Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-06-17 / 24. szám
ssstm ilRd’És • A felvízcsatorna aszfaltbeton szigetelésén dolgoznak Beszélgetés Július Cigánek mérnökkel, az SZSZK erdőgazdasági, vízgazdálkodási és faipari miniszterhelyettesével az épülő Gabcíkovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerről- Az illetékes tudományos intézetek már a hetvenes évektől tüzetesen foglalkozni kezdtek a vízlépcső- rendszer esetleges kedvezőtlen következményeinek számos kérdésével. Elsősorban azzal, hogy milyen hatással lesz a mezőgazdaságra, az erdőgazdaságra, a víz minőségére stb. Igen sok javaslatot dolgoztak ki ezeknek az előnytelen hatásoknak a kiszűrésére, vagy csökkentésére és ezek a javaslatok beépültek a tervekbe is. Ez a munka később folytatódott. Egybek között a Csallóköz felszín alatti vízkészletének védelmével és felhasználásával, a létező csatornarendszer kihasználásával, a régi Duna-mederben és a fplyó baloldali árterületén megvalósítandó műszaki intézkedésekkel összefüggésben. Terjedelmi okoknál nem lehet az összes ilyen jellegű lépést akárcsak felsorolni. De azért megemlítem például, hogy az eredeti tervet módosították a tározó felső, Petrzalka felé eső részének olyan kivitelezése érdekében, hogy egyrészt megőrizzék itt a vízigényes erdőket, ligeteket, másrészt pedig előnyös feltételeket teremtsenek a fővárosi lakosok üdülése és a vízisportok számára. • E tekintetben is együttműködnek a magyar féiiei?- Természetesen, mégpedig kezdettől fogva a közös környezetvédelmi lépések megvalósításában. Többek között azokkal a tényezőkkel is foglalkozunk, amelyek hatást gyakorolhatnak a Duna menti síkság talajviszonyaira, a föld nedvesség- tartalmára, a talajvíz szintjének alakulására, vagyis következésképp a mezőgazdasági terméseredményekre is. A Magyar és a Szlovák T udományos Akadémia további együttműködésének célja az alapkutatás eredményeinek még konkrétabb továbbfejlesztése. A különféle elméleti és gyakorlati lépések hosszú távon is lehetővé teszik majd az esetleges kiigazításokat a hatékony táj- és természetvédelem érdekében. • Hangsúlyozottan szeretnénk megkérdezni, hogy vajon a vízlépcsőrendszer üzembe helyezését követően nem következik-e be a Csallóköz termékeny földje egy részének kiszikkadása a talajvíz szintjének csökkenése következtében?- A Bratislava alatti tározó, valamint a Duna vize jelentős hányadának „átterelése" az új, mesterséges mederbe, természetesen változtatni fog a föld nedvességtartalmán és a talajvíz szintjén is. Az illetékes intézmények és tudományos intézetek ezzel kapcsolatban is számos prognózist dolgoztak ki. Elsősorban keresték a várható és elképzelhető vizszintcsökkenés, illetve -emelkedés okai kiküszöbölésének lehetőségeit. Ezek a prognózisok tekintetbe vették a lehetséges legkedvezőtlenebb körülményeket és következményeket is. A tudományos felmérés azt bizonyítja, hogy a vízlépcső- rendszer építésével e tekintetben nem rosszabbodik, hanem - ellenkezőleg - javul majd a helyzet. Főleg megszűnik a talajvíz szintjének jelenlegi, a Duna vízállásától függő ingadozása. Ez a vízszint a Csallóköz felső részében a jelenlegi 5-8 méter helyett hozzávetőleg a felszín alatti két méteren állapodik meg. Felbár (Horny Bar) és Baka térségében pedig, ahol magas dunai vízállás esetében belvíz is jelentkezett, a stabilizálódás mintegy 3 méteres . mélységben következik be. • Mit mondhatna ebben az összefüggésbe!1 az öntözésről és annak jövőjéről ezen a területen?- Elsősorban azt, hogy a megfelelő talajnedvesség elérésére ezt eddig is alkalmazták. A szakemberek abból indulnak ki, hogy a Csallóköz vízgazdálkodási viszonyai szüntelenül változtak és ezeket mesterségesen - régebben létesített csatornarendszerek segítségével is - szabályozni kellett. Nyilvánvalóan ez így lesz a jövőben is, főleg azért, hogy a hosszabb ideig tartó aszályos időszakokban megőrizzék a szükséges talajnedvességet. Márpedig az öntözéshez éppen a vízlépcsőrendszer biztosítja majd az elegendő vízmennyiséget és erre a célra felhasználható lesz a rendelkezésre álló csatornarendszer is. Nyomatékosan kell hangsúlyoznom, hogy a vízlépcsőrendszer felépítése nélkül is ebben a térségben a nagy terméseredmények hosszú távú elérése költséges vízgazdálkodási beruházásokat kívánt volna. Ami a jövőt illeti, a megfelelő talajvízszint is csak műtárgyakkal érhető el. összegezve: a jelenlegi tervek szerint épülő ilyen műtárgyak, továbbá a régebben készült vízelvezető csatornarendszer és a víz átszivárgását lehetővé tevő egyéb csatornák, illetve a Duna-ágak stb. a jövőben szükség esetén mindenképpen lehetővé teszik a talajvíz szintjének szabályozását. xxx Térségünkben a maga nemében példátlan méretű rendszert teljességében 1995-ben adják át rendeltetésének. Nem kétséges, hogy bizonyos, részben jogos aggodalmak ellenére - s ez talán kitűnt ebből a beszélgetésből is - túlsúlyban vannak a jelentős előnyök. Ezek közül végezetül hadd említsünk meg még kettőt. Az egyik az, hogy a gabcíkovói, illetve a nagymarosi erőmű turbinái által termelendő tetemes mennyiségű villamos áram főleg az esti és a reggeli órákban áll majd a két ország rendelkezésére, amikor is közismerten legnagyobb az energiafogyasztás. A másik pedig az, hogy ez az árammennyiség egyben - közvetve - része lesz a KGST- országok összekapcsolt egységes energiaszolgáltatásának is, amely lehetővé teszi, hogy - ha a szükség úgy kívánja - kölcsönösen kisegítsék egymást. Ez is egyik módja a szocialista gazdasági integrációnak, amelynek elmélyítése a művet építő két országnak s a szocialista államok közösségének egyaránt érdeke. GÁLY IVÁN • Hol is tartunk tehát?-Kereken tíz év leforgása alatt tervezett költségvetési kiadásainknak nagyjából a felét merítettük ki. A mintegy 51 négyzetkilométeres Petrzalkától Somorjáig (Samorín) húzódó körtvélyesi (Hrusov) - duna- kiliti tározónak elkészült a bal parti töltése és előrehaladott szakaszánál tart a jobb parti töltés építése. Ezzel egyidejűleg gyors ütemű fakitermelés folyik a jövőben elárasztásra kerülő tározó területén. A tározóból a gabcíkovói vízerőműhöz vezető mesterséges üzemvízcsatorna - ebbe terelik majd a Duna jelenlegi medre vizének kilencven százalékát - baloldali gátja teljesen, a jobboldali nagyrészt elkészült és e mesterséges meder aljának szigetelésén is elvégezték a munka dandárját. • A gabcíkovói erőmű építése nyilván a kulcsfeladat. Annál is inkább, mivel nyolc nagy méretű és teljesítményű Kaplan turbinája közül az elsőt már 1990-ben üzembe helyezik és áramot fog szolgáltatni.- így van. Ez az építkezés idegdúca, központja, s ennek megfelelően ide összpontosították a legtöbb dolgozót, műszaki eszközt és gépet, hogy terv szerint elkészüljön az erőmű és a hajózsilipek is. Itt folynak a legigényesebb építőipari és szerelőmunkálatok és azt mondhatom, hogy jó ütemben. Egyébként csehszlovák területen a nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos védelmi létesítményeket is építünk, mégpedig a Duna mentén Palkoviőovótói Stú- rovóig, a Vág mentén pedig Komárom (Komárno) és Kolárovo között. 0 Véleménye szerint mikor ért ez az építkezés döntő szakaszához?- Kétségtelenül tavaly, amikor sikeresen megbirkóztak igen nagy betonozási feladatokkal. Elég megemlítenem, hogy a beépített beton mennyisége a gabőíkovói erőmű építésén már meghaladja az egymillió köbmétert, ami hazai viszonylatban csúcseredmény. A szóban forgó időszakban sokat tettek a technológiai berendezés szerelésének előkészítése érdekében is. S ezt tetézték, tetézik a mintegy 25 kilométeres hosszú felvízcsatorna töltései aszfalttal és betonnal, illetve a mederalja műanyag fóliával történő szigetelésének igényes munkálatai. • Dióhéjban tájékoztathatna arról is, hogy magyar partnereinknél mi a helyzet?- A legmesszebb tartanak a du- nakiliti duzzasztómű építésével, míg lanul hajózhatóvá válik. Elesik például a Rajka és Gönyű közötti gázló költséges rendszeres kotrása, egyes mederszabályozó létesítőié-' nyék építése. A hajózható meder mélysége 3,6—4 méter, legkisebb szélessége pedig 180 méter lesz. Igen fontos körülmény, hogy nem ismétlődhetnek meg olyan katasztrofális árvizek, amilyen például 1965-ben volt a Csallóközben. A mű valamennyi létesítményét, műtárgyát ugyanis úgy tervezték, hogy ellenálljon olyan vízállásnak is, amely átlagosan ezerévente egyszer fordul elő. Sőt, a legjelentősebb objektumok akár tízezer évenként egyszer bekövetkező vízszintemel- kedést is kiállnak. Ezen túlmenően a Duna menti síkság területének hatékony öntözéséhez és az ipar vízellátásához is előnyös feltételeket teremt ez a mű a gravitációs úton nyerhető víz biztosításával. Végül pedig a tározó és a szabályozott Duna-ágak nagy vízfelülete kedvezni fog a vízisportoknak, az üdülőknek, nemkülönben a környező terület mikroklímájának is. • Itt igen fontos és - tegyük hozzá - az utóbbi időben egyesek által még a sajtóban is vitatott, kétségeket és aggodalmat tükröző kérdéshez értünk. Ezt tömören Így fogalmazhatjuk meg: vajon a vízlépcső- rendszer megvalósítása a lehető legnagyobb összhangban lesz-e az ésszerű ökológiai követelményekkel? Az ,.ésszerű" fogalmat azért használjuk, mert nyilvánvaló, hogy minden ehhez hasonló nagyságrendű alkotás törvényszerűen bizonyos - nemcsak előnyös - változásokat idéz(het) elő a táj jellegében, a természeti, ezen túl a gazdasági stb. viszonyokban. Itt határt szabó tényező az, hogy ezek nem veszélyeztetik-e egy, a jövőjére gondosan ügyelő társadalom fontos érdekeit csakúgy, mint általában az érintett területek lakosságának életkörülményeit? a nagymarosi vízlépcsőnél előkészítő munkálatok folynak. A magyar fél ezen kívül az államközi szerződés alapján területünkön is végez bizonyos munkálatokat. Például Gabőí- kovo és Palkovicovo között, továbbá a tározó jobb parti töltésén s az Ipoly alsó folyamszakaszán néhány védelmi létesítmény építésén. Ez is annak jegyében valósul meg, hogy a szerződés értelmében fele-fele arányban megosszuk a terheket csakúgy, mint majd később az előnyöket is. • Szeretném, ha olvasóinkkal bővebben ismertetné éppen ezeket a várható előnyöket.- Általában azt mondhatom, hogy ez a vízlépcsőrendszer átfogó módon és több vonatkozásban járul majd hozzá Bratislava és Budapest között a Duna 220 kilométeres szakaszának hasznosításához. Vegyük sorjában. A szerződő felek a mű felépítése után egy-egy átlagos évben nagyon előnyös feltételek mellett összegen 3675 gigawattórával gyarapíthatják energiapotenciáljukat. Ennyi villamos áram előállításához különben évente 3,8 millió tonna barnaszénre, vagy egymillió tonna fűtőolajra lenne szükségük. Továbbá az egész folyamszakasz zavarta• A gabcíkovói vízerőmű építésének jelenlegi helyzete (kórincz János felvételei)