Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-22 / 3. szám
ÚJ szú 1988.1.22. A z író legtitkosabb vágya, hogy tovább éljen könyveiben. Ha hiányozna ez az óhaja, akkor nem is törekednék arra, hogy maradandót alkosson. Ezért sziszifuszi az író munkája. Minden nap, gyakran éjjel is görgetni kell a sziklát fölfelé, s az mindig visszagurul a magasból. Munkája mégsem hiábavaló, mert végül összeáll a mű. Rácz Olivér immár félszáz esztendeje építi jelképes piramisát, amelynek építőköveit versek, regények, elbeszélések, esszék és műfordítások alkotják. Álom Tivadar élete nem telt el meddő álmodozással. Keményen dolgozott, hogy legyen mit örökül hagynia gondolataiból, tapasztalataiból. Az író mind származásánál, mind neveltetésénél fogva elkötelezettje volt az antifasiz- musnak. Már ifjúkorában magába szívta a szocializmus eszméit, tudatosította, merre kell tartania, ha azt akarja, hogy az élet tükre foltatlannak mutassa az arcát. Nagy élménye volt a háború időszaka, amikor a gyilkolást emelték eszménnyé s ártatlan embereket hajszoltak fegyveres haramiák, amikor olyan keveset ért az ember élete, s oly sokat a jó szó és segíteni akarás. Ő maga is a hajszoltak sorába került, s talán a rettenetes idők érlelték meg benne az írót: kibeszélni magából a szorongattatást, a nyomasztó emlékeket ... Rácz Olivér már a háború előtt is kacérkodott az írással, de komolyabban csak 1949- ben kezdett Írni. Szinte egy időben Egri Viktorral, aki kiböjtölvén a szúk esztendőket, hallatlan energiával szervezte a hazai magyar irodalmat. Ekkor jelent meg Rácztól az öcsi csacsi kalandjai és A Póruljárt kandúr. Ez idő tájt még kevesen figyeltek rá, hiszen a gyermekkönyvek nem keltettek különösebb izgalmat. Itt-ott megjelent verseit azonban számon tartották. Ám csak kilenc év múltán, 1958-ban debütált, amikor megjelent a Kassai dalok című verseskötete. Már a címe is sokat sejtető volt. A magyar irodalom és történelem megszakadt kontinuitásának helyreállítását érezte benne az olvasó. A fülszöveg így harangozta be az új kötetet: „Rácz Olivérben a szlovákiai magyar líra új csillagát kell köszöntenünk. A keleti Kassán tűnt föl, de fénye az ország nyugati részébe is elhatol. Még azok is, akik csak ritkán vesznek kezükbe versgyűjteményt, új élményekkel, ritmusokkal és sorokkal gazdagodva olvassák majd Rácz Olivér Kassai dalok című színes, forró lírájú, értékes kötetét. .."A kötet bevezető versének is szerencsés a hangütése: ,,Hiszek a versben. Hiszem, hogy kell a vers, / hogy gyors jelent jövővel egybefonjon, / és hogyha kell, vádat és mementót kongjon: / emlékezz, ne felejts!“ Programot hirdet itt a költő, tudja, mit akar. Abban az időben jelent meg ez a verseskötet, amikor tájainkon megbélyegezték a poétikus, halk szavú költészetet. A szlovákiai magyar költészetben a nyers erők és harsány színek domináltak, a sematizmus gyakorlatának mindent megszépítő és leegyszerűsítő igéi. A hivatalos kritikai fogadtatás nem volt egyöntetűen pozitív, az igényesebb olvasók viszont örömmel üdvözölték Rácz Olivér kötetbe gyújtott, újszerű verseit. B ár a költőt a harmadvirágzás alapozó nemzedékéhez sorolják, felemelkedésének útja magányos volt. Nem kötődött szorosan sem az első, sem a második lírai hullámhoz, nem vállalt szerepet a hangadó hazai magyar irodalmi csoportosulásokban. Talán azért sem, mert Kassán (Koáice) dolgozott, távol az irodalmi centrumtól. Versei a korabeli viszonyok közepette elsősorban kulturált nyelvezetükkel vonzottak. Arány és mértéktartás érződött bennük. Fölfigyeltettek formai teljességükkel, cizellált stílusukkal. A tartalom meghatározta a formát, harmonikusan egybesimult, hangsúlyozva a vers zenei és ritmikai értékeit. A költő példaképei, vagy inkább tanítómesterei elsősorban a nyugatosok: Babits, Tóth Árpád, Kosztolányi stb. voltak, de érezteti hatását a francia dekandensek lírája is. Rácz városi költő volt és maradt. Urbánus magányban élt és alkotott, hiszen a felfutó új költők szinte kivétel nélkül faluról származtak. A városi indíttatás abban az időben szerencsés is volt, mert a költőt nem ösztönözte közhelyekbe fulladó traktoros-versek, kritikátlanul lelkendező sorok írására. Akik Ráczot megrótták, azoknak nem volt igazuk. Érzékenysége, romantikus-elégikus alkata, szerénysége és esztétikai kulturáltsága nem engedte, hogy megtagadja eszményeit, és alkalmi politikára szabott verseket Írjon. Az egyéni gondolkodás, a szépség és emberség kimondásának önfegyelme emelte meg költészetét. Mindez nem változtatott antifasiszta és szocialista beállítottságán. Üldöztetésének emlékei halkan és áttételesen, éppen ezért hitelesebben jelentkeztek költészetében. Beilleszkedéséről vallotta Tóth Lászlónak: ,, Bizonytalankodva és önmagámban kételkedve néztem az akkor induló paraszt- és munkásszármazású költőink első irodalmi próbálkozásait. Igaz, ők is kételkedve, bizalmatlanul fogadtak engem mint értelmiségit. Hiányoltam, hogy költészetükből szinte teljesen hiányzik például a hangulati, érzelmi líra, a szerelmi költészet, hiányoztak a történelmi ihletettségű versek - talán ez a hiányérzet késztette a költészetnek eme tájaira...“ A Kassai dalok két kiadást is megért. Ez a mi hazai gyakorlatunkban egyedülálló. Érdekes viszont, hogy csak 22 évre rá jelent meg újabb verseskötete, az Őszi máglya. Jelképes címadás: a költő őszének érkezésén borong. De még föllobog a lélek, érzi a szerelem kései ragyogását, a vágyat és a varázslatot. A sorok között rátalálunk az érett férfi kitárulkozásának bölcsességére, című vers. E költeményben - miként József Attila annak idején - az együttélő népek és nemzetek történelmi ellentétét, a múltnak még ma is nyomasztó terhét kívánja feloldani, könnyíteni, elviselhetővé tenni internacionalista, szókimondó őszinteséggel. Kossuth, Petőfi, József Attila, Stúr és Fuőik szelleme lengi be a sorokat s ismételten kimondatja a költővel mind a szlovákok egykori sérelmeit, mind a szlovákiai magyarság felszabadulás utáni megpróbáltatásait. ,,És láttam ezerki- lencszázharmincnyolc telén, / amint elűzték otthonából / szomszédunkat, a szlovák vasutast. .. És láttam ezerkilencszáznegyv^phat nyarán, / amint elűzték otthonából / a magyar parasztot, / a bűntelent, a föld fiát, / a nincstelent, aki a földosztásra / s az ember Csillagára várt...“ Az Őszi máglya meghaladja a Kassai dalokat. Mélyebb, megszenvedettebb. Mind a japán módra írt miniatűröket, mind az ősöket kutató és bemutató Genézist élvezettel olvasA szépség és emberség jegyében Rácz Olivér hetven évére Lórincz János felvétele magánytól való félelmeire. Összegezés is a kötet, múlt és jelen egybevetése. A kamaszkor, a férfikor, szerelmek, csalódások, vágyak és bánatok halkan zsongó üzenete érinti meg az olvasó lelkét. Betegség, kétség, megköny- nyebbülés és remény szerveződik verssé, a világban való barangolások emléke csapódik le egy-egy poémában. A versek túlnyomó része impressziókból, pillanatnyi érzésekből, benyomásokból szövődik finom, szinte anyagtalan szövetté. Rácz költészetéből töb- bé-kevésbé hiányzik a nyers valóság, a rusztikus életerő, a földindulások, tragédiák elementáris ereje. Kétségbeesését, vágyakozását, boldogságát megszűri, vagy inkább átlényegül, szépségideáljának és igazságkeresésének hatáskörébe vonja. De nem minden verse fakad impressziókból, hosszabb lélegzetű, elsősorban saját magával és a világgal számot vető költeményei tudatosan racionális megfontolással épülnek. Hasonló nagyobb lélegzetű, fennkölten szárnyaló poémája a Befejezetlen szimfónia, amelynek kezdő sorai a fönt elmondottakat hangsúlyozzák. A költő igyekszik szabadulni a szavak varázsától, hogy mindenképpen a lényegre, a mondanivaló teljességére szorítkozzon: „Sürget az idő: már nem boldogít / a szavak játszi varázsa. / itt már maga a szó kell, meztelenül, / az emberi hang örök hangja / gyönyörök puha, lágy neszezése / és a fájdalomé. Ősök hangja és a jövő / siető dobogása. Mert az emberi hang / hatalom, diadal, csodafegyver...