Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-16 / 50. szám
szú 5 XII. 16. A Gfos Wielkopolskit tízegynéhány éve szívélyes együttműködési és baráti kapcsolatok fűzik az Új Szóhoz, s a negyvenedik évforduló nem csupán a jókívánságok kifejezésére nyújt alkalmat. Úgy vélem, arra is jó alkalom, hogy az Új Szó olvasói megismerkedjenek a Gtos Wielko- polski szerkesztőségével, ahol 35 éve megszakítás nálkül dolgozom, s már 19 éve főszerkesztő-helyettes vagyok. Tehát úgy ismerem a szerkesztőséget és a lapot, akár a saját tenyeremet, s minthogy a külföldi szerkesztőségekkel való együttműködés szervezése is a kötelességeim közé tartozik, megvan rá a jogcímem, hogy mint lengyel újságíró, Poznanból szóljak hozzátok. A szerkesztőségeink közötti kapcsolatról nem vezetünk pontos krónikát, de bátran kijelenthetem, anélkül, hogy tévednék; negyvenfős újságíró kollektívánknak legalább egyharmada vendégeskedett szer- kesztőségtekben, a deviza nélküli csere keretében. Mindén évben utazik tőlünk újságíró Bratislavába, és minden évben vendégül látunk Új Szós szerkesztőt. A riportok beszerzésével egybekötött kölcsönös látogatások újságíróink számára egyaránt hasznosak, de talán épp ennyire - vagy még inkább - fontos, hogy az ilyen látogatások alkalmával megismerjük egymást, egymás országát, egymás problémáit és eredményeit. Igaz, hazánkban az utóbbi évek nem könnyűek, és több aggodalomra adnak okot, mint sikerre, de nem akarjuk ezeket a problémákat eltitkolni, annál is inkább, mivel barátok között nincs titok. Szerencsére mi már szakítottunk a gyakorlattal, hogy csakis a sikerekről írjunk, és kicsinyítsük vagy éppen elhallgassuk a kudarcokat, a nehézségeket, sőt a tévedéseket. Ellenkezőleg, igyekszünk feltárni a negatív jelenségeket, iparkodunk bírálóan írni - nemcsak a pincérekről, elárusítónőkről vagy a kalauzokról, hanem a magas beosztású emberekről is. Természetesen, ha az újságíró ilyen feladatra vállalkozik, felelősségteljesen kell cselekednie, az összegyűjtött anyagnak alaposan utána kell járnia, nehogy kiderüljön; állítása nem egyezik a valósággal. A kritikus hangnem, valamint az, hogy a valóság árnyoldalait sem takarjuk el, bizalmat kelt olvasóinkban és növeli napilapunk népszerűségét. A Gfos Wielkopolski a legrégibb újság Poznanbán és egész Nagy-' -Lengyelországban. 1945. február 16-án jelent meg először, amikor Poznan utcáin még tartott a háború. A város csak február 23-án szabadult fel teljesen. Attól kezdve lapunk megszakítás nélkül megjelenik, igyekszik tájékoztatni a társadalmat valamennyi fontos eseményről. Nem vagyunk a Lengyel Egyesült Munkáspárt hivatalos szerve - bár kiadónk - Robotnicza Spóldzielnia Wydawnicze ,,Prasa - Ksiazka - Ruch“-(„Sajtó - Könyv- Mozgalom" Kiadói Munkásszövetkezet, a szerk. megj.) a LEMP kiadója. Ha röviden kellene jellemeznem lapunk profilját, azt mondanám: a PRON (Nemzeti Megújhodás Hazafias Mozgalma) nem hivatalos szerve vagyunk. Elsősorban az értelmiséghez igyekszünk eljutni, főként a fiatal értelmiséghez, a főiskolásokhoz és a diákokhoz, mivelhogy Poznan az egyik legerősebb oktatási központ. A Mickiewicz Egyetemen kívül hét főiskola működik itt, köztük a Köz- gazdasági, az Orvostudományi, a Mezőgazdasági Akadémia, s két művészeti főiskola is - zenei és képzőművészeti. A szombat - vasárnapi számban (ez a két szám együtt jelenik meg) minden héten két oldalt szentelünk kulturális problematikának, s minden második