Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-04 / 54. szám, szombat

A Csemadok fejlődésének távlatai Beszélgetés Dániel Futejjal, az SZLKP KB tagjával, az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának alelnökével Alelnök elvtárs, most, a Cse­madok 40 éves jubileuma alkal­mából számtalan értékelés el­hangzott, amely kulturális szövet­ségünk négy évtizedes útját mél­tatja. Mi most hadd tegyük fel a kérdést, miben látja On annak a jelentőségét, hogy a Csemadok ismét a Nemzeti Front tagszerve­zete? Erre a kérdésre nagyon röviden is lehet válaszolni, de szükségesnek tartom, hogy szélesebb szempont­ból közelítsem meg, anélkül, hogy történelmi fejtegetésekbe bocsát­koznék. Az átalakítás elkerülhetetlenül szükségessé tette a szocialista de­mokrácia, a társadalmi kapcsolatok további fejlesztését is, s ez nagyobb, sokban új követelményeket támaszt a politikai pártok, társadalmi és tö­megszervezetek önkéntes tömörü­lésével, a Nemzeti Fronttal szemben is, amely ma a CSKP vezetésével politikai rendszerünk széles tömeg­bázisát alkotja. A Nemzeti Fronton keresztül vesznek részt állampolgá­raink mind a helyi, mind az egész társadalmat érintő döntések hozata­lában, s ez politikai rendszerünk de­mokratizmusának fontos vonását je­lenti. A Nemzeti Frontot ezért olyan nyitott rendszernek tekintjük, amely hagyományos összetétele mellett lehetővé teszi további szervezetek felvételét is tagjai sorába, ha azok elfogadják azokat az elveket, ame­lyekre a Nemzeti Front épül. A Csehszlovákiai Magyar Dolgo­zók Kulturális Szövetsége, a Cse­madok 40 éves politikai-nevelő, kul­turális-népművelő tevékenységével - a CSKP és szocialista államunk politikájának szellemében - jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a CSSZSZK magyar nemzetisége a cseh és a szlovák nemzettel meg­bonthatatlan egységben építse kö­zös hazánkat. A Csemadok egész tevékenységével nemzeteink és nemzetiségeink összefogását, kö­zös hazánkhoz tartozása érzésének elmélyítését segíti. Felvétele a Nemzeti Frontba an­nak a bizalomnak a megnyilvánulá­sa, amelyet sokéves, kitartó tömeg­politikai munkával és azzal vívott ki, hogy a szocialista hazaszeretet és a proletár internacionalizmus szelle­mében fejlesztette a nemzetiségi kultúrát, szervezte a magyar nemze­tiségű dolgozók és a fiatalok kulturá­lis életét, népművelését. Tartalmilag olyan fontos kulturális nevelést vég­ző társadalmi szervezetté vált, hogy kivívta teljes jogú helyét a Nemzeti Frontban. Örömmel tölt el bennün­ket, hogy ezt az egész társadalmunk érdekében végzett, eredményekben gazdag munkát, amelyért már 1969- ben kiérdemelte a Munka Érdem­rendet, most, tevékenysége 40. év­fordulója alkalmából a Győzelmes Február Érdemrenddel, ezzel a ma­gas állami kitüntetéssel ismerték el. Milyen lehetőségei, jogai és kö­telességei vannak a Csemadok- nak a Nemzeti Frontban? Nagy mértékben megnőtt társa­dalmi-politikai jelentősége mint a nemzetiségi kultúra fejlesztésére hivatott szervezetnek. A Nemzeti Front és a benne tö­mörülő szervezetek aktivizálásáról elfogadott dokumentum szellemé­ben közvetlen lehetőségek terem­tődnek ahhoz, hogy e szervezetek tagsága bekapcsolódhasson a fon­tos társadalmi problémák megoldá­sába, s nagyobb jogkörrel rendelke­zik ahhoz is, hogy ne csak a politika megvalósításában, hanem annak ki­alakításában és ellenőrzésében is részt vehessen. A Nemzeti Front platformján a Csemadok hatéko­nyabban és szélesebb körben együttműködhet annak szerveivel és szervezeteivel, még sikeresebben