Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-23 / 19. szám, hétfő

Megkezdődött a Spanyol KP országos konferenciája (ŐSTK) - Madridban szombaton megkezdődött a Spanyol Kommu­nista Párt országos konferenciája. Napirenden a pártnak az EGK politi­kájával kapcsolatos kérdésekben el­foglalt stratégiája szerepelt. A területi pártszervezetek vezetői mellett a kongresszuson részt vettek az Egységes Baloldal elnevezésű koalíció képviselői, valamint az EGK-tagországok kommunista párt­jainak küldöttségei. Julio Anguita, a Spanyol Kom­munista Párt főtitkára a konferen­cián mondott beszédében hangsú­lyozta: az EGK keretén belül erősö­dő politikai és gazdasági integrációs folyamatok feltételei között a dolgo­zók szociális és gazdasági érdekei­nek biztosítása szempontjából elen­gedhetetlen a kommunisták tevé­kenységének aktivizálása. Az új nemzetközi gazdasági rend megte­remtésére irányuló erőfeszítésekkel kapcsolatban elmondta, rendkívül fontos az ENSZ szerepének meg­szilárdítása, az atommentes öveze­tek létrehozása Európában, vala­mint az európai országok meg nem támadási és együttműködési szer­ződéseinek aláírása. Ezzel össze­függésben üdvözölte a szovjet bé­kejavaslatokat, s külön kiemelte Moszkva legutóbbi döntésének je­lentőségét, nevezetesen, hogy a Szovjetunió egyoldalúan csökkenti Közép-Európában fegyveres erői­nek illetve fegyverzetének állomá­nyát. Az áldozatokra emlékeztek (ŐSTK) - Kl'ak község lakói és vendégei szombaton megemlékező gyűlést tartottak az antifasiszta el­lenállás áldozatainak tiszteletére, melyen részt vett a Szlovák Béketa­nács küldöttsége Juraj Cúth elnök vezetésével. A résztvevők megem­lékeztek a 44 évvel ezelőtti esemé­nyekről, amikor a fasiszták a partizá­noknak nyújtott segítségért kivégez­ték’ Kl’ak és Ostry Grún 148 lakóját, többnyire nőket, gyermekeket, és öregeket, s mindkét községet fel­gyújtották. A Csehszlovák Békebi­zottságnak és a Szlovák Béketa­nácsnak küldött határozatukban tá­mogatásban részesítették a szocia­lista államok békejavaslatait, vala­mint azt a csehszlovák javaslatot, hogy a bizalom, az együttműködés és a jószomszédi kapcsolatok öve­zete alakuljon ki a Varsói Szerző­déshez és a NATO szövetséghez tartozó országok határvonalán. A békemenet résztvevői koszorú­kat helyeztek el a szlovák nemzeti felkelés zarnoviceí, brodi, Ostry Grún-i és kl’aki emlékműveinél. A Csehszlovák Vöröskereszt járási konferenciáinak tanácskozásairól Jelszavuk: Humanitással a békéért (ŐSTK) - A Csehszlovák Vörös- kereszt járási konferenciái az ország 23 járásában szombaton is folytatták munkájukat. A Nemzeti Front társa­dalmi szervezetének küldöttei sok­oldalúan értékelték az egészség- ügyi, a szociális és az egészség­ügyi-honvédelmi tevékenységben a IX. kongresszus óta elért eredmé­nyeket. A Csehszlovák Vöröskereszt, amely az idén lép fennállásának 70. Jó évet zárt a mezőgazdaság (Folytatás az 1. oldalról) a tojástermelési tervet csaknem egy hónappal a határidő előtt teljesítet­ték a nagyüzemek, javult a szarvas- marha-állomány összetétele, ked­vezőbbek a reprodukció mutatói. Ugyanakkor a tejtermelés tervét sem mennyiségileg, sem minőségi­leg nem valósította meg a járás. A mezőgazdasági beruházások helyzete a lakásépítés kivételével kedvezőnek nevezhető. Elgondol­kodtató viszont, hogy a nagyüzemek nyeresége nem elsősorban a terme­lés intenzitásának köszönhető, s nem csökkent az anyagi ráfordítás sem. Ez