szerdán - egyedüli lengyelországi lapként - a fiatalokhoz szóló négyoldalas melléklettel jelenünk meg ,,Nemcsak a fiatalok ügye" címmel, amelyet töbször jutalomban részesítettek. Nem szeretném, ha írásom dicsekvésnek tűnne. Talán önkritikusabbnak kellene lennem lapunkat illetően, bevallom, amit csinálunk, nem minden olyan jó, hogy ne lehetne még jobb. Azt akarjuk, hogy publicisztikánk még találóbb legyen, még bírálóbb és még konkrétabb. A legjobb napilap akarunk lenni Poznanban - megjelenik még itt a Ga- zeta Poznaríska, és az Express Poznahski. Azt tudjuk, hogy mi vagyunk Poznanban a legolvasottabb napilap, hiszen több mint 100 ezer (az összpéldányszám 150 ezer) közvetlenül Poznanban fogy el. A többi napilapból nem adnak el ennyit. Egyesek ugyan azt állítják, hogy népszerűségünk oka a nagyszámú hirdetés. Az igazat megvallva, nem tudni, vajon az olvasók azért közölnek-e a Gtos Wielkopols- kiban hirdetéseket, mert annyira népszerűek vagyunk, vagy azért vagyunk olyan népszerűek, hogy a három napilap közül (egyébként mindhárom kiadója ugyanaz) a legtöbb hirdetést közöljük. Szerkesztőségünk több kampányt, illetve sajtóakciót szervez. A legrégibb az Első osztályú ház. Egy építőipari szakemberekből és a Gtos újságíróiból álló speciális bizottság öt vajdaságban (ahol lapunk kapható) minden évben értékeli az új lakóházak minőségét és odaítéli az Első osztályú ház címet. E sajátos pályázat célja a jó építészeti megoldások népszerűsítése. Az akció a díj átadásával végződik, amelyen az építésügyi miniszter is mindig részt vesz. Ebben az évben díjat alapítottunk, a Szervezőmunka Diját, kiváló társadalmi, gazdasági, nevelői, kulturális vagy népművelői téren elért munkáért, s február 16-án lapunk számának megjelenése évfordulóján először adtuk át. Mindenki benevezhet, függetlenül attól, mit csinál, milyen állást tölt be; lehet kiváló művész, jó iparos, igazgató, a gyerekeit példásan nevelő anya, vagy kisiparos is. A feltétel, hogy az év folyamán általános figyelmet keltő, a társadalom számára hasznos, és követésre serkentő cselekedetet kell tennie. Az első díjazott a fiatal, 32 éves Edmund Ajchler agrármérnök lett, egy nem nagy mezőgazdasági szövetkezet vezetője, amely három év alatt megháromszorozta a termelését. Az a lényeg, hogy a jelölteket az olvasók javasolják, s a díj odaítéléséről a zsűri dönt, amelynek elnöke dr. Jacek Fisiak professzor volt, a közelmúltig a Mickiewicz Egyetem rektora. Nemrégiben közoktatási miniszterré nevezték ki, így most új zsűrielnököt kell választanunk. Szeretném még hangsúlyozni, milyen nagy jelentőséget tulajdonítunk a külföldi szerkesztőségekkel való együttműködésnek. Az Új Szón kívül még nyolc szocialista országbeli szerkesztőséggel tartunk fenn állandó kapcsolatot. Ez nagy segítséget jelent a szerkesztésben, számos saját tudósítónk külföldi riportját közölhetjük a lapban, s erre baráti kapcsolatok híján valószínűleg nem nyílna lehetőségünk. Befejezésül még egyszer a legjobbakat kívánom mindenkinek: az újságíróknak és a műszakiaknak, az adminisztratív dolgozóknak, és szeretteiteknek is. Kívánom, hogy lapotok a legjobb magyar nyelvű lap legyen a világon. MARIAN FLEJSIEROWICZ GHos Wielkopolski WYDANIE S030TNI0-NIEDZIELNE - 16 STRON WIELKOPOLSKI FRÁZIS ÉSVJLÓSÁG a, újságíró felelőssége az a mpolgárjogot“ Nap|aMW>»" •"aídSK s^^Sass^SSirrs kapcsolat ..^^Lékortató^eszközök ^fegf^moszkvai Pravda vajon a tömegűfette fel a kérdést a mo cikkében, ezeket a rfa^S°^méba„ A. Csernyenko ?bb áta(aWtás egyik múlt ha,f'.^^ felelősségével fogűtkozon me,yber amelyben az ^/^akban Retjük * £««%atoki az ú EjgJJECák —l,0™ní“"' Amikor a fordított kapcsolatról, a visszajelzésről, az olvasók, hallgatók, nézők reagálásáról, véleményük tükrözéséről beszélek, akkor nem a szerkesztőségekbe beérkezett levelek, táviratok, telefonhívások számára gondolok, hanem a vélemények, ötletek, javaslatok szociális-politikai összességére. Sajnos, ez nem mindig tükröződik... Köztudott, hogy az újság nincs gumiból, nem lehet mindent belepréselni. A rádió és a televízió napi adásideje is pontosan be van határolva. Felvetődik a kérdés: nincs ez a pluralizmus kárára? Nem szűkítik-e le egyes szerkesztők a kollektív vélemény spektrumát? Nem jött-e létre ismét a glasz- noszty „szabályozásának" mechanizmusa? Kétségtelen, a nagyon bonyolult átalakítási folyamatok, a szellem forradalmának időszakában, amikor sokakban félelmeket vált ki minden új és szokatlan, ezek elvi kérdések. Csakhogy egyes lapok hasábjain vagy a televízióban rendszeresen megjelennek kétes eszmék is. Ez mindenekelőtt a nemzetiségi kapcsolatok kérdéskörére vonatkozik; az utóbbi hónapok tapasztalatai azt mutatják, itt néha kritikussá válik a helyzet. Nyíltan ki kell mondani, hogy az ifjúsági sajtó bátorságból és elvszerűségből gyakorta példát mutat az idősebb kollégáknak. Ez, úgy tűnik, természetes. Néha azonban ez a bátorság némileg más jelleget ölt, s nemcsak a sztereotípiákat lépi át, hanem a józan ész határait is. Előfordult, hogy a nemzetiségi viszonyokról folyó viták során kommentár nélkül hagyták a szélsőséges véleményeket, miáltal nem a pluralizmust támogatták, hanem éppenhogy károkat okoztak neki. Az sem volt éppen, szolid dolog, hogy tekintélyes baltikumi újságok, vitát folytatva arról, hogy a nemzetiségi nyelv legyen az egyedüli hivatalos nyelv a köztársaságban, kizárták a lapok hasábjairól az olvasók nagyon határozott, de valamilyen oknál fogva „elfogadhatatlannak" nyilvánított véleményét. „A soknemzetiségű Svájcban a német, az olasz és a francia nyelv egyenrangú állami nyelv. Hasonló példát mutatnak nekünk szomszédaink, a skandináviaiak is. Miért ne lehet nálunk, Lettországban két-három állami nyelv? S miért nem publikálhatom ezt a véleményt az újságban?" - írták a rigaiak. Igaz is, miért nem? Ha pluralizmus - hát legyen pluralizmus. Ebben a vonatkozásban optimális a Szovjetszkaja Esztonyija gyakorlata, amely nem fél ellentétes véleményeket közzé tenni. Szó ami szó, érdekes vitákat publikált a Szovjetszkaja Latvija is. A reagálás hatalmas volt, s - természetesen - nem egyhangú. A szerkesztőség postájában voltak értelmes javaslatok, de kevésbé kellemes „figyelmeztetések" is. Nem mindenkinek tetszett a vitaindító mérnök véleménye, miszerint „sajnos a mi köztársasági tömegtájékoztató eszközeink, s nem csak a helyi és járási lapok, hanem a lett rádió és televízió, s nagyon sok szolid újság és folyóirat is egyszerűen igyekeznek túllicitálni egymást a tendenciózus anyagok közlésében, az olvasó meghökkentésében..." Természetesen azok számára, akik nem az átalakítási folyamatok meggyorsítását tűzték ki maguk elé feladatként, hanem ambiciózus célok kielégítését, az ilyen pluralizmus nem felel meg. így érthető, hogy meglehetősen nagy nyomásnak volt kitéve az a szerkesztőség, amely „megengedte magának" az ilyen sorok publikálását: ....Nem lehet a történelmet teljesen átírni, letisztázni. Cs ak folytatni lehet egy új bekezdéssel, friss tintával. A mai történészek és szakértők alaposabban fogják mérlegelni és elemezni életünk minden negatív mozzanatát - a gazdaság, az ökológia, a kultúra, a szociális szféra, a nemzetközi kapcsolatok terén. De ma, amikor még csak körvonalazódik az átalakítás, más »történészek« és ..szakértők", is aktivizálták tevékenységüket. Nekik nagyon kell erőlködniük, hogy túlkiabálják a glasznosztyot...“ Soknemzetiségű nagy államunkban a mostani pillanat sajátossága éppen abban rejlik, hogy a szerkesztő passzivitása menthetetlenül a peresztrojkát destabilizáló erők kezére játszik. A történelem azt mutatja, hogy bármely mozgalomban feltétlenül legalább két szárny alakul ki. Ezek alapvető céljai teljesen ellentétesek, de a „nemzeti eszme" egy bizonyos szakaszban egyesíti őket. S ki másnak, ha nem az újságírónak a feladata, hogy erre rámutasson? S ki másnak, ha nem az emberi sorsok százaival találkozó újságírónak kell tapintatosnak lennie a nemzetiségek közti ilyen vagy olyan helyzetet elemezve? Ki válassza el a valóságot, az igazat a frázistól, s egyáltalán a frázispufogtatás- tól, amitől Lenin óva intett? Hozzáértés és felelősségtudat - ez a probléma gyökere, ahogyan a helyi, de a központi sajtó publikációi is mutatják. Éppen ezek hiánya teszi lehetővé az átalakításellenes erők számára, hogy a maguk javára használják ki a glasz- noszty túlkapásait. Felvetődik a kérdés: miért olyan diplomatikusan visszafogottak a pártsajtó munkatársai? Miért elégednek meg az olvasók véleményeinek és cikkeinek közlésével? Hol van az ó személyes véleményük? Ebben a vonatkozásban jellemző annak a „hirdetésnek" a közlése, amely a klajpedai (litván és orosz nyelven kiadott) városi újságban jelent meg. Ennek lényege az volt, hogy meg kell akadályozni a Szovjetunió alkotmányának módosítását, mivel a módosítások „korlátozzák a szövetségi köztársaságok és az egész nemzet jogait". Mivel már rövid volt az idő a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszakáig, a hirdetés feladói úgy döntöttek, hogy aláírásokat kell gyűjteni egyenesen az újsághirdetés alá... A Pravda szerkesztőségében reggeltől csengtek a telefonok, az emberek beszámoltak arról, hogy Klajpedában szinte mozdulni sem lehet, az üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön, az utcákon és tereken gyűjtik a csoportok az aláírásokat az újságkívágás alá, s amíg alá nem írta, el nem engedik az embert. Felhívtuk telefonon a lap főszerkesztőjét, Antanasz Sztanjavicsuszt:- Hirdetés mint hirdetés. A Szajudisz (népfront) helyi szervezete az érvényes tarifák szerint kifizette... Véleményem szerint nincs ebben semmi rettenetes. Nem, a városi pártbizottsággal nem egyeztettük. ... Valójában a lap egy jól megszervezett akció eszköze lett. Vitathatatlan, valamennyiünknek jogában áll kifejezésre juttatni véleményét bármély kérdéssel kapcsolatban. De kikényszeríteni - ez talán demokratikus? Ma már teljesen világos, hogy az átalakítás nem mechanikus folyamat, hanem harc. A nemzetiségek közti viszony terén különösen éles jelleget ölt. Éppen ezért az átalakítás különös bátorságot követel a politikai harcosoktól, az újságíróktól. Igen, egy lapszám, egy tévériport - mondhatnánk - jelentéktelen morzsa a történelem mérlegén. Csakhogy a történelem minden nap íródik... A poznani városháza J (Centralna Agencja Fotograficzna) Mi ll I wmI
