Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-29 / 17. szám
Tévé a mellényzsebben Az elmúlt két-három évben tetszetős, zsebre vágható tévékészülékek árasztották el a nyugati áruházak kirakatait. Mi is tulajdonképpen a zsebtévé? A falra akasztható, lapos televízió előhírnöke talán? A jó minőségű képet adó, lapos képernyőjű készülékek megvalósításán fáradozó dúsgazdag cégek közül újabban mind többen a folyadékkristályok alkalmazásában látják a megoldást. De mik is valójában az utóbbi időben olyan sokszor emlegetett kristályok, nemzetközileg elfogadott rövidítésük szerint: az LCD-k? Ezek a különleges szerves vegyü- letek folyékony halmazállapo- túak, de viselkedésük - bizonyos hómérsékleti tartományban - a szilárd kristályokéhoz hasonlít. A két vékony üveglemez közé töltött folyadékkristályos réteg molekulái az üvegfal síkjával párhuzamos irányba állnak be, és a rájuk eső fényt szórás nélkül kibocsátják. Azaz: átlátszóak. Ha azonban az üveglapok belső felületén elhelyezett elektródokra feszültséget vezetnek, akkor a molekulák elfordulnak. Ekkor azonban a szóban forgó kristályok már szórni kezdik a rájuk eső fényt, azaz nem maradnak átlátszóak. A folyadékkristályoknak ezt a nem mindennapi tulajdonságát már elég régóta hasznosítják egyebek között a zsebszámológépek, karórák kijelzőin. A zsebtévék képe is hasonló elven - persze jóval bonyolultabban - alakul ki. Egy-egy jó minőségű kép nagyszámú, egyenként mindössze néhány tizedmilli- méternyi képelemből áll. A képelemekre aszerint kell villamos feszültséget juttatni, hogy fekete, fehér vagy a szürke sok árnyalatára van-e szükség. Még bonyolultabb a színes kép összeállítása. Egészen a közelmúltig nem is létezett folyadékkristályos zsebtévé - színes képpel. Csak az elmúlt év derekán jelentek meg az első ilyen készülékek. A zsebtévék másik csoportjánál a már rég bevált katódsugárcsővel alkalmazzák, ugyanolyat, amilyen az otthoni tévénkben ~van, csak hihetetlen mértékben miniatürizált változatban. Különböző agyafúrt sugáreltéritö áramkörökkel és mágneses mezőkkel vezetik az elektronsugarakat úgy, hogy lapos dobozba szerelhessék be mind a komplett elektronikát, mind magát a képernyőt. A parányítási lázban égő korunkban jogos a kérdés: meddig van értelme ennek az ügyeskedésnek? A tekintélyes árú gyufásdoboznyi készülékek egyelőre, úgy látszik, inkább a birtoklási vágyat, semmint a kultúra iránti igényt elégítik ki. Ha viszont a szóban forgó csodabogarak valóban hasznos technikai újdonságok előfutárai, akkor feltétlenül érdemes odafigyelni rájuk! Legfeljebb odafigyelni. Megvenni nem. HORVÁTH GÁBOR H áz az eperfa alatt. Gödör, Eljegyzés, Bagolyhuhogás, Paraziták - tévéfilmek egy kacér, zabolátlan, ördögi ra- gyogású szőkeségről. Kamaszok szédítő álmáról. Papucsférjek elérhetetlen vágyáról. Egy farmernadrágos Kék angyalról.- Négy-öt éve minden egyes szerepében ugyanazt a nőt játssza. Az ellenállhatatlan, bombázó kis bestiát. Bírja még ötletekkel?-Ötletekkel? Idegekkel! Tegnap is... telefonon keres a rendező, azt mondja, írtak egy nagyszerű szerepet számomra. Hallgatom. Huszonhét éves a lány, fantasztikus a szövege, csupa divatos cuccban jár, bárkibe botlik is, az rögtön belehabarodik. Most épp egy őszülő ötvenesnek, egy számítóközpont igazgatóhelyettesének csavarja el a fejét. Hogy hogyan, az már nem is izgatott. Köszönöm, nem kérem, viszonthallásra! Találjon ki valami jobbat. Mert vagy engem vernek át, vagy én csapom be a férfiakat. Bár az előbbire egyetlen egyszer volt csak példa: egy megesett partizán- lányt játszottam a Felkelési történetben. A többi... ugyanaz a kaptafa. Hűtlen, számító, ravasz teremtések, akik orruknál fogva vezetik partnerüket.- Nem segítene, ha sorozatban utasítaná vissza az ilyen szerepeket?-‘Nem tudom. Néha úgy érzem, tényleg nincs más megoldás, mint nemet mondani, máskor meg elhitetem magammal, hogy teljesen kiszolgáltatott vagyok. Hogy azt kell játszanom, amire felkérnek. 1986- ban fél évet töltöttem Kanadában, hostess voltam a vancouveri világkiállításon. örömmel mentem, mert azt hittem, más szerepkör vár majd itthon, de nem... hazajöttem - és mi volt az első tévészerepem? Eljegyzése napján, ki tudja, hány év múltán, régi szerelmével találkozik a lány. És nem bírja... ki kell hogy provokálja. Szóval hiába tiltakozom és hiába dühöngök, úgy látszik, csak az ugrásra kész ragadozót látják bennem a rendezők. Mintha minden nő ilyen lenne.- Mind nem, az biztos.- Hogy a nők rafináltabbak, mint a férfiak, azt ki merem jelenteni, de hogy egytől egyig „a nagy lehetőséget“ keresik, azt kétlem.- Vagyis csak a rafinériát vállalja fel.- Azt is csupán olyan értelemben, Kristálytiszta hangokat csal elő a hegedűből, de ugyanazzal a kézzel - ölni is képes. Az örömóda című tévéfilm Jirkája felismeri, hogy tévedett. Nem mindenki számára a szeretet és a béke kertje a zene, nem mindenkinek a testvériség szimbóluma. S Jirka úgy érzi, nem hallgathatja el, amit látott. Otakar Chaloupka drámájában Jakub Zindulka játssza Jirka szerepét. Federico Garda Lorca Vérnásza, a 20. század kimagasló remekműve, 1933-ban íródott, s azóta szinte állandóan ott van a világ színházainak repertoárján. De nemcsak a színpadot, a filmvásznat is meghódította - Carlos Saura és Antonio Gades filmbalettje, melyet nálunk is vetítettek, világsikert aratott. Akiknek szerencséjük volt, tavaly tavasszal, prágai vendégszereplésük alkalmával, Gades együttesének varázsos előadásában is megcsodálhatták a vágy, a fékezhetetlen szenvedély, a mélységes szülői gyász drámáját. De térjünk vissza a hazai színházi berkekbe... 1946-ban, Lorca halálának tizedik évfordulóján - 1936. augusztus 19-én Franco hatalomra jutását követően alig egy hónnapal, a Granadához közeli Viznar mellett, a fasiszták vetettek véget a harmincnyolc éves spanyol költőóriás életének -, első ízben került nálunk színpadra a darab, a prágai Nemzeti Színházban. 1986-ban, Lorca halálának 50. évfordulójáról emlékezett meg a világ. Ez alkalommal született a Rokokó Színházban az a Vérnász előadás, melyet az évad legnagyobb eseményeként jegyzett a cseh színi kritika. Miután 1987-ben legördült a függöny az utolsó előadás végén a prágai televízió stúdiójában Jirí Bélka vezetésével, a színház társulatának közreműködésével, megkezdték a dráma tévéfelvételét. Az anya Véra Galatíková, a menyasszony Helena Friedrichová, a vőlegény Mariin Strop- nicky, Leonardo Boris Rösner, felesége Carmen Mayerová, akik Lorca színpadi instrukciójához híven, a tévé képernyőjén is „a költészet ruháját viselik magukon, de úgy, hogy a néző hús-vér embereket lásson." TARICS ADRIENN Mese, dráma, szerelem Májusban láthatjuk a Csehszlovák Televízióban Négy műfaj, négy különböző szín a prágai televízió palettájáról. Egy ifjúsági tévéfilm, egy operabohózat, egy dráma és az 1986-os színházi évad egyik kiemelkedő előadásának tévéfelvétele. „Létezem, élek. Lassan tizenkilenc éve. Néhány hónap múlva felvételizek matematika-fizika szakon, aztán végigmegyek majd a korzón és valahol a Gyermekáruház előtt találkozom vele, hogy együtt éljük le az életünket. Egy öreg, kiszolgált hokedlin ül majd és hárfázik." Az áruház előtt kopott konyhaszéken ül a Lány, ujjai finoman siklanak a hárfán. Zdénék tizenkilenc éves, az élet küszöbén áll. Szeretni akar és szeretetre vágyik. Az Út Teországba Jirí Chaloupka tévéjátéka. Az ötlettől a megvalósításig csaknem tizenöt év telt el. A képernyőn Zdenék és Markéta a szerelem gyökereinek, motivációinak, következményeinek kutatása során a lélek legtitkosabb zugait, ismeretlen útjait járják be. Hogy megtalálják-e a választ kérdéseikre? Csak annyiban, amennyiben elfogadják, hogy a szerelem nem matematikai egyenlet; az ismeretlen itt ismeretlen marad. A darab főszerepeit Veronika Jenikovára, Filip Rendre, Jirí Bartoékára és Ladislav Mrkvickára bízta a rendező. Második ajánlatunk egy móka, egy bohózat, egy operamese gyerekeknek. Frantiéek Koniőek egy, még a rablóknál is zsiványabb bíróval, egy becsületes gazdával, s akarnok „oldalbordájával", a szép kulcsárnéval, egy emberkerülő remetével és egy erdei kísértettel szórakoztat kicsiket és nagyokat, A lapátfogú nagynéni zsiványai című munkájában. A meghökkentő cím, mely a rablók törzshelyének, egy fogadónak a neve, a darab librettójának írójától, Frantisek Nepiltól származik. A művet Jan Bonaventura rendezte, az operafelvételen, Frantiéek Vajnar vezényletével, a prágai Nemzeti Színház zenekara és énekkórusa működött közre. „A zene, a szeretet és a béke kertje, minden jóakaratú ember közös találkahelye, ahol Beethoven örömódájának dallamára Schiller sorai visszhangozzák: Testvér lészen minden ember..." Jirka gimnazista, tizenhét éves. A naptár 1945-öt mutat. A kor nem kedvez a tanulásnak. A kisvárost, ahol hősünk él, német katonák szállták meg. Kegyetlenségtől, megaláztatásoktól, félelemtől terhes a város. A nemes emberi gondolatoknak, érzelmeknek, felemelő céloknak egyetlen megtestesítője Jirka számára a Zene. Két ember, akiket összeköt a muzsika, hogyan is állhatnak egymással szemben? Nincs jelentősége a hovatartozásnak, lényegtelen, ki milyen elvet vall. A Wermacht-tiszt zenekedvelő, mi több, nagy zenei műveltségű és tehetséges hegedűjátékos, összebarátkozik a fiúval, de megmarad annak, aki. A náci ideológia elvakult megtestesítőjének. Tehetséges emberekkel, tartalmas filmeket (Gyökeres György felvétele) hogy megvan a magamhoz való eszem. Mert ami az érzelmeimet illeti, én eléggé ódivatú lehetek 1988-ban. Engem konzervatív szülők neveltek... én nem tudok ide- oda csapódni. Élni, utazni, világot látni nagyon-nagyon szeretek, de csak azzal, akihez komoly érzelmek fűznek. A többi, hogy elsózom a rántottét, hogy leég a pizza, ha én sütöm, nem érdekes. Sokkal fontosabb a belső arcom. Ami nem változik. Ami egészen más, mint azoké a nőké, akiket a képernyőn játszom. De ki hiszi el nekem, hogy én befelé forduló, zárkózott ember vagyok? Senki. Mindegy. Nem fogom bizonygatni.-Azt azért én sem hiszem el, hogy órákon át hintaszékben élvezi a csendet. Annál sokkal tempera- mentumosabbnak ismerem.- Évekkel ezelőtt meg sem leheBeszélgetés Ivona Krajcovicovával tett volna állítani, örökké mehetné- kem volt. Most már otthon, akár egyedül is jól érzem magam. Olvasok, zenét hallgatok... amióta hazajöttem Vancouverből, Whitney Houston a mindenem. Nem tudom, mennyire lehet könnyű az élete, de ilyen hanggal, ilyen tehetséggel, nem kell attól tartania, hogy megfeledkeznek róla. Nálunk kicsit más a helyzet. Nálunk nem mindig a legtehetségesebbek kapják a nagy lehetőséget.-Panaszkodni akar? Ne tegye! Hiszen a legtöbbet foglalkoztatott hazai színésznők egyike.- Nem vagyok én elégedetlen. Dehogy is. Legfeljebb önmagámmal szemben. Filmezek én éppen eleget. Néha többet is, mint amennyit kellene. Bár mostanában sokkal inkább fontolóra veszem, mi az, ami nekem való, és mi az, ami nem. Már nem megyek bele olyan filmekbe, amelyeknek rossz a forgatókönyve. Tehetséges emberekkel, tartalmas filmet - ez a fontos, nem a népszerűség. Nem akarok már olyan rendezőkkel dolgozni, akikkel alapvető dolgokban nem tudok egyetérteni. Vít Olmerral három filmet csináltam, mind a három munkánk nagyszerűen sikerült. De ott a sminkestől a berendezőig mindenki szeretett. Ott odafigyeltek rám, meghallgatták az észrevételeimet. Sajnos, nem ez az általános helyzet. A rendezők többsége, tegyem gyorsan hozzá: a kevésbé tehetségesek, nem veszik jó néven, ha a színésznek erről vagy arról véleménye van.- És mit tesz ilyenkor? Nagyokat nyel, közben majd szét robban?- Nem. ötös lábra nem lehet hármas cipót húzni. Ezt szoktam mondani.- Vagy ha olyan helyzetbe kényszerítik, amit nem tart természetesnek - ront. Egymás után tizenhat- szőr.- Az más volt. Akkor nem ellenkeztem. Akkor nevetögörcsöt kaptam. Mindig ugyanannál a mondatnál.- Képzelem, mi lett a vége.- Az, hogy tizenhetedszerre sikerült. A stáb már ideges volt, de a rendező nem. Ismert. Pontosan tudta, ha elveszíti a türelmét, aznap már nem vesszük fel a jelenetet. Velem ugyanis az tud igazán kijönni, aki nyugodt és kiegyensúlyozott. Mert én pillanatok alatt robbanok. Nekem szédületes átmeneteim van- na. Rólam egy pszichológus sem tudna százszázalékos jellemrajzot adni.- Kint, Vancouverben nem hiányzott a film?- Nem, mert ott is „szerepelni" kellett. Minden másnap hússzor mondtam el ugyanazt a szöveget, természetesen angolul, hazánk életéről. Jó volt, nem fáradtam bele, de a kötetlen társalgást azért jobban szeretem.- És most? Most milyen munkának örülne igazán?- Mondjuk egy kosztümös kalandfilmnek. De abban is: egy kifürkészhetetlen jellemnek. SZABÓ G. LÁSZLÓ X új szú 14 1988. IV. 29.
