Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-05-06 / 18. szám
JSZÚ 3 Gondolatok a fasizmus felett aratott győzelem 43. évfordulóján A hadtörténet-tudomány többek között olyan bonyolult és ellentmondásos társadalmi jelenséggel foglalkozik, mint a háború. Közismert tény, hogy a világtörténelemben már eddig 14 és fél ezer háborút tartanak nyilván, s ezekben több mint 3,5 milliárd ember halt meg. A történelem folyamán a legnagyobb pusztítást az 1945-ben befejeződött második világháború hozta, amely a hadtörténet-tudomány mindmáig leggyakoribb kutatási témája. A világ számtalan országában megjelent történelmi feldolgozások, katonai-elméleti elemzések foglalkoznak okaival és próbálják elemezni a háború gyorsan és veszedelmesen örvénylő eseményeit. Az idősebb generáció emlékezetében még kitörölhetetlenül él a háború okozta szenvedés és megpróbáltatás, de a háború óta felnőtt nemzedékek általában - szerencsére - már csak tankönyvekből vagy a tudományos ismeretterjesztés révén kapnak képet a második világháborúról. A hadtörténet-tudományra tehát, túl a tudományos megismerés elmélyítésének követelményén, jelentős feladat hárul a hadtörténelem eseményeinek és tapasztalatainak valósághű feltárásában, értékelésében és megfelelő népszerűsítésében is. ÚJ ÖSZTÖNZÉSEK A szovjet hadtörténészek mind ez ideig legnagyobb teljesítményét fémjelzi A második világháború története 1939-1945 c. tizenkét kötetes mű, továbbá a nyolckötetes Szovjet katonai enciklopédia, idevonatkozó címszavaival, valamint a hatkötetes és még a hatvanas években megjelent A nagy honvédő háború története. Főleg a legelsőként említettről mondható el, hogy a szovjet levéltári anyagokból, szovjet hadvezérek visszaemlékezéseiből és a különböző monográfiákból nyert ismeretek sikeresen ötvöződnek benne a külföldi szakirodalom eredményeivel. A szovjet hadtörténészek a fenti teljesítményeket próbálják a jövőben túlszárnyalni. Igyekezetüket elősegíti a gyorsítás stratégiája meghirdetése és az átalakítás összetett programjának kikristályosodása. A XXVII. párt- kongresszus dokumentumaiban megfogalmazott, majd az egyes KB-üléseken konkretizált átalakítási programban jelentős szerep vár a történelemtudományra s ezen belül a hadtörténelemre is. Ezzel kapcsolatban a szovjet történészek gyakran idézik M. Sz. Gorbacsov egyik kijelentését, mely szerint a történelmet olyannak kell látni, amilyen. Elfelejtett nevek, fehér foltok sem a történelemben, sem az irodalomban nem lehetnek, különben ez nem történelem, nem irodalom hanem kimesterkedett konstrukció. A SZOVJET HADTÖRTÉNET-TUDOMÁNY FELADATAI A szovjet hadtörténészek a legfontosabb feladatként a kommunista pártnak a fegyveres erők építése és a haza védelmének szervezése terén szerzett tapasztalatainak vizsgálatát jelölik meg. Továbbra is elsőrendű feladat marad a jelenkor háborúinak, mindenekelőtt a szocialista haza védelméért folytatott háborúknak a kutatása. A szovjet hadtörténészekre igényes feladatok várnak a szovjet katonai-elméleti gondolkodás történetének kutatása terén is. E kérdéskör vizsgálata véleményünk szerint minden bizonnyal hozzásegít annak megértéséhez, milyen hadtudományi ismeretek birtokában születtek a nagy honvédő háború első napjainak szovjet katonai döntései és milyen elméleti felkészültséggel rendelkeztek a hadseregvezetés különböző szintjének parancsnokai. A hadtörténelem fontos feladata marad a néptömegek háborúban való szerepének következetes elemzése. Bár a szovjet hadtörténészek ezen a téren is figyelemre méltó eredményeket tudnak felmutatni, a szovjet hadtörténelmi folyóiratban, a Vojenno-isztori- cseszkij zsurnalban megjelenő cikkek arról tanúskodnak, hogy az eddig megjelent kiadványok között még nagyon sok olyan van, amelyeknek szerzői ezzel kapcsolatban mindössze a háborúk össznépi jellegének megállapítására szoritkoznak, és gyakran csak más publikációkból átvett tények segítségével mutatják be a kollektív és egyéni hősiességet. E kérdésben továbbra is alapvető módszertani jelentősége van a marxizmus -leninizmus általános szociológiai koncepciójának a néptömegek történelmi szerepéről. Ezzel kapcsolatban a szovjet hadtörténészek figyelembe veszik azt is, hogy a szovjet népnek a szocialista haza védelméért folytatott háborújában játszott döntő szerepe feltárása során szem előtt kell tartani: a tömeges hősiesség a harcban és a munkában a különböző nemzetiségű szovjet emberek jellemzője volt. Aktuális feladat marad az egyes jelentős személyiségek hadtörténelemben betöltött szerepének történelmi hűséggel való bemutatása. (Mint ismeretes, ebben az évben jelenik meg a Szovjetunióban Volkogonov tollából Sztálin politikai életrajza.) A háborúk társadalmi-politikai vonatkozásainak feltárására törekedve a szovjet hadtörténészekre nagy feladat vár a hadművészet történetének kutatásában. Nagyon fontosnak tűnik olyan publikációk megjelentetése, amelyek a szovjet hadművészetet elemzik az egyes nagyobb hadműveletek és csaták előkészületeinek ás lefolyásának tükrében. Ez azért is lényeges, mert a második világháború idején aratott szovjet győzelmek oly sokszor emlegetett fő okainak egyike éppen a hadművészet grandiózus előrelépésében rejlik. (Nem véletlen, hogy nemcsak a szovjet emberek, hanem még a kapitalista külföld is mindmáig csodálattal beszél Zsukov marsallró! vagy a többi híres szovjet hadvezérről, s az sem ritka eset, hogy a fasiszta német hadsereg tisztjei a Wehrmacht vagy az OKH irányításából a háború után éppen az ilyen katonai-elméleti színvonalat képviselő tábornokok hiányáról panaszkodnak.) További kérdéskör a hadtörténelem módszertanának továbbfejlesztése. Ezzel kapcsolatban a szovjet hadtörténészek leggyakrabban a kommunista pártosság és a tudományos objektivitás egységének elvét hangsúlyozzák. Az egyes szovjet kiadványok között még nem ritka a leíró jelleg, a tények túlsúlya, az elméleti értékelések elhalványulása. A hadtörténelmi kutatásokban elengedhetetlen a problémamegoldások sokoldalú keresése. Ez azt jelenti, hogy a háborúk történetének kutatása összefoglalható mind haditechnikai mind pedig katonapolitikai analízisként. (Egyes szovjet hadtörténészek éppen a haditechnika-történet elégtelen kutatását teszik szóvá.) Mindenképpen fontos a fegyveres küzdelem különböző vetületeinek mélyreható vizsgálata, mégpedig a gazdasági, ideológiai és diplomáciai téren folytatott harccal egyetemben. A hadtörténelmi kiadványok közül is kiemelkedik a memoárirodalom, amelynek megismerő és nevelő szerepe is van. Az egyes parancsnoki posztokon harcoló katonák visszaemlékezésein kívül szükséges a hátországban dolgozó emberek visszaemlékezéseinek megjelentetése. A hadtörténetemnek fontos szerepe van a második világháború burzsoá történelemhamisítói ellen folytatott ideológiai harcban is. A hadtörténelem sem szűnt meg az ideológiai harc küzdőtere lenni, mert a burzsoá ideológia továbbra is a második világháború eredményeinek és tanulságainak megkérdőjelezésére törekszik. Ahogy a téma szovjet kutatói gyakran leszögezik, ezzel nem más a céljuk, mint az imperializmus rehabilitálása a második világháború kitörésében való felelősségével kapcsolatban, és a mindenkori agresszív imperialista politika megindoklása. E meghamisítás másik oldala az, hogy megpróbál árnyékot vetni a Szovjetunióra és fegyveres erőire, kitörölni az emberek emlékezetéből az izgaságot a szovjet nép hősiességének világtörténelmi jelentőségéről, kisebbíteni a Szovjetunió szerepét a fasizmus szétzúzásában, és aláásni a Szovjetunió tekintélyét a nemzetközi politikában. Nagyon fontos a levéltári kutatás kiszélesítése a hadtörténet-tudományban. Mint ahogy a szovjet hadtörténészek egyik tavalyi értekezletén elhangzott: a szovjet hadtörténészek az utóbbi időben kevés időt szentelnek levéltári kutatásokra, s az egyik felszólaló százalékos adatokkal bizonyította a Szovjetunió nagy honvédő háborúját érintő levéltári anyag alacsony kihasználtságát. A mintegy 10 millió dokumentumnak eddig csak mintegy 1/5-ét vizsgálták, a hadműveleti művészetre vonatkozó anyagok 60, a harcászattal kapcsolatos iratok 10 százalékát. Van tehát mit javítani az eddigi szemléleten. A SZOVJET HADTÖRTÉNET-TUDOMÁNY NÉHÁNY ÚJ KÉRDÉSFELTEVÉSE A szovjet hadtörténelmi folyóirat tavalyi első számában B. N. Petrov ír néhány szovjet támadó hadművelet sikertelenségéről. Cikkével arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a háború győzelme befejezéséhez sikeres hadműveletekre volt szükség, és éppen ezért ezekről írnak legtöbbet a történészek és hadtudósok, a teljes történelmi igazsághoz hozzátartozik, hogy szót kell ejteni a hiányosságokról, az esetleges hibákról is. Az egyes hadműveletek sikertelenségét vagy az objektiv feltételektől (gazdasági és hadászati tényező), vagy szubjektív feltételekről teszi függővé. Az utóbbiak között megemlíti, hogy a háború kezdeti szakaszában a parancsnokok kevés tapasztalattal rendelkeztek a támadó hadműveletek szervezésében, előkészítésében: gyakran előfordult, hogy az erőviszonyok helytelen felméréséből eredően irreális feladatokat tűztek ki. A háború későbbi szakaszában a szerző szerint a sikertelenségek okai már eltérőek. Megjegyzi, hogy az 1942-es év közepén a haditechnikai felszereltség tekintetében sikerült kiegyenlíteni a német fölényt, s ezek után tulajdonképpen a német védelmi intézkedésekkel magyarázza a szovjet csapatok nehézségeit, valamint azzal, hogy ettől kezdve a megerősített német védelem leküzdésére már legalább háromszoros túlerőre volt szükség. A cikk folytatása arról tanúskodik, hogy ezek a megállapítások pontosításra szorulnak. A háború kezdeti szakaszához kapcsolt nehézségek, az erőviszonyok helytelen felmérése, a felderítés hiányosságai és egyéb problémák, amelyeket a szerző a későbbiekre vonatkoztatva nem említ, bizonyos mértékben a későbbiekben is felbukkannak, és Csehszlovákia felszabadításának története is számos példát szolgáltat annak bizonyítására, hogy a szubjektív hibákat az egyes parancsnokok nemcsak az ellenfél nyomása alatt követték el, hanem később is és ez a fegyvernemek vagy csapatok közti összhang hiányában, vagy a támadási irányok nem megfelelő kiválasztásában nyilvánult meg, vagyis a hatalmas fejlődést megtett szovjet hadművészet háborús tapasztalatainak nem kellő alkalmazásában. Az utóbbi idők legnagyobb vitája a nagy honvédő háború hadászati hadműveleteiről zajlott le a Vojenno-isztoricseszkij zsurnalban. Mindez azt bizonyítja, hogy a nagy honvédő háború történetének és hadművészet-történetének kutatása továbbra is a szovjet hadtörténet-tudomány legfontosabb feladatai közé tartozik. A vitát Gurkin vezérőrnagy és Golovnyin nyugalmazott altábornagy cikke indította a szóban forgó folyóirat hasábjain, még 1985-ben. A majd két évig tartó vitában különböző katonai-elméleti vagy gyakorlati tudást felmutató tábornokok és törzstisztek, veteránok és hadtörténészek cseréltek véleményt az egyes hadászati hadműveletek besorolásáról, értékeléséről. Számunkra is érdekes a kérdés, egyáltalán hány hadászati hadművelet volt a nagy honvédő háborúban? Erre a kérdésre nem adott egyértelmű választ a Szovjet katonai enciklopédia, sem pedig A nagy honvédő háború enciklopédiája. A vitazáró cikk végén terjedelmes táblázat található, amely szerint a szovjet fegyveres erők, beleértve a Japán ellen vívott mandzsú- rai hadműveletet is, 51 hadászati hadműveletet hajtottak végre. A Csehszlovákia felszabadításával kapcsolatos hadműveletek közül mindössze a nyugat-kárpátoki és a prágai hadműveletet tekintik hadászati hadműveletnek. Bár ez az összegező cikk az eddigiek újragondolása, nincs kizárva, hogy esetleg mégis pontosításra szorul... A Voproszi isztorii tavalyi negyedik számában Szamszonov akadémikus Rzsesevszkij nevű szerzőtársával a második világháború alapvető (gyökeres) fordulatáról (korehnoj pe- relom) nyújt újszerű értelmezést. A kérdés sokoldalú, összetett vizsgálatának szükségességét leszögezve a szerzők megállapítják, hogy ellentétes megfogalmazások találhatók, néha még ugyanabban a kiadványban is. Példaként az egykötetes Katonai enciklopédia 1984-es kiadását említik. Az egykötetes Második világháború története (1985) pedig a moszkvai csatát és a sztálingrádit egyaránt az alapvető fordulat kezdeteként jelöli meg. Az alapvető fordulat jellemzésén belül a legfőbb kritérium a hadászati kezdeményezés. Ezt a moszkvai csatában a Vörös Hadsereg vette át, bár - ahogy a későbbi események mutatták - csak ideiglenesen. A moszkvai csata megvívásának feltétel- rendszere és jelentősége után a szerzők azt taglalják, hogy a katonai tényező figyelembevételével a moszkvai csatát tekinthetjük a háborúban elért fordulat (a gyökeres vagy alapvető fordulat) kezdetének még akkor is, ha a német „Közép“ hadseregcsoport megsemmisítése szempontjából a moszkvai csata nem volt elegendő, és a Vörös Hadsereg általános offenzívája 1942 tavaszán csak részeredményeket hozott. Történészreagálások szerint a hadászati kezdeményezés méretének figyelembevételével vitatható, vajon a moszkvai csata lehetett-e az alapvető fordulat kezdete. Főleg akkor, ha a hadászati kezdeményezés csak nagyon rövid ideig volt a szovjet csapatok kezében és a lelassuló szovjet támadásban már jóval 1942. áprilisa előtt megmutatkozott a hadászati kezdeményezés birtoklásának kétséges mivolta, mert érvényesítése és kiszélesítése az akkori korlátozott gazdasági és hadászati helyzetben nem volt lehetséges. Ezt tudatosítják a szerzők is, mert véleményük alátámasztása érdekében úgy érvelnek, hogy az „alapvető fordulat“ fogalmat nem lehet változatlan és egyenes vonalú folyamatként kezelni, s szerintük ebben visszaesések is lehetségesek, vagy, mint a jelen esetben, e folyamat meg is szakadhat. A kérdés azonban az, hogy ha egy folyamat nem folytatódik, vagy félbeszakad, és bizonyos ideig az ellenkezője történik, beszélhetünk-e már ekkor fordulatról. Mindenesetre a moszkvai csatát a szerzők az alapvető (gyökeres) fordulat kezdeteként értékelik. Az alapvető fordulat további folyamatának értékelése megegyezik az általában elfogadott szovjet értékeléssel: a sztálingrádi győzelmet az alapvető fordulathoz való döntő hozzájárulásnak, a kurszki csatát, valamint a Dnyeper elérését pedig az alapvető (gyökeres) fordulat folyamata kicsúcsosodásának nevezik. A néhány kiragadott példa is bizonyítja, hogy bár még nem elmélyült levéltári kutatás eredményeként, hanem mindössze az eddigiek ismeretében az újszerű, valósághűbb megközelítésre törekvő szovjet hadtörténettudományban egyre életerösebb az átalakítás szelleme, s ez minden bizonnyal meghozza eredményét. A szovjet hadtörténet-tudomány újszerű témafelvetései, megközelítései ösztönzően hatnak a csehszlovák hadtörténészek munkájára, valamint az idén megrendezésre kerülő csehszlovák hadtörténeti konferencia előkészületeire is. Dr. CSÉFALVAY FERENC, kandidátus • A prágaiak köszöntik a felszabadító Vörös Hadsereget a Vencel téren. (Archív-felvétel) 88.V. 6.
