Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-05-20 / 20. szám

■HP PPHPHHBIPHH HPMH ■PPPPPi P ontosan két hét múlva meg­kezdődik az NSZK-ban a labdarúgó Európa-bajnokság nyolcas döntője. Ilyen nagy sereg­szemle alkalmából mindig kiváncsi az ember: az egyes csapatoknak való szurkoláson túlmenően ugyan milyen örömben, élményben lesz ré­sze? Mert nemcsak kedvenc válo­gatottunknak, játékosunknak szur­kolunk majd, hanem a jó, látványos, élvezetes futballnak is. A labdarú­gást azért találták ki, azért van, hogy szórakozást, kikapcsolódást nyújt­son a szürke hétköznapok akadály­futásában elfáradt embernek. Hogy is állunk hát napjainkban milliók ked­venc sportjával? ÍGY MÚLIK EL... Sokan állítják, az 1970-es világbajnokságon csillo­volt az utolsó igazán szép tétmérkő­zés. Azóta csak felvillanásokat látni. Pedig hát az 1974-es döntő résztve­vői is - jól emlékszünk rájuk - már az ún. modern futballt játszották. Mint napjainkban. Mégis miért ez a különbség? Egyszerű a válasz és elcsépelt: mások kergették a labdát akkor, és mások most. Olyanok, mint Beckenbauer, Gerd Müller, Netzer, Overath, Höness, illetve Cruyff, Neeskens, Krool, Rep, Blan­kenburg ... Eröfutballt, totális labda­rúgást játszottak, de mert klasszisok voltak, egyéni ízt, zamatot is adtak a mérkőzésnek. Képességeik révén még a legke­ményebb és legdurvább védelmek­kel is meg tudtak birkózni. Amióta nincsenek, sokkal sablonosabb, szárazabb lett a játék. A pályák középszerű labdarúgókkal vannak tele. Ha pedig középszerű futballis­Utána beszélgethetünk a sportág jö­vőjéről...“ ELHIBÁZOTT FELFOGÁS. Ri­velino az 1978-as világbajnokságot említette. Azóta még nagyobb hajtó­vadászat folyik a kimagasló képes­ségű játékosok ellen. Pedig milyen kevesen vannak! Az ellenfél sport­szerű eszközökkel képtelen valakit feltartóztatni, tehát beletapos, fellö­ki, elkaszálja, ötször, tízszer, száz­szor. A játékvezető ilyenkor sípol és ítélkezik. De ez kevés. Az elmúlt időszakban nagyon kevés döntő fontosságú meccsen sikerült megfé­kezni a bíróknak a szabályokat tuda­tosan megsértő labdarúgókat. Ám ez nem lehet egyetlen ember­nek, a játékvezetőnek a feladata. Ha A becsúszó szereléssel nem egy labdarúgónak törték ketté a karrierjét GONDOLATOK AZ EURO ’88 ELŐTT gott utoljára teljes pompájában a labdarúgás; olyan volt, amilyennek szerettük látni ezt a játékot. Az NSZK-ban (1974) és két évvel ko­rábban az Európa-bajnokságon még nyújtottak némi ízelítőt a futball szépségeiből, de később az Eb-n és az argentínai vb-n már egyértelmű­en a küzdelem dominált, egy-egy csodálatos felvillanást negyedórá­nyi, a nézőknek nem nagyon impo­náló harc követte. Az 1980-as Euró­pa-bajnokságon pedig már egyetlen szép mérkőzés sem volt, bosszantó­an unalmas, sportszerűtlen találko­zókat láthattunk. És a legutóbbi kon­tinensbajnokság és a világbajnok­ság? A franciák, a dánok, a szovje­tek, a brazilok... Az igen! A többiek? Nem kápráztatták el a nézőket. A talán túlságosan pesszimistá­nak tűnő hangnem után felmerül a kérdés: hát így múlna el a labdarú­gás dicsősége, szépsége? (Bár a szépségideál koronként változik). Ki és mi okozza a népszerű játék világméretű hanyatlását? Mert ab­ban bizonyára mindnyájan egyetér­tünk (a legfanatikusabbak is), hogy napjaink labdarúgása legtöbbször nem tölti csordulatig a szépség és a gyönyörűség poharát. A labda­zsonglőröket félreseperték az izom­kolosszus mesteremberek; szelle­mes, sáemet gyönyörködtető játék helyett (tisztelet a ritka kivételnek) „húsdarálás", védekezés köröm­szakadtáig, szürke játék, össze­vissza futkosás, kevés gól... Ugyan kit érdekel mindez? A vá­lasz adott: világszerte (Európában talán csak Olaszország és Spa­nyolország kivételével) csökken a nézőszám. Ez pedig ok arra, hogy nem kevés szakember, újságíró és szurkoló kimondja: lassan meghal a labdarúgás. Érdeklődés hiányá­ban már a közeljövőben kikopik a testkultúra egységes rendszeré­ből. Úgy tartják, hogy két-három év­tized múltán a futball legfeljebb az idősebb emberek emlékeiben idézi majd a lelátók izgalmát, a minden­napi beszédtémát. Érdekes módon a futurológusok elképzeléseiből, de még a tudomá­nyos fantasztikus regényekből is hi­ányzik a futball. A jövőkutatók sze­rint mintha a labdarúgás sajátosan huszadik századi jelenség lenne. Hogy négy-ötszáz esztendő múlva mi lesz, arról felesleges vitát indíta­ni. Arról viszont érdemes elgondol­kodni, hogy mi van most. Miért jutott oda a játék, ahol van? Milyen ténye­zők eredményeként hanyatlik a sportág? Nem könnyű kiegyenesíteni a kérdőjeleket. Próbáljuk meg. Ter­mészetesen a teljesség igénye nél­kül. Mert a labdarúgás sokkal bo­nyolultabb játék, mint ahogy az az első pillanatra tűnik. HA. FELRÚGTA... Vannak fut­ballrajongók, akik azt állítják: az NSZK - Hollandia világbajnoki döntő Diego Maradona, akit minden meccsen agyongyötörnek. Még csoda, hogy él fákból álló csapatok találkoznak, ak­kor csak az erőnlét dominálhat és nem a futballművészet, ami meg­szépíti, élvezhetővé teszi a labdarú­gást. Ilyenkor aztán többnyire az az együttes eredményesebb, amelyik könyörtelenebb. Az eszközökben nem szabad válogatni - mondja ki a mai „futball-tízparancsolat“ -, az ellenfelet felesleges kímélni (lásd a nemrégi KEK-döntö első félidejét). A játékos nincs tekintettel senkire és semmire. Ő győzni akar... Kontinensünk pályáin polgárjogot nyert a durvaság. Mondjuk húsz esztendővel ezelőtt, ha a csatár le­futotta az utolsó védőjátékost is és az felrúgta, még oda se ért a játék­vezető, a hátvéd már indult az öltö­zőbe ... A MÁSIK ÚT. Alattomosan elka­szálni, felrúgni valakit - ma már semmit sem jelent (mondjuk meg őszintén, már bennünket sem hábo­rít fel túlságosan). Nem véletlenül mondta Bobby Charlton napjaink labdarúgásáról: már eltűnt a szép­sége, de még, nem annyira látvá­nyosan durva, mint az amerikai fut­ball, a rpgbi. Persze azért nem egé­szen ilyfen sötét a helyzet. Az nyil­vánvaló, hogy a futball nem mehet tovább a pankráció felé vezető úton. Bukósisak és különböző védőöltö­zetek nélkül nem kelhet versenyre a brutális amerikai rögbivel. Marad tehát a másik út: a klasszi­kus erények megmentése. Biztosra vehető, hogy elöbb-utóbb határozott lépések történnek majd a játék látványosságának biztosítására, száműzik majd az alattomosságot, az erőszakot és a cinizmust a pá­lyákról. Mert mit látunk sokszor ma­napság? Jó tíz évvel ezelőtt mondta Roberto Rivelino, a brazilok egykori híres válogatottja: „Aki azt állítja, hogy ma is le lehet venni egy labdát a félpályán és meg lehet vele koc­káztatni egy olyan megoldást, amit régen megtapsoltak az emberek, azt felkérem: álljon a középkörbe és én majd három méterről becsúszok ne­ki... Úgy, ahogy nekünk becsúsztak a világbajnokságokon és belevágták aluminium stopjaikat a vádlinkba. ö vállalná is a kockázatot, csak botrányba fullasztaná a mérkőzést a sorozatos kiállításokkal. A döntő lépéseket másoknak kellene meg­tenni. Az edzőknek, a szövetségi vezetőknek, vagy még magasabb szinten: a FIFA különböző bizottsá­gaiban székelőknek. Tudatosítani kellene már, hogy napjaink játékvezetői felfogása elhi­bázott! Nézzünk csak egy gyakori példát. Nyilvánvaló tudásbeli kü­lönbség van két csapat között. Az egyik húzza az időt (minden eszköz­zel), lassítja a játékot, mert tehetet­len, képzetlen labdarúgókból áll. A másik viszont akar futballozni, de egyszerűen nem hagyják. Ha gyors akcióba kezd a csatár, a képzetle­nebb csapat tagjai lerántják, felvág­ják, beletaposnak. Mindezt a játék­vezető szeme láttára teszik. Ó pedig nyugodtan vagy felháborodást szín­lelve szemléli a történteket, itt-ott belefúj a sípjába, előhúzza a sárga lapot és nagy ritkán a pirosat. A játékvezető tehát akaratlanul is a rosszabbul felkészült, gyengébb, durva és kíméletlen futballistákat tá­mogatja; a tehetségtelen, képzetlen labdarúgóknak kedvez, és ezzel vét a sport, a sportszerű játék alapvető szabályai ellen. NEM KELL SZEMÜVEG. Olyan nagy dolog lenne bevezetni az egy­séges játékvezetői szigort? Mond­juk: az a futballista, aki kézzel visz- szarántja ellenfelét, azonnal kiállí­tandó; vagy figyelmeztetés nélkül le kell küldeni a pályáról azt a játékost, aki ellenfelét alattomosan hátulról megrúgja, illetve megkísérli megrúg­ni (utánrúgás). Ezeknek a megítélé­séhez nem kell tv-kamera, visszaját­szás, még csak szemüveg sem! Ha a futballista tudja, hogy bizonyos sportszerűtlenségekért kiállítják, ak­kor óvakodik tőlük. Ha tisztában lesz azzal, hogy visszarántásért, a gyá­vákra jellemző felvágásokért a part­vonalon kívülre kerül, hamarosan leszokik ezekrök a „védőeszkö­zökről“. Egy cseppet sem válna a labda­rúgás hátrányára a szigor. Arra ösz­tönözné, kényszerítené a játékoso­kat, hogy váljanak jobb futballis­tákká. Ha ugyanis nem lehet a jobbi­kat, a gyorsabbat, a technikásabbat felrúgni, lerángatni, elgáncsolni, ak­kor nincs más hátra, mint jobban szerelni, ügyesebbé, gyorsabbá válni. Ez lenne a kiút. Az egyénnek és a sportágnak is. Csak a játékvezetők (együttműködve hazájuk szövetsé­gével és a nemzeti szövetséggel) szoríthatják vissza korunk labdarú­gásának produktumát, a durvasá­got, az erőszakot, a kíméletlensé­get, amelyeket divatos szóval férfias játék néven szoktunk emlegetni. Ha ez sikerül, más lesz a kép a mai futballról, melyet nem a lényege mi­att hagynak cserben a nézők, ha­nem a rárakódott szennyeződések miatt. A néző tulajdonképpen a szé­pen, szellemesen, gólerősen játszó labdarúgókért jár mérkőzésekre. Mi­ért nem részesülnek hát megfelelő védelemben ezek a futballisták? A PÉNZ ÖRDÖGE. Hogy miért agresszívek, durvák, neveletlenek manapság a labdarúgók? Nem ke­vesen mondják: mert az elidegene­dés, az erőszak korát éljük; miért lennének ez alól kivételek a futballis­ták?! Bonyolult dolog lenne ezt fejte­getni. Nézzünk inkább egy kézzel­foghatóbb tényezőt. A pénzt. Igaz az a frázissá koptatott mon­dás, hogy hiába adnánk valakinek 100 ezer koronát, nem tanul meg futballozni, nem válik futballmüvész- szó. Csakhogy... A beígért csillagá­szati összegek hallatán még a nagy jövedelmű profik is megszédülnek; és ellenfelet - „élve" - ritkán en­gednek 16-osuk elé. A kilátásba he­lyezett jutalom, az erkölcsi siker fan­táziába a játékosokat és azt hozza ki belőlük, amire képesek. És rombolni képesek. Az ellenfelet felrúgni is. Ez a könnyebb és az egyszerűbb. így keletkeznek a futballháborúk. Micsoda pénzösszegek röpköd­nek a profi labdarúgásban! Felesle­ges lenne számokkal illusztrálni (ugyanis tudja mindenki), hogy mennyi márkát, frankot vagy font sterlinget ígérnek egy-egy klubcsa­patnak vagy válogatottnak, ha tovább jut, ha győz, ha világbajnoki, illetve Európa-bajnoki címet szerez. Az idei kontinensbajnoksággal kap­csolatban is beszélnek a prémiu­mokról. Minket azonban a játék ér­dekel. A futball szépségét illetően nem lehetünk túlságosan derűlátó­ak. Most valaki azt mondhatná: a mai labdarúgás nem szépségver­seny. Igaz. De azért mégsem fut- ballháborút, botrányokat, hajtóvadá1 szatot szeretnénk látni. Hanem já­tékot. MILYEN AZ ARÁNY? Luis Cesar Menotti, az 1978-ban világbajnoksá­got nyert argentin válogatott edzője az európai futball címére a követke­zőket mondta: „Az európaiak túltak- tikázzák a mérkőzéseket. Mintha ka­tonaságot látnék a gyakorlótéren; precíz mozdulatok, előre megterve­zett fordulatok, amelyekben minden­kinek megvan a maga centivel mért feladata, s ezt túzzel-vassal igyek­szik végrehajtani. Ebből a futballból elveszett az öröm. Azokra, akik nem tudják magukat teljesen átadni az érzésnek, nálunk Argentínában azt szokták mondani: zokniban zuha­nyoznak! Lehet így is. De minek? A futball mindenekelőtt öröm, a já­tékba feledkezett lélek szárnya­lása...“ Hogy milyen is az arány a „kato­nák“ és a „lelkek“ között az európai labdarúgásban, azt majd júniusban lemérhetjük. TOMI VINCE & VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő Kiss József, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csető Janos. Szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorkeho 10.. telefon 309. 331-252. 332-301 Főszerkesztő 532-20. Szerkesztőségi titkárság 550-18. Sportrovat: 505-29. Gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Adminisztráció Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava. Volgogradska 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalatának 02-es üzemében (815 80 Bratislava. Martanoviőova 21). Hirdetési iroda maganszemelyeknek 815 80 Bratislava. Jiraskova 5 . telefon 335-090. 335-091 Hirdetési iroda kozuleteknek 815 80 Bratislava. Vajanskeho nábrezie 15.. U. emelet, telefon 551-83. 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadassa! együtt - 14.70 korona A vasárnapi kiadas előfizetési dija negyedevenkent 13.- korona. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat. előfizetéseket eifogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlaőe. 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6 A mai futballt szenvedni kell... (ŐSTK felvételei)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom