Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-05-06 / 18. szám

Vadász

Fere*10"

IV. A KOMMUNISTÁK TEKINTÉLYE

A festő naphosszat barangolhatott az erdőben, s minden naD távolabbra merészkedett. Oldalára tarisznyát és nagy pléhdo- bozt kötött. Ezekben vitte a festéket, a tartalék vásznat és munkája egyéb kellékeit. A rendőrök megszokták, hogy szabadon jár, ki és belépéskor nem ellenőrizték a felszerelését. Megismerkedett a falusiakkal. Legelsőként a szlovák nemzetiségű Szabó Jánossal és családjával, akik három-négy holdas birtokukon gazdálkodtak. A pléhdo- bozban vaj, a tarisznyában sajt, liszt, tojás és egyéb élelem került a táborba. Később nagyobb tételekben érkezett krumpli, ezek már a kinti ismerősök közvetlen segítségével. Ók szállították a drótkerítésig, amely alatt át lehetett húzni.

1942-43-ban több mint másfélszáz emberről kellett már gondoskodnunk. A környékbeli zsákokat a sövény melletti bozótból a sötétség beállta után bevittük az egykor istállóknak épült hodályokba, ahol az emeletes fapriccsek alatt vermek lapultak és öt-tíz kilós zacskókban bab rejtőzött, néhány szalmazsákban is. A kollektíva vezetőségét nem lett volna tanácsos szavazással választani, mert nem ment ritkaság- számba ez idő tájt, hogy a börtönökben és az internáló táborokban besúgók működtek, a csendömyomozók, a katonai kémelhárítás, az úgynevezett defenzív osztály emberei kiszálltak, s kínvallatás alá fogtak szervezkedéssel gyanúsított embereket. Előfordult, hogy az elítéltek másodszor is bíróság elé kerültek, lázításért és szervezkedésért újra sok év büntetést kaptak.

Garanyban (Hraö) az „időtöltésből“ végzett munka irányítására és az élelmiszerpótlás elosztására bizottság alakult. Az volt a feladata, hogy a csoportok életkörülményeit egyensúlyba hozza, összehangolja. „Nivelláló bizottság“ lett a neve, röviden NIV. Háy Mihály, majd Bárd András, később Sollner József lett a vezetője. Volt persze a nivelláló bizottságnak „mellékfoglalkozása“ is: a kollektíva politikai megszervezése, a csoportok és vezetőik kijelölése, a szemináriumok beosztása, tananyagok összeállítsa, a felvételek és az esetleges fegyelmi ügyek lebonyolítása, s más effélék. Ez volt az igazi, a fontos szerepe, de legalábbis tevékenysége kifelé az élelmiszer pótadagok „nivellálása“ maradt.

A kollektíva törzse a budapesti csoport volt. Sona létrejöttek a többiek: a kassai (Kosice), a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a szatmári, a nagybányai, az ungvári és a többi „kupa“. A csoport megjelölés veszélyesnek látszott, a foglyok csoportosulását, szervezkedését a rendőrség helyi ki- rendeltsége is szigorúan megtorolta volna. S minthogy sejtnek még kevésbé nevezhettük volna ezeket a közösségeket, valaki a „kupa“ szócskát ajánlotta. Ez játékosan hangzott, hamar meghonosodott. Senki sem tudta volna megmagyarázni pontos értelmét, de egy kis lélekjelenléttel elhitettük a kíváncsiskodóval, hogy egy hiányzó és nagyon nélkülözött boroskupa iránti nosztalgia hozza össze ilyen jelkép alatt az otthon is egy-egy baráti körbe tartozott cimborákat.

A nivelláló bizottság szigorúan őrködött a közösség fegyelmén. A kívülállókkal barátságos, de mértéktartó volt a viszonyunk, politikai vitákat, beszélgetéseket lehetőleg csak rendes, megbízható emberekkel foly- > tattunk. A táborparancsnokság által kiszabott „közmunkákat“ úgy-ahogy elvégeztük, de szorgalomért szerzett babérokra nem pályáztunk.

Mi Fehér Kálmánnal, ahogy már említettem, negyvenkettő nyarán érkeztünk a táborba szegedi fegyházbüntetésünk letöltése után. Magunkkal hoztuk az SZKP(b)P történetének vázlatát. Ezt Révai József, Rákosi, Karikás és mások állították össze nekünk, Kulích Gyulának, Fock Jenőnek, Tóthfalusi Sándornak és a többieknek, akik még a Csillagbörtönben maradtak. Horváth Imre (később sok éven át a Magyar Nép- köztársaság külügyminisztere) segített a fejünkben elraktározni. A táborban emlékezetből jegyzeteket készítettünk, ennek alapján kezdték el a csoportok nagy vonásokban a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetét tanulmányozni. Bárd András politikai gazdaságtant tanított. Hallgatói jobbára a kupák vezetőiből, a tapasztaltabb, régi emberekből kerültek ki. Sollner József a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom történetéből idézett fel sok érdekes epizódot. Az ó tanítási módszere kevésbé volt szervezett, de annál szerteágazóbb és

érdekesebb. Fáradhatatlan agitátort ismertünk meg benne. A táborba bejutott újságok híreit megjegyzéseivel fűszerezve adta tovább, mindenhez kommentárt fűzött, s nem tűrte maga körül a csüggedést, a kishitűséget. Varjas Miklós újságíró korábban jó ideig Párizsban élt, a nyugati politikai eseményeket, a diplomáciai tárgyalásokat kísérte figyelemmel, azokról adott tájékoztatókat.

Háy Mihály, aki később közvetlenül a fel- szabadulás előtti napokban halt hősi halált Budapesten a Városház utcai nyilasházban végrehajtott vakmerő vállalkozása közben, tiszteletet és megbecsülést vívott ki magának a táborban, nemcsak társai körében, hanem az őrszemélyzet előtt is. Higgadt volt, kedves és okos. Megjelenése, fellépése erőt sugárzott, műveltsége azokat is elismerésre késztette, akik más módon gondolkoztak. Előfordult, hogy vitába szállt a táborban szolgálatot teljesítő rendőrtisztekkel, nagy szellemi fölénye percek alatt annyira nyilvánvalóvá lett, hogy az ellenfél erőlködése nevetségesnek tűnt. Negyven éves múlt, amikor a táborba került, nem sokkal később felesége gyermeket szült. A kisfiát csak fényképen láthatta.

A tábor életében váltották egymást a kedvezőbb és komorabb időszakok. Kezdetben az őrszemélyzet durván, sértő módon bánt az internáltakkal. Verések is előfordultak. A NIV úgy határozott, jóllehet kommunistába még nem kötöttek bele, a tettlegességnek ajánlatos mielőbb elejét venni, ezért együttesen kell fellépni, ha valakit bántalmaznak. Egy alkalommal Csörgő főtörzsőrmester, a tábor egyik legembertelenebb őre, megkardlapozott egy Abonyi nevű idős egri internáltat, aki szívbeteg volt és sokgyermekes családapa. Fehér László és Szinaberg Andor pesti vasmunkás szemtanúi voltak az esetnek. Az idős ember védelmére keltek. Figyelmeztették Csörgőt, hogy a rendőrhatósági őrizetbe vett emberek nem bűnözök, tisztességesen kell bánni velük. A megdühö- dött rendőr társaival együtt behurcolta az örszobára a két őrizetest, gumibotokkal nekiestek, és súlyosan összeverték őket.

A kollektíva egyik nagy erőpróbájává vált ez az esemény. Még azokban az órákban értesítés ment Pestre a Vörös Segélynek. Az egyik rendőr adta fel az expressz-aján- lott levelet az újhelyi postán az ismert fővárosi ügyvéd címére. Vasdénnyei főfelügyelő .- az akkori táborparnacsnok - azonnal a legszigorúbb blokád alá helyezte a tábort, postai zárlatot rendelt el. Másnap reggel ennek ellenére megérkezett Garanyba az a pesti jogász, akit a párt küldött. Vele együtt érkezett Fehér László felesége. A környékbeli lakosok is tudomást szereztek a dologról. Elterjedt a hír: ütik, kínozzák az embereket a táborban. A következő napokban sok élelmiszert hoztak az internáltak részére a közelben lakó szlovák és magyar parasztok. Az esti órákban szalonnát, gyümölcsöt, kenyereket hajigáltak be a szögesdrótok fölött: valóságos politikai tüntetés bontakozott ki. A táborparancsnok, aki kezdetben nyíltan helyeselte Csörgő főtörzsőrmester akcióját, a nagy felzúdulás láttára óvatosabb lett, megtiltotta a verést.

(A Vasdénnyei rendörfelügyelöről alkotható képhez ide kívánkozik: két évvel később, Magyarország német megszállásának napjaiban, mint a kistarcsai tábor parancsnoka, emberségesen és bátran viselkedett, szabadságát, talán életét is kockáztatva keresztezte Adolf Eichmann, Endre, Baky, Ferenczy és a többi haramia terveit, sok embert, több száz fiatalt mentett meg az elhurcolástól. A nálunk elkövetett vétkét ilyenmódon ezerszeresen jóvátette.)

Edelman Dávid egy jókiállású ungvári kommunista, a kollektíva megbízásából elvállalta a „táborgazda“ tisztségét. Afféle önkormányzati funkció volt ez, arra is felhasználható, hogy ahol lehet, csökkentse a rendőri beavatkozást. A táborgazda gondoskodott a rendről, a tisztaságról, és arról, hogy az emberek a kiszabott munkát legalább tessék-lássék elvégezzék.

A kommunistáknak megnőtt a tekintélyük a többi internált előtt. Edelman maga mellé vette Bass Tibort, azt a cingár budapesti fiút, akinek a fényképezés volt a szenvedélye, s örökösen nyakába akasztva hurcolta magával kis masináját. Megörökítette a tábor életét, s a rendőröket is szelídítgette egy-egy fényképpel. Ez is segítségére volt

abban, hogy ha az örök valamelyike belekötött egy-egy fogolyba, közbeléphessen, mondván „hagyja csak, ne fáradjon vele, majd mi egymás közt elrendezzük ezt a dolgot.“ (Bass Tibor 1973. december 16-án halt meg: neves fotóművészként tartottuk számon, több képes folyóirat munkatársa volt.)

Tarnóczay István rendórfelügyeló negyvenkettő tavaszán érkezett a táborba. Azon kevesek közé tartozott, akik a rendőrségi tisztikarban az első perctől kezdve és mindvégig meg tudták őrizni emberségüket. Szemet hunyt afölött, hogy a „kupák“ szálláshelye előtt - idők folyamán együttlakásuk is kialakult - délutánonként a téglával körülrakott nyílt téri tűzhelyekből vastag füst száll fel, s folyik a vacsorafözés. Egyszer-egy- szer meg is kínáltatta magát paprikáskrumplival vagy az erdélyieknél dívó túrós „mamiigával“. Ha rendőrei nem voltak a közelben, elmondta mi újság a fronton, s tájékoztatásait rendszerint azzal fejezte be: „Ne féljenek uraim, már nem tart soká, a németek hamarosan elveszítik a háborút.“

Fazekas rendőrtanácsos, aki a közeli Sátoraljaújhely kapitányságát vezette, rossz szemmel nézte Tarnóczay engedékenységét, az internáltaknak nyújtott kedvezményeket. Sorozatosan küldte ellene a feljelentéseket a belügyminisztériumba. Beárulta, hogy a parancsnok az internáltakhoz érkező hozzátartozókat bebocsátja a tábor területére, s elnézi azt is, ha egész nap ott tartózkodnak. A csendőrök gyakran a vonatokról és az autóbuszokról szedték le a közeledőket. Ha a táborparancsnok olykor egy-két napra elutazott, Damjanovics nevű helyettese, aki egyben a gondnoki tisztséget is ellátta, tömegével szabta ki a fegyelmi büntetéseket. Ilyenkor két-három nap alatt megteltek a fogdák sötétzárkára és élelemelvonásra ítélt emberekkel. Amikor Tarnóczay visszajött, késedelem nélkül kinyittatta a zárkákat, s az embereket - anélkül, hogy bármit kérdezett volna - visszaengedte a táborba. A sátoraljaújhelyi rendőrkapitány összefogva a csendörparancsnokokkal néhány hónap alatt kiharcolta Tarnóczay elhelyezését.

Emlékezetes marad mindenkinek, aki 1942. november hetedikén a garanyi tábor politikai internáltjai közé tartozott, a forradalom évfordulójára rendezett ünnepély. Tarnóczay úgy vélekedett, hogy az őrizetesek dróton belül azt tehetik, amit akarnak. Rendőreit nem bátorította arra, hogy beleszóljanak a tábor életébe. Ezt a kedvező helyzetét - amelynek jól tudtuk, bármikor vége szakadhat - igyekeztünk kihasználni. Szimbolikus utalásokkal, ismert regényekből, költeményekből vett hasonlatokkal volt teletűzdelve az a megemlékezés, amelynek elmondását rám bízták. Akkoriban olvastam Lev Tolsztoj Hadzsi Murat című írását. Valahogy kapóra jött, hogy erről beszéljek, a kifogyhatatlan életerejű harcosról, aki sokszoros túlerő ellen halált megvető bátorsággal küzdött életéért. Úgy éreztem, mindenki megértette, mire gondolok, anélkül, hogy kiejtettem volna azt a szót: Szovjetunió. Azzal példálóztam, hogy az igaz, a jó célért küzdő tisztességes bajvívó - még ha olykor hátrálni, bukni is kénytelen - végül felülkerekedik, győz, mert az ö oldalán áll az igazság, a becsületes emberek rokonszen- ve, támogatása.

Az ünnepélyen Wolf Laci, a pesti sutö- munkás töltötte be az alkalmi karmester tisztségét. Félkörbe állította maga körül a kórust és felhangzott merészen a szövőmunkások pattogó ütemű dala:

Elszállt a nap, a városon már esti szürke csend honol

Visszanéz a láthatárról vörösen a napkorong.

Az éji váltás készen áll, felzokog a hívó gong

Ram-pam-pam-pa-pa...

Gépzsivajban hallod egyre szebb jövődnek szent dalát,

Virradatra, lázadásra merész álmod sződd tovább.

Az ének talán inkább megnyugtatta, mintsem nyugtalanította a közelben ácsorgó Majoros tiszthelyettest. Esténként a különböző csoportok gyakran énekeltek. Megszokta.

Mielőtt Tarnóczay főfelügyelő eltávozott Garanyból, egy délután a kastélyból lefelé igyekezett a táborba. Néhányan fát vágtunk az út közelében. Intett, hogy mondani akar

valamit. Közelebb mentünk hozzá. Sietve hadarta: - Mussolini megbukott, Badoglió tábornok alakított kormányt. A fasiszta pártot föloszlatták, az olaszok a jelek szerint kiválnak a háborúból.

Ezzel a híradással búcsúzott tőlünk.

Az új parancsnok, Bató felügyelő, már megérkezése másnapján pokollá változtatta a tábort. Megtiltotta a főzést, szigorította a csomagküldést, visszavont minden kedvezményt, egymást érték a fegyelmi büntetések, újra kezdődtek a verések. Néhány hónapos éhezés következett. Az élelmiszer-tartalékokat apránként, jó beosztással s nagy elővigyázatossággal kellett felhasználni, mert az utánpótlás beszerzése nehezebbé vált. Mariannák festőútjain szerzett kapcsolatait sikerült továbbra is fenntartania. Ha nem csurrant, cseppent. Kenyér, zsír, sajt és egyéb élelem Szabó bácsitól, a novosadi gazdától és más környékbeli ismerősöktől ezután is beszivárgott a drótkerítés mögé.

Még nem lehetett tudni, mit hoz a következő esztendő. A front közeledett. A sötétben látók is kezdték hinni, hogy kínálkozik majd lehetőség a megmenekülésre. A szovjet hadsereg csapásai mind nagyobb veszteséget és nehézségeket okoztak a náci hadigépezetnek. A „rugalmas védekezés“, az „elszakadás“ és a „frontkiigazítás“ már szinte egyetlen nap sem hiányzott az újságokban közölt hadijelentésekból. Egy-egy hírlap a megszigorított ellenőrzést kijátszva, továbbra is bejutott hozzánk.

Hideg tél jött. A tábor barakjaiban gyengén fűtöttek. A fagyoskodókat átmelegítette a képzeletük. Magunk elé idéztük a képet: mint egykor a megvert napóleoni sereg, úgy özönlöttek visszafelé a hitleri hadak. Mérlegeltük az eshetőségeket: hogyan, mint lesz végül? Aligha akadt bárki is, aki föltételezte volna, hogy az ország uralkodó köreinek már annyi erejük, annyi bátorságuk és lelkiismeretük sincs, hogy a zuhanást legalább néhány lépésnyire a végzetes szakadéktól megpróbálják feltartóztatni. Egyelőre erősödött köztünk a bizakodás, hogy egy szép napon mégis történik valami: fegyverletétel, különbéke vagy hasonló.

A kollektíva létszáma megcsappant. Az erdélyiek többségét börtönbüntetésének megkezdésére elszállították, egyeseknek a negyedik, ötödik féléves meghosszabbítás után végre megszüntették az internálását. A táborban maradt közösség megtisztelt bizalmával: én lettem a vezetője. A „ni- velálló bizottság" megszűnt. A szervezettség régi formáit fel kellett bontani, a kollektíva mintegy hatvan-hetven tagját most már inkább csak az összeszokottság, a barátság, az eszmei együvétartozás fogta össze. A „termelőmunka" - már olyan nyíltan, mint Tarnóczay idejében — tovább folyt. A „gyártmányok“ értékesítése nehezebb lett, ám azok a csatornák, amelyeken át az anyagi és erkölcsi segítség érkezett, továbbra sem dugultak el teljesen.

A rendőrség civilruhás detektívet telepített a táborba. Egész napját köztünk töltötte, járt-kelt szobáról szobára, hol itt, hol ott bukkant fel a sétálók, beszélgetők között, szüntelenül szimatolt.

A kollektíva „vagyonát“ vászonzacskóban a nadrágszíjamra erősítve őriztem. Főzni már nem nagyon lehetett, de működött a beszerző hálózat. Marián még mindig eredményesen tevékenykedett. A kollektíva legerősebb hadállása a mosoda lett. Tíz- tizenkét főnyi személyzete kivétel nélkül a mi embereinkből rekrutálódott. Ez a csoport a tábor drótsövényén kívül töltötte napjait, olykor újságokhoz, könyvekhez jutott, s a ruháskosarakban a teregetésre szánt mosott holmi alatt sok mindent beszállíthatott a táborba. A mosoda „előretolt hadállás“ volt. A csomagok egy részét tartalmuk ellenőrzése előtt kimentette a rendőrőrszobáról, s így sikerült ezekben a napokban apránként rádiókészülékhez jutnunk.

Idős, ugyancsak debreceni rendőr - Mile főtörzsőrmester - volt a mosoda főnöke. Üzeme jól működött, munkáját pontosan végezte, semmi gondja sem volt vele.

Egy hideg téli napon internáltak újabb csoportja érkezett a táborba. Először azt hittük, politikai őrizetes nincs is köztük. Csak később derült ki, amikor már elhelyezkedtek, hogy az érkezettek közül egyikük megkülönböztetett figyelmet érdemel.

(Folytatás a kővetkező számban)

HUH.mfflH.BrinifiiK