Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-08-26 / 34. szám
i szú 5 (111.26. Magánvélemény az ifjúságról „Hiszek a fiatalokban!" Viktor Rozov (sz. 1913) az egyik = legnépszerűbb szovjet drámaíró, so= kát ir a fiatalokról és problémáikról. = Színműveiben rendkívül őszinte és = szókimondó, mindig van saját véle= ménye, és ez gyakran nem egyezik == a közkeletű elképzelésekkel és véle= ményekkel. Volt mondanivalója erről = a témáról Jevgenyij Gilmanovnak is j= a SZMENA című folyóiratnak adott = interjújában. • ön gyakran és örömmel találkozik a fiatalokkal. Mi a leginkább szembeötlő bennük, milyen a mai ifjúság?-A fiatalok meglepően műveltek. Csak csodálni tudom, hogy mennyire érettek ítéleteik, milyen éles szemmel látják a világ jelenségeit. És ugyanakkor elszomorít ifjúságunknak olykor túlságosan sokáig tartó önállótlansága. Miért, miért nem, nálunk szinte uralkodik az az elképzelés, hogy a szülők valósággal kötelesek mindent megtenni egyermekeikért. Ezt magamról tudom. Jómagam is mindent megteszek gyermekeimért, noha egyáltalán nem tartom őket élösdinek. Ebben az értelemben különbözünk sok más ország apáitól és gyermekeitől. Európában és az Egyesült Államokban például meglehetősen hamar önállósítják a gyerekeket, és kényszerítik őket, hogy megálljának a saját lábukon. Ez életképessé teszi a fiatalokat. A fiatalságnak csak jó tanáccsal kell segíteni, azt is csak abban az esetben, ha rászorul vagy maga kéri ezt. • És a fegyelem? Mennyire segítheti elő a fegyelem a serdülő nemzedék nevelését?- Az élet maga arról tanúskodik, hogy a ,,nyomasztó" fegyelemnek soha semmi haszna nincs, annál több a kára. Ezt egyébként már néhány évszázaddal ezelőtt észrevették. John Locke angol filozófus fogalmazta meg azt a gondolatot, amelyet nagyon rokonszenvesnek és igaznak érzek. Megesik, hogy az élettel teli, csupa tűz gyerekekből nagyszerű, sót nagy emberek lesznek, mire felnőnek, a gyenge lelkek, a maguknak való gyerekek viszont igen nehezen fejlődnek, és nagyon ritkán válnak valamire is alkalmassá. • Gyakran hallani, hogy az ön nemzedékének fiatalsága jobb volt, mint a mai. Ha egyetért, ezzel, mondja meg: miben volt jobb?-Azt hiszem, egyben-másban tisztábbak voltunk. Feslettség, kábítószer-fogyasztás, iszákosság, erkölcstelenség gyakorlatilag nem volt a körünkben. A szó igaz értelmében boldog gyermekkorunk napjaiban megismertük a legerősebb, mindent legyőző barátságot is. Szinte azt mondhatnám, hogy egy családként éltünk. Az ilyen barátság ma a mesék világába tartozónak látszik. Anyagi tekintetben viszont rosszabbul éltünk. Amikor az ország minden erejét megfeszítve az elmaradottságot küzdötte le, nekünk a „szegénység" próbáján kellett helytállnunk. És derekasan helytálltunk. Ma, amikor az ország gazdag, sokan, különösen a fiatalok, a „jóllakottság" próbájának vannak alávetve. És ez a vizsga nehezebb. A jólét egyesekben mértéktelen szükségleteket ébreszt, s a gyerekek a divatmajmolásban versengenek egymással. Az ilyen emberek érdekei eltolódnak, minden igyekezetük egyre összpontosul, a szerzésre. De szerintem a szerzési láz az esetek többségében életkorhoz kötött jelenség. Amikor kialakul az igazi életcél, a fiatal kezdi megérteni, hogy a puszta szerzés semmire sem vezet, hogy az anyagi értékek kellemesek, kényelmesek, de nem adhatnak boldogságot. • Az idősebb nemzedékek tagjainak zöme kritikus szemmel nézi a fiatalok divatját, a szó szoros értelemben fellázad ellene, ön kinek a pártján van?- Nagyon örülök annak, hogy a fiatalok szeretnek divatosan öltözködni! Elfogadok mindent: minit, maxit, midit, farmert és bőrnadrágot. .. Angliában láttam olyan fiatalokat, akiknek a haja tarka, mint a papagáj tolla, és fejük búbján úgy ágoskodik, mint a kakastaréj. Ez persze túlzás, de jót mulattam ezen a látványon. De mondja meg nekem, ebben az életkorban miért ne hülyéskedhetnének egy kicsit a fiatalok. Kit .zavar ez? Azt modják erre, hogy zavarja a felnőtteket, akiknek a világfelfogása már réges-régen kialakult. De elvégre mindez viszonylagos. Mert ha a felnőttek gyerekkoruktól azt szokták volna meg, hogy maguk körül mindenütt csak tarka frizurát látnak, ma elborzadnának a természetes hajszín láttán... Egyébként a papagájfrizurás fiatalok iránt kezdetben Angliában sem lelkesedtek a felnőttek. De aztán kisiklott egy vonat, és éppen ilyen fiatalok voltak a közelben... És mi történt? Nem vesztették el a fejüket, odarohantak, hogy mentsék, kiszedjék a roncsok közül és elsősegélyben részesítsék a sebesülteket, s azonnal hívták a mentőket. És rögtön megváltozott e fiatalok megítélése. • Tehát nincs ok aggodalomra?- Sajnos van. Nagyon is aggaszt a lelketlen- ség, amely ma világjelenség, és szerintem sok baj okozója. Sok nyugati országban vannak a fiatalok körében szélsőséges elemek, akik terrorcselekményeket követnek el. Nincsenek kevesen. Senki sem tudta elfelejteni a mai napig, hogyan robbantották fel a terroristák az indiai repülőgépet. És kik alkotják azoknak a terrorista csoportoknak a zömét, amelyek Franciaországban követik el a bombamerényieteket? Olyan fiatalok, akik nem sokat gondolkoznak, mielőtt cselekszenek. Megértem azt, ha az emberek eszményeikért harcolnak, de amikor a harc eredménye ártatlan emberek - közöttük gyermekek, nők, öregek - véres hústömege, akkor... Mit mondhatok az ilyen ifjúságról? • ön sokat utazik, sűrűn találkozik más országok fiataljaival, és bizonyára tesz összehasonlításokat: miben különböznek tőlünk?- A külföldi fiatalok - ez kellemes meglepetés volt számomra - nagyon fesztelenek, őszinték és mindig igen szókimondók. A fiataloknak ilyennek is kell lenniük. Ezenkívül mentesek sok teljesen fölösleges szabálytól és konvenciótól. A mi fiataljainknak valószínűleg még tanulniuk kell ezt a fesztelenséget. Egy részüknek pedig még azt is tanulniuk kell, hogy hogyan lehet tanulni: nem tessék-lássék módra „csak hogy ki ne dobjanak", hanem szorgalmasan. A Kansas Egyetemen találkoztam egy fiatallal, aki egyidejűleg két karon tanult. Megkérdeztem, miért teszi ezt, s ó erre így válaszol: „Ha nem lesz szerencsém az egyik pályán, megpróbálom a másikon. Nem szeretnék a munkanélküliek sorsára jutni". Nálunk ellenben a fiatalok nem nagyon törődnek jövőjükkel, egyikük-másikuk közönye valósággal ijesztő: „Majd csak elhelyezkedem valahol..." Sohasem felejtem el, Firenzében megismerkedtem étetvidám fiatalok egy csoportjával. Elkezdtük faggatni egymást. Megkérdeztem: „Hogyan utaztok? Honnan szérzitek a pénzt? A szüléitektől kaptok?" „Dehogy - felelték megkeressük a rávalót. Még ott is, ahol letáborozunk." Firenzében nem sokkal odaérkezé- sünk előtt nagy árvíz volt: az Arno kiöntött medréből, és sok műemlékben nagy kárt tett. Úgyhogy volt munka bőven... Az egyik fiú megkérdezte: „Úgy halljuk, hogy a Szovjetunióban mindenki rögtön kaphat munkát, ha akar. Mi a helyzet a valóságban?" Elképedtem a kérdésen, és így válaszoltam: „Bármikor lehet munkát találni - nehéz fizikai munkát is, értem ezen például a szeméthordást vagy a vagonkirakást, meg érdekesebb munkát is, ha az embernek valamilyen szakmája van. Ha pedig kiváló szakember valaki, azon kapva kapnak." Ez jóformán nem fér a fejükbe, alig tudják elhinni, nálukannyirasúlyosafoglalkoztatottság, az elhelyezkedés kérdése. Meg kell említenem még egy találkozást. Az Egyesült Államokban a festői Grand-kanyon mentén húzódó műúton hajtottunk a repülőtér felé. Az út szélén egy fiú bandukolt hatalmas hátizsákkal a hátán. Felvettük. Elbeszélgettünk vele. Kiderült, hogy nemrég végezte el az iskolát és most gyalog akar eljutni Alaszkába. Szülei nagyon gazdagok, de ö nem kér tőlük semmit, gyalog járja be az országot, s önállóan keresi meg a kenyérre valót. „Bejárom egész Amerikát, szeretnén kideríteni, hol van rám a legnagyobb szükség. *Ott maradok dolgozni életem végéig" - mondta búcsúzáskor... Persze ott is vannak semmirekellő mihasznák elegen, de vannak ilyenek is... • Mint egyébként nálunk is...- A fiatalok magatartása, viselkedése annyira sokszínű nálunk is, külföldön is, hogy velük kapcsolatban jogos a fenntartás is, az aggodalom is, a csodálkozás is, az öröm, sőt a csodálat is. Mind a firenzei találkozás, mind más hasonló alkalmak arról győztek meg, hogy Nyugaton nagyon keveset tudnak rólunk. S még ha tudnak is valamit, ismereteik rendszerint felületesek, pontatlanok, torzítottak. A mi fiatalságunk sokkal tájékozottabb, és sokkal többet tud külföldi kortársaikról. Minden feltétele megvan ahhoz, hogy objektív információkat kapjon. De azt még szeretném hozzátenni, hogy azoknál a fiataloknál, akikkel akár itthon, akár külföldön találkoztam, nem tapasztaltam sem rosszindulatot, sem fenntartást egymással szemben, hanem csakis a legélénkebb, öszite kölcsönös érdeklődést. Szeretném, hogy fiataljaink minél többet járják a világot, találkozzanak kortársaikkal. Sajnos, egyelőre még igen kevés lehetőségük van erre. Pedig hát csakis a tényleges, közvetlen érintkezés késztetheti a fiatalokat arra, hogy józanul, kompromisszum nélkül alkossanak véleményt magukról. Ezenkívül az utazások során a fiatalok saját szemükkel láthatják bolygónkat, közös otthonunkat, amelyet óvni kell. Az ifjúságnak törődnie kell a bolygónk sorsával.• Varadéra: az amerikai milliomos Dupont család egykori palotája ma szakszervezeti üdülő KUBAI JEGYZETEK "• A Havannában járó külföldi - ha csak ideje megengedi - nem mulaszthatja el megtekinteni a többszáz hektáros Lenin- parkot, illetve annak valamelyik létesítményét. A kikapcsolódni vágyók mindenekelőtt szabadtéri előadásokat, képzőművészeti kiállításokat, sportrendezvényeket, lovasbemutatót, bikaviadalt vagy egyéb programot tekinthetnek meg ebben az óriási szórakoztató központban. Nekünk szerencsénk volt, havannai tartózkodásunk alkalmával ugyanis egy lovasbemutatónak, majd pedig egy új típusú, mondhatnám: kulturált bikaviadalnak lehettünk tanúi, és élvezői. De még ennél is érdekesebb volt a Nemzeti Akvárium megtekintése, melynek gazdagsága minden várakozást felülmúlt. A sok látnivalótól alig marót időnk, hogy megtekintsük a mintegy 170 000 négyzetméternyi alapterületű állatkertet, amelyben nem kevesebb, mint 300 különböző állatfajta él. Valóságos zarándokút a Havannától alig 12 kilométerre fekvő San Francisco de Paula peremvárosba való kirándulás, ahol egy kőfallal körülvett magaslaton, tágas park közepén áll méltóságteljesen a fehér falú Hemingway Múzeum. Á birtokot és a hozzá tartozó*Finca de Vigia (Virrasztó Tanya) elnevezésű villát még 1939-ben vásárolta az író. A negyvenes évek végén itt végleg letelepedett, s megírta élete fő művét, az 1952-ben Nobel-díjjal jutalmazott Az öreg halász és a tenger című kisregényét. Amikor a széles, itt-ott már füvei benőtt lépcsősoron feljutunk a teraszra, s körbejárva az épületet, a nyitott ablakokon át bepillantunk a szobákba, az az érzésünk támad, hogy az író - úgy, ahogyan azt gyakorta tette: félmeztelenül, szakállasán, mezítláb - bármely pillanatban beléphet valamelyik szobába, ahol dolgozni kezd. Állítólag egyszer azt mondta, hogy csak állva és mezítláb tud igazán dolgozni és alkotni. Egyébként az egész házban ma is minden ott és olyan állapotban van, ahogyan az író halála napján volt. Belépve a dolgozószobába, íróasztalán látjuk heverni a sok apró holmit, amit zsebéből odarakott, s a fiókban van ma is a Nobel-díjjal járó oklevél hiteles másolata, míg a falakat Picasso kerámiái díszítik. Az ebédlőben villásreggelihez van terítve, a szoba falán gyönyörű vadásztrófeák sokasága. Minden szobában könyvespolc és rengeteg, több ezernyi kötet. Hemingway a küzdelmek és kalandok embere volt. Regénye öreg halászával, Santiagóval mondatta el hitvallását: „.. .az ember nem arra született, hogy legyőzzék." Ismerve az író gyógyíthatatlan betegségét és tragikus halálát, a sok szép benyomás ellenére is szomorúan távozunk a múzeumból. Országjárásunk során egyik legkedvesebb élményünk az ország legértékesebb múemlékvárosának, Trinidadnak a megtekintése volt, amely mind a mai napig megőrizte a gyarmatosítás korában kialakult arculatát. A város a Karib-tenger partján, Las Vilas tartományban fekszik. A sziget első kormányzója, Diego Velazquez alapította 1514-ben. A több száz éves árkádos-tornácos házak ma is megkapóan szépek. Az egyik keskeny mellékutcában áll ma is pau- lai Szent Ferencnek, a tengerészek védőszentjének több száz éves barokk temploma, oltárfülkéjében atengerészek Madonnájának szobrával. Élményekkel gazdagodva folytatjuk utunkat a déli partvidék nagy kikötővárosa, a kereskedelmi hajózás egyik fontos központja, Cienfuegos felé. A város közelében lévő nagy cukorfeldolgozó kombinát termékei ebből a kikötőből indulnak a világ különböző tájai felé. Ismeretes, hugy Kuba a világ egyik cukornagyhatalma, egymaga a világ cukortermelésének 20-25 százalékát adja, ami évi 5,5-7 millió tonnának felel meg. Cienfuegos igazi hírnevét a tőle alig 10 kilométerre fekvő botanikus kertnek köszönheti, melyet 1901-ben alapított kietlen, kopár birtokán egy közeli cukorgyár tulajdonosa, az amerikai Edwin F. Atkins. Innen ered a kert neve, a Solidad is, ami pusztaságot jelent. Később botanikai kutatőállo- más is létesült itt. Ma az egész objektum a Kubai Tudományos Akadémia felügyelete és irányítása alatt áll. Kilencvenhat hektáros területén nem kevesebb, mint 2200 különböző pálma-, bambusz- és kaktuszfajta található. Az Európából Kubába látogató számára igazi meglepetést talán az ország legnagyobb félszigete, Zapata tartogatja gazdag természeti szépségeivel és ritkaságaival. A félsziget jelentős részét nagy kiterjedésű láp tölti ki sajátos növény- és állatvilágával. Belsejébe mintegy 20 kilométer hosszan benyúlik a Disznó-öböl, ahol a kubai ellenforradalmárok partra szálltak, majd pedig csúfos vereséget szenvedtek. Az említett lápvilág közepén terül el a 9 négyzetkilométernyi Kincses-tó. A monda szerint egykor a menekülő indiánok itt rejtették el kincseiket. A tó apró szigetein épült fel az idegenforgalmi látványosság, a Guama nevű indián falu. Az egyik szigetecskén embemagyságú bronzszobrok jelenítik meg az egykori indiánok mindennapi életét. A tó egyik öblében létesült a híres krokodil-farm. Számos érdekességgel szolgált Pinar dél Rio hegyes-völgyes tartománya is, ahol nemcsak az ország legszebb barlangjait, hanem a tartomány híres dohányültetvényeit, sót a szivarkészítés igen nagy hozzáértést igénylő fortélyait is alkalmunk volt közelebbről megismerni. Bizony, nagyon jól esett, hogy az élményekben és benyomásokban gazdag, de egyben fárasztó országjárás után néhány csodálatos napot tölthettünk az ország leghíresebb tengerparti üdülőhelyén, Varade- rón. Mintegy másfél kilométer hosszú strandja finom homokjával, kristálytiszta azúrkék vizével, modern szállodáival a forradalom előtt főleg a gazdag amerikaiak paradicsoma volt. Ma viszont az ország 8,5 millió lakosa közül sokan töltik itt szabadságukat. KOHÁN ISTVÁN • Trinidad, a müemlékváros (A szerző felvételei)
