Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-10-28 / 43. szám
VASÁRNAP 1988. október 30. A NAP kel - Ketet-Sztová- kia; 06.19, nyugszik 16.22 Közép-Szlovákia: 06,26, nyugszik lé.29 Nyugat- Szlovákia: 06.32, nyugszik 16.35 órakor A HOLD kel - Kelet-Sziová- kia: 20.14, nyugszik 12.25 Közép-Szlovákia: 20.21, nyugszik 12.32 Nyugat- Szlovákia: 20.27, nyugszik 12.38 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük alfonz - Simon nevű kedves olvasóinkat • 1918-ban hirdették ki a martini deklarációt, Szlovákia csatlakozott az újonnan alakult Csehszlovák Köztársasághoz. AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL A MÁSODIK SZAKASZ Malinák István Írása a Szovjetunióbeli változásokról ÚJ TANKÖNYV KÉSZÜL A CSKP TÖRTÉNETÉRŐL Vladimír Kunovjaneknak, a CSKP Marxizmus- Leninizmus Intézete igazgatójának írása A KÚRA NEVE: BÉREZÉS EGYÉNI ÉRDEMEK SZERINT Egri Ferenc riportja A KOCKÁZATOT IS VÁLLALNI KELL Szitás Gabriella riportja VENDÉGÜNK: A KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Összeállítás testvériapunk írásaiból FOGÁPOLÁS MESÉVEL Pétert! Szonya riportja A FILODENDRON Jelena Szerebrovszkaja novellája Az elmúlt hetekben a bratislavai új Szlovák Nemzeti Színház építői is jól kihasználták a szép, napos időt. Hamarosan befejezik a két fő épületnek - egyikben (a felső képen baloldalt) a prózai, a másikban (jobboldalt) az operatársulat kap helyet - a betonozómunkáit. Az Ostravai Kohóipari Szerelővállalat dolgozói rövid időn belül elkészülnek az opera tetőszerkezetével is. A létesítmény tetőterét azután rögtön szigetelniük kell, hogy a jövő év májusában beindulhasson a munka a falakon belül. Az alsó képen: Jozef Mitka (baloldalt), és Rostislav Polásek szerelés közben. (Peter Simoncík felvételei - CSTK) IDŐSZERŰ GONDOLATOK Politikai rendszerünk stabilitása, további fejlesztése szempontjából kulcsfontosságú a nemzetiségi kérdés marxista-leninista megoldása. A szocializmus egyik legnagyobb vívmánya az a tény, hogy országunk nemzetei és nemzetiségei között megértés és kölcsönös együttműködés uralkodik, hogy soraikban a közös haza fejlődéséért vállalt felelősség tudata, az összetartozás érzése érvényesül. Tudjuk, hogy nem volt könnyű ennek a kérdésnek a megoldása, s azt is tudjuk, milyen robbanékony és destabilizáló hatással lehetnek a nemzetiségi problémák, ha elhanyagolják őket. Hiszen nincs egyetlen olyan komolyabb kérdésünk sem, amelynek ne lennének nemzetiségi szempontjai is. Még mindig hatnak azok az erők, amelyek országunk nemzetei és nemzetiségei egysége számára bizonyos potenciális veszélyt jelentenek. A különböző indíttatású nacionalista előítéleteknek mély gyökerei vannak, s meggondolatlan lépésekkel könnyen lehet ezeket feléleszteni és felbolygatni. Legfontosabb kötelességeink közé tartozik annak megóvása, amit a föderációval egyesített államunk életének minden területén elértünk, úgy kell cselekednünk, hogy a nemzeteink és nemzetiségeink közötti kapcsolatok erősödjenek. Világos az az irányvonal, amelyből kiindulunk - a nemzeti önrendelkezés, minden nemzet és nemzetiség fejlődése sajátosságainak a tiszteletben tartása, s ettől elválaszthatatlanul egységüknek és mindannak az erősítése, ami összeköti őket. Az egyik kérdést nem lehet elszakítani a másiktól. A nemzetiségi politikában különösen nem engedhető meg az érzéketlenség és a meggondolatlanság. Szólni kell az egyházi politika kérdéseiről is. Nagyra értékeljük, hogy a hívők és a lelkészek túlnyomó többsége aktívan részt vesz a szocializmus építésében és szocialista rendszerünkhöz pozitívan vagy lojálisán viszonyul. Ezért teljesen hiábavalók bizonyos körök olyan irányú törekvései, hogy a hivő állampolgárokat elválasszák a többiektől, s a szocialista társadalomtól idegen, sőt, vele szemben ellenséges társadalmi erőt alakítsanak belőlük. Képtelen az az állítás, amelyet ellenségeink terjesztenek, miszerint államunk elnyomja a vallási szabadságjogokat és „ki akarja éheztetni“ a vallási szervezeteket. A hívők országunk teljes jogú állampolgárai. Vallási szükségleteiket az alkotmányos törvényekkel összhangban elégíthetik ki. Ennek nem áll semmi az útjában, és azt sem akadályozza semmi, hogy aktívan részt vegyenek hazánk fejlesztésében. Az egyházak társadalmunk építményének a részei és érdekünk, hogy továbbra is jó kapcsolatot tartsunk fenn velük, beleértve a római katolikus egyházat is. Valamennyit - és 18 van belőlük - egyenjogú- nak tartjuk. (Részlet a CSKP KB Elnökségének a KB 10. ülésén elhangzott jelentéséből, amelyet Jan Fojtík terjesztett elő). A CSEHSZLOVÁK ÁLLAMISÁG HETVEN EVE (Folytatás az 1. oldalról) A forradalomba átnövő ellenállás fontos fejezete volt a cseh nép májusi felkelése is. Hazánknak a szovjet hadsereg általi felszabadítása utat nyitott a gyökeres társadalmi átalakulás kiteljesedésének. Nem feledhetjük, hogy a fasizmus elleni küzdelem hazai és külföldi színterein ott voltak a csehszlovákiai magyarság legjobb fiai is. Szlovák és szovjet partizánbajtársaikkal vállvetve védték a szabadság szlovákiai szigetét a Petőfi-partizánosztag harcosai és Nógrádi Sándor partizánjai. Az internacionalizmus eszméinek erejéről vall az is, hogy Svoboda tábornok hadtestében a Szovjetunió területén és hazai földön csehszlovákiai magyar antifasiszták is harcoltak. Ott küzdöttek Klapálek tábornok híres tobruki tüzérezredében is, s nem hiányoztak a Dunkerquenél bevetett csehszlovák páncélos dandár soraiból sem. Ezeket és más - még napjainkban sem eléggé ismert - tényeket céltudatosabban kellene feltárnunk és kihasználnunk, elsősorban a fiatal nemzedék hazafias és internacionalista nevelésében. A felszabadulás utáni népi-demokratikus fejlődés további erőfeszítéseket követelt. Szükség volt a Nemzeti Fronton belüli - a kommunista párt vezette - összefogás megszilárdítására. A szocializmusba átnövő demokratikus átalakulás a külföldi erőkkel szövetkező belső reakció szüntelen ellenállásába ütközött. 1948 februárjában a köztársaság jellegéért vívott ádáz küzdelem végérvényesen eldőlt. A jégtörő február a csehszlovákiai magyarság életében is döntő fordulatot, és a szó legnemesebb értelmében újjászületést eredményezett. Megszűntek a nemzetiségi egyenjogúság útjában álló, a múltból örökölt akadályok. A társadalmi építőmunka megindulásával megteremtődtek a feltételek ahhoz is, hogy a nemzetiségi lét is fokozatosan szocialista tartalommal telítődjék. Az eltelt négy évtized során gyökeresen megváltozott hazánk, s különösen Szlovákia, s ezen belül pedig az egykor elmaradott déli járások arculata. A korszerűsödő termelőerők, az új gyárak és más ipari létesítmények, a szocialista nagyüzemi gazdálkodás eredményeképpen hazánk olyan fejlett ipari-mezőgazdasági országgá vált, ahol az életszínvonal emelkesésével, az anyagi jóléttel, a szellemi felemelkedéssel, a műveltség növekedésével párosult. Ezt lépten-nyomon tapasztalhatjuk Dél-Szlovákiában is. K légy évtized mérlege igazolja a választott út helyességét, a szocialista IN társadalmi rendszer távlatait. Persze, ez az út nem volt mentes a hibáktól, sőt a tévedésektől sem. Húsz évvel ezelőtt a revizionizmus térhódítása folytán veszélybe kerültek szocialista vívmányaink. Az 1968-as esztendőről, az akkori eseményekről sohasem szabad megfeledkeznünk, mert ezek mélyreható tanulságot jelentenek pártunk és az egész nép számára. Sohasem feledkezhetünk meg azokról az elvekről, amelyekre negyven évvel ezelőtt fölesküdtünk: hogy ennek a hazának ura a dolgozó nép, s hogy életünket át kell hatnia az internacionalista összefogásnak, a Szovjetunióval való megbonthatatlan barátságnak, Fogadalmat tettünk arra is, hogy közös hazánknak mindenkor hozzáértő és felelősségteljes gazdái leszünk, nem feledve: ellenfeleink ki tudják használni hibáinkat és felelőtlen cselekedeteinket. A hétévtizedes történelmi visszapillantás egyik alapvető tanulsága, hogy köztársaságunk ereje a nemzetek és nemzetiségek tényleges egyenjogúságán alapuló, internacionalista összefogásban rejlik. Ezt az erőt meghatványozta a föderatív államjogi rendezés, amely kiterjesztette a szlovák nemzet, valamint a magyar és az ukrán nemzetiség további fejlődésének lehetőségeit társadalmi életünk valamennyi területén. Az elmúlt években fölgyorsult Szlovákia társadalmi és gazdasági fejlődése. Ez az országrész több vonatkozásban behozta a Csehországgal szembeni - a múltból örökölt - hátrányát, s ma már a nemzeti jövedelem jelentékeny- hányadát adja az államháztartásnak. Méltán lehetünk büszkék eredményeinkre, szocialista eszméinkhez méltó életszínvonalunkra. Ám nem szabad az önelégültség hibájába esnünk. További előrehaladásunk ugyanis távolról sem problémamentes. Kellő választ kell adnunk a kor kihívásaira, méghozzá a szocializmus adottságainak teljesebb kihasználásával. A mennyiségi szemlélet és az extenzív fejlődésvonal ma már nem elegendő az előrelépéshez, a belső erőforrások feltárásához. A többi szocialista országhoz, elsősorban a Szovjetunióhoz hasonlóan mi is a gazdaság és a demokrácia magasabb fokának elérését szolgáló átalakítást hajtunk végre. Azt akarjuk, hogy az államot ténylegesen a nép irányítsa, hogy a termelési és a társadalmi viszonyok megszabaduljanak az elburjánzott és központosított bürokráciától, s hogy a dolgozó ember valóban magáénak érezze a társadalmi tulajdont. A rohamos fejlődés, a világméretű gazdasági verseny elsősorban minőségileg követel új gondolkodást. Mindenkinek tudatosítania kell: a megkövesült, elavult módszerek és nézetek leküzdése létszükségletünk. A demokrácia elmélyítése, a tömegek aktivizálása és hatékonyabb részvételük a közjavak előteremtésében és elosztásában szükségessé teszi, hogy teljes mértékben kibontakoztassuk az egyénben rejlő adottságokat, mert valamennyi érték megteremtője az alkotó, gondolkodó, cselekvő ember. Manapság gyakran hangoztatjuk, hogy az átalakítással együttjáró tennivalóink hordereje sokban emlékeztet a négy évtizeddel ezelőtti forradalmi feladatokra. Valóban: akkor is, ma is, rendkí vüli időszerű volt, hogy érvényesítsük a közismert elvet: ahogy dolgozol, úgy boldogulsz. Napjaink egyik forradalmi feladata az, hogy ennek az elvnek mindenhol érvényt szerezzünk. Ne csak a kinyilatkoztatások szintjén ismételgessük ezt a bölcs követelményt, hanem tegyünk meg mindent azért, hogy ez az elv váljék vezérlő eszmévé, erkölcsi normává minden ember, kis és nagy közösségek munkájában, életében. Nem kevesebb, mint hazánk, az egész ország sorsa, jövője függ attól, hogy ezt a korparancsot miként váltjuk valóra. ÚJS3 2 1988.X
