Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-20 / 67. szám, hétfő

ÚJ szú t 5 989. III. 20. Kerekasztal-beszélgetés Kelet-Szlovákia labdarúgásáról Elmúlt a tél? Egy asztalnába hét kelet-szlovákiai labdarúgócsapat vezetői (Berenhaut Róbert felvétele) ÉVZÁRÓ KÖZGYŰLÉS Céljuk: tisztesen helytállni A csúcsot jelentő I. ligában - ahol még nem is olyan régen két kassai (Kosice) és egy presovi együttes is szerepelt - ma Kelet-Szlovákiának nincs képviselője... Vagy vegyük a második vonalat, az SZNL l-et. Az ott játszó tizenhat csapatból ugyan jelenleg hét az említett kerületből való, ám egyelőre egyikük sem nyújt ott kimagasló teljesítményt. Igaz, a tavaly még I. ligás Tátrán Presov az élbolyban tanyázik, viszont elég­gé hullámzó játékkal. Nem válik di­cséretére a kerület labdarúgásának az sem, hogy az őszi idényben a Mi­chalovce, a Stropkov és a Humenné az SZNL I sereghajtói közé tar­toztak. Kelet-Szlovákia tehát az ország labdarúgásában jelenleg csak má­sodosztályú csapatokkal van jelen. Hogy mikor lesz ismét I. ligás együ^ tese, az legalább olyan rejtély, mint az, hogy a Bodrogközben lesz-e hó karácsonykor vagy sem. Ezzel kap­csolatban egyelőre csak az biztos, hogy a szurkolók igen várják már a helyi labdarúgás tavaszát. Persze, a cél eléréséhez ez édeskevés. Ah­hoz elsősorban kiváló képességű játékosok, jó edzők, ügyes, kitartó szervezők és megfelelő anyagi-mű- szaki háttér kell. Mindez egyszerre, mert különben „kár a benzinért“. Az ugyanis Kelet-Szlovákiában is érvényes, hogy megfelelő játékosok hiányában a legjobb mesteredző sem igen boldogul, illetve, hogy a te­hetséges játékosok sem viszik sokra ügyes szakember nélkül. Sőt, egy csapat hosszú távon csak úgy lehet sikeres, csak akkor tud lépést tartani a legjobbakkal, ha az utánpótlásgár­dájával is legalább olyan szinten foglalkozik, mint a vetélytársai; to­vábbá, ha példásan gondoskodik a szükséges sportlétesítményekről - főleg, a pályák gyepszőnyegéről, talajáról, az öltözőkről -, s ha a játé­kosokkal is úgy törődik, hogy azok­nak ne lehessen okuk panaszra. Nos, az újságírók éppen ezekről a kérdésekről beszélgettek a hét csapat vezető szakembereivel a minap. Az összejövetel elején valaki megjegyezte: már maga az is bízta­tó jel, hogy egy asztalnál ülnek és közösen próbálnak valami okosat kisütni a sportág legilletékesebb he­lyi képviselői. Bíztató jel, mert az utóbbi időben ilyen találkozóra állító­lag nem került sor. Nem, nem érdek­egyeztető összejövetel volt - ahol megbeszéltek volna valamilyen „tit­kos“ tervet -, hanem kimondottan tapasztalatcsere jellegű tanácsko­zás. Azaz, a résztvevők vázolták csapatuk helyzetét, munkájukat, fel­tételeiket, s ugyanakkor a többi együttesről is elmondták vélemé­nyüket. A preáoviaknak például töb­ben is a szemükre vetették, hogy a Tátrán saját otthonában is megtor­pant néhányszor... Ján Petrákkal, az SZNL l-ben sikeresen szereplő újonc Jolsva (JelSava) edzőjével többen is egyet­értettek abban, hogy a mai állapot, a mai helyzet gyökerei tíz-tizenöt évre visszanyúlnak a múltba, s a je­lenlegi alacsony színvonal nagy mértékben az akkori mulasztások­nak, hiányosságoknak az eredmé­nye. Ha ugyanis az akkori élegyütte­sek vezetői többet törődtek volna az utánpótlással, akkor most nem len­ne játékoshiány. - Ugyanakkor az is igaz - fűzte hozzá Albert Rusnák, a presoviak edzője -, hogy az ügyes játékosokat a „tehetségesebb" klu­bok rendre elcsábítják, elviszik tőlük. Valóban, ki tudja nem lenne-e jó dolog meghatározni, hogy a csapa­tokban mennyi „idegen", azaz nem saját nevelésű játékos szerepelhet! Már csupán azért is, mert így sok­szor az az érzése az embernek, hogy a pénz a kelleténél jóval befo­lyásosabb tényező a labdarúgás­ban. Azaz: nem azé a sportegyesü­leté a dicsőség, nem az aratja a si­kereket, amelyik kiváló labdarúgókat nevel, hanem általában az, amelyik a kész játékosokat (nem kis áron) összegyűjti... A pénz, az üzlet pedig Kelet-Szlovákiából igen sok labdarú­gót elcsalt az utóbbi időben! Vagy az lenne a dologban, hogy másutt oko­sabban gazdálkodnak...?! A focihoz tehát pénz is kell. Ha abból a „törvényből“ indulunk ki, mely szerint „kis foci kis pénz, nagy foci nagy pénz", akkor kétségtelen, hogy az I. ligás labdarúgáshoz nyil­ván több kell, mint amennyiük ma van a kelet-szlovákiai csapatoknak. Igaz ugyan, hogy miként az úszni nem tudó embernek is hiába adnánk milliókat, hogy ússza át a Dunát; úgy a gyenge képességű labdarúgóból sem varázsol csodajátékost a nagy jutalom, ám az is igaz: ha a folyó átúszása a cél, akkor bizonyára talá­lunk olyan embert, aki szép össze­gért vízbe veti magát és nem süllyed el... Persze, a vállalkozók többsé­gének nem mindegy a jutalom ér­téke. Kamii Cekovsky szerint a humen- néi sportegyesület sem igen költe­kezhet. Nincs neki miből. -Azegye­sületnek kétmillió koronára van szüksége a sportszakosztályok fenntartásához. Ennyit még nagy nehezen előteremtünk, ám nem tu­dom mitévők lennénk, ha sportolóink magasabb osztályba kerülnének, és többet kellene utazniuk. Gondoljunk csak bele - folytatta a labdarúgó­szakosztály elnöke -, ha a labdarú­góink, kicsik és nagyok, az ellenfél otthonában játszanak, a szállítási költségek néha meghaladják a 15 ezer koronát is. Évente pedig sok bajnoki forduló van. S hol van még a többi kiadás, elvégre a sportolók­nak enni is kell, az új sportszerek sem olcsók, a sportlétesítmények üzemeltetése is pénzbe kerül...! Elhangzott az Is, hogy a kerület labdarúgása megérzi a katonacsa- oatok hiányát. Ha ebben az ország­részben is lenne, akkor a huszon­éves labdarúgók közül néhányan azokban is szerepelhetnének. Je­lenleg ugyanis az a helyzet, hogy a kerület ügyesebb játékosai több­nyire a csehországi katonacsapa­tokhoz vonulnak be, ott kergetik a labdát, így a fővárosi és a főváros­hoz közeli élcsapatok szakvezetői­nek könnyű a dolguk, ók figyelem­mel követhetik az alacsonyabb osz­tályban szereplő katonákat is, s azok közül a leszerelés előtt álló legjobbakra „kivethetik hálójukat“. A kassai ZtS képviselői - Ondrej Sínger edző és Baőinsky István, a labdarúgó-szakosztály titkára - ezúttal is megerősítették korábbi kijelentéseiket, melyek szerint a csapatépítésnél kimondottan az egyesület fiataljaira, a saját utánpót­lásra alapoznak. Ami pedig az idei terveket Illeti: egyedül a Presov szakvezetői emlí­tették, hogy szeretnének mielőbb visszakerülni az első ligába. A kas­saiak egyelőre nem tartják eléggé érettnek csapatukat arra, hogy a bajnoki címért küzdjön, ám arra igen, hogy az élmezőnyben végez­zen. A jolsvaiak elégedettek lenné­nek egy olyan tavasszal, mint ami­lyen az ősz volt, hiszen akkor újonc létükre a nyolcadik helyet szerezték meg. A tőketerebesiek (TrebiSov) és a michalovceiek a középmezőnyt szemelték ki maguknak, míg a hu- mennéiak és a stropkoviak jövőre is az SZNL l-ben szeretnének futbal­lozni. Nos, a küzdelemsorozat a téli szünet után folytatódik, s a csapatok már igazolhatják: Kelet-Szlovákiá­ban tél van-e még, vagy valóban tavasz. GAZDAG JÓZSEF Nem túlzás, ha azt állítjuk, a hat évti­zedes múltra visszatekintő nagymagyari (Zlaté Klasy) sportegyesület kezdettől fogva meghatározó szerepet játszott a községben a fiatalság szabadidejének ésszerű kihasználásában, a mozgásigé­nyének kielégítésében. Kezdetben csak a pettyes labda varázsa fogta meg a fiata­lokat, akikből jó nevű labdarúgócsapat kerekedett. A felszabadulást követő évek­ben a futball mellett a fiatalok más sport­ágakkal is kezdtek foglalkozni (kerékpár, asztalitenisz, röplabda, kézilabda, súly­emelés, teke, tenisz). Napjainkban a lab­darúgó-, teke-, tenisz- és szabadidő­sport-szakosztályban 15 csapat képviseli az egyesületet a különböző szintű bajnok­ságokban, és a tagság mintegy fele rend­szeresen űz valamilyen sportot. A szakosztályok múlt évi tevékenysé­gét felmérő konferencia után Farkas Já­nos, a 362 tagú Agroprogres sportegye­sület elnöke és a vezetőség egyik aktív tagja, Zsigmond Ferenc elmondta, hogy a múlt esztendőben eredményes munka folyt, ebben nagy érdeme van a 12 szak­képzett edzőnek. A labdarúgócsapat fel­került az SZNL II osztályába, ami a köz­ség életében nem kis fegyvertény. Jozef Capkovic és Horváth József edzők le­génysége őszi szereplésével a körülmé­nyekhez képest többé-kevésbé elégedet­tek, bár egy kis szerencsével jobban is állhatnának a tabellán. Az is igaz, a csa­pat megsínylette a tényleges katonai szolgálatra bevonult játékosainak távozá­sát, az új futballisták nem mindig nyújtot­ták azt, amit vártak tőlük és a sorozatos sérülések is befolyásolták a csapat egyenletes teljesítményét. A tavaszi rajt előtt bizakodó a hangulat a szakosztály­ban. A csapat orvosa, Petrán Jenő hang­súlyozta, a játékosok erőnléte jó, felké­szülten vágnak neki a pontvadászatnak. Céljuk, hogy megkapaszkodjanak a me­zőnyben. A szakvezetés és a szurkolók jobb szereplést remélnek a kerületi I. A-osz- tálybán szereplő ifjúsági együttestől, me­lyet Renczés Imre készít fel a tavaszi fordulókra. Többet várnak a Berner Vince mérnök irányította B-csapattól is a járási bajnokságban. Dávid László edző irányít­ja a két diákcsapatot. A játékosok edzés­feltételeinek javítására a vezetés keresi egy salakos edzópálya létesítésének le­hetőségét; rossz idő esetén ezzel elkerül­hetnék a meglevő sportlétesítmények ta­lajának rongálását, hiszen a nyár folya­mán nem kis összegbe került a pálya gyepszőnyegének felújítása és az új lelá­tó környékének parkosítása. Ebben a munkában a szakosztály tagjai 2066 munkaórát dolgoztak le, és bekapcsolód­tak a községfejlesztési program megvaló­sításába is. Említést érdemel a szakosz­tálynak a Balatonparti kisváros, Boglárlel- le csapatával való több mint tízéves együttműködése is; a kölcsönös szerep­lések segítik a sportbarátság elmélyí­tését. A tekeszakosztály 31 éve működik a községben, eredményességéért, a lab­darúgókhoz hasonlóan megkapták a „Példás szakosztály“ címet. A múlt évben a férfi A-csapatnak Mózes Sándor vezetésével sikerült megtartania pozícióit az SZNL-ben, a kiesés után a bratislavai városi bajnokságba, majd az átszervezé­sek következtében a kerületi I. osztályba került, ahol most Keszőcze László edző irányításával ismét az élre törekszik. A B- csapat a kerületi II. osztályban, a női és ifjúsági csapatuk a kerületi I. osztályban szerepel jó eredménnyel. A vezetőség a versenysport mellett gondot fordít a fiatalok nevelésére, a sportágat népszerűsítő versenyekre, magyar és osztrák tekeklubokkal kötött barátsági kapcsolatok ápolására. Törődik a pálya berendezésének korszerűsítésé­vel és karbantartásával; társadalmi mun­kában 936 órát dolgoztak le. A Safarit Béla és Miroslav Kupka ket­tős irányításával működő teniszszakosz­tálynak is híre van a község határain kívül, hisz a felnőtt vegyes csapatuk a ke­rületi I, az ifjúsági a II., a diákegyüttes pedig a III. osztályban szerepel, váltakozó sikerrel. Sokat tesznek a tömegsport fej­lesztéséért, ők a rendezői az amatőr játé­kosok több fordulós járási bajnokságá­nak, ahol 3 csapatuk is szerepelt, nem is szólva arról a sportágat népszerűsítő fél­tucat tornáról, amelyeknek szervezői vol­tak a múlt évben. Edzéslehetőségeik ne­kik is adottak, nyáron a szép környezet­ben levő pályán, télen a szlovák tanítási nyelvű alapiskola tornatermében készül­hetnek. A szakosztály tagjai nem restek, a pálya környékének csinosításában és a községfejlesztési akció során 920 órát dolgoztak le. A szabadidősport-szakosztály munká­jának irányítását Lengyel Gábortól ifjú Zsigó László vette át. Tagjai szorgosan készülnek az 1990-es országos sparta- kiád tömegsport-rendezvényeinek lebo- nyolitátására, ápolják a Mélník járásbeli Mseno város szabadidősport-szakosztá­lyával kiépített kapcsolataikat is. Nem véletlen, hogy az egyesület ismét második helyen végzett a járási szocialis­ta versenyben, így ismét a „Példás egye­sület" cím viselője lehet. Ez újabb kötele­zettségeket ró a vezetésre, a tagságra, a patronátus üzemekre, intézményekre, hiszen továbbra is szeretnének tisztesen helytállni a versenyeken, öregbítve az egyesület, a község, a járás hírnevét. MÉRI ISTVÁN A gyémántot is csiszolni kell ONDREJ GLAJZA világbajnok vallomása i A gyémánt a királyok drágaköve, és egyben király | is a drágakövek közt. Ám ahhoz, hogy elnyerje • végleges szépségét, rengeteg munka szükséges. '1 A gyémántot is csiszolni kell. Valahogy így volt (van) ! i ez Ondrej Glajzá val, popradi terepkerékpározó­| val, aki a közelmúltban szerzett világbajnoki címet i a franciaországi Pont Chateauban. A 22 éves ver­senyzö győzelmére a vb előtt kevesen tippeltek. \Talán még ő maga sem számolt ilyen jó szereplés- 11 sel. Csak bizonyítani szeretett volna, igazolni azo­1! kát, akik hittek képességeiben. Sajnos, a feikészülési időszakban négyhónapos eltil­tást kapott, mivel nézeteltérése támadt válogatott társá­val, Hriccel, a Lokomotíva Kosice sportolójával. Ez idő alatt egyedül edzett, nem utazhatott semmilyen rangos külföldi versenyre, egyszerűen nem volt összehasonlítá­si alapja, hol is tart a felkészülésben. Ebben a bizonyta­lanságban nagy segítségére volt családja: apja Jozef, aki a Poprad edzője, a fivérei, Robo és Rast’o, akik szintén a terepkerékpározás szenvedélyének hódolnak. „Keményen dolgoztam és a vb-n az esélytelenek lélektani előnyével szánhattam nyeregbe. Szerettem volna megmutatni mire vagyok képes, bebizonyítani rosszakaróimnak, hogy még mindig a világ élmezőnyé­be tartozom. Ezért is örültem annyira annak, amikor nyakamba akasztották az aranyérmet". Ondrej Glajza szavai őszintén és meggyőzően hang­zanak. Természetesen annak is tudatában van, hogy hibázott és megérdemelte az eltiltást. Beismerte bűnös­ségét. Különleges egyénisége ennek a sportágnak. Nem csoda, hogy nem fért bele a válogatottat irányítók elképzeléseibe. Nem tudták megérteni, hogy az or­szágúton és a terepen is versenyezni akar. Glajza úgy gondolta, hogy a „kétéltűek" még nem haltak ki, ezért megszállottan rótta a kilométereket az országúton és a terepen egyaránt. Mindvégig kitartott elhatározása mellett, bár többször elmarasztalták. Az egészsége is megsínylette a kettős megterhelést, de nem adta fel. így ragadt rá a problémás versenyző elnevezés. „Miért? Talán azért, mert hittem saját igazamban, s ezt mindenkinek a szemébe mondtam? S nem a háta mögött pusmogtam, mint ez szokás?!" Van saját véleménye, amely mellett a végsőkig kitart. Sajnos, néha akkor is, ha az téves. Bár az utóbbi időben megváltozott. Az idő múlásával kicsit higgadtabbá vált, s úgy döntött, hogy ezentúl egy évben már csak két nagy viadalra összpontosít. „Sajnos, a terepkerékpáros-világbajnokság és a Bé­keverseny között nagyon kevés időm van a felkészülés­re. Marad tehát az országúti vb. Ehhez tartom magam". A kassai (Koéice) születésű fiatalember tízéves korá­ban kezdett el kerékpározni. Képletesen szólva: azóta le sem szállt a nyeregből. A napi adagja 80 kilométer országúton és egy óra a terepen. Érdekesség, hogy nyáron az Inter SlovnaftZtS Bratislava színeiben verse­nyez, ősszel és télen az anyaegyesületében. Háromszor vett részt junior világbajnokságon. 1983-ban hetedikként ért célba, egy évvel később, Hollandiában győzött, s ezt követően csak a tizenhatodik lett. A felnőttek között 1986-ban mutatkozott be először (12. hely). Tavafy mindössze huszonhatodik lett. „A népszerűség és a dicsőség könnyen elszáll. Nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani nekik. Egy év múlva ismét világbajnokság lesz, és nem biztos, hogy én leszek a győztes. Természetesen, jól esik, ha megis­mernek az emberek, autogramot kérnek, de ez néha nagyon zavar és fáraszt. Nekem elsősorban edzenem kell. Kicsit irigylem az ünnepelt labdarúgókat, akik sze­rintem ezt nem mindig érdemlik meg. Eddigi pályafutá­som során legtöbbet apámnak és nagyapámnak kö­szönhetek. Szeretnék a jövőben rájuk hasonlítani. Át­menteni fanatizmusukat. Manapság nincs könnyű hely­zetben az, aki terepkerékpározásra adja fejét. Hiányzik a megfelelő felszerelés, nincs alkatrész. Az egyesületek sokszor olyanok, mint a koldusok. Az edzőknek, a ver­senyzőknek állandóan hiányzik valamilyen fontos alkat­rész. És a kerékpárok nagyon drágák". Ondrej Glajza jelenleg Bratislavában tanul a Ko- mensky Egyetem edzői szakán. Természetesen kerék­párosokat szeretne edzeni. „Az élsport nagyon sok lemondással jár, s ezt nehéz megértetni a fiatalokkal. Nem állítom, hogy a szórako­zást teljesen ki kell iktatni életünkből, de azt igen, hogy csak mértékkel lehet lazítani, diszkóba járni. Mindenki­nek meg kell tanulnia, mit szabad, s mit nem, mert különben nem lehet eredményeket felmutatni. Mindenki­nek magának kell megtalálnia helyét a sportban". Érdekes elképzelése van Ondrejnak az edzői munká­ról is. Állítja, hogy. ha sikerül motiválnia a kiválasztott sportolót, akkor az eredmények sem maradnak el. Egyesek talán abban hibáznak, hogy nem tudnak szív- vel-lélekkel harcolni egy ügyért. „Engem mindig hajt a győzni akarás, mindegy az, hogy milyen versenyről van szó, legyen az akár kerületi szintű is. Az emberi tulajdonságok közül a becsületessé­get és az őszinteséget tartom a legtöbbre. Ezzel szem­ben bosszant a bürokratizmus és a formalizmus. Hogy mit üzenek azoknak, akik hasonló eredményeket akar­nak elérni, mint én? Elsősorban legyenek türelmesek és tudatosítsák azt, hogy csak kemény munkával lehet elérni a kitűzött célt". (gy vélekedik az életről a világbajnok, a sportmesteri cím tulajdonosa, Ondrej Glajza. Fiatal kora ellenére már sok mindent elért. Volt kegyvesztett is. De jelenleg éppen a legjobbja sportágának. (áf) Kelet-Szlovákiában tavasz van. Hogy a kerület labdarúgásában is az lenne, azt nem állíthatjuk egyértelműen. Nem, mert nincs hozzá elegendő bizonyítékunk. A bajnoki küzdelemsorozat ugyanis csak éppen hogy meg­kezdődött, s jós legyen a talpán, aki az első mérkőzések alapján megmondja, melyik csapat mire viszi a további tizennégy fordulóban. Ahhoz viszont senkinek sincs szüksége különösebb szaktudásra, hogy megállapítsa, milyen színvonalon van az ország keleti részében a legnépszerűbb sportág. Elég, ha szemügyre veszi a legmagasabb osztályú versenyek mezőnyét, elolvassa a táblázatokat...

Next

/
Oldalképek
Tartalom