jelzi, hogy az újévtől érvé­nyes szabályozó rendszerben nem lesz könnyű a gazdaságok helyzete. Ez a megállapítás főleg a Őafáriko- vói Állami Gazdaságra, valamint a gömöri és a driencanyi földműves­szövetkezetekre vonatkozik, -ha­évébe, arra ösztönzi tagjait, hogy a Humanitással a békéért jelszó je­gyében vegyenek részt a lakosság nevelésében. A szervezet tevékeny­ségének fő feladatai közé tartozik az emberek megnyerése az egészsé­ges életmódra, valamint az, hogy elsajátítsák az elsősegélynyújtáshoz szükséges ismereteket. Emellett igen jelentős az önkéntes gondozók és a mentőszolgálat tagjainak tevé­kenysége is, valamint a gyermekek és az ifjúság körében végzett neve­lőtevékenység. A szervezet nagy fi­gyelmet fordít az önkéntes véradók hálózatának stabilizálására és kibő­vítésére. A Vranov nad Topl’ou-i járási konferencia küldöttei a Csehszlovák Vöröskereszt csaknem 8 ezer tagját képviselték. Az elfogadott határozat, értelmében tevékenységük súly­pontját a vállalatokba és az üzemek­be helyezik át, s arra törekednek, hogy az egészséges emberek ter­mészetes kötelességüknek tartsák az önkéntes véradást. Tavaly csak­nem kétezer személy adott vért a já­rásban. A beszámoló nagyra érté­kelte azok aktivitását, akik a földren­gés által sújtott Örményországot se­gítették véradományaikkal. A Vrano- vi járásban jó eredményeket érnek el az idős állampolgárokról való gon­doskodásban, valamint a fiatalok r nevelésében. A járásban mintegy 200 önkéntes gondozó, valamint csaknem 400 fiatal egészségügyi aktivista munkája érdemelte ki a tár­sadalmi elismerést. Elhunyt Kerekes István Az Új Szó szerkesztősége és pártalapszervezete mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 57. évében, tegnap autóbaleset követ­keztében elhunyt KEREKES ISTVÁN elvtárs, lapunk ki­adásvezető főtitkára. A mindennapok során köz­helynek számíthat, ám a tragi­kus hír hallatán újra rádöbbe­nünk arra, hogy a sors olykor kegyetlen dolgokra képes. Most, amikor szomorúan ke­ressük a megfelelő szavakat, minduntalan arra gondolunk: e percben itt kellene ülnie, en­nél a szerkesztőségi asztalnál, mert ő lett volna az ügyeletes kiadásvezető... Kerekes István 1932. már­cius 15-én született Várgedén (Hodejov). Egy ideig Cseh­országban, majd a füleki (Fil'a- kovo) zománcgyárban dolgo­zott kétkezi munkásként. Innen került a Csehszlovák Ifjúsági Szövetségbe, ahol különböző tisztségeket töltött be. Évek múltán a Komensky Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett tanári oklevelet. Több mint három évtizedet töltött el szerkesztőségünkben, külön­böző beosztásokban. Kiadás­vezető titkárként szerkesztette lapunkat, s a hatvanas évek derekán jelentős része volt a Vasárnapi Új Szó tartalmá­nak és arculatának kialakításá­ban. Riportjai és különösen az autózásról írott cikkei közked­veltek voltak olvasóink köré­ben. Halk szavú, tapasztalt, jó kedélyű ember volt. Volt. Döbbenetes ezt leírni kollégánkról, barátunkról, akit tegnap hiába vártunk mun­kába ... Kerekes István elvtárs te­metésének időpontjáról a kö­vetkező napokban tájékoztat­juk olvasóinkat. Kambodzsai rendezés Fokozódó diplomáciai aktivitás A határfolyók kihasználásáról (ŐSTK) - Pekíngben megtartotta harmadik ülését az Argun és az Amur folyón húzódó közös határ- szakasz kihasználásának átfogó ter­vét előkészítő szovjet-kínai bizott­ság. A tanácskozáson jegyzőkönyv­ben rögzítették az 1989-es év teen­dőit, s értékelték a tavalyi munkát. A bizottság megállapította, 1988- ban számos hidrológiai és topográ­fiai kutatást végeztek a két említett folyó energiatermelésre történő ki­használásának lehetőségeiről, illet­ve az áradások elleni közös harcról, a hajózás biztosításáról és a halállo­mány megőrzéséről. A felforgatok elképzelése nem járt eredménnyel Szombaton délután a Jan Palach értelmetlen tragédiájának évforduló­jával kapcsolatos provokációs cso­portosulások kezdeményezői továb­bi akció szervezésébe kezdtek, ezúttal a Mélník közelében fekvő Vsetatyban. Itt az Észak-atlanti Pak­tum egyes országai nagykövetségi dolgozóinak részvételével (Kanada, Egyesült Államok, Nagy-Britannia stb.) bizonyos demonstrációs gyű­lést akartak szervezni a helyi teme­tőkertben a Palach-család sírjánál. Az amerikai rádióállomások már néhány nappal korábban felhívást intéztek a részvételre, ezért a helyi nemzeti bizottság tanácsa a polgá­rok véleményével összhangban fel­kérte a Közbiztonsági Testület szer­veit, hogy tegyenek megelőző intéz­kedéseket a közrend megőrzésére a községben. Szombaton mintegy 200 ember érkezett Vsetatyba, az akció azonban kudarcba fulladt, a rend megbontására a községben nem került sor. Egyes résztvevőkkel közvetlenül a helyszínen beszélgettünk, első­sorban az iránt érdeklődtünk, hqgy miért jöttek Vsetatyba. Simon H., 18 éves gimnáziumi tanuló Prágából: Én csak véletle­nül^) kerültem ide, a szüleim a he­gyekbe utaztak, úgy gondoltam hogy megnézem, mi történik itt. Az akcióról természetesen már előre is tudtam. Petr J., 17 éves ipari szakkö­zépiskolai tanuló Prágából: csütörtö­kön a Vencel téren voltam, ahol a közbiztonságiakból is sokan vol­tak. Ott szereztem tudomást a Vse­tatyban készülő dolgokról, s a bará­taimmal úgy gondoltuk, hogy mi is megnézzük, mi történik ott. Csak messziről akartuk szemlélni az ese­ményeket, ezért Neratovicéből gya­logosan indultunk. Nem tartjuk értel­mes dolognak, hogy Palach öngyil­kos lett. Úgy gondolom, hogy ezzel valakik visszaéltek. Vojtech M., 17 éves ipari szak­középiskolai tanuló Prágából: arra voltam kiváncsi, hogy a Közbizton­sági Szervek ugyanúgy beavatkoz- nak-e mint Prágában. A szüleim nem tudnak*semmiről, csak a nagy­mamámnak mondtam meg, hova in­dulok. Úgy gondolom, hogy nálunk nagyobb szabadságra lenne szük­ség. Ha például fel akarnák lépni a televízióban ehhez engedélyre van szükségem? Jirí K., 35 éves prágai munkás: a fiammal együtt Tisicébe kirándu­lásra indultunk, de ott be volt zárva a vendéglő. Vsetatyban akartunk ebédelni. A vasút mentén indultunk el, tudtam, hogy ott valami készül, sőt még azt is mondták, hogy tankok lesznek a közelben. Pavel L, 17 éves ipari tanuló Mélníkből: nekem mindegy, hogy itt mi történik. Csupán kíváncsiságból jöttem. Petr K., 35 éves mérnök Turnov- ból: egy virágcsokrot akartam elhe­lyezni. Mi ebben a rossz? Mindenki­nek megvan a maga igaza, s lehető­vé kellene tenni, hogy ezt nyilváno­san is kifejezze. Ebben én semmi rosszat nem látok. Pavel S., 18 éves munkás Ústí nad Labemból: többen is jöttünk, az egész csapat, akik a vendéglőben szoktunk találkozni. Látni akartuk az eseményeket. Az állam igazságo­sabb is lehetne. Például abban, hogy ha én dolgozok, valaki más pedig nem, ugyanakkor az is ugyan­olyan keresethez jut, esetleg még többet is kap. Rudolf M., 25 éves szakmunkás Ústí nad Labemból: véleményem (ŐSTK) - Vietnam és Kína véle ménye megegyezik abban, hogy a kambodzsai problémát politikai eszközökkel kell megoldani. Abban is megállapodtak, hogy a konfliktus nemzetközi vonatkozásainak mi­előbbi rendezésére van szükség, miközben a belső problémák a kam­bodzsai népre tartoznak. A fentieket a hanoi sajtóértekezletén jelentette ki Nguyen Co Thach vietnami kül­ügyminiszter, aki helyettesének pe­kingi tárgyalásairól számolt be. A miniszter rámutatott, Vietnam és Kína elvi megállapodást kötött arról, hogy 1989 szeptemberéig Kambod­zsából kivonják a vietnami csapato­kat, s ezzel egyidőben leállítják az összes kambodzsai csoportosulás­nak nyújtott katonai támogatást. Ha­noi és Peking egyetért abban is, hogy Kambodzsa legyen független, semleges, el nem kötelezett ország. A francia külügyminisztérium szombati közleményében adja hírül, hogy Párizs kész az idén megren­dezni a Kambodzsáról szóló nem­zetközi konferenciát. A francia diplo­mácia ennek érdekében fokozni kí­vánja erőfeszítéseit, s érintkezésbe lép az összes érdekelt féllel, miköz­ben kulcsszerepet tulajdonít Noro- dom Szihanuk hercegnek. Sziha­nuk egyébként múlt pénteken talál­kozott Párizsban Roland Dumas francia külügyminiszterrel, aki azt nyilatkozta, hogy a Kambodzsa kö­rüli legújabb fejlemények biztatóak. A herceg Párizsból Pekingbe utazik, majd február 21-én részt vesz az újabb dzsakartai ún. koktélpartin, vagyis a kambodzsai konfliktusban érdekelt felek kötetlen találkozóján. Csaticsaj Csunhavan thaiföldi miniszterelnök bangkoki sajtóérte­kezletén közölte, Hun Sen kambod­zsai kormányfő csak ezen a héten látogat Thaiföldre. Ezzel a helyére tette azt a pénteki téves információt, miszerint a kambodzsai kormány el­nöke már Bangkokban tartózkodik. Mint mondotta, a Hun Sen megérke­zéséről szóló hírt a hírügynökségek tévesen értelmezték. A kambodzsai miniszterelnök lá­togatása Thaiföld számára bizonyos mértékben kényes kérdés, hiszen Bangkok mindeddig hivatalosan nem ismerte el a kambodzsai kor­mányt és az ellenzéki fegyveres csoportokat támogatja. Éppen ezért azt közölték, hogy Hun Sen „ma­gánszemélyként“ látogat az or­szágba. Bruneiben vasárnap befejeződött a Délkelet-Ázsiai Országok Szövet­sége (ASEAN) külügyminiszteri szintű értekezlete. A tanácskozáson a kambodzsai probléma politikai rendezésének lehetőségeiről volt szó. Az ASEAN-tagállamok vélemé­nye szerint a jövőbeni kambodzsai kormány élén Norodom Szihanuk hercegnek kellene állnia. Sziddhi Szavetszila thaiföldi külügyminisz­ter az ülés után elmondta, lehet, hogy a dzsakartai második koktél­partira meghívják a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Kína képviselő­jét is. Nyitott szocializmust az embereknek (Folytatás az 1. oldalról) A demokratizálási folyamatra nem csak egy bizonyos szakaszban, hanem állandóan szükségünk van. Meg kell teremteni azokat a mecha­nizmusokat, amelyek lehetővé te­szik az emberek véleményének és hangulatának vizsgálatát, s ennek megfelelően alakíthatjuk ki helyes politikánkat, illetve adott esetben módosíthatjuk azt. Gorbacsov kije­lentette, a pártnak nem szabad megijednie a rendkívüli helyzetektől és a nyilvános vitáktól. Ha valaki a szocializmus híve, ha az emberek érdekeiért harcol, le kell ülni vele vitázni. A szovjet nép már választott - a szocializmust választotta, de az olyan szocializmust, amely nyitott az emberek számára - hangsúlyozta végezetül Mihail Gorbacsov. A moszkvai pártkonferencián megválasztották az új