamat meghatározó alkotóeleme szorult háttérbe általa. Mindent - akárcsak egész gazdaságunkban - a tervmutatók teljesítésének rendeltek alá. És nem a társadalmi szükségletek maximális kielégítésének, a pénzügyi egyensúly megtartásának. Nagyjából egy esztendő telt el, amíg a Duslóban elfogadtatta magát a vállalaton belüli gazdasági irányításra való áttérés filozófiája. Kísérletképpen tavaly először az antioxi- dánst gyártó üzemben próbálkoztak a korábbi gyakorlat felszámolásával, majd saját kezdeményezésből a műtrágyagyártó üzem is csatlakozott hozzájuk. Velük szemben már érvényesítették azokat az elvárásokat, amelyeket az idén mindegyik gazdálkodó egységre kiterjesztenek. Mikor azt firtatom, mi vezette őket az előző, megkötésekkel teli vállalaton belüli irányítás feladásához, amikor a gazdasági környezet s az egész irányítási mechanizmus továbbra is a korábbi gyakorlat folytatását sugallja, csak annyit mondanak: felismerték, hogy ennek van jövője. S ha tovább akarnak lépni, nem várhatják felkészületlenül az elkövetkező időszak változásait. Lépniük kellett. Minden jel arra mutat, jó irányba mozdultak. Komolyan vették azokat az impulzusokat, amelyek a legfelsőbb gazdasági vezetés felől érkeztek. Ráhangolódtak, ehhez igazították belső gazdasági folyamataik irányítását, s most abban reménykednek, hogy a vállalaton kívül eső korlátokat is felszámolják. Ki döntsön? Első hallásra-látásra nagyon egyszerűnek és logikusnak tűnik az új szemlélet alapgondolata: ott kell dönteni az értékek elosztásról, ahol azokat létrehozták. Vagyis közvetlenül a termelésben. Hisz éppen az üzemi, üzemrészlegi szinten tudják csak reálisan felmérni, miként lehet naprakészen eleget tenni az alapanyag-beszerzés, a termelés és az értékesítés összehangolt követelményének. Ha a vállalati tervezési főosztály vezetője pontosabban ismeri ezeket az igényeket, akkor az üzemvezetés nem áll feladata magaslatán. Lehetőséget kell tehát kapnia, hogy döntsön ezekben a kérdésekben, s közvetlen felelősséget vállaljon a termelési eredményekért. Ezzel csökken a vállalati vezetés beavatkozása a termelés operatív irányításába, és növekszik a gazdálkodó egység önállósága. Alapokat hozhat létre, maga dönthet a nyereség elosztásáról. Ezek azonban csak szabályok, amelyeket a kísérletező üzemekben már sikeresen alkalmaztak. Vállalati méretű szembesítésük a gyakorlattal sok olyan összefüggést hozhat felszínre, amelyek meggyorsítják vagy lelassítják a gazdasági szemléletmód terjedését. Ezzel számolnak a Duslóban. Akárcsak azzal, hogy az új szabályok csupán keretet ad(hat)nak a vállalaton belüli gazdasági irányítás meghonosításának. A legfontosabb mégiscsak az, hogy az emberek tudatában eresszen gyökeret a gazdasági gondolkodás- mód, s ennek hatására cselekedjenek. Hogy miként alakul ez a szemléletváltási folyamat az elkövetkező hónapokban, arra év közben e mátyusföldi nagyvállalat üzemeiben keresek majd választ. J. MÉSZÁROS KÁROLY
