Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-28 / 73. szám, kedd
£ S "ts: i iiiilii íff ; & H ~ ^ ^ - ‘ •* ~ ~ ~ \r~~s Tudást is, szívet is „Ne kelljen szégyenkeznünk" Egykoron apáktól, nagyapáktól tanulták a paraszti munka csínját- binját a gyerekek. Nemcsak a földművelés szakmai fogásait, az állat- tenyésztés családi titkait adták át az ifjú nemzedéknek, hanem az ehhez szervesen kapcsolódó természeti jelenségek megfigyelését, a népi kultúra, a folklór, a szokások erkölcsöt edző, erősítő értékeit is, s nem utolsósorban a nyelvet. Annak az életmódnak része volt a szakismeret megszerzése. Nemzedékek váltották egymást iskolai végzettség nélkül, fiúk léptek az apák helyére, akiktől a tudás mellett emberséget, erkölcsöt, a nyelv által tiszta gondolkodást is tanultak. A szövetkezetesítés idején megnyílt mezőgazdasági iskolák egyike volt a karvai (Kravany nad Dunajom) szakmunkásképző. Szinte a négy évtizede elkezdődött magyar nyelvű oktatással egyidős ez az iskola, amelyben máig több mint hatezren tanultak szakmát. Elméletileg egy- egy dél-szlovákiai szövetkezetben több is dolgozhat közülük. A Tiszától a Dunáig kertészek, szőlészek, kovácsok, bognárok, állattenyésztők ezrei emlékeznek szívesen erre az iskolára. Ezekkel a gondolatokkal kezdtük Mészáros Józseffel pedagógusi pályája ívének megrajzolását.- Iskolánk egyike a kevés számú magyar tanítási nyelvű szakmunkásképzőnek, ahol érettségi vizsgát is tehetnek a végzett fiatalok. Idén már bizonyosan tudjuk, hogy jövőre ötszáz tanulónk lesz, ami nem kis feladatot ró a tanárokra, a szakoktatókra, nevelőkre. Hallgattam szavait, s felfigyeltem, hogy nem önmagáról, nem magánemberi sorsáról beszél, pedig felesége is itt diákotthoni nevelő.- Számunkra természetes, hogy munkahelyünk közvetlen közelében lakunk. Persze, az olykor zavaró, hogy amikor hazamegyek, ő akkor készül munkába, s a család mindennapi ügyes-bajos dolgait csak késő este van alkalmunk megbeszélni. A Mészáros házaspár pedagógusi céljai, gondjai azonosak. A feleség a tanulással ugyan összefüggő, attól azonban mégiscsak különböző diákotthoni élet alakításában vállal naponta feladatot. A férj magyar nyelv- és irodalom szakos tanár. Egy olyan fontos közismereti tantárgyat tanít, amely csak heti három alkalommal, mégis meghatározó módon formálja a diákok gondolkodásmódját.- Nincs könnyű dolgom, hiszen iskolánkba eleve a gyengébb tanulók jelentkeznek. Kivételként említhetők azok a gyerekek, akiket helyszűke miatt valamelyik szakközépiskolába nem vettek fel. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar nyelv tanítása nálunk másodlagosan lenne fontos. 1958. május 2-án folytattam Karván az ipolybéli (Bielovce) kétéves mezőgazdasági iskolában megkezdett pályámat. Azok közé sorolhatom magam, akik már nem a pedagógiai középiskolák adta tudással, hanem főiskolai vagy egyetemi képesítéssel indulhattak el a nemzetiségi pedagógus nehéz útján. A kezdeti évekhez viszonyítva, iskolánk nemcsak a tanított szakmákat tekintve, hanem céljaiban is megváltozott. Iskolarendszerünk átszervezése során nálunk is lehetőség nyílott az érettségi megszerzésére. Harmadikosaink még két esztendőt töltenek iskolánkban és szakmai gyakorlaton, hogy ennek végén szakérettségi vizsgát tegyenek. Ez mintegy visszahat arra, hogy az alapiskolák jobb tanulói is nagyobb bizalommal jönnek ide. Mészáros József magyar szakos pedagógus ebbe a felkészítésbe elsősorban osztályfőnökként kapcsolódik be. Amikor valaki megkérdezi diákjait, milyennek látják őt, a tanárt, nagyjából ilyen válaszokat kapnak: „Jószívű... Szigorú is tud lenni, ha kell... Érdekli, hogy mit gondol a diák... Rendes hapsi... Fontos, amit tanít." Nem valamifajta poénkeresés miatt találtam ki a fenti diákszövegeket. Két, véletlenül megismert diákjától hallottam ezeket.