Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-08-12 / 32. szám
A Szovjetunió főügyésze az Afganisztánban fogságba esett katonákról Három nap híján három hónapja, hogy megkezdődött a szovjet csapatok kivonása Afganisztánból. A csapatkivonás a genfi megállapodásokban rögzített menetrend szerint folyik, annak ellenére, hogy az ellenforradalmárok nem szüntetik be hadműveleteiket, s a szerződés másik garantálója, az Egyesült Államok ugyancsak nem siet vállalt kötelezettségei teljesítésével: változatlanul támogatja a kubai kormány ellenfeleit. Ugyanez elmondható a pakisztáni vezetésről is. Mindezek mellett a szovjet közvéleményt elsősorban az nyugtalanítja, hogy még mindig tisztázatlan 313 Afganisztánban fogságba esett szovjet katona sorsa. Vagylm Perfiljev, a külügyi szóvivő helyettese július 29-én megtartott tájékoztatóján hangsúlyozta: a Szovjetuniót komolyan aggasztja ezeknek a katonáknak a sorsa, s szabadonbocsátásuk érdekében minden javaslatot hajlandó megvizsgálni. Némi reményt keltett a Frontier Post pakisztáni napilap közleménye, mely szerint az afgán ellenzéki hétpárti szövetség július 13-i ülésén megvitatták a szovjet hadifoglyok kérdését, s hogy a szövetség vezetői jelezték: hajlandók kapcsolatba lépni a Szovjetunió képviselőivel, és tárgyalásokba bocsátkozni a foglyok szabadon engedéséről. Ezzel a nagyon komoly problémával egyre többet foglalkozik a szovjet sajtó, beszélgetések jelennek meg a már kiszabadult egykori hadifoglyokkal, nyilatkoznak a felelős szovjet személyiségek. Az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük azt az interjút, melyet Alekszandr Szuharev, a Szovjetunió főügyésze adott a No- voje Vremja hetilapnak. Ez a lap tíz nyelven, az orosz mellett csehül, angolul, franciául, olaszul, németül, lengyelül, portugálul, spanyolul és görögül is megjelenik. • Főügyész elvtárs, a szovjet katonák már hazatérnek Afganisztánból. A szovjet embereket azonban nyugtalanítja azoknak a fiúknak a sorsa, akik a mudzsaheddinek kezébe kerültek. Mit tud róluk a Szovjetunió Főügyésze?-1980 elején állapították meg, hogy szovjet katonák vannak a fegyveres afgán ellenzék fogságában. Akkor azonban, sajnos, nem tudatosítottuk teljes mértékben a tragikus következményeket és azokat az embertelen körülményeket, amelyekbe fiaink kerülhetnek. Reméltük, hogy visszatérhetnek a közösen elfogadott megállapodások és az általánosan elismert humánus szabályok alapján. Időnként sikerült körülzárni és szétverni valamilyen bandát, sikerült kiszabadítani a fogságból katonáinkat. Később tudomásunkra jutott a szörnyű igazság, hogy bestiálisán gyilkolták őket, senkit sem hagytak életben. Csak később változtattak taktikájukon a mudzsaheddinek, lojálisabbak lettek. A tényekről tudomást szerzett a közvélemény. Ahogy mondani szokás, kibújt a szög a zsákból. Csak azokat hagyták életben, akikről azt gondolták, hogy majd áttérnek az ő „vallásukra", vagy akiket ki akartak cserélni fogságba esett társaikért. • Mit tudunk a szovjet katonák fogságának körülményeiről?-Tudjuk, s ezt hivatalos közleményben jelentettem be, hogy a csapatkivonás megkezdésekor 312 személy volt az eltűntek listáján. (Időközben a szovjet források már 313 személyről beszélnek - a szerk.) A mudzsaheddinek állandóan vándorolnak, így nagy teher számukra magukkal hurcolni foglyaikat. Kevés a vizük és az élelmük, ezért néhány katonánk teljesen kimerült; ugyanis csak utolsóként kapnak élelmet, akkor is olyan esetben, ha maradt valami. Gyakran a biztonság kedvéért és figyelmeztetésként láncra verik őket. Az elemi egészségi ellátásról egyáltalán nem lehet beszélni. Mindezek reális, szörnyű tények, melyekről a fogságból visszatértek beszélnek. A Szabadság Háza (Freedom House) amerikai társadalmi szervezet képviselői, akik ellátogattak a táborokba, melyekben a szovjet katonákat tartják fogva, azt mondják, hogy alig több mint kétszázan maradtak csak életben a 312-ből. A többit kivégezték vagy szökési kísérlet során ölték meg. Fiaink többsége Pakisztánban van, egyesek az Egyesült Államokban, Kanadában vagy más országokban. • Vannak az eltűntek között tisztek is?- Igen, 16 tiszt van a listán. Ezek szakaszparancsnokok és századparancsnokok, hadnagyok és főhadnagyok. De az ő sorsukról tudunk a legkevesebbet. • Mit tudunk azokról a körülményekről, melyek között fogva tartják a fiúkat?- Elsősorban tudatosítani kell azoknak a feltételeknek a szélsőséges jellegét, melyek közé ezek a katonák - tizennyolc, tizenkilenc éves fiúk - kerültek, meg kell érteni azokat a nehézségeket és szenvedéseket, amelyeknek ki vannak téve a foglyok egy idegen országban. Bizonyos értelemben a körülmények összejátszásának lettek az áldozatai. Nézzük tehát, milyenek ezek a körülmények? A rendelkezésünkre álló információk szerint sebesülten, a harcokban estek foglyul. Másokat egységeik állomáshelyén kívül fogtak el. Végül pedig előfordulhattak a könnyelműség vagy fegyelmezetlenség esetei, melyek objektíve oda vezettek, hogy a „mádik oldalon" találták magukat. Ezért természetesen viselkedésük sem azonos a fogságban. Egyeseket nem törtek meg a kínzások és szenvedések sem, nem lettek hűtlenek esküjükhöz és hazájukhoz. Bizonyítja ezt a szovjet hadifoglyok felkelése Pesavar egyik táborában 1986 tavaszán. Megölték az őröket, elfoglalták a fegyverraktárt és három vagy négy napon át harcoltak a mud- zsaheddinekkel és a pakisztáni reguláris hadsereggel. Információink szerint életüket vesztették, de hűek maradtak katonai kötelességeikhez. Nem mindegyikük tudott azonban ellenállni az ellenséges propagandának, kibírni a kínokat és szenvedéseket. Néhányukat megfélemlítették, lélektani és ideológiai nyomásnak tették ki, és az államunknak károkat okozó, törvénybe ütköző cselekedetekre kényszerítették őket. Nyilván ezért van az, hogy azok a fiúk, akik ma az Egyesült Államokban, Kanadában, Svájcban az NSZK-ban vannak, félnek visszatérni. • Az ön véleménye szerint mi ennek a félelemnek az oka?-Tudjuk, hogy egyes nyugati hírközlő eszközök, arra törekedve, hogy gyalázzák fogságba esett katonáinkat és félrevezessék a szovjet közvéleményt, megpróbálják „kinnmaradóknak", önkéntes emigránsoknak feltüntetni ezeket a katonákat. Lehetséges, hogy vannak köztük olyanok, akik hazafiatlan és néha szovjetellenes nyilatkozatokat tesznek. Elsősorban azonban azt kell figyelembe venni, milyen körülmények között teszik ezeket a nyilatkozatokat. Nehezen tudom elképzelni magamnak, hogyan „nyilvánít akaratot" az az ember, akit erőszakkal elszakítottak szülőföldjétől, akit megaláznak és közben arra kényszerül, hogy állandóan élete megőrzésének elemi eszközei biztosítására gondoljon. Jogász vagyok, és kötelességem a tényékhez tartani magam. Az elbeszéléseket azokról, akik „nem akarnak visszatérni", csak akkor hihetem el, ha első kézből lesznek információim. Példaként idézzük azt a bonyodalmat, amit a mudzsaheddinek által elfogott Nyiko- laj Rizskov szovjet katona körül keltettek. Erőszakkal az Egyesült Államokba hurcolták őt. Igen, tudunk nyilatkozatairól az egyes nyugati hírközlő eszközöknek, s ugyancsak tudunk arról, mi késztette ót erre. Sokat beszéltek arról is, állítólag kategorikusan megtagadta, hogy visszatérjen hazájába. S hogyan volt mindez a valóságban? Kiderült, maga ment Washingtonban a szovjet nagykövetségre, hogy segítsenek neki visszatérni a Szovjetunióba. Valaki felvethetné, hogy elég későn kapott észbe. Na és? Az a fontos, hogy így történt. • Ismeretes azonban, hogy komolyan vétkezett hazájával szemben.- Igen, igaza van. Ezért bíróságilag felelősségre vonták és elítélték. Ez 1984-ben volt. Ma, ha kritikusan szemléljük ezt az időszakot, megállapíthatjuk, nyilván más megoldást is lehetett volna találni. Most meg is találtuk a megoldást. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendeleté értelmében kegyelmet kapott és visszakapta állampolgári jogait is. • Ennek ellenére egyesek változatlanul azt állítják, hogy a volt hadifoglyokra hazatérésük után elkerülhetetlenül megtorlások várnak.- Az ilyen állítások egyszerűen megalapozatlanok. Mint azt a szovjet állam nevében hivatalosan már kijelentettem, azok a katonák, akik Afganisztánban a korlátozott szovjet kontingens tagjai voltak, és hazatértek a fogságból vagy idegen országokból, teljes mértékben megkapják mindazokat a politikai, szociális és más jogokat, melyeket a szovjet alkotmány biztosít az állampolgárok számára. Sőt még azok is közülük, akik súlyos vétségeket követtek el hazánk ellen, amnesztiában részesülnek a szocialista humanizmus legmagasabb szempontjai szellemében. A szovjet emberek mindig is hittek a humanizmusban és igazságosságban. Reméljük, hogy a hazától távol töltött évek nem változtatták meg az életről, a szocialista értékekről alkotott nézeteiket, nem nyomták el bennük a hazafias érzelmeket. • Főügyész elvtárs, térjünk vissza azoknak a fiúknak a sorsához, akik már hazatértek.- Egyelőre hatan vannak. Egyesek elszöktek a fogságból és sikerült eljutniuk Iszlámábádba, a Szovjetunió nagykövetségére. Másoknak a svájci székhelyű Nemzetközi Vöröskereszt segített a visszatérésben, továbbiak fogolycsere által szabadultak. Ezek a következő katonák: Digyenko, Csarijev, Metyelkov, Pattahanov, Jazkulijev és Zsurajev. Dolgoznak, tanulnak, családot alapítottak. Egyesek közülük elmondták az olvasóknak, milyen volt a sorsuK, nogyan érzik magukat otthon. • Megkapják a volt hadifoglyok ugyanazokat az előnyöket, melyeket a kormány az internacionalista katonák számára hagyott jóvá?-Igen, megkapják. • Szuharev elvtárs, önt úgy ismerik, mint a Szovjetunió főügyészét, de úgy is, mint a Szovjet Jogászok Szövetségének elnökét, az Emberi Jogok Bizottságának tagját. Kifejthetné véleményét arról, milyen szerepet játszhat a szovjet és a nemzetközi közvélemény fiaink kiszabadításában és hazatérésük elősegítésében?- Számítunk arra, hogy célunk, vágyaink, hogy honfitársainkat szeretnénk ismét idehaza látni, megértésre találnak a széles nemzetközi közvélemény körében. Mindenekelőtt a jogászok és orvosok soraiban, akiknek humánus tevékenysége az igazságosság elveire kell hogy támaszkodjék, nem pedig valamilyen emóciókra, politikai szimpátiákra és antipátiákra. Éppen ezért szeretnék a Novoje Vremja hetilap segítségével is a jogászok nemzetközi, regionális és nemzeti szervezeteihez fordulni, konkrétan Pakisztán, az Egyesült Államok, Kanada és az európai országok jogászaihoz. Köszönetét mondunk a Nemzetközi Vöröskeresztnek humánus segítségéért. Jelentős szerepet játszhatnak a tömeg- tájékoztató eszközök is abban, hogy a fiúk támogatást kapjanak és segítséget a hazatéréshez. Az emberek sorsa nagyon felelősségteljes dolog. Fontos, hogy teljes mértékben kizárt legyen mindennemű konjunkturális hozzáállás, s főleg a politikai spekulációk. Érthető, hogy ebben a nemes ügyben, polgártársaink kiszabadításában a szovjet társadalmi szervezeteknek kell megadniuk a hangot: a Szovjet Vöröskeresztnek, a Békevédők Szovjet Bizottságának, a Szovjet Békealapnak, a Szovjet Jogászok Szövetségének, az internacionalista katonák szervezetének és úgyszintén a szovjet újságíróknak. Reméljük, hogy az erkölcsi és jogi segítség kiegészül a szükséges orvosi, élelmiszer- és más segítséggel. Mi valamennyien, akiktől akárcsak kis mértékben is függ a fiatal szovjet állampolgárok hazatérése, nem feledkezhetünk meg arról, hogy várnak rájuk hozzátartozóik, mindenekelőtt az édesanyák. xxx A hetilap szerkesztősége a következő kiegészítést fűzte az interjúhoz: Lapzárta után érkezet a hír, hogy egy további szovjet hadifogoly, Alekszandr Jankovszkij sorkatona féléves fogság és háromhónapos kórházi kezelés után a közelmúltban visszatért egységéhez, hogy folytassa a szolgálatot. Internacionalisták klubja Moszkvában. Találkozó a nagy honvédő háború veteránjával (Archív-felvétel) HnnilDBIYDK
