Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-15 / 2. szám
ZAKARIJA TÁMER* A tiarisek tizi i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i ■ napja Az erdők már messze-messze voltak | a ketrecbe zárt tigristől, de a tigris nem feledte az erdőket. Haragosan méregette a férfiakat, akik ott ácsorogtak a ketrece körül, és a félelem legkisebb^ jelét sem mutatták, csak kíváncsian bámulták őt, s egyikük nyugodt, parancsoláshoz szokott hangon így szólt: - Ha csakugyan meg akarjátok tanulni az én szakmámat, az ido- mítást, percre se feledjétek, hogy az első, amit meg kell támadnunk, az ellenfél gyomra. Ez pedig a mi mesterségünket megnehezíti, de meg is könnyíti. Nézzétek meg ezt a tigrist. Ebben a pillanatban vad és gőgös állat, büszke a szabadságára, a testi erejére, a hatalmára, mellyel uralkodhat a gyengébbek felett - de ez a tigris meg fog változni, s olyan szelíd, kedves, engedelmes jószág lesz belőle, akár a kezes bárány. Figyeljétek meg tehát, mi játszódik le kettőnk között: a között, aki az ételt adja, és a között, akinek az ételre szüksége van. Figyeljetek és tanuljatok! A férfiak buzgón bizonygatták, hogy ők igenis el akarják sajátítani az idomitás mesterségét, s ez mosolyt csalt a szelídítő ajkára. Az idomár odalépett a ketrechez, és a tigrishez fordult:- Hogy érzi magát a mi kedves vendégünk?- Azonnal hozz valami harapnivalót - válaszolta a tigris. - Itt az étkezésem ideje.- Nocsak - mondta meglepetést színlelve az idomár. - Te fogoly vagy itt, és még parancsolgatsz nekem? Te nevetséges tigris! Tudd meg, hogy itt én vagyok az egyetlen, aki parancsolhat. A tigris felmordult. - A tigriseknek nem parancsol senki!- Nem? - vágta rá az idomár. - Csakhogy te itt nem vagy tigris. Az erdőben tigris vagy, de a ketrecben csak fogoly. Én parancsolok, te engedelmeskedsz, azt teszed, amit én akarok.- Akkor hát - bödült el a tigris - nekem nem kell az ételed.- Legyen - bólintott a szelídítő. - Éhezz csak. Én nem kényszerűek rád semmit akaratod ellenére. Aztán a tanítványaihoz fordult. - Tanúi lesztek majd, hogyan fog megváltozni. Az emelt fő ugyanis nem lakatja jól az üres gyomrot. A tigris pedig koplalt, és mélabúsan gondolt azokra a napokra, amikor a préda után iramodott, szabadon, mint a szél. I I I B I I I I B I I | I I ^ x A koplalás második napján az idomár tanítványait odagyújtötte a ketrec elébe, és így szólt a tigrishez:- Nos? Nem vagy éhes? Ugye, éhes vagy. Gyötör, kínoz az éhség. Csak mondd, hogy éhes vagy, és annyi húst kapsz, amennyi beléd fér. A tigris nem válaszolt.- Ne légy ostoba - folytatta az idomár.- Hallgass rám. Valid be, hogy éhes vagy. Csak valid be, és rögtön teleeheted magad. A tigris ekkor megszólalt.- Igen - mondta. - Éhes vagyok. Az idomár kárörvendő hangon azt mondta a tanítványainak: - No lám csak. Tessék. Ezzel ma olyan csapdába esett a barátunk, amelyből bajosan tud szabadulni. A szelídítő parancsára sok-sok húst adtak a tigrisnek. A harmadik napon a szelídítő így szólt a tigrishez:- Enni akarsz? Jól van. De előbb végre kell hajtanod a parancsaimat.