Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-06-17 / 24. szám
Szerződési törvény Romániában Romániában megszigorították a vállalatok részére a gazdasági szerződések kötését. A hivatalos lapban erről szóló törvény jelent meg, s ismertté vált a végrehajtási utasítás is. Amikor a gazdasági szerződés megszegése rendkívül súlyos zavart idéz elő valamely szocialista egység működésében, illetve jelentős kárt okoz a népgazdaságnak, az bűncselekménynek minősül. Ugyan- ■ csak bűncselekmény, ha legyártott terméknek sem belföldön, sem külföldön nincs értékesítési lehetősége. Büntetendő, ha a szerződést nem teljesítik, illetve nem az előírásoknak megfelelően teljesítik. A törvény meghatározza: a gazdasági szerződés a szocialista egységek közötti kapcsolatok alapvető szabályozó eszköze. Feladata, hogy elősegítse az anyagellátást és értékesítést. A külkereskedelemben a gazdasági szerződéseknek biztosítaniuk kell az árucsere bővítését a gazdasági-társadalmi követelményekkel összhangban. A törvény 7 fejezetben és 9 mellékletben foglalja össze a gazdasági szerződésekkel kapcsolatos újabb szabályokat. Fontos előírás, hogy bel- és külföldi megrendelőknek termékeket gyártani, szolgáltatásokat végezni csak szerződéses alapon lehet. Minden szocialista egységnek kötelessége a tervelőirányzatokkal egyező szerződéseket kötni. A törvény megtiltja a gazdasági szerződések egyoldalú módosítását vagy felmondását. NSZ A legutóbbi két évben a szocialista országok gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésének gyakorlatában mind nagyobb mértékben honosodnak meg az új, haladó formák: a közvetlen kapcsolatok, a közös vállalatok, nemzetközi egyesülések. Ezekben kifejezésre jut a modern gazdaságnak az a szükséglete, hogy az együttműködést intenzívebbé kell tenni, tartalmát gazdagítani kell. Jelenleg 122 szovjet és magyar vállalat tart fenn közvetlen kapcsolatot, s körülbelül 50 új megállapodás van előkészületben. 1987-ben nyolc szovjet-magyar közös vállalatot alapítottak, ezek közül négyet a Szovjetunió területén. A Littara-Volánpack volt közöttük az első, ezzel a számmal vették nyilvántartásba a Szovjetunió pénzügyminisztériumában. Azóta egy év telt el. Mi a helyzet most azoknál, akik élenjárók voltak az együttműködésnek ezen az új területén? A Volánpack magyar vállalat a Magyar Nép- köztársaság határain túl is ismert. Az általa készített csomagolás háromnegyed részét exporttermékeknél használják fel. Ez a vonzó külsejű és gazdaságos göngyöleg nagy keresletnek örvend az európai piacon. A másik alapító - a vil- niusi Littara egyesülés - szintén az ágazat élenjáró vállalatának számít. Évente egymillió rubel nyeresége van. Miért éppen ezt a két céget választották ki az első közös vállalat létrehozásához?- A kérdés felvetése nem teljesen helyes - így véli Vitautas Baipriunas, a Litván SZSZK Anyag- és Műszaki Ellátási Állami Bizottságának elnök- helyettese. - A szóban forgó esetben a kezdeményezés „alulról“ indult ki. Elmondhatom, hogy sok normatív okmányt a magyar szakemberekkel már a „felülről“ történő döntéshozatal előtt elkészítettünk. Mi állandóan egy lépéssel mintegy megelőztük a kormányhatározatokat. És ezt a sietséget a valóban sürgős szükség magyarázta. Világszerte nagyon sok ipari kapacitást használnak a különféle göngyölegek készítésére. De vajon lehet-e bármilyen terméket csomagolás nélkül szállítani? A szovjet-magyar vállalat alapszabály szerinti pénzalapja mindössze 800 ezer rubel volt. A tőke 51 százaléka szovjet, 49 százaléka magyar. A tőkebefektetés zöme