Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-17 / 65. szám, péntek
A hatékony mezőgazdaság az átalakítás fontos tényezője Ajszú 5 »89. III. 17. (Folytatás a 4. oldalról) termelés Litvániában 45, Lettországban 39 és Észtországban 33 százalékkal emelkedett. Emellett az említett köztársaságok kolhozaiban és szovhozaiban növekedtek a ráfordítások a fő termékféléknél: például a szarvas- marha-állomány növekedése esetében 100-130 százalékkal, a sertéstenyésztésben 60-70 százalékKal, a tejtermelésben 60-80, a zöldségtermesztésben 60-120 százalékkal. Megközelítőleg hasonló a helyzet a középázsiai köztársaságokban is. Nézzük Üzbe- gisztánt. Az elmúlt húsz évben ebben a köztársaságban 1,6 millió hektár öntözött földterületet kezdtek kihasználni, a termelési alapok a mezőgazdaságban 500 százalékkal növekedtek, míg a bruttó termelés csak 78 százalékkal. Az a tény, hogy hasonló tendenciák mutatkoznak meg az eltérő feltételek között gazdálkodó területeken, arról tanúskodik, hogy a fő ok nem az anyagi-műszaki források korlátozottságában keresendő, hanem sokkal mélyebben. Elvtársak, gyorsabban kell megszabadulnunk a régi, beidegződött, sőt talán kényelmes sztereotípiáktól. A lehető leggyorsabban tudatosítanunk kell, hogy a falusi gazdasági viszonyok és szociális feltételek radikális megváltoztatása nélkül nem hoznak eredményt sem a beruházások, sem a technika. Ez a következtetés nemcsak a múlt negatív tanulságaiból vonható le, hanem a vezető gazdaságok jelenlegi tapasztalataiból is. Ezek mindenekelőtt annak köszönhetően értek el sikereket, hogy alkalmazták az új gazdasági módszereket, növelték az anyagi érdekeltséget, az emberről való gondoskodást, az iránta tanúsított figyelmet. A vidéki gazdasági változások értelme, hogy széles körű lehetőségeket adjon a földműveseknek önállóságuk, vállalkozókészségük és kezdeményezésük kibontakoztatásához. Határozottan le kell küzdenünk a mező- gazdasági dolgozók (ugyanúgy, mint minden dolgozó) elidegenedését a tulajdontól, amely egyelőre csak formálisan az övék. Radikálisan meg kell változtatni a szocialista tulajdonjog alkalmazásának formáit a gazdálkodás és az önelszámolási kapcsolatok sokrétű formáinak kiterjedt alkalmazásával. Új tulajdonformák A vidéki gazdasági viszonyok átalakítása megköveteli a szocialista tulajdonra vonatkozó eddigi nézetek elméleti és gyakorlati felülbírálását. A tulajdonformák mesterséges mércék szerinti megkülönböztetése, hogy azok magasabb vagy alacsonyabb szintűek, következetesen vagy nem következetesen szocialisták, sokban meghatározta a dogmatikus hozzáállást is a gazdálkodás és az irányítás formáinak megválasztásához, s nagy veszteségeket okozott. Most arról van szó, hogy el kell ismerni a termelőeszközök szocialista tulajdona különböző formáinak egyenjogúságát és az ezeken alapuló gazdálkodási módokat. A lehető legszélesebb teret kell adni a gazdálkodás legkülönbözőbb formáinak - a kolhozoknak, a szovhozoknak, a mezőgazdasági cégeknek, az agrokombinátoknak, a paraszti és személyi kisegítő gazdaságoknak, az ipari, gazdasági és más nem mezőgazda- sági vállalatok mezőgazdasági ágazatainak, a kiegészítő termelésnek stb. Új módon kell viszonyulni a családi mező- gazdasági tevékenységhez. Ennek a jogait is fel kell újítani ugyanúgy, mint a szövetkezetekét. Gondolok itt a magánmunkára alapozott mezőgazdasági termelésre. Természetesen meg kell újítanunk a személyi kisegítő gazdaságok dolgozóinak jogait. Minden gazdálkodási forma szorosan együttműködhet társadalmunk szociális-gazdasági struktúrájában, versenyezhet egymással, kiegészítheti egymást, és a gyakorlatban mutathatja meg hatékonyságát és fejlődőképességét. A legfontosabb, hogy