Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-09 / 36. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1988. szeptember 9. XXI. évfolyam Ára 1 korona szeptember 9-e valamikor a tél beálltára, vagy a legkeményebb hidegek évadjára esne, alighanem jóval többen tudatosítanák, mint így, hogy ez a nap ugyan nem piros betűs ünnep a naptárban, ennek ellenére sok-sok ezren öltöznek ma ünneplőbe - a bányászok és energetikai dolgozók napján. A mi számunkra, akiket ez közvetlenül nem érint, ez a nap belevész a szürke hétköznapok sorába, merthogy ilyenkor még a nap is melegen süt(het) és a tanévnyitó izgalmai sem ültek el - amelyről viszont hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy szinte mindannyiunkat érint, igaz, az is közvetve. Pedig ha jól belegondolunk, az energia nemcsak a zimankós napok - s nem is a bányásznap -, hanem minden napunk, minden percünk kulcsszava! Igaz, ezt legfeljebb akkor tudatosítjuk, ha valami zavar áll be az energiaszolgáltatásban. Ez ugyan ritkán fordul elő, pedig ezernyi módja lenne, hogy megnyilvánuljon. Ha beáll a szürkület, egy kattanás és fény önti el a lakást; a fürdőszobában folyik a meleg víz, a tűzhelyen melegszik - fő a reggeli, ebéd vagy vacsora, ami az imént talán még a hűtőszekrényben várt ránk. Persze folytathatnánk a sort azoknak a mindennapi, immár természetes jelenségeknek a felsorolásával, amelyek bizonyítják, hogy az energia mennyire hozzátartozik mindennapi életünkhöz, s szinte észre sem vesszük, hogy mennyire mostohán bánunk vele! Éppen ezért a bányászok és energetikai dolgozók napja jó alkalom arra, hogy ezt is megemlítsük. Még bizonyára nagyon sokan emlékeznek rá, hogy alig másfél hónappal ezelőtt látott napvilágot a statisztikai hivatal jelentése az ország első félévi gazdálkodásáról. Az ott közölt adatokból megtudhattuk, hogy az energetikai ipar maradéktalanul teljesíti - immár huzamosan-feladatait, azonban sokkal kevésbé megnyugtató helyzetre döbbenhetünk rá, amikor a megtermelt energia(hordozók) racionális felhasználását (nem) bizonyító tételeket igyekszünk a jelentés számadataiból kihámozni. Ezek a számok ugyanis egyáltalán nem a racionális felhasználás igényének elterjedéséről, általánosodásáról árulkodnak, hanem még mindig - sőt, még inkább - az ellenkezőjéről. Amikor a jelenlegi ötéves tervidőszak kötelező érvényű (vagy inkább annak remélt!) számadatait nyilvánosságra hozták, akkor a népgazdaság legfőbb vezetése azzal számolt, hogy az energiaigény évenként 2,9 százalékkal csökken(het). Nos az imént idézett statisztikai jelentés sem ezt tanúsítja. Sőt, a korábbi hasonló adatokkal együtt azt bizonyítják, hogy az energia-felhasználásban a kedvezőtlen irányzatok váltak uralkodóvá. Ennek tulajdoníthatóan a 8. ötéves tervidőszak közepéig annyival nőtt a fűtőanyag- és energiafelhasználás, hogy ez alatt az idő alatt kimerítette az ország az 1990-ig tervezett energiaforrás-növekmény teljes mennyiségét. Mindezt annak ellenére, hogy a népgazdaság energiaigényességének csökkennie kellett volna évi 2,9 százalékkal. Ezt azonban egyszer sem sikerült elérni. A jelenlegi tervidőszak első évében, 1986-ban csak 1,3 százalékkal csökkent az energiaigény, tavaly pedig további 0,3 százalékkal romlott. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a tervezettnél kisebb(!) nemzeti jövedelem képzéséhez a tervezettnél több energiára volt szükség! Ha ezt a kedvezőtlen irányzatot tesszük górcső alá, akkor nem nehéz levonni azt a következtetést, hogy ha ez így folytatódik, akkor rövidesen olyan helyzet áll elő, amelyben nem sikerül majd fedezni a felmerülő energiaforrás-igényt. Itt persze nem feledkezhetünk meg arról a tényről sem, hogy az energiafelhasználási prognózis ugyan számolt bizonyos mértékű felhasználás-növekedéssel, azonban elsősorban a lakossági és a nem termelő szférában. A termelésben még abszolút értékben is csökkenésnek kellene bekövetkeznie. Amikor azonban a termelő szféra energiaigényét vizsgáljuk, az is világos mindenki számára, hogy a felhasználás az alkalmazott technológiáknak és a meglévő-üzemelő technológiai berendezéseknek egyaránt függvénye. Ezeket a szempontokat figyelembe vették ugyan a népgazdaság ötéves tervének készítői is, azonban a gyakorlatban ezek nem valósulnak meg. Az nyilvánvaló, hogy új energiaforrások biztosítása általában hosszú lejáratú - és költséges - beruházási tevékenység eredménye is. De legalább ennyire nyilvánvalónak kellene lennie, hogy a racionális energiafelhasználást biztosító beruházásokra is vonatkoztatható ugyanez. Nos, a tervezés folyamatában ez még megmutatkozott, hiszen a kifejezetten racionális energiafelhasználást célzó beruházásokra erre az ötéves tervidőszakra 22 milliárd koronát irányoztak elő, csakhogy az első két évben ebből 1,4 milliárdnyi valósult meg, s így azt sem nehéz immár megjósolni, hogy jó ideig még a tervezettnél továbbra is kevésbé racionális energiafelhasználással fogunk termelni. Ráadásul továbbra is az a korábbi - igazolhatóan előnytelen - gyakorlat az uralkodó, hogy a beruházási összegek megkurtítását mindig elsősorban a racionalizációs jellegű beruházások sínylik meg. Ez az a pont, amikor az energetikai ipar időszerű kérdéseitől látszólag el kell kalandoznunk néhány megjegyzés erejéig - a bányászok és energetikai dolgozók napján, vagy inkább: éppen ezért! Amikor az egyes ágazatok racionalizációt célzó beruházásairól esik szó, még mindig az ágazati szemlélet eluralkodását figyelhetjük meg. Az ágazatközi összehangolás ösztönzésének szemlélete azonban még a központi tervekből is hiányzik, így nem csoda, ha azokból rövid úton esetenként kihúzzák azokat, amelyek ugyan az energiaigény pillanatnyi növekedését eredményezik, de megvalósításuk révén össztársadalmi méretekben lényeges megtakarítás következik be. Például, ha a fémkohászatban a jelenleg termelt alumíniumnál jóval tisztább alumíniumot gyártanának, akkor annak eredményeként a villamosenergia-szállításban nagyságrendben is sokkal nagyobb megtakarítást érhetnénk el a vezetékek csökkenő vesztesége révén, mint amennyivel nőne az új alumíniumgyártási technológia energiaigénye. Ehelyett azonban a mérlegkészítéskor sokszor csak papíron kimutatott, jelentéktelen intézkedésekkel „pótolják" a nagy horderejű racionalizációt célzó elhatározásokat, amelyek nem vezetnek az energiaigény számottevő csökkenéséhez ... Erről persze legkevésbé a bányászok és az energetikai ipar többi dolgozója tehetnek. Ünnepnapjukon csak azért vetettük fel ezeket a gondokat, hogy emlékeztessünk: nehéz, felelősségteljes munkájuk gyakran részesül a megérdemelt elbírálásban, s igyekezetük mások hanyagsága miatt kárba vész, vagy - jobb esetben - nem a megfelelő mértékben kamatozik. S legalább ezen a napon megérdemelnek mindannyiunktól egy főhajtásnyi tiszteletet. MÉSZÁROS JÁNOS ' ' ;•: Gyökeres V György felvételei ' 111 V. I i i LjiJjJJ íi w IIHHullim
