Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-20 / 67. szám, hétfő

I. Másfél évtizede ad kenyeret számom­ra az újságírás. Ennek nagyobbik hánya­dát közvetlenül a falu - a csehszlovákiai magyar falu - közelében töltöttem. Első­sorban gazdálkodásának, szellemi ha­gyományainak és mindennapjainak kultú­rája és közművelődése foglalkoztat. Mindez nem magánérdem, hanem inkább születésem helyének köszönhető, a falu­ba kapaszkodó, onnan megtartó mézgát hozó gyökereknek. Mindennapjaim, nagyvárosi létezésem azonban a távlatot, a „kívülálló" rálátását adja mindehhez. Ha a falvak kulturális hagyományairól és mai kultúrájáról esik szó, ezen fogal­vetkezetek) minden tájegységünkön felis­merhető, mégis csak a bodrogközi, a cse­reháti, a gömörí és nógrádi falvakban a legnagyobb mértékű. Egyáltalán nem biztos, sőt bizonyos, hogy nemcsak anya­gi természetű ez a leépülés. Már maga a táj is mutatja. A házak, a kertek, a szántók esetlensége, elvadult- sága, gazos mezsgyékbe oJvadtsága. Mindez merőben más képet mutat a Má- tyusföldön vagy a Csallóközben. Holott az emberek gondolkodása, a mindennapi kultúra iránti igénye nem más, tehát füg­getlen a táj természeti adottságaitól. íme, hát ez a hagyomány, a közigazgatás után a kultúrára ható másik tényező: a gazda­ság adottságai. Míg a Csallóközben a korszerű mező- gazdaság az emberek mindennapjait, anyagi helyzetét és kultúráját saját fejlett­ségi szintjéhez emeli, addig a többnyire veszteségeket termelő távolabbiak önma­guk fenntartásával vannak elfoglalva. A keleti végeken a falu kultúrájára csak kivételes esetekben fordít gondot a szö­vetkezet. S mivel a gazdasági szférában egyre inkább mutatkozó hézagokat évti­zedeken át nem töltötték ki jobb megélhe­tést, a falvak fejlődéséhez biztosabb gaz­dasági alapokat adó melléküzemágakkal, esetleg megfontolt ipartelepítéssel, ma már nemcsak életkörülményeik fejlettségi Kiszoruló közművelődés? mák keretein belül tudom a természeti adottságok kihasználásában, a gazdálko­dásban a minden elemében ezekhez for­mált erkölcsi szokásrendszerben, folklór­ban, illetve mindezek mai ápolásában, éltetésében születő értékeket. Nem ke­vésbé az ott élők önmaguk számára a vi­lágban egyre inkább általános hatóerővel tobzódó tömegkultúrából eléggé nagy összevisszasággal kiválasztott dolgokat is. Ennek a kulturális hagyományokban gyökerező, ugyanakkor az egyre sokré­tűbb tömegkommunikációs hatás követ­keztében azoktól szinte már teljesen eltá­volodó „falusi" kultúrának a lényegét ke­resem. Hol megértéssel, hol ellenszenv­vel, de mindig szembesülve és másokat szembesítve a valóságból kibontható igazságokkal. Tapasztalásaim között vannak reményt éltetők, de egyre több megdöbbentő, önmagukról megfeledke­zett és elfeledett falvak, kihaló és kihalás­ra ítéltek. Anyakönyvet, iskolát, közösségi házat, orvost, elöljáróságot, a paraszti munka kultúráját legalább nyomaiban őr­ző szövetkezetet csak más falvakban „használók" laknak bennük. Lehetnek-e azonosak önmagukkal, fa­lujukkal, hagyományaikkal, nyelvükkel, hazájukkal? Lehetnek, csak ez az azono­sulás nem távlatos. II. Kíváncsiak-e magukra? Hajlandók-e, képesek-e és készek-e a szembenézésre helyzetükkel? Pedig minden közigazgatá­si hátránnyal szemben a kisfalvaknak is van - lenne (?) - belső szervezőerejük: többek között a Csemadok. Természetes­nek tűnhet, viszont a csehszlovákiai ma­gyar valóság kisvárosi, városi megjelené­si formái és tartalmai sok mindenben ellentmondanak ennek. Ma már jól érzé­kelhető, hogy a közigazgatási leépülés tünete valamilyen formában (összevont falvak, elvitt anyakönyvek, romosodé mű­velődési házak, elhanyagolt gazdasági udvarokká változott, egykor önálló szö­szintjében, de a kultúra „fogyasztásá­nak" szokásaiban is a csallóközi falvak javára mutatkoznak különbségek. Pedig - mint azt már megjegyeztem - itt is, ott is létezik az összetartó - meg­tartói?) - erő. A csehszlovákiai magyar falvak gazdaság- és kultúratörténetének utolsó négy évtizede megírható-e a Cse­madok nélkül? Aligha. III. Jártam-keltem a kevésbé vagy nagy­részt önértékelésüket veszített falvakban, a legtöbb helyen mégis igazodási pont­ként tekintettek a Csemadokra. Szeren­csés esetben az ott élő értelmiségiek munkálkodása révén az alulról történő szerveződés „együtt önmagunknak" mozgatórugójának működését is tapasz­talhattam. Minden közigazgatási hátrány ellenére is a közösségi élet felpezseg, ha a Csemadok szervezi. Csakhogy ez in­kább lelki energiákat szül, mintsem azo­kat a szükséges anyagi alapokat, ame­lyek ma már nélkülözhetetlenek a falvak kulturális életének működtetéséhez. Ezt igazolják azoknak az együttműködések­nek a sikerei is, amelyeket a Csemadok- alapszervezet által szervezett amatőr mű­vészeti együttes támogatójaként egy-egy szövetkezet is nyereségként könyvel el. A mai csehszlovákiai magyar falu kul­turális élete elképzelhetetlen a Csemadok nélkül, ami önmagában megelégedett­ségre adhatna okot. Csakhogy ez gyak­ran a magárahagyottság eredménye, mintsem egy-egy termelési egység anya­gi támogatásáé. Mert az utóbbi még min­dig „csak" pozitív kivétel. Ha netán ezek is megszűnnének, ak­kor végképp nehéz helyzetbe kerülne a dél-szlovákiai falvak kultúrája. Nem túl­zás ez, hiszen a mindennapokból éppen anyagi háttér híján kiszoruló közművelő­dés, amatőr művészeti munka belátható időn belül a kultúra valamennyi összete­vőjében - s nem utolsósorban a munka- kultúrában - hanyatláshoz vezet. DUSZA ISTVÁN Nemes törekvések szerény szolgálója Gondolatok egy szövetkezett honismereti ház megnyitásakor Amikor egy-egy ember életének jelentős fordulójához érkezik, akar- va-akaratlanul is visszatekint, mér­leget készít. Mit tettem, hogyan él­tem, és mit hibáztam? A jövő felada­tainak kitűzésekor már ezekre a ta­pasztalatokra támaszkodik. Felele­veníti, ezáltal tudatosítja a múltját: a múltját, amely ezen a földön csak az ember kiváltságos tulajdona. Ha mindez érvényes az egyes emberre, hogv ne volna az a kisebb-nagyobb emberi közösségekre!? Nem kis mértékben éppen a közös múlt, sors, hagyomány az, ami az embe­reket közösséggé kovácsolja. A Rímaszécshez (Rimavská Sec) közeli Hanva (Chanava) egykori re­formátus papja, a költő Tompa Mi­hály egyik híres versében, az Ameri­kába kibujdosott Kerényi Frigyeshez írott verses levelében így fogalma­zott: „Mert a boldogságra kevés csak a jelen A múlton épül az s az emlékezeten örömeinkre színt s derűt titkon az ád, Mint a gyök adja a virág színét, szagát. “ Úgy hiszem, a költő helyettünk, kései utódok helyett is szólt. Gondo­latának igazát előtte is, azóta is számlálhatatlan alkalommal igazolta már az idő. Fel kell azonban tennünk a kérdést: ismerjük-e múltunkat, an­nak tanulságait? Befolyásolnak-e bennünket gondolkodásban, maga­tartásban és cselekvésben? Külön súlya van ezeknek a kérdéseknek a kisebbségben élő közösségek esetében. Költőt idéztem az előbb, hadd folytassam költővel a továb­biakban is. Mikola Anikó egy szép prózaversében így ír: „A költészet magánya a lélek si­vataga, abban pedig benne foglalta­tik minden eltékozolt erőnk, minden elfelejtett szavunk, minden el nem mondott mesénk, minden fel nem ismert értékünk, minden elvesztett méltóságunk... Bizony, szép lassan eitékozoljuk örzsébet, István és Ág­nes költészetét, mert ők maguk nem rótták papírra, nem vésték kőbe, agyagba se égették bele, az utód emlékezetéből pedig kihull. Mert olyan rosta az, amin csak a kő akad fenn. Az arany a homokkal és vízzel együtt átfut rajta nyomtalanul. Meg kéne foltozni azt a rostát! Át meg átszőni a mesék, mítoszok, hagyo­mányok és emlékek erős szálaival. “ A költő a nyelvről, a költészetről szól, mi azonban jól tudjuk, hisz látjuk, tapasztaljuk: nem csupán nyelvünkben szegényedünk. Anya­nyelvűnk sorvadásával együtt a be­tűkbe vésett, képekbe merevített, tárgyakba formált és hangokba zárt történeti múlt, a teljes kulturális ha­gyomány, a megtartó, éltető gyöke­rek kopása is mind szembeötlőbb. Vajon mit tehetünk ez ellen a lelki elsivatagosodás ellen? Bizonnyal egyenként is sokat, de még többet ígér a közös összefogás, az egysé­ges szándék és akarat. Egy küzdel­mes ezredév megannyi ígéretes kezdeményezésével és fájdalmas megtorpanásaival a háta mögött a Rimamente népe is élni akar - itt akar élni. Igényli és joga van rá, hogy megismerje múltját, hagyomá­nyait. Ahhoz, hogy egészséges önérzettel és önbizalommal, ugyan­akkor mások őszinte megbecsülé­sének szándékával tekinthessen a jövőbe, elengedhetetlen értékei­nek számbavétele, egész kulturális örökségének tudatos felvállalása. Szövetkezetünk - a rimaszécsi Új Élet Efsz - megkülönböztetett figyel­met fordít ezeknek az igényeknek a kielégítésére. Ez a szándék vezé­relte, amikor elhatározta egy Honis­LEMEZi Egy kis romantika A Korda György-Balázs Klári művészházaspár az utóbbi időben is számos szép dalt, újdonságot vagy örökzöld melódiákat tartalmazó lemezekkel örvendezteti meg rajongóit. Az új Favorit márkájú lemez címével az ismert és immár örökzölddé vált Rascel-D. Verde­szerzeményt, a Tu sei romantica címú kedves, fülbemá­szó olasz dalt juttatja eszünkbe, merthogy a lemez címadó dala is ennek az ismert olasz slágernek a ma­gyar fordítása. De a Tu seí romantica nem az egyetlen olasz dal, amely a Korda-házaspár új lemezén szerepel. Ezúttal a 15 számot tartalmazó lemezük kétharmada idegen szám, s az idegen számok nagy többsége olasz dalok magyar változata. Bizonyára nagy örömet szerez ez a lemez mindazok számára, akik az olasz táncdalokat kedvelik. S bizony, vagyunk ilyenek jó néhányan. Az olasz dalok kedveltek az egész világon. A Szovjetunió­ban ugyanúgy, mint Japánban vagy az Egyesült Álla­mokban és a világ számos országában. Mi a titka az olasz dalok nagy népszerűségének? Több szempontra is hivatkozhatnánk. Az olasz popmuzsika számos al­kotása a közismerten dallamos és sajátos olasz nép­zenei motívumokra épül. De nem egy dal tiszteletben tartja az olasz „bel canto" (szép éneklés) hagyományait és a fülbemászó dallam, valamint a behízelgő előadás­mód varázsával hódítja meg a dallamos muzsika és a színvonalas interpretáció kedvelőit. Elmondhatjuk tehát, hogy a Korda-házaspár nem kis feladatra vállalkozott, amikor ezeket a fülbemászó olasz dalokat is felvette repertoárjába. Közöttük klasszikusnak számító dalok is szerepelnek, például Leoncavallo Matti- nata című dala, vagy di Capua Oi, Marj című szerzemé­nye. Mindkét dal Korda György imponáló előadásában hangzik el. E dalok előadása tiszta intonációt, a „bel canto“-ra emlékeztető hangszínt követel meg, s ezekkel Korda György a kellő szinten rendelkezik. Interpretációja az átélés, az elegancia, a dalok hangulatával való azonosulás jegyeit viseli magán. A lemez egyébként a népszerű és ismert Quando, quando, quando című Renis-Testa-számmal indul, melynek magyar címe: Mi­kor jössz már énfelém? E szám előadásával ugyanúgy, mint az Una spina e una rosa (Tövis és rózsa) című Donaggio-szerzemény előadásával Korda György csak alátámasztja mindazt, amit fentebb előadásmódjáról mondtunk. A B-lemezoldal nyitószáma MinellonoCosasei (Áruld el) című dala, amely Korda György és Balázs Klári egymást kiegészítő előadásában hangzik el. Egyébként Balázs Klári szólókat is énekel a lemezen, többek közt a lemez címadó, Egy kis romantika című számát. Ugyan­csak az ő előadásában hallunk egy másik olasz számot, Renis-Testa, Grande, grande, grande, magyar címe Soha, soha, soha. Ezek, valamint néhány eredeti ma­gyar szám előadása Balázs Klári tehetségét bizonyít­ja. Meg kell még említenünk, mint a lemez különlegessé­gét, Gade Jalousie (Féltékenység) címú ismert tangóját, mely Bradányi Iván magyar szövegével Korda György előadásában hangzik el. SÁGI TÓtH TIBOR mered Ház létesítését. Ennek az intézménynek lesz a feladata, hogy összegyűjtse Rimaszécs és környé­ke múltjának dokumentumait, tűnő­ben lévő paraszti világának még fellelhető tárgyi emlékeit. Célunk az, hogy az itt élők felismerjék: a min­dennapi munka nem végső célja az embernek, hanem eszköz a telje­sebb, igazabb élet eléréséhez. Tud­juk azonban azt is, hogy a művelt, gondolkodó ember mindennapi munkáját is jobban, nagyobb fele­lősséggel végzi. A műveltségnek, a hagyományok ismeretének és tiszteletének itt és így van értelme, így válhat mindez termelőerővé a szó szoros értelmében. A kulturált­ság nem fényűzés, hanem az ered­ményesebb holnap előfeltétele. Embereink többsége már magáé­nak vallja a szövetkezet vezetősé­gének szándékát. Példázhatja-e ezt jobban bármi is, mint az a tény, hogy a tagság egy emberként ajánlotta fel havi jövedelmének egy részét a Honismereti Ház támogatására. Az összeg egy részét az állandó képző- művészeti kiállítás anyagának meg­vásárlására fordítottuk. így a Honismereti Ház első nyilvá­nos rendezvényén a nagytehetségű festőművész, a dereski (Drzkovce) Dúdor István emléke előtt tisztel­günk. Tisztelgés ez annak az em­bernek a művészete előtt, aki tanító- mesterei, Szabó Gyula és Bacskay Béla szellemében szülőföldjét és népét nagy eredetiséggel, magas művészi színvonalon örökítette meg. Európai festő volt Gömörben! Tőzsér Árpádnak, a szintén gömöri származású költőnek sokat idézett sora jut eszembe: „anyánk képén a világ a ráma!" Dúdor István is úgy volt egyetemes, hogy közben mindig tudta, hol az otthon, a felnevelő „születáj“. Művészete nem könnyű örökségünk. Megtisztelő kötelessé­günk azonban, hogy megőrizzük és felmutassuk! A januári tárlaton kiállí­tott képanyagot szövetkezetünk egy későbbi időpontban állandó kiállítá­son kívánja bemutatni. Úgy vélem, a rimaszécsi Új Élet Efsz kezdeményezése követendő példaként szolgálhat más dél-szlo- vákiai szövetkezeteknek, üzemek­nek is. Meggyőződésem, hogy a tagságnak ez a döntése főhajtásra érdemes. A kezdeményezés azon­ban folytatásra kötelez. A továbbiak­ban is meg kell őrizzük magunkban a belső lobogást, a jó ügy iránti fogékonyságot - és ha kell, az áldo­zatvállalás készségét is. Csakis ez adhat reményt és hitet, hogy értéke­ink feltárásának és megőrzésének sürgető munkáját sikerrel elvégez­zük. Becsüljük meg továbbra is alko­tó embereink tehetségét, hogy se­gítségükkel megőrizhessük magun­kat a múló időben! Remélem, hogy a rimaszécsi Honismereti Ház sze­rény szolgálója ennek a nemes tö­rekvésnek, kötőanyaga egy közös­ség szellemi építkezésének. B. KOVÁCS ISTVÁN ■ Dúdor István: A nagyfa „Kipipálhatjuk, ezt is Kicsi tanterem, különben olyan, mint a többi, bár a díszítése szegé­nyes, így inkább az üresség benyo­mását kelti. A hátsó falon két heve­nyészett faliújság, az egyiken ez a felirat áll: Szovjet hadsereg napja, a másikon: Munkásosztály felszaba­dulása. Ezeknél nagyobb és szem- beszökőbb egy tabló, melyről pop­sztárok, menő zenekarok tagjai mo­solyognak vagy éppen bámulnak üveges tekintettel a szémlélódőre, színesben: Sandra, Qeen, Pét Shop Boys, Sabrina, a „hot girl“, Alpha- ville stb. Alattuk, félig eltakarva, egy AIDS-plakát, fölöttük, „lefordult“ pa­pírlapon: Éljen a 4. C! Ezenkívül még természetesen tábla, szemét­kosár, és krétapor, vástagon. Ja, és székek és padok, ezúttal hátratolva, rajtuk kabátok, sálak, táskák. Azokéi a pedagógusokéi, akik tanítványai­kat kísérték el ide Galántára (Galan­ta), a magyar tanítási nyelvű gimná­ziumba, a szép magyar beszéd ke­rületi versenyére. Sehol egy virág. Nem tudom, lehet, hogy a negye­dik céseknek tetszik ez az osztály, valószínű, jól is érzik magukat ben­ne. Semmi kifogásom ellene. No de kerületi verseny színfielyeként?! Ha nem látom, nem hiszem el. A gyülekező még a nagyterem­ben (aulában) volt, amely méltóbb környezet lett volna. Először azt is gondolta mindenki, hogy ott lesz a vetélkedő. De nem, irány az eme­let. Igaz ugyan, hogy a gyerekek egy másik, nagyobb osztályban készül­hettek fel, ám ez annál rosszabb volt, ugyanis először belépvén a ne­gyedik cébe, a sokkal kisebb terem­be, nemcsak hogy sokkolta őket a ri­deg környezet látványa - mintha minden hirtelen rájuk nehezedett vol­na a szűkös térben, egyben a be­zártság érzetét keltve -, hanem egy­szerűen nem tudták, hova álljanak: „Itt a fal, de ha lépek egyet, a zsűri­hez érek. Vagy álljak háttal nekik, vagy inkább a tanító néniknek?!“ Közben időről időre csengetés, szünetek, futkározó fel-felkacagva vonuló diákok. „Készüljetek csak nyugodtan, gyerekek!“ És hogy mi­ből? A felolvasásra kiosztott kötele­ző szöveg Turczel Lajos Gyermek­korom és anyanyelvem című írása volt, sokszorosított lapon. Halvány, azaz majdcsaknem olvashatatlan sorok, és még mielőtt megkezdődött volna a verseny, a gyerekekkel javít­tatták ki a gépelési hibákat. Még nincs vége, sőt, ezzel kellett volna kezdenem: a szép magyar beszéd versenyére csak egy nyelven, szlo­vákul küldték a meghívókat, Trnavá- ból, a kerületi pionír- és ifjúsági ház esztétikai nevelés osztályáról^), és csak egy nyelven, szlovákul állítot­ták ki az okleveleket is. A szép magyar beszéd idei kerületi verse­nyén. Melynek rendezője volt még, az imént említett intézményen kívül: a Bratislavai Kerületi Pedagógiai In­tézet és a Galántai Járási Pionír- és Ifjúsági Ház. (bodnár) ÚJ szí 4 1989. III. 2

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom