Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-11-11 / 45. szám
T ársadalmunk a forradalmi átalakulás időszakát éli. A peresztrojka történelmi szükségszerűségen alapuló jelenség a szocialista világban. Gyökerei a múltba, a történelembe nyúlnak vissza. Az általános átépítést célzó törekvések Csehszlovákiában úgy válhatnak érthetővé és elfogadhatóvá, ha a társadalomtudományok, beleértve a marxista történetírást, feltárják a jelenhez vezető út problémáit, megvilágítják az átalakítást kikényszerítő összefüggéseket és ezeket a ma szemszögéből újraértékelik. A történelemtudomány szerepe és felelőssége a forradalmi átalakulások időszakában megnövekszik és ugyanakkor természetszerűleg fokozódik a tudományág iránt tanúsított társadalmi érdeklődés is. Megfelel-e a jelenkori történetírás színvonala és társadalmi presztízse a kor követelményeinek és a rá háruló feladatoknak? Ezt a kérdést tette fel a CSKP KB elméleti és politikai folyóirata, a Nová Mysl szerkesztősége a csehszlovák történelemtudomány több jeles képviselőjének, akiket 1988. június 9-én kerekasz- tal-beszélgetésre hívott meg. A jelenlevők megállapították, hogy a csehszlovák történetírás a szocializmus történetének feltérképezése terén sok eredményt hozott. Tánúbizonysága ennek a nagy terjedelmű szakirodalom, amely az 1948 utáni időszakot sok tekintetben feldolgozta. A most idószerú feladatok szemszögéből azonban úgy tűnik, hogy a történetírás mind a mai napig sok mindenben adós maradt. Erre vall az is, hogy a hazai átalakítás nem támaszkodhatott a múlt történelmi elemzéseire. A múlt-jelen-jövó kontinuitásából kiindulva a jövő feladatainak helyes megfogalmazása érdekében elkerülhetetlenül szükség van a múlt eseményeinek és folyamatainak sokoldalú tudományos elemzésére és a történetírás feladatainak új szellemben történő megjelölésére. Nem véletlen, hogy a beszélgetés résztvevői jelentős hangsúlyt helyeztek az átmeneti időszak és a szocializmus alapjainak építésével foglalkozó történetírás időszerű feladatainak megfogalmazásáról. A Február óta eltelt 40 év egy társadalmi rend megalkotásának folyamatában valóban nem hosszú idő és a benne zajló események kisebb-nagyobb közvetlenséggel visszatükröződnek a jelenben is. Igény mutatkozik például az 1944-tól 1948-ig tartó forradalmi időszaknak több szempontból való újrafeldolgozására. Az átmeneti időszak történetírásának problémái Annak ellenére, hogy ez az időszak his- toriográfiailag lényegében feldolgozottnak tekinthető, hiány mutatkozik például a bur- zsoá és nem kommunista pártok mélyebb elemzése terén. A szakirodalomban háttérbe szorultak az egyes nemzetek és nemzetiségek fejlődését feldolgozó történelmi kutatások. A beszélgetők szerint vissza kell térni az ún. „szocializmushoz való sajátos út" kérdéséhez, amely már a 60-as évek elején felvetődött, de később jobboldali opportunista színezetet kapott. A 60-as években több történész próbálkozott az 1945-1948-as időszak és a 60-as évek második felének fejlődése közti analógiák keresésével. A Február előtti időt úgy mutatták be, mint a szocializmushoz vezető szociáldemokrata, ill. nemzetiszocialista utat, amelyet a gazdasági és politikai osztálypluralizmus szegélyezett. A cél az volt, hogy megteremtődjék a különböző és ellentétes osztályérdekek és ideológiák találkozását elősegítő történelmi bázis, s ezáltal valós alapot kapjon a válság idején aktuálissá nőtt szocialista Csehszlovákia gazdasági és politikai rendszerváltásának modellje. Való-igaz, hogy a „szocializmushoz vezető sajátos út" mint fogalom már Gottwald korabeli beszédeiben is előfordulhat. Az ő értelmezésében azonban nem volt szó a munkás, kispolgári illetve a burzsoá osztályérdekek pluralizmusáról. Sokkal inkább arról, hogy milyen módon lehetséges az adott viszonyok között a munkásosztály és a kommunista párt által vezetett társadalmat eljuttatni ahhoz a határhoz, amelynek átlépése után, még á hatalmi kérdés végleges eldöntése előtt meg lehet fogalmazni a szocializmus építésének feladatait. A „sajátos út" eredeti marxista értelmezése, amely az általános törvényszerűségek és osztályharcok sajátos feltételeinek dialektikus egységéből fakadt, a 60-as évek interpretációja során tudománytalan alakot öltött és a válság időszakában a revizionista front politikai gyakorlatának tendenciózus eszközévé vált. A személyi kultusz mint retardáló erő A Februárt követő időszakkal kapcsolatban mélyebb és sokoldalúbb analízist igényel majd a személyi kultusz szisztémája, amely ugyan nem a szocializmus belső forrásaiból nőtt ki és nem semmisítette meg a párt által megteremtett tartós értékeket, de nem tekinthető peremjelenségnek sem. Nagy károkat okozott a szocializmusnak és megjelölte annak arculatát, löőszerűnek mutatkozik ezért elgondolkodni azon, hogy a párt, amely a nemzeti demokratikus forradalom feltételei közötttanúbizonyságottett a marxista-leninista elmélet gyakorlati alkalmazásáról, néhány évvel később ezt a képességet bizonyos tekintetben elveszítette. Pedig lényegében ugyanaz a vezető réteg állt az élén. Ezzel kapcsolatban elhangzott a megállapítás, hogy a csehszlovák gyakorlat mechanikusan átvette a szovjet módszereket akkor, amikor a Szovjetunióban a szocialista építés egyes szakaszait nem a lenini metodológia értelmében értékelték, amikor a lenini koncepció - alkotója halála után igencsak eltorzult. Kifejezésre jutott azonban az is, hogy egyszerűsítésként hatna az 50-es évek első felének fejlődését an bloc a lenini elvek deformációjaként kezelni. A Februárt követő időszakban ugyanis voltak próbálkozások a lenini értelemben vett szocializmus építésére. Ezek Csehszlovákia konkrét történelmi feltételeinek viszonylag alapos ismeretéből táplálkoztak és a IX. pártkongresszus irányvonalában kaptak valós kifejezést. A párt eme irányvonalát, mint a szocializmus építéséhez vezető átmenet elvileg helyes és reális koncepcióját minden bizonnyal igazolni fogja a további történelmi elemzés is. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a IX. kongresszust követő időszak már nem azomait. A személyiség szerepe a szocializmus időszakában megsokszorozódik. A proletárhatalom létrejötte után, az államhatalom ügyeinek irányítása terén óriási befolyásra tettek szert a munkásosztály vezető politikusainak személyes tulajdonságai. Bizonyos feltételek között az államérdekek irányítását tekintve az egyéniség döntő befolyásra tehet szert. Pozitív tevékenység esetén elősegítheti, negatív tevékenység esetén jelentős mértékben fékezheti a társadalom előrehaladását a szocializmus felé. A személyiségek szerepének értékelése különösen a közelmúlt történetének feldolgozása keretei közt nem könnyű feladat. A legújabb kori történetírásnak ezzel kapcsolatban respektálnia kell egy bizonyos társadalmi elvet, mégpedig azt, hogy a legújabb kori témákat nem klasszikus módszerekkel fogja vizsgálni. Ezeknek a témáknak meg kell érniük. Bizonyára a ma történéseit is más szemszögből fogja vizsgálni a jövő történetírása, a tartalom azonban ugyanaz marad. A múlt történelmi folyamatainak újraértékelését ezzel kapcsolatban helytelen lenne revízióként kezelni és a történészek sem vethetik el és nem revideálhatják az 50-es éveket tárgyaló munkáik minden eredményét. Politika és történelem viszonya Visszatérve a közelmúlt történetének rekonstruálásához, hangsúlyt kapott az a szemlélet, hogy a történetírás nem szakadhat ki az ideológia kötelékei közül. A történetírás mindig egy konkrét osztályideoló- gia alkotórésze marad. A történész is adott időben és adott közegben alkot összhangban egy adott ideológiával és politikával. Az általa végzett elemzés és értékelés mindig osztály- és pártjellegű és a korabeli politika befolyása alatt áll. Viszont a történelem és a politika nem azonos és nem cserélhető fel. Nem követelhető ezért a történelemtől a párhuzamos politikai gyakorlat igazolása, illetve indoklása. Ez nem válna hasznára nosítható az előbb említett koncepció gyakorlati megvalósulásával. S ami döntő, rányomta bélyegét a szocializmusról alkotott kép megformálására, mélyen befolyásolva a társadalmi tudatot, rögzítve benne a szocializmusról alkotott konkrét képet, amely éppen a deformáció keretei között kapott valós formát. A történetírás feladata tehát az időszak objektív értékelése, amelyből kiindulva aztán sor kerülhet a lenini koncepciótól való eltérés fokának megállapítására is. A deformációkat elutasító időszakkal kapcsolatban, amely már 1956-ban beköszöntött, feladatként fogalmazódott meg az SZKP XX. kongresszusa után elért eredmények újraértékelése, valamint annak megállapítása, hogy mik voltak a lenini értelemben vett megújulás befejezetlen próbálkozásai. Feltételezhető, hogy ha az 50-es évek időszakának tudományos megismerése előbbre jut, lehetőség nyílik a 60-as évek fejlődésének sokoldalúbb elemzésére is. Az emberi tényező szerepe A múlt folyamatainak vizsgálatával kapcsolatban felvetődött a kérdés, hogy a szocializmus történetírásában megfelelően történt-e az emberi tényező szerepének kidomborítása. Elhangzottak olyan vélemények, melyek szerint a szocialista ember kialakításának folyamatát túlegyszerúsítve, túlzottan egyértelműen tükrözi vissza a történetírás. Az emberi tényező történelmi szerepe mellékvágányra került, illetve elveszett az ipari termelés tömege, a mezőgazdaság sikerei, a sokszor elszemélytelenített határozatok, a formalizmus árnyékában. Ugyanakkor elhangzottak más végleteket példázó felismerések is, amelyek az egyes konkrét személyiségek túlértékeléséből, pontosabban szólva a történelmi folyamatoknak az egyes emberek tulajdonságaival való azonosításból fakadtak. Megállapítást nyert, hogy a szocializmus időszakában a történésznek fokozott mértékben kell tanulmányoznia az egyedek, főleg a vezető egyéniségek magatartásformáit és motívusem a történelemnek, sem pedig a politikai gyakorlatnak. A történész egy adott korszak értékelésekor nem válhat annak a pologétá- jává, de nem eshet történeti hiperkriticizmu- sokba sem. A történész feladata az, hogy a konkrét történelmi feltételekből kiindulva megkeresse a helyes válaszokat a helyesen feltett kérdésekre. A történelem specifikuma abban áll, hogy rekonstruálja az adott korszakot és az annak megfelelő gondolkodási módot. A történetírás és a jelen szükségletei A múlt folyamatainak vizsgálatával kapcsolatban a kerekasztal-beszélgetés résztvevői az árnyaltabb, genetikus, a történelmi folyamatok belső ellentmondásait is ábrázoló történetírás mellett foglaltak állást. A történetírásnak úgymond meg kell szabadulnia a sztereotip, „fehér-fekete" formátumú fejtegetésektől, a társadalomnak a párt- kongresszusok határozatain keresztül történő megjelenítésétől. Le kell vetkőzni a csupán pozitív folyamatokat reflektorfénybe állító módszeres eljárásokat. Természetesen erre is szükség van, de igény mutatkozik kiegészítésükre a negatív töltésű jelenségekkel is. Ha figyelmen kívül maradnak a negatív személyiségek, negatív tendenciák, és a pozitív határozatok negatív következményei, kizáródnak az alternatív megoldások és az okulás lehetősége is. A lehetőségek vázolásának, a negatív jelenségeknek didaktikai és nevelési okokból is teret kell biztosítani. Külön fontos szerep jut itt a tankönyveknek és az oktatási módszereknek, melyeknek az erkölcsi nevelés területén pótolhatatlan küldetésük van. A történelem feladata, hogy komplex képet alkosson a világról, hogy formálja a jövő állampolgárainak személyiségét. Ebből kifolyólag társadalmi igényként lép fel a történésztársadalom előtt az új történelemtankönyvek megírása, de ezzel párhuzamosan a történelemoktatás mostani módszereinek komplex értékelése is. A legújabb kori történelemoktatás, beleértve a párt és a szocializmus történetét, szürke, mechanikus, frázisokkal teli. Nem csoda, ha sem a fiatalabb, sem pedig a felnőtt tanulók érdeklődését sem tudja felkelteni. A történelemtanítást - hangzott el a megállapítás -, radikálisan meg kell változtatni. Ki kell iktatni a túlzott tárgyilagosságot, a semmitmondó közhelyek mechanikus memorizálásának követelését. Az alkotó gondolkodásra vezetés, a történelmi folyamatok