Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-02 / 35. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1988. szeptember 2. XXI. évfolyam Ára 1 korona nált vegyi anyagok idővel az ember egészségére ártalmas kipárolgásokat okoznak. Egyelőre folyik a vita, hogy ezek az épületek egyáltalán alkalmasak-e a bennük huzamosabb ideig való.tartózkodásra... Iskolát ettől függetlenül építeni kell, hiszen az alapiskolában tetőzött demográfiai hullám nemzedéke már a középiskolák padjait is koptatja. Röpke tíz év alatt fel kellene építenünk annyi iskolát, amennyiben a hamarosan szülőkké váló nemzedék gyermekei már nem lesznek kénytelenek a zsúfoltságot és a kétműszakos tanítás fáradalmait elviselni. Ezt bizony soha nem lehet a beruházások pénzügyi feltételei függvényének tekinteni. Meggyőződésem, hogy sok iskolánk, fölösleges tantermünk sohasem lesz. Gondoljunk csak a most megvalósuló, s a gyakorlati tapasztalatok alapján átformált oktatási reform céljaira, amely feltételezi a tanítás és a nevelés egységében a minőségi pedagógiai munkát. Azt ma már senki sem tagadja, hogy a szocialista iskola csakis nevelésközpontú lehet. Hogy milyen bonyolult és kanyargós út vezet ennek az eszménynek a megvalósulásáig, azt kellő mértékben bizonyítja az oktatási reform számos hibás törekvése is, amelyet időközben a szakembereknek korrigálniuk kellett. Nem szólva arról az iskola- szervezési gyakorlatról, amelynek eredményeként hatékonyan dolgozó kisiskolák szűntek meg, s lettek zsúfoltak a központi falvak iskoláinak tantermei. Kérdés, hogy a „korszerűség, hatékonyság" jelszóval végrehajtott körzetesítéssel nem éppen a nevelés veszett-e ki ezekből az intézményekből. Márpedig azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy egy negyvenfős, kétosztá- lyos, kéttanerős kisiskolában a lelkiismeretes pedagógusok munkája hatékonyabb, mint a - teszem azt - egy túlzsúfolt osztályban, kétműszakos tanításra utaztatott gyerekeket tanító pedagógusé. Ennek az oktatási reformnak a kívülálló számára van egy igen fontos politikai tanulsága. Az érdekelt és érintett szakemberek nem féltek és nem félnek attól, hogy ami nem vált be, azt korrigálják, megváltoztassák. Nem ragaszkodtak nyilvánvaló tévedéseikhez, hiszen igyekeznek kijavítani azokat. Ezzel szemben nem nagyon érkeznek hírek arról, hogy itt vagy ott, egy valamikor megszüntetett kisiskolát „visszakörzetesí- tenének". Ezzel szemben néhány helyen a megszűnt kisiskolák épületébe naponta „buszoztatják" a gyerekeket, így csökkent(Gyökeres György felvétele) ve a központi iskolában előállt tanterem- hiányt. Lám, amikor egy vezető szakember kijelentette, hogy a meglévő osztályok létszámának csupán egyetlen fővel való csökkentéséhez Szlovákiában több mint ezer tanteremre lenne szükség, nemcsak a jelenlegi állapotot jellemezte. Sok tekintetben minősítette az utóbbi évek oktatáspolitikai beruházásainak mennyiségét is. Köztudott, hogy új lakótelepek épültek fel úgy, hogy az ott élő gyerekek évekig vártak az iskolák átadására. Nem a legbiztatóbb kilátások a most kezdődött új tanévre. Olyannyira nem azok, hogy számos iskolában a pedagógusoktól komoly erőfeszítést kíván, hogy csupán a kötelező tananyagot elsajátíttassák a gyerekekkel. Ezt ismerve, a szocialista iskola nevelésközpontúságáról már csak óvatosan merek írni. Bár, ha jól belegondolok, talán ez megmentheti a pedagógiát az ilyen körülmények hatására bekövetkező gépiességtől, rutintól. Szükség van erre, hiszen gyerekeink egyre több időt töltenek iskolában. Éppen ezért a szülőknek ebben a tanévben is nagyobb bizalommal kellene lenniük a nem keveset vállaló pedagógusok iránt. DUSZA ISTVÁN A társadalom, amely iskolát épít, jövőjének szülőhelyét építi. Éppen ezért egy új iskolaépület nem egy-két évtizedig szolgálja majd az oktatást. A napjainkban tapasztalható iskolai zsúfoltságot a hetvenes években elindult születési hullám magasságából előre meg lehetett „jósolni". Most azonban néhány oktatáspolitikai vezető szakember úgy csodálkozik ezen a jelén- ségen, mintha a megszaporodott létszám váratlan természeti csapás lenne. Sót, a demográfiai hullám lassú levonulásától várják a zsúfoltság majdani megszűnését. Közben azonban arról feledkeznek el, hogy a most alapiskolába járó gyerekek többsége középiskolás is lesz, s röpke húsz év alatt elindítója lehet egy feltételezhetően ennél is nagyobb demográfiai hullámnak. Felnőtté érve, a társadalom önreprodukciójának lesz a biológiai letéteményese. Ezek azonban pusztán demográfiai és biológiai törvényMilyen (legyen) az iskola? szerűségeken alapulnak, amelyeket többé- kevésbé pontosan ki lehet következtetni a születések számából. Egy egészségesen fejlődő, gazdasági hatóerejét kisebb-na- gyobb kilengésekkel növelő szocialista társadalom önmaga holnapi létét alapozza meg a ma iskoláiban. Természetes, hogy ennek alapfeltétele az épület, annak építészeti megoldása és kivitelezése. Ha a tervezők megkapják az oktatáspolitikai alapelveket, a leendő iskolában folytatandó tanítás pedagógiai és tartalmi töltetét, s ehhez megfelelő beruházási keret is rendelkezésükre áll, megtervezhetik az épületet. Aulát, tantermeket, szaktantermeket, szertárakat, klubszobákat, tornatermet, úszómedencét, tornapályát, tanműhelyeket stb. Kisebb-na- gyobb határidő-módosításokkal felépül az új iskola, amelyet birtokba vesznek a gyerekek, vagy a fiatalok - attól függően, alapvagy középiskolát építettek-e. Ezzel azonban semmi nincs befejezve, hiszen a napjainkban átadott iskolák többsége egy olyan áldatlan állapotot szüntet meg, amelyet már a hetvenes években is előre lehetett látni. Az akkor bevezetett, a fiatal családokat segítő szociális intézkedések nyomán több gyerek született. Logikus tehát, hogy ezzel együtt természetes előrelátással több iskolát kellett volna építeni. Épültek is, csakhogy mégsem elegendő számban, hiszen manapság nem ritka az olyan város vagy falu, ahol két műszakban tanítanak egy-egy alapiskolában. Ha pedig nem, akkor azt úgy érik el, hogy harmincöt-negyven fős osztályokat hoznak létre. Az ilyen létszámú tanulóközösségekben pedig sokszoros terhek hárulnak a pedagógusra. Úgy tűnik, mintha a hetvenes-nyolcvanas években folyó oktatási reform szakmai és nyilvános vitáiban a leglényegesebbről feledkeztünk volna meg. Nem sok szó eshetett arról, hogy ezt az igényes programot, amelynek az évek múlásával önmaga reformját is át kell élnie, milyen körülmények között kell megvalósítania a szocialista iskolának. Amikor négy-öt éve már nyilvánvalóan jelentkezett sok városban és faluban a zsúfoltság és a kétműszakos tanítás, bizonyára ez sem volt elegendő azok számára, akik az oktatásügyi beruházásokról döntöttek. Innen eredhet tehát a ma már kapkodásnak tűnő megoldások sürgetése. Egyes helyeken a gyors megoldást úgy képzelik el, hogy könnyűszerkezetes faelemekből összeállított épületekben helyeznek el osztályokat. Elfeledkezve arról, hogy a közegészségügyi szakemberek több ilyen szerkezetű épület használatát tiltották be, mivel a fa tartósítására, ragasztására hasz-
