Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-07-29 / 30. szám
Sapoa, 1988. március 23: megszületett a 60 napos ideiglenes tűzszünet. Az erről szóló dokumentumot Joao Baena Soares, Az AÁSZ főtitkára olvassa fel (középen Miguel Obando y Bravó managuai érsek, a két szélen Dániel Ortega nicaraguai elnök és Adoifo Calero kontravezér). A világ egyik legveszélyebb válsággóca Közép-Ameri kában alakult ki, mindenekelőtt annak a militarista politikának következtében, amelyet a térségben az Egyesült Államok folytat. Az USA nem tud és nem akar megbékélni azzal, hogy ebben a „hátsó udvarában" néhány ország szembeszáll az amerikai diktátummal. Egyben attól tart, hogy nem lesz képes fenntartani a „rendet", s ezáltal kérdéssé válik az a képessége, hogy döntő szerepet játszhat más nemzetközi ügyekben is. Washington a közép-amerikai országokban eluralkodott Amerika-ellenes tendenciák okait nem a történelmi fejlődés törvényszerűségeiben és a szociális igazságtalanságban látja, hanem szüntelenül a „világkommunizmus intrikáira" vagy „Moszkva és Havanna beavatkozására" hivatkozik. A Nicaraguában és a térség más államaiban zajló események a világban végbemenő antiimperialista, nemzeti fel- szabadítási folyamat részét képezik. Az Egyesült Államok azonban az elmúlt években újra és újra megerősítette, mennyire távol áll tőle a közép-amerikai válság békés rendezésének a gondolata. Ez ugyanis a Nicaraguában lezajlott forradalmi változások elismerését jelentené. A másik oldalon azonban a nemzetközi közvélemény a térségben kialakult helyzet békés rendezésére irányuló jelentős erőfeszítések tanúja lehet. Ezeket az erőfeszítéseket tükrözi az a misszió is, amely az év elején meglátogatta az öt közép-amerikai országot. Tagjai voltak a Contadora-csoport (Mexikó, Kolumbia, Panama és Venezuela), továbbá az úgynevezet limai csoport (Argentína, Brazília, Uruguay és Peru) képviselői, Javier Perez de Cuellar, ENSZ-fötitkár és Joao Baena Soares. az AÁSZ főtitkára. Céljuk az volt, hogy megállapítsák, a térség államai mennyire elkötelezett hívei a konfliktusok békés megoldásának. A térségben hasonló békemisszióra korábban nem volt példa. Azt tanúsítja, hogy főleg a latin-amerikai államokat rendkívül aggasztják a közép-amerikai válságban rejlő veszélyek. A misszó egyben a Contadora-csoport békeerőfeszítéseinek a felújítását is jelentette. A FORRADALMI MOZGALOM KIBONTAKOZÁSA Washington nemcsak Közép-, hanem egész Latin-Amerikában is katonai provokációkat és alattomos felforgató akciókat szervez a független haladó államok ellen, amelyek „nem fogadnak szót". Az Egyesült Államok stratégiai terveiben Közép-Ámerika fontos szerepet játszik, s erről Fidel Castro a Kubai Kommunista Párt II. kongresszusán a következőket mondotta: Reagan és tanácsadói a kontinens reakciós, jobboldali és fasiszta erőivel akarnak szövetségre lépni, de Latin- Amerika népei sosem hagyják magukat lei- gázni. A nicaraguai forradalom győzelme, a Salvadort rezsim egyre mélyülő válsága, a gua- temalai diktátorok kényszerű távozása, a hondurasi ellenzéki erők aktivizálódása, s általában az antiimerpialista tendenciák erősödése Közép-Ameri kában és a karibi térségben - mindez az erőviszonyok módosulásához vezető folyamat részét képezi. Az amerikai tőkére, az amerikai támogatásra épülő régi rendszerek kezdenek összeomlani. Ennek következtében a társadalmi, a politikai és gazdasági, struktúrában mély válság alakult ki. A kubai szocialista rendszer megerősödött és kiterjesztette nemzetközi befolyását. Nicaraguában győzött a népi demokratikus és antiimperialista forradalom és az ország megkezdte az új társadalom építését. Ezek a tények a többi közép-amerikai országban is a forradalmi mozgalmakat ösztönözték. A Salvadort Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front már néhány éve kiterjedt partizánháborút folytat a rezsim ellen. Jósé Azcona hondurasi elnök hivatalba lépésekor azt hangoztatta, Washingtontól kevésbé függő politikát kíván folytatni, ami a Fehér Házban nemtetszést váltott ki. Costa Ricában és Panamában úgyszintén kiéleződtek a társadalmi-politikai konfliktusok. Közép-Amerika a politikai viharok epicentrumává vált. WASHINGTON „ÚJ POLITIKÁJA" A térséggel szembeni „új washingtoni politika" Reagan elnöknek arra a szándékára vezethető vissza, hogy „a nyugati féltekén gátat emeljen a kommunizmus terjedése elé". A Fehér Ház legfőbb ellenségének Kubát tartja. Ezért még keményebb és még agresszívabb Washington Kuba-el lenes politikája, mint korábban volt. Az Egyesült Államok Nicaraguával szemben is egyre ellenségesebb. Kísérletek történnek arra is, hogy más országokban destabilizálják a helyzetet, erősödik a Panamára, Costa Ricára és Mexikóra gyakorolt nyomás. Nyilvánvaló, hogy a Fehér Háznak ez az eljárása messze áll a közép-amerikai nemzeti érdekektől. Reagan „új politikája" csupán a hírhedt Truman- doktrína változata. A hidegháború kezdetét jelentő doktrínát igyekszik feléleszteni Washington a Rio Grandétól délre is. Az Egyesült Államok „új" kezdeményezéseinek az elemzése azt mutatja, hogy az amerikai monopoltőke pozícióinak a megszilárdításáról van szó. Legfőbb céljuk Kuba elszigetelése, a nicaraguai helyzet bonyolítása, a sandinista kormány megdöntése, a Salvadorban és más országokban kibontakozott nemzeti felszabadító mozgalom elnyomása. A Reagan-kormány tervei a latin-amerikai közvélemény körében természetesen nem találtak támogatásra. Annak ellenére, hogy a reakció a „kommunista veszéllyel" ijesztgeti a földrész népeit, a hazafiak és más haladó erők ellenállása fokozódik. Ezt a harcot ma már nem lehet megállítani. Hiszen az imperializmus stratégiái is nemegyszer beismerték, hogy a közép-amerikai változások szükségességének a tagadása a gyengeség beismerésével egyenlő. Ezzel összefüggésben tehát nem lehet teljesen kizárni a közvetlen amerikai agressziót Nicaragua ellen. De amint azt Bayardo Arcé, az egyik nicaraguai vezető megjegyezte, Washington számára Közép-Ameri ka zsákutca. Ha az USA beleegyezne a tárgyalásokba, lemondana a Reagan által hirdetett erőpolitikáról. De hogyha intervencióhoz folyamodna, nehéz helyzetbe jutna és a hazai közvéleménnyel is szembekerülne. Reagan politikáját nemcsak külföldön, hanem az Egyesült Államokban is egyre élesebben bírálják. Néhány hónapja mintegy félmillió aláírást gyűjtöttek ahhoz a petícióhoz, amely a középamerikai háború befejezését követelte. Az akció egyik szervezője, Aleine Kinche sajtó- konferenciáján kijelentette: azt követőien, hogy kirobbant az iráni-kontra botrány, az amerikaiak egyre inkább meggyőződhettek arról, hogy a Reagan-kormány nem békepolitikát folytat. Hozzáfűzte, az amerikaiak azért bírálják az USA térségbeli politikáját, mert attól tartanak, hogy egy újabb Vietnam lesz a dologból, vagyis az USA végül katonai intervencióhoz folyamodik. Jesse Jackson, az ismert amerikai színes bőrű politikus azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Állomoknak olyan politikát kell folytatnia, amely nem lesz törvénytelen és erkölcstelen. TÚZSZONETI MEGÁLLAPODÁS A nicaraguai kormány és az ellenforadalmi csoportok képviselői a tavaly augusztusbein aláírt közép-amerikai béketervnek megfelelően először a Dominikai Köztársaságban és Guatemalában találkoztak. A Miguel Obando y Bravó érsek közvetítésével folytatott tárgyalások nem hoztak konkrét