Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-10-14 / 41. szám
* kJ szú 15 INDONÉZIA A HADSEREG ES A ummÁLrn ,, Amikor úgy tűnik önöknek, hogy tisztán látnak az indonéz helyzetben, az csupán azt jelenti, hogy rosszak az információikEz a félig komoly, félig tréfás aforizma állítólag Mohammed Hattól, Indonézia függetlenség elnyerése utáni első alelnökétól származik. Az utóbbi tíz esztendőben a nem egyértelmű tényezők bonyolult összefonódása ezt az aforizmát minden korábbinál időszerűbbé teszi. Az a tény azonban, hogy nem csökken az Indonézia, planétánk ötödik legnépesebb országa (170 millió lakosa van) iránti nemzetközi érdeklődés, arra késztet bennünket, hogy keressük az események belső logikáját. Megengedett világnézet Úgy tűnik, az 1966-ban hatalomra került „új rendszer" vezetői számára a nyolcvanas évek második fele valamilyen átmeneti időszakot jelent. Ez a rezsim egyrészt a hadseregre, mint fő politikai erejére, valamint a hatalmi apparátusra támaszkodik. Az „új rend" az elmúlt húsz esztendő során azt tartotta legfontosabb társadalmi feladatának, hogy szavatolja a gazdaság kapitalista alapokon történő gyorsított ütemű fejlődését. Sok mindent el is ért ebben az irányban, például az idei év kezdetéig a nemzetközi társaságok 17 milliárd dollárt fektethettek be az indonéz gazdaságba - a kőolaj- és gázipar kivételével. A legnagyobb külföldi beruházó Japán, majd Hongkong, az Egyesült Államok, Hollandia és az NSZK következik. Még ennél is nagyobb összeget, hozzávetőleg 20 milliárd dollárt fektettek be a kőolaj és a gáz kitermelésébe és feldolgozásába. E téren az amerikai monopóliumoké a döntő szerep. Nagyon szigorúan korlátozták az országban a politikai tevékenységet. A vezetés a legnagyobb sikerének az 1985-ben bevezetett, úgynevezett egységes elveket tartja: az egyedüli hivatalos világnézet a ..pancsa sila“ (öt alapelv) állami ideológiája lett. Vagyis a hit az istenben, a demokráciában, a nemzeti egységben, a társadalmi igazságosságban és a humanizmusban. Már az „új rend" meghirdetésének első szakaszában is szigorúan betiltották a tudományos szocializmus gondolatainak a propagálását, s a baloldali nacionalista nézetek is csaknem illegálisak lettek. Az „egységes elvek" bevezetése pedig lényegében felbomlasztotta, gyengítette a legjelentősebb ellenzéki pártot, az Egység és Fejlődés Pártját (PPP), amely a lakosság többségének iszlám hitére alapozott. Azáltal, hogy a PPP a hivatalos ideológiát fogadta el a párt eszmei rendszerének alapjaként (s ez is volt az „egységes elvek" bevezetésének a célja), lényegében lemondott az iszlámról, mint legmagasabb szellemi és politikai értékéről. Ennek következtében sokan elfordultak a PPP-töl. Hogy milyen mértékben, azt a tavalyi parlamenti választások tükrözik, amikor is egyharmaddal (94-ről 61 -re) csökkent képviselőinek a száma. A vezetés pozíciói pedig még szilárdultak is: az ötszázból száz mandátumot, a régóta érvényes szabályok szerint, a katonai vezetés már korábban megkapott, a kormánypárti Golkar-csoport pedig 299-re növelte a képviselői helyek számát. Viszonylag jelentős és váratlan sikert könyvelhetett el az Indonéz Demokrata Párt (PDI), amely a korábbi 24-gyel szemben 40 képviselőt küldhetett a törvényhozásba. A PDI a választási kampány során az 1967-ben megdöntött Szukarno elnök nézeteit propagálta. Tekintettel a gyors ütemben folytatódó vagyoni differenciálódásra és arra, hogy a hadsereg megőrizte kulcsfontosságú szerepét az állami vezetésben, az elhunyt államfő populista koncepciója sok hívet szerzett a PDI-nek, főleg a fiatalok soraiból. Mindez bizonyos mértékben tükrözi azt a forrongást is, amely Indonéziában időnként felszínre kerül. E forrongás különbözőképpen nyilvánulhat meg, így például az ifjúság lázongásaiban, a faji és etnikai összecsapásokban, a muzulmán szélsőségesek aktivizálódásában, a munkabeszüntetésekben és így tovább. A muzulmán szélsőségesek az iszlám állam megalakítását követelik, a munkások pedig jobb munkakörülményeket, magasabb béreket sürgetnek. A parasztok elégedetlenkedésének fő oka pedig az, hogy . a nagybirtokosok elűzik őket földjeikről. Bár a statisztikák tanúsága szerint a gazdaság egyes ágazataiban emelkednek a nominálbérek, ez azonban elmarad a gyorsan növekvő árak mögött. Úgyszintén a hivatalos statisztika ismerte be, hogy a munkanélküliek száma eléri a másfél milliót, azoké pedig, akik heti 15 órát sem dolgoznak, meghaladja a 7 milliót. Rendkívüli intézkedések a gazdaságban Rontja az állajxitokat az a bonyolult külgazdasági helyzet, amelyben Indonézia az utóbbi években találta magát. A szakértők általában három fő okot szoktak emlegetni. Először: a világpiacon lényegesen csökkent Indonézia legfőbb exportcikkének, a kőolajnak az ára. Másodszor: nagyon érzékeny veszteségeket okozott az indonéz gazdaságnak az, hogy a japán jennel szemben csökkent az amerikai dollár árfolyama. Indonézia külföldi adósságainak döntő részét jenben törleszti, az exportból származó bevételeket pedig dollárban kapja. Csupán ennek következtében mintegy 4 milliárd doMáros veszteség érte Dzsakarta államháztartását. Indonézia külföldi adósságai jelenleg meghaladják a 38 milliárd dollárt, a hitelezőknek az idén 6,4 milliárdot kellene kifizetni, s ez több, mint az állami költségvetés kiadásainak a fele. Harmadszor: az iparilag fejlett tőkés országok diszkriminációs kereskedelmi politikáját kell említeni, ezek az államok nem akarják beengedni piacaikra a fejlődő országok - köztük Indonézia - áruit. Annak érdekében, hogy a pénzügyi csődöt elhárítsa, az indonéz kormány egy egész sor rendkívüli intézkedést foganatosított. Elsősorban a feldolgozó- és az élelmiszeripar termékeinek exportjára helyezik a súlyt. A nem kőolajipari termékek (kaucsuk, fa, színesfémek, hal, tea, kávé, bors, textíliák stb.) kivitele 1987-ben elérte a 8,5 milliárd dollárt, vagyis 20 év óta először volt nagyobb a kőolaj- és a földgázexporténál (8,2 milliárd). Felül kellett vizsgálni egy egész sor ipari létesítmény építésének ütemét, s el kellett halasztani az állami alkalmazottak és a katonák tervezett béremelését. Bizonyos mértékben decentralizálták a gazdaságirányítás rendszerét, s tovább enyhítettek a külföldi tőke tevékenységének korlátozását célzó szabályokon is. Nem véletlenül figyelmeztetnek arra a kormánykörök, hogy a gazdaságirányítás decentralizálása még nem jelenti a politikai területen való liberalizálást. Ez lényegében reagálás az utóbbi évek vitáira Indonézia politikai rendszeréről. A gazdasági fejlődés, a lakosság műveltségi színvonalának növekedése, az új termelési viszonyok jelentkezése (még a közelmúltban is félfeudális viszonyokról beszéltünk), a külkapcsolatok aktivizálódása ahhoz vezetett, hogy a vállalkozók, az értelmiségi körök, s főleg a diákság kétségbe vonta a hadseregnek azt a hivatalosan meghirdetett jogát, hogy a társadalmat irányíthassa. Mindinkább szóba kerültek a társadalmi élet demokratizálását, a pluralizmust célzó törekvések. így például a Kompas című napilap, amely elsősorban a vállalkozói körök véleményének ad hangot, egyre határozottabban száll sikra azért, hogy a hivatalos ideológia váljon nyitottabbá, s hogy az állam- hatalom ne sajátítsa ki magának az öt alapelv magyarázatának jogát, ne akadályozza a fejlődés problémáiról folytatott nyilvános vitát. Nemzedékváltás Bizonyos reményeket keltett a közvéleményben az, hogy a fegyveres erőknél nemzedékváltásra került sor, olyan emberek kerültek vezető tisztségekbe, akiket nem terhel a személyes részvétel az utóbbi évtizedek tragikus válságaiban és konfliktusaiban. Ezt a nézetet vallja Yowono Szudarszono, a közismert tudós, aki szerint az új nemzedék képes arra, hogy nagyobb mértékben vegye figyelembe a nemzet követeléseit. Az idei év elején került a hadsereg föparancsnoki tisztébe - lényegében az ország második emberéről van szó - Tri Szoetriszno, Szuharto elnök egyik legközelebbi munkatársa. Ő egy parlamenti bizottság