az új gazdasági mechanizmus, a szövetkezeti mozgalom és a bérleti rendszer által maximálisan érvényesüljön a kolhozok és a szovhozok hatalmas potenciálja, vagyis megvalósuljon az, amire a kollektív munkaformára való áttéréskor számítottak. Melyik az a fő út, amely e feladat teljesítéséhez vezet? Lényege a gazdasági élet sokoldalú demokratizálása, ami lehetővé teszi a kolhozok struktúrájának az alapoktól való megváltoztatását azáltal, hogy a szövetkezetek szövetkezeteivé válnak. Hasonló hozzáállást lehet alkalmazni a szovhozok esetében is. Természetesen időre van szükségünk ahhoz, hogy megvalósítsuk terveinket a gazdasági viszonyok átalakítására és biztosítsuk vidéken a gazdálkodási formák sokrétűségét. Ne egyszerűsítsük le ezt a feladatot - hiszen az egész vidéki életmód alapvető átalakításához fogunk hozzá. Az adott szakaszban a szocialista tulajdon- viszonyok átalakításának egyik legfontosabb , és talán döntő útja, a kapcsolatok fejlesztése a bérleti szerződések keretében. Éppen a bérleti szerződések által lehet a legjobban érvényesíteni Lenin elgondolását a személyes érdekeltség aktív bevonásáról, vissza lehet adni az embernek a gazda pozícióját, és ösztönözni lehet alkotó lehetőségeit. A bérletről társadalmunkban sok vita folyik. Nagyon széles a vélemények skálája. A legjobb kolhozok és szovhozok vezetői közül sokan lényegében kedvezően nyilatkoztak a bérleti rendszerről, azonban mégis úgy vélik, hogy az ő gazdaságuk meglehet nélküle. Mint ismeretes, magas szintet ért el ezekben a gazdaságokban a föld, az alapok kihasználtsága, és széles körben alkalmazzák az önelszámolás lehetőségeit. Mindez igaz. Látni kell azonban a távlatokat is. Valamennyi kollektívának, beleértve a legjobbakat is, keresnie kell a termelés növekedése és hatékonyságának fokozása felé vezető utakat. Mondjuk ki egyenesen, hogy az új célokhoz vezető út egyre bonyolultabb lesz és nyilván nem fogjuk győzni a régi hozzáállásokkal. Ezért én itt sem utasítanám el a bérleti szerződéseket. Ahogyan azonban mondani szokás, a elöntő szót maga az élet mondja majd ki. Úgy vélem, ebben a kérdésben legjobb kolhozaink és szovhozaink dolgozókollektíváinak kell dönteniük. Van egy másik, egyenesen ellentétes vélemény is, a bérleti kapcsolatokról, a kolhozok és szovhozok sorsáról. Ennek hívei abból indulnak ki, hogy ezeket fel kellene osztatni, földjüket és termelőeszközeiket a bérlőknek kellene átadni. Nézetem szerint, ez a vélemény tudományos és gyakorlati szempontból egyaránt megalapozatlan. Nem kizárt, hogy egyes esetekben ilyen döntés is születhet. A fő út azonban az, hogy a kolhozok és a szovhozok áttérjenek a gazdaságon belüli bérletre, és a bérlők szövetkezetévé váljanak. Nem szabad túlértékelni azt a tényt, hogy a mai kolhozoknak és szovhozoknak ugyan nem kielégítő, de fejlett infrastruktúrájuk van, amely képes fedezni a bérlők számos szükségletét. Vonatkozik ez a termelőeszközökkel való ellátásra, a termékek eladására, számos szolgáltatási formára, és végső soron az erőfeszítések egyesítésére is az adott terület szociális fejlesztésében. Elég, ha figyelembe vesszük a szövetkezetek tapasztalatait nemcsak a szocialista, hanem a kapitalista országokban is, s meggyőződhetünk, hogy a szövetkezetek és a paraszti gazdaságok mindenütt valamilyen mértékben szükségét látják annak, hogy termelési és szociális szükségleteik kielégítésére egyesítsék erőfeszítéseiket. A kolhozok és szovhozok feloszlatására született javaslat jelentős mértékben nyilván abból ered, hogy sokan tartanak a bérleti szerződések sorsától, abból a félelemből, hogy a bérleti viszonyok fejlődését megakadályozhatja bizonyos erők ellenállása, amit nem könnyű legyőzni. Bérleti szerződések Mit lehet erről elmondani? Van ellenállás az új dolgokkal szemben, és ez nem fog egy csapásra eltűnni. Az elmúlt két-három év tapasztalatai azt mutatták, hogy a kolhozok, szovhozok és más vállalatok bérleti kapcsolatokra való áttérésének valódi akadályai két mozzanatban érhetők tetten. Az egyik oldalon az emberek megbízható jogi garanciákat akarnak, amelyek biztosítanák őket arról, hogy politikánk komoly és hosszú távú. Ezt a félelmet már most eloszlathatjuk és el is kell oszlatnunk azzal, hogy kiadjuk a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének határozatát a bérletekről és a bérleti viszonyokról. Ennek tervezete már elkészült. Véleményünk szerint védelmezné a bérlők és a bérbeadók érdekeit is. Az év végéig ki lehetne dolgozni a bérletről szóló törvényt is. A másik oldalon a bérlet azt mutatta meg, hogy a bérleti szerződések lényegesen megváltoztatják a szakemberek pozícióit a mező- gazdasági termelésben. Ezért egy részük bírálóan viszonyul a gazdálkodásnak ehhez a formájához. Meggyőződésem azonban, hogy a szakemberek többsége megtalálja a helyét vidéken az új viszonyok között is, mivel ezek lehetővé teszik számukra képességeik nagyobb mértékű kinyilvánítását, szakmai elégedettségük elérését, nem is szólva az anyagi előnyökről. Óvatosan fogadják a bérleti szerződéseket azok a kolhoztagok és dolgozók is, akik hosszú évek alatt elszoktak a tisztességes munkától és megszokták, hogy állandó bért kapnak, tekintet nélkül munkájuk végeredményeire. Ettől meg kell szabadulnunk, másképpen nem tudunk előrelépni. Itt a reális utat a végeredményekért való jutalmazás jelenti. Ezáltal azonnal sok minden megoldódik. A bérletre való áttéréssel összefüggő minden kérdést a múlt tapasztalatainak tudatosításával kell megoldanunk, szigorúan a lenini elvekhez, elsősorban az önkéntesség elvéhez kell tartanunk magunkat. Nem fogjuk meghatározni a feladatokat, nem fogjuk kitűzni a határidőt. Ha a plénum támogatni fogja a politikai bizottságnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és a kormánynak a javaslatait, s mi jóváhagyjuk a megfelelő dokumentumokat, ezáltal létrejönnek a bérleti viszonyokra való széles körű áttérés jogi és gazdasági előfeltételei. Ezután ez a folyamat természetes módon, normálisan fog folytatódni, s véleményem szerint sokkal gyorsabb lesz a jelenleginél. Ezzel összefüggésben szeretném hangsúlyozni a sokféle bérleti forma kihasználásának szükségességét. Ilyen módon dolgozhatnak nemcsak a kolhozok és a szovhozok, a mezőgazdasági vállalatok és agrokombiná- tok, valamint ezek egyes részlegei, hanem a földműves családok is. Ezek megművelhetik a parlagon heverő földeket, a félreeső földterületeket, főleg Oroszország nem feketeföld övezetében, Belorussziában és a Baltikumban. A gazdasági gyakorlatból nem kellene kizárni a részesművelést és a társulás elveinek kihasználását sem. Másszóval, itt óriási tér nyílik a kezdeményezés számára. Határozottan ki kell jelölni azonban a bérlők és a bérbe adók jogait és kötelességeit, meg kell határozni tevékenységük alapelveit, a bérleti és társulási kapcsolatok kialakítását a kollektív és magántulajdon keretében, e tulajdonformák helyét és szerepét a szocialista termelési viszonyok egész rendszerében. Gondolok itt a termőföld és más termelési eszközök átadására a bérlőknek, a reális rendelkezésre ezekkel az eszközökkel, beleértve magának a termelési struktúrának a kialakítását, és a bérlő jogának szerződéses rögzítését arra, hogy rendelkezhet a bérletből származó jövedelemmel stb. A bérlőnek megfelelő földhasználati adót kell fizetnie az államnak, szigorúan felelős lesz a bérbe vett ^földterület állapotáért és minőségéért, és pontosan teljesíteni fogja a szerződésből származó kötelezettségeit. Most fontos, s úgymondanám döntő, hogy a bérleti szerződések alapján dolgozó egyes kollektívák létrehozásáról a gazdaság minden szakaszán áttérjünk a bérleti szerződések alapján való tevékenységre, és arra, hogy ezek a szakaszok magukba foglalják a kölcsönösen összefonódó, gazdaságon belüli valamennyi munkaszakaszt. Emellett felettébb fontos, hogy ne engedjük meg ennek a gondolatnak az eltorzítását, az olyan próbálkozásokat, melyek bérleti kapcsolatoknak akarják kiadni azokat a gazdálkodási formákat, amelyekben a bérleti viszonyoknak maga az alapja deformált, vagy teljesen hiányzik. Határozottan ki kell zárni a szövetkezetek államosításának minden formáját és az adminisztratív beavatkozásokat a termelőkollektívák ügyeibe. A tulajdonviszonyok formáinak átalakítása maga után vonja a város és a falu, a népgazdaság különböző szférái közti gazdasági kapcsolatok megváltozását, az áru-pénzviszo- nyok továbbfejlesztése alapján. Elvtársak, amellett vagyunk, hogy az önelszámolási kapcsolatok a bérlőkkel a termékek értékesítési módjának teljesen szabad megválasztása alapján jöjjenek létre. Ehhez előbb vagy utóbb, de feltétlenül eljutunk. Teljesen nyilvánvaló, hogy ha a bérleti szerződések alapján dolgozó kolhozok és szovhozok, kollektívák a megkeresett pénzből fognak élni, ez arra fogja kényszeríteni őket, hogy kisebb ráfordítással több és jobb minőségű mezőgazdasági terméket állítsanak elő. Ezután olyan és annyi terméket vásárolhatunk fel, amennyire és amilyenre szükségünk van az állami élelmiszeralap létrehozásához. Ez azonban a jövő dolga. A mostani helyzet és aközött, amikor már teljes mértékben működni fog az új gazdasági mechanizmus, természetesen átmeneti időszakra van szükség, melynek keretében különböző formákat kell kihasználnunk, beleértve az állami megrendelést is. Az átmeneti időszak feladatai Az átmeneti időszak feladatainak megfelelő intézkedésekre az önök elé terjesztett dokumentumokban teszünk javaslatot. Most az állami megrendelésre szeretném felhívni a figyelmet. Elismerjük, hogy a jelenlegi időszakban elkerülhetetlen, gondoskodnunk kell azonban arról, hogy az állami megrendelés ne váljon a felvásárlás múltból jól ismert utasításos módszereinek leplezett formájává. Természetesen ragaszkodunk a fel- vásárlási fegyelemhez. Ez azonban a kölcsönös szerződéses kötelezettségek fegyelme kell hogy legyen, ezt kell kiegészítenie a termelő és a felvásárló gazdasági felelősségének. Itt szerepet kell kapnia a szerződésnek is, természetesen a gyártó és a felvásárló szervezet kölcsönös érdekei alapján. Ennék ellenére már ma szilárdan törvénybe kell iktatni a következő elvet: A szerződéses kötelezettségek teljesítése után a termelő saját választása szerint adhatja el termékei megmaradó részét vagy ugyanannak a felvásárló-, illetve kereskedelmi szervezetnek, közvetítő vállalatnak és fogyasztási szövetkezetnek, vagy eladhatja a kolhoz piacán, illetve a közétkeztetésben. Érthetően felmerül a kérdés, miért van szükség az átmeneti időszakra, milyen feladatokat kell ezalatt megoldani? Ennek az átmeneti időszaknak a szükségességét objektíve meghatározza a gazdaság, a pénzügyek és a pénzforgalom, valamint a hazai piac helyzete, és összefügg azzal, hogy meg kell valósítani az árképzés reformját. A társadalom életének eme fontos területein nagyon sokat kell tenni, és javítani kell a helyzetet. Lényegében erre irányul a radikális gazdasági reform, amely magába foglalja az árképzés reformját is. A mostani árrendszer évtizedek alatt jött létre, sok rajta a hordalék és ma már nem felel meg az objektív gazdasági feltételeknek. Gyakorlatilag nem javulnak az árviszonyok a mezőgazdaság és az ipar között, elmélyültek az eltérések a felvásárlási, a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi árak között, ami kedvezőtlenül hat a gazdaság helyzetére, a kolhozok és a szovhozok, az ipari vállalatok és az egész ország pénzügyi helyzetére. Számos gazdaság nem képes az állam segítsége nélkül biztosítani a bővített újratermelést, és még kevésbé megoldani a saját szociális problémáit. Objektív szükségletté vált a felvásárlási, nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árak minőségileg új, kölcsönösen összefonódó rendszerének létrehozása, amely a termelés intenzifikálására, a jobb minőségű termékek előállításának ösztönzésére, a hiányosságok felszámolására és a költségvetés megerősítésére irányulnak. Az új ármechanizmusnak a termelés progresszív elemei kialakításának, a strukturális változások végrehajtásának és a végeredmények növelésének hatékony eszközévé kell válnia. Ez a mi meghatározó irányvonalunk. Világosan tudatosítanunk kell, hogy az árak és az árképzés egész rendszerének reformja nélkül nem lehet megvalósítani a gazdaság átalakításának feladatait, nem lehet alkalmazni az új gazdálkodási módszereket, sem létrehozni a szocialista piacot. Lényegesen tökéletesíteni kell a felvásárlási árakat. Ezek szintje egyes jó minőségű termékeknél olyan alacsony, hogy nem ösztönzi a magasan produktív, szakosított termelés fejlesztését és racionális elhelyezését. Árképzés Mindez alapos gazdasági elemzést és megfelelő döntések meghozását követeli meg. A dokumentumokban, melyeket önök megkaptak, azzal számolunk hogy 1990. január elsejétől bevezetjük a mezőgazdasági termékek új felvásárlási árait. Ezek az árak tartalmazni fogják a jelenlegi pótlékokat, lényegesen csökkenni fog az ársávok jelenlegi száma, s a lehető legnagyobb mértékben ösztönözni fogjuk az élelmiszertermelést a legkedvezőbb feltételekkel rendelkező térségekben. Számítunk a rugalmasabb árképzésre is. Korlátozni fogjuk a központilag meghatározott árak körét, hogy az árképzés ne legyen csak a központi hivatalok ügye. Ellenkezőleg, nagyobb teret kap a szerződéses árak alkalmazása, különösen a korai, szezonjellegű és gyorsan romló élelmiszerek esetében, mint amilyen a burgonya, a gyümölcs és a zöldség. Az utóbbi időben így tett a szocialista országok többsége is. A tapasztalatokból nyilvánvaló, hogy ez a hozzáállás ösztönözni fogja a termelés növekedését és a termékek minőségének javulását. Ez az első időszakban érthető módon e termékek kiskerekeskedelmi árának bizonyos növekedéséhez vezethet. Ezt a növekedést megfékezzük, a helyi tanácsok jogot kapnak a burgonya, a gyümölcs és a zöldség maximális kiskereskedelmi árának meghatározására. Ami az olyan alapvető élelmiszerek kiskereskedelmi árát illeti, mint a kenyér, liszt, hús, hal, tojás, tej, cukor, továbbá az állati- és növényi zsírok és olajok, valamint a bébiételek állami kiskereskedelmi árait az elkövetkező két-három évben a jelenlegi szinten fogjuk tartani. Gazdaságunk minden szektora áttért az új mechanizmusra, a rentabilitás, az önfinanszírozás és önigazgatás elveire. Ezt gyakorta kísérik a csoportegoizmus megnyilvánulásai és a törekvés az árak emelésére. A mezőgazdasági szektor és a népgazdaság más ágazatai közti cserearány megőrzése érdekében nagyon fontos, hogy ne engedjük meg az ipari termékek árának deformálását. Ezért el kell érni az áregyensúlyt, és létre kell hozni egy olyan mechanizmust, amely ezt megőrzi. Kormányszinten és talán a legfelsőbb hatalmi szinten is be kell vezetni a megbízható ellenőrzést. (Alcímek: ÚJ SZÓ) A beszámoló befejező részét holnapi számunkban közöljük.