érvényesítheti kezdeményezését, javaslatait, de bíráló észrevételeit is a fontos társadalmi feladatok megol­dásában. Ez vonatkozik a nemzeti bizottságokkal való együttműködés­re is, mind a Nemzeti Front választá­si programjainak teljesítésében, mind a falvak és városok komplex, szociális és gazdasági fejleszté­sében. Kötelessége, hogy még erőtelje­sebben bekapcsolja tagjait a köz­ügyek intézésébe, társadalmi éle­tünk demokratizálásába, az embe­rek alkotó- és cselekvőképességé­nek kibontakoztatásába. Milyen helyet, milyen tekintélyt vívott ki magának a Csemadok a Nemzeti Frontban? Hogyan ér­tékelik tömegpolitikai munkáját? A Csemadok-szervezetek járá­sainkban tevékenyen dolgoznak. Az 527 alapszervezetben csaknem 93 ezer tagot tartanak nyilván. Rendkí­vül gazdag a Csemadok amatőr­művészeti tevékenysége. Együt­teseiben, csoportjaiban több mint 16 ezer Csemadok-tag, köztük sok fia­tal dolgozik. De a választási progra­mok teljesítéséből is részt vállalnak. 1987-ben például közel 265 ezer óra társadalmi munkával járultak hozzá a környezetszépítéshez és a mező- gazdasági munkák elvégzéséhez. Tömegpolitikai munkája céltudatos és hatékony. Természetesen, mint minden téren, itt is tovább kell fej­leszteni a bevált módszereket, és van még mit javítani is. Jobbak lettek a Nemzeti Front­ban a Csemadok anyagi-műszaki feltételei is? Igyekeztünk megoldani a legége­tőbb gondokat, amelyek a Csema­dok jó működésének feltételeit ké­pezik. Rendeztük az intézmény dol­gozóinak és tisztségviselőinek java­dalmazását is. De az anyagi szem­pontok, főleg a mai gazdasági körül­mények között, mindig bonyolult kérdést fognak jelenteni. Mi a Nem­zeti Front Központi Bizottságán olyan megoldásokat fogunk keresni, hogy az anyagi feltételek miatt ne kelljen meggyöngülnie a Csemadok tevékenységének. ön miben látja a Csemadok to­vábbi fejlődésének legnagyobb lehetőségeit? Ezt a kérdést nagyon időszerűnek és fontosnak tartom, engedje meg ezért, hogy válaszomat szélesebben kifejthessem. A Csemadok további fejlődésé­nek két szempontját tartom lénye­gesnek: elsősorban azokat a felada­tokat, amelyeket a Csemadok XIV. országos közgyűlésén tűzött ki ma­ga elé, másodsorban azt a doku­mentumot, amely a Nemzeti Front­nak és a benne tömörülő szerveze­teknek cselekvőbb részvételét szor­galmazza a politika kialakításában, megvalósításában és ellenőrzésé­ben. E két szempont között ma köl­csönös, dialektikus kapcsolat van. Úgy gondolom ugyanis, hogy éppen ez a cselekvésre ösztönző doku­mentum nyújt lehetőséget ahhoz, hogy a Csemadok XIV. országos közgyűlésén kitűzött feladatokat megtöltsék tartalommal. Korunk követelményeivel, társa­dalmi életünk átalakításával, az új gondolkodásmóddal, a demokratiz­mus, a párbeszéd és a szocialista pluralizmus fejlesztésével össz­hangban a Csemadoknak is új mun­kaformákat és -módszereket kell ke­resnie, s azokat meg kell töltenie új tartalommal. Tudatosítanunk kell, hogy itt sem elég csak az eddig bevált, a megszokott. Viszont a jó, a hagyományos módszereket sem szabad elvetnünk, ellenkezőleg, kul­turális hagyományainkra, öröksé­günkre kell építeni az újat is. Mint minden más szervezetre, a Csemadokra is érvényes, hogy figyelme középpontjában az alap­szervezeteknek és ezek tagjainak kell állnia. Ők valósítják meg elkép­zeléseit, feladatait, ők alkotják a Csemadok pillérét. Ezért nagyon fontos, hogy a Csemadok-tagok ér­dekeit összekössék az össztársa­dalmi érdekekkel. A Csemadoknak úgy kellene dolgoznia, hogy ne csak sokat várjon el tagjaitól, hanem