Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-09-02 / 35. szám

TUDOMÁNY TECHNIKA A dinoszauruszok már rég nem azok, mint amik voltak. Még a csontvázaikra is másképpen néznek az őslénykutatók. A hi­degvérű szörnyekkel, nehézkes mozgású, és még nehézkesebb gondolkodású hústömegekkel összefüggő elképzelések talán majd éppen olyan gyorsan tűnnek el, mint ahogyan az ösgyíkok is eltűntek 65 millió évvel ezelőtt a földről. MAGASABB FOKON Az új elmélet szerintadinoszauro- szok nagyon is ügyesen mozogtak. Meleg vérük volt és néhány fajtájuk még eleven utódokat is hozott a vi­lágra. így tehát ezek az őslények nem a fejlődési irány sikertelen oldal­ágát képviselik, hanem maguk is meghatározói voltak a fejlődésnek új elméletek felett. Nagy vihart ka­vart tehát a fentebb említett könyv, amely a Natúré természettudomá­nyos folyóirat szerint Bakker ellenfe­leiből „begyepesedett agyú" tudó­sokat csinált. A TOJÁS NEM LEHETETT Bakker talán a legprovokatívabb állítása az, hogy a brontoszauruszok utódaikat elevenen hozták a világra. A fizika törvényei ugyanis behatárol­ják egy tojás nagyságát. Ha az olyan nagy lenne, mint egy dinnye, akkor héjának is olyan vastagnak kellene lennie, amelyet már a benne lévő kis dinoszaurusz nem bírna áttörni. Rá­adásul - állítja a merész kutató - az utód már előbb megfulladna, mert ez a vastag héj nem engedné át a leve­gőt. Azt bizonygatja, hogy a 25 ton­nás brontoszaurusz egymázsa vas­Melegvérű sárkánygyíkok?- állítja a Colorado Egyetem múzeu­mának paleontológusa, Róbert Bak­ker, „A dinoszauruszok eretneksé­ge" című könyvében. A dinoszauruszokról kialakított új elmélete az egész világon újra lepo- roltatja az őslénytani gyűjtemények óriási csontvázait. Bakker egymás után fejti ki újabbnál újabb, és sok- kolóbbnál sokkolóbb elméleteit, amelyek az eddigi őslénytani szak- tekintélyek szemében minden bi­zonnyal eretnekségnek tűnnek. Tu­lajdonképpen minden érve egy tőről fakad, abból az állításból, hogy a di­noszauruszok a fejlettség sokkal magasabb lépcsőfokán álltak, mint azt eddig hittük. Az új elmélet támogatói is hallat­ják szavukat. A harwardi A. Cromp- ton szerint a sárkánygyíkok testi fel­építése a struccokéra, vagy az anti­lopokéra hasonlít, a nagyobbaknál pedig az elefántokéra. Elképzelhető tehát, hogy egészen gyorsan bírtak mozogni. Sokan állítják viszont, hogy az új elmélet tulajdonképpen áltudomány. Tudóskörökben aggodalmat kelte­nek az óránkénti 75 kilométeres se­bességgel mozgó, hat tonnás tiranoszauruszokról szóló elképze­lések és az a gondolat is rémesztő- nek tűnik számukra, hogy a bronto­szaurusz esetleg eleven utódokat hozott a világra. Attól félnek, hogy a tudomány elveszti ellenőrzését az gyúróként jött a világra, s nem kelt ki fiókaként egy csupán öt kilós tojás­ból. Azzal érvel, hogy ezeknek az őslényeknek szokatlanul széles volt a medencecsontjuk, no meg azzal, hogy soha nem találtak meg 90 kilónál kisebb egyed maradványait. A legmerészebb gondolat az új elméletben az, amely szerint a dinoszauruszok melegvérúek let­tek volna. Az ilyen állatok ugyanis szabályozhatják testhőmérsékletü­ket, és alkalmazkodni tudnak külön­böző éghajlati viszonyokhoz. Aktí­vak lehetnek hidegben és éjszaka is, s gyorsabban is nőnek. A melegvé- rűség azonban a fejlődésnek egy olyan fokára jellemző, amelyet az eddigi nézetek szerint a dinoszauru­szok sohasem értek el. Bakker azzal támaszja alá nézetét, hogy a dinosz­auruszok százmillió évig uralkodó­faj voltak