“E versek formai megjelenésükkel is jelzik a tudatos tervezést. A sorok egyenetlenebbekké, rapszodikusabbakká válnak. A mondandó is közvetlenebb, bár körüllengi a verset valami ráczolivéri fluidum. Emlékezetes a nemzetiségi kérdést boncolgató, címében József Attila szállóigévé vált sorát idéző Rendezni végre közös dolgainkat sa az ember. Emlékezetes vers még a világ útjain kóborló és az otthoni tájon megnyugvó költő A vándor megpihen cimú verse, A műtő vagy a Távoli képeslapok című ciklus stb. K övetkező verseskötete a Csehszlovákiai Magyar írók sorozatában megjelent Fekete angyal, amely válogatott és új verseit adja közre. Az új versek között ebben a kötetben is sok szép és értékes darabot találunk. Ilyen a háborúellenes, címadó Fekete angyal is. Rácz Olivér prózaíróként még nagyobb sikereket aratott, mint költészetével, bár - tudomásom szerint - ö inkább költőnek érzi magát, ha felteszik neki ezt a kérdést. Legsikerültebb és eddig legolvasottabb regénye a Megtudtam, hogy élsz. Ebben a könyvében megcsillogtatta minden erényét, kibeszélte magából mindazt, amit versben nem lehetett elmondani. Amit elmondott, az a közép-európai embernek, azok között is a legviharver- tebbnek, a magyarnak háborús tragédiája. A főhősnek, Hernádi Tivadarnak hányódásai olyan időket idéznek, amelyben megszűnt az emberek feletti isteni gondviselés, s csak a legszilárdabbak, legjobbak tudtak embernek maradni. A főhős alteregója - Rácz Olivér - végső soron nem fiktív történésekről tudósít, hanem megélt, megszenvedett eseményekről, üldözőkről, és megbélyegzettekről, s mindezt a második világháború nyomasztó atmoszférájában. ,,Az első regénynek mindig sok a mondanivalója: az élményhűség terhét hordozza. Az önéletrajzi elemek itt zsarnok módon kérnek szót. És ez a kivédhetettenség hozza aztán magával a szubjektivitás atmoszféráját: a lírát. Rácz regénye ezt a lírát pozitívummá, szolidaritássá, kollektív értelművé akkumulálta. Regénye a lírai realizmus példája lett. Az elöljáró mottó-ajánlásban Rácz kimondja célját: a regényt»összefoglaló szenvedéllyel megírni«. A lírai realizmus döntő meghatározását olvastuk. A lírai realizmus motorja: az író szenvedélye...“ - írja a könyvről Fábry Zoltán. Rácz regényéről sokan mondtak véleményt, írtak bírálatot, többek között Egri Viktor, aki dicséri a ,,széles sodrású, drámai történésekben gazdag“ könyvet, ám megjegyzi, hogy a harmadik rész halványabbra sikerült, s ezáltal fölbillen az egyensúly is a két első és az utolsó rész között: ,,Rácz a hozzánk közelebb álló éveket, azok társadalmi és politikai hátterét már nem tudja olyan hittel és hűséggel megvilágítani, mint az előző időszakokat... “. Következő műve, az Álom Tivadar hadparancsa, amely összefüggő novellafüzért tartalmaz, ugyanolyan sikert hozott írójának, mint a Megtudtam, hogy élsz. Témakörében is azokat a háborús jegyeket őrzi, mint a regény. A szlovákiai magyar kritikák prózairá- sunk legkiemelkedőbb teljesítményei közé sorolták a kissé Krúdy hangulatvilágára emlékeztető elbeszéléseket. M ár-már prózaírónak könyvelhetnénk el Rácz Olivért, amikor 1978-ban megjelenik Csillagsugárzás című vaskos kötete, amely a világ népeinek költészetéből ad kóstolót-. Meglepetés is, öröm is, hogy Rácznak volt ereje összehozni egy ilyen kiemelkedő múfordításkötetet, amely színvonal dolgában állja a sarat s az író és műfordító életművének egyik jelentős, ha nem a legjelentősebb eredménye. Ha már műfordítói tevékenységénél tartunk, kissé rejtélyes előttünk, honnan vett annyi időt és energiát, hogy közel félszáznyi cseh és szlovák könyvet átültessen magyarra. Műfordítói tevékenységét az ötvenes évek elején kezdte. 1953-ban ültette át Pavol Dob- éinsky Szlovák népmeséit, Marie Majerová Szirénáját. Bő repertoárjában szerepel: Hviezdoslav, Fratio Král', Askenázy, Rudolf Jaáik, Mináő, Kratochvíl, Jozef Gregor Ta- jovsky, Ladislav .Ballek és mások. Ki kell emelnünk az 1956-ban megjelent Hviezdo- slav-fordítását, a Véres szonetteket, amely két kiadást is megért. Hviezdoslav háborúellenes verseinek tolmácsolásával Rácz megbecsülendő teljesítményt nyújtott. Az eredetivel szinte adekvátan ültette át Hviezdoslav versciklusát szép, mélyen zengő és korszerű magyar nyelvre. Több mint tucatnyi eredeti művet írt, leporellókat, verses meséket, ifjúsági regényeket, verseket, elbeszéléseket, regényeket. Sok könyve több kiadásban is megjelent. Pályaíve gyermekmeséitöl a Nem voltunk hősök című regényéig terjed. Gyermekkönyvét annak idején Fábry lelkesen dicsérte: ,,Rácz Olivér nagysikerű, pozitív hatású Puffancsa, amely mint a nagy szárazság utáni termékenyítő eső szívódott fel a gyermekek ezreibe, szinte parancsolóan jelöli ki a következő utat: minél több ilyen nagysikerű gyermekkönyvet!“ Az utóbbi években három könyve is megjelent. A Rogozsán kocsma című regénye ironikusan, gyakran akasztófahumorral ábrázolja a második világháború eseményeit, a peremvárosi vagányok szájába adva a szót. A lótuszevők fehér szigetén című könyve az író világjárásának élményeiből fakad, elbeszé- lésszerúen veti papírra viszontagságait. Az 1985-ben megjelent Nem voltunk hősök című önéletrajzi fogantatásé regénye a partizánháborús Szlovákiába helyezi cselekményét, sok érdekes epizóddal gazdagítva hazai regény- irodalmunkat. Több könyvét, közöttük gyermekkönyveit és a Megtudtam, hogy élsz című regényét (Dozvedela som sa, ze zijeé, 1966) szlovákra is lefordították. Rácz Olivér, mint annyian mások, az írást csak mellékesen művelhette, hiszen kenyerét mással kellett keresnie. A háborús hányattatások után magántisztviselő és téglagyári alkalmazott volt szülővárosában, Kassán a magyarság egyenjogúsítása után tanári állást vállal a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gépészeti és Elektrotechnikai Szakközépiskolában, ezt követően tanára, majd igazgatója lesz a magyar gimnáziumnak. Bratislavába költözése után az oktatási, majd a kulturális miniszter helyettesévé nevezik ki, tagja, később alelnöke a Csemadok Központi Bizottságának, elnöke a Szlovákiai írók Szövetsége magyar szekciójának. És még ki tudja, milyen szervezetekben vállalt tisztséget. Társadalmi és közéleti ember ő, politikus és irodalomszervező, minden magyar kulturális megmozdulásban jelenlévő és a kulturálódást erjesztő férfi. Honnan merítette mindehhez a kedvet és erőt? Honnan a konok akaratot életműve fölépítéséhez? Ez már az ö titka. A hetvenéves költő, Író és műfordító - őrző és szövegező is, krónikása korunknak, nemzetiségi létünk történetének, reményeinknek, botlásainknak. Mit adhat többet a költő, az író, mint azt, amit átélt és átszűrt a lelkén, szellemén: az élet történéseit. Novomeskyvel szólva: ,,a világ dolgait és dolgocskáit“ kell újra és újra átélni, feltölteni szenvedéllyel, hogy kendőzetlenül lássuk a fényeket és árnyakat, a jó és rossz összefonódását és szétválását. A költő és író Rácz Olivért megbecsülte, megbecsüli társadalmunk, irodalmunk, közéletünk. Kitüntette az érdemes művész címmel, háromszor ítélték neki a Madách-díjat, több elismerés mellett megkapta az egyik legmagasabb állami kitüntetést, a Munka Érdemrendet. Rácz Olivér egész életében keményen dolgozott és ma is tehetségéhez mérten munkálkodik. Nincs szokva a kényelmes, kvater- kázó életmódhoz: életformája a tevékenység, fejlődve fejlődni, ezáltal másokat is fejleszteni. Ma, életének jelentős évfordulóján, állomásán szeretettel köszöntik olvasói, ismerősei, barátai. Szlovákia magyar nemzetiségű dolgozói. DÉNES GYÖRGY
