Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-05-06 / 18. szám
. Aj szú Iskolák, évek - emberek Ha katonakórház, akkor egyenruhák, bizonyára. Úgy is van. Egyenruhában idősebbek és fiatalok, köztük lányok, csinosak. Civil csak itt-ott. Nagy üvegtáblákon árad be a napfény. Az előtt az ajtó előtt, melyen rábukkantam dr. Pálházy Béla. orvos alezredes nevére, egy csoport fiatal katona várakozik, kezükben személyi lap vagy kérdőív. újoncok lehetnek. Kiszól a nővér, tessék, jöhetnek mindnyájan. - ön is - mutat rám. Minthogy nálam nem lát papírt, amint belépünk a rendelőbe, nyomban felém fordul, előhúzva közben valamilyen nyomtatványt, és már kérdezi is a nevemet, és faggatna tovább, mikor és hol születtem, de. szerencsémre, abban a pillanatban megjelenik a szomszédos helyiségből Pálházy Béla. Legalábbis remélem, hogy ö az. Nem tévedek - és megkönnyebülök. Majdnem nyilvántartásba kerültem... Néhány perccel később, egy emelettel lejjebb, bőrrel bevont ajtót nyit előttem vendéglátóm. A szekrénysorban sok könyv, a kisebbik asztalon is több. olyanok például, mint Bevezetés az etológiába P. J. B. Sla- tertöl. Jak zií s psyehozou? Kamii Kalinától. Röpirat az öngyilkosságról Gergely Mihály- tól; aztán folyóiratok, az Ideggyógyászati Szemle, a Ceskoslovenská psychiatrie egy- egy száma. Vajon gondolta-e Pálházy Béla kora ifjúságának éveiben, hogy efféle irodalom is az olvasmányai közé tartozik ma(d egyszer. S nem pusztán „amatőr" érdeklődésből. hanem elsősorban hivatástudattól indíttatva, hogy birtokában legyen a legújabb ismereteknek, melyek nélkül korszerűen gondolkozni, a világgal lépést tartva cselekedni a humán szellemi szférában legalább annyira lehetetlen, mint a műszaki- gazdasági tudományokéban. Erről és még sok másról szeretnék elbeszélgetni az idén negyvenéves elmegyógyásszal, akire különben egyik olvasónk levele hívta föl a figyelmünket. Megírta nekünk, hogy a losonci (Lucenec) származású Pálházy Béla a Fülek/ (Fílákovo) Magyar Tanítási Nyelvű Általános Műveltséget Nyújtó Középiskolában érettségizett, a prágai Károly Egyetem Hradec Králové-i Katonaorvosi Karán szerzett diplomát, nyolcadik éve Szlovákia fővárosában dolgozik, a Katonakórház elmegyógyásza. Annak idején többször szerepelt, győzött is a Jókai Napokon, vers- és prózamondásban. Ö volt a „kis palóc '. Mint kiderült, kollégáim közül szintén isménk ót néhányan, méghozzá ormán, hogy gyermekei - Ildikó. Péter és Tímea - a Duna utcai édesanyám már nem dolgozott, rokkant lett. Korábban szövőnő volt. Délben hazajöttünk az iskolából, nem üres házat találtunk, otthon volt édesanyánk. A család élete, alkotó tevékenysége ott játszódott le a szemünk előtt. Mint az anyatejet, úgy szívtuk magunkba a munka iránti szeretetet. Ma ilyet nem látnak otthon a gyerekek. Ráadásul nehezen kommunikálnak egymással a családtagok, és az „eredmény": a házasságok egyharmada felbomlik Hiányzik a tolerancia. ha valamilyen probléma merül fel, ahelyett, hogy megpróbálnák közösen megoldani, máris: válunk. A gyerekek ezt látják, maguk sem lesznek mások felnőtt korukban.- Maradjunk még egy kicsit az ön gyermekéveinél. Milyen tanuló volt, s érdekelte-e valami különösebben?- A rossz gyerekek közé tartoztam. Minden érdekelt, mindenbe beleütöttem az orromat. Hamar megtanultam olvasni, a Kincskereső kisködmönt két nap alatt kiolvastam. így az órákon unatkoztam, nem figyeltem. Különben mindig jól tanultam. A családban olyan volt a légkör, hogy a kötelességet nem lehetett elmulasztani. Minden rosszaságom ellenére erős volt bennem a kötelességtudat. Másodikos középiskolás koromban nem tudtam megoldani egy matika példát. Késő éjszakáig dolgoztam évben háromszor annyit kellett tanulnom, mint azelőtt. Hogy utolérjem magamat. A második év mindenki számára nehéz volt. Azt mondták, aki ezt elvégzi, hetven százalékban már orvos. Hadd idézzem fel itt egy élményemet. A patológia tanára, Fingerland professzor, aki nálunk a dohányzás elleni küzdelem atyja volt, személyesen akart megismerkedni mindenkivel, a nyilvánosság előtt. Mikor rám került a sor, így szólt: „Vojtech z rodu Pavlova. Macfari tady byly vzdycky vyníkajíci studenti" (azaz: Béla a Pál-házból, -nemzetségből. A magyarok itt mindig kiváló diákok voltak - B. Gy.). Ez nagy lökést adott nekem. Ketten voltunk magyar nemzetiségűek, mindketten sikeresen fejeztük be tanulmányainkat, a nyolcvanból egyébként összesen mintegy negyvenen.- Eleve elmegyógyásznak tanult?- Általános orvosi szakon végeztem, főhadnagyi rangban. Utána egy évig ebben a kórházban voltam gyakorló orvos, majd egy dél-csehországi alakulathoz kerültem. Hetvenhat végén tértem vissza Szlovákiába, nyolcvantól dolgozom itt. Időközben szakvizsgát tettem belgyógyászatból, majd első és másodfokon elmegyógyászatból.- Mi vonzotta ez utóbbi területre?- Még amikor alakulatnál dolgoztam, észrevettem, hogy egyik-másik kiskatona szívesen önti ki nekem a lelkét. A tiszttársak is. Elmondták nekem problémáikat. Kaptam aztán olyan feladatokat, hogy tartsak előadást a helyes életvitelről, az alkoholizmus veszélyeiről. Belgyógyászati tevékenységem során pedig azt vettem észre, hogy a rohanó életmód oda vezet, hogy a páciensek zöme pszichés eredetű zavarokkal küzd. Segítenem kell. Sajnos, a legtöbb orvosnak nincs ideje arra, hogy elbeszélgessen a páciensével. Iskolás koromból él bennem egy kép. Orvoshoz mentünk, várakoztunk a rendelő előtt. Kiszólt a nővér: öten befelé. No, mi a baj? - kérdezte az orvos. Mit lehet mondani ennyi szemtanú előtt? Ahhoz, hogy a páciens őszintén elmondja baját, le kell ülni, elbeszélgetni vele, négyszemközt. Már az sokat segít rajta, ha elmondhatja a baját. Lám, megint ott vavele. hiába. Éjjel megálmodtam a megol...mert a diagnózist mondja nekünk. (Lőrincz János felvétele) magyar tanítási nyelvű alapiskolába járnak, ő maga a szülői munkaközösség vezetőségének tagja. Javaslom, kezdjük az elején, a szülői házzal.- Könyvek, újságok között nőttünk fel. Tele volt velük a ház. Édesapám nagyon szeretett olvasni. Asztalos és molnár volt. a járási ipari vállalatnál dolgozott, az aszta- los-kárpitos-bútorfestö részleg mestereként. Azóta sem találkoztam emberrel, aki olyan precíz munkát adott volna ki a kezéből. mint apám. A könyvet is megbecsülte, soha nem láttam, hogy akár egy ceruzavonást csinált volna valamelyikbe. Édesanyám élt-halt a gyermekeiért. Ha valamibe belevágta a fejszéjét, azt nem hagyta abba. Bebizonyította, hogy meg tudja csinálni, akármilyen nehéz is volt. Tőle ezt tanultam. Ma többnyire a húgomnál tartózkodik. Kassán (Kosice), az öcsém Rimaszombatban (Rimavská Sobota) él. Losonci házunkban és környékén más szempontból is szép volt a gyermekkorunk. Óriási udvar, rengeteg virág, hatalmas gesztenyefák. Nagy kert.- Ahol bizonyára dolgoztak a gyerekek is.- Be voltunk fogva. Sok mai gyereknek alig van része ilyen élményekben. Nem véletlen, hogy olyan a munkához való viszonyuk. amilyen. Az utóbbi harminc évben megváltozott az életmód, a klasszikus családmodell szétesöben, sőt már szét is esett. Reggel rohanás. A gyerekeket állandóan fegyelmezzük - utcán, iskolában, napköziben, közlekedési járművön. Aztán otthon. Megvan a leckéd? Akkor gyorsan ágyba, mert holnap fáradt leszel. Ez a séma. Ha valami bánt, mint elmeorvost, hát ez. Egyik fő feladatunk: felhívni a szülők figyelmét, mennyire fontosak az érzelmi kapcsolatok a gyermek számára. Amikor én születtem. dást. Még álmomban is annyira bántott, hogy nem csináltam meg. Négykor felkeltem és nekifogtam. Csak nekem lett meg az osztályban. Ami az olvasást illeti, főként a történelmi tematikájú könyvek érdekeltek, és a földrajzi leírások. Édesapámmal lestük, mikor jelenik meg a Világjárók sorozat újabb darabja.- Tehát egyelőre még semmi, ami a katonaorvosi, egyáltalán az orvosi pálya felé irányította volna a figyelmét.- Még kilencedikben sem tudtam, mi szeretnék lenni. A középiskolában aztán megszerettem a kémiát, Vassányi Aurél előadásai keltették fel iránta az érdeklődésemet, olyannyira, hogy a főiskolai jelentkezési ívre elsőként a vegyészmérnöki szakot írtam. Szerettem a matematikát és a fizikát is. Az utóbbit Kovács Sándor tanította, apa- ít-anyait beleadva; a matematikát Kálosi János, aki nagyon szigorú volt, de volt értelme. Amikor szóba került a pályaválasztás. a katonaság sem volt tőlem idegen. Egyszer ellátogattak iskolánkba a járási katonai parancsnokság képviselői, elbeszélgetni a diákokkal. Ennek hatására másodikként a katonaorvosi szakot tüntettem fel a jelentkezési ivén. Itt a felvételi vizsgákat az érettségi előtt tartották. Elmentem, és semmi problémám nem volt, jóllehet cseh nyelven folyt a felvételi. Emlékszem, úgy belemerültem egy reakció felírásába, hogy a bizottság kérdésére magyarul válaszoltam. Egymásra néztek csodálkozva, aztán elmosolyodtak. Látták, hogy tudom Amikor az érettségire mentem, már megvolt a papír, felvettek. Egyetlen feltétel, hogy sikeresen érettségizzem.- Hogy ment a tanulás a főiskolán?- Ha azt mondanám, könnyű volt. hazudnék. Bele kellett rázódní, az idegen környezetbe, a nyelvbe is. Megszoktam, hogy a munkám meghozza gyümölcsét. Az első gyünk, hogy az emberek nem kommunikálnak egymással. Már az a mód, ahogy megszólitjuk a beteget, jó esetben már az pszichoterápia. Hasonlóan a pedagógushoz, az orvosnak a rendelőn kívül kell hagynia a saját problémáit. A páciens azért jön, mert neki van baja. Egy cseh profesz- szor írta egyik könyvének bevezetőjében: figyeljünk nagyon a betegre, amikor beszél, mert a diagnózist mondja nekünk.- Idejövet előkészítettem egy szokványkérdést: nem bánta-e meg, hogy az elmegyógyászat mellett döntött, ön olyan lelkesen beszél, hogy most már fölöslegesnek érzem a kérdést. Bár látom, elmosolyodik.- Nem, nem bántam meg, noha olyan területén dolgozom a gyógyászatnak, melyen nem mindig érkeznek visszajelzések a pácienstől, jót tettünk-e neki, vagy sem. Ami lelkesít, az az, hogy mind több mentális-pszichés zavar biológiai eredetét tudjuk már feltárni. Bejutottunk az agysejtekbe, különböző összefüggéseket, törvényszerűségeket ismerünk fel. Az elmegyógyászatban történelmi dátum 1952. Két francia tudósnak, Delay-nek és Deníker-nak köszönhetően ettől kezdve beszélhetünk az elmegyógyászatban gyógyszeres kezelésről, egyáltalán, modem kezelésről. Nem véletlen, hogy a pszichofarmakológia az orvostudomány egyik leggyorsabban fejlődő ága. Ma már az elmegyógyintézet sem úgy néz ki, mint valamikor: börtönre emlékeztető épület valahol a város szélén, láncok, kényszerzubbony, hideg vízzel kezelik a beteget. Az elmegyógyintézet beköltözhetett a kórházba.- Említette, hogy a legtöbb ember valamilyen pszichés zavarral küzd. Hallom az orvosoktól, és elhiszem, hogy az egyik legjobb gyógyszer a rendszeres mozgás, testedzés. Sót, pótolhatatlan szerepet játszik már eleve a'mentális higiénia, a szellemi-lelki egyensúly megórzésébén, egyáltalán, a baj megelőzésében.- A jó fizikai kondíció - alap. A mai életmód, sajnos, olyan, hogy ezt sok ember elhanyagolja. A fiatalok is. Nem értik meg, vagy nem magyarázzák meg nekik, menynyire fontos a testedzés. Jönnek katonának, és nem képesek megcsinálni egy bukfencet. Az én diákkoromban nem múlt el nap, hogy ne végeztem volna valamilyen testedző tevékenységet. Nemcsak a foci volt. És kemény tornaórák a középiskolában, Tóth tanár vezetésével. A másik: mindent, vagy majdnem mindent készen kapnak a gyerekek. ötödikes koromtól újságkihordó voltam, minden vasárnap reggel fél hétkor keltem. Nyáron is mindig dolgoztam kézbesítőként egy hónapot. Én soha nem kértem pénzt a szüleimtől. Jönnek ide iskolások. Mindegyiktől megkérdem, hogy tanul. Nincs nagyobb mérgem, mint amikor azt mondják, átlagosan. Mi az, hogy átlagosan? Hármas vagyok, de négyes is akad. Jobban nem menne? Biztosan, de nekem elég. Az első komolyabb megrázkódtatás számukra, amikor katonának kell menni. Ha együtt tudunk működni a szülőkkel, az a siker egyik záloga. Sok szülő nálunk kap először képet a gyerekéről. Arról, hogyan sikerült a nevelés. A felnőttek körében az egészséges emberi kapcsolatok hiányából eredő zavar, neurózis fordul elő a leggyakrabban.- Beszélhetünk-e az ön területén sikerélményről?- Persze. Különben is, az ember hosszú távon nem végezhet olyan munkát, ahol nincs sikerélmény. Kitűnő szó ez egyébként. Azonosulni kell azzal a feladattal, amit végzünk. Rövid távon érhetnek kudarcok, de mindent kárpótol, ha jelentkezik valamelyik páciens, akár egy üdvözlőlapon jelezve, hogy meggyógyult.- Látok itt egy színes ismeretterjesztő brosúrát, ön a szerzője, témája a polgári védelem, pontosabban, az elsősegélynyújtás, az életmentés.- Ez a hobbim. Hetvenhéttől tagja vagyok a Csehszlovák Vöröskereszt Szlovákiai Központi Bizottságának, ezen belül a polgári védelmi csoportnak, és mint ilyen, instruktora a Dunaszerdahelyi (Dunajská Stre- da) és a Topolcanyi járásnak. Az elsősegélynyújtás alapjainak elsajátítása fontosabb, mint sokan gondolják. Békeidőben is kell életet menteni. Például, Csehszlovákiában évente sok ember hal meg infarktusban. A túlélők nyolcvan százaléka azért éli túl, mert két órán belül orvosi kezeléshez jut. De addig is kell, hogy legyen valaki, aki tudja, mi a teendő, szívmasszázs stb. Mesélhetnék balesetekről, melyeknek nem kellet volna tragikusan végződniük, ha van a közelben egy, elsősegélyt nyújtani tudó kéz. Sok fölösleges dolgot tanulnak a gyerekek az iskolában, ha rajtam állna, én kötelező tantárggyá tenném az elsősegélynyújtást, az életmentést. Ezt az utóbbi kifejezést jobban szeretem.- Gondolom, azért van más hobbija is.- Szeretek fényképezni, szeretem a zenét, Bachot, Mozartot, de ugyanúgy a Beat- les-t, a mi nemzedékünk együttese volt, talán valamennyi számuk megvan. Szeretek gombázni. Dél-Csehországban sikerült egy olyan gombafajtát találnom, amilyet addig nálunk még senkinek sem. Preparálták, és kiállították a Dél-csehországi Múzeumban, a nevemmel együtt. Aztán asztaliteniszezek, úszni járok a gyerekekkel. És persze olvasok, egyúttal ezzel védekezve a „szakmai ártalmak" ellen. Egyik kollégám így, a másik úgy, én olvasással. Déryvel, Marquezzel, Petőfivel, aki a mai napig első számú költőm, vagy ötven versét kívülről tudom. Mórához is vissza-visszatérek, a gyerekekkel. ízes nyelvezetéért. Igyekszem minél többet lenni a gyerekekkel, pótolni valamiképpen mindazt, amit a lakótelep nem tud nyújtani. Nagy feladat ma szülőnek lenni, felnevelni -- embernek - a gyereket. Nyolcadikos lányom, Ildikó, aki a feleségem révén testvéreivel együtt anyanyelvi szinten beszéli a szlovákot is, a nyomdokaimban lépdel már, legalábbis, ami a vers- és prózamondást illeti, eljutott az idei Duna Menti Tavaszra.- Végül, ha javasolhatom, térjünk vissza a szülőföldre. Hogyan él önben ma Losonc, a felnevelő táj?- Ha nehezebb pillanatokban tartotta bennem valami a lelket, akkor az az volt, amit Kálosi tanár úr mondott: „önök most elmennek, tanulni tovább, de sose feledjék, honnan indultak. Jusson eszükbe, hogy ezeknek az embereknek szükségük van az önök segítségére." Nem felejtettem el. Korábban nem is tudtam volna máshol elképzelni az életemet, mint a szülőföldön. Most itt vagyok, de úgy, hogy egész Dél-Szlová- kiát a szülőföldemnek érzem. Évenként két- szer-háromszor megyek haza. Végigjárom a várost, meglátogatom az ismerősöket. Szívesen megyek, noha az én Losoncomból már csak egy kis darabka maradt meg, beépültek a mi egykori játszótereink is. BODNÁR GYULA L 1988. V. 6.
