Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-10-07 / 40. szám

HAZÁNK FELSZA BADÍTÁSÁNAK KEZDETE A kárpát—duklai hadművelet 44. évfordulója iszá 1 O/l /I nyarán a szovjet hadsereg I £/*+*+ megkezdte Délkelet- és Kö- zép-Európa felszabadítását. E térség népei főleg a történelmi jelentőségű 1943-as szovjet győzelmek után nagy reményekkel tekintettek a Szovjetunió felé. A hazánk felszabadításáért indított első hadművelet szoros összefüggésben volt a szlovákiai helyzettel. 1944 nyarán az SZLKP vezette szlovákiai ellenállási moz­galom az össznépi felkelés előkészületei­nek utolsó szakaszához érkezett. Az előké­születek egyik legfontosabb mozzanata a felkelés egyeztetése volt a szovjet hadse­reg hadműveleteivel. 1944 augusztusában az illegális Szlovák Nemzeti Tanács képvi­selői ennek érdekében Moszkvában meg­beszéléseket folytattak a szovjet katonai és politikai személyiségekkel, de a felkelés kitöréséig ezen a téren nem sikerült konkrét eredményeket elérni. A felkelés előkészületeinek sarkalatos pontját a kelet-szlovákiai hadsereg jelentet­te. A szovjet csapatokkal való közvetlen katonai együttműködés megteremtése ugyanis ezekre az erőkre hárult, nemcsak elhelyezkedésük folytán, hanem azért is, mert e mindössze két hadosztályból álló hadsereg a szlovák haderő legjobban fel­fegyverzett és kiképzett magva volt. A felke­lés katonai helyzetét döntően befolyásolta és a harcok jellegét nagyban meghatározta az a körülmény, hogy 1944 augusztus vé­gén - szeptember elején a német Észak- Ukrajna hadseregcsoport kijelölt magasabb egységei lefegyverezték a kelet-szlovákiai hadsereget és így meghiúsították a felkelés gyors kiterjedését, vagyis azt, hogy a szlo­vák felkelők közvetlen kapcsolatot teremt­senek a szovjet hadsereggel és együttesen, rövid időn belül felszabadítsák Szlovákiát. A szlovák nemzeti felkelés nehéz katonai helyzete - amely abból adódott, hogy a fel­kelés a szovjet-német arcvonaltól távol tört ki - arra figyelmeztetett, hogy sürgős kato­nai segítségre van szüksége. Közvetlen katonai segítséget csak a szovjet hadsereg nyújthatott. A felkelésnek nyújtandó segítség szük­ségességét a CSKP moszkvai vezetősége tolmácsolta a szovjet vezetésnek. Az általa elhatározott hathatós segítség legfőbb for­mája a Kárpátokon keresztül indított had­művelet lett, melynek végrehajtási módoza­tát Iván Sztyepanovics Konyev marsall, a Kárpátokhoz legközelebbi 1. Ukrán Front parancsnoka javasolta. Ez a hadművelet a széles köztudatban szimbólummá vált. Ugyanakkor hadtörténe­ti szempontból az eddigi kép még további árnyalást kíván. Ennek - a közgondolkodás általi - érzékelését elősegítheti az eddigi eredmények összegezésszerú áttekintése. POLITIKAI ÉS HADÁSZATI SZEMPONTOK A szovjet csapatok - főleg a kárpát- duklai hadművelet végrehajtására hivatott 1. Ukrán Front csapatai - az előző harcok­ban jelentősen kimerültek. Ez a tény, vala­mint az, hogy a szovjet csapatok számára nem volt előnyös a Kárpátokban nagy erők­kel hosszas harcokba bocsátkozni, azt mu­tatja hogy a kárpát-duklai hadművelet megvalósításáról szóló döntés nem kato­nai-hadászati elképzelésekből, hanem poli­tikai indítékokból fakadt és a szlovák nem­zeti felkelésnek nyújtandó segítség vezérel­te. Ez a segítségnyújtási szándék rendkívüli rövid idő alatt konkrét tettekké változott. Szeptember másodikára virradó éjjel Ko­nyev marsall jelentette a támadás tervét a főhadiszállásnak, amelyben az 1. és a 4. Ukrán Front csatlakozó szárnyain végrehaj­tandó hadműveletet javasolt. Ennek értel­mében a Krosno-Sanok térségéből Presov irányában indított támadással kellett volna a szovjet csapatoknak a felkelőkkel egye­sülniük. Konyev marsall terve szerint az 1. Ukrán Front balszárnyán elhelyezkedő s a támadás érdekében megerősített 38. hadseregnek - melynek kötelékébe tarto­zott a szeptember 10-ig Kratochvíl tábornok parancsnoklása alatt álló 1. csehszlovák hadtest is - duklai irányban kellett áttörnie a Kárpátokon, és legkésőbb a támadás kezdetétől számított öt napon belül egye­sülnie a szlovák felkelőkkel. A hadműveleti terv - az augusztus 31 -én a szovjet csapa­tokhoz átrepült Viliam Talsky vezérkari ezre­desnek a kelet- szlovákiai hadsereg pa­rancsnokhelyettesének közlésére hivatkoz­va - számított a keletszlovákiai hadsereg segítségére is. A szlovák erőknek Stropkov térségéből kellett volna hátba támadniuk a Heinrici-csoportot. A 38. hadsereg táma­dása a Lukotín-Preéov vonal elérésével ért volna véget. A hadműveleti terv Moszkalenko vezér- ezredes 38. hadseregének főcsapásán kí­vül egy kisegítő csapással is számolt, ame­lyet Sanok-Preáov irányban a 4. Ukrán Front jobbszárnyán levő és Grecsko vezér- ezredes parancsnoklása alatt álló 1. gárda­hadsereg mért volna. A hadművelet végrehajtására kijelölt szovjet csapatok előtt nehezen járható ter­mészeti akadály, a Keleti-Kárpátok húzó­dott 350 kilométer szélességben és 110-130 kilométer mélységben, amelyet sűrű erdők borítottak. A térségben csak nagyon gyenge úthálózat volt. Mindezek a körülmények a védelem helyzetét javítot­ták, amely a természeti adottságokat ki­használva a legfőbb hangsúlyt az egyes hágók védelmére helyezte. A védelmet a külön erre a célra az Észak-Ukrajna hadseregcsoport jobbszárnyán létrehozott seregtest szervezte, amely parancsnoka - Heinrici - nevét viselte. E csoporthoz tartozott a német 1. páncélos hadsereg és a magyar 1. hadsereg. A TÁMADÁS MEGINDULÁSA A tulajdonképpeni támadási előkészüle­tek a főhadiszállás jóváhagyása után, va­gyis már szeptember 4-én megkezdődtek és négy napig tartottak. 1944. szeptember 8-án reggel a háromnegyed hétkor kezdődő és több mint kétórás tüzérségi- és légi előkészítés után az ellenség első védelmi vonalait megrohamozták a szovjet páncélo­sok és a gyalogság. A hatalmas lendülettel megindított támadás, a szovjet katonák en­nek során tanúsított hősiessége és harci elszántsága eleinte meg is hozta a várt eredményt: a szovjet katonák áttörték az ellenséges védelem első vonalát és délben már maguk mögött hagyták a védelmi sáv második vonalát is. Az ellenfél azonban felismerve a veszélyt, fanatikusan védeke­I zett és foggal-körömmel meg akarta akadá­lyozni a szovjet csapatok kezdeti sikerének továbbfejlesztését. Az ellenség fővédőövét az első napi harcok folyamán nem sikerült leküzdeni. Ekkor a 38. hadsereg parancsnoka a máso­dik lépcsők bevetését határozta el - ezen belül az 1. csehszlovák hadtestet is -, hogy elérje a támadás kívánt ütemét. A Heinrici- csoport parancsnoksága viszont jelentős erőket csoportosított át a 38. hadsereg elfen. Ez abból a német felismerésből fa­kadt, amelyben tükröződött, milyen követ­kezményekkel járt volna a szovjet csapatok behatolása Szlovákiába, majd egyesülése a szlovák felkelőkkel, nemcsak a Heinrici­I csoport számára, hanem a szovjet-német front egész déli szárnya számára is. Ezért a német parancsnokság már a szovjet tá­madás kezdetén hatalmas erőátcsoportosí­tásokat hajtott végre. Az eredeti magasabb egységek száma több mint kétszeresére, a személyi állomány két és félszeresére növekedett. Ezen belül a német parancs­nokság jelentős erőket vont ki az eredetileg a szlovákiai felkelők ellen kijelölt csapatok­ból is. így a kárpát-duklai hadművelet a fel­kelés legfőbb külső tényezője lett, amely lehetővé tette a közép-szlovákiai felkelők védelmének megszilárdítását. Egy hétig tartó elkeseredett harcok után az ellenség­nek sikerült a 38. hadsereg előrenyomulá­sát a csehszlovák határtól kb. 15 kilométer­re megállítania. Nehézségek voltak a kisegítő csapás irányában is, ahol az előrenyomulás szintén lassúbb volt a vártnál. A siker előfeltételeit csakis a támadó hadműveletnek a 4. Ukrán Front további csapataira való kiterjesztésé­vel lehetett elérni. Ez 1944. szeptember második felében valósult meg, amikor a tá­madó tevékenységbe bekapcsolódott Zsu- ravljov altábornagy 18. hadserege és a 17. gárda-lövészhadtest Gasztilovics vezérőr­nagy parancsnoklása alatt. Ezzel a 38. hadsereg kárpát-duklai és az 1. gárdahad­sereg kárpát-ungvári hadművelete jelentő­sen kiszélesedett és szeptember közepétől e két hadműveletet a történelem együttesen kelet-kárpáti hadművelet elnevezéssel jelöli meg. FONTOS ESEMÉNY A HARCOK ALAKULÁSÁBAN A felszabadítási harcok továbbra is las­súbb ütemben folytak, mint az eredetileg várható lett volna. A szlovák felkelőkkel való mihamarabbi egyesülésre a reményt az 1. gárda-lovashadtest jelentette, amelynek szeptember 14-ig 18-24 kilométert sikerült előrenyomulnia. A Baranov vezérezredes vezetése alatt álló lovashadtest betörése Szlovákia területére kétségtelenül a had­művelet egyik legjelentősebb eseménye volt és nagy visszhangot váltott ki a szlová­kiai felkelők között. Sajnos az öröm korai volt, Baranovéknak nem sikerült mélyebben behatolniuk Szlovákiába és egyesülniük a szlovákiai felkelőkkel. A miértre Konyev marsall visszaemlékezései adnak választ. Ezek szerint: „A hadtest, sajnos, nem ma­nőverezett és nem talált gyenge pontot az ellenség fedezőeröinek vonalában, nem hajtott végre vakmerő rajtaütéseket... Pe­dig a hadtest komoly segítséget nyújthatott volna, ha parancsnoksága helyesen értel­mezi feladatát... mivel már az első napon a hadtest 20 km mélyen könnyedén beha­tolt az ellenség mögöttes területére... Egyáltalán nem kellett volna takarmány- és élelmiszerhiánytól tartania, mivel a lakos­ság mindenben segítette volna." Valószínű, hogy erélyes harcmodorral sikerült volna mélyebben betörni Szlovákia területére és egyesülni a szeptember 20-ika után néhány napig offenzív tevékenységet kifejtő észak­kelet frontszakasz felkelő katonáival. A hadtestet azonban az ellenséges erők csakhamar bekerítették és három szovjet hadtestből (a 4. gárda-, az 51. harckocsi és a 67. lövészhadtest) kialakított csoportosí­tással nem sikerült innen kiszabadítani. így aztán annak ellenére, hogy a Baranov- hadtest ugyan ideiglenesen elfoglalta Sar- bov, Vysná Pisaná, Nizná Pisaná, Krajná Bystrá, Krajná Porúbka, Medvedzie és Dob- roslava községeket, lőszer és egyéb hadia­nyag hiányában visszavonulási parancsot kapott, északi irányban sikerült a bekerítés­ből kitörnie és szeptember 24-26-a között egyesülnie a 38. hadsereg főeróivel. Valamivel kedvezőbben alakult a helyzet az 1. gárdahadsereg támadási sávjában. Egységei szeptember 20-án elérték a cseh­szlovák határt és másnap a 3. hegyi hadtest Vegyenyin vezérőrnagy vezetése alatt fel­szabadította az első csehszlovák községet - Kalinovot. Ezzel megkezdődött Csehszlo­vákia közvetlen felszabadítása. A 38. hadsereg támadási sávjában nem sikerült behatolni csehszlovák területre. A szeptember 30-án kezdődő újabb táma­dás azonban ebben a térségben is meghoz­ta a szabadságot az első csehszlovák köz­ségeknek. Október 1-én a 67. lövészhad­test szlovák területre lépett és másnap felszabadította Sarbov és Havranec köz­ségeket. Október 4-én a hadseregparancs­nok a támadást rövid időre leállította. Az újabb támadás előkészítése idején az ellen­fél déli irányban igyekezett elszakadni a szovjet támadástól, Svoboda tábornok október 5-röl 6-ra virradó éjjel a hadtest első lépcsőbeli zászlóaljaiból felderítő cso­portokat küldött előre. 1944. október 6-án reggel hat órakor az 1. önálló csehszlovák dandár 2. zászlóaljának felderítő járőre Ne- biljak szakaszvezetö vezetésével elérte a csehszlovák határt. Ugyanaznap reggel, az ellenséges védelmi állások leküzdése után, a csehszlovák és szovjet egységek csehszlovák területre léptek. Ezzel ez a nap a szovjet hadsereg oldalán harcoló cseh­szlovák katonák számára az egyik legdi­csőbb nap lett harcaik során. Hazai területre lépésük tiszteletére október 6-át minden évben a Csehszlovák Néphadsereg napja­ként ünnepijük. Október 6-án délig felszabadult Vyány Komárnik. Az ellenség azonban továbbra is tartós ellenállást tanúsított. Ezért Nizny Ko­márnik északi határán a felszabadító csa­patok további előrenyomulásukat leállítot­ták. Az október 6. utáni harcokban a hegy­ségből való kijutásért és az ellenfélnek a hegycsúcsokról és völgyekből való kiűzésé­ért küzdöttek. Jelentősebb előrenyomulást viszont nem sikerült elérniük. 1944. október végén, akkor, amikor kialudt az utolsó ce- ménysugár is arra, hogy a felszabadító csapatok egyesülhessenek a közép-szlová­kiai felkelőkkel, véget ért a kelet-kárpáti hadművelet. A szlovák nemzeti felkelés ugyanis október végén a hegyekbe vonult vissza és partizánháborúval folytatódott tovább. A KUTATÁS KÉRDÉSFELTEVÉSEI A hadművelet jelentőségével és lefolyá­sával kapcsolatban a csehszlovák hadtörté­nettudomány komoly eredményeket tud felmutatni, de még több részletkérdés tisz­tázásra vár. Ezek közé tartozik például a hadműveleti előkészületek elemzése. Nyilvánvalónak tűnik és nem az „ütközet után mindenki tábornok" bölcsessége mon­datja azt velünk, hogy a szlovák nemzeti felkelés megsegítésére indítandó hadmű­velet előkészületeire kevés volt a tervezett idő, ha figyelembe vesszük a szovjet csapa­tok helyzetét és a hadműveleti tervekben kitűzött feladatokat. Az időtényezőn kívül az előkészületek nehézségeit az is növelte, hogy - mint Konyev marsall írja - az egyes törzsek, parancsnokok nem rendelkeztek kellő tapasztalatokkal a hegyi harcok meg­vívására. A hadművelet tervezéséből pedig az tűnik ki, hogy a szovjet parancsnokok, beleértve a főhadiszállást is, nem számol­tak az ellenfél olyan ellenállásával, mint ez bekövetkezett. A hadművelet történetének csehszlovák vonatkozású problémái is vannak. így pél­dául az, hogy a szovjet legfelsőbb parancs­nokság főhadiszállása miért nem fogadta el Konyev marsall javaslatát a 2. csehszlovák légideszant-dandár ledobására Stropkov északi körzetében vagy repülőtereken? Vagy pedig mennyiben helytálló az a felte­vés, hogy a támadás rövid előkészületei miatt minden erő bevetésére szükség volt, s ezért kellett a csehszlovák légideszant- dandárt is a fronton, nem pedig a front mögött bevetni. Tudásanyagunk ez irányú pontosításához szükség volna eredeti szov­jet dokumentumok, így a főhadiszállás ira­tainak ismeretére. Még több a kérdőjel az ellenfél, a Heinri- ci-csoport tevékenységével kapcsolatban. A csehszlovák feldolgozásokból hiányzik az antifasiszta hatásoktól nenj mentes, Sőt egyre inkább bomlásnak indult 1. magyar hadsereg szerepének taglalása is, valamint a Heinrici-csoport védelmének megszerve­zésére vonatkozó német és magyar katonai dokumentumok felhasználása. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázása is elmélyült levéltári kutatást igényelne. A HADMŰVELET JELENTŐSÉGE A kárpát-duklai - és szeptember közepé­től a kelet-kárpáti hadművelet - a szovjet hadsereg és a vele vállvetve harcoló 1. csehszlovák hadtest fasizmus ellen vívott harcainak heroikus fejezetét alkotja, és a szovjet hadsereg egyik legnagyobb hegy­vidéken folytatott támadó hadművelete volt. A hegyvidéki terep előnyeit kihasználó el­lenséges védelem leküzdése a szovjet csa­patok nagy erőfeszítései ellenére sem sike­rült az eredeti tervek szerint, s az öt napra tervezett hadművelet célkitűzését - elérni Presovot - október végéig sem sikerült megvalósítani. A terepviszonyokon kívül a támadók helyzetét nehezítették az időjá­rás viszontagságai is s így lehetetlen volt nagyobb harckocsi-csapatok bevetése, csökkent a tüzérségi tűz pontossága és íatékonysága; megnehezült a légierő alkal­mazása. A duklai harcok - bár eltértek a tervezett ütemtől - kedvező feltételeket teremtettek a kárpáti-prágai irányon végrehajtandó to­vábbi hadműveletek megvalósításához. A felszabadító csapatok behatolása Cseh­szlovákia területére - még ha ez nem is volt nagyobb méretű - közelebb hozta a nemze­ti felszabadító mozgalom céljainak megva­lósítását és a nemzeti és demokratikus forradalom győzelmét. A hadműveletnek nagy volt a jelentősége a szlovák nemzeti felkelés szempontjából is, mert körülbelül 19 ellenséges hadosztályt kötött le és lehe­tővé tette a német megszálló csapatok I hátában a felkelés összefüggő területének kéthónapos védelmét. A felszabadító csapatok az említett had­műveletben nagy vereséget mértek az el­lenfélre. Teljesen megsemmisült egy ellen­séges hadosztály, öt hadosztálynak 50-75 százalékos veszteségei voltak. Ezenkívül a felszabadító csapatok több mint 30 ezer ;atonát ejtettek foglyul. Természetesen ér­zékeny veszteségeket szenvedtek a szovjet csapatok és a velük együtt harcoló 1. cseh­szlovák hadtest is. Az egész kelet-kárpáti hadműveletben 21 000 szovjet katona esett el és 89 000 volt a sebesültek száma. Az 1. csehszlovák hadtestnek 844 halottja és több mint négyezer sebesültje volt. )) A kárpát-duklai hadművelet joggal került be történelmi tudatunkba olyan fogalom­ként, amely a szlovák nemzeti felkelésnek nyújtott baráti és internacionalista szovjet segítséget jelképezi, fi nagy áldozatokat I hozó duklai harcokban nemcsak a szovjet és csehszlovák katonák fegyverbarátsága erősödött meg, hanem ezekben a harcok­ban keletkezett a népünk baráti tiszteletét és külpolitikai orientációnk alapkövét kifeje­ző és később Klement Gottwald által meg­fogalmazott jelszó is: „örök időkre a Szov­jetunióval!" Dr. CSÉFALVAY FERENC, kandidátus !. X. 7.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom