Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-29 / 17. szám
í k — új pavilon fehér vakolatával elütött a kór- |\^L ház többi épületétől, melyekre por rakó- az évek során, meg korom a kazánház kéméből. Jana egy pillanatra megtorpant az üvegajtó de Ivan nagy táskája enyhén megtaszította, késztetve öt, hogy továbblépjen az ismeretlen sarnok felé. Az ajtó mögött kosarak sorakoz- ;ipóre húzható «agy vászonpapucsokkal. Orrát ísapta a kórház jellegzetes szaga, i/árj, segítek. - Ivan könnyedén meg akarta , míg fekete mokaszinjára ráhúzza az ormót- tószonzacskót. Nem kell, egyedül is elboldogulok, Ivan - né- sgészen közelről a férfi szemébe. Mi van, talán otthon felejtettél valamit? Ivan - ismételte könyörgő tekintettel az asz- y -, nem gondoljuk meg? Janka, hiszen már annyiszor beszélgettünk - szorította össze keményen ajkát a férfi. Tudom, de mégis. Próbáld meg otthon még ;zer végiggondolni az egészet. Elég, ha reggel esz telefonálj! )ó, fontolóra veszem - bólintott, nővér megmérte vérnyomását és eléje tolt egy rlapot, ameTy a házirendet ismertette. írja alá. lyóstoll csak a harmadik próbálkozásra hagyott a után kék nyomot. A Pekárková vezetéknév ütött a nyomtatványon. Jöjjön, megmutatom az osztályt - mondta [■vér. - Jana felállt és követte a kikeményített 'anykék ruhát a hosszú folyosón. 1 Itt van a vécé, a fürdőszoba, ha bemegy, tegye [ ajtóra, a „Foglalt“ táblát. A páciensek étterme (tett balra. - Itt fog reggelizni, ebédelni és j.orázni. Ott van a telefonautomata. A házirend próbájában a falon, mindent megtud belőle, pt átöltözött, a fogason hozza ruháit és hozza bőit, berakom a szekrénybe. Ugyan minek magyarázza ezt nekem? - kér- b gondolatban Jana. Ivan biztosan meggondolván felhív, vagy eljön. ;ltt a fekhelye - mondta a nővér a sarokszobá- , az ablak alatti ágyra mutatva. A fekhely ázi rendet tükrözött. Az ágyneműn, mint vasúti k, vonalakban a kórház nevének betűi. Mind- < ágy fölött függött egy, vállfára emlékeztető mi, meg fehér zacskóban egy női táskaféleség, vér elkapta Jana tekintetét. A feje felett talál egy nyújtót, amely segít felülni gyban, és egy csengőt. - A himbálózó vászon- kó után nyúlt. - Ha valamire szüksége lenne, íja meg ezt a gombot. Hangszóró is van le, jelentkezünk az ügyeletes nővérszobából. engedte a zacskót, amely vadul kalimpálni lett, táncoló árnyékot vetve az ágyra. Mielőtt még átöltözne, búcsúzzon el a férjétől, tgy itt találja az orvos. Ivan - kérlelte az asszony -, gondold meg. Ez utolsó lehetőségünk. Mire megszülöm, har- négy éves leszek. Aztán már késő. Alenkának íéje vagy hugocskája lenne. Hiszen tudod, ig erről beszél. Ha nem ismételgeted neki folyton, rég elfelej- volna - ellenkezett Ivan. - Fel a fejjel kislány! jy folytatod, a végén az elmegyógyintézetben : ki. Még gondolkozom rajta és felhívlak. De ne felejtsd el, van egy egészséges kislányunk, akinek egészséges anyukára van szüksége.- Ivan - ismételgette az asszony még akkor is, amikor egyedül maradt a szobában. Gépiesen válaszolt az anesztezeiológus kérdéseire. Nincs allergiám, nem vagyok érzékeny semmire, egyszer szültem, nyolcéves kislányunk van, Alenka, másodosztályos. Terhességem egész ideje alatt veszélyeztetett volt, a második hónaptól egészen a szülésig kórházban feküdtem. Három évvel ezelőtt volt egy vetélésem. Mindjárt a terhesség kezdetén be kellett volna vonulnom a kórházba. Megmondták. De azt senki sem közölte, mi legyen Alenkával. Ivan szerelő, elutazott. Ne bolondozz! Csak egyszer ne menjek munkába, elegen lesnek a helyemre, mások is szeretnének külföldön- Gyereket szeretnék Ivan!-Hiszen van gyerekünk - Alenka. így is azt mondod sokszor, hogy nem tudsz mit kezdeni vele. Képzeld el, ha kettő lenne. Én nem tudok segíteni neked. Azt tanácsolták, ne legyen több gyerekem. Azonban teherbe estem. Ivan éppen szabadságon volt, velünk. Magzatot “hordok a szívem alatt. - Még semmit sem érezhetsz, legfeljebb fizikai kellemetlenségeket - ellenkezett Ivan.- Nincs igazad, érzem, él bennem. Azonnal be kell feküdnie, utasítottak. De hiszen Ivan készül visszautazni, vitatkoztam. Akkor elvesszük, mondták, úgyis túlságosan veszélyes.- Ne bolondozz kislány, mihez kezdenék nélküled - válaszolt zavarában Ivan. Elment a főorvos! DAGMAR RIHOVAI Reménykedés dolgozni, fakadt ki elutazása előtt. Keressek más munkát? Ezt ne kívánd tőlem, kislány! Különben neked se tetszene, ha csak kétezret hoznék haza havonta, egy fillérrel se többet. És ha neked is munkába kellene járnod? Ivan, nekem az nem számítana. Látszik, hogy még nem próbáltad, húzta el a száját. Azt hiszem, hamar megúnnád a tizenöt deka közönséges szalámit, tízzel is megelégednél. Hiába, hozzászoktál a'magas életszínvonalhoz. Otthon maradtam, Ivan pedig elment Argentínába. Vagy Törökországban volt? Már nem emlékszem pontosan. De ez nem is fontos. Semmi bajom nem volt, éreztem a magzatot. Hibát követ el, jöjjön, feküdjön be, figyelmeztetett minduntalan az orvos a tanácsadóban. És mi legyen Alenkával? - Nincs nagymamájuk? Vagy ismerős? Valamilyen néni? Esetleg valaki más? - kérdezte az orvos. Sok ismerősöm van doktor úr, akik valutát szeretnének tőlem, ők azonban csak egy-két napig, legfeljebb egy hétig vigyáznának Alenkára. Aztán mi lesz? Az ötödik hónapban elvesztettem a magzatot. Ivan csak három hónap múlva tért haza, szabadságra. Kirándulni mentünk, Olaszországba. Alenkát még nem érdekelte, amit látott, előttem pedig szüntelenül ott lebegett a kis halott, tehetetlen, mezítelen csecsemő a bábaasszony kezében. - Tulajdonképpen mit akarsz? Megvan mindened, háromszobás lakás, autó, elég pénz. Nem tudom, mi az, amit folyton kifogásolsz - vetette szememre Ivan. hoz, ahonnan gondterhelten jött vissza. Jobban megviselte, mint mikor egy reklamáció miatt haza- küldték külföldről. Inkább vegyék el, féltelek, ismételgette az orvosi döntés és az én kórházi felvételem közötti napokban. Az első pillanatban a hűs kórházi ágynemű szinte elviselhetetlenül perzselte Janát. Felkelt, kinézett az ablakon. Az utca másik oldalán ablakok világítottak a sötétben. Az egyikben pelenkát lengetett a szél. Hirtelen más iránybaa tekintett. Az épület előtt autók parkoltak. Fürkészve kinyitotta az ablakot. A mi Fiatunk nincs ott. De hátha éppen közeledik? Egy feltűnő reflektorfényben felcsillant benne a remény. De csak egy Skoda volt, állapította meg csalódottan. Visszafeküdt, hasára tette a kezét. Itt tapogattak ki, valahol itt vagy, gyerek, itt a kezem alatt. Még nem születtél# meg, de élsz. Honnan tudhatnák, hogy nem élem túl a szülést, hiszen semmi bajom, nincs szükségem a fehér vattacsomagra, amit a nővér az éjjeliszekrényembe gyömöszölt. Itt vagy velem nem vagyok egyedül. Ettől hirtelen összeszorult a szíve.- Pekárová asszony, beadok magának egy altató injekciót - jelent meg az ajtóban a nővér.- Nem köszönöm. Jól alszom - ellenkezett Jana. Hiszen az árthatna a gyereknek. Ivan biztosan eljön, itthon marad, keres magának munkát valahol itt. néhány hónapig gondoskodik Alenkáról, aztán, Julo Polák rajza ha megszültem, visszamehet külföldre. Nem én leszek az egyetlen nő, aki egyedül nevel két gyereket. Alenkának kisöccse lesz, ugyanolyan szöszi, amilyen ő.-Az orvos utasítása - mondta határozottan a nővér. Jana oldalára fordult, nem láthatta a nővér arcán a fintort: abortuszra jön, nem akar gyereket szülni, nevelni, és még ó csinál jeleneteket. Az injekció után Jana kábultnak érezte magát, keze, lába elnehezült. Megvagyunk, élünk, matatott kezével a takarón. Még nem tudom, kisfiú vagy kislány vagy-e? Adam vagy Marta, ezek a nevek tetszenek. Semmi bajunk.- Pekárová - asszony, Pekárová - ismételgette fölötte egy ismeretlen hang. Jana felébredt és ijedten felült, még a kis nyújtó is hintázni kezdett az ágy felett. Az ablakon beköszöntött a szobába a reggel. Ivan - villant át az agyán. Hát mégis meggondolta, nem hagy itt, elvisznek egy másik kórházba, ahol a kisbabák születnek.-Telefonált a férjem? - kérdezte határozott hangon a nővért.- Igen, nemrég - válaszolt a nővér. - Szívélyesen üdvözli és drukkol. Ne féljen semmitől. Jöjjön, felkészítem a műtétre. - Közelebb tolta Jana ágyához a papucsokat. - Figyelmes férje van - folytatta a csevegést. - Ilyesmi nálunk nem fordul elő, hogy műtét előtt hívjanak a férjek. Irigylésre méltó. Tán csak nem sír? - kérdezte, látva Jana könnyes arcát. - Hiszen semmiség az egész, elaltatjuk és nem érez semmit. OREL ÉVA fordítása kBA HÁLY kapu előtt Feldmájer Antika várt Sárkö- ircsival. Mi az, nem dolgoztok? Ilyen korán jedett a mesteretek? - kérdeztem, ipésan vigyorogtak. Gyere, ne álldogáljunk itt - hunyorgott a -, mert még visszahív a mestered, isszú léptekkel húztuk a csíkot a piac- a kerekes kút melletti hatalmas fűzfák .etelepedtünk az odahurcolt padra. -lolnap május elseje - dörzsölgette sérzőiétől sárgás tenyerét Karcsi, árinas. - Májusfát kellene ültetni. Májusfát? \ha. Már mindent előkészítettünk. Rö- yelű ásót meg három ládát. .ádát? - nevettem. - Ugyan mi a fené- láda a májusfaültetéshez? Jobb, ha hagyjátok az ugratást, inkább nézzünk nozihoz. Maradj már veszteg - húzott vissza dra Antika. - Arra gondoltunk, hogy vetökertben kiásunk három virágba t orgonabokrot, ládába ültetjük, és le- ük az ajtó elé. A küszöbre. Hogy il elájuljanak. t nevettünk mind a hárman. Aztán bbra fogtuk a szót, mert csikorgóit kereke, valaki vízért jött. núlt már tíz óra is, amikor kuncogva, gélve elindultunk Antikáék asztalos- hlyébe, hónunk alá fogtuk a ládákat, a meg az ásót, és a Hét úton libasor- isontunk a temető felé. endes, szép tavaszi este volt. Az ud- on még szöszmötöltek, csoszogtak, kát csapkodtak, de az utcán egy lélek- em találkoztunk. Otthon bár biztosan 'alanok, gondoltam, de majd csak trtik, hogy már elmúltam tizenhat éves. tika délután terepszemlét tarthatott, mert határozott léptekkel vezetett az árok lapos partján burjánzó orgonabokrokhoz.- Spárgát kötöttem a három legszebbre- súgta. - Na, ide a ládát. Fürgén, gyorsan ásott. Néhány perc alatt már a ládában volt az egyik bokor, gyökerestől. Körültömködtem földdel. Közben Karcsi Antikával a másik bokorral bíbelődött. Aztán a harmadikkal. Visszafelé már lassabban mentünk, majdnem cammogtunk, mert nehéz volt a láda föld; mintha minden lépés után gyarapodott volna a súlya. Karcsi szabadult meg először a virágzó orgonabokrától. A szobában gyufa lobbant, de rögtön ki is hunyt.- Észrevették - mondta halkan Karcsi.- Mehetünk tovább. Nem, az Antika májusfájával már nem. voltunk ilyen szerencsések. A kutya láncra, kötve ugyan, de ott csaholt a kapu közelében. A virágágyásokon kellett áttaposnunk, hogy nadrágunk egy darabja ne maradjon a foga között. Aztán meg az is bántott bennünket,hogy még a függöny sem leb- bent meg. Mintha kihalt volna a ház. Szótlanul, most már felváltva vittük a harmadik ládát a mesterem házához. A kiskapu zárva volt, de egy mozdulattal kibillentettem a riglit, és már osonhattunk is be. Meg kellett kerülnünk a házat, mert az ajtó, a kis verendaajtó az udvarra nyíllott. Három lépcső vezetett az ajtóig. Intettem Antikénak, hogy a legfelsőre kellene tenni. Bólintott. Rendben. A láda azonban megcsúszott a kezünkben. Csattant a betonlépcsőn. Megdermedtünk. Mintha földbe gyökerezett volna a lábunk. S abban a pillanatban már csikordult a kulcs a zárban. Az udvar végébe rohantunk, a kerítéshez lapultunk.- Ki jár itt? A keserves hétszentségit...- üvöltött a mester. Nagy lendülettel lódult ki, hogy utánunk rohanjon és elkapjon bennünket, de rr%g- botlott a ládában, és hasra vágódott. Zengett az udvar a káromkodástól. No, gondoltam, ha megneszelte, hogy én is ludas vagyok ebben, akkor sokáig nem lesz megállásom előtte. Ám ebbe a rekedt hangú káromkodásba belevisított egy éles hang:- Imre! Megbolondultál?!- Ne bosszants már te is - tápászkodott fel a mesterem. Az asszony felkattintotta a veranda lámpáját. A kiömlő fényben ott áltt a félrebillent, virágzó orgonabokor. A mesterné összecsapta a kezét, és kacagni kezdett.-Neked meg mi bajod? - dörmögte a mester.- Semmi, semmi, le szerencsétlen. Gyere be gyorsan. Hát nem látod, hogy májusfát ültetnek? Na, mit bámulsz, gyere már befelé. Nem érted? Megakadt a fiúk szeme a lányodon, te mamlasz. Nagylány lett. Csak te nem akarod észrevenni. Csattant az ajtó, a zárban fordult a kulcs, és abban a pillanatban kihunyt a fény. Alig bírtunk veszteg maradni a kerítés mellett. Antika tenyerét tapasztotta a szájára, hogy hangosan fel ne vihogjon. Karcsi meg elöre-hátra dőlt, pukkadozott. Vártunk néhány percig, hogy lecsillapodjunk.- Gyerünk - intettem. Visszamentünk az ajtó elé, felvittük a ládát a felső lépcsőfokra, a bokrot megigazítottuk, a kiborult földet visszaraktuk a ládába, aztán hétrét görnyedve, hogy fel ne ismerjenek bennünket, szinte kikúsztunk az udvarról. Másnap, mint szokás szerint, korán mentem dolgozni, mert május elseje nem volt ünnep. A mesterné, amikor meglátott, a küszöbre lépett. Fényes volt az arca az örömtől.- Nézd csak - mutatott az ablak elé állított májusfára. - Az éjszaka állították a lányomnak. Ugye, szép?- 0, valóban szép - mondtam őszintén, mert tulajdonképpen akkor láttam igazi pompájában a virágba borult orgonabokrot, a mi májusfánkat. Jékely Zoltán * Balassi módjára Drága szép aranyhalacskám, tarka tollú madaracskám, erdőm legszebb őzikéje! Forró sóhajtozásomat, nagytüzű lángolásomat tested semmikép se félje; esdeklő késelésemet lelked ugyan ne ítélje! Ne tartsd bűnnek, ami nem bűn: szakíts bátran a szivemből, szelj nyugodtan kenyeremből! Azért élek én, hogy adjak, halnak, vadnak, madaraknak, s magamból semmit se hagyjak. Mert én csak úgy maradok meg, hogy azok, akik szeretnek, dirib-darabokra szednek! A nap is szórja sugarát! Tengert, eget-földet jár át, s bizony nem félti viiágát! Míg földi tüzem loboghat, s még nem lelsz nálamnál jobbat, tekints engemet napodnak! S ma, amikor nincsen ünnep, s városok hamuba tűnnek, őrizd, óvjad szerelmünket! * Hetvenöt évvel ezelőtt született a költő, író, műfordító.
