Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-16 / 50. szám
JSZÚ 9 3. XII. 16. ■ valósagDan cl q itlanul nagyo ló üzelmek s csökkentéi a másikon .aoa ütköző ,,fe Szólhatnánk mé .összetévesztését ■ Például a ve az ofszet nyomtatás korszerű módszerére, mint már mondottam, nyolc éve áttért megbízható, képzett és begyakorolt nyomdászgárdánk. Régi ismerősökkel találkozom már a tördelöteremben, ahol a mettörök - nemcsak a mieink, hanem az itt készülő további hat napilapnak és mintegy húsz időszaki kiadványnak törde- lői is - a fényszedés hasábjait oldalakba tördelik a szerkesztőségi technikai szerkesztő által készített tervezet, szakszóval a „tükör" szerint. A hatalmas teremben egymás mellett sorakoznak váltakozva hosszú asztalsoekhez l< valót Mitscha Ferdinánd és Tomanovics Zoltán, két legrégibb mettőrünk már nem ólomsorokat tördelnek oldalakba Mire ez a november derekán íródott riport az olvasó kezébe kerül, túl leszünk szerkesztőségünk négy évtizedes múltjának egyik rendkívül fontos mezsgyekövén. Lényegesen lerövidül ugyanis az a köldökzsinór, amely nyolc évvel ezelőtt igencsak meghosszabbodott, miután nyomdászaink átköltöztek a Gorkij utcai szerkesztőségünktől csak egy ugrásnyira levő régi nyomdából vagy egy kilométerrel távolabbi, korszerűbb második otthonukba, a Martanovic^tca 21. szám alá. A szerkesztőség és a nyomda elválaszthatatlan testvérpár, amely a lap elkészülésének közös, szigorú ütemtervéhez igazodva, a szombattól eltekintve mindennapos szőlős kapcsolatban látja el az Új Szó elkészítésének tennivalóit és viseli ennek a munkának minden gondját-baját is. Ez utóbbit tetézte éppen ez a térbeli ideiglenes, de elhúzódó eltávolodás egymástól. Azelőtt kézbesítőinknek alig száz métert kellett megtenniük, hogy a kéziratot eljuttassák mettőreink kezébe. Ezzel szemben az új, modern nyomdaépületbe személygépkocsival kellett naponta - óránként többször is - eljuttatni sajtóirodánk híranyagát, belső és külső munkatársaink írásait. Ez nemcsak költséges volt, hanem időigényes is, aminek, ha csekély mértékben is, szerepe volt abban, hogy lapzártáig kevesebb friss közleményt közölhettünk — a lapban, mint korábban. Arról nem is beszélve, hogy a szerkesztőség bélés külpolitikai, továbbá sportrovatának és lapkészítő titkárságának napi ügyeletesei, de részben a kéziratot sürgető nyomdászok is idegességükben számtalanszor szinte a hajukat tépték. Mert előfordult ám, hogy lerobbant a szolgálati gépkocsi és tömegközlekedési eszközzel, részben pedig az apostolok lován kellett az anyagot elvinni a nyomdába. Változtathatatlan®’ tények közé soroltuk, hogy hozzávetőleg másfél éve beadta a kulcsot Mufaxunk, az a leleményes kis távíró, amely főleg a „slusszban", vagyis lapzárta táján közvetlenül a nyomdába továbbította a sürgősnek ítélt kéziratot. „Nemsokára költözködünk, a szerkezet már javíthatatlan és újat venni pénziecsériés lenne" - hallottuk többször is a vállalat vezetőségének nyugtatgatását. A Mufax melletti, kézileg működtetett közvetlen távbeszélő készülékünk is használhatatlanná vált. S az egyetlen megmaradt titkársági telefonvonalunk olyan torz hangokat továbbított ide és oda, hogy művészet volt érteni a szóból. Nem szaporítom a szót, mert most már ujjé! Legalább abban a tekintetben, hogy november végén áthelyezték szerkesztőségi sátorfánkat a nyomda tőszomszédságába, az eget karcolgató 27 emeletes Sajtóközpontba. Lerövidült tehát a köldökzsinór, remélhetően kevesebb lesz az idegeskedés a szerkesztőségben és a nyomdában egyaránt, talán néhány percet is nyerünk, s így valamivel frissebb lesz lapunk. S ez a legfontosabb. zetét. A munkafolyamatról a legfontosabb tudnivalót Skalka József - nyomdászdinasztia tagja, az apja vagy negyvenöt évig volt a Pravda vállalat szedője - a jeles cím- és revíziószedő magyarázza és szemléltetően be is mutatja..