mindkét fél részéről a termelő kapacitás. A Volánpack rendelkezésre bocsátotta a technológiát, a legújabb magyar csomagoló berendezéseket, a már kész programokkal ellátott számítógépeket. A Littara munkásokat, helyiségeket, famegmunkáló gépeket, nyersanyagokat, anyagokat adott. A vállalatot a tanács irányítja, amelynek négy tagja van. Kettőnek - az alapítóknak, a Volánpack és a Littara vezérigazgatóinak - szavazati joga van, kettőnek pedig tanácsadó joga. Ez utóbbiak Albinas Milasiunas, a közös vállalat vezérigazgatója és első helyettese, Buus Sándor. Valamennyi időszerű kérdés megoldása is az utóbbiak feladata. A közös vállalat megalapítása után az egyik első kérdés volt a bizalom. Azoknak a nagy üzemeknek az igazgatói, amelyeknek a Littara -Volánpack felajánlotta szolgáltatásait, kételkedtek abban, hogy ez a kollektíva (eleinte száznál alig több ember dolgozott a vállalatnál) képes megbirkózni a nagy volumenekkel. Tárgyalásokat kellett folytatni, be kellett mutatni a berendezéseket, hogy az elektromos mérőkészülékeket gyártó üzem igazgatója aláírja a szerződést. Most, úgy vélem, nevet azokon a bizalmatlan kollégáin, akik állandóan azzal a kéréssel ostromolják a Littara-Volánpackot, hogy vállalja termékeik csomagolásának gondját.- Megrendelőkben nincs hiány - igazolja Albinas Milasiunas. - Jelenleg négy vilniusi vállalatot szolgálunk ki: az elektromos mérőkészülékek gyárát, az építési-kivitelezési gépeket gyártó üzemet, a fúrógyárat és a cukrászárugyárat.- Azonkívül, négy szerződésünk van termékeink magyar megrendelőknek történő szállításáról- teszi hozzá Buus Sándor. - Az export termelésünknek körülbelül 40 százalékát teszi majd ki. Emellett a szovjet és a magyar vállalatok együttműködésének közvetlen résztvevői lettünk. 90 ezer transzferábilis rubel értékű szerződést írtunk alá a Ferunion magyar külkereskedelmi válalattal, amely a Mechanikai Művek számára vásárolja meg göngyölegeinket. A Ferunion a mi csomagolásunkban szállítja készítményeit a vilniusi építési-kivitelező gépeket gyártó üzembe. Ennek a végtermékei pedig többek között Magyarországra is eljutnak és megint a mi göngyölegünkben.- Nem volt könnyű elismerést kivívniuk Vilniusban. Vajon Magyarországon is ugyanígy történt?- Ezt nem mondanám - felelte Buus Sándor.- Azoknak a termékeknek a modelljei, amelyeket Budapestre küldtünk, a legigényesebb vizsgálaton mentek keresztül, és száz százalékig kielégítették a megrendelőt. Vállalatunk működésének harmadik hónapjában megkezdtük az exportszállításokat, egyelőre egyetlen reklamáció sem érkezett.-Tehát jelenleg minden rendben van, és a vállalat teljes ütemben működik?- Nem, erről még korai volna beszélni - ellenkezik Albinas Milasiunas. - Arról van szó, hogy a csomagolási szervziz összetett fogalom. Magába foglalja a technológia kidolgozását, a göngyöleg gyártását és magát a csomagolást. Ez utóbbi művelet a megrendelő területén történik. Számos vilniusi vállalatnak már komplex szolgáltatásokat nyújtunk, külföldre azonban egyelőre csak termékeinket szállítjuk gyöngyöleganyagok és félkész gyártmányok alakjában. De már az idén fióküzemet nyitunk Budapesten, és megkezdjük a teljes szerviz megvalósítását. Milasiunas a beszélgetés során kissé szerény volt. Már a vállalat munkájának első féléve igazolta, hogy helyesen határozták meg a tevékenység irányát és jellegét egyaránt. A Littara-Volánpack munkásai és vezetői nagyszerű képeségek- ről tettek tanúságot. Az önállóság, az önfinanszírozás és a rentabilitás körülményei között ügyes és szorgalmas emberek tevékenykednek, akik képesek számolni és... kockáztatni. 1987 első hat hónapja alatt a nyereség a tervezett 90 ezer helyett 115 ezer rubelt ért el. A nyereség részaránya a termékértékesítés volumenében 17 százalékkal volt egyenlő. Ez azt jelentette, hogy a vállalatba befektetett minden rubel 17 kopejka nyereséget hozott. Ez azonban csupán a kezdet. A közgazdászok becslései szerint a Littara-Volánpack termelési szogláltatásainak összvolumene az idén meghaladja a hárommillió rubelt, a nyereség pedig a 450 ezer rubelt. Ennél a vállalatnál természetesen nem szabad csökkenteni a fejlesztés ütemét, tökéletesíteni kell a technológiát, szükséges az, hogy új göngyölegfajtákat keressenek, gondosan válogassák ki és képezzék a kádereket. Úgy látszik, ez utóbbival nem lesznek problémák, hiszen sokan szeretnének ehhez a szovjet-magyar céghez kerülni. Az embereket nemcsak a nagyobb kereset vonzza, hanem az alkotó légkör is. Itt kitűnően megértik, hogy a végső nyereség minden egyes dolgozó konkrét munkájától függ. v- Jelenleg 1600-an dolgoznak nálunk - mondja Buus Sándor. - A Volánpack tapasztalata azt mutatja, hogy a kollektíva optimális nagysága 1600-1700 munkás és alkalmazott. De mindenképp lehetséges, hogy ezt a számot kétszeresen is felülmúljuk. Ezt egyébként csak a jövő mutatja meg. Az a szándékunk, hogy miután megszerveztük a termelést Vilniusban, fióküzemeket létesítünk Litvániában, valamint más szovjet köztársaságokban. Ilyen tervünk is van: bázisvállalatunk alapján csomagolás-oktatási központot szervezünk. Eladhatnánk tapasztalatainkat, technológiánkat, szervezeti rendszerünket, irányítási módszereinket. A gazdasági önelszámolás új viszonyai között mindez szintén áru.- A külgazdasági tevékenységre is gondolunk - mondja Albinas Milasiunas. - Az a szándékunk, hogy budapesti fióküzemünkön keresztül termékeinkkel más szocialista és természetesen kapitalista országokba is eljussunk. A további fejlődéshez valutára van szükségünk. Éppen ebből a célból az idén négy nemzetközi szakkiállításon veszünk részt. Ezek Hollandiában, Magyarországon, az NSZK-ban és Ausztriában lesznek. Számos nyugati céggel is előzetes tárgyalásokat folytatunk. Itt azonban még korai volna eredményről beszélni. A világpiac a hatékonyság és a minőség mércéje. Ott annak van sikere, aki gyorsabban, termelékenyebben, jobban dolgozik, és alkalmazkodik az egész világon kialakult kritériumokhoz - mondja a litván vezető. - A világpiac követelményei felzárkóztatják a nemzeti' termelést a világszínvonalhoz. A jövőben ez talán azt idézi elő, hogy a belső termelés feltételei ár, műszaki paraméterek, költségek tekintetében kiegyenlítődnek a világszerte kialakult feltételekkel, valamint sikerül bevezetni a rubel reális átváltási árfolyamát és konvertibilitását, többek között a kapitalista országok valutáival kapcsolatban is Ez az egyik legfontosabb probléma, amellyel már a közeljövőben szembetaláljuk magunkat. Hiszen ha, tegyük fel, valamilyen berendezést kell vásárolnunk az NDK-ban vagy Romániában, akkor ennek az összegnek megfelelő értékű, saját termékeinket kell ezekbe az országokba szállítanunk. Több millió cseh korona vagy bolgár leva lehet a számlánkon, de ezért Lengyelországban semmit sem vásárolhatunk. Ez rendkívül kényelmetlen. A szocialista országoknak univerzális érvényű fizetőeszközre van szükségük. Egyszóval, még sok nehézség van, de együttes munkával bizonyára leküzdjük valamennyit. ANDREJ VASZILJEV Huszonöt évvel ezelőtt helyezték üzembe Bulgária déli részén, Sztará Zagorában a vegyiüzemet. Az elmúlt negyedszázad alatt néhányszor újjáépítették és korszerűsítették. Az üzem jelentős eredményeket ért el a mezőgazdaság számára szükséges vegyszerek és műtrágyák gyártásában. A gyár termékei nemcsak a hazai piacon, hanem Európa több országában, valamint Ázsiában és Latin-Amerikában is ismertek. A felvételen Dimiter Dimov a javítási munkálatok tervét készíti elő az üzem kompresszorcsarnokában. (A CSTK felvétele) IMF-hitel Magyarországnak Nemrégiben életbe lépett a Nemzetközi Valuta Alap (IMF) és a Magyarország képviselői által közösen kidolgozott készenléti (stand by) hitelmegállapodás, azt követően, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezet ügyvezető igazgatósága jóváhagyta azt. A megállapodás mintegy 350 millió dollár kölcsön folyósítását helyezi kilátásba, kamata - az IMF gyakorlatának megfelelően - a normál nemzetközi kamatszintnél valamivel alacsonyabb, 6-6,5 százalék körüli, lejárata 7 év. A stand by hitelek igénybevételének alapvető feltétele az, hogy a tagország külső és belső egyensúlyi helyzetének javítását szolgáló gazdaságpolitikát folytasson. A hitel összegét általában négy egyenlő hányadra osztják, az egyes hányadokat egy éven belül a tagország és az IMF által közösen kidolgozott gazdaságpolitikai program megvalósításának függvényében lehet lehívni. Az ország a hitelt a tavaly a parlament által elfogadott stabilizációs kormányprogram támogatására kívánja felhasználni, ezen belül is főleg a reformorientált intézkedések kockázati elemeinek ellensúlyozására. Magyarország, amely 1982 májusában csatlakozott az IMF-hez, ez ideig három hitelmegállapodást kötött a nemzetközi pénzügyi szervezettel, 1982-ben az IMF 80 millió dollárt folyósított úgynevezett kompenzációs hitelének terhére, majd néhány hónappal később a készenléti hitelmegállapodás alapján újabb 520 millió dollárt bocsátott Magyarország rendelkezésére. Ezt követte 1984 januárjában - 450 millió dollár összegben - egy újabb hitelmegállapodás Magyarország és a Nemzetközi Valuta Alap között. HVG CSEHSZLOVÁKIA - JUGOSZLÁVIA Hosszú távú együttműködési tervek Csehszlovákia és Jugoszlávia tudományos-műszaki együttműködése az 1986-1990-es években meglehetősen sokrétű, s csaknem valamennyi ágazatot és a környezetvédelmet is magában foglalja. Az együttműködést ebben az időszakban 160 terv rögzíti. Valamennyi hosszú távú, és közvetlenül kapcsolódik a gyártásszakosításhoz és termelési kooperációhoz. A tervek feltételezik, hogy évente 600 szakember látogat el Jugoszláviából hazánkba és fordítva. A két ország tudományosműszaki együttműködése eddig a kohászatban és nehézgépiparban, valamint az általános gépiparban és az építőiparban volt a legeredményesebb. Kedvezőek a tapasztalatok az erdő- és vízgazdálkodásban, sót a mezőgazdasági és élelmiszeripari komplexumban is. A közvetlen gépipari együttműködés keretében többek között a hűtőszekrények és mosógépek innovációjára kerül sor. Termelésük az utolsó öt évben elérte a 10 millió koronát. Az erdő- és vízgazdálkodásban a munkák gépesítésére és az erdők termőképességének növelésére összpontosították a figyelmet. A csehszlovák-jugoszláv együttműködés keretében a termékek műszaki színvonalával, a technológiai folyamatok korszerűsítésével és az információk gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos problémák megoldásával is foglalkoznak. A gyártásszakosítástól és termelési kooperációtól azt várják a partnerek, hogy az 1986-1990-es években 450 millió dollár értékű termék cseréjét teszi lehetővé. (ÓSTK) ) A Littara és a Volánpack együttműködése