- Feltételezem, hogy nem mindegyik diák beszélne így róiam, hiszen a követelményeim mindenkivel szemben azonosak. Végiggondolva az itt töltött több mint három évtizedet, azt kell mondanom, a diákok tudása csak viszonylagosan változott. A megnövekedett követelményekhez képest az alapiskolák végzősei sok esetben nem rendelkeznek kellően szilárd ismeretekkel. A dolog nem is lenne tragikus, ha egyes esetekben legalább az olvas- nitudással nem lennének gondok. Márpedig az a diák, aki tisztességesen nem képes elolvasni a tankönyvet, szinte csak azt tanulja meg, amit az órán és a tanműhelyben hall. így aztán ebben az iskolában nem lehet látványos, színpadias gesztusokkal eredményt elérni. Régen tudatosítanom kellett, hogy nem lehet lazítani, nem szabad fáradtnak lenni. Minden magyar nyelv- és irodalom órát azonos intenzitással kell megtartani. Ez az iskola feltehetőleg az utolsó alkalmat kínálja az itt szakmát tanulóknak, hogy anyanyelvűket jobban megismerjék, tudatosabban beszéljék, fontosságát a mindennapokban elfogadják. Szeretném, ha a csehszlovákiai magyar fiatalok nyelvi kultúrája - s ebben a2 esetben a szlovák nyelv ismeretét is beleértem - olyan lenne, hogy erkölcsiséget, emberi tartást fejezhessen ki. Ha a kimondott szó tiszta, szép, akkor a fiatalok lelke, gondolkodása sem lehet zavaros. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy később ne kelljen szégyenkeznünk. Mészáros József egy év híján három és félévtizedes pedagógusi pályáján elkötelezett, kommunista meggyőződéssel végzett munkájáért az idén Példás Pedagógus kitüntetést kapott. Olyan tanárt ért ez a megtiszteltetés, aki iskolarendszerünk változásához mindig szakképzettsége szüntelen bővítésével igyekezett alkalmazkodni. DUSZA ISTVÁN Huszadik éve tanít, huszadik éve ugyanazt vallja:- Szeretni kell a gyereket, mert ha érzi, hogy szeretem, megérti, miért vagyok szigorú vele szemben. Ipóth Barnabás a Komáromi (Komárno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Diákjai kerületi és országos fizikai olimpiák eredményes résztvevői, hazai és magyarországi középiskolai lapokban meghirdetett versenyfeladatok sikeres megoldói. Két évvel ezelőtt végzett, huszonhat fős osztályából huszonötén jutottak be egyetemre, illetve főiskolára, a Huszonhatodik, továbbtanulási célját fel nem adva, az idén újra felvételizik. Lehet ennél nagyobb öröme egy osztályfőnöknek? Előttem az arca és itt ez a fénykép, amely pár évvel ezelőtt készült róla. Ugyanaz a derű, ugyanaz a lelkesedés, ugyanaz a vagányság jellemzi őt ma is - ma, amikor legfiatalabb tanítványaiban egykori „gyerekei" fiait és lányait fedezi fel.-1969 szeptemberétől tanítok a gimnáziumban, de akármilyen soknak tűnik is ez a húsz év, valahogy sosem érzem, hogy öregszem. Nekem ilyen a természetem... én minden bajból találok kiutat, nem hagyom, hogy összemarkoljon a gond. Az, hogy osztályfőnök vagyok, sok mindenen átsegített már. Talán a koromról is azért tudok megfeledkezni, mert szoros érzelmi kapcsolatban vagyok a gyerekekkel. A szüret, a kirándulás nekem ugyanakkora élmény, mint nekik; én boldogan megyek velük, mert az nekem is öröm. Egyébként egészen más pályára készültem... kutató- mérnök akartam lenni mindig. Előbb matematika-fizika szakon végeztem a Bratislavai Pedagógiai Főiskolán, aztán a Komensky Egyetemen tanultam fizikát, de ott már tudományos irányzaton. 1965-ben, miután megszereztem a diplomát, Kassára (Kosice) helyeztek a Műszaki Főiskolára, mert kevés volt a szakképzett tanerő. Alig vártam, hogy találjanak valakit a helyemre; két hónap múltán így kerültem Novákyba, a petrolkémiai kutatóintézetbe. Nagyon szép munkám volt ott, hiszen csupa érdekes kísérletet végeztünk, de ahogy múltak az évek, egyre inkább úgy éreztem, én csak ezen a tájon tudok élni. Madaron (Mod,,Nagyszerű kollégáim vannak“ rany) nőttem fel, nem messze Komáromtól, és itt érettségiztem, ebben az épületben. Kutatóintézet, tudományos munkahely nem volt abban az időben errefelé, a szakmában tehát nem tudtam elhelyezkedni, de találkoztam a gimnázium akkori igazgatójával, és hívott, jöjjek ide tanítani. Huszonhét éves voltam és nős, a feleségem tudta jól, hogy nincs már maradásom a régi helyen, összecsomagoltunk és ideköltöztünk. A fiam két évvel ezelőtt itt érettségizett, a lányom most fog végezni.- Egykori iskolájában, gondolom, könnyű volt gyökeret eresztenie.- Könnyű, hiszen Oláh Imre és felesége, valamint Czókoly Béla elfogadott munkastílusába csöppentem bele, és ők már akkor is elismert tanárok voltak. Kezdetben matematikát is tanítottam... természetesen a gyengébb osztályokban, mert a friss tanerőt ezzel lehet megedze- ni. Emlékszem: a hetvenes évek elején szinte minden konferencia azzal kezdődött, hogy először engem marasztaltak el, aztán az osztályom kapta meg a magáét. Talpraesett, ügyes gyerekeket kellett meg»...a gyermekek szemében áá Porlódik a múlt, velünk és bennünk. Honnan indultunk? Hová? Itt vagyunk. Ülünk a kis tanári szobában. Emlékezünk. „Tessék mondani, süt-e itt valamikor a nap?" - Igen, így, pontosan ezt kérdezte Török Lászlóné a helyi nemzeti bizottság vezetőjétől, amikor közel három évtizeddel ezelőtt a férjével eljött megnézni Görgőt (Hrhov), azt a helyet, ahová tanítani hívták őket. A kérdés nemcsak az időjárásra vonatkozott, hiszen valami komorságot az emberekből is ki- érzett ... Sokat vártak tőlük. A gyerekek tanításáról nem beszéltek, azt természetesnek tartották, de elvárták, hogy a falu életének vezetéséből is részt vállalnak, kultúrát teremtenek. Igen, úgy mondták: teremteni kell! Új értékeket, mozgást, pezsgést, derűt. Igen, erre vágyott Török Lászlóné is, hiszen gyerekkorában Csoltón (Őoltovo) is derűből volt a legkevesebb.-1945 őszén, egy hideg este nyúzott, sovány ember állított be hozzánk. Megállt az ajtóban, der- medten nézett hol ránk, hol az anyánkra. A nővéremmel félénken egymáshoz szorultunk és vártunk. Csak amikor megszólalt, akkor ismertük meg, a hangjáról, hogy ez az apánk. Szegény még negyven kiló sem volt. így jött haza a háborúból. 