- Ezek a gépek központi számítógéphez kötődnek. Először is lenyomom a megfelelő kódbillentyúket a kéziraton előírt műszaki adatok szerint, vagyis a számitógépnek utasítást adok a betűtípusra, a hasábszélességre és a betű nagyságára vonatkozóan. Ezt követően elkezdem a szedést az Írógéppel csaknem teljesen azonos klaviatúrán. Némi nehézséget csak az ,,ö“ és ,,ú“ okoz, mert ezeknél három-három betűjelet kell lenyomni. A folyamatosan szedett anyag- a sorvégi elválasztásokat a számítógép végzi el a memóriaegységbe táplált nyelvtani utasításoknak megfelelően- megjelenik előttem ezen a zöld fólialemezzel borított képernyőn. A szedésnek törvénytelen magan; visszaélésről, s. tos, hogy minél kevesebb legyen. S ezzel főleg akkor számolhatunk, ha a szerkesztőség az ütemtervtől hajszolva nem továbbít a nyomdának, a szedők pedig a korrektoroknak „mákos tésztára" emlékeztető, vagyis sokjavításos kéziratot, illetve szedést. Az ilyen hibák elhárítására törekszik nyolc korrektorunk (az oldallevonatok olvasásánál még két szerkesztőségi munkatársunk, az ún. szuperes is), akik közül Fatul Károly már 34 éve végzi ezt a munkát s majdnem negyedszázada Donáth Daniéla is. c afölr mer hárításává sek lelösség rr- ideje. De nem kevésbé fontos, hogy ezáltal vélhetően szorosabbá válik szerkesztőink és nyomdászaink személyes kapcsolata is. Évtizedes gyakorlat bizonyítja ugyanis, hogy egymás munkájának, ezzel összefonódó problémáinak kölcsönös tüzetesebb ismerete a nehézségek egy részén is átsegít és értékes percekkel gyorsítja a lap közös elkészítését. A nyomda új épületében is ebben bízik és ezt várja el - joggal - a fényszedés és rok, illptve az alulról megvilágított munkapulpitusok, amelyeknek magassága és lapjuk szöge beállítható. Most már nem ólomba szedett sorokat rendeznek oldalakba, hanem a fényérzékeny papírra fényképezett hasábokat „ragasztják fel" egy különleges viaszkészítménnyel a munkaasztalon kifeszített raszteres, egymásba nyíló két-két oldalra. A mieink öten vannak. Most közülük hárman dolgoznak, éppen azok, akik az életük javát itt töltötték. - Amióta átálltunk az új technológiára, bennünket szlovákul ,,montázníkoknak“, vagyis montírozóknak neveznek. Mi viszont egymás között továbbra is ragaszkodunk a mettör kifejezéshez - válaszolja egyik kérdésemre Tomanovics Zoltán, az Új Szó fómettőrje, a kitűnő szakember, akinek fiatalos külseje alapján aligha gondolná valaki, hogy már teljes negyven esztendeje dolgozik a szakmában. Eleinte szedőként, majd tördelöként. Átveszi a kéziratot egyik kézbesítőnktől, Bognár Olgától, majd ismét felém fordul: - Tudja, ha újra kellene kezdenem, ismét csak nyomdász lennék... A hivatás .iránti bensőséges viszonyt fejezi ki ez a rövid vallomás. Értékét növeli, hogy ma már ez a szakma, sajnos, a múlthoz képest - több körülmény hatására - veszített társadalmi rangjából, presztízséből. S mégis. Csak az tudja ezt megérteni, akinek alkalma nyílt arra, hogy felismerje a nyomdának - sajátos szagának, a gépek kisebb-nagyobb zajának, az avatatlan számára a látható rend mögött láthatatlanul lappangó feszültségnek, mozgalmasságnak egyszerűen - varázsa van. S persze az új technika feltételei vonzóbbá is tették ezt a szakmát. Nem dolgoznak már ólommal, az egészségkárosodás veszélye így csökkent, tisztább lett a munka közege, akár fehér ingben is hozzá lehet fogni, míg korábban nélkülözhetetlen volt a rnunkásoverall. S bár itt sem minden fenékig tejfel, hiszen például nem működik kifogástalanul a szellőző berendezés, s így a teremben többnyire túl meleg van, meg a szemet is megerőlteti a mesterséges fény felülről és a munkapulpitusokon alulról is - az előbbi vallomást őszintének fogadom el. Annál is inkább, mivel megerősíti törzsgárdánk egy további tagjának, Mitscha Ferdinánd- nak (egymás között csak Fricinek nevezik ezt a tréfálkozásra csaknem mindig hajlamos, jó kedvet sugárzó mettőrt, akinek az apja is a szakmában dolgozott) halálosan komoly megjegyzése: - Semmi pénzért sem mennék vissza az ólomba... Somogyi Antal, a harmadik tördelönk, akit egyébként munkatársai a hozzáértő, szorgalmas szakember és a becsületes ember mintaképeként tartanak számon, mosolyogva rábólint Frici szavára: - így igaz. S ö csak tudhatja, hiszen apja nyomdokaiba lépve, fiatal korától nyomdász, s most már továbbdolgozó nyugdíjasként űzi a szakmát. Körbejárjuk a földszinten elhelyezkedő nyomda egymás mellett felsorakoztatott részlegeit. Lényegében kézirataink útját követjük. A szedöterem a következő stációnk. Itt folyik a fényszedés. Az első pillanatban valahogy hiányzik nekem a régi nyomda ólomba szedő gépeinek annak idején megszokott zakatolása, amelyben csak szinte kiabálva érthettünk egymással szót. Most és itt zaj nincs, pedig - megszámoltam - hármas sorokban elrendezve összesen 37 fényszedő gépet pásztázhat végig a szemünk. Tekintettel arra, hogy lapunk magyar nyelven készül, csak nekünk van nyolc tagból álló „különgárdánk". Fiatalok, két műszakban dolgoznak a gépeken, amelyeket leegyszerűsítve úgy jellemeztek, mint a különféle kódolási jelekkel kiegészített írógépeknek és a felette elhelyezett terminálnak, vagyis képernyőnek elmés ötvöNem kívánom részletezni a nyomdai lapkészítés további állomásainak bonyolult műszaki és technológiai tudnivalóit. Elég az hozzá, hogy a korrektorok javításait a szedők végrehajtják (mindig az elkövető bűnhődik), a javított szöveget ismét előhívják, a tördelók oldalakba rendezik, a páros oldalakat a hatalmas Klimsch-horizontál gépen egy az egyhez arányban lefényképezik - ezen a gépen dolgozik immár tíz éve Panda Gyula is, aki Budapesten végezte el a nyomdaipari szakközépiskolát -, a negatívot a montírozó részlegben retusálják és a lemezmásolóban pozitívot készítenek róla. Mégpedig alumínium lemezen, mintegy két perc alatt. S gondoljuk meg, hogy ez az alumínium lemez habkönnyű, míg korábban az ólomlemez súlya 22 kilogramm volt! A lemezek a rotációs terembe kerülnek, az NDK-ban készült világszínvonalú ofszet nyomómúvünk hengereire. Ez az ofszetnyomtatás, amelynek őse egyébként a litográfia, vagyis a kőnyomtatás, főleg azért előnyös, mert azonos minőségű papíron jóval jobb, tisztább, olvashaOfszet nyomómúvünk egyik hengerénél Stefan Simon gépmester ez a módja az ólomszedésnél gyorsabb, viszont a szemet eléggé igénybe veszi. Az átállás pedig nem is annyira nehéz, mint inkább szokatlan volt. A mellettünk levő expozíciós egységből a számítógéptől egy kódjellel visszahívom a már elrendezett anyagot, azt képernyőmön átnézem, a hibákat kijavítom, majd visszaküldöm előhívásra. Fényképészünk még egy-két felvételt készít a szedöteremben (Meszlényi Éva, aki egyike legjobb szedőinknek, csak nehezen áll kötélnek „Késünk, és még sok az anyagom."), s máris benyitunk az expozíciós részlegbe. Jozef Norovsky és Ján Zdímal operátorok magyarázzák, hogy a szedést itt automatikusan előhívják és két-három perc elteltével Kodak- papíron elkészül a hasábok fénylenyomata. A hasábokból megint más gép, más papíron néhány levonatat készít, amelyek a félemeleten tanyázó korrektorok kezébe kerülnek. Kezdődik a kézirattal való összeolvasás, majd a „hibavadászat". Előbb hasáb-, később oldalkorrektúra formájában. (Az olvasó tudhatja, hogy többkevesebb sikerrel, mert hát a lapot a szerkesztőségben és a nyomdában emberek készítik, s minden hozzáértés és igyekezet ellenére is, amióta világ a világ, jobban mondva Gutenberg óta, volt, van és lesz is sajtóhiba.) Az viszont nagyon fontabb nyomatat ad a korábbi magasnyomtatásnál. Ján Lucenic művezetőtől és Stefan Simon gépmestertől megtudom a legfontosabb tényeket: - Ma a példányszám 94 885. Az Új Szót az ún. közép-európai formátumra nyomtatjuk ezen a Plamag- Rondoset rotációs gépen. Innét két szállítószalag juttatja el a kinyomtatott példányokat a Posta Hírlapszolgálat szomszédos expedíciójába. A nyomómú maximális órateljesítménye nyolcvanezer példány, de ezt csak akkor közelitjük meg, ha „ég a ház", vagyis ha késünk. Most ez a helyzet. Tomanovics Zoltán, aki egy-egy korrektor, szuperes és műszaki szerkesztőnk társaságában érkezik, ehhez magyarázatot is fúz: - Kicsit késett a kézirat, nálunk pedig áramkiesés volt... A korábbi előkészületek, a próbanyomás, a címek és a képaláírások utolsó villámgyors ellenőrzése után a gépmester 21.55 óra helyett 22.30-kor indítja élesre és gyors fordulatszámra a gépet. Mert el kell érni a még éjfél előtt induló gyorsvonatot, amely nap mint nap mintegy tizenötezer példányunkat viszi kelet-szlovákiai olvasóinknak. A többi példánynál már lazítani lehet a rotáció iramán. De most még nem, mert törvény: az olvasót, ha csak emberileg lehetséges, nem szabad cserbenhagynunk... GÁLYIVÁN Fatul Károly és Poczkody Tibor korrektorok a hasáblevonatokat összeJtvassák a kézirattal Skalka József címet szed a fényszedő gépen (Lórincz János felvételei)