- Megtagadom a parancsot - válaszolta a tigris.- Pedig a kérésem egyszerű - mondta a szelídítő. - Ne hamarkodd el. Arról van szó, hogy te fel-alá járkálsz a ketrecben. Ha pedig én azt mondom neked: állj meg, akkor meg kell állnod. A tigris töprengett, mitévő legyen. Végtére is ez csakugyan jelentéktelen kérés. Nem érdemes önfejűnek lennem, gondolta, csak azért, hogy aztán éhezzek. A szelídítő ekkor durván rárivallt:- Állj! A tigris megtorpant.- Jól van! - mondta vidáman a szelídítő. A tigris fellélegzett, és mohón falt, az idomár pedig így szólt a tanítványaihoz:- Még néhány nap, és papírtigris lesz belőle. x A negyedik napon a tigris így szólt a szelídítöhöz: .- Éhes vagyok.' Parancsolj rám, hogy - álljak meg.- ^la csak akkor kapsz enni, ha előbb utánozod a macskanyávogást. A tigris lenyelte a dühét, és magában azt gondolta: „Hiszen csak mulatni fogok rajta, ha utánozom a macskanyávogást.“ És megpróbált nyávogni. Az idomár elkomorodott. Megvetően rászólt a tigrisre:- Csapnivaló. Az üvöltés neked macskanyávogás? A tigris újra próbálkozott. A szelídítönek elborult az arca. - Hallgass! - röffent rá a tigrisre. - Hallgass! Ez neked, úgy látszik, nem megy. Hát csak gyakorold, én meg itttíagylak. Holnap majd levizsgáztatlak.,Ha megy, eszel, ha nem megy, nem kapsz semmit. És lassú léptekkel eltávozott. Tanítványai pedig sugdosva, nevetgélve követték; a tigris az erdőkhöz fohászkodott, de az erdők már tovatűntek. • x Az ötödik napon a szelídítő Így szólt a tigrishez:- Ide figyelj! Ha most sikerül utánoznod a macskanyávogást, nagy darab friss húst vetek eléd. A tigris nyávogott, és tapsolt a szelídítő.- Óriási voltál - mondta jókedvűen.- Úgy nyávogsz, mint a februári kandúr. És nagy darab friss húst vetett a tigris felé. A hatodik napon pedig, alighogy észrevette a szelídítő közeledtét, a tigris hozzáfogott nyávogni, de az idomár csak a homlokát ráncolta.- De hiszen már utánoztam a macskanyávogást - sietett elébevágni a tigris.- Kevés - rázta a fejét a szelídítő. - Utánozd nekem a szamár iázását.- Én vagyok a tigris, akitől rettegnek az erdők vadjai - mondta a tigris felháborodottan. - És én utánozzam a szamarat? Inkább meghalnék, hogysem a parancsodat végrehajtsam. A szelídítő szótlanul otthagyta a ketrecet. x A hetedik napon a szeliditő derűsen állt oda a ketrec elé:- Akarsz enni? - kérdezte a tigristől.- Igen, akarok.- Jól van. De a húsnak ára van. Ordíts, mint a szamár, és megkapod a húst. A tigris megpróbálta felidézni az erdők képét, de már nem sikerült neki. Mély lélegzetet vett, behunyta a szemét, és azt mondta: i-á.- Nem az igazi - mondta a szelídítő.- De én megszánlak. Nesze, itt egy darab hús. x A nyolcadik napon az idomár ezekkel a szavakkal lépett oda a ketrec elé.- Szónokolni fogok. Azt kívánom, hogy tessék neked a szónoklatom. Ezért, ha beszédemet befejeztem, tapsolj.-Tapsolni fogok - mondta a tigris.- Polgártársak! - kezdte a szelídítő.- Már több alkalommal kifejtettük álláspontunkat az élet nagy kérdéseivel kapcsolatban, és őszinte, szilárd álláspontunk akkor sem fog megváltozni, ha az ellenséges erők összeesküvést szőnek ellenünk! És ezzel a hittel mi győzni fogunk!- Nem értettem, mit mondtál - szólt a tigris.- Nem az a feladatod, hogy megérts, hanem az, hogy lelkesen tapsolj.- Bocsáss meg. Tudatlan, analfabéta vagyok. A beszéd gyönyörű. Tapsolok, ahogy kívántad. És a tigris tapsolt. Az idomár azonban rárivallt.- Nem állom a hízelgést és a hízelgőket. Ma büntetésből nem kapsz enni. A kilencedik napon a szelídítő egy marék füvet vetett a tigris elé, és azt mondta:- Egyél!- Mi ez? - kérdezte a tigris hátrahökölve.- Tudod, hogy én húsevő vagyok!-Tudom - mondta a szelídítő. - De mától fogva füvet fogsz enni. A tigris gyomrát egyre inkább mardosta az éhség. Megpróbálkozott a fűvel. Nem ízlett neki. Viszolygott az ízétől, és undorodva elhúzódott. Aztán mégis visszamászott, és lassan-lassan megbarátkozott az újfajta ízzel. x A tizedik napon pedig eltűnt a szelídítő, eltűntek a tanítványai, el a tigris és a ketrec. Állampolgár lett a tigrisből, a ketrec pedig várossá változott. A szelídítő a tanítványaihoz fordult. A rendőr belefújt a sípjába. Abban- Látjátok? Már szereti a parancsaimat. a szempillantásban felkelt a nap. A vénséAzután azt mondta a tigrisnek: ges vén akasztófa rötsárga fénnyel világí■ m m m m Hl Hl ■ ■■I tóttá meg a város utcáit. Az emberek nem mertek tovább álmodni ágyukban. Komoran felébredtek. Az elveszett ég Az utcát kétoldalt szegélyező fasor egyik fájának ágára rászállott két madár. Nem énekeltek a felkelő napnak. Szorongva nézték egymást. Az egyik így szólt:- Hová repüljünk?- Az ég a repülőgépeké - válaszolta a másik.- Hol keressünk eget magunknak? A kalitkában?- El fog sorvadni a szárnyunk.- El fogunk felejteni énekelni. A két madár az odafönn villámként átsuhanó repülőgépre nézett, tekintetükben iszonyat. Az egész város egyetlen, éles agyarú, mohó száj immár. A két énekesmadár mérget nyelt, és élettelenül hullt le a kemény cementjárdára. A paradicsom Az imára készülő férfiak izgatottan sereglettek a mecsetben a sejk köré.- Sejk! - mondotta remegő hangon az egyik. - Mondd meg nekünk: vajon a Paradicsomban is vannak repülőgépek?- Nincsenek - válaszolt a sejk. - A Paradicsomban nincsenek repülök.- Hála az Istennek! - sóhajtottak fel megkönnyebbülten a férfiak, és rákezdtek a hálaimára. A fiaink A kisgyermek az anyjához fordult.- Mondd, anyám, miért van az embernek szeme? Az anya elkomorodott, hökkenten és féltve nézett a gyermekre, és így válaszolt:- Az embernek azért van szeme, hogy tisztelettel és szeretettel pillantson az ország vezetőinek fényképére. A gyermek tovább kérdezett.- És mondd, miért van az embernek füle? Az anya lelkében nöttön-nőtt a rettegés. Mégis válaszolt a gyermeknek.- A fül meghallja a hivatalos parancsokat és a politikai beszédeket. De a gyerek csak nem hagyta abba.- Hát a nyelv? Miért van az embernek nyelve?- Ó - felelt az anya -, a nyelvnek semmi más haszna nincsen, mint hogy segít az ételt lenyelni, miután a fogak az ennivalót megrágták. S a gyermek arcán ködös mosoly, az anya pedig reszket, s csaknem összeesik á torkát szorító iszonyattól. A szegénység . , megszüntetése Mikor Szulejmán Al-Kasszem, az egyszerű állampolgár megéhezett, fogta magát és megette az újságokat. Ezek ugyanis telis-tele voltak a rendszert dicsőítő cikkekkel, melyek rendre felsorolták, mi mindent tett a hatalom azért, hogy egyszer s mindenkorra megszűnjék a szegénység. Alaposan jól is lakott Szulejmán Al-Kasz- szem. Ekkor Istenhez fohászkodott, s köszöntötte öt, hogy táplálékot ad szolgáinak, és azontúl mélyen hitt az újságok igéiben. Rádióriport Riporter: Mondd, testvérem, mi a neved? Fiatalember: Abdul Munaim Al-Halabi. Riporter: Nős vagy? Fiatalember: Legényember vagyok. Riporter: Hol dolgozol? Fiatalember: Munkanélküli vagyok. Riporter: S miért nem dolgozol? Vajon gazdag vagy-e, hogy nincs ínyedre a munka? Fiatalember: Nem vagyok én gazdag, s igen szeretném a munkát is. Évek óta munkát keresek. Riporter: Mit szeretnél hát, mit kívánsz magadnak, hogy nyomban teljesüljön? Fiatalember: Legszívesebben azonnal meghalnék. Riporter: Kedves hallgatóink! íme, önök is meggyőződhetnek róla, hogy Abdul Munaim Al-Halabi testvérünk hűséges hazafi. Nyilvánvalóan önök is észrevették, hogy testvérünk azért akar meghalni, hogy meg- bűnhödjék, mert nem veszi ki részét a mi előrehaladó, fejlődő társadalmunk építéséből. Amikor a szegények ■ berúgnak Történt, hogy a király elunta magát, s ezért álruhát öltött, és az emberek közé vegyült a város utcáin. Ahogy odaért a szegénynegyed sikátoraiba, egyszer csak látta, hogy a tömeg körülvesz egy nyütt ruhájú, dülöngélő részeget.- Én vagyok a király - óbégatta a részeg. - Bármilyen kívánságotok van, csak forduljatok hozzám. Egy vénember odament a részeghez, s kezét a hasára téve siránkozott.- Éhen halok - jajveszékelte. - Nincs miből vennem egy falás kenyeret! A részeg lehúzta a fél cipőjét, és odanyújtotta a vénembernek.- Nesze - mondta -, itt a fele királyságom! Az emberek felröhögtek. A királynak bízvást elszállt az unalma. Visszatért a palotába, s törvényt hozott: eltiltotta a szegényeket az italtól. , A hatóság A rendőr a folyó mellvédjére könyökölt, és gorombán rákiáltott a vízre-Ide figyelj, te folyó!- Ki szólít? - kérdezte a viz.- Én!- S te ki vagy?- Én vagyok a rendőr! A folyó hulláma összeborzadt.- Ide figyelj! - ordította újra a rendőr.- Ha nem akarod, hogy kidobjanak innét, és egész életedben száműzetésben élj, tégy írásos nyilatkozatot arról, hogy nem avatkozol a politikai ügyekbe!- De hiszen ez az ország az én hazám!- Na és? - vetette oda pökhendin a rendőr. - Azt akarod, hogy letartóztassanak? És akkor a folyó úgy tett, ahogy a rendőr mondta, és úgy, ahogy a hatóság kívánta. Gyermekkacagás Egy szép napon a király felfigyelt rá, hogy a gyermekek vidáman játszanak a mezőn, és nevetnek. Odament hozzájuk, és megkérdezte:- Hát ti meg mit nevettek?- Én azon nevetek, hogy kék az ég- válaszolta egy kisfiú.- Én meg azon, hogy zöldek a fák - toldotta meg egy másik.- En meg azon, hogy a madarak repülnek - tette hozzá a harmadik. A király ekkor az eget fürkészte, a fákat és a madarakat, de mert nem fedezett fel bennük semmi nevetősét, az a véleménye alakult ki, hogy a gyermekek kacagása az ö tekintélyén ejt csorbát. Visszasietett hát a palotájába, és azon nyomban törvényt hozott arról, hogy a nép számára tilos a nevetés. Az öreg emberek tüstént engedelmeskedtek, és nem nevetgéltek többé. A gyermekek azonban - királyi parancs ide, királyi parancs oda - mindegyre csak tovább kacagtak, igen: mert kék az ég, mert zöldek a fák, és mert odafönn repülnek a madarak. A vég A férfi nagy kéjjel markolatáig döfte tőrét a föld testébe. Aztán fülét a földre tapasztotta, és meglepődve felkiáltott.- De hiszen sir a föld! S megint a földre tapasztotta fülét, jókedvében újra felkiáltott.- Meghalt a föld! És harmadszor is rátapasztotta, fülét a földre. És akkor nem hallott mást, mint a katonacsizmák monoton dübörgését. A sziréna élesen, elnyújtottan sikoltott. A város kioltotta fényeit. Á sötétség lefödte a félelem megkövült jajdulását. A keskeny heverön ők ketten egymásba kapaszkodtak.- Félsz? - kérdezte a férfi.- Nem félek.- Végre - suttogta a férfi -, végre itt vagy. Mióta várlak. A párna minden éjjel kérdezett rád. És remegő ujjait végigfuttatta a nő fekete haján. A nő felnevetett. Nevetése mint a rebbenő madárszárny.- És mit mondtál a párnának?- Azt, hogy féltékeny vagyok. Azt, hogy ö miért érdeklődik utánad!- És ö mit felelt neked?- Azt mondta, vágyakozik a fekete hajad érintése után.- Aztán, most mégis csendben van!- Nem jut Szóhoz az örömtől. S a férfi érezte, hogy hozzátapad az élő, meztelen test, a test, mely olyan, mint a fű, mint a csillagsugár, és a csillagok beszűrődtek az ereibe, és ezzel a tudással eltelve ráforrt a nő reszkető szájára, miközben eljöttek ez ellenséges repülök, és a szoba kettévált égboltján átzuhant a ragadozó bomba. ITTIKAL N. ALI fordításai I I I I I ■ Szíriái Író. 1930-ban született Damaszkuszban. ■i m m m m m m M i tta n ,1 á- Most i- mondta hangjából végén jár. Akárki is idétlen tréfá-Te esi né- sirósan m végre, megb-Én? - a gyanúsítás Mire kellel Meg köcsög! tető. derelye nál, borsszó, vicik-vacak.- Akkor m dal Eddig azt De nem. A megvolt. Ha rá. Akkor ma bezártam. É. lyén. Márpedig jöhet számít van. Mert idi se tudna bt akasztó miat mint én! A h tyám komol] nem szokott-Miért nt lód, hogy ha: a szégyentő viszketni kéz jaj, mindjárt könnycsepp hozzám, leh arcomat. Ebédkor Maria Ac ií Nem tudó nézett ki, r mindig: karit hiszem, futb tam meg, r soha, senkiv ...A bari előtt. Heves bárói a más hogy kapus a kapusok i Iáit. Eképpen csapat előtt Világosbarn, kát láttam v< nül - találko- Elkísért Megenge volna. Csak fiatal voltam mind tegezt Hogy mir idő van, h< nekünk tulip láttunk. Egyszer < egy pillánál nem is isme A Majális tunk, aki ei Arra gondc a szemét? Ez a kis piszkafa lát hatalmas ke Néhány r az utcán, ö: kiszaladtam- Hagyd fiatal vagy t Egy szór vagyok fiat: az O nővér- Reméli Nem való h Mintha l< még nem v- Te ner runk semm Azzal sa „Család a szavak a lat? És mié Amikor f- Nem £ a fiú?- Én ne szerettem ■- Azt se- Nem t- Futbal nal...! - s; tudtam por Néhány küldött. Ha- Elkísé Az erde hangoskoc köveken á i
