Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-07-29 / 30. szám
/ JOSEF KADLEC Időszámításunk slőtt háromszázöt- vennégyben történt Szürakusza városában, a tisztakezű Dión házában. Dión szerfölött erkölcsös, férfias és nagylelkű uralkodó volt, aki, mint ismeretes, sok veszedelmet vállalt magára, hogy kiűzze országából Dionü- szoszt, a türannoszt... Plutarkhosz híres Életrajzaiban pontosan leírja: Az athéni Kallipposz egyike volt Dión barátainak, akivel nem a filozófiai előadások során került közelebbi kapcsolatba, hanem azért, mert mindketten be voltak avatva a misztériumokba, és így naponta hosszú órákat töltöttek együtt. Egy alkalommal Dión kényelmes házának egyik tágas helyiségében gyűltek össze a barátai. Dión megszokott baráti köre volt ez, és miközben a vendégek kényelmesen elhelyezkedve heverésznek a kereveten, halkan beszélgetnek egymással, hintáznak vagy lustán nyújtózkodnak, Dión megfontolt szavakat intéz hozzájuk:- Más hadvezérek a fegyverforgatást gyakorolták, és háborúkat vívtak, ezzel szemben én hosszú időn át Platón Akadémiájában tanultam, mégpedig arról, hogyan győzedelmeskedjünk a harag, irigység és becsvágy fölött... Nem elég kedvesnek lenni a barátainkhoz és a nemes lelkű emberekhez, hanem az ellenségeinknek is meg kell bocsátanunk, és szerete- tünket azoktól sem szabad megvonnunk, akik tévedtek. Csupán ezekben a tulajdonságokban rejlik az igazi győzelem. A háborúban elért sikereket sokszor a szerencsének vagy a véletlennek köszönhetjük... Némelyek figyelmesen hallgatják, mások kendőzetlenül kinyilvánítják, hogy Dión zengő hangja nem ér el a fülükig, beteltek a lakmározással és a bölcs szavak áradatával. Kallipposz is unott képet vág, ábrándos tekintete mind gyakrabban fordul a terem homályos része felé, ahol már jónéhány- szor felbukkant a rugalmas testű tizenhárom éves rabszolgalány, Areté, akinek a látványa végtelenül izgatja egyébként is felajzott érzékeit. Végül is nem tudja türtőztetni magát, és megfeledkezve a vendéglátó iránti kötelező tiszteletről, hangosan félbeszakítja monológját:- És mit szólnátok egy kis szórakozáshoz? Nem ártana meg egy kis kockajáték, vagy táncosok, esetleg nők mulattathatnának bennünket... Dión bőkezű vendéglátó, maga azonban szerény, és józan ember az étkezésben éppúgy, mint a mulatságokban. Nem hódol sem a bornak, sem a bacchanáliáknak, így szigorú pillantást vet hát a szomszédjára, és feddőleg így szól:- Nyilván eltévesztetted a házat, barátom. Alighanem más szándékaid vannak a ma estével...- Neked pedig nincs érzéked a mulatsághoz és az élvezetekhez - válaszolja ingerülten Kallipposz a megivott bor hatása alatt... Újra elhalad a zsenge Areté a homályos fal mentén. Akár az érzéki csalódás, a másodperc tört részére lenyűgözi a férfiszemeket, szerteoszlatva egy pillanatra a tömény homályt, ám e látomás nemsokára nyomban szerte is foszlik, eltűnik.- Nem tudom, mit óhajtasz valójában - mondja szelíd türelemmel Dión.- Levetkőztetni ezt az éretlen leányt - szólal meg hörögve Kallipposz, mintha fulladozna. - Nemcsak levetkőztetni, hanem el is játszadozni vele... Talán örömet szerezne nekem.- Ma alkonyat tájt rossz látomásom volt - jut eszébe hirtelen Diónnak, és szorongva folytatja: - Az előszobában üldögéltem gondolataimba merülve. Egyszer csak az előszoba túlsó végében hirtelen megvillant valami, és egy magas női alakot pillantottam meg, aki ruházatával is, meg ábrázatával is Erünniszre hasonlított, ahogyan a tragédiákban szokták őt megjeleníteni. Sepert, hatalmas porfelleget kavarva maga körül. Félek, hogy ez valami rosszat jelent... Valamennyien felfigyelnek izgatott elbeszélésére. Néhányan megpróbálják kedvezően magyarázni az esetet, ám sikertelenül - Dión elvesztette nyugalmát, esengve kéri a barátait, hogy ne hagyják magára, maradjanak vele, és töltsék nála az éjszakát. Mindinkább hatalmába keríti a félelem, hogy a jelenés újra megismétlődik, ha majd egyedül marad.- Én is nagyon szeretném veled megosztani aggodalmaimat - fordul most Kallipposz Dión felé. - Remélem, nem utasítasz vissza egy rövid beszélgetést... Dión habozik, nincs kedve elhagyni a barátait. Végül mégis akarata ellen dönt. A szomszédos szobában négy- szemközt Kallipposz színlelt aggodalommal, titokzatos hangon közli vele, hogy a helyzet rendkívül feszült, hogy a katonák nyugtalanok, és lázonga- nak, összeesküvés készül Dión ellen.- Inkább odatartanám mellemet a gyilkos tőre elé, mint hogy szüntelen rettegésben éljek ellenségeimtől - panaszolja keserűen Dión. - És a barátaimtól úgyszintén - teszi hozzá kisvártatva. Erre már Kallipposz sem habozik, s a mellékbejáraton át beengedi szövetségeseit. A házat összeesküvők veszik körül. Mindent a legnagyobb aprólékossággal készítettek elő. Dión barátai most valamennyien önmagukra gondolnak, arra, hogyan menthetik meg a saját életüket, senki sem veszi a bátorságot, hogy a védelmére keljen. A terem ajtaja mögül zaj hallatszik, részeges kurjongatás, alighanem mégiscsak meztelenre vetkőz- tetik kéjvágytól felajzottan az éretlen rabszolgalányt... Az összeesküvők rávetik magukat Diónra, és megpróbálják a párnájával megfojtani. Dión az iszonyattól és félelemtől kidülledt szemmel hadonász és kaparász maga körül, ám mindhiába, nem találja keze ügyében a fegyverét. Talán épp abban a pillanatban, midőn átlépi a lét küszöbét, ismét maga előtt látja a magas, áttetsző női alakot, amint titokzatos csöndben átsuhan a házán, felsöpörve annak minden helyiségét, s a nyomában fehér por örvénylik. És Kallipposz, aki nem képes tétlenül nézni a sikertelen gyilkossági kísérletet, most felragadja az asztalról az ott heverő tört, mely voltaképpen nem is tőr, hanem egy véletlenül ott heverő konyhakés, és megfontoltan beledöfi Dión nőiesen puha, tejfehér mellébe.-Csakhogy tudd, hogy a barátod vagyok - mondja neki cinikusan búcsúzóul. Minden bevégeztetett, körös-körül csend van és moccanatlan nyugalom. Kallipposz keze fejével megtörli verejtékező homlokát, és felsóhajtva azt mondja fennhangon:- Kissé szokatlan lakoma... Dión halott. Holtan hever lábainál. Mintha csak a második fogás után a fáradtságtól lecsúszott volna az asztal alá, és elszenderedett volna. Csak a kés markolata ne állna ki oly hátborzongatóan a melléből... A barátainkat megválasztani - művészet - mondja Platón. És Diónnak balszerencséje volt, hogy olyan embereket választott barátnak, akik pusztulást hoztak rá. Éjféltájban megjelenik Dión házában egy magas, vékony, halovány arcú asszony, áthalad az elhagyatott termeken, vészjóslón járkál a felborított kerevetek között, és gondosan eltünteti az esti pazarló lakmározás, a zajos mulatozás és az alattomos gyilkosság után hátramaradt nyomokat ... Időnként mindannyiunkkal megesik, hogy időhiányra hivatkozva szándékosan kerüljük a bizalmas beszélgetéseket... A valóságban azonban nincs hozzá bátorságunk, sem kedvünk, hogy megosszuk másokkal a legben- sóbb élményeinket. Vagy túlságosan elmerülünk önmagunkban, bezárkózunk saját mikrovilágunkba, és mindazt, ami annak határain túl történik, ami netán veszélyeztetné vélt nyugalmunkat, nemkívánatosnak és veszedelmesnek tekintjük... Az N. barátommal folytatott beszélgetésem ritka kivételnek számít. Talán azért, mert kint esett az eső, a novemberi lucsok szinte elfödte az ablakot, a szobában meleg volt, kellemesen éreztük magunkat, sehova se siettünk, üldögéltünk és figyelmesen hallgattuk az ingaóra megfontolt ketyegését.-Sokat gondolkodtam rajta, hogyan kellene élnem - kezdte a barátom, miután már elviselhetetlennek látszott közös hallgatásunk. - Lehetséges, hogy túlságosan érzékeny vagyok, túl sokat adok a környezetemre, azoknak a jó- vagy rosszindulatára, akik fontosak számomra. Ám most úgy gondolom, hogy végre megtaláltam a módját, hogyan legyek úrrá gyakori depresszióimon, melyek sokszor arra kényszerítettek, hogy hátat fordítsák az embereknek, és csodabogárként magamba temetkezzem. Talán csodálkozni fogsz, de mindez oly hihetetlenül egyszerű és kézenfekvő, hogy szinte ámuldozom rajta, mily kevés is kell, hogy az ember újra megtalálja a lelki nyugalmát... Az elején megijedtem kissé izgatott ‘A két novellát az Ismert cseh író Árnyjátékok című no- vellasköteteból vettük, mely a minap jelent meg a Madách kiadó gondozásában. hangjától, mely mintha összemosódott volna a ritmikus óraketyegéssel, talán tudat alatt féltem erős kitöréseitől, melyekben időnként örömét lelte. Ez egyszer azonban szinte elkápráztatott megfontolt nézetével, melyet nyilván az a belső meggyőződése diktált, hogy jelentős, sót, nagy horderejű fölfedezést tett. Ezért nem szakítottam öt félbe, hanem figyelmesen végighallgattam elbeszélését.- Oly egyszerű az egész, hogy szinte beleszédül az ember - mosolygott, és elégedetten megdörzsölte a kezét. Kezén finoman zizegett a száraz bőr. - Mint ahogyan némelyek különféle kedvteléseknek hódolnak, átadják magukat például a gyüj- töszenvedélynek, én is el szoktam raktározni magamnak minden ünnepélyes pillanatot, mellyel egy-egy nap megajándékoz. Ha nem tudom, mi is történne, minden körülmények között elsősorban a ragyogó, kedvező pillanatokat igyekszem kiélvezni. És mielőtt elaludnék, minden este újra lepergetem e pillanatokat lelki szemeim előtt, részletesen felidézem őket, megvonom az eltelt nap mérlegét. Magam ezt esti jelentéstételnek nevezem, mely különböző terjedelmű lehet, néha hosszabb, néha rövidebb, mondjuk csak egész kicsi apróságok, jelentéktelen csekélységek, melyeket különben észre sem vesz az ember, vagy nyomban megfeledkezik róluk, ám számomra - miután.összeadtam és számbá vettem őket - elegendőek ahhoz, hogy nyugodtan elalhassam és nyugalmasan tölthessem az éjszakát... És éppen ez az, amire mindhiába áhítoztam. Egyszeriben nem volt semmi, amibe belekapaszkodhattam volna, amiből lelkierőt meríthettem volna az elkövetkező napra... Egy pillanatra zavarba estem, nem tudtam, mit gondoljak minderről, vajon mennyiben lehetnek segítségére az embernek az efféle egészen egyszerű dolcfbk a mindennapi bizonytalanságainak eloszlatásában. De alighanem segítségünkre lehetnek, elvégre N. barátom biztosan nem beszél a levegőbe. Hangjában igazi elragadtatást éreztem.- És mit teszel akkor, ha olyan sivár napok jönnek, melyek semmi olyat sem hoznak, ami megfelelne esti elmélkedéseidnek? - kérdeztem óvatosan. - Mi lesz akkor?- Tévedés - jelentette ki határozottan, és fáradt arcán egy pillanatra felcsillant az elégedettség fénye. - Olyan napok nincsenek. Egy kis jóakarattal mindig található egy-egy kisebb világosabb árnyalat. Néha elég egy futó mosoly, egy kézszorítás, a megértés apró jele. Világos volt számomra, hogy álláspontja szilárd, az én kételyeim nem ingathatják meg, ezért nem fricskáz- tam öt tovább tolakodó kérdéseimmel, ahelyett csodálattal figyeltem ragyogó önbizalmát.- Ha netán tudni akarnál valamit a legfényesebb pillanatról, melyet az utóbbi időben átéltem, örömmel beszélek neked róla - folytatta habozás nélkül. - Nemrégiben beszállt hozzám a felvonóba egy fiatal nő, aki ugyanabban a házban lakik, ahol én. Időnként összetalálkoztam vele, de különben semmit sem tudunk egymásról. Ez alkalommal rendkívül izgatott volt, láttam, alig képes visszatartani a sírást. A végén mégsem volt képes uralkodni magán, és hangos zokogásban tört ki. Megfogtam a kezét, és próbáltam megvigasztalni. Nem tudom, hogy egyáltalán odafigyelt-e a szavaimra. Sajnáltam őt, ezért mesélni kezdtem neki a saját tapasztalataimról, arról, hogyan keresek mindennap egy csipetnyi örömet. Rám emelte könnyben úszó szemét, és azt mondta, ne haragudjak, de az efféle hiábavalóságokra még gondolni se tudna. Később megtudtam, hogy mély érzelmi csalódás érte, elhagyta őt a szerelmese vagy a férje, nem tudom pontosan, kicsoda, és nem tudott úrrá lenni a bánatán. Tegnap újra találkoztam vele a folyosón. Nyomban odarohant hozzám, és hálálkodva köszönetét rebegett, meghívott magához, és kávé mellett mesélni kezdte, hogy az én módszerem szerint esténként, mielőtt elszende- redne, ő is újra maga elé idézi a derűs és fényes élményeit, melyeket egyébként elfelejtene. Egyébiránt egészen kellemes fiatal nő.- Tetszik neked? - érdeklődtem.- Túlságosan is - válaszolta jelentőségteljesen, rám emelve csillogó szemét. - Csakhogy szegényke a fényes pillanatokba belesorol tücsköt- bogarat. Főként a férfiak szerelmi ajánlatait, akikből szinte már egészségtelenül sok forog körülötte. Nem is csoda, hogy olyan nagy az érdeklődés iránta, hiszen olyannyira elhagyatott.- És téged ez zavar?- Egyelőre nem - felelte bizonytalanul. - A legkedvesebb felfedezéseim közé tartozik...- Vajon meddig fog ez az ügy tartani? - szegeztem neki a kétkedő kérdést, mert nem tudtam megállni, hogy meg ne tegyem. Úgy tett, mintha nem hallaná. Amikor később búcsút vettünk egymástól, és lekísértem őt a lépcsőn a ház kapujához, feltúrté felöltője gallérját, és a vállán át odavetette: - A mai napomnak ez is egyik fényes pontja volt. Ez a szép este, amit együtt töltöttünk. És hálásan megszorította a kezem. Elszántan kilépett a barátságtalan novemberi éjszakába, áthaladt az utcai lámpa széles fénykúpján, melyben világosan láthatók voltak az eső ferdén aláhulló foszlányai, a szeszélyesen ide-oda röpködő hópelyhekkel, és nemsokára eltűnt a nyirkos sötétség060 KÖVESDI JÁNOS fordításai E gyik ismerősöm, aki a diplorr selő volt, a következő törtt amelyet változtatás és kommentár i Bielanira mentem látogatóba. Ki tam, hogy taxival megyek. Félórá megpillantottam egy közeledő taxi amikor kinyitottam a kocsi ajtaját, v hajú, előkejő tekintetű urat pillant oldalon akarta magát befészkelni szóváltás robbant ki közöttünk:- Én foglaltam le a kocsit.- De uram, hiszen látja, hogy én! - Tessék kiszállni!- Szálljon ki ön!- Nagyon fontos ügyben megyek - Én meg a miniszter feleségénei JANUSZ OSEKA- Szálljon ki gyorsan!- Hogy merészel így beszélni?- Kimászol, vagy nem?- Menj innen a fenébe! I - Ne lássam itt tovább a pofádat- Pofája az ökörnek van, meg ne- Idegbeteg vagyok, és szétcsap- Csak ki ne tépjem a...- Hallgass, idióta!- Tűnj el innen, te tökfilkó!- Gazember! E rövid szóváltás után kinyújtott összeszorítottam a fogamat, és a > kituszkolni a kocsiból. Egy pillanat m maradt annyi ideje, hogy ököllel öli nyögve estem a kocsi ülésére. EIsl tünk. Még láttam, hogy a deres haj rohan. Nemsokára megérkeztem ismerő xiból, fizettem. És már üdvözöltem i: Néhány perc múlva megjött a köv hajú, disztingvált úr, akit nem is olyí megismerni. A háziasszony bemuta- K. úr, a mi híres diplomatánk...- Z. úr, az akadémia professzora. Barátságos mosollyal üdvözöltük Úgy láttam, hogy egészen kedve nek szelíd tekintete volt, homloka m élcelődött. Hiába, mégis csak az ak De elhatároztam, ha taxit keresi gyek, igyekszem elkerülni, mert az éreztem a fájdalmat. A professzorna hordárnak. CSICSAY KÁROLY- Jószerencsét! - s az ajtó becsapódott. A felvonókas óvatosan szállt alá a tíz emberrel. Nem szeretem ezt a köszönést, a szerencsét nem lenne szabad kihívni. Apám is így köszönt mindig, mégis betemette a bánya. Neki van a legmélyebb sírja a világon. Anyám sose engedett a bánya közelébe.- Eleget rettegek apád miatt - mondta nemegyszer. Nem voltam otthon, amikor a baj történt. Behívott az igazgató, ö mondta el, s részvéttel szorította meg a kezemet. Délben már vonaton ültem. Anyámat nem találtam otthon, különben minden a helyén volt, mint régen: biztonságot adó nyugalom, anyám kint szorgoskodik az udvaron, apám a bányában sokszáz méter mélyen marja a földet. Nyáron lagzit ültünk volna.