tartalmának valódi megértése kell hogy vezesse a történelem oktatóit. Ez a feladat azonban közvetlenül összefügg az ez irányú szakemberképzés biztosításával. A történetírás időszerű feladatainak megfogalmazása kapcsán szóba kerültek a gondok is, amelyekkel a történésztársadalom küzd. A szocializmus történetírásának egyik problémája lett a vele foglalkozó szakemberek hiánya. A felsőbb fokú oktatási intézményekben nem folyik ilyen jellegű szakemberképzés. A szocializmus története jellegénél és küldetésénél fogva specifikus kutatási eszközöket és módszereket igényel. Az effajta munka sajátságai még kiszűrésre várnak. Egyúttal azonban elvi megállapodásra is szükség lesz a legújabb korral foglalkozó felső szintű történészképzés terén. is. A sajátos módszerek és kutatási eszközök említése révén szóba került a levéltári kutatást biztosító intézményrendszer korszerűsítése iránt támasztott igény is. Az elsődleges levéltári források a történész számára a szocializmus történetének kutatásakor is pótolhatatlan jelentőséggel bírnak mind a komplex heurisztika, mind pedig a forráskritika szemszögéből. A történetírás jelenlegi gondjainak térképezése során szó esett a társadalmi megrendelések problémájáról. Felmerültek javaslatok a kutatás központibb intézményesítésére, s egyúttal a kutatási területek nagyobb fokú koncentrálására is. Ezzel kapcsolatban elhangzott vélemény, melynek értelmében az átmeneti időszak most már rövid távú historiográfiai feldolgozása, az új történelem-tankönyvek megírása nagyon is konkrét társadalmi megrendelést jelentenek, nem is beszélve a közeljövőben kidolgozásra kerülő új pártprogram-javaslatról, amely elképzelhetetlen az egész történelmi múlt folyamatainak alapos feldolgozása nélkül. Napirenden van a CSKP története tankönyv-változatának kidolgozása is. Ezek a feladatok igen felelősségteljes munkát és nagy szakmai érettséget követelnek a szakemberektől és egyúttal új erőpróbát jelentenek a csehszlovák történetírás számára is. Általuk ugyanis koncentráltabban léphet fel a történelem tudat- formáló hatása. A történelmi tudat formálása A vita résztvevői megállapították, hogy a jelenlegi történelmi és társadalmi tudat több tekintetben ingatag és bizonytalan. Visszatükrözi a problémákat, amelyek a szocializmus konkrét értékhierarchiája felállításában felszínre kerültek. Elhangzott, hogy a párt az 50-es évek végétől számítva háromszor is megpróbálkozott a szocializmus építésével összefüggő problémák megoldásával. Ezek a próbálkozások három különböző elképzelést, három tervezetet, három programirányzatot, három érték- rendszer felállítását is jelentették. Az 50/60- as évek fordulóján a kommunizmusba való közvetlen átmenet volt a koncepció. Már két évvel később világossá vált, hogy ez az értékrendszer nem felel meg a valóságnak. A másik megoldást egy komplexebb megközelítés jelentette, amely a XIII. pártkongresszus programjában öltött kifejezést. Ennek keretei közül azonban alaposan kicsú- szot a válság időszakának „demokratikus szocializmus" modellje. A harmadik próbálkozás a XIV. kongresszus által jóváhagyott fejlett szocialista társadalom építésének tervezete. Most pedig programra került az általános társadalmi átépítés. Mindezek a próbálkozások egy negyedszázad alatt zajlottak le. Az elmondottakból a vitázók azt a tanulságot vonták le, hogy a párt eljövendő új programja a történelmi fejlődés mögöttünk álló szakaszainak alapos megismeréséből kell hogy kiinduljon. A múlt hibáit és tévedéseit tekintve a történelemnek magára kell vállalnia a figyelmeztető prognoszta feladatát is. A programdokumentum megalkotása, a jövő irányainak projekciója terén a történelmi ismeretek pótolhatatlan jelentőséggel bírnak. Ha a történetírás a további kutatás során tudományos alapossággal feltérképezi a határhelyzetekből eredő megoldások problémáit és kiszűri azokat, amelyekben adott a továbbjutás lehetősége, akkor ezzel már a jövő iránti felelősséget is vállalja. Feldolgozta: KONRÁD INGE I. XI. 11. ■■■■ a forradalmi átalakítások időszakában