városi bizott­ságot. A tesület szombaton meg is tartotta első ülését, amelyen részt vett Mihail Gorbacsov is. A moszkvai városi pártbizottság első titkárává ismét Lev Zajkovot, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagját, a KB titkárát választották meg. NÉHÁNY SORBAN SZEMIPALATYINSZK térségé­ben tegnap moszkvai idő szerint 6 óra 57 perckor 20-150 kilotonna erősségű földalatti nukleáris robban­tást hajtottak végre. A kísérlet a ha­ditechnika tökéletesítésének kere­tén belül valósult meg. BUDAPESTEN szombaton befe­jeződött az európai szocialista or­szágok szakszervezeti vezetőinek háromnapos tanácskozássorozata. Az ülésen a szakszervezeti mozga­lom feladataival kapcsolatos kérdé­seket tekintették át. A résztvevőket fogadta Grósz Károly, az MSZMP szerint a glasznosztynak mindenre vonatkoznia kellene. Nálunk cenzú­ra van ezért ide jöttem, hogy a saját szememmel lássam ami történik. (Csehszlovákiában 1968-ban be­szüntették a cenzúrát - a szerk. megj.) JosefR., 16 éves ipari tanuló Ústi nad Labemból: az unokatestvérem­hez indultam, ha az apám megtudja, hogy itt vagyok jól elver. Ő ugyanis azt mondja, csak a bolondok járnak ilyen akciókra. Az ilyen emberekből többen is érkeztek Vsetatyba. Útjaik, indítéka­ik és nézeteik nem sokban külön­böztek. Többségük azt állította, hogy Vsetatyban először vesznek részt ilyen akción. Palachról nagyon keveset tudtak, vagy csak elferdített tájékoztatást kaptak róla. De hát a szervezők éppen arra törekedtek, minél több informálatlan embert csaljanak ide, hogy aztán azok hoz­záállását a közvélemény hangjának lehessen nyilvánítani. Jöttek azon­ban mások is, néhányan a szerve­zők közül, egyiküket az ARD nyu­gatnémet televízióállomás autója hozta ide. Aztán dolgavégezetlenül távoztak el mindannyian. VLASTIMIL BRADÁŐ JIRÍ JANOUŐKOVEC főtitkára. Hazánk küldöttségét Mi­roslav Zavadil, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke ve­zette. RICHARD VON WEIZSÄCKER nyugatnémet államfő Bonnban szombaton fogadta Mieczyslaw Ra- kowski lengyel miniszterlenököt, aki nem hivatalos látogatáson tartózko­dott a NSZK-ban. A lengyel vendég még pénteken találkozott Hans- Dietrích Genscher nyugatnémet kül­ügyminiszterrel. FRANTIŐEK NOVOTNY, a Cseh­szlovák Vöröskereszt Szövetségi Bi­zottságának elnöke vezetésévei tegnap Phnompenhbe utazott a Nemzeti Front Központi Bizottsá­gának küldöttsége. NEMZETI KOALÍCIÓ A DEMOK­RATIKUS MOZGALOMÉRT elne­vezéssel új szervezetet alapítottak Dél-Koreában a radikális ellenzéki csoportok. A csaknem 30 ezer akti­vistát számláló tömörülés a Ro Te Vu kormánya elleni küzdelmet tűzte ki politikai irányvonalaként. Az új szervezet felhívására Szöulban va­sárnap nagyszabású tüntetésre ke­rült sor. Kongresszusra készülnek (ŐSTK) - A Szlovák Nőszövetség tagjai ezekben a napokban helyi, városkerületi és városi konferenciái­kon a szövetség kongresszusára készülnek. Mérlegelik az elmúlt öt­éves tervidőszakban végzett mun­kát, s egyúttal új feladatokat tűznek ki. A szövetség púchovi városi kon­ferenciáján szombaton Elena Litva- jová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nőszövetség Köz­ponti Bizottságának elnöke is részt vett. Felszólalásában nagyra érté­kelte a szövetség városi alapszerve­zeteinek sokoldalú munkáját, amely- lyel a társadalom dinamikus átalakí­tását támogatva nagyban hozzájá­rulnak Púchov gyors fejlődéséhez. ÚJSZ 2 1989. I. :

Next

/
Oldalképek
Tartalom