so­kat is adjon nekik. Ez nem könyű feladat. Új, hatékony formákat kell keresnie és találnia tevékenysége számára. Tovább kell javítania irá­nyító munkáját, követelnie kell és igénybe kell vennie a kulturális mi­nisztérium, valamint a nemzeti bi­zottságok népművelési központjai­nak módszertani segítségét, s érvé­nyesítenie kell saját módszertani se­gítségét is föntről lefelé. Különösen fontos, hogy érvényesítsék a demok­ratizmus elvét, ez azt jelenti, hogy figyelmesen meg kell hallgatniuk az alulról jövő javaslatokat, véleménye­ket és bíráló észrevételeket. És ezekre időben és helyesen kell vála­szolniuk, hogy mindez hozzájárul­hasson munkájuk hatékonyságának fokozásához, hogy a Nemzeti Front platformján a Csemadok a többi tár­sadalmi szervezettel az állami szer­vekkel és a nemzeti bizottságokkal még hatékonyabban és cselekvőb- ben együttműködhessen, önkritiku­san rá kell mutatnom, hogy a Nem­zeti Front szervei városainkban és községeinkben még mindig nem töl­tik be teljes mértékben azt a szere­pet, amelyet elvárunk tőlük. Ugyanis sokkal adósak még az irányító mun­kában és a konkrétabb segítség nyújtásában. Állandó és pótolhatatlan feladata a Csemadoknak a magyar nemzeti­ségű dolgozók kulturális nevelése a szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség szellemében. Ezzel kapcsolatban szólnom kell még egy komoly feladatról, amelyet a Csemadoknak a jövőben teljesítenie kell. Húsz évvel ezelőtt, amikor álla­munkat a föderáció elvei értelmében államjogilag rendezték, elfogadták a CSSZSZK-ban élő nemzetiségek helyzetéről szóló 144/68. sz. Alkot­mánytörvényt is. Ez az Alkotmány­törvény hatékony biztosítékot nyújt nemzetiségi lakosságunk további fejlődése számára. Első cikkelyében kinyilatkoztatja, hogy államunk a nemzetiségek sokoldalú fejlődése számára biztosítja a feltételeket, s szavatolja mindennapi életünkben való cselekvő részvételük jogát is. Hazánk magyar és más nemzetisé­gű állampolgárai köztársaságunk nemzeteivel egyenjogúak, részt vesznek az államigazgatásban, tár­sadalmi szervezetekben tömörül­nek, a hivatalos ügyintézésben használhatják anyanyelvűket, van­nak iskoláik, kulturális intézményeik, van sajtójuk, anyanyelvi adásuk a rádióban és a televízióban. Mindezek ellenére még nem le­hetünk teljesen elégedettek a nem­zetiségekről szóló Alkotmánytör­vény szellemének tartalmi megtölté­sével. Nemzetiségeink további fejlő­dése érdekében még sokat kell ten­nünk. A magyar nemzetiségről szól­va a Csemadok feladata, hogy ápol­ja tagjai viszonyát mindahhoz, amit ezidáig a magyar nemzetiségű ál­lampolgárok érdekében létrehoz­tunk, hogy ezeket az értékeket véd­jék és fejlesszék, másrészt pedig kezdeményezően járuljanak hozzá ahhoz, hogy a Nemzeti Front és annak szervei, valamint a szocialista államunk szervei még nagyobb se­gítséget nyújtsanak a magyar nem­zetiségű állampolgárok életfeltétele­inek kibontakoztatásához. A Csemadok fejlődésének távla­tai a Nemzeti Frontban korlátlanok, feladatai nagyok. Meggyőződéssel valljuk, hogy mind a tisztségviselők, mind a tagság széles tömegei ennek teljesítésében becsülettel helytáll­nak H. MÉSZÁROS ERZSÉBET Aki nyitott füllel, szemmel követi a beszéd- és írásbeli nyelvszokás alakulá­sát, mostanában arra az empirikus tapasztalatra tehet szert, hogy napjaink nyelvhasználatának nemhogy nem ritka kuriozitása, hanem éppen ellenkező­leg, egyik uralkodó és domináns tünete és szimptómája az azonos jelentésű szavak egymással folytonosan párban való emlegetése egy-egy mondaton belül. A fogalmazásnak ez a gondja és problémája olyan szisztematikus rendszerességgel bukkan elő újra meg újra a nyelvi megnyilatkozások nagy részében, hogy az már akár tendenciózus irányzatnak tekinthető, és így meghatározó módon determinálja a stílust, egyre irritálóbban zavarva a lényegre törő, sallangmentes kifejezésmód híveit. A nyelvész dolga, hogy toleráns türelemmel, de konzekvens következetességgel szót emeljen e szó­szaporító nyelvi forma ellen. Jóllehet az előbbi bekezdésben csupán a példálózás kedvéért zsúfolódnak össze ilyen meghökkentő sűrűségben ezek a szópárok, külön-külön egyikük sem mesterségesen kiötlött szókapcsolás, hanem mindegyikük a nyilvánosság előtt - rádióban, televízióban - elhangzott vagy nyomtatásban megjelent szövegek kínálta nyelvi „lelet“ [nemegyszer nagy műveltségű emberek, sőt akadémikust) szájából, tollából]. Mint már az eddigi példák is jelzik, ez alkalommal a „mindent kétszer mondásnak“ arról a változatáról esik szó, amelyben egy-egy magyar szóba egy-egy közkeletű idegen kapaszkodik, fölöslegesen. Pedig az idegen szóba burkolózó jelentés semmivel sem más, mint amit a mellette jelzőként vagy jelzett szóként, felsorolásként, illetőleg alternatívaként álló magyar szó maga is hordoz: tapasztalati tapasztalat, ritka ritkaság, uralkodó és uralkodó, tünet és tünet, gond és gond, rendszeres rendszeresség, fejlődési irány vagy fejlődési irány, meghatározó módon határozza meg, egyre zavaróbban zavarva, türel­mes türelem, következetes következetesség. Ha a fogalmazók tudatában automatikusan végbemenne' ez a fordítás mindannyiszor, amikor egy-egy idegen szóval kombinált szókapcsolathoz vagy jelzős szerkezethez érkeznek, a legtöbben nyilván óvakodnának attól, hogy efféléket beépítsenek mondataikba. (Habár azonos jelentésű magyar szavak fölös összekapcsolására is jócskán akad példa - de ez már egy másik cikk témájául kínálkozik!) Sokan azért nem érzékelik szövegükben az üres szóhalmozást, mert jelentéstöbbletet tulajdonítanak az idegen szónak, nyomatékosító szándékkal tűzik oda a magyar mellé. így születnek aztán az efféle „duplafenekű“ jelzős szerkezetek (mint a bevezető példákban, a szókapcsolat idegen tagjának jelentése azonos a magyaréval): garanciális biztosíték, hierarchikus alá- és fölérendeltség, ideális eszmény, információs tájékoztató, koncentrált összponto­sítás, potenciális lehetőség, regionális tájértekezlet, reprezentáns képviselő, vizuális látvány stb. Van, amikor a szókapcsolat jelzett tagja olyan idegen szó, amely szinte szakkifejezésként él, s már eredetileg is benne van a külön mellé tett jelentés; így lehet találkozni például első premierrel (premier: első előadás, bemutató előadás), hétvégi víkenddel (víkend: hétvégje]), utolsó finissel (finis: verseny végső szakasza, végküzdelem, hajrá), végső konklúzióval (konklúzió: végső eredmény, végkövetkeztetés), érzelmi emócióval (emóció: erős érzelem), időrendi kronológiával (kronológia: időrend), étvágygerjesztő aperitiffel (ape­ritif: étvágygerjesztő ital), új nóvummal (nóvum: újdonság). Más szerkezetekben néha az és kötőszó kapcsol össze azonos jelentésű szavakat: optimista és bizakodó, populáris és népszerű, szimpatikus és rokonszenves, tradíció és hagyomány stb. Óvatosnak kell hát lennünk azzal, mikor és hogyan támogatjuk meg egyik szavunkat a másikkal, nehogy éppen a harmonikus összhang szállítsa le mondandók stílusértékét. FELDE GYÖRGYI A lovakkal kapcsolatos szólásaink Egy ismerősöm azzal a kéréssel fordult hozzám a minap, magyarázzam