a földön. Ha a mai termé­szetet nézzük, észrevehetjük hogy minden nagyra növő és fejlődőké­pes állat melegvérű. FELFORRNA A VÉRE A gyorsaság nem a magasabb testhőmérséklet eredménye - veti ellen Richard Taylor biológus, aki az élőlények energiaháztartásának vizsgálatával foglalkozik. Szerinte létezhet éppen olyan gyors hideg izom, mint meleg. A halak például öt fok körüli hőmérsékleten is gyorsak és mozgékonyak. Inkább az a prob­léma - fejti ki hogy nem létezik olyan izom, amely nagy hőmérsékleti kü­lönbségeknél is dolgozni képes. A melegvérű állat testnének hőmér­sékletét izmai munkájához megfele­lő optimális hőmérsékleten képes tartani, amely tulajdonképpen saját testhőmérséklete. Ha egy olyan óri­ási tömegről, mint a brontoszaurusz, feltételezzük, hogy állandó volt a testhőmérséklete, tehát az anyag­csere folyamán hőt termelt, akkor hatékony hűtés nélkül akár meg is főhetett volna saját melegében. A ma élő legnagyobb szárazföldi állat, az afrikai elefánt a felesleges hőtől egy speciális hűtőelemnek - hatalmas füleinek - segítségével szabadul meg. A melegvérüséggel kapcsolatos másik probléma a táplálkozás. A hattonnás elefánt napi 15 órát tölt 140 kilónyi élelme megkeresésével és elfogyasztásával. Egy melegvérű 25 tonnás brontoszaurusznak na­ponta egy tonnát kellene megennie. Ez azonban lehetetlen, hisz feje csak akkora volt, mint egy lóé, s még hatékony lófoqai sem voltak. MIÉRT TŰNTEK EL? E vélemények és ellenvélemé­nyek talán ugyanolyan megoldatlan problémákat takarnak, mint az a rej­tély, miért is pusztultak ki egycsa- pásra a dinoszauruszok. Évekkel ezelőtt Luis Alvarez fizikus ezzel kapcsolatban olyan elmélettel állt elő, hogy a föld bizonyára egy óriási meteorral vagy üstökössel ütközött össze. A porfelhők hónapokra elta­karták a napot, a zöld növények elpusztultak, s a dinoszauruszok el­vesztették fő táplálékukat, miközben a mindenevő emlősöket megmen­tette az, hogy elfogyaszthatták az elhullott sárkánygyíkokat. Alvarez magas irídium-koncent­rációt fedezett fel a földkéregben, amelynek keletkezési ideje mege­gyezik az ősgyikok eltűnésének ide­jével. Az irídium ritka elem a földön, de bőven található a meteorokban és az üstökösökben. Ezt az elméletet támasztják alá további - a kvarckristályokra vonat­kozó - vizsgálatok is. Ezekhez a mintákat olyan helyekről vették, ahol dinoszaurusz csontvázakat is találtak. Ezek a kristályok erősen deformálódtak, amely deformáció robbanás okozta nagy lökéshullá­mok következtében keletkezhetett. Egy tízkilométeres átmérőjű sok tíz­ezer kilométer óránkénti sebességű meteorit a földnek ütközve, akár mil­liónyi atombomba robbanásának megfelelő energiát is felszabadíthat, s az ezután keletkező légszennye­zés és lehűlés, amely hosszabb is lehet pár hónapnál, a dinoszauru­szokat mindörökre kiirthatta. (100 + 1) a a a 1 a a ■ [-] a iii a a a B a 9 a a a fi a a a 1 a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a 9 a a a 1 9 a a a 1 a a a a a a a a a a a a 1 a a a a a a a a a a a a a Elektronikus felügyelő A modern távközlési technika, a számítógépes rendszerek, a legmo­dernebb orvosdiagnosztikai készülékek...mindez első látásra az emberi civilizáció áldásának látszik. Az is, viszont bizonyos helyzetekben ezek az eszközök veszélyeket is tartogathatnak az ember számára. Túlságo­san gyorsan hatolnak be az egyén testi és szellemi magánéletébe. Egyre több az olyan hivatali munka, amelyet billentyűzeten, képer­nyőn, vagy telefonon keresztül végeznek. Ma már egyáltalán nem jelent problémát a munkaadó számára a beosztottak munkájának ellenőrzése. A számítógépben lehet rejtett program, amely automatikusan ellenőrizteti az operátorok percenkénti, óránkénti vagy műszakonkénti leütésszámát, munkájuk pontosságát, azt, hogy rendszeresen dolgoznak-e vagy inkább időközönként hajráznak. Azt is mérni tudja, ki mennyire használja ki tehetségét, lehetőségeit, hogy az adott feladat túlterhelö-e számára, vagy igénybe sem veszi tudását, ügyességét. Ugyanígy követhetők más munkafolyamatok is. Az amerikai Technológiai Értékelő Hivatal szerint - amely a Kongresszus irányítása alá tartozik - ma az Egyesült Államok ipari üzemeiben és hivatalaiban 6 millió alkalmazottat figyelnek és értékelnek ilyen módon. Néhány esetben a munkaadók betartva a magánélet sérthetetlensé­géről szóló törvényt, közük az alkalmazottakkal, hogy figyelik őket, és kikérik beleegyezésüket. A szakszervezeti központok jelentése alapján azonban ez inkább rontja, mint javítja a helyzetet. A tudat, hogy állandó ellenőrzés alatt állnak, stresszhelyzetet idéz elő, szorongást és depresz- sziót kelt. Nő a vérnyomás, gyakoribbak a gyomorfekélyek. A magán­élethez való jogról szóló szigorú előírások többsége eddig csak a szabadidőre vonatkozott. Amikor az alkalmazott munkában van, munkaadója egy kicsit gépnek is tekinti, amelynek teljesítményét figyel­nie, mérnie kell. Ebben az évben a Kongresszus megkezdi az új törvény tárgyalását a magánélet védelméről, amely a munkahelyre is vonatkozik majd. A törvény egyenesen megtiltja, hogy kikérjék a dolgozók beleegyezését saját monitoroztatásukhoz. Teljés joggal vélik ugyanis a jogászok, hogy egy beosztott nincs abban a helyzetben, amikor nyugodt lelkiismerettel nemet mondhat. Ha a munkaadó rövid időre figyelni akarja a dolgozó munkáját, vagy ellenőrizni telefonbeszélgetéseit, olyan berendezést köteles használni, amely automatikusan hangjelzést vagy más figyelmez­tető jelet ad a telefonkagyló fülhallgatójába, vagy ír ki, a számítógép képernyőjére. A kongresszusi hivatal nemrégiben tanulmányt szerkesztett „Elektro­nikus felügyelő" címmel, amelynek összeállításában technológusok, pszichológusok, programozó szakemberek vettek részt. A tanulmány figyelmeztetett arra is, hogy a magánélet szféráit egyéb veszélyek is fenyegetik. Sok amerikai munkahelyen az alkalmazottaknak a munka­kezdés előtt alá kell vetni magukat egy tesztnek, amely a kábítószerélve- zók esetében leleplezi a szerek maradékát. így aztán ügyesen és időben meg lehet szabadulni azoktól a dolgozóktól is, akiknek valamilyen kezdődő betegségük van, még mielőtt ez a betegség teljes egészében megmutatkozna. Néhány munkaadó már most követeli az AIDS fertő­zésre vonatkozó vizsgálatok engedélyezését alkalmazottai körében. A legközelebbi jövőben a szupravezető mágnesekre épülő érzékeny diagnosztikai műszerek jelennek majd meg, amelyek az agyhullámok vételét is lehetővé teszik. A munkáltató persze majd igyekszik minden olyan egyént kiszűrni, aki a normálistól eltérő „gondolkodást" mutat. Mindezt úgy végezhetik, hogy az emberek nem is tudják, hogy rendsze­resen diagnosztizálva vannak. * -T­BADAR MEGTALÁLTÁK A KÖZÉP-ÁZSIAI „ATLANTISZT" Kirgiz archeológusok megtalálták azt a várat, amelyet a nagy közép­kori hódító, Timur építtetett az Isz- szik-Kul hegyi tó egyik szigetén. A több mint 1500 méteres magas­ságban fekvő Isszik-Kul tóhoz sok legenda fűződik. Az egyik szerint, miután Timur a XIV. század köze­pén meghódította ezt a területet, a tó egyik szigetén hatalmas várat épít­tetett magának. A várhoz egy nagy pincerendszer is tartozott, ahová Ti­80 esztendővel ezelőtt, 1908. június 30-án 7 óra 17 perc helyi időkor. Szibéria közepén járva a Köves-Tunguszka folyó vidékén vakí­tó tűzgömböt figyeltek meg a transzszibériai vasút utasai. Miután eltűnt a horizont mö­gött, óriási robbanás hallatszott, melynek füstje és lángja még 400 km távolságból is jól látható volt. Az eseményt követő légköri, valamint szeizmikus jelenségek alapján arra gondoltak a tudósok, hogy hatalmas meteo­rit hullhatott Szibéria e ritkán lakott vidé­kére. Egy meteorithullám nem számít igazi szenzá­ciónak, hiszen nem múlik el év, hogy ne hullana valahol bolygónkra kő avagy vasmeteorit. ATun- guz-meteorit hullás azonban minden­képpen rendkívüli esemény, egyedülálló az emberiség írott történelmében. Szerencsére igen ritkán lakott területen pusztított. A robba­nást követő lökéshullám mintegy 40 km-es körzetben teljesen letarolta az erdőséget, sőt 100 km-es távolságban is akadt kidöntött fa. Szemtanúk szerint a robbanás körzetében rén­szarvasok ezrei pusztultak el. A 400 km-rel távolabb levő Kirenszkben kerítések rongálód­tak meg, ablakok törtek be, Kejmában pedig a viharos szél zsákokat cipelő embereket dön­tött le a lábukról. A jelenség szeizmikus hatásait a kirenszki és az 1000 km-re levő irkutszki földrengést jelző állomások is regisztrálták. A robbanás által keltett légnyomásváltozást az egész Földön észlelték: Potsdamban pedig az ellenkező irányból, nyugatról érkező lökéshullámot is megfigyelték! Néhány napig egész Szibériá­ban, sőt Európában is világító felhők jelentek meg. Feszenkov orosz csillagász a taskenti csillagvizsgálóban dolgozva feljegyezte, hogy több éjszakán át nem tudott megfigyeléseket folytatni az ég nagy fényessége miatt. Az akkori tudományos világ nem sok hitelt adott a szemtanúk fantasztikus híradásainak. Az említett mérések is csak jóval később kerül­tek napvilágra, így sokáig nem indult expedíció a valóban történtek felderítésére. Csak a hullás után 13 évvel, 1921-ben indult az első expedí­ció K. A. Kulik (1883-1942) vezetésével. A 20- as, 30-as években a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának támogatásával további négy VALÓBAN METEOR VOLT expedíció járt a Köves-Tunguszka vidékén. Kulik és munkatársai 1927-ben észlelték és fényképezték le első ízben a tajgában okozott pusztítást. A kidőlt fák iránya alapján pontosan ki lehetett jelölni a robbanás valószínű helyét. Ezenkívül számtalan megperzselt (de még álló) fát találtak. A törési felületeken látható égési nyomok szintén a robbanás során keletkezett - szemtanúk által is leírt - gáz- és porfelhőre utaltak. Az első, 1921-es expedíció még nem tudta felderíteni a robbanás helyét, mivel az 700 km- re volt a vasútvonaltól, s a közelgő tél sem kedvezett a kutatásoknak. A későbbi expedíci­ók sem találtak becsapódásos eredetű meteoritkrá­tert, ami pedigafentebbfelsoroltkísérőjelenségeket figyelembe véve legalábbis meglepő. Csak az 50-es és 60-as években indított expedíciók találtak a helyszínen kozmikus eredetű nyomokat, me­teoritport, más szóval néhány mikron méretű mikrometeoriteket (vas- és szilikátrészecskék formájában). Mindennek alapján a jelenség eredetére egy lehetséges magyarázat, hogy valószínűleg kis méretű üstökösmaggal találkozhatott Földünk, mely a légköri fékeződés során a földfelszín felett néhány km-re robbanhatott fel. Ezért nem keletkezett jelentősebb meteoritkráter, s ezért nem hullott nagyobb méretű meteorit a robba­nás vidékén. (Az üstökösök ugyanis - a csilla­gászok elképzelései szerint - porból és jégből állnak - legalábbis, ha nagyon leegyszerűsítjük a képet.) Az óriásmeteorit vagy üstökösmag közel érintőlegesen, 5°-os szög alatt érkezett a Föld légkörébe - ha meredekebb ez a szög, lehetséges, hogy eljut a földfelszínig, és mély krátert hoz létré. Korábban feltételezték, hogy a Tunguz-me- teor esetleg egy - régebbi adatok alapján már ismert - bolygónkhoz közel kerülő üstökös darabja. A „jelöltekről" (a Pons-Winnecke és az Encke-üstökös) azonban kiderült, hogy pá­lyaelemeik nem felelnek meg a feltételeknek Újabban Zdenek Sekanina, amerikai csilla­gász arra a következetetésre jutott, hogy az objektum egy úgynevezett Apolló-típusú kis­bolygó lehetett (ezek erősen megközelíthetik Földünket). Sekanina a nagy energiájú mester­séges robbantásokra vonatkozó adatokat fel­használva arra a következtetésre jutott, hogy a Tunguz-meteor a földfelszín felett mintegy 8,5 km-es magasságban robbanhatott fel. Az égi­test mérete 90-100 méter lehetett, sűrűsége 3 g/cm3 volt. Szerencsére annak valószínűsé­ge, hogy ilyen méretű égitesttel találkozzon bolygónk, nem túl nagy. Az ezt megelőző hasonló méretű kozmikus látogató kb. 12 ezer évvel ezelőtt érkezett, s egy 1207 m átmérőjű krátert hozott létre. Reméljük, a következő óriásmeteorra újabb 12 ezer évet kell vár­nunk IMPULZUS mur rengeteg előkelő foglyot záratott be. Egy napon azonban a tó megtelt a rabok könnyeivel és elöntötte a szigetet. A múlt század hatvanas éveiben az ismert orosz utazó, Csókán Vali- hanov is írt már a várról. Egy másik orosz kutató, Pjotr Szemjonov Tjan- Sanszkij pedig megpróbálta megha­tározni az eltűnt sziget helyét. Véle­ménye szerint a vár valahol a Keleti parton, a Tjun és a Dzsergalan folyó torkolatai között lehetett. Korunk tu­dósai végül ott is találták meg. Az erődítmény nagy kőblokkokból épült, a szakértők szerint a X. szá­zadban és egy földrengés pusztítot­ta el a XV. században. Az expedíció vezetője, Vlagyimir Mokrinyin szerint a vár egy ősi szák város romjain épült fel. A szákok nemzetsége 3000 évvel ezelőtt élt ezen a helyen. Más források alapján is ismeretes, hogy akkor ott egyetlen város léte­zett Csigu, a szákok fővárosa. A Kö­zép-Ázsiával foglalkozó archeológu­sok számára ez az elnevezés ha­sonlóan vonzó, mint Trója. Csigu városát több mint két évszázada kutatják és úgy tűnik, hogy valahol az Isszik-Kul hullámai alatt alussza örök álmát. (APN) ÖSSZEFOGÁS AZ AIDS ELLEN A Taskentben rendezett nemzet­közi immunológiai konferencia során megegyezés született arról, hogy szovjet és finn kutatók egyesítik erő­feszítéseiket az AIDS elleni haté­kony védekezés kidolgozásában. A finn kutatók figyelemreméltó eredményeket értek el az AIDS-ví- rus bizonyos fehérjerészének gén­technológiai előállításában. A Szov­jetunióban ugyanakkor olyan anya­gokat hoztak létre, amelyek hatéko­nyan serkentik a szervezet védeke- zórendszerét. Azt a célt állították maguk elé, hogy közösen fejleszt- nek ki egy olyan készítményt, amely magában foglalja a vírus fehérjeré­szét és a védekezőrendszert ser­kentő anyagot egyaránt. Ha ezt si­kerül elérni, akkor olyan reményteli készítmény birtokába jutnak, amely- lyel immunizálni lehet a szervezetet az AIDS vírusa ellen. (APN)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom