Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-05-20 / 20. szám

VASIL BEJDA

A párt ideológiai munkája a szocializmus fejlődésének új feltételei közt

ALKOTÓAN KIHASZNÁLVA A TAPASZTALATOKAT

Visszatekintve a múltba előtérbe lép a fejlődés folytonosságának és megszakí- tottságának kérdése. Annak tudatosítása, mihez kötődünk, mit fogunk továbbfejleszteni, a másik oldalon az, hogy mi válik fékező, késleltető erővé, amivel a szocialista fejlődés érdekében radikálisan szakítanunk kell. Épp ezekre a tényekre figyelmeztetett Miloá Jakes, a CSKP KB főtitkára a CSKP KB Politikai Főiskoláján a közelmúltban mondott beszédében, amelyben jellemezte a társadalomtudományok helyzetét és szerepét az átalakításban és a gyorsításban. Nem akadémikus kérdésről van szó, ez fölöttébb gyakorlati kérdés. Egyebek közt egész sor cikk igazolja ezt, amelyek az utóbbi időben jelentek meg és az átalakítás, valamint a tapasztalatok viszonyát érintik. Azokról a tapasztalatokról van szó, amelyeket a párt az elmúlt évtizedek küzdelmeiben, főleg a válság időszaka következményeinek felszámolásában szerzett. Ezeket azonban nem dogmatikusan kell felhasználni, nem úgy, hogy megkösse a kezünket vagy korlátozza gondolatmenetünket. Számolni ezekkel a tapasztalatokkal nem azt jelenti, hogy megmaradunk béklyóikban. A tapasztalatok konzerválása vagy kanonizálása valójában a születő új valóság elsorvasztásához és az új időszerű, az élet által felvetett problémák, kérdések ignorálá- sához vezet.

Alkotó aktív, kutató és ösztönző ideológiai munkával kellene elsősorban előmozdítanunk azt, hogy a nép megértse az átalakítás és a szocializmus kommunista párt vezetésével folyó megújításának szükségességét. A fejlődés nem áll meg, egyre újabb és újabb nemzedékek kapcsolódnak be a szocializmus építésébe. Ezek is tanulni akarnak a múltból,, de önállóan, a saját tapasztalataik alapján. Ezért az ideológiai arcvonalnak jól kell ismernie a színre lépő nemzedékeket, igyekeznie kell megismerni érdekeiket, új, magasabb szintű ismereteiket, s azokat az új problémákat is, amelyekkel az életben találkoznak, és ezt ki kell használnia az ideológiai ráhatásban. Csak ezen az alapon lehet hatékony az eszmei ráhatásunk az ifjú nemzedékre, csak így segíthetjük politikai kultúrájának, öntudatának növelését.

AZ EMBERRE ÖSSZPONTOSÍTVA

Ha valóságunk különlegességéről és sajátos vonásairól beszélünk, és arról, hogy feltétlenül el kell távolítani az átalakítás folyamatát fékező mechanizmus minden elemét; helyénvaló megemlítenünk a meglehetősen erősen meggyökerezett és károsan ható biztosító pszichózist - a túlhajtott óvatosságot, a félelmet attól, nehogy újabb hibákat, tévedéseket kövessünk el. Az óvatosság alapjában véve pozitív jelenség. A valódi gazdának (s mi azt akarjuk, a lehető legtöbb állampolgárunk az legyen) erénye a meggondoltság, az ésszerű mérlegelés és cselekvés képessége. Nem fajulhat ez azonban túlzott óvatoskodássá vagy végső soron a hibáktól való páni félelemmé, amely semlegesíti az ember alkotó energiáját, megbénítja lelkesedését, bátorságát és fejlődését.

Talán a legmarkánsabban, ám nem kizárólag, a gazdasági reform kidolgozásakor jelentkezett az ilyen magatartás; bár más területein is a társadalmi tevékenységnek, főleg a kultúrában, nemegyszer tanúi lehettünk a figyelmeztetően felemelt ujjnak. Gazdasági téren volt ez azonban a leginkább tapasztalható. Maga a gazdasági reform kifejezés is csak lassan, sok habozás után kapott polgárjogot nálunk. Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen húsz évvel ezelőtt Óta Sik és a hozzá hasonlók lejáratták a gazdasági reformot, noha szüksége már ekkor nyilvánvaló volt, s ez kifejezésre jutott 1968 előtt nem egy párthatározatban. A figyelmeztetően felemelt ujjak pszichózisa, figyelmeztetve a Sik-féle reform következményeire, nem hatott valami lelkesítőén, inkább visszavetette a munkások és más dolgozó rétegek érdeklődését és aktivitását. Nélkülük - mint tudjuk - a gazdasági átalakítás ugyanúgy megvalósíthatatlan, mint a bátran gondolkodó és cselekvő gazdasági és más tisztségviselők nélkül. Ha valóban aktivizálni akarjuk az emberi tényezőt az átalakítás érdekében, ha valóban biztosítani akarjuk a dolgozó részvételét az új gazdaságpolitika megteremtésében, nem vehetjük figyelembe a ,,pecsétőrök“-nek a szimatját és azon aggodalmait, ne hogy megint valami balul üssön ki. Természetesen nem akarunk mindent leírni, amit a forradalmi harcban sikerült elérnünk. A siker szó számunkra nem idegen, de nem is valamiféle kényszerzubbony, amely csupán a rózsaszín szemüveget képes elviselni.

Ebben az irányban az ideológiai munka úgyszólván töretlen ugar. Bátran, minden eszközével tanítania kellene az embereket a szocialista demokráciára, segítséget kellene nyújtania számukra fejlesztéséhez a társadalom minden területén. Számunkra is érvényes Mihail Gorbacsov gyakran emlegetett gondolata, hogy a gazdasági átalakítás és a mélyreható társadalmi változtatás addig sikeresen nem valósítható meg, amíg nem bontakoztatjuk ki a nép szocialista uralmának feltételeit. ( i

Nagyon gyakran egyoldalú szemléletet'' alakítunk ki az emberi tényező aktivizálásának lehetőségéről, amikor is az ideológiai munkának csaknem mágikus hatalmat tulajdonítunk. Kétségtelen, az emberekre gyakorolt hatás jelentős eszközéről van szó, amely bár önmagában nem mindenható, bizonyos körülmények közt jelentős szerepet játszhat. Alá kell húzni, hogy bizonyos körülmények közt! Az átalakítás és az új gondolkodás számunkra és a világ számára című könyvében Mihail Gorbacsov elvtárs nem véletlenül szól az emberek aktivizálásának három feltételéről, és első helyre céltudatosan a társadalmi élet demokratizálását teszi, s jelentős szerepet tulajdonít a társadalom erkölcsi légkörének. Főleg a párt nem maradhat azok álláspontján, akik vizet prédikálnak és bort isznak, mert annak beláthatatlan erkölcsi, politikai következménye van, mint bumeráng üt vissza elidegenedés, apátia, a közügyek iránt tanúsított közöny formájában.

A VALÓDI, A SZOCIALISTA DEMOKRÁCIÁRÓL VAN SZÓ

Rajtunk nem segít az olyan demokráciajáték, amely nem számol az adminisztratív, direktív irányítási mód eltávolításával és a bürokrácia minden megnyilvánulásának leküzdésével. Mindenhol a nyíltság légkörének kialakítására kell törekedni. Hogy az állampolgárok félelem nélkül teljés mértékben elkötelezhessék magukat a közügyek intézése mellett, nem szabad félniük a megbélyegzéstől, és attól, hogy a túloldal nem kívánt kiszolgálói közé sorolják őket. Azt akarjuk, hogy társadalmunkban minden becsületes ember érezze: számolnák vele, szavának súlya van, és a társadalom elvárja hozzájárulását a munkahely ügyeinek intézéséhez, a nemzeti bizottságok a társadalmi és érdekvédelmi szervezetek munkájához. Mihail Gorbacsov szerint ,,a történelmi tanulság azt mondja, hogy minden sikerünket, minden fényes győzelmünket akkor értük el, amikor biztosítva volt a tér a nép társadalmi aktivitása számára“. A szocialista demokráciának ezért számolnia kell nemcsak a kommunisták, hanem minden állampolgár részvételével a politika kialakításában és megvalósításában. Egyebek közt ebben különbözik a burzsoá demokráciától, amely a valóságos, formalitástól mentes részvételt a kormányzásban és az irányításban jobbára az uralkodó osztály tagjaira korlátozza.

A szocialista demokrácia megfelel annak, hogy állandó feltételek jöjjenek létre az állampolgárok részvételének az állam és az egész társadalom igazgatásában és irányításában, miközben nem szabad teret engedni a szocializmussal szemben ellenséges erők tevékenységének. A szocializmus becsületes hívei, a jobbításra, a torzulások eltávolítására törekvők nézeteit gyanakvás nélkül kell kezelni, a kommunisták és pár- tonkívüliek kölcsönös bizalmának légkörét kell megteremteni, nem szabad aggódni amiatt, hogy a nyílt vita és a polémia veszélyezteti a szocializmust.

Az ideológiai munka új felfogását keressük és alakítjuk ki, amelynek Csehszlovákia Kommunista Pártja stratégiájában a gazdasági, társadalmi, szellemi és erkölcsi prioritások korszerű rendszerének részévé kell válnia.

Nincs jogunk az időt vesztegetni. Az átalakítás forradalmi szellemének kell áthatnia a párt ideológiai munkájának egész rendszerét. Az átalakítás számunkra is forradalmi alkotó, céltudatos tett, és tudatosítjuk azt a felelősséget is, amelyet az új körülmények között magunkra vállalunk.

Kutatóhajlamot és leleményt igényel ez, nyíltan kell szólni a kutatás, a megismerés és az új utak megtalálásának ellentmondásairól. ,,Első kötelesség - állította Lenin - hogy önmagunkat ne csapjuk be, és legyen bátorságunk szembenézni a valósággal.“

Visszatekintve megállapíthatjuk: nagy munkát végeztünk, de rengeteg erőt pazaroltunk el. Nincs tehát ok az elégedettségre! A legrosszabb, ami érhetne bennünket az az elképzelés, hogy minden teljesen rendben van, hogy mindent teljes elégedettséggel úgy végezhetünk ma is, mint tegnap, hogy tulajdonképpen semmi sem történik.

ELGONDOLÁS,

PROGRAMALKOTÁS

A párt ideológiai munkájában számos elgondolás, program, kérdés van, amelyekhez folyton vissza kell térnünk. Például:

• a folyamatban lévő átalakítás és az emberek, valamint a lakosság különböző csoportjainak pszichikai fölkészültsége közti viszonyt hogyan mélyíthetnénk el;

• hogyan kell a kritika és az önkritika egységében eljárni az ideológiai munka egész rendszerének átértékelésében, hogy eleget tehessünk a nevelöhatás egésze folytonossága és megszakitottsága követelményének. Más szóval - miről mondjunk le, mi az, ami hibák és tévedések eredménye, a múltból mihez kötődhetünk, mit kell folytatni és fejleszteni;

• hogyan reagálhatnánk legjobban

a közvélemény helyzetére és dinamikájára, és az ideológiai ráhatás egész rendszerében miként indulhatnánk ki a valóságból és nem abból, amit szeretnénk, hogy legyen;

• az ideológiai munka egész rendszerét hogyan alapozhatnánk a szocializmus fejlődése által teremtett új helyzet tudományos értelmezésére és kidolgozására;

• hogyan lehetne a lényegében monologikus ráhatást „dialektikus-koncepcióra“ változtatni, amelyben az emberek megszűnnek a ráhatás kizárólagos tárgyai lenni, és aktív alanyokká válnak;

• hogyan kell megszabadulni a formális dolgoktól és a csupán kipipálásra való tennivalóktól;

• hogyan kell olyan helyzetet teremteni, amelyben az emberek öntudatosan keresni fogják az új eljárásokat és kísérletileg vizsgálják meg az ideológiai ráhatás eddig föl nem tárt útjait;

• hogyan lehet megszabadulni a leegyszerűsítésektől és a normatív utasításoktól, mert „az emberek tudatáért és tudatában folyó küzdelmekben“ nem lehet egyáltalán semmit normative megszabni.

CÉLTUDATOS, ÁTGONDOLT ELJÁRÁS

Az átalakítással, a gazdasági reformmal és társadalmunk demokratizálásával kapcsolatban gyakran hallatszanak hangok, amelyek ezeket a folyamatokat összehasonlítják azzal, ami húsz évvel ezelőtt játszódott le nálunk. Nem egy cikkben és beszédben részletesen és nagyon kimerítően reagáltak ezekre a hangokra. Dokumentálták, hogy ma nem a „prágai tavasz“ ismétléséről vagy módosított újramegjelení- téséről van szó. Húsz évvel ezelőtt a párt kiútkeresése a válságból hajótörést szenvedett a pártvezetés gyengeségén, amelyet a jobboldaliak egyfajta ellen-februárra tett kísérletre használtak ki. Ma, más helyzetben, a kommunista párt vezetésével a szocialista fejlődés meggyorsításáról, céltudatos, átgondolt előrehaladásról van szó. Ebben van az alapvető és mélységes különbség.

A CSKP sokat tanult a húsz évvel ezelőtti válságból, a saját és a nemzetközi tapasztalatokból. Tudjuk, milyen hibákat nem akarunk és nem szabad elkövetnünk, tudjuk, mit kell tennünk, és tapasztalatainkat tovább gyarapítjuk, hogy amennyire lehet elkerüljük az újabb hibákat.

A CSKP KB egykori első titkára egyike azon keveseknek, akik a múltból nem tanultak. Ezt tanúsítja interjúja, amelyet ez év januárjában közölt az Olasz Kommunista Párt napilapja, az Unita. Azt igyekszik benállandóan visszatérve

A KIINDULÓPONTOKHOZ

ne bizonyítani, hogy a»husz éwel ezelőtti előrehaladás mindenben helyes volt, hogy őt magát nincs miért bírálni, hogy csupán a szocialista országok csapatai voltak azok, amelyek gátat vetettek a haladó irányú fejlődésnek. Húsz év távlatából sem akarja nagyzolása miatt megérteni, milyen veszélyt jelentett az ellenforradalmi erők semmi által nem gátolt előretörése, és azt sem, milyen következményei voltak a párt- és állami vezetés megosztottságának, gyengeségének.

A semmiből sem tanulók létét csak példaként hozzuk föl a hiábavaló, illuzórikus és' megrögzött reményekre. Nem azért tesszük ezt, mintha az ö magatartásuk rendkívül veszélyes lenne, hanem azért, hogy megértsük: a visszahúzó erők a mai világból és társadalmunkból sem tűntek el. Nézeteikkel egy ideig még számolnunk kell, tudnunk kell vitázni velük, mindenekelőtt azért, hogy világosabban lássuk valós lehetőségeinket, és kijelölhessük a szocializmus fejlesztésének legmegfelelőbb útját.

Kiindulva az ideológiai munka egész rendszeréből adódó feladatainkból minden prioritások prioritásaként kell kezelnünk a társadalmi haladást mint kritériumot és legfőbb céljaként a szocializmusnak magát az embert. Ö a célja és meghatározó ereje az új társadalmi dinamikának. Természetesen nem az idealizált emberre gondolunk, hanem a valós társadalmi kötődésekkel, meghatározott emberi kapcsolatokkal rendelkezőre, a hétköznapi örömök, gondok és problémák emberére.

Elemzéseink, amelyeket nem nélkülözhet az ideológiai munka semmilyen hatékony rendszere, kell hogy tükrözzék a létező ellentmondások dinamikáját, tiszteletben kell tartaniuk a lakosság különböző csoportjainak valós tudatát ugyanúgy, mint forradalmi mozgalmunk végső céljai és a gyakorlat aktuális helyzete kölcsönös kapcsolatainak bonyolult dinamikáját.

Az ideológiai munka egész rendszerében mindenkor a legbonyolultabb lesz az emberek tudata, hangulata, szükségletei, érzelmei és érdekei változó dinamikájának figyelembevétele és a rá való legmegfelelőbb reagálás.

Az átalakítás szükségszerűségét nemcsak a gazdasági stagnálás és a lassú tudományos-műszaki haladás diktálja, nem kevésbé meghatározzák bizonyos kedvezőtlen szociális, politikai folyamatok is, amelyek épp amiatt, hogy képtelenek voltunk időben reagálni a reális tudat változó dinamikájára, ahhoz vezettek, hogy az emberek bizonyos mértékig elidegenedtek a társadalmi céloktól és problémáktól.

Társadalomtudományi arcvonalunk egyik adóssága az, hogy képtelen kimutatni, mely társadalmi csoportoknál, mikor és miért következett be ez az elidegenedés, amely passzivitással, a társadalmi érdekek figyelmen kívül hagyásával, az egyéni kényelem irányába eltolódott értékítélettel társul, és az elkötelezettség elutasításával olyan kérdésekben , amelyeknél a konfliktus kimenetele bizonytalan.

Az ideológiai munkának harcot kell folytatnia e helyzet megváltoztatásáért, az aktivitás fokozásáért, az alkotó társadalmi légkör megteremtéséért, az erkölcsi pangás leküzdéséért, a párt tekintélyének megszilárdításáért.

A jelenlegi szocializmusnak önmaga mélyebb megértésére van szüksége. Teljes mértékben érvényes ez a párt ideológiai munkája rendszerének egészére is, amely nem alapulhat olyan illúziókon, hogy a szocializmus védett a kispolgári mentalitás tendenciáival szemben. Semmit sem oldanak meg azok a leegyszerűsítő prognózisok a kapitalizmusról, amelyek szerint ez a társadalmi rendszer már régen elvesztette életképességét.

Az ideológiai munka mindenkor kapcsolatban van a társadalmi aktivitás kimeríthetetlen forrásával - a társadalmi tudattal. Csupán az élettel szoros kapcsolatban sikerülhet az egyes rétegek, csoportok és társadalmunk baráti osztályainak ezt a tudatát meggyőződésre változtatni, amely az aktív cselekvés alapja.

Amikor ma visszatekintünk a múltba, azért tesszük azt, hogy a várt további próbatételek közepette gyorsabban haladjunk előre. A múltat vizsgálva világos előttünk, hogy a gazdasági és a politikai sikerek történelmileg korlátozottak, ideiglenesek. Ezért saját cselekedeteink kritikus elemzése a szocialista demokrácia normája.

Előretekintve újra meg újra felelevenedik tudatunkban Lenin gondolata, hogy a pártnak minden helyzetben a forradalmi lendület, a történelmi és kulturális értékek hordozójának kell lennie, hogy mindent, amit a további társadalmi mozgásért teszünk - a dolgozó ember nevében tesszük, ezért rendületlenül és ingadozás nélkül cselekszünk.

V. 20.

mm