Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-06-17 / 24. szám
AZ EGYENRUHÁT KI KELL ÉRDEMELNI A hajógyár milicistái között E gész nap meleg volt, így izzadtam fáradtan térnek visz- sza a tábori foglalkozásról a komáromi (Komárno) Steiner Gábor Hajógyár Népi Milícia egységének tagjai. Azon nyomban hozzáfognak a fegyverek tisztításához, majd a bakancs, a terepszínű egyenruha kerül sorra. Miután végeznek, néhá- nyan cigarettára gyújtva beszélgetnek. A gyakorlatot értékelik, de szóba kerül az egység negyvenéves múltja is.- Négy évtized telt el azóta, hogy az üzemi egységünk megalakult - mondja a hatvanöt éves Bacho- recz Ferdinánd, az egység szolgálatvezetője. - Ha jól emlékszem, tizenhatan voltak. Jómagam nem voltam közöttük, de a fegyverek megszerzésében segédkeztem. Az alapitó tagok közül már csak ketten élnek. Laurenc Milan és Simunek Flórián néhanapján még meglátogatnak bennünket. Az elmúlt évek alatt az egység mindig jelesre vizsgázott. Tagjai részt vettek a mezőgazdaság kollektivizálásában, segítettek az 1956-os és az 1965-ös árvíz idején. Őrséget álltak, mentették a gépeket és amikor levonult az ár, éjt nappallá téve dolgoztak, hogy mielőbb beindulhasson a termelés. Arra is volt gondjuk, hogy segítsenek tizenöt társuknak családi házuk újjáépítésében. Az 1968-as események idején is tudták, mi a kötelességük: fegyverrel a kezükben óvták a gyárat, sőt Brati- slavában, Dunaszerdahelyen (Du-' najská Streda) és a járási székhelyen a közrendre is vigyáztak. Helytállásukat a Kiváló Munkáért kitüntetéssel ismerték el.- Az utóbbi tíz év alatt megfiatalodott az egységünk, ennek ellenére kétszer nyertük el a Példás Egység címet - mondja Miroslav Lukúvka, az egység parancsnoka. - A párt- alapszervezetek és a gyár vezetői mindenkor nagy gondot fordítanak az utánpótlás kiválasztására. Állíthatom, hogy nálunk az egyenruhát ki kell érdemelni, s aki azt magára ölti, annak a munkahelyén is bizonyítani kell. Nem véletlen, hogy tagjaink a gyárban a legjobb szakemberek közé tartoznak. így például Varga József, Benkóci Péter, Farkas Vince, Kocsis Attila, Bagócsi István hegesztők. Az állomány mintegy harminc százaléka aktív és eredményes újító.-A harci kiképzésben is helytál lünk- veszi át a szót Varga József, rajparancsnok, aki több mint két évtizede tagja az egységnek. - A járási és kerületi lövészversenyeken mindig miénk az első három hely valamelyike. Talán még ennél is fontosabb, hogy a múlt évi éleslövészeten az állomány hatvan százaléka kiváló eredményt ért el. Zubbonyán ott van a Példás lövész, a Népi Milícia példás tagja jelvény. Valamikor aktív birkózó volt, most edzőként tevékenykedik. Nyáron kerékpártúrát szervez. Jártak a Síraván, a Magas-Tátrában. A gyárban a hajótest „vasalása“, illetve egyengetése a munkája, ami nagy zajjal, fizikai megterheléssel jár. Ráférne munka után a pihenés, mégis aktív tagja a városi pártbizottságnak is. Számos kitüntetése közül a Szocialista Ifjúság Neveléséért kapott érdeméremre a legbüszkébb.- Az egységben úgy élünk, mint egy nagy család. Jól kijövünk egymással. Nekem a sport, a gyár jelenti az életet. Mindig örülök, ha együtt lehetek milicista társaimmal. Fiánk mindenkor számíthatnak. Jó kapcsolatot tartanak fenn a szákmunkásképzó intézettel és három alapiskolával. A tanulókkal rendszeresen találkoznak a különböző honvédelmi rendezvényeken • Bachorecz Ferdinánd és meghívják őket a gyárba, a Népi Milícia üzemi egységének körletébe. Az idősebb tanulókkal a löteret is felkeresik, hogy megtanítsák őket a kisöbú puska kezelésére, a célba- lövésre. Ha honvédelmi napokat rendez az ifjúsági szervezet, ók viszik a tábori konyhát, hogy így is segítsenek.- A gazdasági szakasz igyekszik az egységet minden téren kellően ellátni- mondja Karika Lajos, a szakasz parancsnoka, minőségi ellenőr. - Arra törekszünk, hogy a harci kiképzésben és az éleslövészetben ugyanúgy heiytálljunk, mint a munkahelyen. Ennyi embert ellátni, megteremteni az anyagi föltételeket, nem könnyű feladat. De megbirkózik vele, megszokta a nehéz helyzeteket. A hegesztőcsoport egykori vezetőjéből minőségi ellenőr lett. Szigorú, tanácsadásra mindenkor kész, következetes embernek ismerik. A gyárban a legtöbb reklamáció intézését rá bízzák, és ez utazással is jár.- Véleményem szerint a gyár dolgozói jó munkát végeznek. A múlt év és az idei első negyedév feladatait maradéktalanul teljesítettük, de van még mit javítani munkánkon. Hírnevünket öregbíti, hogy eddig már mintegy nyolcezer hegesztett motorblokkot szállítottunk a villanymozdonyokhoz a CKD-nek, s még egyetlen reklamáció sem érkezett nevünkre. Én egyébként tisztséget töltök be a 15. pártalapszervezetben és segédhatárórként is tevékenykedem. A Dél-Morvaországból ide került Miroslav Lukúvka egységparancsnok büszkén tekint az asztal körül ülő emberekre. Az elmúlt harmincöt év alatt, amióta a hajógyárban dolgozik, megismerte őket és csak elismeréssel beszél róluk. Tudja, hogy rájuk az egységben és a munkahelyen mindenkor számítani lehet, öntudatos, szakmaszeretö, osztályhű munkások, akik nem idegenkednek az újtól, akik, ha kell, többletmunkát vállalnak, akik, ha riadó van, szó nélkül ugranak ki a meleg ágyból. Erre gondolt akkor is, amikor február 22-én a prágai várban az egység nevében átvette a Győzelmes Február Érdemrendet.- Amikor hazajöttünk, együtt örültünk a kitüntetésnek, de az első foglalkozáson még keményebb volt a kiképzés. Bizonyítani szeretnénk, hogy nem véletlenül kaptuk meg ezt a nagy elismerést. Dolgavégeztével visszatér a beszélgetőkhöz Bachorecz Ferdinánd is, aki megjárta a koncentrációs tábort, személyesen ismerte a gyár névadóját, s küldöttként két párt• Karika Lajos • Miroslav Lukúvka (A szerző felvételei) kongresszuson vett részt. A mai napig emlegetik, hogy a gyárba látogató Ludvík Svoboda egykori köztársasági elnökkel néhány szót magyarul is váltott. Kemény ember, olyan, aki nem rejti véka alá, amit gondol. Az egységről így vélekedik:-Megszoktam a fiúkat, azt hiszem, nehéz lesz tőlük megválnom. Ami az eredményeket illeti, az az egész közösség érdeme. A gyár igazgatója is tagja egységünknek, az üzemi pártbizottság elnöke ellátogat foglalkozásainkra, mindig ott van a zárógyakorlaton. Az elmúlt negyven év alatt a fegyverzetünk és felszerelésünk is sokat változott, de korszerűbb lett a gyár is. Amikor 1938-ban először léptem át az üzem kapuját, álmodni sem mertem, hogy egykor a csallóközi rónaságon ilyen nagy üzem áll majd. Későre jár, szedelőzködnek az asztal körül beszélgetők. Vidámak, frissek, mintha nem is állna mögöttük kemény kiképzés. Sokan közülük hazaérve sem pihennek meg, szólítja őket a kötelesség. Az állomány hatvanöt százaléka különböző tisztséget tölt be, s nem is akárhogyan. Méltó utódai azoknak, akik negyven éve fegyvert fogtak a munkáshatalom védelmére. NÉMETH JÁNOS • Varga József A bíróság szerepét a törvény szabályozza. A törvény meghatározhatja a pereskedők, a vádlottak, a tanúk számos kötelességét. A törvény csupán egyet nem tehet meg - nem adhatja parancsba, hogy a pereskedők, tanúk előtt a bíróságnak, igazságszolgáltatásnak tekintélye legyen. Pedig dönteni a társadalom tagjainak vitás ügyeiben, a vádlottak további sorsáról aligha lehet tekintély nélkül. A bíró tekintélyét inkább a jogon kívül eső eszközökkel igyekeztek mindenütt és mindenkor elérni. Az államélet hajnalán a társadalom legfőbb tekintélye, maga az uralkodó törvénykezett. Az ókori Rómában a bíró emelvényen elhelyezett, arannyal és elefántcsonttal kirakott széken ülve ítélkezett, mely ugyanúgy a bíró tekintélyét volt hivatva hangsúlyozni, mint századokkal később a rizsporos paróka, bíborszínú vagy fekete selyémta- lár, a hatalmas tárgyalótermek kiemelt helyén levő bírói pulpitus, az igazságügyi paloták sajátos, visszafogottan komor stílusa. Nem véletlen, sőt a tudatos érzelmi ráhatás évszázadokon át tökéletesített megnyilvánulása a bírósági tárgyalás ünnepélyessége, méltóságteljes kimértsége, szigorú rendszabályokhoz kötöttsége. Az ilyen, kiváltságos tekintéllyel felruházott bíráktól csupán egyet vártak el az emberek: a bölcs és igazságos ítélkezést. Úgy, ahogy azt Justitia istenasszony szobra szimbolizálja. Hogy (bekötött szemmel) ne legyen tekintettel arra, ki az, akit meg kell ítélnie, hogy a tett és az érte járó büntetés, az érvek és ellenérvek egyensúlyban legyenek a kezében tartott mérlegen, hogy (isten)nö létére méltányos és emberséges legyen, és döntésének a kezében lévő (hatalmat jelentő) karddal érvényt is szerezzen.- Még hogy tekintély - háborog két tárgyalás közt egy fővárosi bíró. - Ha lenne tekintélye a talárnak, nem kellene most kényszerszünetet tartanom, nem kellett volna a tárgyalást, az ítélethozatalt elnapolnom, mert a tanúk fejében meg sem fordult volna, hogy ne jöjjenek el. Manapság azonban nem a beosztással járó felelősség határozza meg egy hivatás tekintélyét, hanem a fizetés, na meg a tudományos címek. És a hivatásos bírák sem a jövedelmek, sem a szociális juttatások tekintetében nem tartoznak a legjobban honorált jogászok közé. A tudományos címek megszerzésére pedig alig vagy egyáltalán nem marad időnk, holott az igazságügyi szakvizsgák, s újabban az attesztálások során magasabbra tették a mércét, mint a tudományos fokozatok elérésében. Tekintélyük szilárdítása érdekében végül is sokan írják ki a Dr-t a nevük, elé, ha nincs is ilyen címük. Kénytelenek erre, mert ha az, aki idézést, döntést kap, s látja, hogy nem „doktor“ írta alá, holott a munkahelyén a jogban nála alig valamivel jártasabb jogász is „doktor úr“, nem tekinti a bírót igazi jogtudónak, de még igazi bírónak sem.-Tisztelettel inkább már csak az egyszerűbb emberek tekintenek a bíróságokra, bírákra. Ok büszkélkednek még azzal, hogy sohasem volt dolguk a törvénnyel - állítja egy másik bíró, amikor a talár tekintélyéről szerzett tapasztalatairól faggatom. - Ügyfeleink mind nagyobb hányada próbálkozik viszont az ügyében eljáró bíró, tanácselnök befolyásolásával. Szinte minden eszközt megengedhetőnek tartanak. A minap az egyik alperes arról igyekezett például kioktatni engem a tárgyalás előtt, hogy az én kötelességem a békítés - ami aztekintélye ö értelmezésében azt jelentette, hogy köteles vagyok a felperest rábírni az egyébként megalapozott követelése visszavonására. Pedig ha van valami, amit egy, a hivatását igazságszolgáltatásnak tekintő bíró nagyon komolyan vesz, az a bírói függetlenség - az, hogy az ítélet meghozatalában ne befolyásolhassa más, mint a törvény. Végül is ez az alkotmányos garancia biztosítja a bírónak azt, hogy valóban bíró legyen, hogy pártatlanul, részrehajlás nélkül szolgáltasson igazságot. A bíróságok tekintélyének alacsony színvonala, a bírói függetlenség megsértésére irányuló kísérletek fölött méltatlankodó bíró ismerőseim nyilván nem állnak egyedül panaszaikkal. Közvetve tanúskodnak erről a szerkesztőségünkbe érkező levelek is, melyek egyfajta szuperbíróságnak tekintve a sajtót, azt követelik, hogy vizsgáljuk felül a bíróság döntését, mi szolgáltassunk igazságot, mert - mint olvashattuk az egyik panaszban - még a járási pártbizottság sem volt hajlandó panaszosunk kérésére eltávolítani tisztségéből azt a bírónőt, aki vagyonjogi ügyben igazságtalan ítéletet hozott. És, ami még ennél a követelésnél is jellemzőbb: két héttel később a jogi műveltségével dicsekvő, paragrafusokat a fejünkre olvasó panaszost a szerkesztőségünkben tett személyes látogatása során sem sikerült meggyőznünk arról, hogy a törvényhozó szervek által megválasztott fiivá ásos bírák függetlenségét maga az alkotmány szavaMj., s hogy követelése még akkor is sértené az igazságszolgáltatás függetlenségének alapelvét, ha ügyében nyilvánvaló törvénysértésre került volna is sor - bár az ítélet törvényességéhez egyébként nem fért kétség. Máig sem értem, miért felfoghatatlan, hogy a törvényhozó szerv által megválasztott és a törvényeket végrehajtó bírót csak az öt megválasztó törvényhozó szén/ hívhatja vissza, s hogy ezt helyette nem teheti meg a sajtó vagy a járási pártbizottság. Ez persze csupán egy eset a sok közül, mely meggyőzött arról, hogy a bírák panaszai nem alaptalanok, hogy tekintélyük valóban csökkent, hogy vannak, akik az ítéletet hirdető bíró mögött nem hajlandók észrevenni az államhatalom jelenlétét képviselő címert, nem hajlandók meghallani, hogy az ítéletet a köztársaság nevében hirdeti ki. A talár tekintélyének csökkenését tanúsító jelenségekről elhangzó mondatokat azonban áttehetjük a számok, a statisztika nyelvébe is, ha összehasonlítjuk, hogy egy adott időszakban hány polgári peres eljárás indul, s hányán kérik a jogerős döntések kényszerített végrehajtásának elrendelését. Végül is nyilvánvaló, hogy ott, ahol a bíróságoknak, ítéleteiknek megvan a szükséges tekintélyük, ritkán kerülhet sor arra, hogy az egyszer már jogerős döntéssel megállapított kötelesség teljesítését újabb jogerős döntéssel kelljen kikényszeríteni. Lássuk tehát az adatokat: 1981-ben 66 912 polgári peres ügy indult a szlovákiai bíróságokon és 58 752 esetben kérték a jogerős döntés végrehajtását a jogosultak. 1985-ben 62 498 polgári peres ügy indult, és 62 298 esetben kérték a végrehajtást. Növekedett tehát - abszolút számban és a peres ügyek számához viszonyítva is - a végrehajtási eljárások száma. És bár ezt a két számot nem lehet teljesen mechanikusan összehasonlítani hiszen előfordul például, hogy egy polgán peres eljárásban hozott ítélet végrehajtását többször is kezdeményezni kell, míg sikerül érvényt szerezni neki, valahol itt válik a talár tekintélye közérdekűvé. Mert mi haszna egy olyan ítéletnek, melynek a közfelfogásban nincs meg a kellő tekintélye, melyet az alperes nem hajlandó annak venni, ami - a köztársaság, azaz az államhatalom nevében meghozott kötelező érvényű döntésnek. A bíróság presztízsének hiányára így főként azok fizetnek rá, akik jogos követelésüket érvényesítik (a tartásdíjra szoruló gyermek, a kölcsönzött pénzt visszakövetelő hitelező, a szomszédja önkényével szemben bírósági védelmet kérő tulajdonos stb.) és nem azok, akiknek magatartása okot ad a bírósági eljárásra. FEKETE MARIAN 1988
