Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-12-30 / 52. szám

Nem a téli időjárásra vonatkozó előrejelzésekről lesz szó, hanem arról, hogy télen, a kocsiból való zavartalan kilátás érdekében több munkát, gondot kell fordítani a kocsj ablakainak tisztántartására. A legfontosabb a szélvédő és a hátsó ablak tisztántartása. Érdekes, hogy az autósok többnyire csak a szélvédőre koncentrálnak. Az autózás biztonsága szempontjából azonban ugyanolyan fontos a hátsó ablakon át történő tájékozódás, a visszapillantás lehetőségének fenn­tartása - különösen a városi forgalomban, ahol gyakori a kocsik „tülekedése" és a visszatolatva történő parkolása. A két üvegfelület „versenyében" a hátsó ablak van hátrányos helyzetben, mert a szélvé­dőt már csak szokásból is gondosabban tisztogatjuk. Külsőleg arra még ritkán volt szükség az idei télben, hogy az ablakról a jeget kellett volna lekaparni, hozzá jégoldó spray-t igénybe venni. A szélvédő mindene­setre előnyben van azért is, mert belülről légárammal melegíthető, kívülről - ha már indulásnál letisztítottuk - az ablakmosó lapátok is besegíthetnek. Nemcsak a jégtelenítésre gondolunk, hanem a bepárásodás meg­szüntetésére is, amely főként akkor gond, ha a kocsi tele van utasokkal. A szélvédőt a párától mentesítheti a légfúvó bekapcsolása, bár a hátsó ablaknál csak kevés kocsitípusnál hatásos. Ezért szerelnek fel - leg­többször pótlólag - a hátsó ablakra villamos fűtést. Célszerű, ha a fütöszálak kereszt irányban átérik az ablakot, máskülönben - ha például csak az ablak közepét fűtik - a hó hatására az üvegben mechanikai feszültségek keletkezhetnek. A korszerű megoldásnál az üvegre ragasztott lapos fútószálakat alkalmaznak. Ezek nem érzéke­nyek az ablak tisztítására, persze kaparószerszámmal történő tisztoga­tás nem jöhet szóba. Használjunk puha törlőt vagy szivacsot, a nehe­zen eltávolítható foltokhoz megfelelő oldószert. Ha a leszerelhető fűtésnél valamelyik fútőszál megsérül, megszakad, a szakadás lágyfor­rasszal és közbeiktatott vékony (0,5-0,6 mm-es) rézdróttal áthidalható. A pótlólag felszerelt ablakfútést tanácsos úgy beiktatni a kocsi áramkö­rébe, hogy amikor a motort tartósan - például éjszakára - leállítjuk, a fűtés automatikusan leálljon. így elkerülhetjük, hogy a feledékenység- ből bekapcsolva hagyott fűtés az akkumulátort reggelre legyengítse. Célszerű azonban egy világító kapcsolót is közbeiktatni arra az esetre, ha csak rövid időre szüneteltetjük a motor üzemét, s eközben a hátsó . ablakot melegen akarjuk tartani. A hátsó ablak fűtése mindenképpen hasznos, de nem arra való, hogy az ablak külső felületére vastagon ráfagyott jeget leolvassza. Fő feladata a már letisztított jégtől, hótól vagy zúzmarától mentes ablakon át a kilátás lehetőségének fenntartása. Főként azokon a kocsikon van rá szükség, amelyeknél az ablak melegítéséhez hátravezetett meleg levegőt nem fúvathatunk közvetlenül az ablakra. Viszonylag még kevés az ilyen lehetőséggel rendelkező kocsi, s vannak ennek a megoldásnak is hátrányai. Például az, hogy a hátsó ablakban mindig helye lehet valamilyen „cuccnak", amely ott elfogja vagy félretereli a fúvó meleg levegőjének áramát. -SE­• Egy müncheni festő- és mázolómesternek problémái vol­tak a parkolással lakása közelé­ben. Az egyik éjszaka a háza elé négy „a parkolásra fenntartott hely“-et festett, és eltávolította a „megállni tilos" forgalmi jel­zést. A rendőrség néhány nap alatt felfedezte az illegális parko­lót. A büntetés 1200 márkára rúgott. • Egy brazil állampolgár úgy biztosította hosszabb ideig az autóját lopás ellen, hogy egy erős kötelet kötött a kocsi hátsó tengelyére,.és a kötél másik vé­gét az ablakon keresztül a kony­hában lévő gázpalackhoz erősí­tette. Egy reggel nagyon sietett. Az eredmény: részben kidöntött fal, egy asztal és három szék felaprítása és egy kutyabódé fel­döntése. • Az egyik londoni utcán egy sereg fiatal azzal kísérletezett, hogy megdöntse a kocsiba be­szállók számának csúcsát. Hir­telen rendőr jelent meg. A fiata­lok gyors ütemben megkezdték a kocsi kiürítését. A rendőr azon­ban csak egy cédulát tett az ablaktörlő mögé, és szó nélkül távozott. A cédulán a bírság volt feltüntetve - helytelen parkolá­sért. • A Havai-szigeteken az egyik helyi rádióadó már tavasz­tól megkezdte a karácsonyi éne­kek közvetítését. A bemondó szerint azoknak szólt, akik alko­hol hatása alatt vezetnek az év folyamán, és nem érik meg a ka­rácsonyt. • A svéd Kristianstad város­kában egy részeg vezető kocsija megcsúszott és a helyi rendőr­ség kertjében kötött ki. Az ügye­letes rendőr udvariasan kitessé­kelte a részeg vezetőt és a csak néhány méterre levő cellába kí­sérte - kijózanodni. • Az angliai Lincolnaban egy hölgy megalakította azoknak a klubját, akik csak többszöri kísérlet után tudták megszerezni a hajtási jogosítványt. Az alapí­tónak ez csak a tizenharmadik kísérlet után sikerült. • Egy melbourne-i áruház nagy parkolót épített a vásárlói számára. Különlegessége, hogy külön-külön parkolnak a férfiak és a nők. A női szakaszon az egy kocsi számára kijelölt helyek két­szer olyan nagyok mint a férfiak szakaszában. • Recife városban, Brazíliá­ban, egy szolgálati motorkerékpá­ron közlekedő rendőrnő állt meg a közismerten nőcsábász taxis kocsija mellett, hogy flörtöljön ve­le. Néhány perccel később egy további rendőrnő érkezett motor- kerékpáron, aki szintén gyengéd érzelmeket táplált a taxisofőr iránt. Amikor meglátta vetélytárs- nőjét, nekiment a motorral és a földre terítette. Utána a rend két szerelmes őre, a járókelők nagy örömére, egymásnak esett és jócskán megtépázta egymás fri­zuráját. Anglia, az autógyártás egykori európai rangelsője ma csak negyedannyi gépko­csit exprotál, mint amennyit külföldi ver­senytársai adnak el Nagy-Britanniában.- A gépkocsi export-import különbsége - mintegy évi 4 milliárd font - a szigetor­szág veszélyesen növekvő külföldi fizeté- simérleg-deficitjének legnagyobb tétele. A brit autógyártás arisztokratáinak (Rolls-Royce, Bentley, Aston Martin, Ja­guar) ugyancsak keményen meg kell küz­deniük a luxusautók egyre erősebb külföl­di konkurenciájával. A londoni City busás jövedelmű yuppy-táborában (yuppy - fia­tal feltörekvő profi-tözsdés) nem angol márka a divat. A Porsche a „menő" és talán még a sport-Mercedes. így történ­hetett, hogy a minap egy yuppytől ugyan­azon a napon loptak el két Porschét, egy 911 -est (ára 30 000 font) és egy 944-est (ára 32 000 font). Kénytelen volt szegény feje ráfanyalodni „maradék" Mercedesé- re (ára 45 000 font)... Belgiumnak nincs saját - belga autótí­pust - gyártó cége, de ez nem jelenti azt, hogy az országban nincs autógyár: a Ge­neral Motors antwerpeni összeszerelő- üzemének futószalagjáról például évente 40 ezer Opel gördül le. Érdekes módon ennek a mennyiségnek alig 7 százaléka kerül a belga piacra, amely különben csupán az év első nyolc hónapjában csaknem 37 ezer Opel kocsit szívott fel. (A hiányzó mennyiség az NSZK-ból érke­zett). Ez a márka vezet Belgiumban, köz­vetlenül mögötte a Volkswagen halad. A harmadik a Ford, már valamivel lema­radva: 31 ezer a szám, azután jön az első francia cég, a Peugeot 29 ezerrel, majd a Renault 28 ezerrel. A japánok, akik igen aktívak a kivilágított autósztrádáiról híres kis országban, a Toyotából 21, ezret érté­kesítettek ebben az időszakban. Az „ér­mesek és pontszerzők" után a további sorrend: Citroen, Nissan, Audi és ezután már a Lada következik - amelyből több kelt el, mint bármely olasz kocsiból (10 ezer Lada, 8 ezer Fiat). Brüsszel utcáin sok új Szamara fut: nem csoda, hiszen ára kb. 60 százaléka a hasonló kategóriá­jú nyugati márkáknak. Ami az árakat illeti, Belgiumban - mi­vel a forgalmi adó csak 19 százalék, tehát alacsonyabb, mint a szomszédoknál - vi- szonlyag mérsékeltek. Egy 1300 köbcen­timéteres nyugati kocsi irányára 400 ezer belga frank körül jár, ami valamivel több mint 10 ezer dollár. Bár a kínálat igen nagy, nem biztos, hogy a vevő azonnal megkapja a kiválasztott járművet - az Opelt például átlag két hónap alatt szállít­ják. Természetesen hitelre is lehet vásá­rolni, minimálisan 15 százalék előleg le- szurkolásával. Egy 400 ezer belga frank árú Opel Kadett esetében 42 hónapos hitelt és 60 ezer frank előleget feltételezve az utolsó részlet befizetéséig a vásárló kereken 460 ezer belga frankot ad az eladónak. A pluszköltség tehát 60 ezer belga frank. Az egyiptomi főváros külterületeivel együtt 15 millió ember lakhelye - ugyan­annyi, mint Nagy-London, csak épp ötöd- akkora területen. A közlekedő járművek száma is egyenlő, csupán a márkák és a kocsik korátlaga mutat nagy különbsé­get. Kairóban ez utóbbit a legszolidabb becslések - hivatalos statisztika nem lé­vén - úgy 16-18 évre teszik, hatalmas szóródásokkal. Szinte hetek alatt megjelennek a kairói utcákon a legújabb nyugati autótípusok, de mellettük tízezrével futnak a másutt már veterán autóként tisztelt 30 éves gyártmányok is - amíg csak össze lehet toldozni-foldozni a guruláshoz. Az autó errefelé egyfajta státusszimbólum, bármi­lyen rozzant legyen is a jármű, a tulajdo­nosa már valaki. Ezt megértendő persze tudni' kell: minden személygépkocsit a gyári áron, esetleges szállítási költsé­gen túl minimálisan 115 százalékos, de köbcentitől függően progresszív vám ter­heli. Az egyik legolcsóbb típus az Egyip­tomban Zastava-licenc alapján, ideszállí­tott főegységekből összeszerelt Nasr 128-as (a régi Fiat 128-asa, 1100 köb­centiméteres motorral) 14 200 egyiptomi fontba kerül - plusz az említeti vám. Az országos átlagfizetés jelenleg havi 250 font körül van, egy diplomás, hosszú gyakorlattal rendelkező műszaki vezető legfeljebb 400-at keres. A lakosságból így legfeljebb a csalá­dok 2-3 százaléka gondolhat reálisan autóvásárlásra - igaz, az 55 milliós Egyiptomban már ez is hatalmas szám. Arra a kérdésre, hogy melyek azok az autógyárak, amelyeknek spanyolországi leányvállalata van, egy rádióműsorban azt felelték, hogy hovatovább könnyebb lesz felsorolni azokat, amelyeknek nincs. A Renault, a Volkswagen-Audi tulajdon­ba került Seat, a Ford, a Peugeot-Talbot, a General Motors és a Citroen korántsem jelenti a teljes listát. Készülnek itt Suzuki és Nissan terepjárók, Mercedes Benz furgonok is. A személygépkocsi-gyártás kapacitása és az exportarány tekinteté­ben Spanyolország megelőzi Japánt és az Egyesült Államokat. A piaci kínálat tehát Spanyolország­ban szinte korlátlan. A vásárlók lehetősé­gei azonban nagyon is korlátozottak. (Ne felejtsük el, hogy a gazdasági szerkezet- átalakítás és megannyi más ok miatt jelenleg több mint hárommillió a munka- nélküliek száma. Az országban körülbelül nyolcmilfióan élnek a szegénységi mini­mum alatti szinten.) A gépkocsik értékesí­tése többnyire a nagyobb gyártócégek saját hitelnyújtásával vagy bankhitelekkel történik. Megnyerőek azok az ajánlatok, amelyek havonta 70-80 dollárnak meg­felelő összegű törlesztési feltétellel per­cek alatt saját gépkocsi-tulajdonossá tesznek bárkit. Csakhogy a kamatterhe­ket a hirdetések nem reklámozzák, és a mindent magába foglaló költségvetés már korántsem teszi vonzóvá a hitelügy­leteket. Azok számára persze, akik nem rendelkeznek a „beugróval", megoldás a hitelfelvétel. Nem ritka az sem, hogy a nagyobb cégek (Citroen, Seat) 800-1000 dollárt kínálnak bármilyen régi autóért cserébe, ha gazdája új autót vesz. Az úgynevezett „átlagfizetés" jelenleg ezer dollár Spa­nyolországban. Ennél azonban talán be­szédesebb az az észrevétel, hogy errefe­lé előbb van jó autója valakinek, mint megfelelő lakása. A lakás-bérlés vagy -vásárlás ugyanis mérhetetlen terheket ró a családokra. ÚJ 16 1988 XII. • Bernd Schnaubelt az ausztriai Semreichból egy nap alatt három­szor kapták el, hogy alkoholos állapotban vezette autóját. Az első alkalommal elvették a hajtási jogosítványát, a másodiknál a kocsi kulcsait, de ez sem■ riasztotta vissza a „hős" vezetőt. Harmadszor is megkockáztatta, pótkulcsokkal, és ismét a rendőrök kezébe került. Hogy mi lett a harmadik találkozás utáni büntetés, erről nem jött hír. Többkerekű kétkerekűk A v ilágban hova tovább job­ban terjed a többkerekű kétke­rekűek versenye. Nagy kár, hogy ez a szép, testet-lelket építő sport nálunk még nem vált tömegmozgalommá. Pe­dig szerény körülmények kö­zött is lehet űzni. Nem kell hozzá semmi csak egy több- kerekú kétkerekű és egy ver­senypálya. Hogy elősegítsük ennek az egészséges sport­nak a hazai elterjedését, kedv­csinálónak besoroltuk az aláb­bi (szilveszteri) képriportot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom