Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-15 / 2. szám
988. 1.15. Zeneszerző, zenetudós, zenepedagógus. A Szlovákiai Zeneszerzők Szövetségének elnöke, a Szlovák Tudományos Akadémia Müvészettudományi Intézetének osztályvezetője. Ószintén szólva, kiváncsi voltam, talál-e időt - s mikor - a beszélgetésle. Amikor felhívtam, kis türelmet kért, míg a telefonhoz hozza a mindentudó jegyzetfüzetét, aztán máris közölte: - Holnapután tízkor a szövetség székházában találkozhatunk, ha önnek megfelel. A másik meglepetés a beszélgetés kezdetén ért, amikor arra a kérdésemre, hogy mennyi ideje van, nyugodtan válaszolta, éspedig magyarul: - Ma ráérek, megkértem a titkárnőt, amíg beszélgetünk, ne kapcsolja a telefont. Kérem, kezdhetjük. • Lörincz János felvétele • Neves pszichológusok és más szakemberek azt állítják, hogy a gyermekkor élményei meghatározzák s különböző formában végigkísérik az ember életét. Ezért is kérem, meséljen gyermekkoráról.- Szomorúak és gyönyörűek voltak gyermekéveim. Nem elsősorban a sok nélkülözés árnyékolta be kisgyermekkoromat, hanem az a tény, hogy korán elveszítettem az édesapámat. Anyám ezután a nővéréhez adott néhány évre, aki Szepsiben (Moldava nad Bodvou) volt tanitónö. Nekem is ugyanolyan mezítlábas pajtásaim voltak, mint Kodály Zoltánnak Galántán. Emlékszem, az iskola mögött szép gesztenyés sor volt, e fák alatt hancúroztunk. Ezek a pajtások tanítottak meg magyarul. Sok szép népdalt és gyermekjátékot is megtanultam tőlük. Itt, Szepsiben és Sóváron - ma Solivar s közigazgatásilag PreSovhoz tartozik - töltöttem gyermekkorom legszebb éveit. Most is lelki felüdülést jelent, ha fölkeresem, végigbarangolom ezt a csodaszép vidéket. Később, főiskolás koromban, amikor más helyeken, Ki- szuca északi részein, valamint Banská Bystrica környékén jártam, rádöbbentem, milyen értékeket, akkor jórészt még nem egészen felkutatott, s főleg nem közkinccsé tett értékeket őriznek a tájak. Elsősorban Mikuláá Schneider-Trnavsky ösztönzésére - aki egyébként Trnaván Kodállyal járt együtt gimnáziumba - kezdtem a népdalgyújtö munkát, s tovább akartam lépni elődeimnél. Ök összegyűjtötték, majd publikálták az anyagot, s úgy érezték, ezzel minden lényegeset megtettek. Mi azt akartuk, hogy ezek az értékek a további nemzedékek kultúrájának szerves részeivé váljanak, tehát tovább éljenek az unokák, s azok gyermekeinek ajkán, érzelmeiben. • Ma egyre többen állítják, s különböző felmérések eredményeivel igazolják, hogy a zene nem játszik olyan szerepet az ember életében, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Mi erről a véleménye?- Erre a kérdésre egy nagyobb lélegzetű tanulmányban lehetne árnyaltan megfogalmazott választ adni. Azt hiszem, a végső konklúzió az lenne, hogy a zene általában ma is végigkíséri az ember életét, persze, az a nagy kérdés, milyen az a muzsika. • Napjainkban például a moszkvai Pravda hasábjain éles vita folyik arról, hogy a popzene, a rockmuzsika milyen hatással van a fiatalokra. Sokasodnak a hangok, melyek szerint a könnyűzene rombolja az ifjú nemzedék ízlését.- Én azt vallom, hogy minden műfajnak, minden zenei zsánernek megvan a maga létjogosultsága. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a könnyűzene népszerűségét, s azt a tényt, hogy napjainkban ez a műfaj több olyan funkciót tölt be, amelyről a komolyzene jórészt lemondott. A könnyűzene például széles tömegeket szórakoztat, formálhatja ízlésüket, értékrendjüket, életszemléletüket is. E műfajban is vannak átlagon felüli, közepes és silány alkotások, sőt kimondottan romboló hatásúak is. A zenei szakemberek nagy valószínűséggel meg tudják állapítani, melyik az értékes, művészi szintű alkotás, s mi az, ami csalás, ámítás, bóvli. Nagy kérdés, hogy ezek a megalapozott vélemények befolyásol- ják-e a tömegtájékoztató eszközök, a hanglemezkiadók műsorpolitikáját, a közízlést. Szerintem ma legfeljebb csak azt mondhatjuk el, hogy talán bizonyos mértékben. Az adminisztratív eszközök e téren sem célravezetóek, tehát átgondolt és hosszú távú stratégiát kell kidolgoznunk és érvényesítenünk. • Ebben nyilván kulcsszerepe van a zenei nevelésnek, amelyről ugyancsak sokat beszélünk az utóbbi időben.-■Valóban. Habár a zenei nevelés szintere nem lehet csak az iskola, vagy a zeneiskola, még akkor sem, ha szerepük kétségtelenül nagyon fontos. Kodály Zoltán mondta egyszer, hogy öt nem bosszantja különösebben, ha például a budapesti operában rossz a karnagy, mert előbb- utóbb úgyis elbocsátják .onnan. Sokkal aggasztóbb az - mondotta -, ha például a kecskeméti alapiskolában rossz a zeneszakos tanító, mert az ő alkalmatlansága alighanem sosem derül ki, s legalább harminc éven át rombolja a gyermekek zenei ízlését, a fiatalok százait idegeníti el akár egy életre is a zenétől. Nagyon fontos tehát, hogy az iskola megszerettesse a tanulóval a jó zenét, amely olyan legyen az életünkben, mint a víz vagy a levegő, vagyis ne tudjunk nélküle élni. Kívánatos az is, hogy az iskola teremtse meg a zenei ízlés alapjait. Paul R. Farnsworth szerint a zenei ízlés nem más, mint az, amikor az ember tud értékelni és válogatni. Más szóval, szét tudja választani az ocsut a búzától. Az iskola nem maradhat magára e folyamatban. Fontos a család szerepe is, s egyáltalán nem mellékes, milyen zenét sugároz a rádió, a televízió, milyen muzsika szól a diszkóban, az ifjúsági klubban, a művelődési házakban. Ezért mondom, hogy céltudatosabb, átfogóbb zenei nevelésre van szükségünk. Az egyik angol szakember mondta nemrég, hogy a zenei nevelés az emberi önvédelem egyik eszköze az ízléstelenség, a kommersz kultúra elleni küzdelemben. Mélységesen igaza van. • Véleménye szerint mik a legsürgetőbb tennivalók e céltudatosabb zenei nevelés megteremtése érdekében?- Az iskolákban legyen végre kellő rangja, tere a zenei és az esztétikai nevelésnek, méghozzá nem egy-egy óra során, hanem a nevelőmunka egész folyamatában. Ehhez elsősorban kellően felkészült pedagógusok kellenek. Nagyobb teret kell adnunk a helyi kezdeményezéseknek, örömmel tölt el bennünket például, hogy Komáromban (Komárno) egyre színvonalasabb a zenei élet, méltó a város gazdag hagyományaihoz. Ez a - város lélekszámához képest - pezsgő zenei élet jórészt helyi kezdeményezésekre, az itteni szellemi értékekre és szervezőkészségre épül. Az egészséges lokálpatriotizmus meg is érlelte gyümölcseit. Nagy dolog az is, ha például a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás művészeti alapiskoláinak növendékei és azok szülei megtöltik a nézőteret egy-egy operaelőadás, vagy hangverseny alkalmából. E szép példák számát kellene növelni, általános gyakorlattá nemesíteni, s ebben sok embernek fontos szerepe lehet, sőt: kell, hogy legyen. A zeneszakos pedagógusnak, a szülőnek, a rádió vagy a tévé szerkesztőjének, a művelődési házak munkatársainak és másoknak. Csak így közösen együttműködve léphetünk előbbre. • Mindez azért is fontos, mert a művészet, a műveltség társadalmi szerepe napjainkban, s a közeljövőben egyre növekszik.- Ez ma már nyilvánvaló. Túlzás nélkül állíthatom: történelmi jelentőségű hónapokat, éveket élünk, amikor kellő mértékben tudatosítjuk, hogy bizony sült galambok nem potyognak az égből, s az eddiginél jobban kell dolgoznunk közösségi céljaink elérése érdekében A továbblépéshez szükséges új gondolkodásmód meghonosítása nem lehet csak a politikai gyakorlat feladata, ebben nélkülözhetetlen a szerepe a kultúrának, a művészetnek, amely kreativitásra, a manapság mind fontosabb alkotó gondolkodásra, eredeti, újszerű elgondolások érvényesítésére neveli az embereket. A kultúrát, a művészetet szerető ember érzelmekben gazdag, náluk több az esélye annak, hogy egyéni és társadalmi szempontból egyaránt értelmes életcélokat tűznek maguk elé, képesek az önkritikus és kritikus gondolkodásra, s arra, hogy bizonyos felülnézetből rendszerezzék - elsősorban műveltségük és helyes politikai szemléletük révén - a különböző, olykor ellentmondásos jelenségeket, tényeket, vagy ahogy Novomesky találóan mondta: a világ dolgait és dolgocskáit. Ezért fontos, hogy helyi viszonylatban is legyen lehetősége az embernek az önmegvalósításra, a szabad idő értelmes eltöltésére, a művelődésre és a szórakozásra. • ön zeneszerző és zenetudós is. A laikusok szemében e két alkotói terület teljesen másféle embert kíván meg.- Manapság a tudományban és a művészetben egyaránt tanúi vagyunk annak, hogy elmosódnak a határok az egyes műfajok, sót ágazatok között. Alaposan meg kellene vizsgálni azt is, hogy a tudomány és a technika térhódítása milyen hatással van a művészek gondolkodására és alkotómunkájára. Ez a hatás ugyanis lényeges, viszont ma még elég keveset tudunk róla. De visszatérve a kérdésére elmondhatom, hogy a zeneszerzőnek szüksége van elméleti tudásra is, s az sem árt, ha minél többet tud a múltról, a hagyományokról, a gyökerekről. Zenetudósi munkásságom révén jutottam el a népdalokhoz, a szlovák népzenéhez, az értékekben oly gazdag folklórkincsünkhöz. Zenetörténeti búvárkodásaim eredményeképpen döbbentem rá, hogy a mai Szlovákia területén évszázadokon át mennyire fejlett volt a zenei élet. E tájról indult Bartók Béla, Kodály Zoltán, Kadossa Pál, Dohnányi Ernő, Mikulás Schneider-Trnavsky, Alexander Moyzes, Ján Cikker, Jozef Kresánek, hogy csak a magyar és a szlovák kultúra nagyjait említsem. Meghatározó volt Bécs közelsége, s termékenyítő hatásuk volt más európai stílusoknak és műfajoknak, különösen a reneszánsz és a barokk korszakban. Ennek hű tükre többek között Vietoris kézirata, Szirmai-Keczer Anna gyűjteménye. A kutatások szerint például a mai Szlovákia területén 170 féle népi hangszert használtak, jóval többet, mint más országokban. Zenei kultúránk színvonalát tükrözi az 1980-ban megjelent Slovenské spevy három kötete, amelynek tudományos színvonala európai méretben is figyelemre méltó volt. Nagyon sok tény tanúskodik arról, hogy a múltban a népdal, a zenekultúra fontos összekötő kapocs volt a közép-európai nemzetek között. Bartók jól látta, hogy a parasztember tisztelte mások dalait, szokásait, senkit sem zavart, ha környezetében más nyelven is daloltak ugyanarról az örömről, gondról, érzelemről. Kissé talán elkalandoztam a kérdéstől, amelyre e lényeges kitérő után úgy válaszolhatnék, hogy lám, jól megfér egymás mellett, egymást gazdagítva bennem a zeneszerző, a zenetudós, sót a zenepedagógus is. • Véleménye szerint sikerült-e kellő mértékben felkutatnunk és népszerűsítenünk a közös hagyományokat?- Nem is olyan régen rendszerint az érzelmek domináltak e kutatásokban, az elfogultság munkált sok kutatóban, a nacionalizmus ködösítette el tisztánlátásukat. Sokan azt igyekeztek bizonygatni, hogy melyik kultúra volt a másikra nagyobb hatással, ki vett át többet a másiktól. Ezek a törekvések nevetségesek és veszélyesek is egyszerre. A zenetudós munkája bizonyos értelemben hasonló a geológuséhoz. Az utóbbi a föld különböző rétegeit tanulmányozza, mi pedig azokat a jegyeket mutatjuk ki, amelyeket különböző korok, kultúrák és stílusok hagytak ránk. A zenekultúrában - miként más területen is - elfogultságtól és érzelmektől nem befolyásolva, csak a tudományos tényeket figyelembe véve ki lehet mutatni a sajátosság és az azonosság jegyeit. Ilyen vonatkozásban is példás az együttműködésünk a Magyar Tudományos Akadémia zenetudományi intézményeinek munkatársaival és más magyarországi szakemberekkel, akik gyakran kutatnak Dél-Szlovákia magyar lakta vidékein, a mi munkatársaink pedig a magyarországi szlovákok között. Ezek a kutatások erősítik együttműködésünket, barátságunkat, egyszersmind gazdagítják mind a két nemzet kultúráját. • Nemrég ön is megkapta a Liszt-emlékérmet, amellyel méltatták azokat az érdemeit, amelyeket a magyar zenekultúra szlovákiai népszerűsítésében szerzett. Kérem beszéljen a magyar kultúrához fűződő kapcsolatairól.- Ezek a kapcsolatok több évtizedesek és rendkívül sokrétűek. Bartók nagy hatással volt zeneszerzői munkásságomra, elsősorban pályakezdésem időszakára. Kodály Zoltánnal teljes mértékben egyetértettem abban, hogy a zene mindenkié, s ennek a nemes elvnek valóraváltásáért zeneszerzőként, de zenepedagógusként is sokat kell tenni. Kodály ebben is példát, utat mutatott. A népzenekutatást és a népdalok jelentőségét illetően ugyancsak azonos volt a meggyőződésem. Ma sok magyar zeneszerzővel és zenetudóssal tartunk fenn kapcsolatot. Kapcsolataink jók, de természetesen tovább bővíthetők. Szorosabb lehetne az együttműködésünk különböző zenei tankönyvek megírásában, s közösen kereshetnénk azokat a módszereket, amelyek révén a kortárs komolyzenét közelebb hozhatnánk legalább a hallgatóság bizonyos rétegéihez. • Ez életrevaló javaslatnak tetszik, hiszen a kortárs komolyzene iránt csak nagyon szűk réteg érdeklődik. Vajon miért?- Főleg azért, mert a mai közönség zöme jórészt a múlt századi, vagy még korábbi zenei köznyelven nevelkedett. Sokféle előítélete van a kortárs komolyzenével szemben, nagyon sokan nem is hajlandók akár csak belehallgatni az ilyen alkotásokba. Eredményt, bizonyos változást csak akkor várhatunk, ha zenei nevelésünk céltudatosabb , komplexebb lesz, de erről már beszéltünk. Ezzel együtt figyelnünk kell, milyen eredményeket érnek el e téren a Szovjetunióban, Lengyelországban, Magyarországon és másutt. • Sokrétű zeneszerzői munkássága során nem feledkezett meg a gyerekekről sem.- Ez így igaz, s komponálás közben jöttem rá, milyen nehéz jó darabokat írni a gyermekeknek. Mert nem minden egyszerű alkotás kelti föl a gyermek érdeklődését és gazdagítja a lelkivilágát. Jómagam a népzenei hagyományokra támaszkodva komponáltam gyermekdal-ciklust az óvodás és a serdülő korú gyermekek számára. Arra a két korosztályra összpontosítottam, amikor a gyermek tanulja a zenei anyanyelvét, s amikor formálódik a zenei ízlése. A gyermek lelke olyan, mint a tiszta, fehér papír. Nem mindegy, hogy a művész mit ír rá. • Min dolgozik most Ladislav Burlas, a zeneszerző, s min a zenetudós?- A sok elfoglaltságom miatt csak a hétvégeken és a szabadságom idején tudok elmélyülten dolgozni. Remélem, elkészülök új zongoraszonátámmal, amelyet a Matica slovenská megalakulásának 125. évfordulója tiszteletére komponálok. E napokban jelent meg új könyvem, amelyben zenekultúránk időszerű kérdéseiről meditálok, tudatosan törekedve a párbeszédekre az olvasóval. • Ha nem olvastam volna a lexikonokban, önnek beszélgetve nem hinném el, hogy tavaly múlt hatvanéves. Minek köszönheti ezt a szemmel láthatóan fiatalos szellemi és fizikai állapotot?- Azt hiszem annak, hogy sokat járok a természetbe, amely hasonlatos a zene világához. Itt is, ott is lenyűgöz a rend, a derű, s az a szépség, amely életerőt sugároz, hitet, erőt ad a további munkához. • Köszönöm a beszélgetést. SZILVÁSSY JÓZSEF BESZÉLGETÉS LADISLAV BURLAS ÉRDEMES MŰVÉSSZEL
