Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-10-28 / 43. szám

Sokan úgy vélik, hogy egy zászló megalkotása egyszerű dolog. Adva van néhány képzőművészeti javaslat, amelyeket megbírál egy arra a célra létrehozott bizottság, s végül a nemzetgyűlés eldönti, hogy melyik legyen az igazi variáns. Pedig a dolog sokkal bonyolultabb. Bizonyítéka ennek, hogy például a csehszlovák zászlóról szóló 252. számú törvényt csak 18 hónappal a köztársaság megalakulása után szavazta meg a parlament. Miért éppen fehér-kék-piros a zászló, mit jelképez a kék háromszög a fehér és piros mező közé ékelve és milyen színű a zászlórúd? Érdekes téma, amely több hadtörténészt, heral- distát és levéltárost is foglalkoztat. És nem közömbös a köz­vélemény számára sem. Hiszen a zászló az államiság jelképe. A csehszlovák zászló történetét nemrég a Halló sobota hasábjain szakemberek vitája elevenítette fel. Erre támaszko­dik összeállításunk. Az újonnan létrejött csehszlovák állam külpolitikai és repre­zentációs szükségletei már 1918 telén kikényszerítették az államiság szimbólumainak - a címernek és a zászlónak - a megalkotását. Ezt a feladatot megoldandó, létrejött egy vegyes bizottság, amelyet a minisztertanács elnökségi tagjai, a belügyminisztérium és a belügyi levéltár dolgozói alkottak. Tagjai a következők voltak: G. Friedrich egyetemi tanár, dr. J. B. Novák, a Területi Levéltár igazgatója, dr. L. Klieman, a Belügyminisztérium Levéltárának igazgatója, dr. V. Vojtí- sek, a prágai Városi Levéltár dolgozója és Jaroslav Kursa, a Belügyminisztérium Levéltárának hivatalnoka. A bizottság kezdetben csak a címer megalkotásával foglalkozott. A zász­lókérdés 1919 áprilisában került napirendre. Fölmerült tehát a kérdés, milyen is legyen a csehszlovák államiságot jelké­pező nemzeti lobogó? Az önálló csehszlovák állam létrehozásáért folytatott küz­delmet piros-fehér zászlók alatt vívták a csehországi nemzeti felszabadító mozgalom résztvevői. A piros-fehér színkombi­nációnak Csehország területén történelmi hagyományai vol­tak. Már a 12. században megjelent a harci lobogókon. Jelképezte a Cseh Királyságot és a huszita seregek is piros­fehér zászlók alatt vonultak a keresztes hadak ellen. Az 1848- as forradalmi évben ezek a zászlók tűntek fel a prágai barrikádokon. Érthető tehát, hogy a piros-fehér lobogó a cseh nemzeti lét, a szabadság és a függetlenség státuszszimbó­luma lett. 1918-ban, az új helyzetben, a csehek és szlovákok közös államának létrehozásakor, a zászlószimbólum megalkotása­kor gondolni kellett a két nemzet közti államjogi viszony kifejezésére is. A szlovákok címerében és nemzeti zászlajá­ban a piros és fehér szín mellett szerepelt a kék is. Ezt kellett tehát belekomponálni a közös állam zászlajába. A zászlóbizottság tárgyalási alapjául szolgáló zászlóterve­zeteket az elismert cseh szaktekintély, Jaroslav Kursa címer- és pecséffudós készítette él. 1919 májusában a vegyes bizottság elé terjesztette a fehér-kék-piros színezésű zászló­variációkat, amelyeket a három színmezó kombinációjából, illetve címerfigurákból állított össze. Május végén a bírálóbi­zottság felkérte tanácsadónak a „Památník odboje" nevű szervezet Művészeti Egyesületét. A közös tárgyalások során sok ellentétes vélemény került felszínre. Egyesek a fehér­piros kombinációra szavaztak. Mások azt javasolták, hogy a zászló megalkotásakor kapcsolják össze a forradalmi huszita hagyományokat az újkori légionárius hagyományok­kal. Többen kifogásolták, hogy a zászlón helyet kapjoh a szlovák nemzeti szimbólum. Ez az irányvonal a Masaryk által meghirdetett egységes csehszlovák nemzet ideológiáját képviselte, megtagadva a szlovák integritást. A kétszínű - piros-fehér zászló ellen azonban több tény is szavazott. Pl. Piros-fehér volt a lengyel nemzeti zászló és ezekből a színekből tevődik össze a szomszédos osztrák állam zászlaja is. A vélemények sokrétűsége 1919 májusában még nem tette lehetővé a zászlóval kapcsolatos döntés meghozatalát. A közös bizottság elnöke, dr. Wirth ezért úgy határozott, hogy a döntést elhalasztják egy későbbi időpontra. Mindenesetre Jaroslav Kursa zászlóterveit megtartották tár­gyalási alapul. Kursa ezután folytatta a kísérletezést, és 1919. július 4-én új változatokkal állt elő. Ezeken jelent meg először a fehér-piros mezőkbe ékelt kék háromszög, amelynek csú­Jaroslav Kursa elfogadott zászlóterve csa akkor még csak a zászlóterület harmadáig hatolt. Kursá- val párhuzamosan, a ,,Památník odboje“ megbízásából több más képzőművész is foglalkozni kezdett a zászlótervezettel. Köztük volt a Kutná Hora-i Jaroslav Jares is, akit sokan, sajnos tévesen, a csehszlovák zászló teremtő tervezőjeként tartanak számon. A pályázati verseny végül is csak egy epizód lett a zászlóalkotás korántsem egyszerű folyamatában. A dön­tőbizottság a továbbiakban is elsősorban Jaroslav Kursa terveinek latolgatásával foglalkozott. Közben a zászlókérdés körül újabb vita bontakozott ki, s ennek keretében sikerült háttérbe szorítani azokat a véleményeket, amelyek a kétszínű piros-fehér zászlóvariáns megvalósítását forszírozták. Túl­súlyba került tehát az ésszerű, megfontolt politikai álláspont, miszerint a zászló színösszeállításában is kifejezésre kell juttatni a két nemzet testvéri viszonyát. így a háromszinú - fehér-kék-piros zászlómegoldások kerültek a válogatás központjába. Az elsődleges szempont ezen belül az volt, hogy a három szín optikailag is megfelelően csoportosuljon, vagyis a csehszlovák zászló egyértelműen felismerhető legyen egyéb Jobogók társaságában és kedvezőtlen látási körülmé­nyek között is. A szigorú követelmények figyelembevételével elkészített zászlóváltozatokat azután vizuális próbának is alávetették. Bemutatásra kerültek a Nemzeti Színház színpa­dán, valamint a Moldaván közlekedő gőzhajókon is. A bírálók véleménye szerint a színösszeállítást, általános elrendezést, esztétikumot és méretarányt tekintve a háromszínű - fehér- kék-piros, kék színű ékkel ellátott zászló felelt meg leginkább a gyakorlati követelményeknek. Ezen a zászlón az ék csúcsa még mindig a zászlóterület harmadáig nyúlt be. ^ 191'9 novemberében a zászlókérdést a Forradalmi Nemzet­gyűlés elé terjesztette a bírálóbizottság. Nem kis meglepeté­sére azonban a kiválasztott zászlóvariáns kétségeket, sőt helyenként ellenszenvet váltott ki nemcsak a képviselők köreiben, hanem a nyilvánosság soraiban is. Ennek az ellenszenvnek az alapját a történelmi cseh konzervativizmus mellett az adta, hogy egyes politikai erők, művészek, a külföldi ellenállás prominensei, akik részt vettek az államjelképek megalkotásával foglalkozó bizottság munkájában, olyan zász­lótervezeteket akartak elfogadni, amelyek leginkább hasonlí­tottak az amerikai cseh emigráció által irányított ellenállási mozgalom zászlaihoz. A bírálóbizottság ekkor újabb tanácskozásokba bocsátko­zott, 1920 januárjában pedig módosítást hajtott végre a zász­lótervezeten. Mégpedig úgy, hogy a kék színű ék csúcsát behelyezte a zászlóterület közepébe, meghosszabbítva ezál­tal az egyenlő szárú háromszöget alkotó kék terület belső oldalait. Ennek a változatnak a létrehozása után sikerült G. Friedrich egyetemi tanárnak, a szimbólumalkotó testület elismert tagjá­nak meggyőzni a politikai pártok képviselőiből alakult klubok vezető tisztségviselőit a választás helyességéről és a zászló­variáns politikai, szakmai és esztétikai létjogosultságáról. A tárgyalások eredményeként a csehszlovák parlament 1920. március 30-án többségi szavazattal elfogadta a csehszlovák nemzeti lobogó ma is ismert változatáról szóló törvényt. A törvény értelmében a zászló felső mezeje fehér, az alsó piros. A szélessége a hosszúság felével azonos. A kékszínú ék csúcsa a zászlóterület közepéig ér. A zászlórúd fehér-kék- piros harántcsíkos, a fehér és piros csík azonos szélességű, a kék pedig ezeknek egyharmada. Ennyi tehát a zászló története. A zászlóé, amely a cseh­szlovák államiság jelképe. A szimbólumé, amelyet oly büsz­kén emeltek magasba a forradalmi vörös lobogók társaságá­ban a jogaikért harcoló munkástömegek. A zászlóé, amelyet a náci betolakodók elől rejtegetni kellett, amelyre könnyes szemmel esküdtek fel a hazánk felszabadításáért hadba szállt katonák, amelynek kibontása a fasisztaellenes felkelés kezde­tét jelentette, s amely a Hradzsinon átadta magát a májusi szellő felszabadult játékának 1945 tavaszán. Ma a biztonságot és a békés, nyugalmas életet lengi felénk a csehszlovák állami lobogó. (K. J.) A -m első világháború után a magyarság­• • ■ MZ nak egy eddig sose volt állapotot kellett megszoknia: a „kisebbség" kifejezést megtanul­nia. Az úri magyarország prepotens osztálygőgjére és németet mégis kiszolgáló történelmi vakságára irtó grimasznyelvet: egy ellentétes valóság ítélete, könyör­telensége és talajt vesztett áldozatok vádló tagadhatat­lansága: a magyarság egyharmadának kisebbségi sorba hullása... ... A kisebbség csak önmagában megerősödve és önmagából kilépve lehet történelmi tényező: magyar­ság és emberség közös nevezőre hozott elkötelezettje: ember az embertelenségben... ... A nyelvhüség a humanizmus hatványán nem más, mint gondolathúség, gondolattisztesség, forrás­béli tisztaság. A szellemerkölcs kikristályosodása maga a nyelvben fogant gondolat. A nyelv a művelődés és alkotás közlekedő edénye; ha megrekesztem, szétfo­lyik, elpocsékolódik, elszivárog, elapad, elpárolog, fel­szívódik. Az impresszió és expresszió, a befogadás és kivetítés vér- és idegcsatornája: az anyanyelv. Az anyanyelv a közlési, a kifejezési, a gondolati maximu­mot biztosítja. Csak a nyelv természetes, szokott ritmusában fogant és magzatvizében született gondolat nem lesz fattyúhajtás vagy homunculus, mesterséges teremtmény. Csupán az anyanyelv - legsajátosabb lényegem és létem - lélegezheti be termékenyítőn a világot, és vetítheti vissza mindenkihez szóló és egymást gazdagítón e kettősség gyümölcsét: a gondo­lat igazát. Micsoda igazoltság, hogy épp a sárospataki emigráns, a cseh Jan Komensky lett' és maradt a magyar és minden anyanyelv védőügyvédje!... ... A kisebbség nemcsak önmaga kiteljesítője, de tartozéka, függeléke, rész és részese a többségi nem­FÁBRY ZOLTÁN zetnek is. A kisebbség: többségi kritérium. A kisebbség csalhatatlan, letagadhatatlan többségi tükör és tükrö­zés. Példa, próbakő és - ítélet. ... A marxizmus próbáján - paradox módon - a ki­sebbség lesz azon lépcsőfokok egyike, melyen a több­ség a jövőbe hághat: az internacionalizmusba. A kisebbségi kérdés - mint eminens társadalmi kérdés- csak a marxi-lenini vonalon, csak a szocialista humanizmus szellemében oldható meg. A kisebbségi probléma az internacionalizmus elorozhatatlan atomja; ahonnan ez a töltet kimarad, ott megzavarodik az egésznek az összetétele és összhatása. A kisebbségi kérdés megoldhatatlansága, zavarai és gátlásai a nem­zetinél nagyobb, a többségi kollektivitás, az internacio­nalizmus hitelét gyengítik. ... Népek, nemzetek, kultúrák és emberek közelíté­sében, közeledésében a kölcsönösség tudata a döntő. Az igazi internacionalizmus ad és kap. Gazdagítás és gazdagodás a velejárója. E sorok írása közben Tho- mas Mann levelezésének köteteit olvasom. Itt, egy 1924-es episztolában találom a következő bejegyzést: „Egyre inkább úgy látom, hogy a csodálat az ember legjobb osztályrésze; és ahogy az egyén életében nincs természetesebb és emberibb, mint az a tény, hogy a másikban azt csodálja, ami nincs meg benne, ami ő maga nem lehet, éppúgy a népek életében is így kéne, hogy legyen. Kölcsönös csodálat, mint az inter- nacionális élet alappátosza: bizony másképp nézne ki a világ, mint most... Saját'tapasztalatomból tudom, hogy mennyi előny származik abból, ha az idegent szeretettel tesszük a magunkévá és csodálva okulunk belőle." „Kéne, hogy legyen".. Ha az a „kéne", ha az a „ha" nem volna. A valóságban a csodálat helyén az irigység terpeszkedik, a legrosszabb osztályrész: az elrekesztö gát, a kizárólagosság, az önzés. A közele­dés és a közelítés alapindítéka - a csodálat - a kölcsö­nösség legszebb emberi tényezőjeként csak irigység nélkül valósíthatja meg a szocialista humánum lénye­gét: az egymásrautaltság tudatát és módját, az adni és kapni zavartalanságát. Ha itt nincs gát és zavar, a kisebbség a többség tanítványa és társa lesz, gazda­godó, gazdagító: továbbvivő, hozzáadó és to­vábbadó ... ... A kisebbség a született, az adódott közvetítő: idegenkedése, első durcássága után a kíváncsiság, majd nyomában a csodálat kerekedik felül: a másnak, a másfélének színe, hangja, változatos jó íze, gondo- lathökkentó és ébresztő újdonsága magával ragadja. Mit tudtunk mi például a csehekről?! És aztán mit jelentenek nekünk az évek folyamán a középkorból való átmenet szellem- és gerinccsodái: az igaz­ságszomjazó Hús és a tolsztoji méretű „emberhalász'' Chelcicky?! És jöttek sorra - kapásból idézzük- a Svejk-élmény és Nejedly, majd a népe, nyelve csalatását világgá kiáltó Bezruc, Őapek regényei és drámái, Vancura humanizmusa, a költő Jirí Wolker műve és korai halála, Janácek szimfoniettája. A szlo­vák folklórra füleltek; majd a Bartókot is megbabonázó nép- és betyárdalok igézete után ezek kórvalóságát közvetítő Jilemnicky prózájára. Mai fiatalok fel sem tudják fogni, hogy mi történt akkor velünk, hogy hány hatás és összetevő eredményeképp lettünk azok, akik vagyunk... Az előzetes zászlóvariációk (Dr. Zbyéek Svoboda illusztrációi, Lőrincz János fotóreproduk­ció ja)

Next

/
Oldalképek
Tartalom