eredményeket. Az első közvetlen megbeszélésekre a két fél között idén márciusban került sor a Costa Rica-i határ mentén fekvő Sapoa községben. A sandinista kormány küldöttségét Humberto Ortega nemzetvédelmi miniszter, a kontrák delegációját Adoifo Calero vezette. Megfigyelőként jelen volt az AÁSZ főtitkára és a managuai érsek is. Nem sokan adtak esélyt annak, hogy a tárgyalások sikeresen fejeződnek be, mivel az ellenforradalmárok vezérkara a sandinista forradalom alapvető vívmányainak felszámolását jelentő politikai követelésekkel kívánt előállni. A nicaraguai kormány rugalmas és konstruktív hozzáállásának köszönhetően azonban a sapoai tárgyalások jelentős megállapodás aláírásával értek véget. Managua és a kontrák hatvannapos fegyverszünetet kötöttek, amely április elsején lépett érvénybe. A két hónap során előkészületeket folytattak a végleges tűzszünetről és a nicaraguai nemzeti megbékélésről szóló megállapodás elérésére. Az eredeti elképzelések szerint a végleges tűzszünetről szóló egyezményt már április 6-án, az újabb tárgyalási fordulón kellett volna aláírni. A tízpontos sapoai megállapodás az öt közép-amerikai államfő által kidolgozott béketervet konkretizálta, egyebek között az amnesztia feltételeit határozta meg, lehetővé tette a teljes sajtószabadságot és mindazon személyek hazatérését, akik politikai okokból hagyták el Nicaraguát. Dániel Ortega államfő, aki Sapoában részt vett a megállapodások aláírásán, hangsúlyozta: ez jelentős lépés a nicaraguai béke megteremtése és a közép-amerikai problémák megoldása felé. Egyben nagyra értékelte a Contadora-csoport és az őt támogató ún. limai csoport erőfeszítéseit, amelyek elősegítették a közép-amerikai békés rendezésről szóló megállapodás kidolgozását. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a sapoai dokumentumok aláírása után az egész térségben eluralkodó mérsékelt optimizmus ellenére csupán az első lépésről volt szó, amely további tetteket követelt. A nicaraguai kormány már számtalanszor bebizonyította, hogy őszinte érdeke a konfliktushelyzet megoldása, s ennek érdekében több engedményt is tett. Egyben elengedhetetlen volt, hogy a megállapodást a másik fél is betartsa, és ne engedjen a Reagan-kormányzat nyomásának. A sapoai tárgyalások eredményei nagy csalódást okoztak az amerikai reakciós köröknek. Azt remélték, hogy a nagy létszámú amerikai csapatok Hondurasba vezényelésé- vel olyan légkört alakíthatnak ki, amelyben nem válik lehetővé a nicaraguai kormány és az ellenforradalmárok közvetlen párbeszéde. Az amerikai kormányon volt tehát a sor, hogy megmutassa, véget kiván-e vetni a Nicaragua elleni hadüzenet nélküli háborúnak, amely már több mint 50 ezer áldozatot követelt. A nicaraguai elnök ezért többször felszólította Rónáid Reagant, hogy úgyszintén járuljon hozzá a közép-ameri kai helyzet békés rendezéséhez és tegyen lépéseket az USA és Nicaragua viszonyának normalizálására. MEGHIÚSÍTOTT TÁRGYALÁSOK A nicaraguai ellenforradalmárok ultimatív követelései azonban a június első felében Managuában tartott újabb találkozón meghiúsították a végleges fegyverszünetről szóló megállapodás megkötését. A tárgyalások nem hoztak eredményt, ami által lehetetlenné trált a sapoai megállapodások életbe léptetése, s a párbeszéd folytatása. Humberto Ortega akkor azt a véleményt hangoztatta, hogy az ellenforradalmárok soraiban az a militáns irányvonal kerekedett felül, amelynek képviselője Enrique Bermu- dez, a somozista nemzeti gárda egykori ezredese. A nemzetvédelmi miniszter kritikusnak nevezte a Nicaraguában kialakult helyzetet, s éberségre szólította fel a lakosságot, főleg a hondurasi határ mentén, ahol számítani lehetett a kontrák újabb támadásaira. Egyben azt is hangoztatta, hogy a kormány betartja az ideiglenes tűzszünetet. Ezt azóta többször' is egyoldalúan meghosszabították. A legutóbbi, már ötödik tárgyalási forduló kudarca éppen akkor következett be, amikor néhány pontban már sikerült megállapodni, s amikor a kormány részletes javaslatot terjesztett elő a békés megoldás menetrendjére vonatkozóan. Ez az indítvány figyelembe vette a kontrák számos követelését. Az ellerrfo- radalmárok azonban újabb igényekkel álltak elő, s ezeket Humberto Ortega provokatív jellegűnek minősítette. A managuai kormány tervezete feltételezte, hogy négy hónap leforgása alatt két szakaszban szabadon bocsátják a bebörtönzött ellenforradalmárokat, köztük a somozista nemzeti gárda volt tagjait, hogy a kontrák egységeit hét zónában vonják össze, s fegyverletételükre két szakaszban kerülne sor. Managua egyetértett azzal, hogy a fegyveres ellenzék képviselői bekapcsolódjanak az ország további demokratizálásáról folytatott tárgyalásokba. A kontrák ellenjavaslata az összes bebörtönzött somozista azonali szabadon bocsátását és a hadsereg „nemzeti jellegének" helyreállítását követelte, ami alatt azt kell érteni, hogy a fegyveres erőket meg kell szabadítani a sandinista front befolyásától. A forradalomnak így a védelem egyik alapvető eszközéről kellett volna lemondania. Hűmben o Ortega a találkozó végén kijelentette, a kormány a sapoai megállapodások szelleméhez fogja tartani magát és arra fog törekedni, hogy a tárgyalások kudarca ne vezessen a harcok fellángolásához. A kontrák vezetői értésre adták, hogy már nem tartják magukra nézve kötelezőnek a sapoai dokumentumokat. NYOMÁS PANAMÁRA Az Egyesült Államok Panama elleni kampánya idén február végére kritikus helyzetet teremtett. Washington elsősorban Manuel Noriega tábornok, a panamai fegyveres erők főparancsnoka ellen intéz kirohanásokat. A tábornok azt hangoztatta, hogy a CIA a panamai helyzet destabilizálására és egy bábkormány létrehozására törekszik. Ennek megfelelően Panamát először gazdaságilag igyekszik legyengíteni, aminek következtében kiéleződnek a társadalmi ellentétek, s a washingtoni forgatókönyv végül a fegyveres erőkön belüli konfliktussal számol. Noriega tábornok azért szálka az Egyesült Államok szemében, mert elutasította, hogy Panamát a Nicaragua elleni invázió bázisává változtassák. Ezzel egyidóben szorgalmazza a csatomaövezet feletti panamai szuverenitás megteremtését, s azt, hogy az amerikaiak az évszázad végéig vonuljanak ki onnan. Az USA nem szeretné feladni stratégiai jelentőségű bázisait, s ezért megfelelő embert keresett, hogy a csatomaszerzódést meghessza- bíthassa. Ez az ember Eric Arturo Delvalle államfő volt, akit azt követően távolították el tisztségéből, hogy le akarta váltani Noriega tábornokot. E döntéssel a hadsereg nem értett egyet, s a politikai pártok is a Panamára nehezedő amerikai nyomás következményeként értékelték. A közép-amerikai .népek harca az USA imperialista hegemóniája és a Reagan-kormány agresszív politikája ellen nem könnyű. Amint az Grenada esetében bebizonyosodott, az Egyesült Államok a fegyveres agressziótól sem riad vissza. Ennek ellenére a legutóbbi fejlemények azt erősítik meg, hogy a középamerikai népek a nyolcvanas évek elejétől kezdve újabb sikereket érnek el a politikai és gazdasági függetlenségükhöz vezető úton. VALENTÍN BENÖAT A két Ortega fivér: Humberto, a nemzetvédelmi miniszter, és Dániel, az államfő. A felvétel azon a május 23-iki managuai sajtóértekezleten készült, amelyen bejelentették, hogy a sandinista kormány újabb egy hónappal meghosszabbítja a tűzszünetet KÖZÉP-AMERIKA Veszélyes Válsággóc
