Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-02 / 48. szám
ÚJ szú 15 1988. XII. 2. M últ heti számunkban azzal foglalkoztunk, hogy belpolitikai szempontból milyen Amerikát hagy utódjára Rónáid Reagan. Bennünket természetesen az izgat a legjobban, milyen lesz a Bush-kormányzat külpolitikája. Konkrét kérdésekben jóslatokba bocsátkozni fölösleges lenne, de a várhatóan uralkodó irányzatokkal már lehet foglalkozni. A találgatást a szovjet kezdeményezés megkönnyítette: Mihail Gorbacsov a jövő héten New Yorkban beszédet mond az ENSZ-köz- gyúlés ülésszakán, s találkozik mind a leköszönő, mind a januárban hivatalba lépő elnökkel. Igazi szenzáció volt az erről szóló november 15-i bejelentés, s tegyük hozzá: eggyel több a sorban, hiszen az utóbbi 3-4 évben volt egynéhány ilyen esemény a két nagyhatalom viszonyában. TOVATŰNŐ FOGALOM Nem fenyeget tehát a ,,béna kacsa“ időszak. Korábban így nevezték azt a periódust, amikor Washington látószögéből hosszú hónapokra eltűntek a nemzetközi kérdések a választási hadjárat miatt; a távozó elnök már nem hozott lényeges döntéseket, az új elnök pedig még nem tanult bele a dolgokba. Egyébként már a május végi, június eleji moszkvai csúcstalálkozó is megkérdőjelezte ezt a gyakorlatot, s most egyértelmű: mindkét fővárosban tudatosítják, hogy az időhúzás nem engedhető meg. A szovjet pártfótitkár és államfő Rónáid Reagannel lezár egy sikeresjesztett már elő nagy horderejű javaslatokat, s bár (e kézirat leadásáig) még nem sok szivárgott ki arról, hogy milyen témákat tűz napirendjére, elóáll-e új javaslatokkal, aligha hihető, hogy akkor, amikor első ízben szólal fel a világszervezetben, ne vinne magával valami komolyat. Amit aztán mindjárt a washingtoni vezetéssel is meg lehet vitatni... Nagyon jó lehetőség kínálkozik arra, hogy most Bushsal megegyezzenek valamilyen hosszabb távra szóló világpolitikai menetrendben. Melyek lehetnek ennek a legfontosabb összetevői? Először is a leszerelések kiküszöbölése. Itt az a kulcskérdés, hogy mi legyen az SDI-vel. A másik az európai hagyományos leszerelés ügye, s ezzel párhuzamosan a taktikai atomeszközökhöz való hozzáállás. Minden nagyon kemény diónak ígérkezik. Valamivel könnyebb lesz a helyzet a vegyi fegyverek tekintetében, amerikai kommentárok szerint Bushnak ez a hobbyja, a betiltásukat a „szívügyének" tekinti. A regionális válsággócok közül a legkényesebb és a legsürgetőbb az afganisztáni helyzet. Mondhatjuk azt is, hogy a legaggasztóbb. Jó két hete a moszkvai külügyminisztériumban komoly figyelmeztetésnek tekinthető mondat hangzott el: ha a Szovjetuniót rá- kényszerítenék arra, hogy felmondja a genfi megállapodásokat, annak beláthatatlan következményei lennének. Mert olyan helyzet alakult ki, hogy az USA és Pakisztán a szélsőségesek buzdításával mintha lehetetlenné Aki visszatekint... kezdve a kormányzaton belüli ellenfelek okozta nagyobb zavarok nélkül fordíthatta energiáját politikája, a Szovjetunióval való óvatos megbékélés ügyére. Támogatta ebben a Fehér Ház apparátusának új főnöke, Howard Baker és Frank Carlucci nemzetbiztonsági tanácsadó, későbbi hadügyminiszter. Együtt munkálkodtak a célért, hogy visszatérUHMKIfB 1 Baker: külügyminiszter lesz nek mondható tárgyalássorozatot, s megnyit egy újat - ez mindkettejük szándéka - George Bushal. Pedig már senki sem tett volna egy garast sem Gorbacsov és Reagan ötödik találkozójára. Elkönyveltük: az idén nem készül el a rakétafelezó egyezmény, tehát csúcs sem lesz. Hogy mégis, az egy nagyon fontos dolgot jelez: a szovjet-amerikai kapcsolatok új minőségi szintjét. S ráadásul az ötödik csúcs mellett egyben egy nem hivatalos első is lesz a most még alelnök elnökkel. Korábban nyugati elképzelések és menetrendek is felborultak. NATO-berkekben hónapok óta szó van arról, hogy egységes választ kell kidolgozni a Varsói Szerződés több javaslatára, vagyis új leszerelési és fegyverkorsze- rúsítési stratégiára van szüksége a tömbnek, de ezzel meg akarták várni az új amerikai elnököt. S amikur Bush bejelentette, hogy beiktatása (január 10) után rövidesen találkozna a szovjet vezetővel, Nyugat-Európá- ban olyan vélemények hangzottak el, hogy előbb a szövetségeseknek egymás között kellene tisztázni az álláspontokat, főleg a hagyományos eszközök és európai harcászati atomfegyverek kérdésében. A MENETREND Bushnak természetesen módja volt arra, hogy a legfontosabb nyugat-európai szövetségeseivel konzultáljon, hiszen két hete Kohl nyugatnémet kancellár és Thatcher brit kormányfő is Washington vendége volt. Ugyanerre Gorbacsovnak is lehetősége nyílt: Kohl október végén, Francois Mitterrand francia államfő november végén járt Moszkvában, s most pedig, az USA-ból útban hazafelé, a szovjet vezető hivatalos látogatást tesz Londonban. Mi várható ettől az ötödik plusz első csúcstól? Washingtoni kormánytisztviselők, akiket Gorbacsov javaslata szintén készületlenül ért, azt próbálták magyarázni, hogy ez nem is lesz igazi csúcs, csak amolyan udvarissági gesztus, baráti találkozó. Ezt talán ók maguk sem hiszik el. Miért? Mert például ugyanezt mondták Reykjavíkról is, emlékezhetünk előre valamilyen ,,közbülső csúcsnak" kersztel- ték el. Jó, hogy nem az lett. Meg aztán a világ úgy ismeri Gorbacsovot, hogy nem szokott túl hosszan az időjárásról csevegni, hanem gyorsan a lényegre tér. Különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy most beszédet mond az ENSZ-ben. Sokkal kisebb fórumokon is terakarná tenni a szovjet csapatok második felének a kivonulását. Persze szóba kerülhet még a közel-keleti, a közép-amerikai, a délkelet-ázsiai és a dél-afrikai helyzet is. KI MIT VÁR Tudjuk azt, hogy mi itt, Közép-Európában milyen amerikai külpolitikát szeretnénk. De milyet szeretnének az amerikaiak? Az átlagember és a hivatásos politikus másként közelíti meg és magyarázza a kérdést. Mire építhet Bush? Elsősorban az eredményekre: a kedvezően változó nemzetközi helyzetre, a jó szovjet-amerikai viszonyra, saját tapasztalataira, hiszen nyolc éven keresztül részese volt az amerikai külpolitika alakításának, akár oly módon is, hogy mindenütt hűen propagálta főnökének elképzeléseit. Elsősorban külföldi útjain - egyes források szerint több mint hetven országban járt, nagyon sok vezető politikussal személyes kapcsolatokat épített ki. Kérdés, hogy neki vannak-e saját elképzelései. Reagan nek voltak. Ezek azonban teljes kudarccal jártak, emlékezzünk csak első megbízatási időszakára, a konfrontációs, hidegháborús hangulatra. Több nyugati szakíró véleménye az, hogy Reagan mindaddig nem tudott külpolitikai sikereket elérni, amíg az ő nézetei játszottak domináns szerepet, a többség elutasította minden téren való szembeszegülését a Szovjetunióval. ,.Reagan türelmetlenségét George Shultz fogta fel, hárította el, s hosszú, szívós erőfeszítéssel sikerült is áthangolnia... Mihail Gorbacsov új külpolitikája megkönnyítette ezt... Az Irán -kontra-botrány okozta válság, amikor is az elnöknek be kellett ismernie, hogy a Fehér Ház tévesen döntött, nemcsak politikai, hanem személyi és strukturális változásokkal is együtt járt. Ütött a politikai profik órája Washingtonban, akiket most már azért hívtak, hogy rendbe tegyék a Fehér Házat, mentsék az elnök helyzetét. Elbocsátották, vagy maguktól távoztak a konzervatív politika legelszántabb bajnokai... Aj. átrendeződés nyertese Shultz külügyminiszter volt, aki ettől Scowcroft: tanácsadó volt és lesz (?) (Archív felévelek) jenek a középutas politikához, s ezzel újra tárgyalóképessé tegyék a megtépázott tekintélyű elnököt " (Gebhard Schweigler: Az Egyesült Államok a Reagan-korszak végén; Európa Archív; 1988. II. 10) Nagy a valószínűsége annak, hogy Bush ezt a középutasnak nevezett politikát fogja folytatni. Erre a következetetésre jutottak azok, akik alaposan elemezték az alelnök egyéniségét. A Times-ban Bush politikai elképzeléseiről megjelent írásban Alessandra Stanley szerint Reagan a lelke mélyén romantikus, Bush nem. Az elnök a „gonosz birodalmáról" alkotott, leegyszerűsítő nézetektől egészen egy atomfegyvermentes világról szőtt álmokig jutott. Bush szeretné a szovjetekről kialakult képet visszaterelni egy prag- matikusabb középútra. Brent Scowcroft, aki Gerald FordeInök nemzetbiztonsági tanácsadója volt, Busht „rockefelleri típusú republikánusnak" mondja, vagyis mérsékeltnek. A már előbb említett Time-cikkból: „Lehet, hogy a »reagani forradalmat« a jövő év januárjában egy »Bush-féte restauráció« követi majd... “ Milyennek látja Bush saját magát? Augusztusban interjút adott aTimes-nak, s az egyik kérdés az volt, eszmealkotónak tartja-e önmagát, vagy olyan embernek, aki felismeri a fontos eszméket? Válasza: „Nem tekintem magam alkotó értelmiséginek. Értelmesnek és ingelligensnek látom magam, de nem entellektüelnek. Meglehetősen olvasott vagyok, de nem kivételesen olvasott. Szükségem van megfelelő emberek segítségére, hogy... elnökként azt tegyen, amit szeretnék. Azt hiszem, értek... értenék ahhoz, hogyan válasszam el a helytelen gondolatokat a jóktól." A PRAGMATIKUS Milyen tehát Bush? Ellenfelei a negatívo- mokat emelik ki, azt, hogy túlságosan „lágy", hogy „nem volt saját arca", s amikor a Fehér Ház ballépéseket követett el, mintha ott sem lett volna. Barátai a külpolitikai tapasztalatait emelik ki: volt ENSZ-nagykövet, diplomata Pekingben, CIA-igazgató. Bush: „Hat láb hét hüvelyk magas vagyok, de amikor kampányutakra indulok, az emberek azt mondják: »Azt gondoltuk, maga alacsony ember.« Tizennyolc éves korom óta hat láb két hüvelyk vagyok. Vagyis javítanom kell a fellépéseimen, különösen a televízióban, hiszen a legtöbb ember innen szerzi benyomásait. " Sokan Bush egy-egy elejtett mondata alapján próbálnak rámutatni, hogy a külpolitika egyes lényeges kérdéseiben mennyiben különböznek nézetei Reaganétól. Ezek lényege: Reagan áthatolhatatlan pajzsként képzeli el az SDI-t, amely eltörli a nukleáris veszély fenyegetését. Bush realistább, szerinte az SDI megvalósíthatósága, nem bizonyított. A kutatásokat támogatja, ellenzi viszont a korai telepítést. Lényegében az SDI egyszerűsített változatainak adnak előnyt. Bush helyeselte például az afgán ellenforradalmároknak, a nicaraguai kontráknak nyújtott támogatását, de míg Reagan nagy pátosszal „szabadságharcosoknak" nevezte őket, Bush az „alacsonyabb intenzitású konfliktusok" irányításáról beszélt. Minden jel arra vall, hogy a kormányban pragmatikus szakemberek töltik majd be ...és aki a jövőbe néz a vezető posztokat. Biztos az, hogy James Baker (volt pénzügyminiszter és Bush kampányfőnöke) lesz a külügyminiszter. A had- ügyminiszteri posztot illetően szóba került John Towler neve (ő vezette az első Iráni- kontra-vizsgálatot) . Úgy látszik, Brend Scowcroft visszatér a színre, ugyanabban a beosztásban, amelyet Ford mellett töltött be. Kampányának végén Bush változtatott a róla kialakult képen, az erőpolitikát dicsérte. Három hete, amikor bejelentették a Gorba- csov-látogatás tényét, Petrovszkij szovjet külügyminiszter-helyettest megkérdezték, mi erről Moszkva véleménye. A válasz: bíznak abban, hogy ez csak választási beszéd volt. NAPIREND 1989-RE Ezzel a címmel írt közös cikket a Newsweek számára két egykori külügyminiszter: Henry Kissinger és Cyrus Vance. (Kissinger állítólag azt mondta, kormányzati tisztséget nem vállal, de baráti alapon szívesen lenne Bush külső tanácsadója.) A szerzők ebben azt fejtik ki, mint kellene tennie az új amerikai kormányzatnak annak érdekében, hogy stabil és állhatatos legyen a washintgtoni politika, s ne csökkenjen az USA világpolitikai jelentősége. Felismerik, hogy megváltozott sok olyan pillér, amelyre a 2. világháború utáni rend épült: megszűnt az amerikai atommonopólium, csökkent az USA világgazdasági szerepe, s növekszik másoké, például Japáné, Nyugat-Európáé és az újonnan iparosodott országoké. „Fontolóra kell továbbá venni az Kissinger: megint szeretne tanácsot adni amerikai cselekvést behatároló tényezők növekvő listáját is: nagy katonai erőnk dacára egyre korlátozottabb az a képességünk, hogy a világot egyoldalúan alakítsuk." Kifejtik: az USA „sok leghívebb" barátja szerint csökkent a szovjet fegyegetés, s ez is korlátozza a nyugat függőségét Amerika vezető szerepétől. Ezért „az Egyesült Államok feladata, hogy megalkossa a vezetés gyakorlásának új, finomabb és átfogóbb formáit." Fontosnak tartják, hogy a megváltozott körülményekhez igazítsa az új kormány az USA nemzetközi elkötelezettségeinek szerkezetét, s pontosan megszabják, melyeket kell erősíteni, csökkenteni, illetve másoknak átadni. Támogatják a szovjet-amerikai párbeszédet, de nagy óvatosságot és visszafogottságot ajánlanak. „Nagyon fontos, hogy a fegyverzetkorlátozás következő szakasza az Európában lévő hagyományos erőkre és fegyverekre összpontosuljon... Egyikünk sem helyeselné az Európában lévő atomfegyverek további csökkentését a szovjet hagyományos erők és fegyverek nélkül. “ S végül: ók is elérkezettnek látják az időt arra, hogy a NATO újra meghatározza céljait. Ha valami tanulságfélét akarnánk mindebből levonni, azt kellene először említeni, hogy Bush elképzelései nagyjából összecsengenek a két exkülügyminiszterével. A másik: Bush folyamatosságra törekszik, nem lesz olyan „szevedélyes és romantikus", mint elődje. Józan, megfontolt és szívós ellenfélnek - vagy mondjuk: partnernek - ígérkezik a tárgyalóasztalnál. MALINÁK ISTVÁN
