Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-17 / 65. szám, péntek
ÚJ szú 7 * 1989. III. 17. Az ENSZ közép-amerikai javaslatairól tanácskoztak a térség államainak képviselői San Salvadorban támadás érte az elnöki palotát Európai labdarúgó kupatornák Török csapat az elődöntőben (sr) - Kedden egy, szerdán tíz mérkőzést játszottak az európai labdarúgó kupatornák negyeddöntőiben. Három helyszínen, Kerkradeban, Nápolyban és Madridban is hosszabbítást láthatott a szép számú közönség. Egy ízben büntetőrúgások döntöttek a továbbjutás sorsáról, óriási meglepetésnek számít, hogy a török bajnok megálljt parancsolt a Monacónak. Tegnap este lapzárta után ért véget az UEFA Kupa utolsó negyeddöntő mérkőzése (San Sebastian - VfB Stuttgart), ma délben mindhárom kupában megismerjük az elődöntő párosítását. (ÖSTK) - New Yorkban öt középamerikai ország képviselői befejezték kétnapos tanácskozásukat arról az ENSZ-javaslatról, hogy a térségbe nemzetközi felügyelőtestületet küldjenek. Victor Hugó Tinoco nicaraguai külügyminiszter-helyettes szerint a résztvevők üdvözölték a világszervezet tervét, amelyet Marrack Go- ulding ENSZ-főtitkárhelyettes vezetésével egy külön csoport dolgozott ki. A terv azzal számol, hogy 160 fős megfigyelői csoportot küldenének a közép-amerikai országokba, amely arra ügyelne fel, hogy miként valósul meg a felkelőknek nyújtott külföldi támogatás leállítása, továbbá leszerelésük és kivonásuk a térségből. Az említett ENSZ-javaslatról hamarosan San Jóséban tanácskozik az öt közép-amerikai ország külügyminisztere, s várhatóan felkérik majd a Biztonsági Tanácsot, hagyja jóvá az indítványt. Aggodalmat kelt azonban az Egyesült Államok álláspontja, mivel George Bush elnök a napokban közölte azt a szándékát, hogy még legalább egy éven át folyósítják a mintegy 50 millió dolláros támogaHun Sen elítéli Szihanuk tervét (CSTK) - Hun Sen kambodzsai kormányfő és külügyminiszter élesen bírálta Norodom Szihanuk herceg, kambodzsai ellenzéki vezető döntését, miszerint a három ellenzéki frakció fegyveres alakulataiból létrehozzák az ún. legfelsőbb nemzetvédelmi tanácsot. Az SPK hírügynökség jelentése szerint a miniszterelnök nagy hibának nevezte ezt a döntést, amely ellentétben áll a kambodzsai probléma békés rendezésére tett erőfeszítésekkel. Csaticsaj Csunhavan thaiföldi kormányfő Pekingben megbeszélést folytatott Vang Csen kínai alelnök- kel. Véleményük megegyezett abban, hogy a kambodzsai konfliktust mielőbb meg kell oldani, mégpedig politikai eszközökkel. Egyébként mindkét politikus részt vett azon az ebéden, amelyet Szihanuk herceg adott (ismeretes, az ún. Demokratikus Kambodzsa koalíciós kormányának elnöke az év egy bizonyos részében mindig Pekingbe teszi át székhelyét). Nyugat-Berlin Momper a főpolgármester (ŐSTK) - A nyugat-berlini képviselőház tegnap Walter Mompert, a szociáldemokraták városi szervezetének elnökét választotta meg főpolgármesterré. A szavazás során az SPD-politikus 72 voksot kapott a lehetséges 138-ból. Mint ismeretes, Nyugat-Berlinben a januári választások nyomán olyan helyzet állt elő, hogy az SPD koalícióra léphetett az Alternatív Listával, vagyis a környezetvédők pártjával, s ennek megfelelően az új szenátus, azaz a kormány tagjai e két párt képviselőiből állnak. A képviselőház a szenátus (kormány) további tagjairól is tegnap szavazott. Lemondott a görög kormány (ŐSTK) - Andreasz Papandreu miniszterelnök kérésére csütörtökön testületileg lemondott a görög kormány, amely kizárólag a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASOK) képviselőiből állt. Erre azt követően került sor, hogy a kiterjedt korrupciós botrány következtében lemondott Agamemnon Kitszojorgosz, a miniszterelnöki hivatal miniszteri rangú vezetője, aki Papandreu közeli barátja. Az athéni kormány Koszkotasz bankár kétes ügyletei miatt került kellemetlen helyzetbe. Az Amerikába szökött bankár 200 millió dollárt sikkasztott, s ezt egyes hírek szerint összeköttetései is lehetővé tették. tást a nicaraguai kontráknak. Dániel Ortega managuai sajtóértekezletén erélyesen elítélte ezt a tervet. A nicaraguai államfő szerint a Fehér Ház szándéka ellentétes a salvadori csúcson született megállapodással, miszerint legfeljebb 90 napon át folyósítható nem katonai jellegű támogatás az ellenforradalmároknak. * * * San Salvadorban a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMNL) egységei aknavetőkkel lőtték és súlyosan megrongálták az elnöki palotát. A jelentések arról nem számolnak be, hogy Duarte elnök az épületben tartózkodott-e. Az akcióra mindössze három nappal a vasárnapi elnökválasztás előtt került sor. Genfi leszerelési konferencia Csehszlovák felszólalás (ŐSTK) - A genfi leszerelési konferencia plenáris ülésén tegnap felszólalt Vratislav Vajnar, hazánk küldöttségének vezetője. A résztvevőket tájékoztatta azon kísérlet eredményeiről, amely célja volt megbizonyosodni arról, hogy a polgári vegyipar nem gyárt vegyi fegyvereket. A Mnísek pri Liberciben januárban elvégzett ellenőrzésről szóló jelentést a konferencia hivatalos dokumentumaként adták ki. Vajnar általánosította a kísérlet egyes eredményeit. Mint mondotta, a legfontosabb végkövetkeztetés, hogy a polgári vegyipar ellenőrzése a vegyi fegyverek általános és teljes betiltásáról készülő konvencióban foglaltakkal összhangban megvalósítható és biztonságos. A csehszlovák kísérlet egyben bebizonyította, hogy elsősorban az ellenőrzés eddig megoldatlan problémáinak konkrét kidolgozására kell összpontosítani. Brazíliában befejeződött az általános sztrájk (ŐSTK) - Sikeresen fejeződött be Brazília történetének legnagyobb általános sztrájkja. A szakszervezetek felhívására megtartott kétnapos munkabeszüntetéssel a kormány inflációellenes programjának az életszínvonalra gyakorolt negatív hatása ellen tiltakoztak. Szórványos, azonban nem túl súlyos összetűzésekre is sor került, s a rendőrség 170 személyt letartóztatott. A két legnagyobb szakszervezet felhívására tartott akcióban mintegy 35 millió dolgozó vett részt, vagyis a munkaképes lakosság mintegy fele. A sztrájkolok béremelést követeltek, s tiltakoztak az ellen, hogy a bérek reálértéke az utóbbi két évben 40 százalékkal csökkent. Santos Andrade, az Általános Munkásközpont vezető tisztségviselője szerint a sztrájk bizonyította a dolgozók egységét és politikai öntudatát. Delors a kelet-nyugati együttműködésről (ŐSTK) - Jacques Delors, az Eűrópai Közösségek Bizottságának elnöke Strasbourgban, az Európa Parlament ülésén síkraszállt a közöspiaci és az európai szocialista országok közeledéséért. Delors meggyőződését fejezte ki, hogy ez a közeledés akkor is lehetséges, ha a kelet-európai országok nem lépnek be a közösségbe. Ezzel összefüggésben olyan politikai akciókra hívta fel a nyugati közösséget, amelyek megerősítenék, hogy érdeke a kapcsolatok bővítése minden európai országgal. Strasbourgban közzétették azt a nyilatkozatot, amelyben az említett bizottság üdvözli az Európai Szabadkereskedelmi Társulás országainak azt a szándékát, hogy bővítsék az együttműködést a Közös Piac tagországaival. A jövő héten Brüsz- szelben e két nyugat-európai gazdasági tömörülés illetékes miniszterei olyan közös szerv létrehozásának a lehetőségét vitatják meg, amelynek döntéshozatali jogköre is lenne. Lépéselőnyben volt az AC Milán a brémai gól nélküli eredményt követően, a továbbjutásért azonban alaposan meg kellett szenvednie. Van Basten büntetőből lőtt góljára (33. p) a szünet után nagyobb sebességre kapcsoló vendégek nem tudtak válaszolni. Kölnben játszott a Galatasaray, mert pályáját rendbontásért bezárták. Ennek ellenére sok török vendégmunkás biztatta az isztambuliakat, akik a két héttel ezelőtti 1:0-ás meglepő győzelmük után kibekkelték az 1:1 -et. Madridban kétórás drámának lehetett szemtanúja a több mint 90 000 néző. A spanyol fővárosban is 1:1- re végződött a mérkőzés a rendes játékidőben, így hosszabbítás következett, és a 105. percben M. Az Európa-bajnok Szeleznyeváék távollétében is beigazolódott a szovjet iskola fölénye a párosok mezőnyében, a bronzérmet a fiatal Becske — Petrov kettős szerezte meg, ez első közös érmük, mert a kislány gyűjteményében 1986-ból már van egy hasonló. Akkor másik partnerrel, Kornyijenkóval versenyzett. Nagy meglepetésről gondoskodott a Bercy-sportpalotában az idény elején alakult kanadai Landry, Johnston duó! Hazájuk bajnokságán 2. voltak, s ugyanilyen helyen végeztek a francia fővárosban. SPORTHÍRADÓ • Őpindlerúv Mlynben a férfiak műlesiklásával folytatódott Csehszlovákia 53. nemzetközi alpesi síbajnoksága. A győzelmet a várakozásnak megfelelően Peter Jurko szerezte meg. Eredmények: 1. Jurko (L. Mikulás) 94,96, 2. Voka- ty (Technika Brno) 96,00, 3. M. Bíreé (B. Bystrica) 96,75, 4. Kunkela (B. Bystrica) 97,09, 5. Mudroch (Bohemians) 97,17,6. Maxa (Vimperk) 98,00. • A norvégjai Steinkjerben folytatóKi lesz a harmadik? (sr) - öt mérkőzést rendeznek ma az I. jégkorongligában. A bajnoki cím sorsa már kedden eldőlt, a bronzéremért Kassán (Koáice) játsszák az ötödik VS2-Sparta összecsapást, melyet a televízió is közvetít. Még egy helyosztó lesz, mégpedig Jihlavában az 5-6. helyért. Az osztályozó csapatai az 5. felvonásban küzdenek a pontokért. A MAI MŰSOR - a 3. helyért, 16.30: Koéice-Sparta (játékvezető Danko), az 5. helyért; 17.30: Jihlava-Ő. Budéjovice (Zavarsky), osztályozó: Slovan-Brno (Rejthar), Kladno-L. Mikulás (Gergely), Nitra-Olomouc (Gottwald). ■ Zárószakaszában a Heysel-per. Utolsó hetébe lépett a brüsszeli He- ysel-per, amelyen a belga főváros stadionjában 1985. május 29-én a labdarúgó Bajnokcsapatok Európa Kupája döntőben bekövetkezett 39 halálos áldozattal járó tragédia felelőseit próbálják felderíteni és felelősségre vonni. Huszonnégy brit szurkoló, két belga rendőrtiszt, a Belga Labdarúgó Szövetség egykori főtitkára, továbbá az UEFA elnöke és főtitkára, Brüsszel polgármestere, valamint sportfelelőse került a vádlottak padjára. ■ Meghalt Dávid Thio. Lyonban meghalt a 23 esztendős Dávid Thio elefántcsontparti ökölvívó, aki március 4-én kiütéses vereséget szenvedett az amerikai Terrence Alii ellen vívott profi mérkőzésen. Az afrikai sportoló a 9. menetben került a padlóra, s azonnal elvesztette az eszméletét, és a kómás állapotból már nem tért magához. Vasquez volt eredményes. A BEK- ben ez az összecsapás igazi focigálát hozott. Szép sikernek számít a bolgár kupagyőztes diadala a Kerkrade otthonában. A Szredec jól állta a sarat a 2x15 perc hosszabbításban, majd Fortuna kegyeibe fogadta a tizenegyes rúgásoknál. A címvédő Mechelen a frankfurti 0:0 után kihasználta a hazai pálya előnyét, és az elődöntőben várhatja ellenfelét. Annak ellenére, hogy a Barcelona kiharcolta a továbbjutást, szurkolói csalódottan távoztak az Aarhus elleni, gól nélkül végződött összecsapás után. Elsőként a Bayern München vívta ki a továbbjutást a labdarúgó-kupák negyeddöntőiben. A baA páros műkorcsolyázás világbajnoka: Jekatyerina Gorgyejeva, Szergej Grinykov (Szovjetunió), 1,5, 2. Landry, Johnston (Kanada), 3,0, 3. Becske, Petrov (Szovjetunió) 5,0. 4. Schwarz, König (NDK) 6,5, 5. Yamagucsi, Galindo (USA), 7,0, 6. Kvicsenko, Kadirkajev (Szovjetunió) 9,5. A nők kötelező gyakorlata után a következő sorrend alakult ki: 1. Leistner (NSZK-beli) 0,4,2. Trenary (amerikai) 0,8. 3. Lebegyeva 1,2, _ 4. Gorbenko (szovjetek) 1,6,5. Neske (NSZK-beli) 2,0, 6. Ito (japán) 2,4 p. dott a sílövők Világ Kupája. A 20 km-es távot az NSZK-beli Fischer nyerte a szovjet Popov és honfitársa, Reiter előtt. A VK állása: 1. Kvalfoss 213, 2. Popov 209, 3. Anders 157 pont. • A Himik Voszkreszenszk együttese nyerte az ezüstérmet a szovjet jégko- rong-bajnokságban. Mint ismeretes, a CSZKA Moszkva már korábban bebiztosította az aranyérmet. • Miloslav Meőír bejutott az Indián Wells-i nemzetközi tenisztorna 3. fordulójába: Mecíf - Woodforde 3:6, 6:3, 6:1. • Az első téli Pánamerikai Játékokat szeptember 3. és 15. között az argentin síközpontban, Las Lenasban bonyolítják le - jelentették be Buenos Airesben a nyitánynak számító esemény házigazdái. Tíz nemzet részvétele már biztosra vehető. • Tegnap tartotta évzáró taggyűlését a Slovan Bratislava sportegyesülete. Stanislav Demoviő elnök beszámolójában kiemelte a labdarúgókat, akik hároméves szünet után ismét az élvonalban szerepelnek; a jégkorongozókról viszont bírálóan szólt. Új szakosztállyal gyarapodott az egyik legnépszerűbb szlovákiai sportegyesület: januártól vízilabdacsapata is van a Slovannak. ■ Issajenko is Johnson ellen vallott. Torontóban tovább folytatódott a szöuli olimpián doppingoláson ért és súlyosan megbüntetett kanadai atléta, Ben Johnson ügyének vizsgálata. Ezúttal egy versenyzőtársát, a legjobb kanadai női vág- tázót, Angéla Issajenkót hallgatták ki, aki megváltoztatva tavaly ősszel kinyilvánított véleményét, eskü alatt azt vallotta, hogy Johnson beleegyezését adta a doppingkúrához. „Be kell vallanunk, hogy az egész csoport - Bennel együtt - éveken keresztül szedte a tiltott gyógyszereket, mindenkinek tisztában kellett lennie azzal, hogy ez milyen veszéllyel fenyeget" - hangoztatta Issajenko. ■ Maradona a maffiavezér vacsoráján. Az olasz sajtó nagy terjedelemben számolt be arról, hogy Diego Marado- nát, a Napoli argentin szupersztárját a napokban egy nápolyi maffiavezér esküvői vacsoráján látták. A házigazda meglepetésnek szánta Maradona megjoroknak volt mit csinálniuk, hogy túljussanak az igen szívós és taktikus skót együttesen. Drezdában gólfesztivált rendezett a sziporkázó Dynamo. Szünet után akkor lőtt gólt a naivan futballozó Victoriának, amikor csak akart. Frederiksson játékvezető a 73. percig tűrte a vendégek durvaságait, ekkor azonban Mi- reának felmutatta a piros lapot. Ez három góljába került a vendégegyüttesnek. Nápolyban 80 000 néző várta a kétgólos előnnyel érkező Juvet. Maradonáék már a 45. percben ledolgozták hátrányukat, ám mégis hosszabbítás következett. Az utolsó másodpercekben Renica gólja jelentette a házigazdák továbbjutását. Kupaszerda BAJNOKCSAPATOK EURÓPA KUPÁJA: Reál Madrid-PSV Eindhoven 2:1 (1:1, 0:0), góllövők: Sanchez (11- esből), M. Vasquez, ill. Romario. 90 000 néző, játékvezető: Vautrout (francia). Az első mérkőzésen 1:1, továbbjutó a Reál. Galatasaray Istanbul-AS Monaco 1:1 (0:0), góllövők: Prekazi, ill. Weah. 60 000 néző, jv. Van Langenhove (belga). Az első mérkőzésen 1:0, tj. Galatasaray. AC Milan-Werder Bremen 1:0 (1:0), góllövő: Van Basten (11-esből). 75 000 néző, jv. Smith (skót). Az első mérkőzésen 0:0, tj. AC Milán. Steaua-IFK Göteborg 5:1 (3:0), góllövők: Lakatos (3), Bálint, Dumit- rescu, ill. Zetterlund. 25 000 néző, jv. Quiniou (francia). Az első mérkőzésen 0:1, tj. Steaua. KUPAGYŐZTESEK EURÓPA KUPÁJA: Sampdoria-Dinamo Bukarest 0:0. 30 000 néző, jv. Németh (magyar). Az első mérkőzésen 1:1, tj. Sampdoria. Kerkrade-Szredec Szófia 2:1 (2:1,1:0), tizenegyesekkel 6:7. Góllövők: Haan, Van de Luer, ill. Sztojcskov. 30 000 néző, jv. Nikkelsen (dán). Az első mérkőzésen 1:2, tj. Szredec. Mechelen-Eintracht Frankfurt 1:0 (0:0), góllövő: Willmots. 15 000 néző, jv. Szpirin (szovjet). Az első mérkőzésen 0:0, tj. Mechelen. FC Barcelona -Aarhus 0:0. 7000 néző, jv. Germana- kosz (görög). Az első mérkőzésen 100, tj. Barcelona. UEFA KUPA: Bayern München-He- arts of Midlothian 2:0 (1:0), góllövők: Augenthaler, Johnsen. 30 000 néző, jv. Aladren (spanyol). Az első mérkőzésen' 0:1, tj. Bayern. Dynamo Dresden-Victo- ria Bukarest 4:0 (0:0), góllövők: Minge és Gütschow (2 - 2). 40 000 néző, jv. Frederiksson (svéd). Az első találkozón 1:1, tj. Dynamo. Napoli-Juventus 3:0 (2:0,2:0), góllövők: Maradona (11-esből), Carneva- le és Renica. 80 000 néző, jv. Kirschen (NDK-beli). Az első mérkőzésen 0:2, tj. Napoli. (sr) feújnítapffs a 13. játékhét SAZKA-mérkőzéseire (1-8. I. labdarúgóliga, 9-11. labdarúgó CSNL 1,12-13. labdarúgó SZNL I): 1. Hr. Králové-Cheb 1 2. Vítkovice-Olomouc 1 3. Nitra-Slavia 0,1 4. Dukla—Inter 1 5. Slovan-Sparta 0, 2 6. Bohemians-B. Bystrica 1 7. DAC-Trnava 1 8. Plzen-Ostrava 0,1 9. Brandys-Zbrojovka 2 10. Havírov-Fr. Místek 1 11. Gottwaldov-Slusovice 0,1 12. Hurbanovo-Preéov 1 13. Humenné-Pov. Bystrica 2 hívását, aki - állítólag gyanútlanul - eleget is tett az invitálásnak. Az említett maffiafónök egyike azoknak, akik Olaszország-szerte titkos fogadóirodákat működtetnek, s hatalmas összegek bevetésével próbálják kedvük szerint alakítani a labdarúgó-mérkőzések eredményeit. ■ Lemieux megállíthatatlan. Az észak-amerikai profi jégkorongligában az NHL-ben Mario Lemieux egyre erősebben ostromolja Wayne Gretzky „trónját". A Pittsburgh Penguines 23 éves csatára az idei évadban számolatlanul ontja a gólokat, és elhomályosítja az Edmonton Oi- lersből a Los Angeles Kingshez átigazolt Gretzkyt. A legutóbbi fordulóban Lemieux még szokásos formáját is felülmúlta, három góllal és három gólpasszal vette ki részét csapata 6:5-ös győzelméből a Chicago Black Hawks ellen, azaz mind a hat pittsburghi gólban szerepet játszott, (sr) Műkorcsolya- és jégtánc-vb Harmadszor Gorgyejeváék (ŐSTK) - Jekatyerina Gorgyejeva és Szergej Grinykov nem címvédőként indult a párizsi műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon, hiszen tavaly búcsúzó honfitársaik, Valováék megelőzték őket Budapesten; a fiatal moszkvai páros mégis harmadik aranyát nyerte világversenyen, hiszen 1986-ban és 1987-ben is a dobogó legfelső fokán állt. Kúrjük, amelyet Strauss-zenére mutattak be, hibátlan volt, s valamennyi részvevő közül ők mutatták be a legharmonikusabb, legnehezebb produkciót, s a bírák teljesítményüket 5,8-5,9 ponttal jutalmazták. Sportvilág ’89