1946-ban már Jihlava mellett, az uradalmi birtokon volt az egész családunk. Anyám keményítőgyárban dolgozott, apámnak meg bányász létére az uradalmi birtokon kellett robotolnia. Nyelvileg és egyébként is teljesen ismeretlen volt nekünk ez a környezet. Én ekkor, itt kezdtem iskolába járni. Az uradalmi birtok környékén tizenöt háznál nem volt több, de az iskola az emeletes volt! Angol vécével. Ott láttam ilyet először. Minden új volt, csodálatos és idegen. Még fogorvos is járt az iskolába! Azt a világot a mi gömöri valóságunkkal, szegénységünkkel össze sem lehetett hasonlítani. Közel három évig voltunk ott, de az emlékezetemből ez kitörölhetetlen. Ezek az évek ha nem is voltak könnyűek, engem gazdagítottak. Megtanultam csehül és mást is láttam a világból, nem csak azt, ami otthon van. Az én nemzedékem indíttatását ilyen körülmények, ilyen történelmi valóság határozta meg. Egy darabot törnénk le magunkból, ha ezt diszkréten elhallgatnánk. Török Lászlóné alapiskolai tanulmányait végül is szlovákul fejezte be, majd magyarul érettségizett a safárikovói gimnáziumban és a presovi Safárik Egyetemen szerzett pedagógusi oklevelet, matematika-képzőművészeti nevelés szakon.- Hogy milyen volt a görgői iskola helyzete, amikor ide jöttünk? Legelőször az lepett meg, hogy a falusi házakban már vezetékes ivóvíz volt, de az iskolába és a pedagóguslakásokba még be sem vezették. Nincs okom kételkedni Török Lászlóné igazában, de ismerve a görgői valóságot, tudom, hogy szavaiból arra is lehet következtetni, hogy nem akar szerénytelennek látszani. Nem vitatom, hogy a férje többet tett a faluért, mint ő, de tehette volna-e nélküle? És hát az is tény, hogy amikor ide jöttek, a falusi könyvtárból évente még száz könyvet sem kölcsönöztek, sőt, amikor átvette.a könyvtár vezetését, kiderült, hogy több mint kétezer könyv csomagokban hevert, ki sem bontották. Munkához látott, igazi olvasói mozgalmat indított el. De van más érdeme is. A falusi krónika írásában tizenöt éves lemaradás volt. Feldolgozta ezt az időszakot is, a krónikát ma is ő írja.- Mi erre a pályára tettük fel az életünket. Képességeinkhez mérten mindig is önzetlenül megosztottuk másokkal azt, amink volt: a tudásunkat, lelkesedésünket, ösztönzőerőnket. A realitások hozták úgy, hogy nekünk nemcsak a gyerekeket, a felnőtteket is nevelnünk kellett. Én azért mégis a gyerekeket szeretem a legjobban. A legnagyobb boldogság nekem az, hogy évről évre egyre több szalagavatói üdvözletét küldenek az egykori tanítványaim, közülük egyre többen végeznek főiskolát, egyetemet. Most már lassan azoknak az értelmiségieknek a száma is nő, akik nem költöznek el, akik itt maradnak a faluban. Én most a harmadik és negyedik összevont osztályt tanítom. Hogy elégedett vagyok-e? Nézze, nekünk csak egy rozsdás autónk van. Saját házunk nincs, tehát nem gazdagodtunk meg, de szegényeknek sem érezzük magunkat. Az egyik lányunk egyetemet végzett, a másik óvónő. Én tényleg boldog vagyok itt. Amikor búcsúzáskor megkérdezem: akkor hát megtalálta itt a napsütést?- Meg, a gyermekek szemében - válaszolja csendesen. SZASZÁK GYÖRGY védenem, akiknek az volt a legnagyobb „hibájuk", hogy kilógtak a sorból, mások voltak, mint a társaik. Az élet aztán mégis őket igazolta, mert nem veszett el egyikük sem, sőt! A hajdani vezéregyéniségekből tehetséges alkotó emberek lettek.- Matematikával, fizikával tudott-e hatni rájuk? Egyáltalán: lehet-e ön szerint reál tantárgyakkal embert formálni?