Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-23 / 38. szám
ö SZÍNHÁZ ÉS KÓRHÁZ A szűk bevásárló utcákat és a nagy sztrádákat is lampionok világítják, díszítik, de a lampion megtalálható a japán kisvendéglők címerein, a szentélyek, de a Kabukiza, a Kabuki Színház bejárata felett is. A Kabukiza a három művészetet, az éneket (ka), a táncot (bu), és a színpadi játékot (ki) egyesíti. A tokiói Kabuki Színház nézőtere óriási, 2600 fős, s az előadások gyakran 6-8 órán át tartanak. Nehezen érthető, többnyire történelmi drámákat mutatnak be és mégis a közönség és az előadók állandó kapcsolatban vannak egymással. A darabok felállítása pazar, a kosztümök díszesek, s hatásosak a díszletek is. A színészek nem viselnek jellegzetes álarcot, hanem erősen festett az arcuk. Japán legnépszerűbb színdarabja a nyolc órás, tizenkét felvonásos Csusingura, amely a megölt gazdájukért bosszút álló 47 szamuráj történetét meséli el. A japán színháznak van egy jellegzete&ége, sem a nó-drámákban, sem a bunraku- ban (ősi bábszínház, amelyben hárman forgatnak egy-egy bábut) sem a kabukiban nem szerepelnek nők. A XVII. század elején Japán legerősebb kezű katonai kormányzata, a Tokugava sógunátus, tartva az erkölcsök romlásától, eltiltotta a nőket a fellépéstől. A legfinomabb mozgású, legkecsesebb női szerepeket férfiak alakítják, szenvedélyesen, finoman. volna, engedjen körülnéznem, de a folyosók üresek voltak. Ezért nyomtam le az egyik legközelebb eső ajtó kilincsét. Kétágyas kórterembe léptem, a fekvő betegek nem kis megrökönyödésére. Mosolyogva köszöntem, mélyen meghajoltam, és elmondtam tört angolságommal, mi járatban is vagyok tulajdonképpen. Szerencsémre a két beteg nem tudott angolul, tehát japánul mondtak valamit. Amit, ugyancsak szerencsémre, nem értettem. Tiltakoztak volna? Már belépéskor észrevettem, hogy az ajtóval szembeni falon csupa műszer. Gyorsan annak tanulmányozásába fogtam. Láttam egy EKG-készüléket monitorral, vérnyomás- és cukorszintméröt, infúziót- és oxigénkivezetöket és számítógépes valamiket, amikről nem tudtam meg, hogy mik, valamint különféle csapokat, gombokat. A számító- gépes valamit közelebbről is meg akartam nézni, ám mihelyt megmozdultam, a két japán furcsán nézett rám. S hiába küldtem feléjük legcsábosabb mosolyomat, nem mosolyogtak vissza. Ekkor lépett a kórterembe egy fehér köpenyes szigorú férfi, s a kölcsönös bemutatkozás után jobbnak láttam gyorsan elhadarni betanult mondókámat. Ám nem fejezhettem be, az orvos (?), ápoló (?) nagyon udvariasan és nagyon kimérten közölte, hogy külföldinek a kórházba belépni tilos, tehát szajonará - viszontlátásra. És meghajolt. Én is. Természetesnek vettem, hogy eljutok legalább egy előadás részletére, hiszen tudtam, a Tokióba látogató turista - főleg ha társasúton vesz részt - nem ülheti végig a több órás előadást. S míg ezt valamikor lehetővé tették, jelenleg ez a kedvezmény - állítólag a ki-bejárók zavarták a japán nézőket és a színészeket - megszűnt. S hiába akartam kifizetni csekély zsebpénzemből (38 ezer jen) a 7000 jenes belépőjegyet, Tokióban nem volt 7-8 szabad órám. Csak később tudtuk meg azt is, hogy a japánok ez év januárjáig különféle szolgáltatásokat nyújtottak az országukba érkező kíváncsi turistáknak. Aki akart, szervezett gyár-, üzemlátogatáson vehetett részt. Ez már a múlt, ha nagy ritkán szerveznek is gyárlátogatást, talán az ipari kémkedéstől tartva, a turista csak a bemutatóteremben kiállítottakat tekintheti meg. (így jártunk mi is a Toshiba céggel.) Óvodákat, iskolákat, kórházakat is szerettem volna látni, és annak ellenére, hogy a japánok nem szívesen utasítanak el idegeneket, Szuzi- szan kérésemre határozott nemet mondott Persze, bujkált bennem a kisördög, hiszen naponta elmentünk egy onkológiai intézet előtt, így az elutasítás után jobban szemügyre vettem a bejáratot. TÍZ PERC EGY KÓRHÁZBAN Amikor megbizonyosodtam arról, hogy a bejáratot nem őrzi senki, besétáltam a hófehér épületbe. Az előtérben felvettem a gondosan odakészített papucsot, és az összehajtott köpenyt. Kerestem valakit, ápolónőt, orvost, akit megkértem JOKOHAMA ÉS AZ ALVÓ TŰZHÁNYÓ Jokohama földünk egyik legforgalmasabb kikötővárosa, Japán tengeri kapujának is nevezik. Száz évvel ezelőtt még jelentéktelen halászfalucska volt, ma több mint 3 és fél millió lakosával, a felkelő nap országának második legnagyobb városa. Jokohamába autóbusszal tettük meg az utat, s Tokióból kiérve - az autópályákon szakaszonként fizetni kellett - az út mentét nehézipari üzemek szegélyezték. Sajnos, mi a városból csak a kínai negyedet láthattuk, amely lakosainak számát tekintve a San Franciscó-i hasonló negyed után a világon a második legnagyobb. A vendéglők százaival csábító utcák engem színeik varázsával bűvöltek el. A keskeny utcák két oldalán álló, piros és arany díszítésű kétszintes házak, a zöld meg sárga színű kapuk és a piros lampionok tömkelegé jut eszembe, ha azt hallom, Jokohama. És természetesen mindenek felett a kínai szimbólum, az aranysárkány, amelyet befújt az áprilisi hó. Kevés az a szerencsés japán, de főleg külföldi, aki saját szemével gyönyörködhet a szent hegy, a Fud- zsi-szan látványában. A szigetcsoport legkiemelkedőbb hegye 3776 méter, 500 méterrel magasabb, mint az európai Etna tűzhányó. Igaz, csendesebb alacsonyabb társánál, 280 éve már, hogy mély álomba merült. De ami a legszomorúbb, japán statisztikák szerint az év 200 napján felhőtakaró borítja behavazott kráterét. Álltunk a Fudzsi-szan lábánál és tekintetünkkel hiába akartuk elhessegetni a sűrű ködöt. Csalódottan szálltunk a ránk várakozó kiránduló• A Nagy Buddhából nyugalom árad (Jiíí Zák és a szerző felvételei) hajóra, amely végigvitt a csodálatosan szép és tiszta Asinoko tavon, melynek felülete 6,9 négyzetkilométer, mélysége 42 méter, partvonalának hossza pedig 17,5 kilométer. Az Asinoko tó (azon felül, hogy a japánok kedvenc kirándulóhelye) nevezetessége, hogy vizében visszatükröződik a Fudzsi képe. Páratlan látvány lehet, ám mi nem láttunk semmit. Illetve ködöt. Sűrű, nyirkos ködöt,- Aki nem látta a szent hegy csúcsát, nem is mondhatja, hogy Japánban járt - szólított meg egy egyenruhás diáklány, látva szomorúságomat. - Kénytelen leszel még egyszer eljönni Japánba. - örömmel - válaszoltam már vidámabban, s csodálkozva kérésén, beírtam kis noteszébe a nevemet, címemet. (Erről a japán szokásról nem tájékoztatnak az útikönyvek.) Megkértem, írja le ö is a nevét, de nemcsak japán írásjelekkel, hanem számomra is olvashatóan, fme: Steko Sóma NIKKÓ ÉS A SÓGUNOK LELKE Ne mondd, hogy gyönyörű (kekkó), ha nem láttad Nikkót - ezzel a versikével kell kezdenem rövidke ismertetésemet. S valóban, a Tokugava sógun családi mauzóleuma, a Szent-híd vörösre lakkozott kecses íve, a három és öt szintes pagodák, a számtalan, japán ciprusfából készített, téglavörösre festett toriik (kapuk), amelyek mindig jelzik, hogy szent hely következik, az arany verettel díszített épületek, a híres három majom alakja felejthetetlen látvány. Japán barokk - mondjuk a nemzeti kinccsé nyilvánított Jo- mejmon kapura (Napfény kapu), melynek 12 oszlopa aranytól fénylik. Csak azt nem tudjuk, a nép miért Higurasimon-ként (Alkonykapu) emlegeti minduntalan. A Futaaraszan - Dzsindzsa szentélyhez cédrusok övezte út vezetett, s ezt az egyszerűségében is megkapó épületcso- ‘ portot az istenekként tisztelt ősöknek szentelték, mert az erényeiknek köszönhető a japán nép boldogulása. De látni a Tosugu szentélyt, a három utolsó sógun lelkének végső pihenőhelyét, életre szóló, csodálatos élmény. A VÉGTELEN FÉNY BUDDHÁJA Talán a legszebb (és sorolhatnám a legeket) élményben Kamakurában volt részem, a Dajbucu, a Nagy Buddha szobor alatt állva. 1243-ban készült el először fából. Faragása öt évbe telt, öt évig állt, majd egy vihar néhány perc alatt ledöntötte. Ezért 1252-ben bronzba öntötték, s köréje (védelmére) csarnokot építettek. A csarnok háromszor pusztult el, ezért 1495-től Dajbucu a szabad ég alatt pompázik. A szoborból tényleg valami nagy nyugalom árad, s a buddha mosolya jóleső érzést vált ki az emberben. Talán a szobor méretei teszik? Japán legnagyobb buddha szobra Na- rában található, s 749-ben öntötték bronzból. Én megelégedtem a 13 méteres kamakuri Dajbucu látványával is. Szuzi-szan büszkén sorolta a méreteket, a szobor kerülete 35 • A Kabuki Színház méter, szája és szeme egy-egy méter, a füle kétméteres, súlya pedig 103 tonna. És ott a szobor alatt állva, legbelül megbocsájtottam kísérőnk szigorát, zárkózottságát, japán mentalitását. A buddha tövében vehettünk részt egy rögtönzött tea- szertartáson (a híres chanoyun). A ceremoniális teaivást, a szertartás szigorú menetét a buddhizmus Zen szektája honosította meg már a XV. században, s tulajdonképpen ma is ezek a szabályok érvényesek. A teaivás, a tisztaság és az egyszerűség tisztelete, s nemcsak testi, hanem lelki felfrissülést is ad. És természetesen meditációra, nyugalomra késztet. A habosra kevert három kortynyi zöld tea nagyori' finom volt, ám tudatlanságunknak köszönhetően, ismét vétettünk a japán illemszabályok ellen. Ugyanis kevesen tudták, hogy a legutolsó korty megivása után hangosan, erősen cuppantani illik. Azután elérkezett a búcsú napja. Már kora hajnalban rohantunk a Ginzára, hogy legalább az utolsó pillanatban láthassuk az áruházak előtt nyitáskor mélyen hajlongó egyenruhás lányokat, hogy megnézhessük a fehér kesztyűs utcaseprőket, hogy láthassuk még a másokat kímélni akaró, maszkot viselő náthás járókelőket, hogy talán utoljára megcsodáljuk az evőpálcikával étkezők ügyességét, s szörnyűlköd- jünk azon, hogy a nők az ajtóban előre engedik a férfiakat. Délután már a fedélzeten állva, szomorúan hallgattuk hajónk búcsú- kürtjét, s egyre ismételgettük: szajonará - viszontlátásra! PÉTERFI SZONYA Ma már el sem tudnám képzelni háztartásomat automata mosógép nélkül. Állítom, ez a háztartási gép jelenti a legnagyobb segítséget, időt, fáradságot lehet vele megtakarítani. A minap az egyik képes hetilapunkban egy hirdetésre lettem figyelmes. Egy mosolygó nő mosóporral a kezében állt a mosógép előtt, a kép alatt kérdés: ön is automata mosógéppel mos? Persze hogy én is, fogalmaztam meg hangtalanul a választ, és máris olvasni kezdtem az apró betűs szöveget, hátha tanulok valami újat a mosással kapcsolatban. Aztán megtudtam, tudnom illene, hogy a hagyományos áztatást az automata gépben az előmosás helyettesíti. Az áztatás, melyhez a ,,régi" módszerrel sok vizet használtak, akár órákig is eltarthatott, ezzel szemben a gépben 10-15 percig tart. Ezért van szükség nagy hatású mosóporokra, ilyen például a Palmex 85, a Tix 85, a Merkúr 85, az Azúr 85 - ez utóbbi talán tévedés révén került a reklámszövegbe, mert a használati utasításban épp az automata mosógéphez nem ajánlják, mivel nem csökkentett habzású, ezért csupán kézi, illetve más gépi mosáshoz alkalmas - és a Biomat AP. És ezután jön (szerintem) a reklám lényege. Piros betűkkel (a többi szöveg feketével van szedve): az Onyx lényegesen kisebb hatásfokú áztatópor, már nem korszerű, ezért nem fogjuk tovább gyártani. Azt hiszem, a Palma vállalat reklámszerkesztő szakembere maga sem elégedett meg a gyártás beszüntetését hírül adó hirdetéssel, mert tovább magyaráz: Az Onyx ára ugyan alacsonyabb, mint, a felsorolt mosóporoké, viszont az azonos hatás eléréséhez nagyobb mennyiségre van belőle szükség, ezért gazdaságtalan a használata. Pontos adatokat is felsorakoztat: Onyxszal az előmosás 52 fillérbe, a Palmex 85-tel csupán 35 fillérbe kerül. Őszintén bevallom, nem számoltam utána, valóban ennyibe kerül-e az említett mosószerekkel az előmosás, hisz a hatását azonosan szennyezett ruha előmosása esetében is csak laboratóriumi vizsgálatokkal tudnám összehasonlítani. Bennem a reklám egészen más ,,hatást" váltott ki: megint beszüntetik egy olcsóbb termék gyártását. Becsülöm a gyártót, hogy legalább a fogyasztó tudtára adja, sőt meg is magyarázza a miértet - a termék gazdaságtalanságát. De ugyanakkor nem magyarázza meg, milyen haszna származik ebből. Mi fogyasztók viszont akarva, akaratlanul kénytelenek vagyunk elfogadni az érveit, hogy az olcsóbb az rosszabb, a drágább a hatásosabb, tehát a drágább ezért tulajdonképpen olcsóbb. Miért nem bízzák ezeknek a kérdéseknek az eldöntését a fogyasztóra? Gyanús nekem ez a reklám, márcsak azért is, mert a közelmúltban felfigyeltem arra, hogy a gyártó által elmarasztalt Onyxot ötösével, tízesével vitték az emberek a boltból. Gyanús nekem ez a reklám, hisz már annyi innovált termék van a piacon, de olyan alig akad, melynél az innováció abban is megmutatkozik, hogy a korábbinál olcsóbb. DEÁK TERÉZ > ' i __r i I 1 ■ i * I j I 111 1 ~ - ‘ j | t 1 j