előtt kijelentette: „Ha a hadsereg figyelmen kívül hagyná a realitásokat, akadályozná a társadalmi dinamizmust Egészen magas körökből származik az a vélemény - bár nagyon óvatosan hangoztatják -, hogy korlátozni kell a mindenható állambiztonsági szolgálat jogkörét. Az új parlament elnöke, Kharisz Szuhud tábornok, értésre adta, hogy a törvényhozás szerepének növelésére fog törekedni. Márciusban ülésezett a Népi Tanácsadó Gyűlés, az államhatalom legfelsőbb szerve, amelynek tanácskozásaira ötévenként egyszer kerül sor. Általában meghallgatja az elnök beszámolóját, jóváhagyja a kormány- politika fő irányvonalait, megválasztja a következő öt évre az állam fejét. Ezúttal az ülésszak előkészítése során a legnagyobb aktivitást a PPP fejtette ki. E párt képviselői az állami politika alapjairól szóló dokumentum megvitatása során többek között azt követelték, hogy a párt közvetlenül a falvakon hozhassa létre szervezeteit (ezt jelenleg csak járási központokban engedélyezik), s hogy az állami alkalmazottak nemcsak a Golkarra, hanem az ellenzéki pártokra is szavazhassanak. Még nagyobb szenzációt keltett az a javaslat, hogy a PPP egyik vezetője, Jailani Nara legyen az ország alel- rtöke. Nara az utolsó pillanatban lemondott erről a követelésről, a többi javaslatot azonban a Népi Tanácsadó Gyűlés egyes bizottságaiban folytatott viharos viták után vetették csak el. Amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a testület tagjainak 80 százalékát a kormánypárt képviselői alkotják. Miként értelmezik a demokráciát? Van-e lehetőség Indonéziában a politikai rendszer változásaira? A Népi Tanácsadó Gyűlés ülésén Szuharto elnök arról beszélt, hogy az ország gazdasági fejlődését bizonyos szociális változások is kisérik, s ezek módosulásokat idéznek elő az eddigi értékrendben, gondolkodásmódban, főleg az újonnan fellépő erőknél. Ugyanakkor hangsúlyozta: A hadsereg „továbbra is meggyőzően demonstrálja, hogy képes teljesíteni történelmi küldetését, olyan stabilizáló erő, amely védelmezi az állami ideológiát, s annak állandó frissességet ad“. A hadsereg lapjai azt hangsúlyozzák, hogy a katonák vezető szerepe a társadalomban teljes mértékben megmarad, s fellépnek azon kísérletek ellen, amelyek „be akarják feketíteni a hadsereg jó hírét, s megpróbálnak ellentéteket szítani soraibanA Golkar vezetőségében is hallatszottak óvatos hangok, hogy a politikai rendszer demokratizálására lenne szükség, ezt azonban nagyon sajátosan magyarázták. A Golkar főtitkára, Sarwo- no Kuszumaatmadja, a New York Times-nak adott interjújában kijelentette: „A mi koncepciónk a demokráciáról eltér azoktól a véleményektől, ahogyan e kérdésre a Nyugaton tekintenek. Önöknél a demokrácia olyan valami, ami alatt azt értik, hogy az emberek részt vesznek a döntésekben. Nálunk a demokráciát leginkább a részvényességhez lehetne hasonlítani. Vagyis ha valaki vezető tisztségben van, és reagál az ön szükségleteire, vágyaira, az már egyenlő a demokráciával Szuharto elnököt már ötödször választották az állam fejévé. A „rejtett kommunista fenyegetésre" való hivatkozással a Népi Tanácsadó Gyűlés széles jogkörökkel ruházta öt fel, ,a rend védelme érdekében". A kormányban a kulcsfontosságú tisztségeket megint csak katonák töltik be. Úgy tűnik, minden marad a régiben. De nem lehet nem észrevenni, hogy az utóbbi években Indonéziában bizonyos mértékben felélénkül a társadalmi-politikai gondolkodás, elemzőbbé vált, függetlenebb lett. A külpolitikai kérdések a mai Indonéziában nem foglalkoztatják olyan nagy mértékben az egyes pártokat és csoportokat, mint a belpolitikai gondok. Senki sem tagadja az el nem kötelezettség és az aktív önálló külpolitika alapelveit, ugyanakkor sokan elismerik, hogy a függőség a kapitalista világgazdasági rendtől e szempontból komoly nehézségeket okoz az országnak. Ugyanakkor azt is látják, hogy Indonéziának, mint fejlődő országnak, önálló politikára kell törekednie, olyanra, amely legalább részben megvédi ót a Nyugat neoko- loníalista politikájától. Dzsakarta általában véve következetesen síkraszáll a nemzetközi feszültség enyhüléséért, támogatja a nukleáris leszerelést. Az egyik kezdeményezője volt annak, hogy Dél- kelet-Ázsia legyen atomfegyverektől mentes övezet. Egyre aktívabban bekapcsolódik a kambodzsai konfliktus megoldásába is. Itt rendezték meg július végén az emlékezetes koktélpartit, vagyis a négy kambodzsai fél első találkozóját, amelynek második szakaszába bekapcsolódtak Vietnam, Laosz és az ASEAN egyes országai is. Haladás tapasztalható Indonézia és a szocialista országok viszonyában. Magasabb lett Dzsakarta és Moszkva politikai párbeszédének a szintje is, sor került a külügyminiszterek kölcsönös látogatására. Mindkét fél kinyilvánította, hogy érdeke a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok bővítése. ALEKSZEJ JURJEV (Novoje Vremja) P eking egyik sugárútjának amúgy is forgalmas szakaszán sötétedéskor indul csak be igazán az élet. Éjszakai bazár működik itt, az utca két oldalán mintegy hatvan elárusítóhelyen kínálják nagy hangon portékáikat a kereskedők. Különösen sok helyütt lehet vásárolni a kínai konyhaművészet remekeiből: délután öt óra tájban jelennek meg háromkerekű kis kocsijaikkal, rajta székekkel, asztalokkal, tűzhellyel az árusok, hogy azután a nagyérdemű szecsuáni galuskás erőlevessel, sült hallal vagy éppen sanghaji süteménnyel csillapíthassa éhségét. Olcsón teheti ezt, mindössze 1-2 jüanért jóllakhat, még az egyszerű önkiszolgáló éttermekben is többet kellene mindezekért fizetnie. Az éjszakai bazár sikeres működése is egyik tanújele a kínai magánvállalkozások elterjedésének, tavaly 13 millió maszekot számláltak az országban, akik főképpen ételeket, italokat készítenek és árusítanak. De mind nagyobb számban lelhetők fel a szolgáltatások több területén is. S ez azért is örvendetes a kínai falvak és városok lakói számára, mert pár évvel ezelőtt bizony komoly gondot jelentett például háKÍNA Virágzó magánvállalkozások zon kívül étkezni, cipót javíttatni, ruhát varratni. A magántevékenység engedélyezése érezhetően javította az ellátást és eközben kialakult egyféle munka- megosztás is. Míg az állami üzletekben a tartós fogyasztási cikkeket, termelőeszközöket vásárolhatják meg a kínaiak, addig a maszekok főképpen mezőgazdasági termékekre, élelmiszerekre, italokra, cigarettára, készruhákra és egyéb apró cikkekre szakosodtak. 1987-ben egyébként 101 milliárd jüant ért el a magánszektor kiskereskedelmi forgalma, ez .az összforgalom 17 százaléka volt. Érdekesség, hogy a magánvállalkozások elterjedésével a kiskereskedelemben, közétkeztetésben és a háztartási szolgáltatásokban dolgozók száma kilenc év alatt 6 millióról több mint 28 millióra nótt. Napjainkban a kínai városlakók a húsfélék és a tojás mintegy felét, a zöldség- és gyümölcsféléknek csaknem kétharmadát szerzik be a szabadpiacokon, amelyeknek száma már mintegy 69 ezer. Igaz, hogy ezeken a piacokon mélyebben a zsebükbe kell nyúlni a fogyasztóknak, ámde a minőség kárpótol a magasabb árért. Ezért aztán az áru nem is marad az eladók nyakán, népszerűek ezek a piacok. Mint ahogyan igen népszerű a már említett pekingi éjszakai bazár is, mind az eladók, mind a vevők körében. Bizonyítja ezt, hogy naponta - pontosabban éjjelente - 30 ezren keresik fel, nyáron pedig nem ritkán 70 ezren is. E népszerűség oka az olcsó konyhán kívül, hogy a legújabb divat szerinti készruhákat is fellelhetik itt a kiskereskedők standjain az érdeklődők. Megéri itt tevékenykedni az árusoknak is, hisz az egyik baromfisütöde 31 éves tulajdonosa megkereshet havonta tisztán 5 ezer jüant is. Hatalmas összeg ez, korábbi munkahelyén, a pekingi motorkerékpár-üzemben havi keresete nem sokkal haladta meg a 100 jüant... Mindent összevetve egyértelmű, hogy helyes lépés volt kitárni Kínában a piac kapuit a magánvállalkozók, kiskereskedők előtt, hiszen javult az ellátás, s a maszekok is jól megtalálják számításukat. (China Features)