- Fizikával, kémiával, biológiával igen, matematikával, azt hiszem, nehezebb. De úgy érzem, eddig minden tanítványomat sikerült meggyőznöm arról, hogy érdeklődésétől függetlenül a matematika- és fizikatudására mindig szüksége lesz. Ha máshogy nem, akkor szülőként, hogy nagyobb szellemiséget sugározhasson a gyerekének. Ami pedig a másik kérdést illeti: a humán tantárgyak, az irodalom, a történelem, a földrajz esetében nyilvánvaló az érzelmi hatás. A matematika pontos, a szubjektív értékelést jelentős mértékben kizáró tudomány, itt először is azt kell elérnem, hogy a diák jó kapcsolatban legyen a tantárggyal. Fizikaórán a kísérletek segítenek; azokkal mindig fel lehet kelteni a gyerekek érdeklődését. Ha jó tanár vagyok, akkor minden órán felfedező útra viszem őket. Épp az előbb mondtam az egyik osztályban: ugye, azzal kezdtük, hogy a segédeszközökkel egyfajta szituációt teremtettünk, ti észrevettetek valamit, megjegyzést fűztetek hozzá, aztán egy újabb jelenségre figyeltetek fel, abból egy másikra következtettetek, végül megfogalmaztuk az általános törvényszerűséget. Mi más ez, ha nem egy izgalmas feladat? És pontosan itt, éppen ezzel lehet megfogni a diákot; állítom, még érzelmileg is hatni tudok rá, ha megérti az adott tananyagot. A siker pedig az első impulzus ahhoz, hogy pozitívan viszonyuljon a tantárgyhoz. Még akkor is, ha az meglehetősen elvont. A sikerélmény, igen, az nagyon fontos a gyereknek. Utána már kedvem szerint irányíthatom őt, sőt, jó esetben ő maga foglalkoztat majd engem. Tudják is rólam sokan: én akkor vagyok nyugodt, ha óra után az utamat állják a diákok. Amikor azzal vesznek körbe, hogy tanár elvtárs, ezt még meg kell beszélnünk. Aztán tanulmányi versenyekre és olimpiákra megyünk, ahol valóban szép eredménnyel szerepelünk. Hiába vernénk ugyanis a mellünket, hogy mi ilyen jók vagyunk, meg olyan jók; ha nem tudnánk bebizonyítani, hogy a legjobbak közt a helyünk, gyorsan lekezelnének bennünket. így viszont egyenrangú félként, komoly vetélytársként jegyzik az iskolánkat és nemcsak a hazai, hanem a magyarországi versenyeken is.- Évkönyvek tucatja tanúsítja: diákjai a fizika és a matematika mellett magyar irodalomból és történelemből is komoly tudásra tesznek szert.- Meggyőződéssel állítom, annak a diáknak, aki elért egy bizonyos szellemi szintet, mindegy, hogy milyen szakirányzatot választott, attól, hogy természettudományi osztályba jár, még a humán tantárgyakban is jeleskedhet. Az én diákjaimnak, és erre nagyon büszke vagyok, Gáspár Tibor kollégám tanítja a magyart, aki nemcsak tudást, - szívet is ad a gyerekeknek. És ami számomra is nagyon érdekes: épp azokat a diákokat viszi Jókai Napokra és történelmi versenyekre, akik a reál tantárgyakból is a legjobbak közt állnak.- Gátolja valami abban, hogy az elért színvonalat tartani tudja tanítványaival?- Meglepő lesz biztos, amit most válaszolok: nem. Semmi sem gátol ebben. Igaz, hogy sem szaktantermünk, sem előadótermünk nincsen, de nagyszerű kollégáim vannak, akik ugyancsak megérdemelnék a Példás Pedagógus címet, amit most én kaptam. Esküszöm: kerületi viszonylatban is kevés az olyan tanár, aki akkora eredményeket ért el, mint ők. SZABÓ G. LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 4 1989. III. 28.