meg neki, mi az a nyakló. A rádió Anyanyelvűnk című műsorában többször hallotta már tőlem a nyakló nélkül kifejezést; a cikkeimben is találkozott vele; azt is tudja, hogy átvitt értelmű, tehát szólásszerű szókapcsolat lehet ez; hiszen ha konkrét értelme volna, nem is értené, mert nem ismeri a nyakló szó jelentését. Más szövegben is találkozott már e kifejezéssel, s ha jól értelmezte, ezt jelenti: korlátozás nélkül, határt nem ismerve, mértéktelenül. A kérdező jól értelmezte a kifejezést. Valóban szólás ez: átvitt értelmű szókapcsolat. Jelentését például ebben a mondatban is jól érezhetjük; „A feleséged nyakló nélkül vásárolt az ünnepek előtt." Ma már bizony jogos a kérdés, mi az a nyakló, illetve hogyan, miért került a szólásba. Amikor egyik vagy másik, általunk jól ismert kifejezést használjuk, nem is gondolunk arra, hogy ezt talán a fiatalabbak meg sem értik, esetleg csak a szövegösszefüggésből következtetnek a jelentésére, mint ebben az esetben is. Ugyanis itt is egy olyan tárgynak a nevéről van szó, amelyet már nem sokan ismernek, talán csak az idősebbek, de azok közül is csupán azok, akik ismerték a lovas fogat kellékeit. A nyakló: lószerszám. A lovak nyakára húzott ovális, vagyis tojásdad alakú szíj, esetleg kötél, amelyet rendszerint lánccal a kocsi- vágy a szánrúd elülső részéhez erősítenek, s az a szerepe, hogy segítségével a lovak egyrészt a rudat a kívánt irányba fordítsák, másrészt a járművet visszatartsák, fékezzék, megállítsák. Az újabb lószerszámok közül már általá­ban kimaradt a nyakló, a kocsirúdhoz erősített, úgynevezett tartóláncot közvet­lenül a hámhoz kapcsolták a ló szügye táján. Ezért olyan ember is akad, aki ismeri ugyan a lószerszámokat, de a nyakló ismeretlen maradt számára. A lóval, lovas fogattal kapcsolatban más szólások is keletkeztek. Ezek közül sokat ismerhetnek fiataljaink is, mert egyrészt gyakran használatosak, másrészt ismert szerszámnevek fordulnak elő bennük. A .megfékez' jelentésű megzabo­láz igében szereplő zabla szó a ló szájába helyezett fémeszközt jelöli, amellyel a lovat irányítják, megfékezik. A névátvitel lehetővé teszi, hogy az ember megzabolázásáról is beszéljünk. Hasonlóképpen nemcsak a ló rúghat ki a hámból, ha unalmassá válik számára a húzás, vagy tiltakozik valami ellen, hanem az ember is, ha megunja a kötelességek egyformaságát. Csakhát az ember egy kicsit másképpen: néhány kellemes órát szerezve magának baráti társaságban. Kevesen tudják, hogy a szélhámos szavunk is a lovakkal kapcsolatban keletkezett: azt a lovat jelentette eredetileg, amelyet két betanult ló mellé fogtak be szélső hámosként, hogy szokja meg a munkát. Ez a ló természetesen kezdetben makacskodott; s a jól húzó lovak mellett lazított, ahol csak lehetett; vagyis nem vette komolyan a dolgát, akárcsak az az ember, aki az élet könnyebb oldalát választja: a szélhámos. Lógósnak is nevezték ezt a szélső hámos lovat, s ezzel a szóval jellemezzük a munkakerülő embert is. A lótartással függ össze a nem áll kötélnek szólás is. A legelő csikó bizony nem engedi, hogy a ménesből kifogják, nem áll kötélnek, nem hagyja, hogy a pányvát a nyakára vagy a kötőféket a fejére tegyék. Még a hámba szoktatott lovak is nehezen állnak kötélnek, hiszen tudják, hogy a legelő után a munka vár rájuk. Ugyanígy nem áll vagy nehezen áll kötélnek az az ember is, aki tisztában van a neki szánt feladat nehézségével. JAKAB ISTVÁN ÚJ SZÚ 4 1989. III. 4. Szavak „harmonikus összhangban“

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom