Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-06-24 / 25. szám
M ég Moszkva előtt kezdődött, de még Moszkvában kudarcot is vallott Reagan elnök újabb csatája az emberi jogok harcmezején. Közvetlenül a csúcstalálkozó előtt Helsinkiben mondott beszédével igyekezett kihívni a szovjet felet, de elszámította magát. Moszkva ugyan elfogadta a kihívást, de megőrizte higgadtságát, s eközben a vendég jogairól sem feledkezett meg. így az amerikai elnök csak szélmalomharcot vívott, dühödt kardcsörtetései sorra célt tévesztettek. Nem kényszerítették fegyverletételre, de azért a tudtára adták: nem jár neki a pálma. Nem kis meglepetést keltett az újságírók, még az amerikai újságírók körében is, hogy az amerikai elnök igyekezett úgy beállítani a dolgokat, mintha a csúcstalálkozónak nem lenne fontosabb témája, mint az emberi jogok helyzetének megvitatása. Persze, az elnök csak a Szovjetunióban érvényesülő - illetve véleménye szerint inkább nem érvényesülő - emberi jogok kérdésével szeretett volna foglalkozni. Feltűnően nem tetszett neki, amikor tudtára hozták, készek behatóan foglalkozni a kérdéssel, de szigorúan kölcsönös alapon. - Kereste magának a bajt - vélekedett a The Washington Post tudósító-teamjének egyik tagja. - Mintha nem tudná az elnök, hogy van mit a fejünkre olvasni. Öngólok Valóban, van mit kifogásolni a „korlátlan lehetőségek országában“. Nem is kell ehhez Amerika- szakértőnek lenni, elég, ha az ember itt-ott belenéz az amerikai lapokba. Munkanélküliek, hajléktalanok, a létminimum alatt tengődök, a színes bőrű kisebbségek és főleg az indiánok problémáiról olvashat egyáltalán nem szívderítő, ellenkezőleg, nagyon is szomorú tényeket, így aztán nem csoda, hogy Reagan- nek ezen a területen a kellemetlen kérdéseket nem tárgyalópartnerei tették fel, hanem a közvélemény, melynek képviselőivel oly nagyon vágyott találkozni. Véleményem - s az enyémnél sokkal „szakértóbb" vélemények - szerint az elnök akkor rúgta az első öngólt, amikor már megérkezésekor azon lelkendezett, hogy találkozik másnap a „szovjet nyilvánosság“ képviselőivel. Az elnök ideiglenes szállására, a Szpaszo-villába 47 disszidens - ha úgy tetszik otkaz- , nyik, refúznyik, belső ellenzéki - kapott meghívást egy csésze kávéra. Csak a jó ég tudja, milyen elv alapján válogatták össze ezt a társaságot, de hogy rendkívül „illusztris“ volt, az tény. Volt közöttük több köztörvényes bűnöző ugyanúgy mint három háborús bűnös. Ez utóbbi a Moszkvában rendezett. politikai „show“ menedzsereinek legsúlyosabb hibája volt. Ha már vállalkoztak a színjáték megrendezésére, annyit illett volna tudniuk, hogy a szovjet emberek semmire sem olyan érzékenyek, mint a háborús bűnösök felkarolására. Nem tudják és nem is akarják elfelejteni azt a húszmillió honfitársukat,, akik a nagy honvédő háború idején estek el. A másképp gondolkodókkal való kávézgatásból nem csináltak volna ügyet, az ilyesmit könnyen megbocsátották volna az elnöknek. Ha ő megfelelőnek tartja képhamisitók és múkincstolva- jok társaságát - ám legyen/ Azt viszont aligha bocsátják meg valamikor is, hogy a találkozó szervezői és maga az elnök is a szovjet társadalom hiteles szavú képviselőiként igyekezett feltüntetni az egykori partizángyilkos, gyermekgyilkos kolla- boránsokat. Megbukott Reagan ezzel a találkozóval azok előtt is, akik felé éppen gesztusnak szánta. Nyilvánvaló volt, hogy többek között így akarta kiengesztelni az elszánt amerikai héjákat, akik nem jó szemmel nézik a Fehér Ház és a Kreml közeledését. Ugyanis a kávézás napjának délelőttjén, az SZKP KB főtitkárával megtartott második találkozója előtt egy újságíró kérdésére, milyen lesz a találkozó, azt válaszolta: - Otthon fogom érezni magam, mint amikor kevéssé kellemes emberekkel találkozom. Szerintem Mariin Fitzwater, az elnök szóvivője már ekkor belesápadt ebbe a kijelentésbe, s ez az enyhe rosszulléte az esti tájékoztatóig el sem múlt. Az elnök be nem tervezett szellemeskedése komoly fejfájást okozhatott neki, végeredményben nem is tudta igazából megmagyarázni, mit is jelentett ez a kiszólás, pedig az újságírók szinte unszolták öt. Geraszimov nem kommentálta a találkozót, lakonikusan csak annyit mondott, szabad idejében a vendég azzal találkozik, akivel csak akar. A tárgyalások utáni sajtóértekezletén Mihail Gorbacsov szintén kitért az esemény kommentálása elöl, mindössze ennyit jegyzett meg: - A negyedik találkozó egyes pillanataiban propagandahúzások és különböző színjátékok uralkodtak. A mi sajtónk helyesen, a nyíltság szellemében reagált. A népnek mindent tudnia kell. A negyedik találkozónak ettől a részétől nem vagyok elragadtatva. Ez csak természetes. Az ilyen színjátékok a tényleges, a legfontosabb munkáról, a leszerelési problémák kidolgozásáról terelték el a figyelmet. VISSZAVÁGÓK Érdekes színfolt volt az Egyesült Államok elnökének moszkvai programjában a Lomonoszov Egyetem diákjaival megtartott találkozója. A vendéglátók mintegy ráruházták a jogot, hogy ö közölje az érintettekterem hangulata érezhetően megváltozott. Második látványos öngólját akkor rúgta az elnök, amikor a hajléktalanok helyzetére vonatkozó kérdés egyenes megválaszolása elöl úgy próbált kitérni, hogy egy eléggé kétes történetet adott elő. Eszerint New Yorkban a télen a rendőrség az egyik parkban felszedett egy nőt, aki a pádon aludt, bevitte egy szeretetotthonba, ahol szállást és élelmet kapott, orvosi ellátásban részesült. Az asszony azonban a bírósághoz fordult, amiért megsértették személyi szabadságát. Ő ugyanis ott a parkban, az utcán akar lakni, ott érzi jól magát. A pert megnyerte, visszamehetett az utcára, a rendőrök most már „nem háborgatják“. Szép, ugye? - Mindenhol vannak flúgos emberek - kommentálta a sztorit a találkozó után az egyik diák. - Ez azonban nem győz meg arról, hogy éppen az USA a szuperszabad ország. Utóbb kiderült, nem a hölgy szellemi képességeivel van baj. Ez a sztori az amerikai sajtónak is sok volt (vagy sokk?), és utánajártak az ügynek. Amit kiderítettek, nyomban közzé is tették. Joyce Brown 40 éves néger asszony, Manhattan utcáin él, törzshelye a 2. Avenue és a 65. utca sarkáir-van. Igaz, az MOSZKVA UTÁN THEj .....-Eza— Her afyC Jazette ££JE*2---—— SCIENCE AND TECHNOLOGY UTEEATUM AND TU« AKTI ZALtGW* RUSSIA FLATCNOV RtVttrtTO A Lityeraturnaja Gazeta első angol nyelvű számának amiapja (ŐSTK-felvételek) kel: a jövőben jelentősen bővülnek a két ország felsőoktatási intézményei közti kapcsolatok, több diák folytathatja tanulmányait a másik országban, mégpedig egykoron a mi vidékeinken is dívó ,,cseregyerek“ módszer alapján. Tény, az elnök beszédének ezt a részét nagy érdeklődéssel, figyelemmel és egyetértéssel hallgatták a fiatalok. Amikor azonban Ronald Reagan a ,,Nagy Amerikai Szabadságról“ kezdett beszélni, mégpedig kiokta- tóan és „sajnálva" a jelenlévőket, amiért nincs ilyenben részük, a díszelmúlt télen „begyűjtötte“ ót a rendőrség, de nem menhelyre, hanem az egyik kórház pszichiátriai osztályára szállította. 84 napot töltött itt, mire egy társadalmi szervezet ügyvédjeinek sikerült kiszabadítaniuk őt. S mivel lakása továbbra sincs, hát ismét az utcán van, néha-néha valamely menedékhelyen tölt egy- egy éjszakát. Valóban azt gondolja az elnök, hogy ez az az eset, amelyre az Egyesült Államok büszke lehet és amelyet követendő példaként állíthat más országok elé? Nehéz helyzetbe került az elnök akkor is, amikor az egyik diáktól a következő kérdést kapta:- Elnök úr, miért hívott meg a Spaszo-villába egy volt csendőrt, egy árulót? És az elnök elkezdte magyarázni, hogy nem volt tudomása arról (?!), háborús bűnösök is vannak a meghívottak között. Olyan emberek kerültek a listára, akik valamilyen módon kapcsolatba léptek a Fehér Házzal vagy a Kongresszussal, valamilyen személyes problémájukkal álltak elő. Elpanaszolta, hogy amikor tudomására került a dolog, nagyon bántotta őt, egész éjszaka rosszul aludt. Ez igazán kellemetlen, de aligha sajnálta ezért valaki is őszintén Reagant, s aligha hitte, hogy őszintén válaszolt. Legalább illyen kellemetlen volt Reagan számára a visszavágó következő fordulója. Megkérdezték tőle, fogadja-e az amerikai indiánok képviselőit, akik azért érkeztek Moszkvába, hogy felhívják a figyelmet az indián nép tragikus helyzeté/I.24. re, s ismét megpróbálják eljuttatni az elnökhöz petíciójukat, amelyre évek óta hiába várnak választ. Mire az elnök: - Vannak itt valamilyen indiánok? Kétes érzelmeket keltett további magyarázkodása is ebben az ügyben. Azt akarta elhitetni hallgatóságával, hogy a rezervátumok kiváló és bevált intézmény, azért hozták létre azokat, hogy az indiánok meg tudják őrizni ősi kultúrájukat. Ami pedig a szociális helyzetüket illeti, nem feledkezett meg elmesélni, hogy nagyon sok indián meggazdagodott a rezervátumokban talált olajon. Nem tett viszont említést az olyan nemzetközileg ismert dokumentumról, mint az ENSZ emberi jogok bizottságának állásfoglalása az amerikai indiánok siralmas helyzetéről, egy szava sem volt Leonard Peltierröl, akit koholt vádak alapján ítéltek el és tartanak fogva embertelen körülmények között csak azért, mert szót emelt az indiánok legelemibb emberi jogainak semmibevétele miatt. Leonard Peltier a csúcs előtti napon. május 28-án a következő üzenetet diktálta le telefonon a börtönből a Moszkvába induló indián küldöttség vezetőinek, Russell Rednernek és Karen Parker ügyvédnőnek: „A Szovjetunióba induló barátaimnak és elvtársaimnak szerencsés utat kívánok a saját nevemben és minden amerikai politikai elítélt nevében! Tudom, ti tolmácsoljátok a Szovjetunió és az Egyesült Államok politikai vezetőinek kívánságomat, hogy valamennyi politikai elítélt haladéktalanul nyerje vissza szabadságát. S bár sokan nem akarják majd elhinni, itt az Egyesült Államokban emberek százait vetik rácsok mögé és teszik ki kínzásoknak politikai meggyőződésük miatt. Én csak egy vagyok a sok közül. De szavamnak bizonyos súlya van, mivel sorsom jól ismert a Szovjetunióban. Az emberiség aktív tettekre szólít fel. “ EREDMÉNYEK Nemcsak az amerikai indiánok házalnak eredménytelenül teljesen jogos kérelmeikkel az Egyesült Államok vezetőinél. A Szovjetunió kormánya, számos város és bíróság hiába követeli évek óta nagyon sok olyan háborús búnös kiadatását, akik az USA-ban találtak menedéket. Évek óta hiába kéri Henrietta Kurcsenko a Brazinszkasz apa és fiú kiadatását, akik megölték lányát, Amerikai és szovjet fiatalok találkozója az Arbaton a csúcs- találkozó idején a 19 éves Nagyezsda Kurcsenko utaskísérőt. A gépeltérítés 1970. október 15-én történt, a terroristák az Aeroflot gépét Törökországba kényszerítették. A török hatóságok nem adták ki a géprablókat, nevetségesen enyhe büntetésük jó részét is elengedték, így a gyilkosok 1976- ban az USA-ba távozhattak, ahol zavartalanul élnek. Most Moszkvában az áldozat édesanyja és nővére bejutott a Szpaszo-villába, átadta kérelmét az elnök munkatársainak, de nem nagyon reménykednek abban, hogy az eredménnyel fog járni. Pedig az Egyesült Államok vezetői - legalábbis szavakban - hadat üzentek a nemzetközi terrorizmusnak, s a légikalózokat különösen éles szavakkal illetik. Nyilvánvaló, a szovjet és az amerikai fél vitái az emberi jogok és szabadságjogok terén egyrészt abból erednek, hogy a felek mást-mást tartanak elsőrendűnek, fontosnak, mást-mást értenek bizonyos fogalmakon. Ezért javasolta Mihail Gorbacsov, hogy a parlamenti csere keretében szervezzenek egy állandó szemináriumot, amelyen a parlamentek, politikai körök és a közvélemény képviselői véleménycserét folytatnának a két országban lezajló eseményekről. Reagan elnök szóvivője által érdekesnek minősítette az indítványt, de Moszkvában még nem született meg a konkrét döntés a javaslat megvalósításáról. Viszont még Moszkva előtt megállapodtak a két ország filmesei, hogy Sztereotípiák címmel elkészítik az első szovjet-amerikai rajzfilmet azzal a céllal, hogy a két ország nézőinél elérjék, a könnyük csordultéig nevessenek önmagukon. Ki akarják karikirozni azokat a megrög- . zött, hamis elképzeléseket, melyek az évek során alakultak ki a másik népről, s amelyeknek alig van közük a valósághoz. A ngol nyelven is megjelent a csúcstalálkozó előtt a népszerű Moszkovszkije Novosztyi könyvbe kötött tavalyi évfolyama. Ezentúl angolul is olvasható a Lityeraturnaja Gazeta. A szovjet és amerikai békevédók rendszeres kapcsolatai egyre szilárdabbak, a gyerekek kölcsönös üdültetése nyomán már egész családok barátkoznak, s az ilyen családok száma csak szaporodni fog, ha beindul a diákcsere. Mindkét országban egyre több lesz azoknak a száma, akikre már nem fognak hatni a mesedélutánok az emberi jogokról, akik a saját szemükkel győződhetnek meg a dolgok tényleges helyzetéről. Es ez az utóbbi szűk három év négy csúcstalálkozójának eredménye, függetlenül attól, akarta-e ezt az amerikai fél vagy sem. GORFÖLZSUZSA jmmmn^—nil mii .....re— ".'wf.jt* w- ; «w>wi Az indián küldöttség sajtóértekezlete
